Prágai Magyar Hirlap, 1933. július (12. évfolyam, 147-171 / 3257-3281. szám)

1933-07-02 / 148. (3258.) szám

6 BUDAPESTI NAPOK Irta: NEUBAUER PÁL VI. iA 'kongresszuson néha a hivatalos esemé­nyek és szépségek olyan torlódása állt he, hogy a vendégek egy-két órára megszöktek és a véletlenre bízták rá magukat. így tör­tént az Operaház díszelőadása után is. A margitszigeti bankettig volt egy óránk. Egy taxi nemzetközi négyünket fel röpített a kivi­lágított Citadellára, a rejtelmesen porcellán- szinezetü szimbólum hatalmas falai alá. A fényszórók felfelé lövették az izzó fényt és a cserjés-fás domboldal sötétben maradt. Ki­szálltunk, hogy megmutassam az idegeneknek az éjszakai Budapestet erről a magas pont­ról, ahonnan a belső szem messze tullát a városon. Az utak sötétek voltak, kissé nehezen iga­zodtunk el és egy derék hollandusnak azon­nal volt is egy kis csípős megállapítása, mi­szerint jellegzetes a lentről megcsodált fé­nyesség, de idefent, a közelben sötétség min­denfelé. — Hol van a világon egy olyan pont — kérdezte erre francia barátom —, ahol a dol­gokat közelről nézhetné az ember büntetle­nül? A hollandus a nemzetgazdaságtani érvelé­sekbe bocsátkozott, amelyekből arra lyukadt ki, hogy ime Magyarországról is elsöpörte a gazdasági válság a cigány, a tánc és a dal ro­mantikáját. Neki ne mondják, ő hollandus és Hollandia azért lett naggyá, mert józan volt mindig és nem épített a tulipánra, mint Ma­gyarország a cigányra ■.. Megrendelésre sem történhetett volna szeb­ben, hogy az utolsó szónál a cserjék közül három cigánykö'lyök ugrott ki hegedűvel az álla alatt csatára készen. A legidősebb purdé 10 éves lehetett. Ámulásra sem volt idő a föld mélyéből pattant shakespearei jelensé­gen és máris felzendü'lt dalban és hegedűn: „Harminckettes baka vagyok én!“ A hegedükezelésnek és az éneknek valami olyan ősi szilajsága és minden iskolázottság­tól mentes, meglepően egyéni szabadsága nyilvánult meg szuggesztiv erővel ebben a rögtönzött éjjeli zenében, hogy a negyedik újságíró, egy komolyan mérlegelő német hosszabb megfontolás után leszögezte: — Da muss mán wieder einmal Goethe zitieren: Dies Volk singt wie dér Vogel, dér in den Zweigen wohne. Die Seele dieses Vol- ikes ist íréi... Daran können auch Wirt- schaftsgründe nichts andern. Ezt a szép és okos megállapítást is fel kel­lett jegyezni a kongresszus margójára, mert a német kollega hazatérése után ugyan ta­nulmány formájában megírta és Magyaror­szág javára könyvelte el, de megfeledkezett a három purdéról, a negyedóráig tartó, de varázslatos budapesti Szentivánéji álom há­rom sötétbarna vadócáról, akik nélkül a ko­moly német tanulmány soha sem született volna meg. * A természetesen terítékre került kisebb­ségi probléma hasonlóképpen intéződött el. Újra négyen voltunk és pedig a budai Pa­lota-téren, a Bagylkné udvarkertes kocsmá­jában, ahol a sok nagyszer-ü bankett és kva­litásborok után egyszerűen akartunk enni és vinkót inni. A külföldi vendégek egészen rosszul és ferdén betanított fantáziájával ál­landóan csinján kellett bánni, mert amilyen igaz a paprika-petyár-puszta külföldön elter­jedt és ki nem irtható magyarsága, olyan ab­szolút biztonsággal hozakodtak elő azzal, amire a sajtójuk megtanította őket. A budai kocsmában Budapest—Ofen-Pest Ós a svábok „problémáját44 kezdték feszeget­ni. Az utóbbi másfél évtized kisebbségi ve­zér nevei felsorakoztak: pro és kontra. A bejárattól jobbra elhelyezett pódiumon két pompás, citerával felszerelt magyar Bán- kelsánger derütosztó slágerekkel diktálta a bort a kocsma úri közönségébe. Hasoulitha- tatlan precizitással dolgoztak, a soványan ke­sernyés pesszimista, meg a kövéren derűs op­timista és a ropogósán mondén zenéhez olyan szövegeket tálaltak fel, hogy nemso­kára az asztalokat egyetlen atmoszféra egye­sítette, a harsogó nevetés. Általánosan feltűnt, hogy a mi asztalunk komor. A két énekes ezt végre is szivére vette és a szünetben megtudták tőlem a ko­morság okát. A következő pillanatban fent voltak a pódiumon és kizárólag asztalunk felé fordulva többrendbeli samszonnal hitval­lást tettek egyrészt arról, hogy svábok, más­részt, hogy magyarok és hogy nem lehetné­nek svábok, ha nem lennének magyarok és fordítva... számtalan változatban mindaddig, amíg a honorárium nem bizonyította, hogy meggyőzték az idegen újságírókat és elintéz­ték Ofen-Pest és a svábok kisebbségi problé­máját. Névjegyet is nyújtottak át azzal, hogy szívesen oldanak meg bármikor kisebbségi problémát, úgyis, mint zenészek és úgyis, mint svábok. A névjegyen egyébként a „ki- sebbségre“ való tekintettel ez állt: Kövér-ébb Burghardt Imre és idős-ebb Burghardt Mátyás. ,, £ ■ Még egy kis feljegyzés a nemzetiségi és ki­sebbségi problémával kapcsolatosan- Buda­pesti tartózkodásom utolsó napján Hubay Jenőnél voltam ebédre hivatalos. En petit comité voltunk és csak igy élvezhettem va­lójában Hubay Jenőnek, ennek a csodálatos embernek szellemi elánját és feleségének, Cebrian Róza grófnőnek azt az arisztokrati­kus kultiváltságát, amely az első öt percben elbűvöli és meggyőzi az embert. Feketekávénál, cigaretta mellett a kongresz­szusról, vele kapcsolatosan politikáról is szó esett. Szlovenszkó említésénél a grófnő halk utasítást adott a szolgának, aki akaratlan raf- fináltsággal abban a pillanatban töltött va­lódi szlovenszkói barackpálinkából, amikor azt mondtam: Magyar és szlovák nemzetiség... — A szlovenszkói mossóci birtokomhoz hozzátartozik a katolikus templom és a plé­bánia — mondotta kedvesen hamiskás mo­sollyal a grófnő. — Mint a kastély és a bir­tok tulajdonosa én bírom a kegyúri jogokat. Nos hát, mert nemzetiségi problémáról van szó: én úgy oldottam meg, hogy kegyúri jo­gaimnál fogva az én plébánosom ... nem fogja kitalálni!-.. Koza Matejov. Erre a megoldásra kétszeresen ízlett a bu­dai Hulbay-palotában a mossóci barackpá­linka. EMIGRÁCIÓ Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR (Budapest) A mai Európa annyiban is hasonlít a múlt század első felének Európájához, hogy a világ­ban nagyon elszaporodtak az emigránsok. Ré­gen a francia forradalom menekültjei kezdték a sort, Bourbon-párti arisztokratáik, udvari em­berek, katonatisztek, akik a terror elől mene­kültek, Co'blentzhen tartották főhadiszállásu­kat, terveket koholtak a forradalom fegyveres elnyomására, diplomáciai összeköttetéseket ke­restek külföldi udvarokkal, egymás ellen intri­káltak s végül is nem tudtak semmit csinálni. Jöttek aztán a lengyel emigránsok, az oroszok elleni szabadságharc bukása után s megismer­tették a nyugati népeket, a lengyel karakter egy bizonyos típusával. Voltak német emigrán­sok, köztük olyan 'emberek, mint Heine és Börne, a liberális német mozgalmak számüzöt- tei s 1849 meghozta Kossuthék magyar emigrá­cióját is. Minden emógráició a reményen alapult,, haza akart kerülni, még pedig diadalmasan, szervezkedett, diplomatákkal tárgyalt, újságok­ban, röpirátokban, kabinettekhez intézett me­morandumokban propagandát csinált magának. Mindegyiket kihasználták, ha alkalom volt rá, diplomáciai intrikáikban különféle kormányok. Mindegyikben egymással civakodó pártok, klik­kek keletkeztek. Mindegyik előtob-utóbb elsor­vadt, egy része valahogy nagynehezen haza­került, a másik az „Aussterbe-etat-ra jutott, egy rész beleolvadt abba a nemzetbe, amely vendégül fogadta. Kialakult egy meghatáro­zott emigráns-típus, amelynek főismertető jetlei: optimista reménykedés és kétségbeesés közti hányódás, gyötrő honvágy, az irreálista tévedő ábrándozás, amely nem akarja tudomásul ven­ni az odahaza történt változásokat, az uj álla­potoknak, amelyek őt emigrációra kényszeri- tették, végleges voltát s vissza akarná fordí­tani a történelem óramutatóját, intrikára és pártoskodásra való hajlam, anyagi és társadal­mi lerongyolódás. Kossuth turini idejében messze kimagaslik az emigránsok tömegéből, az ő jeliemnagysága akkor mutatkozott meg a maga teljességében. Az emigráció a forradal­mak terméke és léte a forradalmak sikerétől, vagy bukásától függ. Minden emigráció bukott- forradalmakból, vagy bukott ellenforradalmá­rokból áll. Ma is tele van Svájc, Paris, London ellenfor­radalmárokkal. Legrégiebbek és tömegben leg­nagyobbak az oroszok: mondhatni egy egész társadalmi osztály, amely a szovjet elől mene­kült el. Minden nagy városban van belőlük, küzdelmeikről, veszekedéseikről, nyomorukról minduntalan hallunk. Aztán következnek az olasz emigránsok, liberálisok és szocialisták, akik a fasiszták elől menekültek ki. Kisebb számot jelentenek a horvátok, a már megsern- misültnek tekinthető magyar emigráció, revol­verrel dolgozó albánok és bolgárok, királypárti spanyolok. A tarka és többé-kevéebé furcsa társaság a legutóbbi hónapokban óriási szapo­rulatot nyert a németekben: a horogkereszt proskribált- ellenségei, főképp zsidók hatalmas tömegei kérnek emberszerető menedéket Becs­ben, Prágában, Svájcban. Párisiben, London­ban, ahová csak beeresztik őket. A vendégsze­rető népek már sokallják az emigránsok töme­gét, amely nyugtalanságot visz be a levegőbe: nagy részében előbb-utóbb rá fog szorulni a hatósági támogatásra. Szánalomraméltó áldozatai ezek a mai poli­tika nyugtalan ide-oda lengésének. Többségük­ben magánemberek, akik kis körben élték éle­tüket s azért kerültek bajba, mert valamely politikai párt tagjai voltak, valamely társadal­mi osztályhoz tartoztak, vágy olyan fajhoz-vai- iáshoz, amelyet proskriibáltak azok, akik a ha­talmat. forradalmi utón kezükbe ragadták. Azoknak az államoknak, amelyek befogadták őket, egyre jobban terhűkre válnak s a korín ár­ny oknak gondot okoznak, hogy mit kezdjenek velük. Az emigráció már-már komoly európai kérdéssé kezd dagadni. A sorsuk az emigránsoknak nem kétséges. Ott a példa: az orosz emigráció. Egy részük, különösen akiknek sikerült jelentősebb pénzt átmenteni, uj egzisztenciát s ezzel uj hazát tud magának teremteni. Egy részük — ez különö­sen a németekre áll — a viszonyok 6 főleg a mai zsidóüldözés lehiggadtával hazatér, — a többi le fog zülleni, el fog nyomorodni, miután jóidéig nyugtalanitó eleme lesz az amúgy is nyugtalan európai atmoszférának. Még eddig minden emigrációnak ez volt a soTsa. EMBER ÉS VILÁG írja: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ N apló j egy zetek i. ­Élet és színpad Werfelnek van egy népszerű verse a szo­balányról, aki összetör egy tálat, majd a ven­dégek néma részvétébe lopódzik s miután a konyha szenesládáján részegre sírta magát, ő kapja mindenkitől a legnagyobb borravalót. Ez a költemény azért olyan meghatóan mu­latságos, mert az élet egy eddig le nem rög­zített színpadi helyzetét leplezi le. Valahányszor a szobalány összetör vala­mit a polgári ozsonáknál, a szoba drámai színpaddá változik. Ott a tragikai vétség: az eltört tál. Mellette pedig 'a drámai hősnő: a szobalány. Lehet, hogy a szobalány nem is fakad sir- va * a házikisasszony is kedélyesen tér na­pirendre a jelentéktelen kár fölött, írni azon­ban, akik jelen vagyunk, nem tudjuk többé elfektetni, a csöndes légkörben is sejtjük a viharfelhőket és a tűrhetetlen feszülést, szün­telenül az eltört tálra gondolunk és a belőle származó kiszámíthatatlan bonyodalmakra, annyira, hogy társalgásunk is elakad, mert nem arról beszélünk, ami fejünkben jár. Aztán, amikor a szobalány be-bejön, mo- eéJíPTO és. látszólag teljesen nyugodj, ( á, fehér bóbitájával és a fehér kötényével, hogy hogy fölszolgáljon az asztalnál, ügy érezzük, íhogy mindig egy uj jelenete kezdődik azon a színpadon, melyen az ő ismeretlen kimene­telű drámája pörög. Szinte látni véljük a szerzői utasítást is: „Voltak. Szobalány/4 II. Valami hiba van kréta körül Ericih Kástner, a népszerű, berlini költő versben gyónja meg szomorú, politikai ta­pasztalatait, melyekre nyilván az utóbbi évek során tett szert. A mulatságos kis költemény, melynek a elme: „Egy kis számolási hiba44, igy hangzik magyarul: Minden balul ment. Nem örülitek, nyögitek dühöngve zordul, Mi tettek eirre? Tömörülitek s várták, hogy jóra fordul. Hívták kacsintva jövendőt, az késett egyre másutt. A jobb jövő, hiába, nem jött, rossz volt a számításuk. Adj össze te — s ne immel-ámmal — 1933 julius 2, vasárnap SZEPLŐT májíöitot és minden­fajta bőrbetegséget azonnal megszüntet a világhírű földes* féle aradi Nargibcréme és szappan Az arcbőr rövid idő múlva szép, Hátai és üde t lesz, a ráncok kisimulnak. Mivel a MARGIT- CRÉMET sokan utánozzák, saját érdekében csak eredeti védjegyünkkel leragasztott dobozt fogadjon el* Nyitva, vagy kimérve, eredeti MARGIT-CRÉME sehol nem kapható. Főlerakat Csehszlovákia részére: „Sz. ERZSÉBET44 gyóeszeitár, Bratislava (Pozsony) Duna a. 38 Szorozd meg mindenféle számmal. mig nem vagy béna, hulla: csak nulla jön ki, nulla. III. Az utolsó kötelesség Sokszor szeretnék lehengeriteni magamról minden kötelességet, mely még rajtam csö­römpöl, hogy végre- valahára szabad légy ok, független és pihenhessek egy kicsit. Befejezem egy-két heverő írásomat, rend­berakom boglyában púposodé kézirataimat, meg tiszt ltom töltőtoham, uj tűzkövet teszek öngyújtómba, mely már több napja alig csi­hol szikrát, letudom levelezésemet, mert már hetek óta nem törődtem ve e, föLszóli- ton néhány barátomat, pár köteles látoga­táson is túlesem, de miután mindezt elin­téztem, még mindig nem érzem a szabadság boldog korlátlanságát, lelkem mélyén homá­lyosan kisért valami, amire nem is gondol­tam, amit eMejtettem, ami miatt még min­dig rab vagyok. — Ja igen — mondom ilyenkor szomorúan — még meg is kell majd halnom, egyszer. Ez az utolsó kötelesség, mely állandóan előt­tem van, az utolsó föladat, mély alól nem mentesíthet senki. Méramarosisan a k@zs»IM al is ki akarja sajátítani az agrárpárt Hwszt, julius 1. A Máramarosmegyei Té- cső községben nagyubbszabásu állami épít­kezés indult meg. A járásbíróság, adóhiva­tal, a jövedéki- és vámhivatalok részére egy kétemeletes palota épül itt, amelynek épí­tési költségei két és félmillió koronában vannak előirányozva. Sok száz téesői mun­kanélküli család várta türelmetlenül és nagy bizakodással az építkezés megkezdését, amely a prágai V. Nekvapil oég vállalatában a múlt héten végire meg is indult. A munka- nélküli fuvarosok és napszámosok tömege­sen jelentkeztek munkára, — nagy volt azon­ban a meglepetésük, amikor látták, hogy a munkások kiválasztását nem a cég és a mun­kálatok vezetője, hanem a téesői járási hiva­tal egyik aktív tisztviselője végzi. Ez a járás- hivatali tisztviselő választotta ki az építke­zéshez a napszámosokat és fuvarosokat, ő bí­rálta el, hogy ki alkalmas s ki nem a munká­ra. „Szakértelmét44 azzal bizonyította be, hogy minden jelentkezőt, ha cseh agrárpárti tagsági igazolványa volt, alkalmasnak talált a munkára s ezeket a cég fel is vette, — a többit eliutasitóttá. Másnap, harmad- és ne­gyednap ugyanez az eset ismétlődött meg. A járási hivatali tisztviselő pontosain megje­lent reggelenkint a munkások felvételénél s csak azokat vétette fel, akik időközben nála beiratkoztak az agrárpártba. Az elutasítottak érthető felháborodással fogadták ezt a jogtalan megkülönböztetést, de minden protestánsuk, panaszuk hiábava­lónak bizonyult. Egyedül a szoc. dem. párt helyi szervezetének erélyes fellépésére sike­rült négy elbocsátott vasúti szakszervezeti munkást felvétetni. A téesői járási hivatali tisztviselőnek, mint agrárpárti exponensnek ezen furcsa szerepe önként veti fel a kérdést, hogy ez­után az állami építkezéseket is teljesen és kizárólag csak a cseh agrárpárt sajátíthatja ki magának; és más párt'beliek vagy párton- kívüliek állami építkezéseknél egy darab kenyeret sem kereshetnek nyomorgó család­l4* .....

Next

/
Thumbnails
Contents