Prágai Magyar Hirlap, 1933. szeptember (12. évfolyam, 198-211 / 3308-3321. szám)
1933-09-14 / 209. (3319.) szám
4 követői: Vonassák 'szepességi püspök ée Osárszky kassai püspök szükségesnek tartották, hogy éppen a Pribina-flnnepségeken használják ki az alkalmat a vendéglátó Kmetykó nyitrai püspökkel szemben való megnyilatkozásra. Ilyen körülmények között a szlovenszkól püspöki testülettől nem várható, hogy az egyházi igazgatásban rendet teremtsen és nem is csodálható, ha a tekintély elve alapján nyugvó egyház éppen ezt az elvet ássa alá Szloven- szkón és igy a visszavonás terjesztését segíti elő. Mentsétek meg Sslovenszkót a felfordulástél — Ezért teljesen elhibázott taktika az oly emberekkel való egyezkedés, akikkel megegyezni nem lehet. Nem lehet azért sem, mert céljai merőiben kereszteződnek a csehszlovák állam létével. Ha ezeknek az embereknek csak részben eleget tennénk, sohasem lesznek elégedettek és sohsem szűnnek meg újabb követeléseik. Nem szűnnek meg addig, amíg nem teljesedik tényleges követelésük: visszatérés Magyarországhoz. — A kérdés tehát logikusan igy hangzik: Eltűrik a csehek a csehszlovák állam eltorzítását és területi redukcióját és eltürik-e az öntudatos szlovákok az államifordulat előtti állapotba való visszatérést? Mert a szép arat isták politikája csak egyhez vezethet: a magyar uralom megújításához, amelyben Horthy kemény keze képes lesz megteremteni az engedelmességet és a tiszteletet a tekintély és a magyar törvényekkel szemben. Ez a dolog lényege, semmi más. — Mindazok számára, akik állami önállóságunk és nemzeti függetlenségünk ilyen befejezése ellen vannak, az adott, helyzetben csak egy parancs létezik: Szlovenszkón meg kell szűnnie minden párttülekedésnek és Szlovenszkót meg kell menteni a fölfordulástól .rendet kell teremteni minden körülmény között s a csehszlovák államnak e törvényeinek tiszteletét biztosítani kell. Ebben az ügyben a végletekig kompro- imissznmmelitesnek kell lennünk, remélem, hogy leszünk is, — fejezi be rémlátó cikkét Hru- sovsky. (Megjegyezzük, hogy a cikkben előforduló alcímeket is ezóezeriot vettük át Hrusovsky Igor cikkéből. Szerkesztőség.) — Kiutasították a Magyar Újság kiadóhivatali igazgatóját? Gonda Mórt, a pozsonyi Magyar Újság — a csehszlovák agrárpártnak a Légió-Banka útiján finanszírozott magyarnyelvű lapja — kiadóhivatali igazgatóját, a Lidővé Noviny értesülése szerint, a pozsonyi rendőrség kiutasította a köztársaság területéről. — Véres késelés Homonim uccáján. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Véres uocai verekedés folyt le tegnap Homonnán. Mirkovics Viktor összeveszett egy budaiházi legénnyel s a veszekedés hamarosan tettlegességgé fajult. A verekedés közben a budaiházi legény konyhakést rántott elő és azzal nyakon szúrta Mirkovicsot, majd futásnak eredt. A sebesült súlyos sérülése ellenére utána rohant a járókelők segítségével sikerült is a merénylőt elfogni. A tömeg a merénylőt csaknem meglincselte. Amikor a rendőr megmotozta a merénylőt, zsebeiben egy borotvát, egy olmós botot s még egy kést találtak. Beszállították a fogházba. Kétheti fogházra Ítélték a »tréfából« sztrájkra izgató handiovai bányamunkást Nyitna, szeptember 13. (Saját munkatársunktól.) Érdekes izgatási bünper foglalkoztatta tegnap a nyitrai kerületi bíróság büntető tanácsát. A vádlottak padiján Patsch János bányamunkás ült, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy a múlt óv áprilisában sztrájkra izgatta a munkásokat. A vele egy tárnában dolgozó 150 bányászt arra akarta rávenni, hogy béremelést követeljenek és ha kívánságaikat nem teljesítik, úgy lépjenek sztrájkba. A bányamunkás vétkét az a körülmény súlyosbította, hogy lent a bányában, munka köziben folytatta a.g Rációját. izgató beszédére a munka abbamaradt, sőt Patsch meg állította a mozgásban lévő bányakocsit is és igy könnyen történhetett volna súlyos következményekkel járó szerencsét- lenség. Patsch kísérlete kudarcot vallott, mert a fegyelmezett bányaműnk ások hamarosan leintették és folytatták a munkát. A bíróság előtt Patsch beismerő vallomást telt és azzal védekezett, hogy csupán „tréfából” buzdította társait a sztrájkra. A bíróság nem fogadta el a naiv és átlátszó védekezést és tizennégy napi fogházra és ezer korona pénzbírságra ítélte a „tréfáló" bányamunkást. A vádlott megnyugodott az Ítéletiben, az állaimügyész azonban háromnapi gondolkozást időt kéri az esetleges fe- 1 ebbe zés beadására. ^ Irta: NEUBAUER PÁL Meinterjuvoltájk Huibay Jenőt, aki most lett hetvenötéves és az újságíró arra volt kiváncsi, hogy egy kivételes életnek vájjon mi lehet a szellemi eredménye. Hubay a kivételes élet mérlegét egyszerű mondatba Ifog- laita és távol az élettől, mégis legközelebb hozzá, igy válaszolt: „Az élet rugója az akarat és az energia. Aki le hagyja magát verni sikertelenségektől, küzdelmektől, elveszett" A sokszor vitatott életértelem és cél foglaltatik benne ebben a két mondatban: az élet küzdelem és a küzdelem célja az élet maga. Fordítva világosabb: a küzdelem öncél. Ember mondja ezt, aki sokat és keservesen küzdött és aki végül beérkezett úgy, hogy a beérkezettség számára uj küzdelmet jelent, az értelmet. Van ennek a filozófiának egy próbája és az interjúvoló igy kérdezett tovább: „Újra kezdené-e az életet?" Hubay pedig erre a kérdésre igy válaszolt: „Nem kezdeném újra és nem élném át újból az életet!" Ezt azért. mert nagy küzdelmen ment át, amíg beérkezett. Látszólagos ellentmondás a küzdelem, mint életcél és az energia közt és mig az első megállapítás sokai jelenthet az ifjúságnak, a másik megbénítja az akaraterőt s az energiát. * Kevesen ismerik Krisztotfórosz történetét. Krisztoíóroszt elsőnek képíró búsnak hívlak, ami azt jelenti, hogy Elvetemült. Óriás volt és óriási testi erő felett rendelkezett és szol- gálattételire jelentkezett Kína császárjánál, mert azt hallotta, hogy ez a császár a legerősebb ember és a leghatalmasabb ur. Rend- j ben is ment minden, amíg egy napon meg-1 látta, hogy Kína császára nem fél ugyan senki emberfiától, de fél az ördögtől. Azonnal ott hagyta a császárt és addig kereste az ördögöt, amig rá nem talált és felajánlotta szolgálatait, mondván, hogy ő csak a leghatalmasabb urnák akar a szolgája lenni. Sokáig szolgálta az ördögöt, sok csatát vívott meg az ő nevében, mig egyezer egy szép derűs napon egy fából faragott iitszéli kereszt előtt haladtak el és az ördög nagy ivben elkerülte a keresztet. Reprobusnak ez nem hagyott nyugtot, az ördögnek végre is válaszolni kellett és elmondta, hogy Krisztus az egyetlen, akitől fél. Reprobus azonmód faképnél hagyta az ördögöt és elindult, hogy megkeresse Krisztust. Sokáig hiába járta a föld útjait, de egyszer az erdőben találkozott egy remetével, aki igy szólt hozzá: „Haladj előre és li.a kiértél az erdőből, egy széles folyóhoz jutsz. Ott verj sátrat és a többit meglátod." Reprobus ezt megtette és éveken át nem tett egyebet, mint széles válladn át——m. vitte a folyó túlsó partjára azokat, akik át akartak menni, mert nem volt híd és nem volt komp vagy csónak. Reprobus nem zúgolódott és télen-nyánon teljesítette a kötelességét. Egy viharos éjszaka valaki kopogtatott az ajtaján és amikor kitekintett, senkit sem látott. Másodszor és harmadszor is megismétlődött ez a kopogás és ekkor egy kisgyermeket látott meg. aki át akart kelni a folyón. „Át tudsz-e vinni?" kérdezte a gyerek. „Hogyne vinnélek át!" felelte az óriás mosolyogva. „Annyi felnőttet vittem már a hátamon, hogy téged meg sem éTezlek!" Vállára ültette és a fergetegben megindult vele a folyón keresztül. Ekkor azonban az történt, hogy a folyó egyre szélesebb lett, a gyermek súlya növekedett és Reprobus minden erejét megfeszítette, hogy ne bukjon el a habokban. Mikor eljutott a partra, letette a gyermeket és megkérdezte: „Ki vagy te, aki oly nehéz voltál, mint előtted senki felnőtt és már azt hittem, hogy az egész világ súlyát hordom a vápáimon?" A gyermek ránézett és így válaszolt: „Valóban az egész világot hordtad a vádiadon, mert én vagyok Krisztus, akit oly soká kerestél. Vittél, nem törődtél a fergetegigel és az árral és átjutottál velem a túlsó partra. Ezért neved mátél fogva nem Reprobus, hanem Kriszloíórusz. akit a Szellem szentté avatott. Menj vissza és sátrad előtt szúrd a földbe elnyűtt botodat." Kriszlofórusz megtette, amit a gyermek parancsolt és amikor másnap felébredt, csodálattal látta, hogy botja kihajtott, lombosodott, élő fává alakult át. * A nagy mester életbőlcsességét akartam kj kerekíteni evvel a legendával: Kriszíofórusz mindig újra kezdte és csak igy érte el, hogy botja végre is az örök élet zöldjébe lombosodott. Újra kezdi Hubay is és mindenki, aki él, akác tudatosan, akár a tudat alatt. Újra kezdeni annyit jelent, mint szeretni az életet, akkor is, ha az élet nem lehet beteljesülés, hanem örök küzdelem és Kjrisztoffó- rusz mindenki, aki él. Az Élet folyójának a partján verünk sátrat és visszük magunkkal az úti társat is, amely sokszor jelentéktelen ember, vagy cselekedet, de azután mindnyájunk életében egyszer eljön a Gyermek, aki oly súlyos, mint az egész föld és óriás legyen, aki átviszi a túlsó partra. A törpe is óriás lehet, ha nem kérdez, hanem teljesiti a kötelességét és dacolva az árral., átsegíti i azt, aki át akar kelni a folyón: első sorban önmagát. A folyó széles, az ár sebes, az éjszaka viharos, de jól mondja Hubay: „Minden az akarat." Az akarat parancsa pedig: Mindent újra kezdeni! Vranszky Ottilia nyomában Éjféli látogatás a „Politikai hullához" címzett mulatóban, ahonnan a kofferes gyilkos áldozata a halálba indult Prága, szeptember .13. A langymeleg őszi estben & prágai Vencel-tér fénypárás világában éles hang rikoltja: — A gyilkos levelet ir! A járókelők megtorpannak. Újságot vesznek. A gyilkos levelet ir! Ki a gyilkos? Találgatják. Prágának nincsenek ma népszerűbb személyei, mint Vranszky, a szétdarabolt hulla e a szőke férfi, az állítólagos gyilkos. Hátborzongatóan stilszerü, hogy Vranszky Ottilia utolsó éjszakáján egy mulatóban volt, amelynek a „Politikai hulládhoz a neve. Milyen lehet a „Politikai hulla”, ahol a nagyváros mindenféle népe krajcáros élvezetben feledd perceit, ahonnan kilép egy férfi s egy nő, néhány lépést tesznek, aztán elválnak, a nő tovább megy és... öles betűk öklöndöznek a fehér papíron: „A kassai és pozsonyi gyorson egy feldarabolt...“ A » Politikai hulló fí-bán A Kremencova-ucca, ahol a hírhedtté vált lokál van, alig néhány percnyire fekszik a Vencel- tértől. Néha túlságosan hangos, máskor csöndes ez a környék. A göröngybe úttesten bizonytalan léptű emberek támolyognak, mert közvetlenül a „Politikai hulla” mellett van Prága híres sörözője, az „U Fleku”. Már a külseje is furcsa ennek a ,„Politikai hulládnak: Az ajtóban portás áll, egykedvűen dől az ajtófélfának, a kirakatüvegekben öles mázó Imán yok, rikító betűk ordítják: „Vendéglő a Politikai hullához” Az egyik képen a Halál saját személyében rullettesük az emberekkel, akik nyilván nyerni szeretnének. De ki volt még nyertes a halállal szemben? É* ki lehet nyertes a gyilkosokkal szemben? Belépek az ajtón. A portás megemeli sapkáját. A ruihatárosnő, kövér, alacsony asszony, vigyorogva nyújtja felém a ruhatári számot, sápadt, sovány lány mogorva arccal veszi el a kabátomat. — Ráér utólag fizetni, — mondja az asz- ezony. Félti z van, a helyiségben még álmos a hangulat. Nyugodtan szemügyre vehetek mindent. A falakon öles, plakátszerü rajzok: az egyiken Ádám és Éva karikatúrája, mellettük egy faun áll, aki röhög rajtuk, egy másik képen fejek vannak e egy ember zongorázik. Valahogy ismerős a zongoráé képe. Jobban szeműgyre veszem: Benes, a külügyminiszter! Egy harmadik képen öreg király ül a trónján és előtte bájos pár lejti táncát... A helyiség falai tele vannak rajzolva hasonló képekkel. A bejárattal szemben, a fal mellett dobogó, rajta cimbalom és a hozzátartozó cigányok. A pincér cédulát tesz az asztalomra: fekete papíron a fehér halál, mint hőeszerelmes és énekes, felette a felírás: „A politikai hullához, a Flek mellett”. Ez az ellenőrző szelvény, anélkül nem hagyhatja el senki a helyiséget. Lassan szállingóznak a vendégek. Fiatal lány és fiú ül le asztalomhoz. A lány kezében a prágai esti újság s a betűk harsogják: — Gyilkosok, közöttünk! A lány elmélyed az izgalmat árasztó betűkbe. Önkéntelenül közelebb húzódik a fiúhoz, fé- , lénkén Uozzáeunui. 1963 szeptember 14, eetHttrMSÜ. — Te, itt volt a Vranszky is. Hát nem furcsanem borzasztó? Egy szőke féitfi volt a gyilkos. A gavallér fölényesen mosolyog. Hallgatnak. Maguk elé bámulnak. Bizonyára eszükbe jut: itt volt, itt táncolt, csak néhány nappal ezelőtt, aztán kilépett az uocára... Ki a gyilkos? Egyre több vendég érkezik. A levegőt cigarettafüst teszi sűrűbbé. A közönség vegyes: vénülő cselédlányok, fiatal masamódok, uocai nők, selyemtfiuk, meeterlegények, boltisegédek és érdeklődők, akiket a gyilkosság vonzott ide, A cigányok rákezdenek. A párok csoszogva táncolnak a parketten. Feltűnik a lokál legnagyobb eseménye, a néger gigöló. Cselédlánnyal táncol ég édes szavakat súg a fülébe. Fölényesen és előkelőén viselkedik. A táncot abbahagyják. A néger az egyik hátsóhelyiségbe vonul vissza. Utána megyek. Megszólítom: — Ismerte Vranszkyt? — Ismertem. Mért, mit akar? — Gyanakodva néz. — Ne féljen, semmit. Csak kérdezem. Táncolt vele? — Persze. —Na és? .. • — Semmi. Én fekete vagyok, azt pedig az újságban is olvashatta, hogy a Vranszky csak a szőkéket szerette. Vigyorog. Látni lehet ragyogóan fehér fogsorát. Meghajol előttem s eltűnik. Visszatérek helyemre. A világítás elsötétül. Műsor következik. Burián-imitáció. Természetesen rossz- Aztán újra tánc. Magyar dalt játszanak s a dobos magyar énekkel kíséri. A cigányok abbahagyják a muzsikát, kivonulnak a folyosóra. Ott állok közöttük. A prímás panaszkodik: — Lássa, kérem, kiszerkesztettek a lapokban. Hogy csárdást táncoltam a Vranszkyval és hogy jóban voltam vele. Én, úgy éljek, hO'gy csak egyszer láttam. Azon az estén. Akkor odahívott az asztalához és nótát rendelt. Azt rendelte, hogy: „De, csipkés szélű, rózsás szélű, drága kicsi kendő..." — és eldudolja az egész nótát— Mégis, talán jobban ismerte? — faggatom. — Nem a. Jönnek ide mindenfélék. Máma ez. holnap az. Mit akarnak tőlem? De tudja, azért mégsem tudom elképzelni, hogy tehettek ilyet. Tanult ember lehetett, mert úgy fellrancsirozni valakit... A tulajdonos, kövér, hatalmas ember, mosolyogva hallgatja a beszélgetést. Most közbeszól:' — Ilyesmi akárhol előfordulhat... Félbeszakítom: — De jót tett az üzemnek, mi? Vállat von. — Jót tett? Hát tehettünk mi róla? Ugyanúgy mehetett volna máshova is. Különben is ez polgári hely. Leginkább családok járnak ide és jegyesek. (Meggyőződéssel mondja). — Hogy jutott airra az ötletre, hogy egy ilyen nevet adjon az üzletinek? — kérdezem, — A ..Politikai Hullához"? — Hát tudja. Kolumbusz tojása volt az egész- Polgári étterem volt itt. Háromötven- ért adtam az ebédet. Ebből nem lehetett meggazdagodni. Gondoltam, hogy egy olyan mulatót fogok csinálni, amilyen még sohasem volt. Mi kellett ehhez? Egy jó elnevezés. Jobbat keresve sem lehetett találni, mint a „Politikai hullához". Ez mutatja lényegében a mai középeurópai helyzetet. Fogtam egy ügyes fiatal rajzolót, az megcsinálta a díszleteket ... így vagyunk, kész ... — A Vranszky is kész, — mondom. A tulajdonos zavartan elköszön, megy a dolga után- Müsorszám következik. Majd megint a cigányok játszanak. Fél ti zenkettő. A mellettem levő asztalnál elázott ember ordít: — Cigány, emléket akarok hallani! Nő ül mellette, odasimul hozzá, csillapítja. Cigány jön. Fülébe húzza a nótát. A részeg bamba tekintettel maga elé bámul, a nő az asztalra hajtja fejét, sir. Az idő telik. Egy óra. Megyek. A bejáratban megállók. Beszédbe elegyedem a portással: — Ismerte a Vranszkyt? — Persze- Sokszor láttam. Az utolsó héten kétszer volt itt. Először, amikor itt volt, rosz- szul ivóit öltözve, másodszor nagyon elegánsan. Dehát ezen nem csodálkoztam. így van ez az ilyeneknél. Egyszer fenn, másszor lenn... — Szép volt? — Hát... nem volt csúnya- Erős, megtermett parasztlány volt, A kezét is láttam egyszer, az nem olyan volt, amilyennek a lapok írták, hanem kidolgozott kéz volt. — Beszélt vele? — Én? Nem- Én senkivel sem beszélek. Éh itt állok az ajtóban. Bemennek az emberek és kijönnek. A Vranszky is kilépett azzal a fiúval. Még utánuk néztem, amint a Flek felé mentek. Aztán vége lett a Vranszkynak. ÉS .. . Abbahagyja a beszédet. A kocsiutra mutat. Gnómszerü emberke baktat ott, nagy zenésládával a kezében, ide-oda diilöng- A prágai éjszakák ismerős alakja. Jakabnak hívják s mindenki leitatja. Felbotorkál a járdára. Megáll előttünk. Betűzi a felírást: — Hulla... hulla... — nem jut tovább- Szavai elhangzanak az éjszakában. Kelen István. SÉF* Ajánlja a „Nagyasszonyt” nőismerősej nf közti
