Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-19 / 14. szám
1933 október 19, csütörtök, Benes szerdán Bécsben Dollfiiss vendege volt Reggel kilenctö* délután ötig az osztrák fővárosban — Fontos tanácskozás Középeurópáró! és az olasz tervről — Dezsöné az Imperiáiban IPIJj '*«**&*' ISI 1M í« 03VO5IIAG AJÁNLVi Bécs, október 18. 3enes csehszlovák külügyminiszter szerdán délelőit programszerűen az osztrák fővárosba érkezett. A Wiener Allgemeine Zeitung munkatársa St. Pollenig a miniszter elé utazott és szalonkocsijában meginterjúvolta az előkelő vendéget. Benes mindé nekelőtt kijelentette, hogy nem akar nyilatkozni Németországnak a népszövetségből való kilépéséről, Géniből jön és hamarosan Ismét visszatér a népszövetség városába s nem akar fölösleges nyilatkozatokkal elébe vágni az eseményeknek. A középeurópai kérdésről se nyilatkozhat addig, amíg nem beszélt Dollfuss kancellárral, Benes állandóan hangsúlyozta p Bécs és Frága közötti szívélyes viszony». — Örülök, — mondotta —, hogy ma Bécs ben íartózkodhatom. Két országunk viszonya a lehető legjobb és a Jövőben is ilyen marao A közeljövőben semmi olyan nem történheti* * * ami megzavarhatná a jó viszonyt. Gazdaság? szempontból a két ország a legmesszebbre» nőén támogatja egymást és mostani utazásom legfőképpen e probléma tisztázásának van szentelve ©*sss k@ségaey?ópai *@?v s fen&cskosésdk k©sé p ii á S3 a ti Benes fogadtatására a bécsi nyugati pálya' udvaron megjelent Dollfuss kancellár és kísérete. A csehszlovák követség tagjain kivül a román és a jugoszláv követ is megjelent Dollfuss vendégét saját autóján a csehszlovák követségre vitte, Délelőtt tizenegy órakor Bones és Dollfuss a kancellári hivatalban találkozott és másfél óra hosszat tárgyalt, A két államférfin megbeszélésében nagy szerepet játszott a Középenrópa felsegitésére készülő olasz gazdasági terv is. Benes ismertette nézeteit e tervnek egyes pontjaival kapcsolatban és fölvázolta azokat a lehetőségeket, amelyeket e terv a két állam közgazdasági életének ad- Természetesen sok más probléma is szóba került s a világpolitika egyetlen kérdése sem maradt érintetlenül. Minden problémát középeurópai szemszögből ítélték meg az államférfiak. A két államférfin őrömmel megállapította, hegy egységesen ítéli meg a helyzetet és nyugodtan tekinthet a jövő fejlődése elé. Mindkét állam a jövőben is a lehető lecbarátságosab- ban akar közeledni a többi középeurópai államhoz. Egy óra tájban Benes rövid audiencián ie. lent meg Miklas elnöknél, majd fél kettőkor a Ringstresse egyik szállójában intim dejeuner volt, amelyen Dollfuss kancellár is megjelent, valamint számos osztrák magasrangu hivatalnok. Délután öt órakor Benes a Ferenc József pályaudvarról a menetrendszerű vonattal továbbutazott Prágába. Sk hivai3i@s Isfeitfés Bécs, október 18. Dr. Benes és Dollfuss tanácskozásáról ma este hivatalos kommünikét adtak ki, amely a következőket mondja: A két államférfin a jelenlegi politikai helyzetről és a legutóbbi genfi eseményekről tanácskozott. Különösen a kereskedelempolitikai kérdésekről folyt élénk eszmecsere. Ami Csehszlovákia és Ausztria viszonyát illeti, a két államférfiu megállapodott abban, hogy kibővíti az eddigi kereskedelmi forgalmat a két állam között. Az osztrák kívánságok listáját már bemutatták Prágában. Az általános kereskedelempolitikai kérdések diszkussziójánál különösen arról a * Magyar atléták külföldi startjai. Az október 29-én Triesztben lezajló nemzetközi versenyre meghívást kapott Kovács József, Bódo&i, Do- nogán és Várszegi. — Már a jövő vasárnap találkozik Stockholmban Szabó Miklós Ny-vel 1 angol mérföldön. * Tilden Newyorkba érkezve, az amerikai bajnok Prichards-et 6:3 6:2 6:2 arányban győzte le. — Kuss lein és Kozseluh Károly önálló turnéra indulnak Észak- és Délamerikába. ■ Belgrád, október 18. Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter kedden este félt-ízkor érkeztek meg a jugoszláv fővárosba. Mivel a magyar államférfiak rangrejtve utaztak, jugoszláv részről hivatalos fogadtatás nem volt. A miniszterelnök vonata éjfél után ment tovább Szófia felé. A bolgár határon Gömbös Gyulát Rudnay Lajos szófiai magyar követ várta a bolgár sajtó képviselői társaságában. Nagy feltűnést keltett az újságírók köpött, hogy Gömbös Gyula a bolgár újságírók üdvözlő beszédére szláv nyelven válaszolt. A magyar miniszterelnök ugyanis folyékonyan beszél horvátul. Szófiában a magyar államfér fiákat Musanofí miniszterelnök. Tisoíf hadügyminiszter és Paneff, a csendőrseg parancsnoka, a király képviselője, azonkívül az olasz és török követ és a beígér külügyminisztérium számos magasrangu tisztviselője várták A megérkezés után a szófiai állomás disz- váróiermébe vonult vissza a magyar miniszterelnök és a magyar külügyminiszter Ma- sanoíí miniszterelnökkel és Tisoíf hadügyminiszterrel, ahol egy óra hosszat tárgyaltak. Egy óra múlva indult tovább a magyar miniszterelnök vonata. Csütörtök délelőtt féltizenegykor érkeznek a magyar államférfiak Isztambulba. most nagy küzdelem előtt áll és az egész népnek részt kell venni benne. Hitler hajlandó ebben a küzdelemben kezet fogni a volt ellenzékkel is, ha az a német becsületesség és békeszeretet alapján áll. Mussolini legrövidebb Időn belül uj strezai konferenciát hiv egybe Róma, október 18. Az olasz fővárosban olyan hírek terjedtek eb hogy Mussolini tanácskozásra hívja meg ötrezába a négyhatalmi paktumot aláíró hatalmak külügyminisztereit. A konferencia már a legközelebbi időben kezdetét venné. Az olasz kormány a konferencia megtartását azért tartja sürgősnek, mert a bizonytalanság mai állapotában az egyébként is éles ellentétek még jobban kiéleződhetnek. A mai bizonytalan helyzet az általános hangulat túlfűtöttséget fokozhatja és ez kedvezőtlenül befolyásolhatja Európa békéjét. Karel Wodovary ölte meg Vransky A gyilkos vallomása — Hol a gyilkos ? Prága, október 18. Vránszky Ottilia meggyilkolásával kapcsolatban egyes cseh lapok egy ismeretlen levélíró leveleit közölték. Ez a levélíró ..Karel X. Y., az ucca fan te nja‘‘ aláírással látta ol-leveleit és azt állította, hogy ő ölte meg Vran- szky Ottiliát. A lapok szerkesztőségei ezeket a titokzatos leveleket átadták a rendőrségnek, amely most hivatalos jelentést adott ki erről az ügyről. A rendőrség mindeddig nem tudta .megállapítani, hogy mi a névtelen levélíró valódi neve és hogy állításai megfelelnek-e a valóságnak, vagy sem. A névtelen lév31iró első levelét szeptember 7-én a rendőrséghez intézte, amely ezt a levelet a nyomozás érdekében titokban tartotta. Ezt a levelét Karel Wodovary névvel irta alá és ezen a levelén bélyegzőt is alkalmazott. A bélyegzőnek „az ucca fantomja., a vérszomjas gyilkos volt“ a szövege. Wodovary azt állítja., hogy 1921-ben R. városkában lakott, hol egy M. nevű 27 esztendős leánynyal ismerkedett meg. Az ismeretségből szerelem fejlődött, végül is összeköltöztek és boldog családi életet éltek. Később a nő elhidegült tőle, idegenekei kezdett barátkozni és Wodovary rájött arra, hogy megcsalja. Ez a csalódás borzalmas lelki megrázkódtatást okoztt nála. Háza, ingatlana és egyéb vagyona volt, melyet mind pénzzé tett és otthagyta hűtlen barátnőjét. Wodovary Franciaországba költözött, majd később beállt- az idegenlégióba. Sidi Bel Abbersbeu szolgált, ahonnan 1928-ban Spanyolországon keresztül hazaszökött Csehszlovákiába. Utjának nagy- részét mint potyautas tette meg, csak az ut utolsó szakaszában jutott annyi pénzhez, hogy megválthatta vasútjegyét. Csehszlovákiában szerény egzisztenciához jutott. 1930 ban Németországba ment, onuan hozta magával azt a két koffert, amelybe később Vránszky Ottilia földarabolt holttestét gyömöszölte. A szakértők úgy vélik, hogy a levél Írója intelligens és olvasott ember, akinek legalább középiskolai végzettsége van. Azt hiszk, hogy 1894 körül születhetett és a betűtípusokból arra következtetnek, hogy a levelében használt betűket tizenhat-éves korában. 1910 ben sajátíthatta el. A rendőrség arra kéri a. nagyközönséget, hogy aki valami közelebbit tud Karel Wodovaryról, közölje azt a nyomozó hatóságokkal. A hatóságok a bejelentők adatait teljes diszkrécióval kezelik. E$?re élesebbé elffi az angol—német diplomáciai dintét Símen sirs Ingerülten válaszol Nenrathiiak London, október 18. Sir John Simon külügyminiszter szerdán este beszédet mondott az angol rádióban a világhelyzetről és reflektált Neurath báró német külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatára. Mindenekelőtt megállapította, hogy az angol kabinéit máris megkezdte az angol politika uj irányelveinek tanulmányozását, majd a német problémára tért át. Németországot a békeszerződések lefegyverezték és az angol nép mindig megértéssel viseltetett a német érzelmekkel szemben- Anglia volt az, amely kivezette Németországot háború utáni izoláltságából. Sajnos, az utóbbi időben olyan fontos események játszódtak le, amelyek megváltoztatták az angol nép eddigi eljárását A legutóbbi események után Európában megnövekedett az idegesség és a nyugtalanság érzése mindenfelé úrrá lett Ilyen körülmények között a nagy államok nem hajlandók hadseregeik erejét leszállítani. Téves volna a nagyhatalmak aggodalmait lebecsülni. Az egész világ tudja, hogy miért keletkeztek ezek az aggodalmak és ml volt az, ami az angol terveket keresztülhúzta. Németország szemmeljáthatóan kezdettől fogva inkább az uj a Kassal luMtársaiaí mes- feiiebbezi a nyslerenöelefet, miit taginak 90 százaléka nem beszél az államnyelven Kassa, október 18. A kassai főjegyzői hivatal ma átiratot intézett a kassai vegyes ipar társulathoz. melyben felszólítja, hogy ügyvitelébe vezesse 'be az egységes szlovák nyelvet. A kassai vegyes ipartársulat ma rendkívüli ülésén tárgyalta a főjegyzői hivatal átiratát. A szónokok valamennyien megállapították, hogy tekintettel arra, hogy az ipartársulat tagjainak kilencven százaléka nem bírja az államnyelvet, az egységes szlovák nyelv bevezetése nehézségeket támasztana a társulat ügyvitelében. Ezért elhatározták, hogy megfellebbezik a főjegyzői hivatal átiratát, annál is inkább, mert az Országos Hivatal ilyenértelmű rendelkezést nem adott ki Kassa városának. A rendkívüli ülésen az ipartársulat vezetősége elhatározta, hogy az ügyet egészen a legfelső közigazgatási bíróságig elviszik és mindaddig, amíg végleges döntés nincs, érvényben tartják a kétnyelvű ügyvitelt. Hasonló átaritot intézett a főjegyzői hivatal a kereskedelmi grémiumhoz is. A kereskedelmi grémium egyelőre még nem tárgyalta az ügyet, csupán a. titkárság közölte a főjegyzői hivatallal, hogy az átiratot tudomásul veszi, fenntart ja magának azonban a jogot, hogy az átirat felől érdemlegesen rendkívüli ülésen döntsön. felfegyverzést kívánta, mint a lefegyverzést. A beszéd további folyamán Simon rendkívül élesen válaszolt Neurathnak arra a nyilatkozatára, amelyet a német külügyminiszter hétfőn a világsajtónak tett. Kijelentette, hogy hajlandó okiratokkal igazolni álláspontjának és elvéuek helyességét. Végül is az angol kormány nevében azt az ígéretet tette, hogy Anglia a jövőben bármikor hajlandó lesz a kibontakozás útját keresni. Niftier eg^Uftmükösfésre sxéiitfa fel a volt német ellenzéket Berlin, október 18. A nemzeti szocialista vezérek berlini pártnapja ma Hitler kancellár beszédével befejeződött. A kancellár többek között kijelentette, hogy ami népét illeti, optimista, de pesszimista Genfre és a népszövetségre vonatkozóan. Németország föltétlenül békét akar, de nenj vesz részt olyan konferenciákon, amelyeken nem mint egyenrangú fél szerepel. A német nép Felmentették Pozsonyban spy csalási perben Kassa város volt rendőrkapitányát Pozsony, október 18. (Tudósítónk telefonjelentése). A pozsonyi kerületi biróság tanácsa előtt állt. ma újra dr. Szladek József pozsonyi ügyvéd. Kacsa város háború utáni volt főkapitánya. Mint ismeretes. Szladeket és Simon Géza nevezetű ügyvédi Írnokát tavaly csalás miatt tizhavi, illetve 14 havi börtönre ítélte el a felsőbíróság. Szladek akor több gazdától pénzeket vett fel azzal, hogy a földhitelintézetnél birtokokat jár ki. A pénzeket Szladekék elköltötték. t> a birtokügyben egy lépést sem tettek. Most Mészáros Gyula egyházgelei gazda jelentette fel Szladeket, Simont és Szladek másik gyakornokát, dr. Valenta Jaroszláv 40 éves volt prágai ügyvédet azért, mert - megígérték, hogy nagyobb összeg ellenében kijárják neki a csöllei Pálffy-birtok átvételét. A tanúvallomásokból kiderült, hogy Szladek ebben az időben szabadságon volt és a beadványra nevét Valenta hamisította. Valeníának érdekes pályafutás áll a háta mögött Már Prágában is bajai voltak, amikor elmegyógy intézetbe csukatta magát. A prágai ügyvédi kama ra megfosztotta a gyakorlattól, 192S-ban Pozsony b jött, aho-1 mint ügyvédgyakornok belépett dr Szládek irodájába, A tanúvallomások alapján a biróság Szladeket és Simon Gézát felmentette, Valentát pedig kétbónapi fogházra Ítélte feltételesen. Úgy Valenta, mint Král áliarpűgy-esz az ítélet ellen fellebbezett. memorandumról volt szó, amelyet az olasz kormány küldött Genfbe. Sikerült a memorandum néhány kérdését tisztázni. Ezek a kereskedelempolitikai kérdések a további eszmecsere tárgyát fogják alkotni egyrészt a nagyhatalmak, másrészt a dunai államok között. Az államférfiak egyébként ma a Ringstrassen lévő Imperial szálló különtermében ebédeltek. Qömbös i$f te hosszat firmáit a sídfial áliomison ffiisauoff boliir vniniszferelnÉi^il Gombos Is Miapa holnap érkezik Isztambulba