Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-27 / 21. szám
É& ÍSÍ3 október 27, péntek, i^nwm^innanna M o s z k v a, október 26. A hivatalos szovjet távirati iroda „Maiko“ tokiói lap tudósítása alapján közli azt a hirt, hogy. a japán kormány szovjetorosz külpolitikájában lényeges változás várható. A hir érthető izgalmat keltett a Moszkvában tartózkodó külföldi újságírók soraiban, többen kérdést is intéztek a külügyi népbiztossághoz, ahol azonban minden fölvilágo- sitás elől elzárkóztak. Teljes bizonyossággal ebben a pillanatban még senki sem tudná megmondani, mi van a nagyjelentőségű politikai fordulat hátterében, legföljebb következtetni lehet. Mindenekelőtt meg lehet állapítani, hogy két év alatt döntő fordulat állott be a gazdasági sakktáblán az egyes ellenfelek föl- állásában. Azt hiszük, nem túlozunk, ba azt mondjuk, hogy ami az ázsiai frontot illeti, az átcsoportosulás kilencvenöt fokban történt meg, s ma japán foglalja el azt az elszigetelt helyet a világ nagyhatalmaival szemben, amit három évvel ezelőtt, a nagy gazdasági krízis megindulásának küszöbén Oroszország foglalt el. Három évvel ezelőtt a világ közvéleménye uj fogalmat ismert meg a lapokból: a döm- ping fogalmát. Akkoriban a nagy lapok közgazdászai vették át a szót a politikai riporterektől és egymásután jelentek meg hajmeresztő adatok arról a nagyszabású gazdasági támadásról, amellyel Oroszország a kapitalista világrendet meg akarja dönteni. Az orosz gabonadömping az agrár krízis első éveiben a válság egyetlen mozgatójának látszott. Farbmann, a kires angol közgazdász és Feiler, a német nagyipar szellemes közgazdasági írója, aki a „Frankfurter Zeitungénak, tehát a szakkörökben legjelentősebb napilapnak köz- gazdasági rovatát vezette egészen addig, áruig az „Tg Farbenin dustrie“ rá nem tette kezét a lapra, — egybehangzóan megálla- pitották, hogy az orosz tervgazdasággal a forradalmi taktika uj szakaszába lépett, megkezdődött két világrend döntő harca azon a területen, amelyen ennek a harcnak végérvényesen el kell dőlnie. AZ OROSZ DÖMPING POTEMKIN-FALA Föltűnően rövid idő alatt kiderült azonban, hogy az orosz dömping mögött semmiféle pokoli machináció nincs. Oroszország kétségbeesésében dobta piacra áron alul fáját és gabonáját, mert nem tudott volna váltóköteíezetíségei- nek eleget tenni és derékba tört volna az első ötéves terv merész kísérlete, amelyre peig jóvadl többet tett föl a szovjetkormány, mint amennyit kormányok egy gazdasági tervre föl szoktak tenni. Egyszóval az orosz dömping bői, amelyet első időben hajlandók voltak még a legkiválóbb közgazdászok is a válság kiindulópontjának tekinteni, inkább a válság egyik kisérő jelensége lett, amely fölött mindenki gyorsan napirendre tért, sőt Kanada és egyes délamerikai országok azonnal utána is csinálták. Ezzel el is múlt az igazi veszély, amelyet Oroszország felől láttak közeledni a világ kereskedelmi nagyhatalmai, sőt csalhatatlan szimattal megérezték, hogy Oroszország, ha xenta.- bilitását megőrzi, még remek fölvevő piacnak is bizonyul. Ez volt a kiinduló pontja annak a nagyszabású politikai akciónak, amely az év elején az orosz megnemtámadási szerződésekhez, Herriot moszkvai útjához és végül Roosevclt barátságos leveléhez vezetett. Sőt ez volt a magyarázata annak is, hogy a. Harmadik birodalom ugyanakkor, amikor koncentrációs táborba törette a német kommunistákat, Oroszország felé a legba- ráf.ságosa.bb hangokat hallatta. NÉHÁNY TÖRTÉNELMI ADAT AZ ANGOL ALSÓHÁZBAN Az orosz dömping mumusáról tehát hamar kiderült, hogy csak amolyan Potem- kin-veszélyt jelent, aminek impozáns homlokzata mögött szegénység és sivárság tátong, — ahogy azonban elvonult Amerika és Európa egéről az orosz veszély, úgy nőtt meg a gazdasági „sárga veszedelem" árnyéka, amely hihetetlenül rövid idő alatt nem csak a Walístreet tájait borította homályba, hanem a londoni Cityben, sőt Párisban és Rómában is idegességet keltett. A sárga veszedelem ezúttal nem abban a regényes formájában jelentkezett, mint a háború előtt, amikor inkább színpadi és lélektani probléma volt, amely az ázsiai őserő és a többé-kevésbé dekadens európai kultúra konfliktusából nőtt ki, — a sárga veszedelemről ma nem az irodalmi, hanem a közgazdasági rovatban olvashatunk nyugtalanító adatokat. Egy angol képviselő, amikor néhány héttel ezelőtt a már- már katasztrofális viszonyok közé került világhirii angol textilipar ügyét tárgyalták az angol alsóházban, bemutatta azokat a japán árukat,, amelyeket nem kevesebb, mint kétszáz százalékkal olcsóbban dob a piacra Japán, mint ahogy Lancasbire híres gyárai elő tndják állítani. Az angol képviselő nem vonta le, nem is vonhatta le azt ia tanulságot a jelenségből, hogy a fejlett szociális viszonyok, amelyek a munkanélküli angol munkássága ak magasabb életszínvonalat biztosítanak, mint aminő mellett egy japán hivatalnok él csalánjával együtt, voltak tényleges okozói annak, hogy az angol textilipar teljesen versenyen kívül került a japán textiliparral szemben, — az angol képviselő nem vont le konzekvenciákat, csak néhány adatot tárt föl a bámuló képviselők előtt, és nem is túlságosan drámai hangsúllyal megjegyezte, hogy ezek az adatok történelmi adatai lesznek Angliának. S ez igy is van. A japán dömping nem Potomkin-veszély, ezt érzi Amerika, sőt érzi Németország is, amelynek sok tekintetben politikailag rokonszenves az, ami Japánban történik, de a német közgazdászok éppen olyan jól látják, milyen veszélyt jelent Japán a német nagyipar számára, mint amilyen jól látják ezt az olasz és az angol közgazdászok. A különbség mindössze az, hogy a japán dömpinget nem lehet olyan pregnáns formában a nagyközönség elé állítani, mint ahogy az orosz dömpinget Kniokeboker és társai be- leszuggerálták öt világrész közvéleményének tudatába. Japán kapui még annyira sem állnak nyitva a világ riporterei előtt, mint Oroszország kapni, mi történik Japánban, csak hozzávetőlegesen lehet tudni. Egy bizonyos s oz az, hogy megkezdődött a világgazdaság történetének egyik legelszántabb és legnagyobbszabásu mérkőzése, 'amelyre nem hiába nyomta rá H. G. Wells már jóelőre a „kontinensek háborújának" komor bélyegét. TITÁNOK HARCA — A KERESKEDELMI PIACOKÉRT Abban, hogy Amerika ily hirtelen barátságos húrokat penget Oroszország felé, nagy része vau a japán dömpingnek, Amerika egyszerűen szövetségeseket keres Japán elíön. Mert hiszen a nagy küzdelem első fázisában kétségtelenül Amerika fog szemben állni az az előre törő sárga hullámmal. Oroszország, ha bekövetkezik a konfliktus, amelyet hol elsimítanak, hol ismét kiéleznek, aszerint, ahogy Japán, vagy Amerika, érdekei, megkövetelik, csak jelenték télén epizódja lenné ennek a küzdelemnek. Amerika és Anglia, a világpiac urai uj, még pedig veszélyes és vakmerő konkurrenst találtak. Japán Kina, Brit-India, Ausztrália, Holland-India, Egyiptom és Délameri- ka piacaira tör. Első rohama máris olyan zavarokat idézett elő, amelyeket nehezen fog kiheverni a két nagy ellenfél, még akkor is, ha a küzdelem első fázisában fölülmaradnak. A japán dömping izzólámpát és textil- árut visz sebessodru folyamában és elárasztja a minden képzeleten fölül olcsó nyersselyem- és müselyemáruval Ameri. ka és Anglia edig privilegizált piacait. De benyomult Európába is, olyau helyekre, ahol kis nemzeti iparok magas vámfalak jótékony védelme alatt nyugodtan élték a maguk üvegházéletét. Ausztráliában például nagy üzleteket csinált a hirés svájci elektromosipar, Japán az ausztráliai piacról Svójcot úgyszólván pillanatok alatt kiszorította. Egyszerű eszközökkel: egy négy csöves rádiókészülékért Japán másfél fontot kér, a svájci kézben lévő ausztráliai gyárak ugyanezt három és fél fontért tudják csak előállítani. Egy másik adat: Japán a híres slieffieldi angol kést, amelyet ugyan Japánban csinálnak, do olyan munkások, akik Shef- fideiben tanultak, noha Anglia a késre buszszázalékos vámot vezetett be, húsz százalékkal adja olcsóbban, mint maga1 a hazai gyár. A német söripart Holland-Tndiá- ban hasonló vereség érte a japán sörgyárak részéről. Japánban ezelőtt néhány évvel még nem tudták, mi a sör, ma már annak a százezer hektoliter sörnek, amelyet a német gyárak Holland-Indiában eladtak, a japánok több, mint hetven százalékát elhódították. Japán ipari előrenyomulásával szemben a világ hatalmai szervezkedni kezdenek és ez a szervezkedés ti tán i küzdelem alapja lesz, amelyet a világ kereskedelmi hatalmai egymás ellen fognak megvivni. Kétszázezer frankért eladó egy 57 milliós örökség Háromszázéves por egy írandó család óriási vagyonáért A Thiery-örökösök reménytelen küzdelme a francia állammal A vagyon, amit még Napóleon koniishált — A le szegényedett család most föladta a harcot % 4 AZ UJ ARCÚ „SÁRGA VES Japán dömping-hullátn borítja el ,« és ^ m s ■ * ot világrész piacait A világ kereskedelmi nagyhatalmai egységironiöS szerveznek Japán ellen — Az orosz dömping veszedelmét fölváltotta a japán konkurencia tízszeresen nagyobb veszedelme Páris, október 26. Teljes három évszázad óta tart az a véget érni nem akaró jogi viszály ,amely egy óriási örökség körül folyik és amelyet joggal neveznek a legrégebbi pernek a francia judikaturában. A per ötvenhétmillió francia frank és kiszámíthatatlan kamatai miatt folyik és a közönség érdeklődése most újra erre a perre terelődött, mert az örökség jogos követelői aránylag igen csekély összegért hajlandók eladni kö- veteléliiket. Annak ellenére, hogy minden szükséges okmány birtokukban van, mégsem remélik, hogy megélik a per végét, mert egyre-másra keresnek tehetős embereket, akik hajlandók megvásárolni jogaikat. Sajnos, alig hihető, hogy akadnak ilyen vállalkozó szellemű emberek, mert a viszonyok nem alkalmasak arra, hogy hosszú időre szóló spekulációba bocsátkozzanak bele a takarékos francia polgó- rok. A Thiery-család örökségéről van szó, melynek hét ága tart igényt az óriási hagyatékra. Ellentétben az egyéb ismeretes mesebeli örökségekkel, ezúttal nem amerikai nagybácsiról van szó, hanem egy francia ősapáról. 1579- ben élt Chateau-Thieryben egy Francois Thiery nevű ember, aki a király csendőre volt. A csendőr fiát Jeannak hivták. Ő szerezte meg a család óriási vagyonát. Jean Thiery kezdetben szegény volt, mint a templom egere. Tizennyolc éves korában kivándorolt az országból, hogy idegenben alapítsa meg szerencséjét. Vándorútján elérkezett Bresciába és ott egy vendéglőbe szegődött el szolgának. Néhány hónapig dolgozott itt, amikor megérkezett a vendégfogadóba egy görög kereskedő, Anastázius Tipaldi. Tipaldinak, akinek óriási vagyona volt, egészen különösen megtetszett a fiatal szolga és mikor eltávozott Bresciából, felszólította, hogy tartson vele. Ettől a perctől kezdve Jean nem hagyta el többé Tipaldit. A gazdag görög kereskedő regül is adoptálta a fiatal franciát és mikor 1639- ben meghalt, egyetlen örökösének tette meg. \ .nemrégiben még szegény francia fiú igy ígyik napról a másikra óriási Ángyon birtokába jutott, amely az akkori adatok szerint íyolcszázezer velencei tallért és ötvenezer randa Lajos-aranyat tett ki. Jean Thiery nár a görög kereskedő életében is bizonyságot tett kiváló üzleti érzékéről és igy nem- :sak megtartotta az örökölt vagyont, hanem ckintélycsen meg is gyarapította azt. 1644- >en halt meg korfui villájában és ötvenhetmillio frankot hagyott hatra. Végrendeletében Champagneban élő rokonaira hagyta vagyonát, tehát ezeknek utódai tekinthetők törvényes örökösöknek. Az óriási vagyont azonban sohasem kapták meg a törvényes örökösök. A világtörténelem és a sors másképpen akarta és három évszázad óta hiába kísérelték meg Jean Thiery déd- és ükunokái, hogy legalább töredékét kapják meg az óriási va.- gyonnak. Minden kísérlet meghiúsult, mert az ellenfél hatalmas, az ellenfél: a francia állam. Az államot tekintik a Thiery család tagjai vagyonuk birtoklójának. Az örökösök véleménye szerint ugyanis Bonaparte Napóleon 1797-ben elrabolta az egész ingó vagyont és — anélkül, hogy ehhez joga lett volna, — bekebelezte a francia állami kincstár tulajdonába. Ezzel szemben a francia kincstár egészen más álláspontot foglal el. A kincstár azt állítja, hogy Bonaparte Napokon, mint győztes hadvezér érkezett Velencébe és minden cselekedete, amit ott véghezvitt, háborús ténynek tekintendő. A vagyon lefoglalása, amit Napokon mint meghatalmazott tábornok hajtott végre, szuverén csekkedet, amely felett a világon semmiféle bíróság sem Ítélkezhetne. A francia kincstárnak e többszörösen hangoztatott álláspontja dacára az örökösök egész sor pert indítottak meg, hogy megkapják az örökséget. A perek rengeteg költséget emésztettek föl már eddig is, és a Thiery család ma szegényebb, mintha lemondott volna teljesen a nagy örökség reményéről. A család hét ágának tagjai most tanácskozásra gyűltek össze az egyik délfrancia városba, elhatározták, hogy beszüntetik a pereskedést és minden jogukat eladják 200.000 frank bagatéll ősz- szegért. Természetesen nagyon kétséges, hogy akad' á vevő. 200.000 frank készpénz még min-* iig nagyobb érték, mint 57 millió vagyon kaj natos kamataival együtt, amely csak a jövő ávol ködében létezik. — Államügyésszé nevezték ki a párkányi árásbiróság vezetőjét Tudósítónk jeténiii? vrta Balázs párkányi vezető járásbirót átképezték a nyitbai kerületi bírósághoz állatn- igyészi minőségben. A párkányi járásbíróság ij vezetőjét még nem nevezték ki.
