Prágai Magyar Hirlap, 1933. június (12. évfolyam, 125-146 / 3235-3256. szám)

1933-06-20 / 139. (3249.) szám

10 «RWOT'M\GÍ!SRHTraiSEí 1933 janlui SO. kedd­Igen tisztelt Előfizetőinknek! Sisztelt Élöfizetöinket, akik az előfizetési dilial hátralékban vannak, vagy az esedékes előfizetést nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összeget postafordultával saját érdekükben kiadó- hivatalunkhoz Juttatni, nehogy a lap küldését be kelljen szüntetnünk. Dánia legyőzte Svédországot Stockholm, június 19. Dánia a stockholmi sta­dionban 3:2 (1:2) arányban legyőzte Svédországot. A svéd csapat az első félidőben volt a többet tá­madó fél s a vezetést is biztosította a maga szá­mára. Szünet után azonban visszaesik és Dánia aránylag biztosan éri el győzelmét. ♦ )( Svájc bajnokságának vasárnapi eredményei: Young boys—FC Bem 3:0, Grrashoppers—Servet- te 1:1. A kassai középiskolások uszóversenye Vasárnap délelőtt rendezte meg a CsSK a kassai középiskolások uszóversenyét, amelyen a magyar és szlovák diákok nagy számban vettek részt. Dacára a korai idénynek a fiatal úszók közül töb­ben jó eredményt értek el. Bellus. Fábián, Brozs, Szarvassy, Dlabola értek el jó időket. A fiatal í' szók között sok tehetség van, akik megfelelő kezekben kiváló úszókká fejlődhetnének: Eredmények: 100 méteres junior: 1 Bellus (reál) 1.13.5 mp. — Jó idő. 2. Ohrzanovszky (szlovák reálgimn.) 1.21.9 mp. 3, Csemiczky (magyar gimn.) 1.41.6 mp. — 100 mell. ifj.: 1. Konecsny (szlovák gimn.) 1.38 mp. 2. Schmidt (m. gimn.) 1.41.3 mp. 3. Sedivy (m. gimn.) 1,56 mp. 50 gyors (17 évig); 1. Fábián (szlovák gimn.) 34.8 mp. Kiváló idő. 2. Szilágyi (szlov. gimn.) 43.9 mp. 3. Palásthy (m. giimn.) 45.8 mp. 50 mell: 1. Szarvassy (m. gimn.) 48 mp. 2. Vaczek (szlovák gimn.) 53.6 mp. 3. Friedmann (m. gimn.) 55 mp. 33Vs gyors, 14 évig: 1. Brozs (reál) 23.3 mp. 2. Riohter (szlovák gimn.) 28.1 mp. 3. Kukorelli (szlovák gimn.) 31.4 mp. B3‘/3 m. mell, leányok, 14 évig: 1. Mátyus (szlo­vák gimn.) 33.5 mp. 2. Nyiszli (m. gimn.) 34.8 mp. 3. Scháffer (m. gimn.) 36 mp. 50 mell, leányok: 1. Chalupková (szlovák gimn.) 53.2 mp. 2. Bazsata (szlovák gimn.) 56.6 mp. 3. Kiss (kereskedelmi) 58.6 mp. 3 X 331/s m. vegyesstaféta: 1. Szlovák gimnázium (Dlabola, Konecsny, Fábián) 1.22.1 mp. 2. Magyar gimnázium (Sdhmidt, Szarvassy, Csemiczky) 1.22.3 mp. Szép verseny. 3. Magyar gimnázium. II. 3 X 331/* m. gyorsstaféta: 1. Magyar gimnázium 1.19.9 mp. Az elsőnek beérkező Szlovák gimnázium előbb indulás miatt diszkvalitfikálva. 331/3 m. mell, 2 előfutam után: 1. Dlabola (szlo­vák gimn.) 30.3 mp. 2. Jascbkó (m. gimn.) 31.4 mp.. 3. Varga (m. gimn.) 33 mp. Vizipoló: Magyar gimnázium—Szlovák gimnázium 2—2. Biró: Bradács. — A rendezésben a tanárok közül résztvett Námer, Verny, Louda, a klub ré­széről: Bradács, Prokop, Konecsny, Hudácsek et'b. )( Uj magyar női rekord. Budapesti szerkesztő­ségünk jelenti: Az uszókoalició vasárnapi verse­nyén az 500 méteres hölgyuszásban Tóth Ilonka 8 perc 10 másodperc idővel uj országos rekordot állított fel. )( A briinni nemzetközi versenyen Sehramek 100 és 200 méteren uj női csehszlovák rekordot úszott. Brünnből jelentik: Szombaton és vasárnap bonyolította le a brünni Aegir egyesület nemzet­közi uszóvensenyét. A versenyen a birodalmi né­metek is részt vettek. A brünni Barkókba ennek következtében a versenyen való részvételét le­mondta. A verseny kimagaslóan legjobb teljesít­ményeit Sehramek kisasszony érte el, aki az első napon a 200 méteres, a második napon a 100 mé­teres szabaduszás csehszlovák rekordját javította meg. Szombati eredmények: 200 méteres szabad- rszás: Riohter (Gleiwitz) 2:27.8. — 100 méteres ■ dluszás: Schafer (VSB) 1:18.7. — 200 méteres I tuszás: Deutsoh (Boroszló) 2:40.7. — 200 méteres ii i szabaduszás: Sehramek (Aegir) 2:51.9, uj cseh­szlovák rekord. — 3 X 50 méteres női hátuszó sta­féta: Danubia (Becs) 2:02. — 4 X 100 méteres szabaduszás: Gleiwitz 4:21.2. Vasárnapi eredmé­nyek: 100 méteres szabaduszás: Wille (Gleiwitz). 200 méteres mellúszás: Scháffer (EWASK) 3:01.3. — 100 méteres hátuszás: Deutecih (Boroszló) 1:14.6. 100 méteres női szabaduszás: Sohrámek (Aegir) 1:12.4, csehszlovák rekord. — 100 méteres női mellúszás: Seeböck (Danubia) 1:31.8. — 4X200 méteres staféta: Gleiwitz 1:32.8. — Vizipoló: EWASK—Aegir 15:2 (8:1), Gleiwitz—Brünni fő­iskolások 4:2 (1:1). EWASK—Brünni főiskolások 5:1 (1:1). )( A hetedik német—holland vizipolótalálkozás a németek győzelmével végződött. Rotterdamból jelentik: Németország és Hollandia vizipoló­csapaitai hetedszer mérkőztek meg egymás ellen. A küzdelemből Németország 5:2 (1:1) arányban került ki győztesként. A hölgy vívók napja a margitszigeti Európa-bajnokságon Kis mozzanatok a nagy budapesti versenyről AZ ANYÁKRÓL Budapest, junius 19. Azaz a hölgyek anyáik­ról. Ezek azok a heroikus, hallgatag drukkolok, a zsűri ítélkezéseinek érzékeny szeizmográfai, akik hajlamosak arra,, hogy egy rosszul Ítélt tusra ájulással, vagy valami, a régi időkre em­lékeztető., más lelki reakcióval feleljenek. Azért legtöbbször el sem mennek a versenyre. A Mar­gitszigeten azonban mégis megjelent tegnap a vivő-anyáik leghireselbhike: Elek-mama. ő két leányért drukkol; más csak egyért, ö sem jött már jórég versenyre, de most, hogy leányai oly dicsőségesen védték Magyarország színeit, eljön az egyénire és megmutatja, hogy a sok pletyka, és szóbeszéd dacára is mama a talpán! Mert tény, ami tény; a magyar csapat felét — és pedig jobbik felét — legközvetlenebb ivadékai: Margit és Ilona képezték. Ilonát (Csi- bit) tartották a verseny favorifjúnak. Most ott áiM, egyik kezében egy törött tőr. másikban zsebkendő és lélegzetvisszafojtva nézi leányai váltakozó hadiszeremcséjét,. Ha vesztenek, vércseszemekkel vizsgálja az arco­kon a kárörömöt; ő már tudja, hol kell azt ke­resnie. Nem beszél sokat, nem tanácsol leányai­nak s borongó® arcán csak egy-egy pillarebbe- ■néssel osztja szigorú intelmeit. Vészes tekintete végignézi a vivők főhadiszállását fenyegetőn, mint egy repülő, amelyről nem tudni, mit akar. És ez a tekintet ránehezedik súlyával a zsűrire, a vívókra, sőt még a közönségre is, mint valami ki nem analizált anya-komplexum. ...ÉS LEÁNYAIKRÓL Kilences döntő. Nyolc anyának kilenc leánya. Túlzás lenne a.zt állítani, hogy mindegyiknek egy szoknyája. Némelyik nadrágban viv. A verseny elején a nadrágos leányok vezetnek, a végén azonban a szoknya győz, amint az az életben és a középfaju drámákban általában be­vett szokás. 1500 ember előtt vívta tusiját a kilenc hölgy. Ilyen szép hölgy-verseny még talán nem volt! Nem voltak itt nagy erőikülönbségek, ami az eredményből is látható. A győztes Naligan kis- ! asszonynak (Anglia) is volt két veresége és a ■negyedik Alsén (Dánia) az utolsó mérkőzéséig vezetett. Kitűnő vívás volt. Az angolok precí­zek és elegánsak, a dánok szívós küzdők. A magyarok közül Bogáti (Bogén) Erna vívott a legeredményesebben, de a legszebb stílust Elek Csibi mutatja. Zuhogott az eső, de a közönség este fél 11-ig kitartott és megvárta, arnig el­hangzik a győztes nemzet himnusza — ezúttal az angol. Úgy látszik e versenyből, hogy a női vívás színvonala hatalmasan emelkedett. Még a leg­utolsó helyezető vivő is kitűnőt nyújtott. Kitű­nőt nyújtott és közönséget vonzott. S a jó vívás mellett ott volt a temperamentum is és a Mar­gitszigeten messze el lehetett hallani a szoprán csatakiáltásokat. INTER ARMA... Nyugalom, nyugalom ... Ezt érzi itt a sok külföldi. Ádáz küzdelem az elsőségért, küzde­lem az aranyéremért; senki sem gondol itt másra. Béke. Két hatalmas hangszóró áll a ren­dezőség rendelkezésére, hangjukat az egész szi­geten hallani. E sorok írója, ki már jóideje csak politikai jelszavakat hallott hangszóróból, föl­ödül. mikor a hatalmas szócső harsány hangon jelenti: ..Kovács urat. kérik a telefonihoz". Egy köpcös ur fölemelkedik, mindenki őt nézi, ö e perc hőse: Kovács ur. — Aztán tovább nézik a versenyt; indulatszavak és taps hallhatók. Ismét megszólal a hangszóró és fennen hirdeti az igét: „Két seprőst kénünk a második pians- ra“. És ezt a hangot az egész szigeten hallani. Nyugalom, álom, Oblomov álma ez! A rendező nyitva hagyja a mikrofómt, egy kis kutya oda­megy, megszagolja; úgy látszik, rossz a szaga, mert beletüsszent. A hangszóró irtózatos erővel adja vissza a tüsszentést és a szigeten egy mo­rajlás hallatszik: „Kedves egészségére". A budapesti kardvivóbajnokságok egyéni döntő mérkőzéseit vasárnap a kedvezőtlen idő­járás miatt nem tudták lebonyolítani é6 így a döntőt hétfő délutánra halasztották. A döntő az olasz és magyar vivósport küzdelme lesz, amennyiben csupán olasz és magyar vívók kvjn- lifikálták magukat. Hat olasz és hat magyar vívó indul. szombaton vette kezdetet a Davis-Uup euró­pai zónájának szemifináléja. Ausztrália a párisi Rolland Garros stadionban Japánnal került szembe. A két singli az ausztráliaiak győzelmé­vel végződött. Meglepetés Mc Grath győzelme a japán él játékos, Satoh felett 9:7, 1:6, 4:6, 6:4, 7:5 arányban. Crawfordnak viszont rendkívül erős küzdelmet kellett vívnia Nunoival, míg vé­gül három órás játékban 6:2, 4:6, 6:3, 4:6, 7:5 arányban győzedelmeskedett. Vasárnap a Craw- ford-Quist pár kemény küzdelemben verte meg a Satoh—Nuoni kettőst 7:5, 7:9, 6:3, 3:6, 6:3 arányban. Ezzel Japán kiesett a döntőből és Ausztrália az európai zóna egyik finalistája. — )( Wimbledon újból szenzációs sportot ígér. Wimbledon az előjelek után Ítélve 1933-nak is a legnagyobb tornája lesz. Huszonhét nemzet 381 nevezést adott le, s ezek közül 118 a férfi- egyesre, 86 a nőiegyesre, 59 a férfipárosra, 43 a női párosra és 75 a mixedre jut. A férfiegyes­ben a cimetvédő Vinesen kivül a legelső garni­túra vonul fel. Amerikát még Gledhill, Stoeífen és Sutter képviseli. Franciaország színeiben Boussus, Brugnon, Cochet, Gentien, Legeay in­dul. Ausztrália reprezentánsai Crawford, Quist, Mc Grath, Turnbull, Angliáé Austin, Perry, Lee, Gregory és OJlioff, Japánból Satob és Nuoni, Délafrikából Spence, Kirby, Roggers, Olaszor­szágból Stefani, dél Bono, Németországból Gramm, Nourney, Lund, Kleinschroth, Prenn, Csehszlovákiából Menzel, Hecht, Siba, Malecsek, Mareálek, Ausztriából Kinzel, Bawarowski, Len­gyelországból Hebda, Tloczynski az indulók, mig Magyarországot Kehrling, Hollandiát Tim- mer, Spanyolországot Maier, Belgiumot Borman, Svájcot Fischer képviseli. — A nőiegyesben többek között Write—Mocdy, Bürke, Jacobs (USA), Aussem, Krahwinkel,. Horn, Ende (Né­metország), Adomotflf, Mathieu, Rosambert (Franciaország), Couquerque (Hollandia), Jedrze- jowska (Lengyelország), Hayot (Svájc), Sigart (Belgium), Valerio (Olaszország) és a kiváló an­gol gárda képviseli a világklasszist, A férfipár A másik finahsta csaknem teljes bizonyosság­gal Anglia lesz, amennyiben Csehszlovákia el­len az első napon mindkét játszmáját meg­nyerte. A füves pálya és az eső nagy hendi- keppet jelentett a csehszlovák játékosoknak, de Hecht igy te nagyszerű játékot, produkált. A nagy formában levő Perry könnyen győzte Men- zelt 6:1, 6:4, 6:3 arányban, mig Austinnak Hecht különösen a második szetben nagy mun­kát adott, A mérkőzést az angol 6:1, 11:9,6:4 arányban nyerte. Hétfőn kerül döntésre a pá­ros, amelyet a Perry—Hughes kettős biztos zsákmányának tekintenek. rosban sok küzdelemben kipróbált kettesek ke­rülnek szembe egymással. Kehrling párja Maier, Timmer Fteóherrel játszik, mig Prenn partnere Grandguillot. )( Olaszország—Lengyelország 5:0. Az olasz­lengyel mérkőzés utolsó napja is olasz győzel­met hozott s igy Olaszország további két győ­zelmével 5:0 arányban verte Lengyelországot. A vasárnapi eredmények: Srrtorio—Tloczinski 4:6, 6:3, 9:7, 6:2, Palmieri—Hebda 6:1, 6:4, 12:10. )( Tildén uj európai körútra indult 6 tegnap a bécsi Park-klub pályáján bemutatót játszott a legjobb osztrák amatőr játékosokkal. Eredmé­nyek: Tildén—Arteng 8:6, 6:4, Ma tejka—Barnes 8:6, 6:0, mig a férfi párosban: Tildén, Barnes— Broscb, Bawarowszki 6:1, 6:0. AUTÓ )( Nuvolari újra győzött Parisból jelentik: A Le Mans-on lefolyt 24 órás verseny Nuvoíari és Sommer győzelmiével végződött, akik Alfa Romeo géppel robogták végig a versenyt. A győztesek 3157,128 kilométert tettek meg s tel­jesítményükkel uj rekordot állítottak fel A ver­seny startjánál 14 kocsi indult. )( A berlini Kesselberg-verseny. Berlinből je­lentik: Népes mezőnyök és jó látogatottság mel­lett bonyolították le Berlinben a Keeeelberg­Főlerakat Csehszlovákia részére: „Sz. EBZSEBET fljfógyszestár, Bratislava (Pozsony) Dtna n 38 versenyt. Eredményei: Motorkerékpárok 250 ccm: Bauhoffer (DKW) 4:13.3, 350 ccm-ig: Rőt (Standard) 4:16, 500 ccm-ig: Rőt (Rugde) 3:56.4, a nap legjobb -eredménye. Oldalkocsik: 600 ccm-ig: Nikodemus (NSU) 4:34.2, 600 ccrn-en felül: Möritz (Viktória) 4:34.2. Sportkocsik: 800 ccm-ig: Delius (BMW) 4:23, 1100 ccm-ig: He- derich (BMW) 4:46.2, 1500 ccm-ig: Peronne (Maseratti) 4:28, 2000 ccm-ig: Delachiesa (Alfa Romeo) 4:26.4. 3000 ccm-ig: Jelien (Alfa Ro­meo) 4:10.6, 5000 ccm-ig: Tüssling (Austro Daimler) 4:28.8, 5000 ccm-ig: Brauscbitsdh (Mer­cedes Benz) 4:01.4. Versenykocsik: 800 ccm-ig: Kohlrauseh (Austin) 4:27.6, 1100 ccm-ig: Landre (Maseratti) 4:24.2, 1500 ccm-ig: Burggaller (Bu- gatti) 4:04.6, 2000 ccm-ig: Mag (Bugatti) 4:04.6, 2000 ccm-en felüli kocsik: Siena (Alfa Romeo) 4:04. ATLÉTIKA )( Külföldi győzelmek Berlinben. Berlinből je­lentik: Az SC Charlottenburg versenyét szombaton s vasárnap boynolitották le. A versenyt számos külföldi lemondta s igy az sokat vesztett érdekes­ségében. A sorozatos favoritvereségek között is a legnagyobb meglepetés a holland Berger győzelme Jonath fölött. A legjobb eredményeket a gulydobás hozta, amelyben még a helyezettek is 15 méteren fölül dobtak. Az eredmények: 100 méter: Berger (Hollandia) 10.6 mp„ 2. Borchmayer (Bochum) 10.8. — 200 méter: Berger (Hollandia) 22 mp., 2. Jonath (Bochum) 22.1. — 400 méter: Imhoíf (Po- lizei) 45.5 mp„ 2. Vogt (DSB) 49.8, 3. Karlini (Olaszország) 49.9. — 1000 méter: Pochardt (01- deslve) 2:32.8 perc, 2. Kaugmanm (Hannover) 2:33.5, 3. Furia (Olaszország) 2:34.3, 4. dr. Peltzer (Stettin) 2:34.4. — 5000 méter: Goehrt (BSC) 15.15.1 perc. — 4X100 méteres staféta: TuC. Bochum 42 mp. — Olimpiai staféta: Polizei 3:34.2 perc, 2. Olaszország 3:32.4. — 110 méteres gátfutás: Balle (Olaszország) 15.2 mp. — 400 méteres gáb futás: Facelli (Olaszország) 54.6. — Magasugrás: Gehmert (BSC) 1.77 m„ 2. Ladewig (DSC) 1.77 m., 3. Degli Eposzti (Olaszország) 1.77 m. — Suly- dohás: Sievert (Hamburg) 15.89 méter, 2. Vogel (Wünedorf) 15.82, 3. Reimann (Wünsdorf) 15.04.— Diszkoszvetés: Sievert (Hamburg) 46.73 méter. —- Gerelyvetés: Stöok (CEE) 65.58 méter. )( Sorozatos világrekordok egy amerikai verse­nyen: Csikágóból jelentik: Az idei főiskolai baj­nokságokat Csikágóban rendezték meg. A küzdel­mek két uj világrekordot hoztak. A súlyban Jack Torrance 16.10 métert dobott, mig Metcalf, aki az olimpiászon a második helyen végzett, a 100 yardot nyerte 9.4 mp. idő alatt és 220 yardon 20.4 másod­perccel uj világrekordot futott. Cunningham 1 mér- földöo 4:C9.5 perccel, Heinibo6ztel 880 yardon 1:50.9 javította meg az amerikai rekordot. 440 yardon Ilarding győzött 47.1 másodperces idővel, azon­kívül a 220 yardos gátfutást is megnyerte 22 9 má­sodperc alatt. Meyer a 120 yardos gátfutásban 14.2 másodperces időt futott. KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Automatalelefon: 35-29 Éder-acca 9. NYITRAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Wilson-ucca 34. sz., I. em. — Methód-tér 3. POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon: 27-87. Lőrinckapu ucca 17. UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal: Váralja-ucca 7/2. * VÍZUMOT Magyarországba. Romániába, Lengyelor- szágba még ugyanaznap megszerez a „Prá­gai Magyar Hírlap** pozsonyi kiadóhivatala, Lőrlnckapu-ucca 17., II. (Central passage.) Ilyen ntlevelck meghosszabbítását is vállal­juk. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága IL» Panská ul. 12, III. am. eszközli. SZEPLÓT májtotot es minden- Ií^0l^X^V’cS fajta bőrbetegséget n*. l azonna megszüntet a világhírű Földes­féle aradi I Margit-créme és szappan Az arcbőr rövid idő múlva szép, Uata; és üde tesz, a ráncok kisimulnak. Mivel a MARGIT- CRÉMET sokan utánozz'1 saját érdekében csak eredeti védjegyünkkel lemgasztott dobozt fogadjon ei. Nyitva, vagy kimérve eredeti MARGIT-CRÉME seho nem kapható. Ausztrália és Anglia a Davis Cup iinatistái

Next

/
Thumbnails
Contents