Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)
1933-08-13 / 183. (3293.) szám
8 Szomibathy Viktor, bizonyára nem fogja zokon venni tőlem, hogy beleken tárkódom a mesterségébe és az ő színesen megirt r inért- cikkeit a dzsemibociról megtoldom a magam szürke jegyzetével. A dzsembori olyan sokrétű virág, annyi szín, alak, meglátás és jelenség váltakozik benne, hogy mindenki talál rajta feljegyezni valót, aki végigjárta szétszórt sátorvárosait. A gödöllői parkok árnyas tisztásain ott ragyog és tündököl az élet legnagyobb és legszebb adománya: az ifjúság, amely az öt világrész minden tájáról sereglett ide. A jövő van itt. Mert ezek az ifjak, akik testvéri ölelkezésben forrtak egybe ezen a kis magyar glóbuson, fajra, nemzetiségre és felekezetre való különbség nélkül, — ez a sok ezer ifjú jelképezi a világ és az emberiség jövőjét. Ott gomolyognak a kies Gödöllő uceáin és terein kart karba fűzve, vagy egymást átölelve apró cserkész csoportok, akik nem értik meg egymás nyelvét, nem ismerik egymás szokásait, csak beszédes szemükből villan ki az értelemnek és az érzésnek egy-egy szikrája, — csak kis kezük néma szorításában mondják meg egymásnak, hogy testvérek és barátok az egy igaz Isten ege alatt. Szivbe markoló, lélegzetvisszafojtó és az ember emlékezetéből soha el nem múló láto- mány ez a dzsembori: — az emberi szolidaritásnak ez a tarka, kacagástól és jókedvtől hangos vására. Olyan az egész, mint egy mozgalmas, színes álom, amely pillanatról-pilla- natra változtatja képét. Az ember szinte nem győzi magába szívni az impressziót, mert még alig múlott el az egyik, már jelentkezik előtte a másik és mire az ember félnapi bolyongás után izzadtan, porosán, szinte mámorosán leül, hogy testét és gondolatait pihentesse, az elméjében és lelki szemei előtt vil- lanásszerü összevissza Ságban tükröződik vissza a sok részlet, amelyből végül egy kép kontúrjai bontakoznak ki. És ez a kép gyönyörű. Nincsen olyan festő, akinek a palettáján annyi szín teremne, mint a gödöllői rét sátrainak tövében és nincsen rendező, aki szebben, mozgalmasabban rendezné meg azt a jelenétet, amelynek a nagy arénán voltam tanúja, ahol negyvenezer ember izgult és lelkesedett egy. tömegben. Bi Pi-t búcsúztatták. Lord Baden Powelt, a cserkészet megteremtőjét és atyamesterét. A térség közepén ezernyi-ezer cserkész. A tribünökön és a cserkészek mögött ember ember hátán. Amint a hídon át közeledünk az arénához, szinte megbüvölten állunk meg — csak egy röpke pillanatra — a hömpölygő emberáradatnak magával sodró tömegében. Nagynehezen eljutunk a tribünökhöz, amelyeknek bejáratát cserkészek lánca őrzi. A mentők éppen két nézőt szállítanak gyors tempóban, akiket ebben a júliusi melegben hirtelen rosszullét fogott el. Végre bent vagyunk a tribünöknél. Fenséges kép tárul elénk. Felhangzanak a magyar Himnusz ünnepélyes akkordjai. Az embererdő felemelkedik helyéről, a cserkészek jobbkezük három ujját magasra emelve tisztelegnek, a zászlók magasba röpülnek, — megjött József királyi herceg és fia, József Ferenc, hogy jelen legyenek Bi Pi ünnepélyes búcsúztatásánál, aki Teleki Pál gróf társaságában érkezik az arénára. A vendégek elhelyezkednek a díszpáholyban és hirtelen, mintha a földből nőttek volna ki, a nagy térség minden oldaláról a tér közepére rohan néhány száz apró emberke- A farkaskölykök. Játszadoznak, énekelnek. Az egyik kölyök a nagy rohanásban felbukik. Rögtön ott terem mellette egy cserkész- tiszt, karjára emeli a csöppséget és viszi kifelé. A ikicsi azonban hamarosan magához tér, talpra ugrik és — oda se neki! — visszarohan társaihoz, akik nagy kört formálva állanak fel és ebbe a boldogságot és örömöt sugárzó körbe, ennek a körnek a közepébe lassú léptekkel indul Bi Pi. Mintha glória övezné ősz fejét. A középre ér és megáll- Egetverő ordítással üdvözlik az örök generálist a kölykök, aki mosolyogva tiszteleg, meleg, jóságos tekintetével méri végig a kört és visszaindul a mikrofonhoz, hogy elbúcsúzzék a cserkészektől. Am.i ezt a buosuzást isteni színjátékká tette, az nem az az okos és mély emberi érzésre valló beszéd volt, amit a világ főcserkésze elmondott s nem is az „Igen”, amely húszezer cserkésztorokból egyszerre, mennydörgésszerű dübörgéssel tört az ég felé a test- véresülés megerősítéséül és nem is az az ün- nepies jelenet, amikor Baden Powel a magyar cserkészet két fővezérét, Teleki Pál grófot és dr. Papp Antalt a cserkészek aranyérmével tüntette ki, hanem az a jelenet, ami azután következett. Soha ezt elfelejteni nem lehet. A térség -minden oldaláról rohanva az emelvény felé özönlött a cserkészsereg. Elől magasra lendülve a zászlók, libegve a levegőiben, mint tarka pillangók, vagy mint mennyből alászállt angyalok szárnya, tarka össze-vissza- ságban a soks zines, csillagos, címeres selyem, békében és szeretetben egymásba fonódva a különböző nemzetek zászlaja, kalap- lengetés, a diadalmas ifjúság extatikus lángolása .... mámorban megittasult, meghatottságában könnyező, lelkességben túláradó emberezrek... és a magasságban, mint valami óriás békegalamb, mint egy magasból jött üzenet, hangtalanul suhan tova egy cserkész vitorlázó repülő, látszik, amint kalapját lengeti a felhőtlen ég alatt és amint a zászlóerdő közepén álló Baden Powel fölé ér, bravúros meghajlással köszönti az Atyamestert és hangtalanul, amint jött, száll tova a mesz- szi kékségek felé ... Olyan pillanat volt ez, amelyben az ember igazán közel érezte magát az Istenhez- * A második számú altábcr felé igyekszem, ahol a kormányzó, a királyi hercegek és az előkelőségeik jelenlétében tábortűz lesz. A nagy emberrengetegben daloló cserkészcsoportokkal találkozom. Ölelkezve, láncba fonódva jönnek és a világ minden nyelvén lelkesedve éneklik az ifjúság diadalmas himnuszát. Minden öt-tiz lépésnyire ott áll és udvariasan, finoman intézkedik vagy útbaigazít a narancssárga nyakkendős „rendőr”, a gödöllői dzsemborinak ez a nagyszerűen bé-i vált újítása. A pazarul világított üzletvárosból és a táborokból özönlik a sok ember a tábortüzek felé, mert ezen az estén nemcsak Világot látni, ma kicsit annyit jelent, mint alaposan felbillenni és összezavarodni. Ha a .,lelki szellőztetésre” vágyó nyárs-polgár utóbbi időben gyakrabban utazott- volna a nagyobb nemzetközi vonaliakon, úgy azt hiszem, utazása több gondot okozott az otthonhagyott család, házbér és hivatal, mint odahaza papucsban az Íróasztal- előtt, a hétköznap kellemetlen kis piszkai és szurkálódásai között. Az egész világ bizonytalanságról hörög. A nagy hegyek forognak kint a messzi, foszforeszkáló éjszakában, a vonat dübörög; uj s uj csillagképek alá érkezik az ember, oldalt a fenyőerdők, a falvak emelkednek és sülyednek, az emberi nyelv egymásután uj melódiát, hangsúlyt és ritmust vált, amikor a határok caesuráin tovazökken a vonat: ugyanaz a felénk zugó élet szláv, német, francia, angol arc-variációiban villan felénk; nyelvben, ruhavonalban, nők nevetésében és mozgásában, pályaudvarok orditásrohamában, ujeágcimekben, bankjegyek színében — de hangsúlyozni kell mindez már csak külsőségnek számit: virágoknak, melyeket mintha a w.aggon Irts egyenruhásai váltanának naponként az ét-kezőkocei asztalán, más és friss színben, miközben a váza, az alapérzés ugyanaz — bár a hangulatok, a benyomások virágai jönnek és múlnak. A külsőségéé dolgoknak, az európai külsőségeknek vázája, lényege és alapja annyira egyforma ma, hogy az utasok, az idegenek kitünően megértik egymást, rögtön az első szóra. Nem nehéz kitalálni, hogy a közös érzés főkomponense, mely megmérgezi a nagy nemzetközi vonalakat, de körülöttünk a pályaudvarokat, hoteleket, ujságcimeket, a bankjegyek színét is, sőt a Puli!mann-kocsíkba kívülről bieálmodó fenyő erdők ártatlan sziliét is: a holnap idegbaj-ős félelme. Ez a hisztérikus világdrukk mint utálatos, alattomos lávamassza folydogál és nyomul előre, állomásTÓl-állomás- ra, fojtogató gőzök szállnak ki belőle és megölik a vasúti fülkék álmát, elmossák a társa- dalmi különbséget, ugyanarra a dologra kényszerítik a Kanadából visszavándorió vasfényező munkásnak és a Zermatti-lejtők felé kiruccanó turista figyelmét. A harmadik osztályban a hangulat néhol cinikus, gyűlölködő. Vagy gyanúsan vidám, fenyegetően nyugodt. Mintha ezek az alakok valamit már tudnának, amit mi nem tudunk még ... A harmadik osztály árnyainak lelkében, moly az ezer kilométereket velünk együtt futja meg az éjszakában; az ő gondolataikban, nézőszempontjaikban, szavaiknak hangsúlyában van elrejtve a jövő kulcsa. Az útnak az a része, melyet velük tesz meg az ember, tanulságosabb, érdekesebb, de bizonyos vonatkozásban emberileg is felemel óbb, mint a második osztály, vagy az első. Itt az ember sopánkodó, kövér igazgatókat, idegesen humoros ügynököket, púderes filmrendezőket, Viichy-be, Aiix-be, vagy máshová guruló, öreg, kövér és bisszigen terpeszkedő hölgyeket, lát, szalon-sportolókat, vagy (most már mindritkábban) a magyar sznobot is, aki úgy sétálgat a troyee-i állomás járdaszigetén, érkezés és indulás között, óvatosan és fölénnyel; lecsüngő, harcias bajusszal 6 und örködé arccal, felhajtott kesztyűivel a k'é-, borban is lesz tábortűz, a cserkészéletnek ez a lángokban égő szimbóluma. Vörös nyakiken- dős, hangosan évődő amerikai cserkészek jönnek. Közöttük egy pöttömnyi, árvaleány- bajas magyar cserkész masíroz vidáman. — Csendzs! — mondja nevetve az egyik amerikai fiú, rámutatva a kis magyarra. Ami cserkésznyelven azt jelenti, hogy csere utján jutottak az „áruhoz” és most viszik haza. A második számú altábor körül szorong a közönség. Látni nem láthatunk már semmit a tábortűzből; nem lehet keresztülvergődni az embergyürün, amely a tábort körülveszi. Csak halljuk, amint a „konferanszié” bemondása után a magyar éjszakában felcsendül egy gyönyörű melódia. Amerikaiak énekelnek és száll, száll az ének, mint valami zso- 1 lozsma és az ember szive megtelik áhitatos szeretettel, melegséggel, boldog, önfeledt nyugalommal. Már messzire járunk, amikor felzug a taps és az éljen. * Egy kis tömzsi amerikai fiú a tábor kapujában a „krinolint” tanulja, őt nem érdekli a tábortűz. Vastag kötelet forgat a kezében és próbálja a „krinolint”, amelynek bemutatásával a magyar fiuk nagy sikert arattak. A lasszószerüen csomóizott kötelet úgy forgatták maguk körül, hogy az egy állandó körbe len- . dűlt és ennek a körnek a közepén masiroz- . tak a fiuk katonás rendben. A Kis amerikai . próbál rendületlenül, de a dolog nehezen megy. Egy magyar fiúnak megesik a szive ; rajta, bemegy hozzája, meg akarja mutatni a . helyes fogást, de neki sem sikerül. — Vastag talán a kötél! — szól oda egy fia- . tál leány angolul. A kis fiú elmosolyodik, de nem enged. Egyszerre csak diadalmasan felkacag. Ott áll a krinolin közepén. Zólyomi Dezső. nyes,, hátratett kezén, méltóságteljesen és ruganyosán kellető léptekkel, mintha mélyen meg volna sértve egy tömérdek ismeretlen és tiszteletlen egyenruháson, csoköládéárus, rendőr, fütő és vasúti hivatalnok demokratikus viselkedésén, akik nem hajlongamak taktusban, ha valamit kérdez az ember tőlük ... * Izgalommal, nyíltan, röviden és eallangos kifejezések nélkül beszéd mindenki. A holnappal, az elkövetkezendő percekkel már abszolút lehetetlenség számolni; mintha fekete függöny takarná ezt x területet Az emberek ugv mulatnak, társalognak és főképpen úgy érzik magukat belüliről, minthogyha valamilyen ismeretlen ítélet előtt állnának; semmiféle viszonyban nem állnak a jövővel, a polgári, biztonságos kapcsolat megszűnt előre, a holnap felé. Ez a körülmény az, ami ma megint nomáddá változtatja az európai embert, olyan valakivé, aki nem tudja, milyen állapotban lesz holnap a régi sátra; árviz jön-e, uj vadászterület ékre kelbe mennie és egyáltalán, százféle lehetőség, százféle ismeretlen erő, hatalom. vad törvény, rendet eletek, politika, forradalom., felmondások, uj államforma, vagyonelkobzás, munkanélküliség, deviza zárlat lappang az ismeretlen erdőkben, az egyéni életünk kis sátra körül és mindezeknek vége a;z ismeretien végső vizió, mely egységesíti a problémákat, és a sok vészt, melynek ma még halálos bizonytalanságában el fog dőlni, hogy 'helyes éietlrányba fektettük-e le ma a eineket, vagy nem, jobbra kellett volna-e orientálódni, vagy balra; vájjon ostobaság volt a gazdag házasság a mai időkben, vájjon nyakamon marad-e a gazdag nő, rossz tulajdonságaival, de az uj világban esetleg elkobzott vagyon nélkül; repülöiskolába adjam a fiamat, avagy ki- küld'jem Dél amer lkába a kuzen farmjára s lehet-e egyáltalán farmokra és búzákra építeni a jövőt? Egészen fantasztikus áramlatokat, terveket és elhatározásokat lát az ember; a nemzetközi vonalakon uj törvények hajtják az embert; egy volt orosz tiszttel utaztam például, ■aki hűtőgépeken vagyonosodott meg Amerikában, a tavalyi krahhon veszített s megmaradt, még eléggé tekintélyes pénzével most a finn tavak mellé megy, azt hiszem, halásznak, el akar vonulni és fivérének négy fiával együtt fog gazdálkodni,- mint* őstermelő, két kezük munkájával, egyedül: béresektől, munkásoktól függetlenül, úgy látszik, régi, törzsi alapon. Egészen homályos az, amit előad, de egy bizonyos: még a rádiót is ki fogja kapcsolni, erre megesküszik minden pillanatban. Egy has éli nagy kertészeég fia, aki előbb Belgiumban tanulmá- Snyozta az üzletet, másodszor Franciaországba Imegy, a délvidékre. Gúnyosan nevet, mikor a szokásos frázisokat kockáztatom a svájci viszonyok békebeli szolidságáról és a száznegyven százalékos svájci aranyfedezetről. „Alles stockt, aliles isit erstarrt.” Apja tizenkilenc alkalmazott közül hetet bocsátott el az őszi szezon kezdetén: mindenki bizalmatlan Svájcban, gyűrű veszi őket körül, az óramunkások kétharmada éhezik; a ínyárspolgár-vezetők — mondja a jómódú fiú — azt hiszik, hogy a régi; Budapestről jelentik... Kis jegyzetek nagy dolgokhoz Budapest, augusztus 12- Az én kedves és tehetséges barátom, a második, hanem az ötödik és a hetedik táEurópai expresszvonat Irta: Bállá Borisz 1933 augusztus 13, vasárnap.^ Kerületi képviselőket keresünk aktuális és kitünően jövedelmező slágercikk forgalombahozatalára. A működési kerület részére raktár létesítése céljából 10.000 Ke tőkére van szükség. Ajánlatok „Nagyszerű jövedelem” jeligére a kiadóba kéretnek. Svájcról van még szó, na, nemsokára nagyot fognak csodálkozni! Ha lehet, egyáltalán vissza sem tér Francia országból. Van már egy „terve”, IMi az? — kérdem. De hallgat, egy bizonyos 'fénnyel a szemében. Mi lesz ennek a kis gvájci- inak a sorsa, hol fogja érni az uj világ? Nem itudom. Szemében ugyanaz a fény. mint a nagy ■express-vonalak többi fiatal nomádjaiban. A népvándorláei időknek utódjai ezek. Az öregebbek már arról tanácskoznak az étkezőkocsiban, 'a folyosón, a kupéban és az állomásperrono- kon: hová helyezzék, akár másfél százalék meb lett is, megmaradt pénzüket: országok, bankok, devizák röpködnek a levegőben; ideges, fáradt, gyanakodó fény a szemükben. Menteni a régi világ roncsait, miközben valami nagy vízió árivizét látják közeledni. Ezek a fiatalok, ezek mások. Többségük semmi egyébre nem támaszkodik, mint fiatal öklére. Gyorsan mozognak, kinevetnek minden még tíz év előtt is érvényes normát, óvatosságot és jelszót, S bizonyos értelemben, idealisták; frázisoktól mentesebbek, mint az apjuk volt és nem tartják érdemesnek, legalábbis nem a legnagyobb ügynek: a saját, önző kis pocakjuk konzerválását, ők sem terveznek hcsszu időre :— de van bennük valami általános, ki nem mondott és biztos szimat, melyet a fiatalság ma jobban megad, mint a tapasztalat. Ebben a szimatban egy kis kalandorvér van és nyers, de önfeláldozó szeretet és megértés egymás iránt. Azt is tudják, hogy aki repülőgépet tud vezetni, nem csupán autót, annak ma több sansza van, aki sokat utazik, az közelebb van az uj világ lelkének eorrásához, mint aki otthon gubbaszt; aki demokratikus hangon tud beszélni, abban több erő van, mint 'aki ex'iuziven nyafog. Ők sem tudnak elhelyezkedni, vagyonuk sokszor egy hátizsák, de türelmetlenül, harciasán akarnak a jövőnek, az uj Európa víziójának elébemenni; idegesek, kínlódnak, mint a versenyló az indulás előtt, mely azonban nem fél. De a szemük fényében minden, ami múlt, elhamvad... És kifürkészhetetlen arca van az európai vonatnak. Oly álomszerű, oly fájdalmasan szép, ha az ember véletlenül tiszta holdtölténél száguld végig az arlbergi vonalon. Ott ül mellettem a kis diáklány; kettőn maradtunk a fülkében. Három évig Franciaországban tanult, a Nancy-i kereskedelmi főiskolát elvégezte s a nyáron diplomát kapott. Édesapja német, egy bukaresti vállalkozás vezetője. A lány kibámul az ablakon; elhagytuk Feldkirchent, távoli zu- hatagok fénye csillan a magasból, s fenn, a Üc-t gyek lejtőjén, az óriási szálfenyőkön, köd ük De a Nancy-i diáklánynak most haza kell térnie, Keletre. Kérdezem, ott. marad-e végleg Bukarestben. A fejét rázza és francia dalt zümmög, kicsit keserűen. Francia diplomája van, de munkaengedélyt nem kap. Amije maradt az édesanyjától, azt pénzzé fogja tenni — mondja — azután visszatér, de ha kell, megszökik hazulról, pedig gazdag kérője van otthon. A „gazdag kérőt” rendszerint nem hiszem el, ennek a lánynak azonban elhiszem. — Miért nem marad hát otthon, a biztosabb egzisztenciában? —* * A lány nevet: „Biztos... Mi biztos máma? Azt gondolja, érdemes egyáltalán valamihez kötni magunkat? Besszarábia félig bolsevista már; az ismerőseimnek otthon az állam hónapok óta nem fizet, Mondja, mi biztos máma? Visszatérek Franciaországba, csak még egyszer lássam Versaillest...“ Ezt a kedves kis porszemet is görgeti a lavina. Féloldalra billen a feje, rövid, sötét haja az arcába ér és elalszik. Sovány, nyugodt arccal álmodik, mialatt az európai expressz megvadulva zug, rohan, száguld a határok között. Tragikus ez a nyugodtsága. De talán emberibb, bátrabb és őszintébb álmot álmodik kis tvveedes ruhájában, tudománnyal a fejében, merészséggel a szivében, mint édesanyja, aki pletykált, ezomszédnőket kritizált, kávéscsészéken mérgelődött és gazdag kérők után szimatolt. Dtvenmiliiós költséggel épült fel az Általános Nyugdíjintézet prágai felhőkarcolója Prága, augusztus 11. Frága egyik kerületének, Zsizskovnak azon a helyén, ahol hajdanában a zsiz&kovi gázmüvek voltak, most készült el az Általános Nyugdijintézet (Véeobecny Penzijni Úetavjj hatalmas, tizenegy emeletes felhőkarcolója, A ke- resztalapzatu monumentális építkezés összesen lfí hónapig tartott. Az uj épületben 670 irodahelyiség van. Az egyes szobákat légfűtéssel látták el olymódon, hogy az ajtóik feletti nyílásból ömlik a levegő a szobába és a szemközt lévő fai egyik nyílásán távozik el. Ezzel a módszerrel a helyiségek levegője óránként 'hatszor cserélődik ki. Az újszerű, légfűtést most alkalmazzák elsöizben Prágában. A felhőkarcoló építkezésének költsége meghaladja az ötven millió koronát, Az Általános Nyugdijintézet 1034. január elsején költözik be uj épületébe.
