Prágai Magyar Hirlap, 1933. szeptember (12. évfolyam, 198-211 / 3308-3321. szám)
1933-09-12 / 207. (3317.) szám
10 1933 szeptember lf kedd. M8W«iWIBMMMIW^^ ■■’—"'“'IIIIIIM ■■«!■’! IMIB w.1wm inm iTTtiT rroii—iwi'i riraw'iMiiiiMiirwwia.'j«»RAjiaiar~‘------^M>aMiWBnm Igen tisztelt Előfizetőinknek! «!l.kSiw^ SS az előfizetési diJJal hátralékban vannak, vagy az esedékes előfizetést nem küldték be, sziveskedlenek a számlázott összeget postafordultával salát érdekükben kiadó- hivatalunkhoz juttatni, nehogy a lap küldését be kelljen szüntetnünk. Az Újpest legyőzte a Hungáriái Nem kész a magyar válogatott csapat Svájc ellen Három bajnoki mérkőzés Komáromban KFC—Diószegi SE 6:0 (3:0). I. osztályú bajnoki mérkőzés. A KFC az őszi évadiban először szerepelt odahaza, teljee erkölcsi és anyagi sikerrel. Mintegy 1300 főnyi közönség előtt folyt le a mérkőzés Koháry (Galánta) bíráskodása mellett. A KFC-ből hiányzott Csivre, aki végleg Nagyszombatba távozott, valamint a még nem játékjogosult Kugyelka. Nélkülük úgy állott fel a csapat: Vá- nya; Osizmazia, Gallé; Kuszola, Simon ÜL, Simon II.; Bende, Palaczka, Róth, Tótlh, Kovács. A KFC nappal szemben kezd s már a 4-ik percben ered mény van: Róth—Palaczka Róth villámgyors akcióból utóbbi védhetetlen gólt szerez. Majd Vány a a tizenhatoson ki vili kézzel érinti a labdát, de a megítélt büntető a sorfalba pattan. A KFC csatársora nagyszerűen megérti egymást és szebbnél szebb támadást vezet. Különösen Palaczka veszélyes. Egyik éles lövése kapufáról az üresen álló Tóth elé esik, de fölé rúgja. A 18-ik percben Bende iveit beadását Palaczka kapásból a hálóba továbbítja. A következő percekben Róth. Simon II., majd Palaczka lövését menti a diószegi kapufa. A félidő nagy részét komáromi támadások töltik ki, de gól csak a 40-tik percben esik. amikor Palaczka mesteri labdáját a kapus kiöklözi s a résen álló Tóth beteszi. — Szünet után mintegy 15 percig eléggé unalmas mezőnyjáték folyik. Esemény, hogy Bende egyedül lefutva tiszta helyzetből mellélő. A DSE teljesen a védekezésre rendezkedik be: elől csak bárom csatárt hagy. A 28-ik percben Tóthot a tizenhatoson kivül felvág ák. a megítélt büntetőt Róth értékesíti. A 35 ik percben Simon Il-őt a büntetőterületen belül feldöntik, tizenegyes, melyből szintén Róth szerez gólt. Az utolsó percben Kovács egyéni játékból beállítja & végeredményt. A KFC minden tekintetben felülmúlta ellenfelét * a játék nagyobbik felében diáktálta az iramot. A védelem biztos volt, a halfsotból Kuszola és Simon II. tetszett, elől különösen Róth és Palaczka nyújtott elsőrangú játékot. A DSE-ből csak Piszkos és Uhrik II. mutatott itt-ott elfogadható teljesítményt. Koháry bíró nagyon jól vezette a durvaságmen- tes mérkőzést. A KFC —'DSE mérkőzés előtt két II. osztályú meccset bonyolítottak le. KMTE—„KFC 11“ 3:0 (1:0). A munkáscsapat az értékes két pontot inkább csak fizikai fölényének köszönheti. Már az első percekben megsérült a KFC 11 legjobb játékosa, Molnár centerhalf, s ettől kezdve statisztál, majd a második: félidőben végleg kiáll. Fiscbof biró még nagyon gyenge ilyen erős mérkőzés levezetésére. Góllövők: Kraj- czár (2) és Pálffy. E. Rapid—Nagymegyeri SC 5:1 (3:0). A Nagy- megyeri LTC bemutatkozása nem sikerült. A csa pátriák nagyon sok a fogyatékossága, úgyhogy a technikás komáromi csapat kénye-kedve szerint éri el a gólokat, jóllehet kiállítás miatt csak 10 emberrel játszott. A gólokon Dobig II., Tóth (2) és Meseinger (2) osztozkodtak. Horváth bíró nagyon jó. LÉVA. LSE—Érsekujvári SE 2:2 (2:1). Bajnoki. Lengyelország legyőzte Jugoszláviát? Budapest győzött Krakóban Varsó, szeptember 11. A lelkes lengyel csapat 4:3 (1:2) kisarányu, de megérdemelt győzelmet aratott a technikai tekintetben felette álló jugoszláv team ellen. Albansky lengyel kapus a II. félidőben kitünően védett. Krakó, szeptember 11 Budapest amatőr válogatott csapata 2:0 (1:0) arányban fölényes győzelmet aratott a krakói városi team ellen. A magyarok taktikai és technikai fölényben voltak. A gólokat Buzáiy és Király lőtték. A meccsnek 6000 főnyi nézője volt. Budapest válogatottja kedden Kattowitzban mérkőzik egy lengyel kombinált ellen. )( Svájc. Bajnokság: Blue Stars—Young Fellőve 1:1, Grasshoppers—Concordia 2:2, Basel— Ghux de Fonds 3:0, Young Boys—Nordstem 2:0, Lugano—Urania 4:0, Servette—Locarao 5:1, Biel —FC Zürich 7:1, Lausanne—Bern 2:2. )( Belgium. Nemzeti liga: TSV Lyra—Belgica 3:1, Daring Brüsszel—Beerschot AC 3:1, Racing Brüsszel— Racing Meohelem 0:2, Racing Gént— Union St. Gilles 1:2, Standard Lüttieh—SC Brügge 3:2, FC Mechelen—Liersche SK 2:1. )( A jugoszláv bajnokságban a Belgrádi ASK az eszéki Slaviját, a laibachi Primőrje az újvidéki Vojvodinát 6:2 győzte le. — Zágráb—Susák 1:0. Városközti. )( Az Ambrosiana Bécsből egyenesen Milánóba utazott, ahol tegnap bajnoki meccsen a Casalet 6:1 arányban megverte. A Juventus Livorno ellen győzött 4:1 arányba® Budapest, szeptember 11. (Szerkesztőségünk tetei o n jelen tés e.) A magyar bajnokság legjelentősebb meccse Újpesten folyt le, ahol a bajnokcsapat 3:0 (1:0) arányban legyőzte a Hungáriát. Az Újpestnek fedezetsora volt kitűnő, miig a Hungáriában éppen a halisor mondott csődöt, a gólokat Jávor, P. Szabó és Pmsztay szerezték. A Ferencváros a Szeged FC-ot 2:1 (2:1) arányban győzte le Kemény és Sárosi góljaival. Szeged gól lövője Kármán volt. A Kispest a Budai XI. ellen 3:1 (1:1) arányban váratlan győzelmet aratott. Polgár a Budai részére szerezte meg a vezetést, amit Szabó II. egyenlített. A második félidőben azután Szabó II. és Mikes beállítják a végeredményt. Debrecenben a Somogy 2:1 (0:1) arányban szép győzelmet vívott ki a Buckái e (len. Vin)( Az osztrák amatőr bajnokság döntőjének első meccsén a Grazer AC a Lustenau 07 ellen 3:1 (1:1) arányiban győzött. )( Franciaország. Raoing Club—Olimpique Lilié 1:0, FC Sette—CA Pár is 6:2. R. Rennais—SO Montpellier 2:0. )( Az angol ligában szombaton az eled meglepetések adódtak. A bajnok Areenal döntetlenül mérkőzött, a serleggyőztes Everton pedig kikapott. A skót ligában a Rangéra kikapott a Celtictől. — Részletes eredmények: Angol liga: Aráénál —Manchester City 1:1, Aston Villa—Liverpool 1:2, Black bura R.—Westbromwidh A. 4:0, Everton— Shef tieid Wednesday 2:3, Hűd de rsf leld T.—Leeds Un. 0:0, Leicester C.—Tottenham Hotspure 1:3, Middlesbrough—Birmingham 0:3, Newcastle Un. —Derby Co. 1:1, Sheffield Un.— Chelsea 4:1, Stoke City—Portsmouth 2:1, Wolverhampton W. —Sunderland 1:6. — Skócia: Aberdeen—Dun- dee 1:3, Clyde—Partick Thistle 3:3, Falkirk— Airdrieomiams 0:2, Hamilton Ac.—Motherwell 1:2, Hearte—Hibemians 0:0, Kilmarnoök—St. Mirren 3:0, Queen of the South—Ayr Un. 2:0, Rangéra— Geltic 2:4, St. Johnstome—Cowdenbeath 8:3. )( Kikapott a Középeurópai Serleggyöztes a bécsi bajnokságban. Szombaton a Floridedorfer AC és a Libertás 1:1 (1:1) arányban eldöntetlenül játszottak. Hasonló eredményt hozott a WAC- Wacker meccs. A Wacker már l:0-ra vezetett, amikor a biró 11-est Ítélt ellene, amit a WAC érvényesített. A Wacker tiltakozott, mire a közönség a pályára tódult, úgyhogy a biró a meccset 8 perccel előbb lefújta. — Szombaton a DSW Wit- kowitz vendégszerepelt a Viktória XXL ellen, amelytől 2:5 (0:3) arányban kikapott. Vasárnap a vezető Rapid a múlt héten a Viennát legyőző Donaut 5:1 (3:0) arányban késztette megadásra. Az FC Wien 1:0 arányban győzte le a WSC-ot. — A Hőbe Warten a Haltoah a Középeurópai Serleggyőztes Austriát, amely teljesen fáradtan játszott 2:0 (1:0) arányban legyőzte. Az Admira a Viena felett aratott 3:1 (2:0) arányú biztos győzelmet. — II. osztály: Simmering—Brigittenauer 3:1, Vorwarts—Slovan 2:0, Favoritner SC—Neu- bau 5:0, Spitzauer—Metallum 2:0, Landstrasser Amateure—Crickeret 3:4, Rasensportfreunde— Burgtheater 4:1. )( Németország. Bajnoki nyitány: Bayem München—FC München 3:1, IFC Nümberg—Wacker München 3:1, Würzburg 04—1860. München 1:1, IFC Bayreuth—Sohwaben Augsburg 1:6, Spielver- einigung Fürth—Schweinfurt 1:1, Jahn Regens- burg—ASV Nürnberg 1:1, Guts Muts—Wacker Lipcse 2:1, Chemnitz rendőrség—S'V Falíkenstein 5:0, SC Plánén—Chemnitzer BC 6:1, Dresdener SC—SV Plawitz 2:1. * SPORTHÍREK X A pöstyéni golfverseny első napja. I. Nemzetközi női bajnokság: Első csoportban győz Szláviné (Budapest), Linhartné (Prága) ellen. A második csoportban győz Groszné (Becs), Wepené (Prága) ellen. A döntőbe jutottak: Szláviné ée Groszné. — H. Havranková díj: I. Wepsné, II. holtversenyben Schubert (Pirága), Wurm (Bratisla- va), Limihartné (Prága). — A versenyre megérkezett Lauiber Dezső magyar bajnok, Gr ősz mérnök osztrák él játékos, Hall Jones, a tavalyi Grand Prix Pöstyén győztese é« a golfeport elitjei. A verseny szeptember 16 án ér véget. )( Eldöntetlenek napja a kopenhágai nemzetközi hölgy-hokkirersenyen. Kopenhágából jelentik: Szombaton találkoztak a kopenhágai stadionban Németohrszág és Hollandia hölgyhokkizói. A mérkőzés 1:1 (1:0) arányú eldöntetlennel végződött. A németek határozott fölényben voltak és csak balszerencséjüknek tudhatják be az eldöntetlen eredményt Dánia ugyancsak eldöntetlenül végre nyitotta meg a gólozást, de a második félidőben Berec kiegyenlített, majd ugyanő a győztes gólt lőtteMiskolcon a III. kerület erős küzdelem után 4:3 (3:2) arányban győzött az Attila ellen. A II. osztályban nagy szenzációt kelltett, hogy a Vasas 2:4 arányban kikapott a Váci Reménységtől. Egyéb eredmények voltak: Szürketaxi—Droguista 1:0, VÁC—Csepel 2:,1, ETC—BAK 2:1, Soroksár—Nagytétény 5:1, Budafok—Budatétény 1:0A Svájc' elleni meccsre egyelőre csak kilenc embert tudott összeállítani Nádas Ödön. A centerhiaili és középcsatár helye még nyitva áll. Az ideiglenes felállítás: Háda; Korányi, Biró, Szalay, ?, Lázár; Pusztay, Avar (Sárosi ?), Toldy, Serényi. zedt Írországgal szemben. Az eredmény itt 2:2 volt. Anglia Skóciát 4:1-re verte. Az Egyesült Államok csapata Vélsz ellen végzett 1:1 arányú eldöntetlennel. Németország Skócia ellen 5:5-re végzett. * A prágai Béna nyerte Csehszlovákia marathon bajnokságát Pozsony, szeptember 11. (Pozsonyi sportszerkesztőnktől.) Vasárnap folyt te Pozsonyban a hagyományos Stefánik-marathon verseny, amely ezévben bajnoki jelleggel birt. A verseny startjánál 36 futó jelent meg, közöttük 16 katonaversenyző. Külföldi ezidén nem indult. A versenyt a prágai futóik dominálták, akik az első két helyet foglalták le. Győzőit kitűnő idő a’latt a prágai Béna (Sparta) klubtársa Sulc előtt. A szloivenszkóiak közül Holüb mint kilencedik helyezett érkezett be elsőnek a célhoz. A befutás sorrendje a következő volt1. Béna (Sparta) 2 ó 44-40 mp. 2. Sulc (Sparta) 2:50.48.4. 3. Zofka (Sparta) 2:53.15 mp. 4. Takács (Slávia, Prága) 2:59.43. 5. Bnunner (Sparta) 3:05.41-8. 6. Cserny (Sparta). 7. Stepanek (Sliáivda). 8. Selicher (Aussig). 9. Holub (Bratislava). )( Ladoumegue és az uj finn profik első találkozása. Póriéiból jelentik: Vasárnap délután találkozott először a már régóta professzionista Ladoumegue a csak nemrég professzionistává lett finn atlétákkal. A küzdelmeket csnpán ezer ember nézte végig. A francia az ezerméteres síkfutásban 30 méter előnyt adott Eino Purjenek s azt 2 perc 29.4 másodperces idővel fölényesen győzte le. Purje a távot 2:33.4 perc alatt tette meg. ♦ AUTÓ és MOTOR )( Népes mezőnyök az Ecce Homo gépkocsiversenyen. Brünmből jelentik: A morvasziléziai autóklubnak köszönhető, hogy ezt az érdekes hegyi versenyt sok éves szünet után újra megrendezték. A versenyen, amely sorrendben a tizenegyedik, csak bazai versenyzők vettek részt, a népes mezőnyök azonban a közönség várakozását kielégítették. A fontosabb eredmények a következők voltak: Motorkerékpárok 175 ccm-ig: Balzer (Terro) 7:4j6,5 óra. Túrakocsik 800 ccm-ig: Pohl (Aero) 7:48,8 óra. Spriautók 250 com-ig: Pohl (Aero) 40.6 óra. A versenykocsik 250 ccm-ig: Meyer M. G. (Nidget) 6:40 óra. 1100 ocm-ig: Knapp (Walter Junior) 6:45.9, 1100 ccm-en felül Pohl (Bugatti) 50:47 óra, a nap legjobb ideje. — 2000 oom-en felül: Kubicsek (Bugatti) 5:58.1 óra. Ezen a távon a rekordot a német Hans von Stuek tartja 5:18,2 órával. )( ötvenezer néző a reiohenberger körversenyen. Redohenbergbő] jelentik: A reichenbergi körverseny a környék nagy eseménye volt és a reichenbergi stadionban mintegy 50.000 ember gyűlt össze, hogy tanúja legyen a hazai és a birodalmi német versenyzők találkozásának. A verseny a következő fontosabb eredményeket hozta: 170 ocm-lg Hlanena, Pardubitz, Java-gépen. — 250 ccm-ig: Sohwarz, Kratzau, Ariel-gépen. — 350 oom-ig: Füglein, Nürnberg, Viiktőria-gépen. — 500 ocm-ig ée azon felül: Füglein, Nürnberg. .K&ZGAZDASÁG >■e- ; ====== = .............. 4 Sz abadkereskedelmi rendszert követelnek Csehszlovákia kereskedői Prága, szeptember 11- A kereskedelmi grémiumok központja maniifesztádós ülést rendezett Prágában, melyen a köztársaság minden része képviselve volt. A gyűlésem elfogadott határozati javaslat kifogásolja a kormány által képviselt szociális irányzatot, szemére veti az illetékes tényezőknek a céltudatos gazdaságpolitikai terv hiányát, kifogásolja a szubvenciók rendszerét és a munkanélküli segély jelenlegi szisztémáját. A Prágában összegyűlt cseh szlovákiai kereskedők határozott állást foglaltak a kötött gazdasági rendszer és az állami vállalatok tevékenysége ellen. A kereskedők a szabadikereskedelem rendszerének helyre- állitását kívánják. A manifesztáldós gyűlésen a fogyasztási szövetkezetek, a devizakorlátozások és a szindikátusok ellen tiltakozó határozatokat hoztak. Az albán kormány fölmondta a csehszlovák- albán kereskedelmi szerződést. Az albán kormány a november 29-én lejáró csehszlovák-albán kereskedelmi szerződés fölmondta. ötszáz vagonra becsülik a raszinszkóí alma- termést. Ungváriéi jelentik: Az idei raszinszkóí almatermést 500 vagonra becsülik. Perre kerül egy doüárzáradékos prágai lak- bérszerződéis ügye. A prágai Vemcel-téren álló modern bérpaloták egyikének tulajdonosa olyan lakbérezerződést kötött bérlőivel, melynek záradéka értelmében a bérösszeget a 34 koronás árfolyamú dollárhoz vászonyitva állapították^ meg. A záradék följogosítja a szerződő feleket arra, hogy a dollár vagy a csszl. korona értékének 20 % meghaladó csökkenése esetén a bérösszeget a megváltozott viszonyokhoz arányi teák Az amerikai valuta az utóbbi időben 20 százaléknál többet veszített értékből. Erre a lakók 20 százalékkal kevesebb bért fizettek. A háztulajdonos azonban nem hajlandó a 20 százalékos differenciát akceptálni 6 közölte bérlőivel, hogy a szerződést olyképpen értelmezi, hogy az csak a csehszlovák korona értékének csökkenésére vonatkozhatok. A bérlők ezzel szemben ragaszkodnak szerződéeadta jogukhoz. Valószínű, hogy a dollár záradék os szerződés ügye bíróság elé kerül. Üzembe lép a burgonyaszindikátus. A burgonyaszindikátus elnöksége hétifőn ülést tart. Az ülésen az általános gazdasági helyzetről fognak tanácskozni. A burgonyatermelők szövetsége most készíti elő terméejelentéeéi s e jelentés alapján határozzák meg a burgonyaszindikátus idei munkaprogramiját. A burgonyaszindikátus a terménytőzsdék vezetőségénél a termés he- iyes elosztása érdekében interveniálni szándékszik. Belgium is leszállította a diszkontot. Brüsz- szelből jelentik: A Belga Nemzeti Bank diszkonttételét 4.5-ről 4 százalékra leszállította. Üzlet és politika. Az egyik prágai bankház körlevelet intézett kom mi tenseih e z. A körlevél a következőket tartalmazza: „Egyedül a prágai értékpiacon mutatkozik kifejezetten szilárd irányzat. Ezt a szilárd irányzatot a vahitáris pszichózisban szenvedő Ven- kov felelősségtelen cikkei idézték elő, mivel a spekulációs jellegű fejlődésnek okát másban nem találjuk. Agrárpolitikánk téves utakon jár és könnyen gazdasági romlásba vezethet. A Venkov vezetöcikkéből kitűnik, hogy Malypetr programja csupán az agrártermékek árának emelésére és különböző kísérletek utánzására szorítkozik. Ez a politika tönkreteheti a gyáripart és végül magát az agrártársadalmat is. Könnyen Románia, Jugoszlávia és Ausztria színvonalára kerülhetünk! A terjedelmes körlevelet majdnem tél- jes egészében leközölte a cseh agrárok prágai vezető napilapja é6 ingerülten utasítja vissza annak tónusát. Leszögezi, hogy a kérdéses bankház a „bolseviki-szocialista-kleri- kális“ igazgatók soraihoz csatlakozott. Megkezdődött a prágai fémöntőkongressziM, A fémöntőkougresszus megnyitó illésén tegnap hatvankét külföldi delegátus vett részt. A megnyitóbeszédet Dostálek közműnkatigyi miniszter tartotta. Beszédében ismertette a. fémipar általános helyzetét s megállapította, hogy & csehszlovák köztársaság területén dolgozó fémöntödék a konjunktúra éveiben 21.800 munkást foglalkoztattak és 1400 millió értékű árut produkáltak.