Prágai Magyar Hirlap, 1933. július (12. évfolyam, 147-171 / 3257-3281. szám)

1933-07-30 / 171. (3281.) szám

towm-Mag^ar-hírlap D Üfl38 juilfas 30, vasárnap. 17 Két angol expedíció indul ki a Csendes óceán Kokos szigetére, hogy felkutassa Thompson hallózkapitányelrejtett kincseit Egy évszázada fekszik a hét milliárdos érték a magányos sziget valamelyik szikla- üregében — Az eddigi kincskeresők mind szerencsétlenül jártak kutatás közben Gondon, július 28. Anginában most két expe­díciót szerelnek fel s ez a két vállalkozás rend­kívül érdeklődést kelt az egész angol közvéle­ményben, de figyelmet ébreszt a latin Déláineri- kában is. A két expedíció ugyanis a történelmi hírességre emelkedett Kokos-szigetre indul, ki 'a nagy Csendes óceánba, hogy újból fölvegye a kutatást a két milliárd ko­rona értékre becsült kincs után, amely már egy század óta van a kis szigeten elásva. Londonban és Soventryban lázas buzgalommal dolgoznak az expediciók előkészítésén. Két ha­jót szerelnek fel, két hajóra raknak be ásósze­reket és varázsvesszőket, két hajót látnak el élelmiszerrel és ivóvízzel. A kalandorok, akik ez alkalommal abban a biztos hitben indulnak útjukra, hogy egészen bizonyosan felkutatják a Kokos-szigeten elrejtett kincset, olyan óriási értékek után vadásznak, amiket legkevesebb kétmilliárd koronára lehet be­csülni. A londoni expeidoiónak régi térképek vannak a birtokában és egy 75.000 fontos tőke áll mögöt­te. Az expedíció vezetését pedig egy régi ta­pasztalt hajóskapitány vállalja, aki már több­ször megfordult a szigeten. A Ooventry-expedició fölszerelője A. Max Staunton kapitány a brit sarki expedíciónak egyik tagja. A kapitánynak nincs sok pénze, viszont annál több a tapasztalata és annál na­gyobb a fantáziája, meg a vállalkozókedve. Egy harminc lóerejü gyorshajón szalad ki a Csendes óceánra, amelynek jellemző neve van: ,,Romanee“. Legénysége pedig egy pár vállal­kozó szellemű eton-koillegista. így tehát a két expedició a. közeljövőben út­nak indul, nem törődve az elődöknek sokszor tragikus sorsával, akik mindannyian szintén vakul biztak benne, hogy a lakatlan sziget kin­cseit fellelhetik. A misztikus felirat A Kokos-sziget Ma de Cocos néven szerepel a Csendes óceán térképén. Ez a harminc négy- z.etkilométer terjedelmű vulkanikus sziget 700 kilométer távolságban fekszik északkeleti irány­ban a Galapagos szigetektől, Costa Rica köztár­saság szuverenitása alatt áll s a lexikon fel­jegyzi róila, hogy a lakatlan sziget régebben tengeri rablóknak tanyája éis büntető' kolónia volt. A sziget azonban nem csupán ezzel tett szert lexikális nevezetességre, hanem főleg az­zal a legendás kinccsel, amely állítólag itt van elrejtve. A Kokos-sziget, mint minden vulkános ere­detű óceáni sziklaszirt, meredek sziklafalakkal emelkedik ki az óceán hullámaiból. Csupán két helyről közelíthető meg, két öble van, az egyik az északi sziklafalon, a Chatchan-Csetem öböl, a másik pedig az északnyugati falon a Wafer­őből. Azonban a hajók számára csupán a Chat- cbam-öbölbe nyilik bejárás és biztos védelem a Csendes óceán viharjaival szemben. A Chateham,öblöt jobbról és balról magas sziklafalak fogják közre s az egyik ilyen szikla­falon különös angol szövegű felirat van, amely ezekbőh a szavakból áll: „Loök V as you goi fór ye S. Coco;‘. Senki sem tudja ezeknek a titokzatos értelmű szavaknak az értelmét, de egész bizonyosan a kincsre vonatkoznak. A sziget belsejében ugyan­is egy sziklába kókuszdió van bevésve és ha­sonlóképpen egy hatalmas fa kérgébe is kókusz­diót véstek. Persze a fa kérge azóta benőtt, úgyhogy a dió formáját alig lehet felismerni rajta. Már Vancouver is megemlíti ezt a feliratot és magyarázatot is vél adná: Nézz délre, ha mégy, mert akkor egy kókuszdiót fogsz látni. í>e a kincskeresők ezzel a magyarázattal sem jutottak -céljukhoz. Hogy került a kincs a lakatlan szigetre Hogyan került az óriási kincs a lakatlan szi­getre? Egy évszázadot kell Délamerika viharos tör­ténetében vissz alapozni. 1825-ben Bolivár Si­mon. az El Labrador, Del amierikának a spanyol iga alól való felszabadítója bevonult seregével Peruba és a főváros, Lima fefé vonult. Limá­ban halmozták fel és őrizték háromszáz éven át az ősi indián lakóktól elrablóit kincseket, ame­lyeket legnagyobb részben a templomokból sar­cotok és azután a hóditó kontisz-tábOTok saját műhelyeiben átdolgoztak. A limai katedrális ér­tékesebb volt, mint a világnak bármely más 'épülete. Bolivár bevonulásának az idején vélet­lenül Gallauban horgonyzott, a Mary Dear am- göl vitorlás. Thompson volt a kapitánya s a kapitány rakományt keresett. Éppen ailkalom- szerü volt, hogy hozzá fordultak és rá akarták bízni Lima kincseit, azonkívül néhány gazdag spanyol család s két spanyol tábornok is felke­reste. hogy szállítsa át az óceánon Spanyolor­szágba családi vagyonukat, Thompson el is fo­gadta az ajánlatot s felvette az óriási kincset, meg a kincsek birtokosait hajójának fedélze­tére. De nem vitte át őket az óceánon, hanem utasait a nyilt tengeren meggyilkoltatta, a holttesteket kidobatta és óriási kincsével a Kokos-szigetre hajózott. Itt elásta a. kincset, azután újból kiszállt a ten­gerre, ekkor azonban egy angol hadihajóval ta­lálkozott, amely az ő üldözésére szaladt ki. Az angol hadihajó parancsnoka ugyanis valami­lyen titokzatos módon értesült Thompson ka- ‘lóztettéről és most büntető expedícióra indult ki ellene. Thompsont elfogták, a hajó legény­ségét Tho mpsonnak és két bizalmasának, Kea- tonnak és Boguenak kivételével kivégezték s ennek a három embernek csupán azon feltétellel ajándékozták vissza életüket és szabadságukat, ha elárulják a kincs rejtekhelyét. Thompson egy ideig azzal hitegette a hadi­hajó parancsnokát, hogy beszélni fog. később 'azonban megváltoztatta szándékát, amire keze­lésbe vették és olyan alaposan ellátták a baját, hogy három nappal azelőtt, mielőtt a hadihajó a Kokos-szigetre befutott volna, a kalóz-kapi­tány szenvedett sérüléseibe belehalt. Keaton és Bogue a leggondosabb őrizet elle­nére is megszökött a fogságból. A két vakmerő ember egy rozoga bárkán kimerészkedett a nyilt óceánra s igy tértek vissza kincsek szi­getére. Néhány millió korona értékű aranyat és ékszert vettek magukhoz, amiből busásan meg­élhettek volna, ha Keaton szivében nem támad 'fed a kapzsiság és meg nem öli társát, Bogiiét, hogy igy egyszer s mindenkorra megszabadul­jon az osztozkodó féltől. Keaton ezután hamis papírral Angliába tért vissza és rövidesen meghalt. Halála előtt azon­ban egy FIover nevű barátját beavatta a kincs ‘titkába. Flower azonban nem jegyezte fel az adatokat, csupán emlékezetében bízott. így az­után c^ak a kincs töredék részét találta meg. Hamarosan ö is meghalt s a kincs rejtekhelyé­nek a titkát most már véglegesen a sirba vitte. Ezzel a történet véget is érne, ha sokan nem tudták volna meg a rejtett kincs történetét s ha- ez a tudat annyi expedíciót ki nem csalt volna ennek a magányos szigetnek sajátos sziklavadonjába. Átok sújtotta a kincskeresőket De mintha egy régi indián átok lebegne a rejtett kincs fölött. Aki idáig kezét nyújtotta Utána, mind rejtélyes módon és hamarosan el­pusztult. A kincskeresők között volt például egy Brown nevű amerikai, aki jól szervezett expedició élén ment ki a szigetre. Rejtélyes betegség ütött ki az expedició tagjai között és valamennyi el­pusztult, csupán őmaga maradt meg. Végül is mintegy hét és fél millió korona értékű arannyal tért vissza hazájába, de szervezetében hozta a ragályt, amely hama­rosan sírba vitte. 1904-ben egy Fritz William nevű angol utazott ki egy kis gőzösön, — többé nem látták. A szigetet azonban elérte. Néhány ‘héttel előtte egy Grav nevű angol járt szeren­csétlenül társaival a. kincsek szigetén. Rövid idővel a háború előtt, 1913-ban két an­gol nő akarta megkapni a kincset, de épp oly kevés szerencséjük volt, mint a francia Mathilde Durantnak, aki 1914-ben ment kincskereső út­jára. 1924-ben Polkinghorne kapitány szervezett expedíciót, de szándékát nem tudta megvalósí­tani. Kilenc évig csend volt a kincs körül. Most. azután egyszerre újból két expedició indul ki, hogy felvegye a harcot a kinccsel és a vég­zettel. Balassa-vér lehűlt benne, elhagyta Divényt és ismét csak 'beállt udvari, hivatali embernek. Mintha csak erre várt volna Hasszán fülleki bég, azonnal ott termett Divény kapuja előtt és nagyon kevé6 fáradságába került, hogy azon át be is vonuljon a várba. Balassa János nem :s élte túl sokáig várának elvesztését, halála után pedig sokáig senki sem gondolt a vár vissza­vételére. Dacára, hogy a török őrség még két­száz embert 6em tett ki. Csak midőn Fülek vá­rából kitakarodott a török, akkor vette vissza tőle Divényt is Pálffy Miklós, a 16. század végső éveiben. Persze nem ment ez anélkül, hogy a vár épségében ne esett volna, jelentős kár. Ba­lassa Zsigmond csüggedt fejjél nézte össze-visz- sza lyuggatott. várát. — Hát olyan ez. mint a kimustrált rosta — mélázott el, — a zsebem meg üres ahhoz, hogy kifódozzam. — Hm, — vágta, föl fejét a vele együtt néz- degélő Kéry Ferenc'alispán — hát az ország­gyűlés mire való? Addig irunL kiabálunk és öklözünk, amíg újonnan nem építik föl váradat. — Megtenné ezt kegyelmed uram bátyám? —- Meg én. Neked is, de még inkább Nógrád vármegyének. Mert a megye érdeke, hogy Di- vény teljes épségben álljon ismét. így történt, hogy Divény hamarosan régi erős fényében.pompázott. De nem sokáig tellett benne Balassa Zsigmondinak, kedve, mert a sze­rencsi országgyűlés rikoltása villám sebesség­gel futotta be az országot: — Majd Bocskay István fölemelt fejedelmünk elrendezi a graváminákat! E zugó kiáltást pedig kardélén vitték szerte Bocskay hajdúi. Eljutottak vele Nógrádba. an­nak is Divény várába. Lőni kezdték a várat. Ba­lassa Zsigmond feljajongott: — Iuiihol nemrégiben nagy költséggel, igaz. nem az enyémen, fölépült váramat ismétieg meg elesőnkissák Bocskay izgága hajdúi? Pünkösdi királyságuk ha előbb kezdődik, előbb ér véget. Megnyitotta a vár kapuját Bocskay hajdúi előtt, azok meg bezárták azt az ő háta mögött e szóval: — Kinn tágasabb! Föl is ut, le is ut... Balassa nem sokáig gondolkodott azon. hogy merre-hova fordítsa lova kantárját. Ment. egye­nesen Kassára Bocskayhoz. Lehet., hogy a ha j- du.v ,megbüntetése miatt akart vele szót váltani. De lehet a.z is, hogy ő maga is Bocskay-hajdu kívánt lenni. Ki tudná azt? Egy a bizonyos, hogy lóhalálában kereste a fejedelmet. Ez ak­koriban nem volt Kassán. Erdélyben időzött. Mikor Balassa Gyulafehérvárra ért, akkor Bocs kay meg már a nyugati bányavárosokban buz­gólkod ott. In-^ kergette Zsigmond egy éven át a fejedel­met, míg végre mégis csak Kassán érte utói. Akkor már Bocskay súlyos beteg volt, de ez nem tartotta vissza attól, hogv ne vegyen részt a gyűlések egész sorozatán. És Balassa, kikilin­esel te magának végre, hogy az együk gyűlés ha­tározata értelmében a hajdúk kötelesek Divény várából sine mora kitakarodni. Hogy pedig fél­tett várát mindenféle hibától, rongálástól s ve­szedelemtől a jövőben mentesítse: teletömte azt német zsoldosokkal. Azonban ezek nem sokáig ették Balassa kenyerét, mert az országban szer­te röppent a most megválasztott II. Mátyás ki­rály tetszetős szava: — Biztosítom hálámról Magyarországot, me­lyet őseim révén az én hazámnak is tartok s melyet se örömben, se vészben soha elhagyni nem fogok. No. ez ugyan szépen volt mondva és e kirá­lyi szép szavak hatása alatt a király-választó or- szággyülés nyomban ki is mondta, hogy minden­nemű idegen zsoldosok takarodjanak a várak­ból, az országból. Tehát Divényből is. ahol azután Balassa Imre kezdte meg országhires ga­rázdálkodásait. Ezeknek Divénnyel összefüggő vége az lett: hogy I. Lipót király karhatalom­mal elvette tőle a várat és abba német őrséget rendelt. — Meghajtok f bőséged erős parancsa előtt — mondta királyának Budán Balassa Imre, — azonban hát csak kell valahol lakoznom. Ke­gyeskedjék megengedni, hogy Divény helysé­gében házat építhessek magamnak. — Igazad van, — igy a király, — valahol meg kell magadat húznod, te rossz csont. Hát csak építsd föl azt a hajlékot, de aztán jól vi­seld ám magadat és vége legyen minden impoez- torságnak. Imre ur föl is építette egy-kettőre házát köz­vetlenül a divényi vár alatt, melyből oly tor­nyokkal és kőfalakkal bekerített várkastély lett, hogy csodájára jártak a népek. De aztán hamarosan minden jótét lélek messze elkerülte e kastélyt, mert abba Balassa oly gyű levesz, vad népeket csőditett maga köré. hogy a kas­tély tája az egész vidéknek réme lett. Ezekkel tivornyázott s orgiázott, de közben a német várparancsnokkal is jó viszonyt igyekezett 'fönntartani. Sőt egyizben meghívta őt és tiszt­jeit vacsorára. Megbeszélt terv szerint leitatta s megölette őket, aztán cinkosaival együtt a német egyenruhákba öltözött fel és hát végre sikerült neki lassan, de furfangosan előkészített célját elérnie: visszafoglalta várát. E tettével azonban betelt a mérték. Becs kiküldte Strassal- do generálist Divény ellen és egy tótig tartó el­lenállás után be is vette azt-. Nemcsak bevette, de mindenestől föl is robbantotta. Az Ur 1674-i évében. Azóta csak égnek meredező csonka falai és a tövükben teljes épségben terpeszkedő várkas­tély beszélnek a Balassák hajdan sűrű s nyug­talan, de azóta lehiggadt véréről. REGÉLÓ ROMOK Irta: DIENES ADORJÁN LIÍ. DIVÉNY El volt vetve a kocka. Petur Csanádi comes- nek sikerült megnyerni az ország főurait,' akik egy akarattal esküdtek .pusztulást az Endre ki­rály által behozott gyülevész meráni fajra. Pe­turnak egyik leglelkesebb híve a Kacsich nem­zetségbeli Simon bán volt. Benne sűrűsödött össze a pór nyomora, a nemes elkeseredése s a főur utálata, midőn bejárta a kunyhókat és'pa­lotákat a hangos szóval: — Immár tulbuzog sértett vérünk. Mert. be­csületünket kínozzák, ostorozzák, porolik a me- rániak. Ki velük hát az országból, halál rájuk! Hiszen az összeesküvés sikerült s a merániak hatalma letörött, de Endre király nem hagyhat­ta megtorlás nélkül nejének meggyilkolását. Legkisebb büntetés volt áz, midőn egyes vár- urakat megfosztott birtokaiktól'. Ezek közé tar­tozott Simon bán is, Divény ura, A merániaknak •csak az országot kellett elhagyútok,1 ezt kivitte Simon bán. Neki magának e családjának azon­ban királya parancsára a hatalmasan erős di­vényi várból kellett kitakarodnia, annak fel­vonó hidján kellett véglegesen kilépnie. Ez pe­dig végtelenül hosszabb s keservesebb ut volt az előbbinél. Endre király egyik leghívebb em­berének, Dénes tárnokmesternek adományozta Divényt, De aztán örökösödés utján a Loson- czy, guthi Orezágh, Szoby és Angor családok adják egymás kezébe a vár birtoklását, rnig végre a Balassák lesznek benne az urak. Tartották is a várat erősen száznegyven éven keresztül. No, már úgy ahogy. Az ő sürü vérük diktálása szerint, Balassa Menyhért csinytevé- Sei után következett Jánosnak komolyabb kor­szaka, Ámbár ő sem tagadhatta meg az ereiben csörgedező Balassa-vért, Mert első szereplése, mely őt közismertté tette, egy párviaskodás volt. Fiatalabb éveinek bolyongásai közben, úgy a 16. század első évtizedei körül, összekerült valahol ama hírhedt Franceeco de Lasso spa­nyol lovaggal, akiről azt beszélte a fáma, hogy száz egynéhány párviadala volt, de még csak egy karcolást sem kapott soha. Ez annyira el- bizakodottá tette, hogy pökhendi módon s uton- utfélen mindenkibe belekötött, Midőn hát Ba­lassa Jánossal összekerült, fitymálva végigné­zett rajta: — Ah, ah. Te magyar vagy? —• Az hát — felelt derűsen Balassa, — an­nak szült anyáin. S büszke vagyok rá, A spanyol gúnyosan fölkacagott: — Haha! Az utszéli rovar székre ül. Büszke csak a spanyol lehet. A magyar oly parányi és ijedezö náció, hogy ... Be sem fejezhette. Mert Balassa János oly egészséges magyar nyaklevest mért le hatalmas tenyerével a. spanyolra, hogy arcát nyomban elöntötte a vér. J — Kardomat! — dühöngött maga körül a spanyol. — Állok, elébe! — húzta ki hüvelyéből a ma­gáét János. Összementek. Hát, uramfia! a spanyol egyszer csak ingadozni kezd és elvágódik. Megkapta párviadalainak első karcolását Balassától — halálos seb alakjában. Nagy fiú lett ennek utána János ur. Megtisz­telték fenn és lenn egyaránt, amiért ily kézzel fogható argumentummal védte meg a magyar név becsületét. Visszavonult ugyan Divény vá­rába, de a király szava itt. is rátalált, mely pa­rancsszó három tisztséget is nyakába varrt. Megtette a nemesség vezérévé, ráruházta a bányavárosok kapitányságát és kinevezte Zó­lyom és Hont vármegyék főispánjává. Balassa János a rá hulló tiszteletadások súlya alatt föL sóhajtott: — Haj, haj! az első az kedvemre való, mert szeretek és hát tudok is vagdalkozn.i, mint ama beste spanyol elejtése példázza. De a másik ket­tőt, azt már karddal hogyan intézzem el? — Ha nem is volna neked — vigasztalták ba­rátai — majd megadja Isten a. hivatalhoz járó észt, Meg tudod te forgatni a kardot meg a ka­lamárist egy kézben. Hiszen nem lehet mondani, hogy nem állta meg helyét Balassa János a hivataloskodásban, de azért csak jobban szerette a fegyverforgatást a tintanyalásnál. Lám például nem nyughatott amiatt, hogy Szécsény erős vára még mindig török kézen van. Megvívására indult három vármegye bandériumával. Már-már sikerült a pogányt onnan kiűzni, midőn egy török nyíl sú­lyos sebet ejtett karján. Abban maradt a továb­bi hadművelet. Balassa úgy ahogy felgyógyult!, de ezután is visszavonultan élt a neki oly ked­ves Divény várában. Azonban a Balassa-vér. a Balassa-vér ... Magányát arra használta fel, hogy stafétát staféta után küldözött Szapolyai János Zsigmond erdélyi fejedelemhez. Episzto­láinak veleje mindig az volt: — Most az ideje, hogy megtámadjátok s le­győzzétek Miksát, Véget vessünk a német ha­laim asko d ásnak! A nagy levelezésnek az lett a vége, hogy az egyik hírnököt a császáriak elfogták és a- nála talált levél alapján Balassa Jánosnak fel kellett cserélnie Divény magányát a börtön magányá­val. Három éven át sinylett Dobó Istvánnal együtt a német rabságában, midőn végre az országgyűlés zajongó követelésére kegyeimet kaptak mindketten. Balassa ismét csak Divény- ibe vette be magát és ott cselszövésre, kardfor­gatásra nem gondolt többé. Előbbitől a rabosko- dás vette el kedvét, utóbbiban rossz karja aka­dályozta meg. Ezt- a semmibenélést annyira megunta, hogy örömmel fogadta Rudolf kiráiy kegyét, mely öt fő ajtón állójává nevezte ki, A,

Next

/
Thumbnails
Contents