Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)

1933-08-27 / 194. (3304.) szám

12 — Különvonat és autocar Pozsonyból Bécsbe, a katolikus kongresszusra. Pozsonyból szeptember 6—lo-ig külön vonattal vagy autocarral leket a bécsi katolikus kongresszusra utazni. I, különvo­nat dr. Okanik Lajos városi plébános vezetése mellett. Elindulás szombaton, szeptember 9-én reg­gel, visszaérkezés vasárnap, szeptember 10-én éjjel. — II. különvonat, indul vasárnap, szeptember 10-én reggel, visszaérkezik ugyanaznap este. — I. autocar indul szombaton, szeptember 9-én dél­után %2 órakor, visszaérkezik vasárnap, szeptem­beri 10-én este. — II. autocar indul vasárnap, szeptember 10-én reggel, visszaérkezik hétfőn, szeptember 11-én este. (Hétfőn Mária-ünnepély). — III. autocar indul Máriacellbe a bálaadó istentisz­telethez kedden, szeptember 12-én reggel, vissza­érkezik csütörtökön, szeptember 14-én este. Rész­vételi dij 250 korona ellátással együtt. — Egye- dülutazók a kongresszusi igazolványt, mely 50% kedvezményt nyújt az oda- és visszautazásnál és szeptember egész havára érvényes, a kongresszus pozsonyi irodájában vagy a jelentkező-helyeknél szerezhetik be. Részvételi dij különvonattal sze- mélyenkint 29 korona. Részvételi dij az autocarral személyenkint 35 korona. Vidéki jelentkezők vá­laszbélyeg melléklésével a kongresszusi irodához, Pozsony, Prímás-tér I. forduljanak. — Tűzvész pusztított Bátorkeszin. Párkányból írja tudósítónk: Vagyonokat pusztító tűzvész dü­höngött a napokban Bátorkeszin. A tűzvész Sdháíer Lajos gazdálkodó lakóházában keletkezett és a heves széliben gyorsan terjedt. Csakhamar lángok­ban állott Bilhel Henrik. Mészáros Miklós, Bőn a Erzsébet lakóháza és Salzer Dezső fatelepe is. A tűzoltóság emberfeletti erőfeszítéssel, csak órákig tartó fáradságos munkával tudta a tüzet lokalizál­ni. A kán így is meghaladja az 50 ezer koronát. — Pozsony város vagyona, házai s uccái. Po­zsonyból jelentik: A napokban közzétett hiva­talos statisztikai adatok szerint, Pozsony város területe 8129.7 hektár. Ebből 2110 hektár szán­tóföld, 2110 hektár mezőterület. 189 hektár park és kert. 485 hektár ezőlöskert. 3192 erdő­ség, 185 h. legelő. A beépített terület összesen 486 hektár, a kommunikációs terület (uccáik, terek) 240 hektár, a temetők területe 42 hektár, folyók, tavak és patakok területe 260 hektár és parlagon van 304 hektár. A beépített terü­ktől összesen 6682 épület van. ezek közül .6079 lakott ház. A kövezett, illetve aszfaltozott uecák hossza 58 km. Városi birtokban a. múlt év végéig Pozsonyban összesen 228 épület volt. Ezek közül 127 a lakóház, 12 iskolaépület. 26 hivatalos épület, egészségi, emberbarát! célokat szolgál 17, kulturális célokat 4 és egyéb célo­kat 42. A város összes parkjaiban együttesen 505 pad nyert elhelyezést. Pozsony városa te­rületén végül még 14 gyermekjátszóteret szám- 1 áitak összesen 1.7 hektár nagyságban. A gyer­mekjátszóterek fenntartására a város évente 123.000 koronát fordít. Szeplő ellen a leg- beoólfabb szer 9TméRV­créme Szeplő, májfoliok és mindennemű ardisztátalanság azonnal eltűnik. SJTTindenütt kapható 9ostán szétküld i: £>r. 2ad. 9ol!ák és Hsa, 9'iesfany. STooé STTesto nad Oáhom. 1 tégely ára Ke JO. — Elitélték a zselizi betörőbanda tagjait. Komá­romi tudósítónk jelenti: Másfél évig tarolta rette­gésben Zeeliz községet és környékét egy soktagu tolvaj-banda. Pásztor Lajos, Buuta József, Ku.trusz Lajos, Betti István, Buuta Erzsébet. Betti István­ná és Kéreti .János zselizi lakosok tolvajszövetkeze- tet alakítottak és sorozatos betöréseket hajtottak végre. Csak a fogyasztási szövetkezetbe tizenegy­szer törtek be, ahonnan árut és készpénzt loptak el, majd egyéb olyan helyeken is jártak, ahol a be­törés eredménnyel kecsegtetett. A komámmá bíró­ság most tizenegy-rendbeli lopás bűncselekménye és kétrendbeli kísérlet miatt vonta őket felelősség­re. A társaság tagjai közel két esztendeig működ­tek. miiignem a csendőrség kézrekeriíette őket. A lopásokat részben beismerték és munkanélkülisé­gükkel védekeztek. A bíróság Pásztor Lajost egy­évi. Bunta Józsefet hatíhóaa.pi börtönre ítélte, a többiek között egy--ihárounlhónaipi fogházat osz­tott ki. — A garamszentbenedeki vár kutjában egy munkást megölt a gáz. Lévai tudósítónk jelenti: Tragikus eset történt Gau amszent-benedeken, a vámionostor udvarán lévő. több évszázados kutban. amelyben most nincsen viz. A régi kút ■javitájával foglalkozott Kollak Mihály 56 éves kőműves. A munkálat folyamán kőtömbök rob­bantássá is szükségessé vált, amit Kollak dina- mittál végzett. Egy ilyen robbantás rután Kol- lak nem várta meg, a.rnig a robbanás által elő­idézett gáz a ny ölemé te rés mélységű k útból el­távozik, hanem leereszkedett a kútba. A kint alján összegyűlt- és megszorult gáz Kollak Mi­hályt megölte. Föltűnt, hogy a kőműves már hosszabb ideje lenn van a kutban. utána men­tek, de mire kihúzták, már nem volt élet benne. — Betörök jártak egy ótátraf Frédi villában, Ótátra Híredről jelentik: Egyik közelmúlt éj­szaka betörők hatoltak. be> a Vlasta-szanató- rium tulajdonosának irodájába és az egyik asztal fiókból négyezer korona készpénzt lop­tak el. A csend őrség pontos személyi ©Írás bir­tokában reméli, hogy a lettest .rövidesein kéz- tekeriti. 1933 augusztus 27, Tasármp, SzmiiÁzKönWKcuguRA Hubay Jenő uj operájáról és a budapesti évad eseményeiről Világhírül karmesterek a Budapesti Hangversenyzenekar élén Hubay befejezte a „Milói Vénusz“ cimii uj operáját Tobelbad, augusztus végén. (Saját tudósi- tónktól.) Valamikor az osztrák és a magyar arisztokrácia találkozóhelye volt ez a Grác közelében, a Semmeri,ng lábánál fekvő kies osztrák fürdőtelep, amelyet még ma is sok előkelő vendég látogat. Itt találkoztam Hubay Jenő doktorral, a budapesti Zeneművészeti Főiskola főigazgatójával, aki feleségevei, Cebrian Róza grófnővel itt nyaral. A nagy magyar zeneszerző, hegedűművész és peda­gógus, aki Magyarország legelőkelőbb zenei reprezentánsa a külföldön, teljes vissza vonuU- ságban él itt hetek óta és a nyaralást arra használta fel, hogy befejezze legújabb kom­pozícióit. Ismeretes, hogy Hubay Jenő már régóta dolgozik egy operán, amelynek ..A milói Vé­nusz'1 a címe. Erről az operáról, valamint egyéb szerzeményeiről és más kérdésekről a követ ke ző k é pp e n nyíl a t k o zot t m u n katár sün k előtt: — A jövő budapesti szezont Ormándy Jenő nyitja meg október negyedikén. Ez a fiatal magyar születésű amerikai karnagy jelenleg a legnépszerűbb karmesterek közé sziámit. Karrierjét a newyorki híres Rappe zenekar­nál mint verseny mester kezdte, majd amikor a filadelfiai szimfonikus zenekarhoz szerződ­tették, felszólították, hegy ugorjon be a meg­betegedett karmester helyett és vezém elje a zenekart egy estén. Ormándy ezt a nehéz fel­adatot azonnal elvállalta és az este összes műsor Számát partitúra nélkül fejből vezé­nyelte. Ezzel tomboló sikert aratott, egy csa­pásra felkeltette az amerikai zenevilág ér­deklődését személye iránt és hírneve Ame­rikában azóta, nőt tön-nőtt. Budapesten októ­ber negyedikén a fiától erőkből összeállított kitűnő Budapesti Hangverseny Zenekar élén fog bemutatkozni a közönségnek. Ugyanez a zenekar hívta meg Brúnó Waltért, Eri eh Kleibert, Edwin Fisokért, Fittelberget és az olasz Saliveggit egy-egy hangverseny vezény­letére. Mindegyikük nagy név és márka és minden fellépésük esemény. Weingartner Fé- lixet is várjuk Budapestre, aki a Zeneművé­szeti Főiskola zenekarát fogja vezényelni. ■\yeingartner főiskolánk tiszteletbeli tanára és az idén ünnepelte hetvenedik születésnapját. Az ö tiszteletére rendezzük a müveiből ái! koncertet, melyet ö maga fog vezényelni. Saját művészi terveiről Iíubay ígv .nyilat­kozott : — Meghívtak a ínrin—római rádióhoz, hogy egy saját müveimből összeállított műsort ve­zényeljek és London is meghívott. Egyéb­ként nagyon lekötnek főiskolai teendőim. A napokban fejeztem be a „milói Vénusz" cimii uj operám hangszeresését.. A francia d'Arras színmüvét Paul Lindán dolgozta át és több német színpadon került színre. Operám szö­vegét Farkas Imre és Gótb Sándor Írták. A szöveg a milói Vénusz történetét mondja el igen eredeti módon: miként keletkezett és hogy vesztette el a szobor a karjait. Az. antik világ egy romantikus története, amely meg tudja fogni a zenéhez kevesebbet, értők lel­két is. Ez a munka nagyon lelkesített és azt gondolom, hogy az operaiSzinpadok szívesen fogják műsorukra tűzni ezt az operámat. A „milói Vénusz" nem egy egész estét betöltő opera és ezért egy mesejáték megzenésítésé­vel is foglalkozom, amelyet Wikle egy meg­ható történetéből dolgoztak föl Számomra Márkus László és Mohácsi Jenő. Ez egészen újszerű lesz, mert ebben egyesítem a panto­mimet, az éneket, a balettet és a prózát. Megkérdeztem még Hübay Jenőt, hogyan látja a csehszlovák—magyar müvészbarátság lehetőségét, mert ismeretes, hogy az ősz mes­ter minden zeneművészeti nemzetköziség lelkes kezdeményezője. — A magam részéről sajnálnom kell, hogy jelenleg a két nemzet közötti művészeti vi­szonyt a poEtikai háttér befolyásolja, de ásít hiszem, hogy ez csak átmeneti jellegű. Azért hiszem ezt, mert a zene az a nyelv, melyet mindenki megért és amely mindenkor hivat­va volt a nemzeteket közelebb hozni egymás­hoz. Befejezésül azt is elmondta Hubay, hogy Amerikába hívják, de elfoglaltsága miatt nem tehet eleget a meghívásnak. Elmesélte, hogy Liszt Ferencet élete vége felé Ámen ba hívták és mert nem akart ott hangverse­nyezni, azt proponálták neki, hogy a hét egyik napján és órájában sétálgasson egy nyilvános parkban, ahol a közönség láthatja- Ezért a sétáért egymillió dollárt kínáltak ne­ki. Liszt Ferenc természetesen ezt sem fo­gadta el. — Ki tudja megérteni az amorikánusok lelkét? Jobb tehát nekünk, azt hiszem, ha itthon maradunk. G. I. A zars=i példa Iifa Bállá Borisz I. Katolikus irodalom Bernanoe. aki nagy ivó. a „Sons 1c Soleil ön Satan"-iban .megpróbálja és az ars-i plébános­ról. aki nagy szent, ir regényt. Egy író csak­nem mindig a saját egyéniségének, egy szent mindig az egész emberiség 'konfliktusainak képletét jelenti — élet és művészet párhuza­mos. de csak ri.tkár találkozó vonalak a végte­lenben. Huysrnan-ban — életének második felé­iben — erősen közelednek; ott mind a kettőnek, ■egyéni életnek és művészetnek iránya már kez­dik nagyon fedni egymást. Kempisnél. Celanoi Tamásnál, Fra Angeliconál ez az azonosság tökéletes. A régi hagiogra.fusok s a festészet­ben a prirnitivek, az avignoni iskolától az olasz trécén.tóig. ebből az azonosságból szívják ere­jüket. A 20. század 'bolygó leikéinek mindez nehéz; művészi kifejezés és a. világszellem meg­változott, s mi, akik nappal sóv árán állunk a templomok előtt és estére az élő kontaktus mágiájától űzve, újra elmerülünk a modern Babylon fény- és idegörvényteibe, nehezen ta­lálhatjuk meg azt a kegyelmet, amelyek egy Hermán,nu& Gontraetust- és utána Szent Berná- tot a- Salve Regina misztikus és utótérhetétle­nül fenséges dadogására inspirálták. Egy szent­ről csak egy szent Írhatja meg a méltót. Az uj katolikus irodalom sok írójának ez az ellent­mondás, mely a már tökéletes alkotás és a még nem tökéletes egyéni életnek ellentmondásai­ból fakad, valóságos kinpadot jelent, — a két­féle öngyilkosság közül választania kell az egyiket: vagy az élet inspiráló szabadságának, vagy a saját ildkiismeretének az albortusát. Természetes, hogy itt csak olyan tehetségek­ről beszélek, akik az egész életet tudják átfog­ni, a csúcstól az iszapos fenékig reagálva min­den szírre és minden rezdülésre s minél kisebb­re méretett a tehetség mértéke, annál jobban csökken az ellentmondás kiríja. Kevesen, mint Undeet és Claudel jutottak el az egyensúlyig, a szinte tökéletes élet és a szinte tökéletes alko­tás iker.csilla.ga alá — de bizonyos, hogy szám­talan vágynak, gondolatnak és álomnak titkos gyilkossága árán. Az is lehetetlen, hogy már az ő emberi szinvonalukon nem éreznék át azt a fenséges csábítást, mely egészen le akarja ■tétetni a tollat, azért, hogy a keresztet, a szent­ség életformáját, mind a tíz ujjúkkal megra­gadhassák. Vannak bizonyos magaslatok, me­lyek igazságaikkal és mély titkaikkal többet jelentenek minden zseninél s minden művészet­nél — jaj a zseniknek s jaj a művésznek, ha csak pillanatokra is, de egyszer bepillantást nyer ezekbe a titkokba. Egy rugó törik el ben­ne, nem 'hisz többé géniuszának egyedüli meg­váltó erejében, megismerte a Megváltót s el szeretne hallgatni. ,.La sa int été c‘est pr.esque toujours le silen.ee". Szentség, csaknem annyi, au int: hallgatni, — jajéiul föl szegény Mauriac is; ez a pár szó elárulja tragédiáját. ★ Az ars-i példa ilyen példa; csönddel az ajka-_ kon lehet közeledni hozzája. Irodalmi s művészi' gőggel soha. Az emberre rámereng Francois Trochu életrajzából két világoskék szem: az ars-i jdébános szemei. Az örökkévalóság tavá­nak mély rejtélye hullámzik bennük — ha. rá­juk s az ars-i plébános életére néz az ember, el kell felejteni az é'tetfolyó tajtékzását: sem praktikus turbinák hajtására, és se nem vad, s nem vidám lubickolásra alkalmasak. A művé­szetben fürödve, az ember közben meg is tisz­tulhat valamennyire, de az örökkévalóság rit­ka tavai, amilyen Vianney Szent János plébá­nos élete is, ezek a rtika tengerszemek, ame­lyek ide kivetődtek, nem tudni, hogyan, a mi földünkre és összefüggenek titokzatos kegyel­mi csatornáikkal Isten s egy másik világ vég­telen óceánjával, ezek egyedül és csak tisztu­lásra hívják az embert. Frands Trochu híres életrajza (most jelent meg magyarul, Árvay- Nagv Bálint forditásában ezzel a címmel: „Egy plébános élete") nem pályázik olyan babérok­ra, amilyenekre egy Bernanos — aki nagy író — pályázott; úgy hiszem, mégis mélyebb réte­geket sikerült elérnie, akár a Vianney Szent János, akár a mi lelkiismeretünknek rétegei­ben, mint. a .legtöbb regény tenné. A szokvá­nyos, komoly, tiszta, egyszerű, aszketikus stí­lusban, az oknyomo'zó és adatfölsoroló síkra helyezte Vianney élettörténetét — az olvasó lelke mégis olyan hullámzásba jön tőle, amit sokkal kisebb fokban tud csak elérni, bármi­lyen világias lendületekkel fertőzött géniusz; a szentek nagyságát egyedül annak az elvnek szem előtt tartásával lehet méltóan a világ szá­mára, interpretálni, hogy a magunk „nagysá­gáiból" semmit hozzá nem teszünk; a száraz va­lóság itt többet emel, mint a. byroni hév, egy ismeretlen levél közzététele többet, mint a hai- zaci intuitio. Irodalom és művészeten fölül, mert a vilá­gon fölül állnak a Vianney Szent Jánosok;' egy emberi spektrálanalízis a világ fényeire és nem az ő titokzatos „splendor gloriae“-jukra alkalmas. Tudatlanság volna azt állítani, hogy a tehetséges iró nem Írhat sokkal jobbat Vian­ney Szent Jánosokról, a folignói Szent Angé­lákról és a Szent Terézekről, mint a banális, unalmas és a tehetségtelen kegyeskedő, állítani csak azt állítom, hogy kevés tehetséges iró ké­pes önmaga, problémáit, önmaga nagyságától részeg szavait és világi gőzöktől fertőzött tol­lát oly fokban megtisztítani, megfékezni és sterilizálni, hogy megadó szolgálója legyen, nem ahogyan megszokta, egyedül a művészet­— A komáromi pereces „tulvilági bosszúja". Komáromi tudósítónk .jelenti: Nemrégen irtuk meg a monostori öreg pereces tragikus halálát. A népszerű perecesember, Bezák József ismert alakja volt a monostori szőlőhegynek, amely a komáromiak kedvenc kirándulóhelye. Az egyik vasárnap Bezák, a pereces erősen íelöntött a garatra s emelkedett kedvben árulta pereceit.. A gyermek.ek csúfolták, amire az öreg mekidü- Ihödötf, de részeg fejjel a csúfoló dók helyett békés embereknek rontott. Nekitámadt Barta Lajos monostori lakosnak, aki védekezett, de a ■védekezés olyan szerencsétlenül történt, hogy az öreg belehalt. Az öreg perecest eltemették, de a nép nem tért napirendre a dolog fölött s azt suttogta, hogy halála előtt az Öreg pereces megátkozta Bar tát. A monostori öregasszonyok bizonygatták azt is, hogy az öreg pereces szel­leme .kísért és fehér lepedőben járkál a szőlő­hegyen. Nagy lett most Monostor megdöbbe­nése, .mart Barta Lajos családjában szeremcsét- lenség történt: csütörtökön Barta Lajos hason­nevű tizennégy éves fia a. Dunába, ment fürödni, hirtelen rosszul lett, elvesztette az eszméletét s elmerült a víziben. Mire a halászok kifogták, ■már meghalt. A mendh-monda most erős tápot kapott s az egész község az öreg pereces átká­nak tulajdonítja a gyerek halálát. xx A páratlan gyógyerő, ami. az „Igtminádi"­ban rejlik, Évezredeik óta föld,gyomrában érik!-f- Tartott az olmützi terménytőzsde. 01­miitzből jelentik: A mai terménytőzsdén tar­tott irányzat mellett, a következő árakat je­gyezték: 77—79 kg-os morva búza 126—128, 80—82 kg-os morva búza 130—132, 70—72 kg-os morva rozs 75—77, merkantil árpa 85— 87, príma árpa 86—89, morva zab 66—68, román tengeri 91—93, Viktória borsó 180— 200, lencse 220—300, fehér bab 115—120, bükkönyvetőmag 115—120, morva széna, édes és laza' 39—44, uj széna 34—36, takarmány­szalma 24—25, mák 420 —450, morva uj bur­gonya 36—40, búzaliszt OHH 243—245, 65 százalékos príma rozsliszt 120—127, rozsta­karmány 50—52, buzatakarinány 52—54, Bur- ma-rizs prompt 140—142 korona.-{- Tartott a budapesti értéktőzsde. Buda­pestről jelentik: A mai értéktőzsde nyugodt, hangulatban kezdte meg forgalmát. Bányászati értékek iránt némi érdeklődés mutatkozott, miértig ezeknek az árfolyama megszilárdult. A 'tőzsdeidő későbbi folyamán a forgalom meg­csappant s üzlettelenség lett úrrá a piacokon. A szil ár dk am ato záeu értékek piaca gyönge. Ha­dik ölesönk ötvények tartottak. Dobsinai Jégbarlang A természet csodálatos szépsége* Európa legér­dekesebb látnivalója- Autóbusz és autó köz­lekedés- Mindennemű felvilágosítást: „Hotel Fej ér Dobsina" ad* Telefon 21-

Next

/
Thumbnails
Contents