Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)
1933-08-29 / 195. (3305.) szám
TRAX2a-MAGfcCR-HIELAB 1933 augusztus Í9. keddA revizionisták gyilkolták meg Arlosoroiot? Állítólag döntő bizonyitékok érkeztek a cionista kongresszushoz a revizionisták bűnösségéről Példátlan izgalom közepette teljes napig szüneteltek a kongresszus tárgyalásai — Az áruló levelek és naplójegyzetek — A revizionisták cáfolnak — Megnyílt a Makhabi-világkongresszus Prága, augusztus 28. Szombaton, mint jelentettük. szünetelt a cionista kongresszus tanácskozása, a szombat éjszakai ülést azután váratlan esemény folytán hirtelen félbeszakították és ez az esemény volt az oka annak is, hogy vasárnap egész nap szüneteltek a hivatalos tanácskozások. Szombaton este dr. Goldimann radikális cionista tartotta meg referátumát, mikor a munkáspárt képviselője, Béri Kaznelson közölte az elnökséggel, hogy pártja nevében nyilatkozatot óhajt tenni. Motzkin elnök megállapította, hogy a nyilatkozat oly fontos dolgokat tartalmaz. amelyeket a kongresszus hivatalos vezetőségének sürgősen felül kell vizsgálnia. A munkáspárt nyilatkozata a következő tényeket ismerteti: A pártfrakció szombaton az éjjeli órákban táviratot kapott Tel Avivból, amelyet augusztus 25-én adtak fel. A táviratban azt közük, hogy az Arlosorof gyilkosai kiderítésére folyó nyomozás során feljegyzéseket találtak a biiurészcsség gyanúja miatt letartóztatott Achi Meir revizionista lap szerkesztőnél és a feljegyzések megdöbbentő adatokat tartalmaznak a revizionista párt bünrésjsességére vonatkozólag. Elhatározzák Arlosorof meggyilkolását A feljegyzések között találtak egy cédulát, amely arról szól, hogy* a cionista revizionisták Petach-Tikvahban titkos ülést tartottak, amelyen Arlosorof meggyilkolásáról kellett határozni és a gyűlés a gyilkosság elkövetése mellett határozott. Weinschal revizionista azt ajánlotta, hogy a tett elkövetését hala-szák el a kongresszus utáni időre Ezt a határozatot nem fogadták el és erre Weinscbal elhagyta az üléstermet. Achi Meir házában társadalmi összejövetel volt a „nagy győzelem" megünneplésére. Egy másik cédulát találtak Achi Meir kézírásával, amely Így szól: „Az angolok barátja, gazdái kenyerét eszi, névtelen kéz ejtette el." A cédula tetején kihúzott sorok: „Vérben és tűzben fog Juda feltámadni." Találtak egv levelet 1933 július 2-iki kelettel. amelyet Achi Meir Avnieli palesztinai revizionistához intéz és amelyben többek között ezek vannak: „Stavsky letartóztatása óta kritikán aluli minden cselekedetek. Nagyon fogok örülni, ha e levelem tartalmát a Méhkas (revizionista szövetség) ülésén előterjesztitek. Nem* szabad gazember módra viselkedni. Szegyeid magad. Hallottam, hogy beadványt intéztetek a rendőrséghez, hogy Stavsky agent prov okaiéul'." A „Ohaissit Haam" napilaphoz intézett levélben (a revizionista lapnak Achi Meir a főszerkesztője) GGinberg revizionista költő felszólítja a szerkesztőséget, hogy fussák ki az Arlosorof-ügyet, hogy ilymódon az igazság és a szent hazugság által megkedvettessék a lapot a közönséggel. A munkásság vezetőit zsebtolvajoknak nevezi a levél. Griinberg egy szektáról tesz említést levele további részében, ennek a szektának fontos feladatokat kell betöltenie. Rosenblatt hajtotta végre a gyilkosságot! A távirat közlése szerint felolvasták Adri Meir naplóját is, amelyben többek között feljegyzés van arról, hogy a szerkesztő pénzt vett ki az egyik gyűjtő- perselyből és a pénzen cipőt vásárolt magának. A távirat ismerteti továbbá egy letartóztatott tan u vallonn ásá t, aki az Arlosorof meggyi lkolá- sával .gyanúsított Rosenblattal egy cellában volt, Rosenblatt azt hitte, hogy fogolytáma is revizionista érzelmű és elárulta neki, hogy ö lőtt rá Arlosorofra és hogy politikai okokból követte el tettét- A revízióm isták kijelentik a vádakra vonatkozólag, hogy Achi Meir feljegyzései csupán a/.okai a híreszteléseket, tartalmazzák, amelyeket Arlosorof halála után egész Palesztinában terjesztettek. Achi Meir újságírói kötele.-régből készítette ezeket a feljegyzéseket. A revizionisták sohasem intéztek memorandumot a rendőrséghez, amelyben Stavwkyt provokátornak nevezik. Achi Meio/t hamisan informálták, amit a szerkesztő maga is beismert a rendőrségen. A revizionisták nyilatkozata A revizionista frakció nyilatkozata szerint megingathatatlan elv az, hogy a vádlottakat elit éltetésükig ártatlanoknak tekintik. Erkölcstelen dolog megelőzni a bírósági ítéletet. A revizionisták műit emberek és zsidók megvetik a gyilkosság tetteseit és mint párt kijelentik, hogy semmi közösségük nincs ezzel az üggyel. Minden ellenségeskedés dacára a revizionista ifjúsági szervezetek továbbra is a palesztinai föld színét fogják viselni egyenruhájukon. Megál I api tják. hogy a rendőrség által gyűjtött bizony Tikok elégtelenek ahhoz, hogy a gyanús:fiiakat vád alá helyezhessék, kiderül ez abból is, hogy a gyanúsítottakat hetven nappal az első letartóztatások után még mindig nem adták át a rendes biróságnak. A rendőrségi nyomozás mérgezett aimoszférá- bauk folyik a bosszúvágyé párt emberek nyomása alatt. Ünnepélyesen kijén ; dk. mondja a deklaráció — hogy híven é,» lojálisán tartanak ki letartóztatott párthiveik mellett, mindent elkövetnek, hogy ártatlanságukat bebizonyítsák és kiszabadítsák őket a fogházból. A kongresszus tribünjéről küldi nekik testvéri üdvözletét a revizionisták frakciója. A revizionisták pártja ma táviratot kapott Tel Avi-vból, amelyben Achi Meir nevében állapítják meg, hogy a nála tálait feljegyzések olyan híreszteléseket tartalmaztak, amelyeket Aniosorov halála után a munkáspárt terjesztett Palesztinában. A jelentkező tanú, aki azt állította, hogy Rosenblatt beismerte előtte a gyilkosságot, lopás miatt volt a börtönben és nagyon rossz benyomást tett a bíróságra. Hajsza a bizonyítékokért Ezek a táviratok óriási izgalmat váltottak ki a kongresszus egyes pártjainál és emiatt nem tartották meg a tegnapra hirdetett plenáris ülést. A kongresszus vezetősége és az egyes pártok tegnap egész nap távirati összeköttetésben állottak a palesztinai vizsgáló hatóságokkal, hogy biztos értesüléseket szerezzenek. Az akcióbizottság tegnapi ülésén elhatározta, hogy bizottságot fog Palesztinába küldeni annak megállapítása végett, hogy Palesztinában valóban terrorszervezetet tartanak-e fenn a revizionisták. Ezt a tervet az akcióibizottság javaslat formájában fogja a kongresszus elé terjeszteni. Weitzmann Prágában Weitzmann megérkezésiét ma délután várják Prágába. Egyes híresztelések szerint Weitzmann már tegnap este megérkezett Zürichből és már tárgyalásokat kezdett az általános cionisták és a baloldali pártok képviselőivel. A kongresszus folyosóin már kiszámították, hogy Weitzmann körülbelül ötvenöt szónyi többséget fog kapni. Weitzmann megválasztása egyértelmű volna a revizionisták kizárásával. A revizionisták kijelentik, hogy okvetlenül meg akarnak maradni a cionista szervezetben. Az amerikai zsidókra nem lehet számítani A hétfő délelőtti ülés féltizenegy órakor kezdődött. Az elnök üdvözli Lord MeLchettet és Lady Erileigh-t, akik az ülésterem tribünjén foglaltak helyet. A két vendég -megköszönte az üdvözlést. Ezután a népszövetség titkársága nevében üdvözölte a kongresszust Kattasíini kiküldött. Az amerikai Rotteuberg nemzetközi együttműködést kivan Palesztina felépítése érdekében. Az amerikai zsidókra mind kevésbbé lehet számítani, mert elszegényedtek és nem tudnak több pénzt rendelkezésre bocsátani. A palesztinai táviratok ügyében tovább folynak a tárgyalások az egyes frakciók kebelében, de magában az ülésteremben egyetlen szó sem esik ezekről a híresztelésekről. Wenschal revizionista sem említi egy szóval sem a táviratokat, hanem csupán a végrehajtó-bizottság poli tikáj át kifogás ólja. Későn délelőtt a kongresszus gyászülést tartott a legutolsó kongresszus óta elhalt tagok emlékezetére. A gyászbeszédet Szokolov elnök tartotta. Arra számitanaik, hogy az esti ülésen már megjelenik Weitzmann tanár is. A kongresszuson való részvétele azt jelenti, hogy a kongresszus már az uj vezetőség kérdésével fog foglalkozni. A kora délutáni órákban tovább folyt az általános vita. amelynek során még Schapira Mózes vallásos cionista párti és Supraski általános cionista szólaltak fel. Utóbbi kijelenti, hogy szintén ellene van az eddigi bevándorlási rendszernek és azt kívánja, hogy a palesztinai bevándorlás vezetése a cionista szervezet kezében legyen. Újabb világbojkott Németország ellen? Lord Melchett meglepő kijelentései Prága, alti gusztus 28. Vasárnap délelőtt Lord Mekhett, a Makkabi-világszövetség disz elnöke, az Esplanade-szállóban fogadta a sajtó képviselőit. Lord Mekheitt kijelentette többek között: — A német lapok azt a hirt terjesztik, hogy újabb gazdasági bojkottot akarok szervezni Németország ellen. Ez a híresztelés nem felel meg a valóságnak. Mi, zsidók mindig a legerősebb fegyvert használtuk az elnyomatás és üldözés ellen, de a német zsidókérdés konstruktív megoldásra szorul, amelynek a német kormánnyal való egyetértésben kell létrejönnie. Meg vagyok győződve arról, hogy Németország be fogja látni, hogy nem lehet degradálni félmillió embert és nőm lehet őket megfosztani jogaiktól és életüktől. — A problémának csak egyetlen megoldása van: a zsidó ifjúság rendszeres kivándorlása Palesztinába. Ebben a nagy munkában akarók részt,venni és a német kormányhoz fordulok a kívánsággal, hogy megfelelő méltányossággal legyen segítségünkre, hogy a német zsidók jövendő nemzedéke számára jövőt teremthessünk. Képtelenség volna azt állítani, hogy én, aki oly hosz- szm ideig intim összeköttetésiben álltam. Németországgal, a német, nép ellensége vágyók. Nem vagyok Németország ellensége, de barátja vagyok a zsidóknak. Ezután beszélgetés köziben elmondta Lord Melohett, hogy októberben Londonba általános zsidó konferenciát fog egybehívni, amelyen újra megtárgyalják a bojkott kérdését. A revizionisták bojkot/thatározatát a Maikkabir v»lágszövetség, mint politikamentes egyesülés, nem támogathat ja, de minden zsidónak tudnia kell, hogy mi az egyéni kötelessége. A német kormánnyal való megállapodásokat, amennyiben azok gazdasági könnyebbséget jelentenek a zsidók számára, helyesli. A Palesztinába való kivándorlás kérdésében az eddigi bizonylati rendszert meg kell változtatni, mert tekintetbe kell venni a kritikus időket. Megnyílt a Makkabi- világkongresszus Vasárnap este nyitották meg a Mafckaibi- vil ágkongresszust ünnepélyes ülés keretéiben a terménytőzsde épületében. Pacovszky mérnök csehszlovákiai kiküldött üdvözlő szavai után az elnökség megemlékezett a halottakról. Szo- kolov elmondta, hogy miként ismerkedett meg 1916-ban a londoni British Múzeumiban Masa- ryik akkori tanárral/ Lady Erleigh lelkes szavakban tett hitvallást a zsidó sport jövője mellett Wistritzky palesztinai kiküldött pedig Palesztinába hívta meg a sportolókat a legközelebbi M akkabi-ün népségre. A főreferátumot a Makkabi-világszövétség elnöke, a londoni dr. Lelewer tartotta meg héber nyelven. — A német zsidóknak — mondotta — és a német Makkabinak szól első üdvözletünk. Addig nem fogunk pihenni, amíg jogi helyzetűket újra nem biztosítják. A német zsidóság katasztrófája után a zsidó nemzetért való egész felelősség az angol zsidóságra hárul. Hogy ezt a felelősséget a világ előtt megért- tessék az argói zsidókká,1, ezért választották meg Lord MeLchettet a Makkabi tiszteletbelli elnökévé. A Makkabi helyét a zefdókérdés megoldásában a prágai cionista kongresszus fogja megállapítani. Az egység — hangoztatta végül — a legfontosabb, hogy a szétszóródott zsidó népet végre egyetlen egységbe olvaszthassuk össze. Utána Lord Meíohett beszélt és kifejezte kívánságát, hogy az ifjúságot bátorságra, kitartásra és fegyelemre neveljék. Osusky a revizionizmusról Prága, augusztus 28. Dr. Osusky István párisi csehszlovák követ Berezón a szlovák diátkszövel- i ség alapításának jubileumi ünnepségein vett részt. Dr. Osusky a diákokhoz intézett beszédében többek között a következőket mondotta: — Szlovenszkói irtaimon azt tapasztalhattam. | bog a szlovák népet két kérdés érdekli küöönös- j képen: I A megélhetés kérdése és a csehszlovák köztársaság ellen folyó revíziós kampány. Ami az első kérdést illeti a szlovák apáknak figyelmeztetni öli kell gyermekeiket, hogy nálunk azért súlyosabb a gazdasági válság, mert Szlovén- szkon a magyar uralom gazdasági nyomásának utórezgései még érezhetők. Ami a Csehszlovákia ellen irányuló revíziós kampányt illeti, úgy azt Szlovenszkón egészen helytelen szemszögből nézik. Ugyanis a tévesen informált közvélemény uagyrésze azt hiszi, hogy a nyugati nagyhatalmaknak joguk és módjuk vau Szlovenszkó határain változtatásokat eszközölni. Ez a vélemény sem erkölcsi, sem politikai tekintetben nem felel meg a valóságos helyzetnek. Csehszlovákia — mondta dr. Osusky, — a békeszerződések érvénybelépte óta véglegesen helyett kapott a nemzetek nagy családjában, ennek a ténynek örökidőkre szóló érvénye van, ezt senki sem vonhatja vissza és senkisem helyezheti hatályon kívül. — A szlovák népet azzal tévesztik meg. — folytatta dr. Osusky, — hogy összekeverik a Masai rvk elnök vezette Nemzeti Tanácsot a Jehliclsa | féle szlovák nemzeti tanáccsal és azt mondják, ha í Masarykaiak sikerült ügyét győzelemre vinni úgy ez Jehlickáuak is sikerülhet. Azt kérdem tőletek, ki pénzeli Jehláöka, Bulls, Dvorak és Unger akcióit? Jól tudom, hogy az ilyen agitáció sok pénzbe kerül. Ki bocsátja ezt a pénzt a megnevezettek rerudeikeizéeére ? Talán a Szlovenszkón élő szlovákok? Hol vannak ezek a hazafiak, jelentkezzenek, hogy a szemükbe nézhessek. Vagy talán a kül'föl- ! dön élő szlovákok pénzelik őket? Kik azok a kül- I földi szlovákok, akiknek annyi pénzük van, hogy ! megfizethetik Jehlicka és társai tevékenységét? I Amikor mi Masarykkál Szlovenszkó felszabadítása érdekében dolgoztunk, úgy azt nem idegen pénzért, de még barátaink pénzéért sem tettük. Nem akartuk, hogy azt mondhassak rólunk, pénzért- dolgoztak népük fölszabadításának érdekében s megfizették őket. Ki fizeti azonban Jehlickát? Kinek a szolgálatában áll? Jehlicka és pénzelői i minket akarnak arra megtanítani, hogy mire van j szüksége Szlővenszk ónak ? 1 Szlovenszkó nagykorú lett, nincsen szüksége | idegen pénzzel fizetett szervezőkre. | Aki hallagatagon fűzi Jehlicka uszításait, az ne | csodálkozzék, ha Szlovenszkó és Csehország becsületes érzésű emberei meg gyanúsítják, hogy titokban Szlovenszkó éietérdekei ellen dolgozik. — Hibáinkat és bajainkat nem lehet rágalmakkal és szidalmakkal jóvátenni. Egyizben már kijelentettem, a csehezJlovák köztársaság az egyetlen államalakulat, melyben Szlovenszkó i főleg nemzetközn viszonylatban födlelheti nemzeti egzisztenciáját. A csehek és a szlovákok egymásra vannak utalva és Legfőbb érdekük, hogy önálló nemzeti életük a kölcsönös béke- tűrés és bizalom jegyében álljon. A cseheket szidni annyit jelent a szlovákok számára, mint önmagukat szidni. Ha vannak hibák, azokat ki kell küszöbölni. Azoknak a szfovenszkói szlovákoknak, akik meg akarják határozni az élet irányát, elsősorban azt kell bizonyitaniok, hogy •úgy a kezük, mind a szándékuk tiszta. A politika arra való, hogy a nyomort eltüntesse, nem pedig arra, hogy fokozza. Dr. Osusky követ beszéde után a szlovák Diákszövetség jubileumának résztvevői Húrban Milosla/v emlékművét leplezték le. Az ünnepséget dr. Osusky püspök zárószavai fejezték be. — Különvonat és autocar Pozsonyból Becsbe, a katolikus kongresszusra. Pozsonyból szeptember 6—13-ig külön vonattal vagy a/utocarral lehet a bécsi katolikus kongresszusra utazni. I. különvonat dr. Okanik Lajos városi plébános vezetése mellett. Elindulás szombaton, szeptember 9-ón reggel, visszaérkezés vasárnap, szeptember 10-én éjjel. — IL különvonat, indul vasárnap, szeptember 10-én reggel, visszaérkezik ugyanaznap este. — L autocar indul szombaton, szeptember 9-én délután órakor, visszaérkezik vasárnap, szeptem- beu 10-én est©. — H. autocar indul vasárnap, szeptember 10-én reggel, visszaérkezik hétfőn, szeptember 11-én est®. (Hétfőn Mária-ünnepély). — III. autocar indul Máriacellbe a hálaadó istentiszteletihez kedden, szeptember 12-én reggel, visszaérkezik csütörtökön, szeptember 14-én este. Részvételi dij 250 korona ellátással együtt. — Egye- dülutazók a kongresszusi igazolványt, mely 50% kedvezményt nyújt az oda- és visszautazásnál és szeptember egész havára érvényes, a kongresszus pozsonyi irodájában vagy a jelentkező-helyeknél szerezhetik be. Részvételi dij különvonattal sze- raélyenkint 29 korona. Részvételi dij az autocarral személyenkint 35 korona. Vidéki jelentkezők \á- laszbélyeg melléklésével a kongresszusi irodáho*, Poasony, Prímás-tér L forduljanak. 4