Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)
1933-08-20 / 188. (3298.) szám
10 A Národní Listy a revízióról Prága, augusztus 19. A cseh nemzeti demokrata Národni Listy mai számában „Revízió? Miért me?“ cdmimel vezércikk jelent meg, amelyben a cikkíró elvi szempontból tárgyalja a revízió kérdését és arra a megállapításra jut, hogy a revízió gondolatát korántsem kell eleve elvetni, de igenis elveAz ékszerrabtó csodálatos irodalmi karrierje Hogy lett Netley Lucasból, a londoni és párisi nemzetközi alvilág tagjából Evelyn Graham, királyok és nagy emberek életrajzírója, aki 20.000 fontot keresett hét év alatt — A könyv, amit senki sem akar kiadni — tendő annak egyoldalú interpretálása, amint azt a revizionizimus mai hirdetői teszik. Az igazi revízió csakis a békeszerződés mindkét aláírójára vonatkozhat. Vagyis a revíziónak kétoldalúnak kell lennie. „Ha már revízióról beszélünk — írja a Národní Listy, — miért nem ismertetnék saját revíziós követeléseinket is. A békeszerződések korántsem olyanok, hogy egy esetleges revízió csakis a mi, vagy valamelyik szövetségesünk kárára történhetik." A továbbiak során azt irjia a Národní Listy, hogy ha megtörténne a revízió, úgy ez csak a nemzeti igazságosság alapját! lenne lehetséges és eíhben az esetben Csehszlovákiának követelnie kell a kisebbségvédelem kiterjesztését azokra az államokra iis, amelyeknek kisebbségei tizedrészét sem kapják azoknak a szabadságoknak, amelyeket a kisebbségek például Csehszlovákiában élveznek. Az ausztriai cseh kisebbségről — a Národní Listy szerint — még mindig nem gondoskodtak kellőképpen és panaszaik az iskolaügy terén ma is nagyok. „Azok pedig, akik a csehszlovákiai imagayrságot annyira szivükbe zárták, nyissák meg szivüket a mgyarországi szlovák kisebbség érdekeiért ás. Németországtól követelni kell a zsidóság ugyanolyan védelmét, mint amilyent az Csehszlovákiában kap. Csehszlovákiának joga van a lausitzi szeribe,^ kisebbségvédelmét követelni. Több oldalról hangoztatták a központi hatalmaktól elcsatolt területek semlegesítését. Miért ne lehetne ezt a semlegesítést a lausitzi szerb területtel megkezdeni? A revízióról való eszmecsere tehát érdekes eredményekhez vezethet. Mert nemcsak ,ne' künk, csehszlovákoknak, de a jugoiszlávok- nak, a románoknak és a lengyeleknek is vannak revíziós követeléseik, amelyek szintén az igazságosság alapján nyugosznalk." „Nem szabad abba a káros kishitűségbe esnünk, — írja a Národní Listy — hogy nekünk nincs jogunk az elégedetlenségre s minden prezentált számlát csak nekünk kellene megfizetni." „Nem elegendő az, ha csak ennyit mondunk: Semmit sem adunk abból, amit jogosan birtokolunk. Szükséges volna arra is figyelmeztetni a revizionistákat, hogy nekünk is vannak túlontúl megindokolt és az igazságosság alapján álló követeléseink." „Miért ne mondhatnék meg a revizionistáknak, — fejezi he a cikkét a Národn’ Listy}7 — hogy miként festene az igazságosság alapján végrehajtott igazi revízió?" Többezer résztvevő a prágai cionista kongresszuson Prága, augusztus 19. Minit máshelyütt jelentjük. hétfőn este a Lucerna-teremben lesz a cionista kongresszus ünnepélyes megnyitása. Eddig már körülbelül négyezer idegen érkezett Prágába és vasárnap az eddigi bejelentések szerint ujabb 1500 vendég érkezik. A „Makabbi" ünnepi játékai további nagyszámú idegent fognak Prágáiba vonzani. A kongresszus irodájába naponta máris többezer levél érkezik be a. kongresszus résztvevői számára. A „Zlata Husa"- száModálban külön postahivatalt' rendeztek be •és a megnyitás napján külön postahivatalt, állítanak föl a reprezentációs háziban is, ahol a .kongresszus ülései folynak. Ebben a postahivataliban a kongresszust megörökítő külön- bé-. lyegzőt használ a posta és a bélyeggyűjtők nagy tömegekben küldenek be bélyegeket, hogy azokra ráüssék a különleges bélyegzőt. A szombati és vasárnapi napokat a kongresszus résztvevői a csehországi fürdőkben töltik. A kongresszus egész tartama alatt naponta háromnyelvű újság jelenik meg,, amely német, cseh és héber, nyelven közli a kongresszus miniden eseményét. London, augusztus 19. Evelyn Graiham irodalmi karrierje véget ért. A nagysikerű iró, aki romantikus életrajzaival húszezer fontot keresett két év alatt ég akinek a kézirataiért törték magukat a ki-' adók, London egyik kis külvárosi szállójából hiába ostromolja a Fleet Street 'kiadói irodáit. Evelyn Graziamról nem akar tudni senki, amióta kiderült, hogy Mary hercegnő, a belga király ég a spanyol királyi pár ünnepelt életrajzírója tulajdonképpen — Netley Lucas, nemzetközi szélhámos, Páris, London és Newyork alvilágának egyik jólismert figurája. Éveken keresztül élte Netley Lucas a maga rendkívüli kettős életét. Találkozott sötét éjszakákon égy-egy londoni vagy párisi lebujbán régi pajtásaival, résztvett egy-egy nagyszabású alvilági akció kitervezésében-, de a nappalai már az irodalomé voltak. Nagyúri fényűzéssel berendezett lakásán életrajzokon dolgozott, kiadókkal érintkezett, anyagi ügyeit titkárja intézte, — amikor egyszerre elkövetkezett Evelyn Graham drámai összeomlása. Irodalmi afférbe keveredett, egyik ujabb könyvével kapcsolatban csalással vádolták, biróság elé került, amely 18 hónapi börtönre Ítélte. A tárgyaláson kiderült, hogy Evelyn Graham, a szerző, azonos Netley Lu- cas-szal és az irodalmi karriernek vége volt. Legújabb könyvét már nem hajlandó publikálni egyetlen kiadó .sem. Holott: ez a legújabb könyve talán érdekesebb lenne valamennyinél. A kalandos életű szélhámosés író önéletrajzot irt és ebben a könyvben leleplezi nemcsak a szélhámos Netley Lucast, hanem — Evelyn Grahamot is, a nagysikerű életrajzok íróját. Az egykori italcsempész és ékszerrabló azonban nem az az ember, akibe egykönnyen belé lehet fojtani a szót. Ha könyvére nem is akadt eddig kiadó, a londoni lapok riportereinek mégis elmondta, hogy tulajdonképpen mi az a történet, amit meg akart írni, milyen volt. különös kettős élete, amelyet önéletrajzában vázolni akart. Opiumcsempész és ékszerrabló Evelyn Graham valódi neve Netley Evelyn Lucas. Harminc évvel ezelőtt született Londonban. Anyját korán elvesztette, apját meggyilkolták Párisban. Az árva fiút egy jólelkü angol főur vette gondjaiba. Iskolába járatták, taníttatták. A főur azonban meghalt, mikor Netley Lucas tizenkétéves volt. A fiú elzüllött, rossz társaságba keveredett és tolvajbandáknak lett a tagja. Miután eszes volt és jómodoru, nehezebb feladatokra használták fel. Tizenhatéves korában Párisban tűnt fel, majd a Riviérán, ahol • különböző ékszerrablásokban vett részt. Az egyik ilyen ékszerrablásnál azonban elfogták, biróság elé került, elítélték és három évet töltött az egyik javítóintézetben. Mikor innen kikerült, első útja Londonba vezetett, ahol megismerkedett a híres Ohang-gai. aki akkoriban egy messze elágazó és ragyogóan megszervezett ópiumcsempészbanda vezetője volt. Chang az elegánsan öltözködő, intelligens fiatalembert Parisba és Berlinbe küldte: a fiatal Netley Lucas feladata lett, hogy ellenőrizze a titkos ópiumküldemények útját a kontinensről Angliába. Lucas azonban beleunt ebbe a mesterségbe, amelyet nem tartott elég jövedelmezőnek. Pá- risban megismerkedett a hirhedt „Gipsy" Lee- vel, az ékszertolvajok királyával. Lee és Lucas a vakmerő ékszerrablások egész sorozatát hajtották végre Párisban és a Riviérán. A francia rendőrség azonban nyomában volt és Lucáénak sürgősen el kellett hagynia Franciaországot. Amerikába szökött, ahol hat hónapot töltött Csikágó gangsztervilágában. Egy szélhámos önéletrajza Ebben az időben történt, hogy Lucas, életéA szeptember 9-én induló olcsó rivierai társasutunk programja A 12 napos utazás részvételi díja 1080'— Ki — A borravalók és a rivierai autocar kirándulások pausalja 160 Ki A szeptember 9-én induló római utazásunkkal együtt olcsó riviérai utazást is rendezünk. Az utasok együtt indulnak el 22.00 órakor a bécsi Süd.-rőí Együtt tekintik meg a római utasokkal Milánót és együttesen érkeznek Mén- ionba. Az egyágyas szobára és a jelentkezőikre vonatkozó előírások a római utazás programjában találhatók. A riviérai utasok szep- tf-rnber 20-ig maradnak Ment,ónban, szóval 9 napot töltenek a francia Riviérán. Szeptember 20-án 6.40 órakor utaznak el utasaink Mentonból és 19.39 órakor érkeznek Velencébe. Ott találkoznak a Rómából hazatérő utasokkal, vacsorát és elszállásolást, kapnak. Szeptember 21-én 7.00 a két utazás résztvevői együtt utaznak el Velencéből és 21.40 órakor megérkeznek a bécsi Ost.-ra. . A PMH utazási irodája, Pozsony, CentraJ Passage. ben először, arra gondolt, hogy tisztességes utón keres pénzt. „Egy szélhámos önéletrajza" címmel könyvet irt, amit Newyorkban kiadtak. A könyv több mint százezer példányban fogyott el és annyit jövedelmezett, hogy Netley Lucas végkép búcsút mondhatott az alvilágnak. Amerikában gyors egymásutánban hat könyvet irt az alvilágról. Mind a hatot névtelenül. Könyvei kitünően fogytak és Netley Lucas megengedhette magának azt a luxust, hogy az Axuitania első osztályán utazhass ék Londonba. Londonban igen jó hotelban szállt meg — Evelyn Graham név alatt. Néhány hétig csendesen és szerényen élt az angol fővárosban, néhány cikket helyezett el az amerikai alvilágról a londoni újságokban, majd leült és levelet irt Mary hercegnőnek, amelyben engedélyt kért a királykisasszonytóL, hogy megírhassa az életrajzát. A levélre hamarosan válasz érkezett, őfensége kegyesen engedélyt adott az életrajz megírására, azzal a kikötéssel, hogy a kéziratot a publikálást megelőzően a szerző mutassa be egyik udvarhölgyének. Evelyn Graham néhány hónap alatt megírta a könyvet, amely előbb cikksorozat formájában, majd könyvalakban jelent meg. Hatalmas sikere volt. A szerző húszezer fontot keresett ezzel a munkájával. Evelyn Graham ekkor Ena spanyol királynénak irt és tőle kért engedélyt arra, hogy életrajzát megirja és közzétegye. Miután ekkor már megjelent Mary hercegnő életrajza, a spanyol királynénak nemcsak, hogy kifogása nem volt az életrajz ellen, hanem levelet íratott Gra- hamnak, amelybenfyen arra kérte, hogy mielőtt a könyv megírásához hozzáfog, jöjjön el Madridba és beszéljen vele. Graham azonnal utra- kelt. A királyné magánkihallgatáson fogadta az ékszer rablóból lett életrajzírót, rendelkezésére bocsátotta mindazt az anyagot, amire Grahamnak az életrajz megírásához szüksége volt és a könyv néhány hónap múlva megjelent előbb angolul, majd spanyol fordításban. Nagy emberek életrajza Ez a könyv is nagy siker volt és Evelyn Graham beérkezett az irodalmi világban. Úgy ismerték, mint uralkodók és nagy emberek életrajzíróját. A soriban Darling biró következett, a londoni esküdtszék híres lord. főbírója. Justice Darling több ízben fogadta Grahamot, rendelkezésére bocsátotta jegyzeteit, emlékéit és Evelyn Graham kétezer font előleget kapott egy londoni kiadótól, mielőtt még a könyv megjelent volna. Graham mindeddig óvatos volt és nem mutatkozott személyesen az írók és újságírók világában. A nagy siker azonban elkábitefta. Vakmerő lett, kezdett feljárni szerkesztőségekbe, előre eladott egy cikksorozatot Alexandra királynő életéről azzal, hogy a királyné személyesen adta beleegyezését az életrajz megírásához — és ekkor következett be Evelyn Graham katasztrófája. Kiderült, hogy a királyné sohasem látta Grahamöt, az újságnál kinyomozták előéletét és a „királyok történetírója" börtönbe került. A leleplezésből természetesen irodalmi botrány lett. Lucaá-Graham most ujabb irodalmi botránnyal óhajt szolgálni az angol közönségnek. A ri poré tereknek adott nyilatkoztába kijelenti, hogy az utóbbi években alig jelent meg olyan nevezetesebb életrajz az angol könyvpiacon, amit egészében vagy részben ne ö irt volna. Ismeri Írók és politikusok kéziratait ö dolgozta át és tekintélyes összegeket kapott olyan Írásokért, amelyet mos szerzők neve alatt jelentek meg. „Most a legérdekesebb könyvemet nem akarják kiadni — panaszkodik keserűen Eve- lyn Graham. — Miért? Mint Evelyn Graham semmiféle bűnt nem követtem el. Könyveim azt bizonyítják, hogy téhetséges vagyok. A tehetséget pedig nem lehet elfojtani még akkor sem, ha az írónak azzal a hendikeppel kell megkezdenie, hogy néhány évig börtön- . ben ült." A cionista, kongresszus poe tahivatalának különleges bélyegzője. IsctÉan letartóztattak tizenhét német nemzeti szocialistát Ascih, augusztus 19. A rendőrség tegnap reggel hat órakor rajtaütésszerűen hozzáfogott az aseki titkos nemzeti • szocialista szervezkedés leleplezéséhez- Több rendőr- osztag járta végig a gyanús személyek lakásait, több mint húsz lakáéban házkutatásokat tartottak és tizenhét embert letartóztattak. A hivatalos jelentés szerint valamennyi letartóztatott a nemzeti szocialista munkáspárt tagija. A letartóztatottak között vám az első polgármesterhelyettes, a városi tanács több tagja, a képviselőtestület öt tagja és egy nemzeti szocialista szakszervezeti titkár* *• A letartóztatottakat azzal gyanúsítják, hogy illegális horogkeresztes szervezetet alakítottak, amelynek élére álltak. Az Asch közelében levő Rossbach községben nyolc lakásban tartottak házkutatást, többek között Stefam alpolgármester és az „Asoher Beobaohter" szerkesztőjének lakásán. Mindkettőt letartóztatták és beszállították az aschi kerületi bíróság fogházába. NEHÉZ FELADAT — Hallom mii]yen szorgalmas ember az ura; még haza is hoz munkát a hivatalából. Bizony az enyém az ilyesmire nem kapható! — Mi a foglalkozása? . -r Utceinálól , . .. |(-8.YIII.33-U )I m ■ M Megtalálták Mózes sírját? Jeruzsálem, augusztus 19. (Távirati jelentésünk.) A franciskánus szerzetesek érdekes archeológiái expedíciót szerveztek, amely immár hat hét óta dolgozik a Nebo hegyén. Az expedíciónak az a célja, hogy bibliai és őskeresaténykoiri emlékeket fedezzen fel, amelyekben a Nebo-hegy ugyancsak gazdag. A Nebo-hegy a hasonló nevű város mellett a keleti Jordánrfiöldön emelkedik Hes- bontól délnyugati irányban. Nebo városát Ruben törzsétől Mesa moabita király foglalta el. Az ószövetségben igen nagy szelepet játszik ez a hegy, mert Mózes ennek a csúcsáról látta meg közvetlenül halála előtt az ígéret földjét. A 806 méter magas hegyet ma Nebo-hegységnek nevezik. A hegység az őskeresztény korban is a vallásos kultusznak kiemelkedő helye volt s éppen ezért a tudós franciskánus expedíció munkája eredményeket ígér- A hat hétig tartó kutatás első eredményéről már he is számol a távíró. Eszerint a franciskánus archeológusok napvilágra hozták egy XV. századból való templomnak alapfalait, de nyomban megállapi- t-ották azt is, hogy a XV. századbei i építmény egy őskeresztény templomhoz kapcsolódott, amely templom a IV- századból származik. Az őskeresztény kultuszban a Nebo- hegyi templom igen nagy szerepet játszott, mert a hagyomány szerint Mózes sírja mellett. épült és igen valószínű, hogy a fraiicis- kánus kutatók éppen erre a templomra bukkantak, amelyet az európaiak közül először a kora középkor egyik híres palesztinai zarándoka, aquitaniai Szent Sylvia látogatott meg és irt le. Ezt látszik bizonyítani az a körülmény, hogy a franciskánusok a szentély éJőtt. megtalálták azt a követ-, amelyről aquitaniai Sylvia azt jelenti, hogy neki ezt a kőtáblát. úgy mutatták meg, mint Mózes sírját. A templom déli oldalán két kápolna van. ügy a XV. századbeli, mint az öskerész- fény templomnak egész padozatát gyönyörű mozaik borítja. Ajánlja a „Nagyasszonyt" nőismerősej mr ,