Prágai Magyar Hirlap, 1933. július (12. évfolyam, 147-171 / 3257-3281. szám)
1933-07-30 / 171. (3281.) szám
2 1983 hiHm 80, vasárnap. ——— k°gy az állami birtokok részér© korokén 16 millió, a csehszlovák állam vasútnak 306 millió, az osztraui kerület munkanélkülisé- gémek csökken trésére négy millió, a postáinak 48 millió, a meliorációs alap számára 63 millió fog rendelkezésére állami. Az állami fürdők négy milliót, a köz munkaügy i minisztérium 553 milliót fog kapni, melyből útépítésre 412 milliót, a Prága melletti Rudimban létesítendő repülőtér költségeire 110 milliót, iskolaépítésre 31 milliót és a etra- hovi stadion létesítésére 12 milliót fognak fordítani. A felsorolt Összegek közül csupán 20 műkő jut kifejezetten szlovemszkói célokra, mert ezzel a többlettel óhajttja a kormány gyorsítani a véreskő-margitfalvai vasút építését. A többi összegek felhasználása tekintetében semmi közelebbit nem sikerül a közmunkaügyi miniszter nyilatkozatából megtudnunk. Sénki sem veheti roseznéven, hogyha tizenötesztemdei tapasztalataink alapján bizalmatlanok vagyunk és félünk attól, hogy Szlovenszkó és Ruszinszkó ez alkalommal is a rövidebbet fogja huzni. A felsorolt tételek közül a vasútnak szánt háromszáz millióból legfeljebb némi talpfarendelés juthat szü- kebb hazánknak- A ruzini repülőtér 110. a strahovi 12 millió a munkanélküliség csökkentése szempontjából a mi számunkra nem jönnek tekintetbe. A posta 48 milliója, a földművelésügyi minisztérium 63 milliója és az útépítésre fordítandó 412 millió, bizonytalan, hogy mily mértékben fognak a szlo- venszkói és ruszinszkói nyomor és munka- nélküliség leküzdésében szerephez jutni. Ha eddig helyrehozhatatlan bűn volt a szlovenszkói és ruszinszkói törvényihozók összefogásának a hiánya, mely lehetővé tette a gazdasági és pénzügyi fronton az eddigi gyakorlat fenntartását, úgy hatványozott a felelősségük a mai súlyos helyzetben, amidőn Szlovenszkó és Ruszinszkó egyes részeiben a lakosság a jobb terméskilátások ellenére is újabb súlyos télnek néz elébe, ha a pénzkeresés lehetősége nem fog számára megnyílni. Egy pillantás a kivándorlási statisztikába s néhány hivatalosan közzétett számadat felnyithatja a mai helyzetért felelős tényezők szemlét. 1922-től 1930-dg 64.000 ember vándorolt ki Csehországból, 40.000 Morvaországból és 171.000 ember Szlovenszkóból és Ruszin- szkóból. De most már kivándorlási lehetőségek -nincsenek. A mii szempontunkból jellemző, hogy a prágai központi munkaközvetítő tavaly 1720 munkást helyezett el Franciaországban, akik közül összesen tizenegy volt szlovenszkói. A központi gyáriparosszövetség múltévi jelentéséből megtudjuk, hogy az állami utakra fordított másfélmilliárdból 73 százalékra becsülik a Csehországban, 15 százalékra a Morvaországban és Sziléziában felhasznált összeget és igy mindössze 12 százalék maradna Szlovenszkóra -és Ruszinszkóra. A szlovenszkói kivitel csökkenése leghívebben a pozsonyi és komáromi kikötők forgalmában tükröződik vissza. Az előbbinek forgalma az 1931. évi 775.000 tonnáról a múlt esztendőben 415.000-re, a komáromi az 1930. évi 680 000-ről a múlt évben 186.000-r© esett vissza. A Szlovenszkóval és Ruszinszkóval szentben eddig alkalmazott gazdasági politika •nagymértékben elősegítette a két ország szegényedését. Tizenhárom esztendő óta nem szűntünk meg erre felhívni a kormánykörök és a közvélemény figyelmét. A gazdasági viszonyok romlása és különösen a Magyarországba irányuló fakiv.itelnek úgyszólván teljes szünetelése Szlovenszkó és Ru- szinezkó lakosságának egy tekintélyes részét fosztotta meg kereseti lehetőségeitől. A műnk a kölcsön méltányos felhasználása legalább némi javulást hozhatna s elviselhetőbbé tehetné‘ több százezer, az éhínség határán vergődő ember számára, hogy a jövő téllel megbirkózzék. A kormányt, valamint Szlovenszkó és Ru- szinszkó törvényhozóit óriási felelősség terheli. ha a most kínálkozó alkalmat elmulasztanák a valóban segélyre szorulók javára kihasználni. Szlővenszkónak és Ruszinszkónák a múltból folyölag Prágával szemben kétségkívül van számottevő jóvá téteti igénye. Szlovenszkó és Ruszinszkó magára hagyatott, évek óta hihetetlen nyomorban vergődő lakosságának kenyérhez juttatása ma már az emberiesség vagy embertelenség kérdése. A jövő hónapban dói el a dollár sorsa Bonnet még mindig bízik az amerikai-angoi- francia gazdasági antantban Washington, julius 29. Roosevelt elnök rezidenciáját a Hyde-parkiban tette át, vele van egész irodai személyzete is. Itt folytatja tovább Amerika szociális életét forradalmasító munkáját. Roosevelt programjának két fontos pontja a következő: A munkarendélet. amelyet az iparban behoztak, nem érinti az eddigi munkaszerződéseket, csak abban az esetben, ha kölcsönös megegyezés alapján a munkabéreket felemelik. A másik fontos pont pedig az, hogy a munkaidő lecsökkentésével nem szabad a megállapított munkabérminimumot leszállítani. Legújabb jelentés szerint, amelyet a „Fehér Ház“ adott ki, azok a hírek, hogy az elnök a dólílár stabilizációjának kérdésében már döntött volna, nem felelnek meg a valóságnak. A kormány konszolidációs munkája folyamatban van, de majd csak a jövő hónapban lebonyolításra kerülő nagyarányú pénzügyi tranzakciók után fog állást foglalni az elnök, hogy milyen arányban és milyen formában indítja meg a dollár devalvációjára irányuló akciót. Párís, jülius 29. Bonnet pénzügyminiszter visszatért a londoni konferenciáról és nyilatkozott a sajtó munkásainak. Nyilatkozatában kijelentette, hogy annak ellenére, hogy sikertelenül végződött a konferencia, nem szabad a reményt feladni. A konferencia tagjainak számottevő része a nemzetközi együttműködés elve mellett kötötte le magát. Ami pedig Franciaország helyzetét illeti, ha most nem is sikerült az ame'rifcai-angol-francia gazdasági antantot összehozni, bizonyos, hogy a közeljövőben megvalósíthatóvá válik. Komárom városának jóformán utolsó jövedelmét is lefoglalták A járási választmány gyűlése Komárom, julius 29. (Saját tudósítónk jelentés©.) Pénteken tartotta a komáromi járási választmány ülését, dr. Fodor Adolf közigazgatási biztos elnöklete mellett. Ezen a gyűlésen Komárom város rossz anyagi helyzetét tárgyalták. Tudvalevő, hogy Komárom városa a Zemská Banka és a Pozsonyi Városi Takarékpénztár utján felvett tizenkét- milliós kölcsönének még az annuitásait sem tudta fizetni s az évek óta ki nem fizetett annuitások összege háromnegyed millióra rúg. Nehogy a város kilátástalan perekbe bonyolódjék, a járási választmány, mint felügyeleti hatóság, most ezt határozta, hogy a Komárom várost illető áll lenti adórészesedést másfélévi időtartamra ismét elvonják várostól s a befolyó öszegeket a két pénzintézet között 35—35 százalékosan meg-zztják, mig a városnak csupán 30 százalék marad. Ezáltal a város az annuitásokat fizetni fogja ugyan, de anyagi helyzete ismét rosszabbodni fog, mivel jövedelmének jelentékeny része éppen az adórészesedés. A város tisztviselőit állandóan nagy késedelmekkel tudja csak fizetni és most még nagyobb fizetési nehézségekbe bonyolódik. A járási választmány foglalkozott a most felállítandó békebíróságok kérdésével is s előterjesztést tett az illetékes minisztériumnak, hogy próbaképpen egyelőre Gután állítsanak össze egy kmet-biróság szerű békéltető bizottságot. A magyar bankok szüneteltetik az ingatlanárveréseket Budapest, julius 29. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelen-tése.) A fővárosi bankok és Lázár igazságügyminiszter között megállapodás jött létre, amelynek lényege az, hogy a bankok három hónapig nem foganatosítanak földárverést. Ezzel a megállapodással feleslegessé vált a kormánynak erre vonatkozó tervbevett rendeleté. na SZOMBATHY VIKTOR: 0© 9® 9® r KÜLÖNÖS OLASZ NYÁR IllllllllllílHíiKiillljllífiiiiiiílillillliiliíililjíijllíiiliíiiiliiliilliii^ REGÉNY (32) Ks5: nem n :yy esed őssel hallották távozásom hifit, a bús Mariska egyedül marad; * Kerekes bácsi, aki .ismét fürgén és nagy lendülettel kereste össze a ka-láberjátékhoz szükséges személyeket, elkeseredetten jelentette ki, hogy az egész nyaralás az ő szempontjából nem ér semmit. Másnap hajnalban kihozattuk a kocsit a garázsból és útnak indultunk -a páduai aszfalton. Az amerikaiak fizették az utat, busásan fizették pedig, nekem meg a célom az volt, hogy ide-oda csavargók a városokban, keresem részint Verát, részint a doktort s lassanként átviszem két utasomat a svájci határom Centbe. Azt tudtam, hogy a doktor most Vera után vetette magát, Vera pedig alighanem valami kevésbé népes helyen lesz, hogy kivárja ezt a néhány napot. A két amerikai jó pajtás volt. Képtárak és régi épületek hamar untatták őket, hiszen kirándulni jöttek át az öreg Európába, nem pedig doktori disszertációt Írni. Szívesen üldögéllek el egy-egy üveg cinzano mellett, nagy szeretettel veregették meg a rendőrök vállát s képesek voltak a legkülönfélébb bolondságokat összevásárolni, csakhogy elhagyják azokat a következő megállónál. Azon szörnyem mulattunk, hogy Páduából nem tudtunk kitalálni. Háromszor is nekiindultunk a Szent Antal temploma mellől s újra visszakerültünk a térre, szűk uccákon, kedélyesen csilingelő villamosok előtt s hol az öreg egyetemnél bukkantunk elő, hol körbe- fütöttünk az oszlopokkal ée szobrokkal teletűzdelt kerek piazzát s jobban ismertük már a Pedrocchi-kávéházat, mint a bennszülöttek. Egy szűk uccában úgy beszorultunk egy bor- bélymühely s két teherautó közé, hogy végre is meg érdeklődtük, merre visz az ut Veronába, több sem kellett egy vékony sihedernek, már a lépcsőn termett és sebes hadarással magyarázta, hogy ö éppen veronai e ha elvisszük Veronába, szívesen mutatja meg az utat. — No gyere! A siheder helyet foglalt mellettem s nagy grandezzával mutogatta az utat. Nesztelenül siklottunk a sima aszfalton. Lombosfák bólogattak az utón s a domboldalakon hegyes ciprusok sötétlettek, kerektornyu castellok unatkoztak a napon, mintha megannyi színpadi díszlet lenne. Veronában sikeresen letettük a sihedert az amfiteátrum tövében s már majdnem közibe sodródott egy nagy csapat turistának, amely mint egy kétszázas nyáj, tódult ki a kőrengetegből, amikor a siheder meggondolta a dolgot s fizetséget kért. — Hiszen veronai vagy! örülj, hogy hazahoztunk- Alig tudtál hetalálni a saját városodba! Mivelhogy Páduából kijutottunk sikerrel, Verona főterére azonban alig tudott bekalauzolni a gyerek. — Éh, veronai? — kiáltotta méltatlankodva — sose láttam Veronát! Most fizessenek meg, vagy vigyenek tovább ... Szemtelensége határtalan volt. Az amerikaiak kezdetben nagy szimpátiával figyelték a gyeTek orditozását, de mikor tolmácsoltam nekik a merész kívánságot, szó nélkül a lábára taposott az egyik, A kölyök orditot* és rendőrrel fenyegetőzött. A Yale-egyetem legénye most különös tettre határozta el magát. Kirántotta a zsebéből az útikalauzt s gyorsan fellapozta benne a szitkozódásokat. Egyik kezével a siheder kabátját fogta, másik kezével a könyvet tartotta s ékes csikágói hangsúllyal olvasta fejére Dante nemzetének minden káromlását, amit csak az útikalauzban talált. A gyerek eleinte megriadva hallgatta. Később vigyorogni kezdett, végül olyan vihogásba csapott, hogy a jenki jobbnak látt i dühösen zsebrevágni az útikalauzt. Erre már csődület támadt. Az amfiteátrum látogatói közelebb jöttek s öt perccel megrövidítették azt az időt, amit Júlia sírjánál töltöttek volna. Jenki barátom küzdelme a szótárral és a corpo-di-ibacco-kkal felkeltette a téren sétálgatok figyelmét s körénk csoportosultak. Szétnéztem a tömegben, — néhány nap óta megszoktam, hogy mindenütt Verát keressem és a doktort, — amikor azt hittem, eláll a lélegzetem. Az egyik virágbokor mellett ismerős férfi áll, botjára támaszkodva, utiruhá- bán s nagyban magyaráz a mellette álló hölgynek. A conte. Teljes életnagyságban. — Akarnak valami érdekeset látni? — fordultam a két úti társhoz. — Mint mindig! — nyugtattak meg. — Számíthatok a segítségükre? — Mint mindig! — mondták még nagyobb meggyőződéssel. Közel mentem Hozzájuk s úgy tettem, mintha magyaráznék valamit a diadalív oldalára szerelt hatalmas időmérőről. — Nem messze tőlünk áll egy veszedelmes szélhámos. Grófnak adja ki magát, de az a meggyőződésem, hogy csaló. Amellett tolvaj is. Okom van rá, hogy elcsípjem. Fogjuk meg. — Halloh. ha csak ezt akarta, már megyünk is! Hol van? — Csak csendesen! Nem odanézni, nem odanézni. az Istenért... Elég vigyázatlanul csinálták. Egyikük jobban odafigyelt, hogy egy valódi európai szélhámost lásson s ezt már észrevette a conte. Szép lassan távozásba fogott. A hölgy még maradt volna, de a conte lassan és határozottan indult be a parkba s át akart vágni a téren a villamosmegálló felé. — Bekeríteni! A két fiú megkerülte a kis teret jobbról és balról, magam a középen maradtam- A conte zavarban volt. A mellette sétáló lány nem tudta megérteni a conte nyugtalan pillantásait és különös szemeket meresztett az egyre izgatottabb emberre. Már a sarkában voltunk s feltűnés nélkül akartuk lekapcsolni a grófot. Körülpillautottam, merre van a legközelebbi rendőr s mig a rendőrt kerestem, ezt a fél percet felhasználta a conte és sürgősen bocsánatot kért a hölgytől. Valami olyasfélét mondhatott neki, hogy a városháza lépcsőjén valaki beszólni akar vei© s addig várjon a hölgy nyugodtan. A kékruhás kis nő meglepetten bólintott s letilt egy padra. A conte egyre jobban sietett. Átszaladt a síneken s mikor már harminc lépés előnye volt, nekirohant a lépcsőknek és szem-melát- hatólag azon volt, hogy eltűnjön a hatalmas épületben. — Halt! —- kiáltottam, ugyanakkor a másik oldalról az egyik amerikai hangja süvített bele a levegőbe: Stop. boy! A conte persze nem stopolt. ugyancsak szedte a lábát. Most hirtelen előtűnt a harmadik társ is és elállta az utat az oszlopok felé. A oonte visszaugrott. A menekülés fogását, amit csinált, futballnyelven driblÍzesnek hívják- Cselt vetett. S a következő pillanatban hanyatt-homlok rohant le a lépcsősoron. A mi két kiáltásunknál egyéb el nem hangzott. Szívós irammal, de csendben ment a játék, ha valaki alulról néz a parkból, azt hitte volna, fogócskát játszunk. ^i«<2űAÚ.Gfcai-HrKi^ 1 ásvány vjj 1 tartóssága I GíeBhllbJer 1 ^Tíossz^ vrsií z I változik meg. Igen gyakran életmentő Egy jó és gyors hashajtó, Az keserüviz Mindig biztosan ható.
