Prágai Magyar Hirlap, 1933. július (12. évfolyam, 147-171 / 3257-3281. szám)

1933-07-14 / 157. (3267.) szám

A haldokló „Berliner TagblaU" Tizenötezer példányban jelenik meg Németország egykori világlapja Megbukott a Mosse kiadóvállalat, Berlin legnagyobb liberális ulságcége - A „Gieichschaltung" eredménye Egy világlap útja a prosperitástól a bukásig Berlin, július 13. A Rudolf Mosse lapkiadó részvénytársaság, Németország egyik legna­gyobb kiadóvállalata, amely többek között kiadta a Berliner Tagblatt nevű német világ­lapot, fizetésképtelenné vált és csődbe ment. rA vállalat pénzügyi helyzete hosszú idő óta kedvezőtlen. A bajok gyökere három-négy évre megy vissza, de a végső lökést a vállalat bu­kásához a Hitler-kormány uralomrak érül ése és a kiadványok jgleichecihaltoMsa" adta. A cég közlése szerint az aktíva 8 millió márkára rúg, a passzívák nagysága ismeretlen. A kiadó a felelősséget az előző tulajdonosra, Laőhmaam Moss éra hárítja, aki a Hitler-kormány hatalom- rakerülése után önként elhagyta a vállalatot és az úgynevezett „Rudolf Mosse alapítványra4' bízta annak további vezetését. A Mosse-cég hitelezői csütörtökön ülést tar­tottak és megkezdték a.z ügyek likvidálását. Az alkalmazottak fizetését julius elsején már nem tudták kifizetni, de most utólag kifizették. Két­ségessé vált, vájjon az alkalmazottak a jövő hónapban megkapják-e fizetésüket. A Mosse-vállalat kiadásában megjelenő Ber- ' liner Tagblatt Németország egyik leghíre­sebb liberális demokrata orgánuma volt. T’heodor Wolff főszerkesztősége alatt a lap a belföldön és a külföldön mindenütt nagy tekin­télyre tett szert. Az orgánum főmunkatársa Paul B-lock, a híres párisi tudósító volt, fő cikk - irója Rudolf Olden, színházi kritikusa Alfréd Kerr és Fritz Engel, zenei kritikusa Alfréd Ein­stein, utazási riportere Arrfold Hölíriegel, mű­vészeti kritikusa Adolf Donath, a kiváló keres­kedelmi rész vezetője dr. Félix Pinner. Amikor Hitler parancsára a vállalat előbb önként, majd az önkéntes gleichsohaitolással elégedetlen kor­mány parancsára eltért eddigi politikai irányá­tól ég Hitler uj politikai csatlósává vált, a régi szerkesztők kivétel nélkül egyetlen fillér vég­kielégítés nélkül kivonultak a lapból és csak Theodor Wolff kapott ideiglenesen havi 300 márka nyugdijat. Hitler törekvése az volt, hogy a lapból a kül­föld számára komoly és befolyásos orgánumot létesítsen, de ez nem sikerült. A régi olvasók elhagyták a lapot, újaik pedig nem jöttek. A Berliner Tagblatt az utóbbi időben 15.000 példányban jelent meg, mig vasárnapi pél­dányszáma hónapokkal ezelőtt elérte a ne­gyedmilliót. A Mosse-vállalat története egyébként érdekes fejezete az ujságirós kereskedelmi vállalatokká való kifejlődésének. A céget Rudolf Mosse ala­pította, aki 1843-ban született a lengyelországi Gretzben. Huszonegy éves korában Lipcsében már lapot alapított, majd határozott üzleti ér­zékével észrevette, hogy a modern újságok alapvető és jövedelmező részét nem az eladott példányok, hanem a hirdetések alkotják. Addig az újságok hirdetési részét a kiadók meglehetősen elhanyagolták. Rudolf Mosse 1867-ben Berlinben megalakította Németország első hirdetési irodáját, majd amikor ez kitü­nően prosperált, mintegy a hirdetési iroda kiegészítése és orgánuma képen 1871-ben megalapította a Berliner Tag­blattot, Később egész csomó uj lapot kapcsolt vállala­tába, hirdetési ügynökségei pedig behálózták az egész világot. Á háború aláásta a Mosse-cég hirdetési üzleteit, de viszont a háború utáni köztársaságban óriási konjunktúrája támadt a1 liberális-demokrata orgánumoknak. A Berliner Tag-blatt a háború után vált világlappá. Rudolf Mosse 1920-ban meghalt és nem láthatta már egyrészt lapja tekintélyének óriási emelkedését, másrészt hirdetési vállalatainak dekadenciáját. A gazdasági válság, amikor az ipari vállala­tok nem hirdethettek többé, végleg aláásta a Mosse-cég prosperitását. 1932-ben, tehát a Hitler-kormány hatalomra- jövetele előtt Dietrich akkori pénzügyminisz­ter 3 és fél millió márkával kénytelen volt szanálni a Mosse-vállalatokat. Az a nagy tranzakció, amely most tavasszal folyt le és a vállalat részvénytársasággá való átalakulásához, az árja-paragrafusnak a válla­lat kebelén belül való bevezetéséhez és Lach- mann Mosse kiválásához vezetett, végleg össze- roppa-ntotta az elmúlt liberális korszak egyik legnagyobb újság- és kiad óv álfáik ozás ának anyagi erejét. Merémy mellett három megkéseli és kirabolt egy lőcsei kereskedői Lőcse, julius 13. (Sajót tudósitónktól.) Maidra Bálint lőcsei sertóskereskedő kocsijá­val egy távoli községbe hajtott, hogy állato­kat vásároljon. Nagy összegű pénzt vitt ma­gával és késő délutánira járt az idő, mikor a megvásárolt állatokkal és a megmaradt 2800 korona készpénzzel hazafelé tartott Lőcsére. A merényi fűrésztelep mellett haladt el, mikor az alkonyaiban hirtelen három férfi ugrott elő a bozótból- Elálltak a, kocsi út­ját az egyikük hatalmas konyhakést feszi- tett Mucha mellének és a pénzét követelte. Pozsony, julius 18. (Pozsonyi szerkesztősé­günk te-lefonjelentése.) Az Esti Újság mai szá­ma közli, hogy a rendőrség politikai osztálya tegnap este a Lakatos-ucca 3. számú házban lévő Albert- féle vendéglőben rajtaütésszerüleg leleplezte és szétugrasztotía a pozsonyi hitlerista párt Muciha ellenállt és dulakodni kezdett tá­madóival, mire az első támadó a kereske­dő mellébe döfte a kést. Mucha Bálint erre átadta pénztárcáját min­den pénzével együtt. A könnyebben sebe­sült kereskedő rögtön a merényi csendőr- ségre sietett, ahol följelentést tett is mer öt­let! támadói ellen. A csendőrség tel-eifon- je-l-emtésér-e úgy az iglói, mint a lőcsei us-em-d- őrparamcsinckság széleskörű nyomozást indí­tott meg az egész környéken. szervezetét, amelynek létezéséről és működéséről & pozso­nyi németség körében is kevesen tudtak. A po­zsonyi hitleristák a csehszlovákiai német nem­zeti szocialista párt és a szudétanémet párt po­zsonyi vezetőiből alakultak meg és a pozsonyi szervezet kiépítésére nemrégi­A pozsonyi rendőrség szétugratott egy titkos hitlerista szervezetet Tizenhét személyt elővezettek — Rendtfirvényes eljárás indul meg ellenük SZOMBATHY VIKTOR: KÜLÖNÖS OLASZ NYÁR lllllllIilllillliíílilIiililillilíillllllllllllllllllllllllllllllllH REGÉNY (20) Már messziről, mint egy vékony tü, nyúlik az égnek a Campanilla, Velence ott ragyog az alkony! fényben, előttünk Mesfre családi házai, aztán az üzleti negyed, már a város­ban futunk, egy angol autó ballag előttünk, jobbra osztrák kocsi és egy svájci számozású- megérkeztünk ... hé, hol van itt egy garázs, hordár, szedje le a podgyászt, a legközelebbi vonatba, igen, persze, pia Venezia... — Végre! — sóhajt Sári a nagy rohanás után, ahogy a mestrei állomáson szilárd ala­pot érzett a lábai alatt. — Gyuri, maga ma igen kiállihatatlan volt. Rettenetes ez a nagy rohanás, sehol meg nem állni, sehol egy szép séta, soha egy kis pihenés, — én nem me­gyek máskor versenyzővel sétakirándulásra­Nevettem. Jó volt ez a rohanás, úgy érez­tem, magamban vagyok, egyedül az egész vi­lággal, futottam Vera felé. Hogy Sári is ott volt? Az csak véletlen ... A vonat bepöfögött, felszálltunk, tiz perc... Venezia! — nyitja ki az oldalajtót a kalauz. Erősen alkonyodik. Ahogy kilépünk a pálya­udvar elé és megállunk a Oanal Grande for­gatagában: akkor gyújtják föl az ezerszinü lámpákat. A motoros-gondolának bemondom a szálló nevét, máris megindulunk éktelen tülköléssel az esti fényű városban­— Megbocsátom magának ezt a nagy roha­nást! — békült ki később Sári — időben ide­hozott. Kedves Sári, ha le tudnád, hogy mennyire nem szivesen! .. . De jó képet kellett vágui a dologhoz. A kis motoros 'megállóit valami oldaliagunában, már 'jelentkezett a portás vidám ábrázattal, megérkeztünk. Szerettem volna most egyedül maradni és magányosan róni a keskeny uccákat, az íves hidakat, megállni a langyos lagúnák szélén, hallgatni a Szent Márk-tér esti m-atrózzen-éjét, vagy elüldögélni csendesen a Füvészkeri fe­hér padjain. Hátiba fellelem valahol Verát és megmagyarázhatom neki a dolgot. De nem lehetett. Sári máris türelmetlen, kétszer is fölküldi a szobalányt, öltözzem át gyorsan, a vacsorát is csak bekaptuk s máris megindultunk a Márkus-té-r esti fénye felé, Pista nélkül, aki eredeti flörtjét indult fölke­resni és a vak véletlenre bízta magát. Sári karonfogott. Tekervényes, szűk kis uc- cácskák vezettek a Szent Márk-térre, az iste­ni Piazza tengerfényben fürdött, szezon kö­zepe volt és Velence nemcsak szivét, hanem a zsebét is támadta már az idegeneknek. Támadta: fénnyel, zenével, kirakatokkal, hömpölygő áradattal, gondolával 'és szerenád­dal. A tér közepén matrózok zenekara fújta, sikoltotta, zengte és dobolta a Traviatát, az árkádok alatt bricsesznadrágos családapák és őszbecsavarod ott angol ügynökök kavar- gatták az espresso-t, csupa vidámság, élet­öröm, fény: mintha nem is Európa válságos óráit élnénk. Sári elemében volt- Az egész napi rohanás után most önálló -programot adott. Túláradó temperamentuma nem birta a nyugalmat. Egy ideig a muzsikát figyelte, aztán hideg fagylaltra támadt gusztusa, majd forró feke­tére. Végre is bele-ugrott egy gondolába a dozse-palota előtt, kedves mozdulattal invi­tált maga mellé, az olasz nekifeszült a lapát­nak és máris siklottunk a sima kanálison. Nem tudtam élvezni ezt az estét, holott minden kellék meg lett volna hozzá: hold­fény, csillagok, velencei gondola, mellettem Sári, a Sarut Giorgio temploma táján egy sze­renádhajó, amely azonban divatos kupi ék hangijaival csábította a smokkokat, a gondola halk koppamása, a parti zaj s egy nagy, fehér hajó a messzi vizen: mégsem ez volt az ál­mom ma este, szótlanul ültem a fekete kis karosszékben, nem tudott magával sodorni Sári féktelen kedve. De ő azt javamra ma­gyarázta : — Szegény fiú, — simogatott meg — nagyon kifáradt a mai rohanásban. Ráhagytam; bölcs magyarázat volt. A gondoliére nesztelenül lendített egyet- egyet a hosszú csónakon, cigarettája parázs­lóit a sötétben. Oda gyülekeztek a gondolák mind, a szerenádhajó köré s az én-ekhang, a gitár most közvetlen közelről zavarta meg ká­bult nyugalmunkat. Sári határozottan szenti­mentális hangulatiban volt, csak egy mozdu­lat — és mi is olyan bágyadt-szerelmesen ülünk egymás mellett, mint a szomszédunk­ban álmélkodó öreg amerikai házaspár, akik életük alkonya előtt próbálják megkóstolni az öreg Európa mézét­A szere ná db aj óról ügyes lábú leány ugrott ki, csörgő dobbal gyűjtötte a lírákat a kegyes adakozóktól. Egyik gondoláról a másikra szökkent. Holdvilág, csillagok, parti zaj, gondola, la­gúnák szaga, fagylalt, Sári... Untam az egé­szet, halálosan untam, csak el, el innen, in­tettem a gondolásnak, az taszított egyet a fe­kete hajón és már fura-ko dtoiink is kifelé a gondolák gyűrűjéből, ebből a kicos-fümbből, ebből az iszapos, rosszillatu, pénzéüles lagú­nából. Semmi örömöm az egész Velencéből. Sári, a nők finom ösztönével, megérezte, hogy komolyabb a baj, mint egy kis úti fá­radtság. Az ösztönhöz a tapasztalat is járult: nem feszítette a húrokat, engedelmesen jött velem, tudta, ha most durcáskodik, akkor vége egész nehezen felépített barátságunk­nak, hev.es és hirtelen leszek. Apró -veszeke­dések felhőcskéi lógtak a levegőben, , ben Németországból is Pozsonyba: érkezett néhány politikai ágens. <. A pozsonyi hitleristák tegnap estére bizalmas értekezletet hívtak össze a vendéglőbe és a meghívójukat Heil Hitler jelszóval írták alá. Ilyen meghívót kapott egy berlini származása pozsonyi szabómester is, aki tagja volt a szu­détanémet pártnak, de úgy -látszik, nem szim­patizált Hitler elveivel, ezért a tervezett gyű­lést elárulta a rendőrségnek. A rendőrség emberei dr. Pollák rendőrbiztos vezetésével este fél tiz óra előtt váratlanul megjelentek a vendéglőnek abban a külön szobájában, ahol a hitleristák éppen gyűlé­süket tartották és a szobában jelenlévő 17 személyt leigazoltatták. Köztük négy idegen állampolgár volt. Egyik német állampolgár tagnap érkezett Pozsonyba Ausztrián át, hogy a pozsonyi szervezetnek megadja az irányí­tást a szervezkedési munkához. A rendőrség emberei körülvették az u-ccát, el- állották a vendéglő bejáratát és a vizsgálat ideje alatt senkit az épületből ki nem engedtek. A tizenhét leigazoltatott hitleristát beszállítot­ták a városházai rendőrbiztosságra, g itt ki­hallgatták őket. Kihallgatásaik alapján vala- mennyiök ellen eljárást indítanak rendtörvény­be Ütköző vétség miatt. — Vakmerő rablótámadás egy prágai trafikban. Vakmerő rablótámadás történt ma reggel nyolc órakor Prágában, a Légió-hid egyik pillérjében lévő trafikban. A trafik tulajdonosnöjét, Fle-ch-enstin Olga 77 éves -asszonyt üzletnyitáskor egy ismeretlen fiatalember megtámadta, több ütést mért a fejére, majd elrabolta retiküljét, melyben hatvan korona készpénz volt. Az ütésektől elájult asszonynak a járókelők siettek segítségére, az elmenekült táma­dó kézrekeritésére pedig a megadott személyleirás alapján a rendőrség nyomozást indított. — Szabadlábra helyezték Kwik cigánykirály zsebtolvajlásért letartóztatott hozzátartozóit. Tegnap beszámoltunk arról, hogy a prágai rendőrség letartóztatta a Prágában időző Kwiek lengyel vigányckirály két fiát és egy leányát, akik a prágai villamosban kilopták egy utas kétezer koronát tartalmazó pénztár­cáját. A vizsgálat bee-jezést nyert az ügyben és a rendőrség ma szabadlábra helyezte a „királyi família" letartóztatott tagjait s egy­úttal áttette az ügyet az ügyészséghez, úgy­hogy az ügyben az utolsó szót a bíróság fogja kimondani. — Ollóval szivenszurta magát a Lipótmező „Napóleonja". Budapesti szerkesztőségünk je­lenti telefonon: A lipótmezei elmegyógyintézet­ben tegnap megdöbbentő ön-gyilkosság történt. Toscano Antall, a kórház egyik ápoltja, aki Napóleonnak képzelte magát s az a kényszer- képzete volt, hogy Szent Hona szigeten van száműzetésben, tegnap este egy óvatlan pilla­natban ollóval átdöfte mellét és szivét s mire segítségére siettek volna, meghalt. Az ollót az elmegyógyintézet szabómühelyéből lopta el. — Vizsgálatot indítottak, nem terhel-e valakit fe­lelősség. — Fáradt vagyok! — mondtam a szálló halijában és -kezet csókoltam neki. — Isten vele, Gy-uri! — mondta csalódot­tan és lassan ment föl a lépcsőn. Egyedül maradtam hát. Most hová, merre a nagy Velencében, hogy Verát megtalálhas­sam? Céltalanul ődöngtem a kis uccákon, ho­mályos lépcsők és csúszós hidak, apró szob­rok, kis kutak, mocskos, szűk uccák, lagúnák és szerelmespártok. Már ott jártam, aíhová ide­gen ritkán vetődik, a velenceiek maguknak mulattak apró kocsmák előtt. Az egyik sar­kon nagy viháncolássál fiatal legények döntö­gették egymást egy csöbörbe s a rendőr vi­dám nevetéssel nézte a küzdelmet, minden olyan vig, friss, életörömmel teljes, csak én nem találom V-erát. Újból kint a Szent Márkon. Az egyik osz­lop lépcsőjére ülök. Jobbról egy angol dandy, balról két részeg görög matróz. A téren las­san fogyatkozik az ember. Már elvonult a ze­ne, behunyják -szemüket a lámpák, lassan­ként csend lesz, a két részéig görög a gondo­lással alkuszik, végre 'beülnek tizen is egy motorosba és a hajóba vitetik magukat, a fla- nell-angol barátságosan odaszól: — Good ni-ght, boy! — és fütyörészve to­vábbmegy, lassanként alig maradunk a té­ren, csupa olyan bús, egyedülvaló, -mint én és két szerelmes pár egy zugban. íme, Fekete György, a bátor versenyző, a -modern férfi, a gátlások nélkül élő sexfőrti- pus, — mint Pesten Korongi professzor meg­jegyezte — a mának élő, divatosan blazirt fiatalember egy kopott velencei lépcsőn ül, bánkódik és érzelgősen vár egy délamerikai konzorcium „titkárnőjére", aki egy ismeret­lennel hirtelen elvonult Abbáziából­De tudunk az érzelmeinknek mindenben parancsolni? Ott busongtam a kőlépcsőn. Lassa-nktfeai alig maradt kinn néhány ember. A Danieli- ből szűrődött, ki egy kis vékony zene, rendőr kopogott egyhangúan a hatalmas kockalapo­kon. Vidám alak ment keresztül a téren. Meg­állt egy pillanatra és rám-nézett. — Hoppla! — 6zólt —^ ie mit csinálsz itt?. 4 1933 julius 14, pénjtefc.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents