Prágai Magyar Hirlap, 1933. július (12. évfolyam, 147-171 / 3257-3281. szám)

1933-07-15 / 158. (3268.) szám

4 Szlovenszhói magyar tanító í Nagyvakáció van, a gyermeksereg feléje ee néz az iskolának szeptemberig: ki a csa­ládi ház örömeit élvezi, ki az idegenben nya­ralás fényűzésének él, ki pedig mezőkön, tar­lókon ismeri meg az élet nehéz gondjait. A gyermeksereg szétszéledt. Az iskola szomszédságában azonban egyedül maradt családjával a tanító. Szlovenszkói magyar tanító. Engedd meg, hogy ehelyütt néhány szót szóljak rólad s mondjam dicséretedet. Régóta kisérem sze­rető sziwel s veled együttérzéssel utadat. Utadat, amely különös szeszéllyel kanyarog a hivatalnok, pedagógus, kétkézi munkás, gaz­datiszt, mechanikus és kulturhintő utjai mel­lett, metszve azokat, vagy érintve, utadat, amelyen különös, szép, de nehéz szerepet vállaltál: a falu szellemi mindenesének sze­repét. A szerep elméletben a legszebb, 1 eghálá- eabb volna, gyakorlatban azonban, tudjuk bi­zony mindnyájan, minden szépsége mellett is terhes, fárasztó és sokszor hálátlan szerep, gyanakvás és önzés, kicsinyesség és falusi kritika kiséri lépteidet, de annál nagyobb örömöd, ha működésed évtizedes jubileumát ünnepelheted mégis, vagy, ha hálás tanítvá­nyok, — mint jómagam mindig, — akkor is nagy szeretettel emlegetnek téged, amikor már a ynugdÍjazás csendek vizei felé kacsint­gatsz. Ez a szerep, amely a legkülönfélébb ele­mekből rakódott össze: nem lehet pontosan elválasztani az egyes alkotóelemeit foglalko­zásod sokféleségében. Nemcsak tanító vagy, hanem kétkézi mester, gazdász, szövetkezeti pénztárnok, kulturegyleti vezető, Írástudó, or­gonista, lelkész helyettese, 'tűzoltóparancs­nok, vadászegyleti pénztáros, lelkek tanács­adója, méhész, szerkesztő, kis cikkek Írója, hálás olvasó, családok bizalmasa, énekkari vezető, rádió-mester falu fényképésze, szini- előadás rendezője, festő, múzeumi segítő: mondd, mennyi faját soroljam még fel foglal­kozásodnak, amit akkor vállaltál, amikor elő­ször léptél be a sötét kis tanterem ajtaján. Néhol sikered volt: uj iskolát építettek fel számodra, kormányrendeletből, vagy valódi belátásból, másutt a régi, rozoga kis tanter­mekben görnyedsz, tanitsz s oktatod jóneve­lésre a gazdalegényt, aki tiz év múlva talán ostoba gőgjében meg sem ismer. 1 Ki hiszi el, aki nem ismer fenneiteket, hogy sokszor ti vagytok a falu Robinsonjai, lel­keket kell újra felfedeznetek, uj életet kell teremtenetek s feleségeddel együtt sokszor ti vagytok az gyedüliek, akik a más, érdeke­sebb világ hírét hozzátok ,a faluba, közvetí­titek az írástudót a városnak s az olvasás- számolás elemivel vezetitek be a tájékozat­lant a világ forgatagába. A forró julius csak az iskolát illetően ho­zott számodra pihenést. Munkád más vonat­kozásban nem szűnik: az élet, bonyolult kí­vánságokat köz vetítened. Szántóföld, rét, templom, szövetkezet, kulturegylet most is kívánják emberüket, de most van az alka­lom, hogy élj egy kicsit a magad számára is: míg vakációs diákgyermekeid felverik a ház csendjét, te olykor viszsavonuLsz és életed titkos álmait próbálod megvalósítani: irodal­mi munkán dolgozol, monográfiát készítesz, amik azonban sokszor kénytelenek bonyolult s fölösleges kimutatásokban elterülni . . . Te vagy a falu kulturális bástyájának őre. De sokszor kapsz hálátlanságot jutalmul. Van eset, hogy elkeseredsz és kiábrándulva ha­gyod abba a munkát. De nagyon sokszor lá­tom, hogy ujra-ujrakezded, ismered már a magad emberit, nem várók tőlük sokat s belső tűz füti ügyszeretetedet. A művelődés bástyái sokhelyütt bizony csupán agyagból vannak, apró zászlócskák lengenek rajtuk: a minősítés, a pedagógiai eredmények, az uj rendszerek és kísérletek zászlócskái. Te az anyag és szellem Scyldája és Charybdise között vivőd küzdelmedet az elemekkel. Nehéz ám vitorlázni. Sok a ve­szély. Néha a falu veszíti el a tanítót, máskor a tanító kezéből esik ki hirtelen a faluja. Le­het, hogy nagyserüen eltalálod a hangot, a bánásmód mikéntjét, de lehet, hogy megér­kezésed nemsokára harccal folytatódik. Oly­kor nem tudtok megegyezni falusi vezetők, ezt roppant sajnálom s ilyenkor szeretném odasugni neked: magyar testvérem, félre a haragokkal, félre a harccal, találjatok ellen­feleddel közös csónakot. A hosszú csatározás csak a falu lelkére nehezedik rá s ilyenkor már nem tudod visszavezérelni falvaidat a béko szeretetébe. Látom máfthelyüM, hogy súlyos anyagi ba­jaid vannak. Nyugdijad van veszélyben, él­<PI«GM-iVVAGlfeaR-HnCtíaB 1908 ionos 18, Momba^ Palócok földjén, az aranykalászok között IpolyiTölgy, julius 14. Ipolyságtól Balasagyarmatig Az autóbusz nagyokat fuj a domboldalba épített kaptatókon, a nyári szellő körüllengi ablakait, a nap végigcirógatja kalászokat érlelő, áldott melegével s a bennszorult min­denféle ember szeme egyformán követi a sárgulni kezdő, kasza alá vágyó gabonatáb­lákat. Az ipolyíndvégi határtól kezdve, ahol a szőlőhegyek elmaradnak és a kiszélesedett völgyben csupa gabonát ringat hátán a föld, szemlátomást szebb és több a kalász. Végig a magyar palócfal vakom, az éppen nemzetközi .futballmérkőzést váró Ipolynyélen át (per­sze csak magyarországi falu küldi át az it­teni palócokhoz kisded csapatát), Ipolyke- szin, Nagycsalomián, Kőváron, Lesze-nyén át a szlovák Balassagyarmatig, az igazi Balassa­gyarmat Ipolyon inneni, inkább szőlővel tarkí­tott részéig, mindenütt a kalász üli aratásra érett diadalát. Amint az autóbusz nagyokat dudálva elsiklik a bogárhátu házikók között, majd minden udvarban ott fénylik a más­napra, más hétre váró, élesre fent kasza, hogy csodálatos dallamokkal hasítsa le az érett kalászokat. Most a föld ünnepel. A zöld asztalok konfereoiciázó ünnepétől nagy darab utat tett meg az ünnep, mig ide is elérkezett. S mig a .világ búzatermelő fejedelem-államai csökkenteni akarják a búzatermelést, Ipoly­ságtól Balassagyarmatig és még azon is túl, a magyar palóci a luk népe bizodalmas hittel tekint fel az apró játékfelhőkkel tarkázott égboltra: köszöni a bőséges termést. Ismeretlen birodalomban Szlovák-Gyarmattól Ipolykér felé haladunk. A két ipolyunenti falu: Ipolyvarbó és Ipoty- kér úgy ellbujik a világ elől, mintha le akar­ná magát vakar tatmi á térképekről. Ha lehet­ne, legelőször a kataszteri térképekről, mert ezen az utón igazán csak az jár, akinek ha­laszthatatlan vagy nagyon hivatalos az útja. A jól táplált lovak fürge kocogással iparkodnak kátyutóbkátyuig, néha megszaporázzák a lép­teket s ilyenkor a kocsi nagyokat zökken, a bennülők pedig „buzgón találgatják", hogy a rádió és a repülőgépek korában miért nem épített ék még ki az utat errefelé? A zötyö- gős ut kellemetlenségét itt is az aranykalász sokasága enyhíti. Némelyik föld hátán sűrű sorban hevernek a keresztek, máshol a piros- és kékfejü mák büszkélkedik messzelátsző virágaival. Az Ipoly egykedvűen kanyarog és dús réteket táplál, mert ezen a vidéken alig szokott kiönteni. Égy-egy fordulónál magyar- országi falvak tornyai bukkannak elő s az egész táj három-négy templomtorony szerint igazodik. Majd gémeskut ágaskodik nagy to- polyifák alatt és cső dák-csodája: telefompóz­nák hirdetik a magasabbrendü világot. Zsély- bői Ipolyvarbóra vezették át a telefont s a póznák télen a feneketlen sarat, nyáron pe­dig a dűlőül porát és egyenetlenségét vár- tálják. Ipotyvarbón Végre másfélórás ut után, ember és állat örömére Ipolyvarbóra érkezünk. A széles uocákon tarka felvonulásban gyerekek, leá­nyok, apróbb és nagyobbocska legények, a falu közepén vásári gyolcsos, a sátor előtt gondosan válogató menyecskék. A templom fehéren vártál egy apró dombon, közvetlen a templom alatt nemrégen javított határhid, a hídon a cseh finánc beszélget a magyar határőrrel. Egymás mellett dőlnek a karfá­nak, szemük a folyót és az újra zöldülő ré­teket nézi, szivük haza-hazavágyik a gyer­mekkori vasárnap délutánokba és csodálatos melegséggel öntik szavakba egyszerű gondo­lataikat. A finánc úgy beszél magyarul, mint­ha mindig ezen a .vidéken élt volna s amikor megkérdezem, hogy mióta van itt, bizony ki­sül, hogy már tiz esztendeje is elmúlt. A falu mintegy nyolcszáz lelket számlál, akiknek túlnyomó része magyar. Régi kato­likus, kéttanerős iskolája mellett, két-három évvel ezelőtt egy volt csendőrőrmester és egy pár magyar gazda ember kezdeményezésére a ölovenská Liga szlovák állami iskolát is ál­lított a faluban s most tizenöt-húsz palóc em­berke jár ide, az egy-két fináncgyerekkel. A faluban plébánia és jegyző is van. A plébá­nos, dr. Bándl Ervin, valamikor fővárosi hit­tanár volt, a katolikus tanító Borsody Béla szintén irgalmas-rendi szerzetes volt s igy a katolikus hitélet méltóan van képviselve. Kalitka a völgykatlanban Nem madárkalitka, amiben sárga kanári énekel keserűen szép dallamokkal a szabad életért, hanem Ipolykér községe, amely az Ipoly hátra tolt, dombokkal övezett völgy kat­lanában, mintegy három kilométer hosszú­ságban bújik meg. Nemes község, valamikor adót nem fizetett, most sem fizet párbért kántornak, papnak, régebben két-három ne­mesi család birtoka volt az egész falu, ma az elszaporodott nemesek utódjai osztoznak a földön, de még igy is jócskán jut belőle, mert a huszholdas nemes birtokos itt csak zsel­lérszámba megy, A legtöbbnek hatvan-nyolc­van holdas birtoka van s a szép, uj házak is elárulják, hogy a régi „hétszílvafás" neme­sek utódjai érzékkel bírnak a modern korral özemben. Ipolykér a nemes Platíhyak, Oko- licsányiak és Molnárok vára volt s később idetelepedtek a Siposs és a Végh családok is. Érdekes, hogy a községnek még ma sincs közös erdeje és közös legelője, minden birto­kos a saját legelőjén legeltet és a saját erde­jéből vágja a fát. A község felett hatalmas szőlőbirtok fekszik, nemrégen még Goldmann, szécsénykovácsi földbirtokos nagyobbittatta, ma a kékkői járási számvevőé, aki ugyan­csak érthetett saját dolgainak számbavevé- séhez is, mert a szőlő legalább busz hold ter­jedelmű, is még itt is felér egy százholdas birtokkal­Falu a topolyfák között Ez Szécsénykovácsi községe. V abbéról Ipolytkéren át a télen idáig építették ki a járható utat, úgy hogy a negyven kilométer­nyire fekvő Losonccal téltől kezdve megvan az összeköttetés. Kovácsi szegény község, két földesuráé és a szomszédos Petőpuszta uraié volt a határ s még a földosztás után is sze­gény maradt, mert nem tudott mihez kezdeni. Az ■egyik katélyban a csendőr&ég székel, a másik kastélyban bérlő lakik. Magyar községi iskolájában két tanító tanít. Régi sirok között Alig egy macskaugrásnyira fekszik Pető­puszta. Atellenben a szécsényi ferencrendi templom tornya csillog s idelátszik a szécsé­nyi „borjúpást", ahol a nagyságos fejedelem 1705-ben az Isten szabad ege alatt tartotta híres országgyűlését. Petőpuszta is ilyen pa­tinás emlékekben gazdag. A Fáy, Dessewffy, Hajós és Széli családok birtoka feküdt az it­teni és a szécsényi határban. Az egyszerű te­metőben járva, a régi márvány emlékek alatt néhai Fáy Andrásra gondolt az ember, aki mint magyar regényimivelő halhatatlan emlé­ket állított magának a magyar irodalomban. Innen származik Petheő Attila, a budapesti Nemzeti Színház híres művésze és örökös tagja is, mig Szécsény az egyháznak adott ki- —.váló férfiút Haynald Lajos bíboros, volt ka­locsai érsek személyében. A temető alatt kukorieaiföldek és még lá­bon álló vetések. Távolabb hatalmas darabon a dohányos gazda dolgozik. Messziről a Ka- rancs hegylánca kéklik, annak aljában rejle­nek a salgótarjáni bányák. A másik oldalon Keglevich gróf ipolykürti kastélyának tor­nyai csillognak és idefehérlenek a mintás rendben tartott, fehér gazdasági épületek. A domboldalakon szőlő várja a szüretelő kezet. A mező felett pacsirta dalol, vidám danával száll a kéklő -magasságba, majd hirtelen iram­mal lebuvik a néhol letarolt földre. Az ember áll, elgondolkodik és leveszi a kalapiát. A zöld füvön, Isten kék ege alatt templomban érzi magát ___ Fa rkas István. Akikről megfeledkeztek Tifizaujlak borzalmas pusztulása lekötötte mindenkinek a figyelmét, érdeklődését. Mel­lette jelentéktelennek -látták az újságok min­den más község szenvedését, sőt voltak új­ságok, melyek azt irtálk, hogy Királyházát ée Saőllőet elkerülte az ár. Holott aa egész nagy* saőilősi járás is vad pusztulás képéit ima- tatja, Verécze és Királyháza, Nagyszőllős, Teke­háza, Gödényháza, Szászfalu, Szirma, Sás- vár, Csepe, Csorna, Tiszaujhély, Forgólány, sőt Péterfalva, Tivadarfalva és Bőkény is eleget kaptak a Tisza félelmetes árjából, még a távolabb fekvő Ardón is térdik érő víz­be jártak a faluiból az állomásra igyekvők. A Batár folyót is felnyomta a Tisza s a kis folyó elöntötte Batár, Nevetienfalu és Akii községeket annyira, hogy ott is kevesen fogják enni a saját földjükön termett búzá­ból sült kenyeret. Veréce és Királyháza községek csaknem teljesen viz alatt állottak. Mindkét község­nek elborította egész határát. Ahol a Tisza nem jár, ott a Moosárka és Veszteghő rontot­tak rá a földekre. Nagyszőllősön uj medret ásott a Tisza s ha azt tovább építi, kimélyiti, elönti az egész várost. Most is benn járt már az uj telepe­ken, az orosz és cseh uocákon, a vasút át­ereszein rohanva kereztül. A Fekete hegy tövétől lehengerelte a vetést végig a sínek mentén; a Ráthonyi tagból jókora földet ki­harapva. A lekaszált takarmányt elvitte, a ka- szálatlant beiszapolta, ugyanezt téve a do­hánnyal, tengerivel, a bolgárok zöldségeivel annyira, hogy amerre járt, ott ez idén csak sírhatnak a gazdák s bitokosok s a terményt néhány szekérén betakaríthatják. Tekeházán az ár 400 magyar holdat elso­dort, mederré tette, részben beterítette vastag kaviccsal. Sokan kereshetik a földjüket. Teg­nap volt, ma nincs. A magánosok birtokaiban Ugocsábam talán nagyobb kárt Okozott, mint bármely megyé­ben. Mintegy 40.000 holdra becsülhető az a terület, amely viz alatt áll. Húsz községnek a határát tuhnyomó részben elöntötte. Nagy- részét úgy, hogy ott élelem alig lesz, takar­mány még kevésbbé, mert amit el nem hor­dott a viz, azt annyira eliszapolta, hogy a jó­szág alig eszi meg s kevés a remény még egy kaszálásra. Indokolt volna, hogy ezeknek a községek­nek árvízkárosultjai, úgy adóikra, mint ma­gánadósságaikra teljes moratóriumot kapja­nak. Legsürgősebb volna azonban a töltések kiépítése, ahol a .sok kenyér és munka nélkü­livé lett mezőgazdasági munkás is munkát és kenyeret kapna. A töltés kiépítése mindkét oldalon egy időben kell, hogy történjék. Addig is terményt, élelmet s vetőmagot ingyen vagy hitelbe kellene kapniok, mert különben Ugocsában eddig sohasem tapasz­talt éhség lesz már az ősz beállta előtt. A somszédos országokból vámmentesen termény szétosztása a legsürgősebb feladatok egyike marad még hosszú ideig. Kérjük az illetékes hatóságokat, hogy gon­doljanak a szőllősi járásra is s ne feledkez­zenek meg az itteni árvízkárosultakról sem. — A miagyar nemzeti pártszervezet tiszt- ujitó közgyűlése Dercsikán és Battyánban. A magyar nemzei párt dercsikai szervezete most tartotta tisztújító közgyűlését. Elnök Fekete Vendel, alelnök Simon Vendel, jegy­ző Mészáros Péter, .pénztárnok Zems Imre, el­lenőr Katona Ferenc és Fekete Nándor lett. A választmányban hat tagot választottak, s a körzeti választmányban Vajas Ignácot és Kul csár Józsefet küldték ki. — Battyánban elnök ifj. Kovács János, ügyvezető elnök Fodor György, alelnök Gombos András, jegyző Do­hányos Mihály, pénztárnak Kulcsár János, ellenőr Kovács Bertalan lett. Ezenkívül tíz­tagú választmányt választottak. lamsegélyedet kell féltened s ilyenkor az ügynek az a része, amelyet mellékesnek tar­tasz, sokszor elhull, bizony . . . A családod, kis gazdaságod, a felsőbbekkel való sokszor bonyolult viszony, a magyar sors, a szomszédos, másnyelvü „kisebbégi" iskola tanítóságának sokszor agresszív föllé­pése a magyar iskoláddal szemben, a tanfel­ügyelő gyanakvása, — mennyi minden meg­köti a kezedet, aztán itt is elhull egy terv­virág, amott is füstbe ment valami akarásod, fásuíttá leszel az életknzdelemben, mind­egyre magadnak élsz, a lelkesedésed zászla­ját megtépegeti a sóik Ibelaő-küleő vihar. Lát­tam azt is, testvér, amikor szlovák iskolába adtad a gyermekedet, mert tetszeni akartál a tanfelügyelőnek. Dicsérnek és kifogásolnak, tesvér, nehéz a helyzeted, de te állód becsülettel. Akit di­csérni lehet: abból nagyon sok van, — de miért ne mondjam meg, hogy találkoztam már veled kifogásolható formádban is. Mi­kor csüggedtél, vagy visszahúzódtál, politi­záltál, vagy anyagi kérdéssé tetted tanítói mi­voltodat. De kevesen vagytok nagyon, akit a gáncs szava érhet. És mennyi sokan vagytok, falun, yároaomt akik hittel szeretettel dolgoztok, — polihisz­tornak kellett lennetek magyari adottságai­tokban s iít áll játék a feladatot becsülettel, sikerrel. Munkádat sokszor bámulom. Te bizonyo­san jobban értesz a pedagógiához, mint én, éppen azért nem is szeretnék szakmád tag­lalásába bocsátkozni. Most azonban, hogy „kitört a vakáicó", engedd meg, hogy jó pi­henést kívánjak neked s mindnyájunk di­cséretét és elisemrését adjam át neked, ma­gyar gyenhekek kitűnő nevelője, szolvenszkóí magyar tanító . . . r '' ~ ^ v 1 v v SwnMiy Viktor.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents