Prágai Magyar Hirlap, 1933. július (12. évfolyam, 147-171 / 3257-3281. szám)
1933-07-16 / 159. (3269.) szám
---------------------------------------------- ■ ■ ■ — dU sö-sty-tiklcuetek Ida: Hlécafeee+tc 1 Az elsőt, amelyiknek ara lehelne a címe, hogy Magyar iró dicsősége, nem én írom, hanem Mikszáth Kálmán mesélte el dicsősége teljességében. Akkor, mikor a kire átsütött aa óceánon s az akkori elnök, az első Rooeevedt azzal fogadta a nála tisztelgő Apponyi Al- bortct i __ Ejnye, milyen érdekes, hogy ön éppen ak kor jön Amerikába, mikor én az ön hazájából jöttem meg. _ Hogyhogy, elnök ur, — csodálkozott el Ap ponyi. , . _ Úgy hogy most értem a vegire ennek a könyvnek, amit az ön honfitársa irt, akit én ma a világ legnagyobb Írójának tartok, mutatott az elnök az asztalán egy piros vászonkö- íéses könyvre. Az pedig volt — Szent Péter esernyőjének angol fordítása. Hát akkoriban történt, hogy a Mikszáth lapja kiadta Az én k0rtásaim-at, mint pompás diszalbumot. Amint meghányták-vetették a dolog tervét, valakinek az jutott ©szélbe, hogy a Ferenc Józsefről szóló fejezetet azzal lehetne legalkalmasabban disziteni, ha fas-ci- milében bemutatnák benne a király ifjúkori magyar dolgozatát. Hadd örüljenek neki a magyar gyerekek, hogy attól még viheti ám valamire az ember, ha egy kicsit tévedez% is a helyesírásban. Tetszett az ötlet Mikszáthnak is, csak afelől volt kétsége, hogy ekkora kincset rá mer-e bízni az udvar Magyarországra? Persze nevettek rajta és eloszlatták az aggodalmát, — hiszen eléggé megfizette már Magyarország ezt a kis irkát. Hát az instancia elkészült s Mikszáth aláírásával el is ment Becsbe, a legalázatosabb hódolattal. S mivel az eredményben nem lehetett semmi kétség, hozzáfogtak az album szedéséhez, a képek megrajzolásához és meg- Miséztetéséhez s pár hónap alatt jól előre is haladtak a munkával, csak éppen a felség irkalevele hiányzott. A nyomda nyuggatta a szerkesztőséget, a szerkesztőség sürgette Mikszáíhot, — Mikszáth csak befelé évődött, mert a királyt mégse lehetett megsürgetni s azzal ijesztgetni, hogy ha elhanyagolja a választ, kimarad az albumból. Végre fölment szót érteni a belügyminisztériumba s oda valóban jó helyre ment. Alig kezdte elmondani, mi járatban van, már meg is nyugtatták. Csak egy-két napi türelem még s itt lesz az irka. Bécsbol bizonyosan el indították már, mert innen a minisztériumból az akta már hetekkel ezelőtt visszament. — Hogy-hogy visszament? — értelmetlen- kedett Mikszáth. — Hiszen a kérvényt a szerkesztőség küldte el a kabinetirodának már két hónappal ezelőtt. — No igen, csakhogy az udvartól a kérvényt leküldték a belügyminisztériumnak, hogy adjon információt. — Mi az ördögről? — Azt kérdezte az udvar, hogy csakugyan létezik-e egy Mikszáth Kálmán nevű iró Magyarországon és megbízható ember-e az? . . . Pár nap múlva csakugyan leérkezett a király gyerekkori irkája. Amiből az látszik, hogy a belügyminisztériumban mégis csak tudták, kicsoda-micsoda az a Mikszáth Kálmán. Ezért jó az, ha a magyar iró képviselő is. II. A második történetnek az lehetne a cime: A dicsőség általában. Itt már a magam dicsőségéről van szó, de azért a történet hőse mégse én vagyok, hanem a kislányom. Akkoriban csakugyan kislány volt még, a második-elemi irkába szerkesztette a helyesírási hibákat és sokkal tekintélytisz- telőbb tagja volt az emberi társadalomnak, mint most a kisfia. Disznóöléséé időben történt, annak is abban a stádiumában, mikor a néhai sertés már füstölthussá szellemiül és mint szimpatikus kisértet jelenik meg az asztalon. Disz- nánál volt az ebéd, ami a tulajdon állaosont- ján tálaltatódik be s a fogakkal és agyarakkal kedves kannibáli jelleget kölcsönöz a magyar konyhaművészetnek. A szóbaruforgó állkapcson hatalmas görbe szemfog tartózkodott, amely husburkaifból kibuktatván, nagy odörrenéssel esett a tányéromra. Panka csodálkozva szegezte rá lenvirágszemét az asztal végéről, először találkozván ilyen különös természeti tüneménnyel. Jé, ajpnkám, micsoda ezt A fiatal apák csolájdi humorával feleltem: — A fogam1, fiam. Most esett ki. — Érdekes. Pedig a szájadban nem is látszott, hogy neked ekkora fogad van. — Hja, tudod, ez a bölcsesség fog. — Hát az ilyen borzasztó nagy? — No, nem mindenkié. Mentül okosabb az ember, annál nagyobb a bölcsesség foga. — Szabad megnézni, apukám? — Hogyne, kislányom. — mondtam kegyesen, mert nem voltam én kőszívű apa már ifjú apának sem. Szokás szerint aztán mindjárt el is ajánlottam magam és mentem dolgomra, haza sem kerültem estig, amikor a gyerek már a Anyatjan volt a kertész kis leanya, virágok közt nőtt. Ez a hozománya. Arcképéhez virág-szók illenek. A virágoktól tanult illemet. A csipkebokor igy szélt csendesen: Gyújtsd meg magadban Istent kedvesem.44 A liliom gyöngéden rálehelte, mit szépnek tartott szűz apáca-lelke. Az iibolyás, mély-kék alázatok túlélik a görögtüz-látszatoi „Halk ölelés légy44, mondta a folyondár, „korcs férfi-nőként gúnytkieltőn bolyongnál.1 Mimóza, rezgőnyárfa levele testvér-titkokról sugdosott vele. Az almafa anyásán mondta ki: „Fiacskám, nagy, szent törvényt bont, aki Amerika Írja, hogy az „Ann Vickers44 mint könyvsiker is megbukott. Kezd rájárni a rúd az élet különböző ,.Ann Vickers44-eire. Most nem a világesemények hegyes kis rudjaira gondolunk, — hagyjuk ki a játékból Hitlert, — egyedül arra, amelyet az idő lovai húznak. Ami a világ jövő arcát illeti, nem kisebb érdeklődéssel figyeljük akár Bergson uj idealista vallomását sem. Arra a gimnazista kis barátomra is gondolok, aki most megint Bantévai és Ghateaubrianddal kezdi, holott négy-öt éve még a Gláserekkel és a Toilereklkel kezdték. Négy év előt-t az ifjú a kávéházak ablakai körüli keringett, ha úgynevezett „szellemi lénynek44 és ..kivételnek44 született — a jövőben (reményem ez irányban igen nagy) a felnőtt „kivételek44 is. hogy úgy mondjuk, friss folyóvízben fognak megfürödni, ha az élettel való élményeiket óhajtják felfrissíteni. Egy fél évszázad, amelynek szellemi centráléja a nagyfejig korcsösz- törrni, aszfaltokon hadonászó észlény volt, akinek összes pórusai mocsokkal kevert robbaató- anyagokat sugárzottak szét a világba, sub-ti- tulo: szellem és haladás — ez a hosszú emberöltő kerül most az idők rúd ja elé. Az idő rúd ja nem beszél, nem jelenti be mély titkait irodalmi revükben és sokkal végzetesebb, semhogy letérne törvényszerű útjáról — hiába analizálják halálra a Catfé Dómban és a Künstler- ecken. Az idő szekere látszólag lomhán halad előre, lomhán lyukasztja át a dolgokat s csak jóval utána riadnak fel azok, akiket végleg elintézett. Az elmúlt fél évszázad egész intellektuális, művészi, irodalmi s politikai világlátásának rikácsoló, zajgó központjait intézi most el; pillanatok alatt évtizedek munkáját tarolja. De akiket elintéz, éppen azok minden mozdulatukkal (arrogáns, ideges, mohó mozdulatok) siettették az idő nehéz szekerét, előre és magúik ellen s minden mozdulatukkal1 önmagukat igazították kerekei alá, amely most el is gázolja őket. Ez már a pusztulás pszichológiájához tartozik; hányszor esett meg, hogy akinek a ruhája ég, szaladni kezd, hogy még jobban ég- jen. ♦ Az a világ van szünőben, amelyért — részben — Sinclair Lewis is síkra szállt. Az „Ann Vickers41 fölött érdemes elmélkedni. _ bánatos mosollyal mélázhatunk fölötte — ezerkilencszáz- lvucz Európájának levegője ez, amely gyöngülő áraooköa® végre megérkezett és lerakódik papi a Ilkája alá bujt. Ahogy bemegyek jőéj- szakát csókolni a két szemére és felgyújtom az éjjeli-szekrénykéjén a villanyt, látom, hogy a nagy görbe disznó-agyar ott fekszik szép kék-bársony tokkiban, át is van kötve sárga szalagocskáival. — Hát ez? — csodálkozok rá a gyerekre, akinek kipattant a szeme a lámpafényre. — A te bölcsességfogad, apukám, — gyulád ki a fehér arcocskán a büszkeség kis piros százszorszépe. — Látod, még rá is jegyeztem, mi ez. Az ám, csakugyan, a sárga pántlika egy papircsokrocskát szőrit az agyarhoz és arra rá van runázva szép pókhasu betűkkel, hogy „abukám bölcseségifoga kieset 1910 február l-sején.“ Ó, kis majmom hát hogy jutott ez eszedbe, — nevettem el magam könnybe lábadt szemmel. — Láttam az Íróasztalodban a múltkor, hogy te is eltetted az én fogam, mikor kiesett, hát én is megőrzőm a tiedet. Hiszen ha csak megőrizte volna, akkor ez a történet nem jegyződne fel a jelenkor és a gyümölcs-álmok nélkül virágozik. Szerelmemből áldás forrásozik.44 így nőtt a kertész árva kis leánya, A nőiséig egykulcsú sziv-talánya. A bérlő-koatesz egyszer jő a kertben, urak erkölcsén pávává nevelten, fiússá sportolt, párduc-izmu testtel, ki mindent tud, mer és semmit se restell s bár valamikor, még gyerekkorában együtt játszottak itt © park porában: a kertészdánynak kezét ©sóikra nyújtja. Erre kitör a kacaj szökőkútja virágból, fából és az én szivemből. Egy paraszt tölgy úgy harsog, majd ki nem dől. A kertész-lány megy. Arcán pír remeg. A virágoktól tanult illemet. Pennsylvania és New-Yersey egészséges országutat, tiszta szemei és nyugodt izmai fölé. Hogyan csapódik ott le ez a trasaformált és bizony elkésett európai kávéházi levegő a mi kedves és zseniális Sinclair Lewisünkön keresztül? Hogy mennyire kedves és zseniális — mutatja a könyv, amely: rosszul sikerült. Fehér anya ritkán szül néger gyermeket. A tiszta szemeken fétezegül és idétlenül hat az európai világnéaet-hiezté rik ák villogó, mániákus, trockijosan sárga, eliferdülten makacs intellektuel-pápaszeme, Sinclair Lewis: a „Free Air44, az „Arrowsmith44 és a „Sam Dodsworth44 grandiózus, szemtelenül egyszerű,emberi és szellőé. üde Írója rosszul jár, amikor az egészséges, kedves yankee Ann Viekerst bele akarja préselni egy „a la Vera, a nihilista44 ruhába. Az egész könyv, amely össze-vissza ir a szexualitás felszabadításáról, internacionálókról, cigarettázó és éjszakákat átproblémázó, süvítő nő- intellektuelekről, elkésett szüfrazsettek vészes lendületéről, szindikátusok, reformerek, bolseviknek, panamisták, gaz maradiak és pápaszemes széplelkek kavargásáról, olyan unalmas, mint az autóvezető számára a rossz ut. Ezeket az avult gödröket, a dagályos problémázás sártól pulhánykodó utszakait, agitatórikus buckákat és buklkasztókat (blöff pszichológia, robbantó érvelések), mi már átvészeltük Európában: meguntuk exhibicionista locsogását, meguntuk kerge köreit és uttaflan össze-visszaságát, az inteltektuel-aibeziotes, kócosfejü, fojtotfcan do- dányfüetös homályt. „Free Air“-t kérünk, szabad levegőt, oh Sinclair Lewis. Országutat, amelyen szaladni lehet, vagy legalább is haladni ... Hisz éppen a haladásról van szó ... E sorok szerény írója például nem született fasisztának, a társadalmi- és egyéni szabadságról is, mondjuk, disztingváltabb elképzelésem van azoknál, akiknek végső paradicsomi viziója egy egy óriási kaszárnya négy falából áll — mégis, egészen 'logikusnak találjuk, miért következik minden Egon Erwin Kisekre és minden Ludvig Rennre — egy Hans Heinz Ewers. Mert egy- magukban a Oerhart Hauptman-nok soha nem tudták volna kiprovokálni egy világkultúra szélén az iró-rohamosztagokat és az Ew-erseket. Évtizedes sikátori aknamunka, émelyitő és arrogáns forradalmároskodás, a társadalomnak, a hitnek, minden lelkiségnek és tradíciónak, az erkölcsi normának őrjöngő gyűlölete és szétrá- gása az orosz határ felé nyomták * világod ANN VICKERS KORUL Irta: BÁLLÁ BORISZ jövendő okulására. De Panka nem lett volna nő, ha másnap apja bölcsességfogát el nem vitte volna az iskoláiba, pályatársnői szivének repesztésére: — Ebből láthatjátok, milyen nagyon okos ember az én apukám! És aznap délben negyven kislány leste otthon az apukája száijanyilásáf és soha többet énrám olyan hódolattal nem nézett, mint amilyennel negyven tiszta szempár másnap déliben ránkszegeződött, amikor Pankát megvártam az iskola kapujában. — Ó, milyen jó ennek a Pankának, hogy ilyen borzasztó okos apukája van! — sóhajtották utánunk, ahogy a dicsőség aranyos palástjában elvonultunk előttük. Hogy Panka őrizgeti-e még a bölcsességfogamat, nem tudom s restellem tőle megkérdezni. De én fogytig őrzöm, mint szimbólumot. Valahányszor találkozásom van az úgynevezett dicsőséggel, mindég megjelenik előttem a nagy görbe agyar, hegyével fölfelé, mint integető ujj: — Egy szót se higyj el belőle, félreértés az egész! ami itt történt, abban semmi nem volt a polgári léi ékből, szabadelvüségből, haladásból, — aki ilyenekkel jön: tudatosan és amellett ügyetlenül hazudik. Ann Vickers európai elődei és rokonai, száz és százféle címlettel, de valamennyien a szoy- jetfalanszter vízióját palack olták és szállították. A szavaló-kúrusok; a borzas hajak, a pápaszemek és Nacktikultúrok, furcsa nevű színpadok és betonvigyorgásu folyóiratok, az ide- oda maeirozás és a furcsa plakátok, a sikátorokban surranó esőköpenyes filozopterek és dülíedtszemü éjszakai szerkesztők, fojtottan lángoló, merev, gyűlölködő pápaezemei mögött is egyetlen végső élv feszült, egyetlen fermemtum erjesztette a levegőt, penetrálta a gondolkodás* módot, irányította a film mágikus sugarait. Hogy úgy mondjam, még a természet nyugalmának sem kegyelmeztek — a gúny, a gyűlölet épugy kikezdte a természet idilljeit, a hegyeket, erdőket, de főképpen a begyek s az erdő fölött lebegő tradícióktól, álmoktól és szépségektől megszentelt lelket, mint ahogy kikezdte Sebastian Bachot, a dómok, a kereszténység, a halhatatlanság világát. Nem, Ann Vickers rokonai és elődei nem polgárok; hagyjuk ezeket a naiv alibiket. Nem a polgári szabadságot, nem az egyén álmait és nem aa egyén szabadságát védték. Sinclair Lewis már sokkal őszintébb az ő traszformálódott levegőjében a dolgök üdébbek, tisztább és nyíltabb’ kontúrokat kapnák; Virginia napfényes, nyit-. godt levegője szétfujja a Ronianisohes Caifé nyomott gőzeit. Az következik aztán ebből, ami logikus, ha egy iró becsületesebben nézi az életet: az egyén tiszta vére áttöri a maga köré épített világnézeti gettót; egv bizonyos pontnál Ann Vickersnek meg kell unnia — öntudatlanul is — az áporodott bolseviki-gőzt, amely körülveszi, látja az élet örök panamáit ■ jobbra is, balra is, nagyot’ füttyeat az egészre, elmegy szerető társnak és szerető anyának a Santa Clara völgyébe, egy cseresznyéskertbe. És az emberi ideálok mindenütt azok maradnak, ha egészséges emberek küzdenek értük. Sinclair Lewis nem hagyta magát megvesztegetni saját agitatórikus eszméitől; az élet igazságát a művész igaz szeme és egy ifjú amerikai ösztön meg tudták menteni. Ann Vickers nem ment el „komzomolckának44; elment feleségnek és anyának. Sinclair Lewis, az agitá* tor, ugyan kezét mossa afölött, amit Sinclair Lewis, az örök művész és az örök ember cselekedett; azt érezteti quasi, hogy Ann Vickers gyönge volt, nő volt stb. ©tb. Hiába minden —■ a „Free air44, a „Szabad levegő44 győzött'csak és nem Ann Vickers volt a gyönge. * Ann Vickers csak egyet csinált; azt, amiben európai elődei és rokonai csődöt mondottak: destruktív tendenciáiban nem lőtt túl a célon, mértéket tudott tartani. A conperheadi börtönök borzalmad ellen küzdeni, a kapitalizmus fáráó- ösztöneit megnyirbálni, az álerénycsőszöket és uzsorásokat kellemetlen fotográfiákban a világ elé tárni, az egyén szabadságáért harcolni — ■mindez a mi ideálunk is; csak mi nem keverjük össze a>z orvosságot sztrichninnel, az ope- rálókést a rohamkéssel; ha a jazzt- élvezzük (sokan szeretjük), nem azzal a mell ékgondolattal élvezzük mindig: hátha ez Is aláássa a polgári világrendet... A dolog úgy áll, hogy mindenki demokrata volna ma s mindenki békén élhetne ma, ha rendes emberek s főképpen felelősségteljesebb emberek gazdálkodtak voí- na az utolsó évszázad polgári ideáljaival; a hiba ott kezdődik, hogy a polgári szabadság hosszú idejét egy penetráns, egy idegesen mohó és szinte misztikusan türelmetlen terrorhad- járatra használták fel, tele kénsavas gúnnyal •és gyanúsítással, tele karthagói gyűlölettel a polgári tradíciók Rómája, a lélek jogai, az Isten ■áhítata, a keresztényi világnézet szemérmesebb értékei iránt. Túllőttek a célon, nem tudták mértéket tartani hisztériájukban; tulhamar leplezték le magukat; a sors most visszaüt. A kis 'betűvel irt, Isten é© a nagy betűvel irt Ember korszaka tűnőben van, s hogy most, esetleg' ■még kisebb betűvel fogják Írni az embert, az ő összes szép ideáljaival, ha a, visszahatás valamennyiünknek az életnyugalmába kerül: az, Sajnos, ugyanúgy a mi fájdalmuk, de azontúl tokár mások felelősségének számlájára Írandó, Jtlécs Jlz urasáéi Iiertésx lánya
