Prágai Magyar Hirlap, 1933. június (12. évfolyam, 125-146 / 3235-3256. szám)

1933-06-18 / 138. (3248.) szám

<T^<OT-MAGt&RHTRLS^

1983 janin* 18, T&ȇrnafl,

KÜLÖNVÉLEMÉNY

DEMOKRÁCIA

Olvasom Sas Andor fordításaiban Karéi Öa- pek könyvét: „Beszélgetések Masaryk Ganrigue Tamással11. Nagy élvezet.és könnyű megtfeled- kezés a hős jelenlegi közjogi állásáról, bár az első oldalakon a fordítás tisztelettől meredt feszessége még igyekezik emlékeztetni erre. Később szerencsére a fordító is egészen belefeledkezik az emberbe, ahogy én is vele együtt feledkezem meg az elnökről. Nem telhetek: róla, egy magyar önéletrajzra emlékeztet a könyv, nemcsak a szegény környezet hasonlósága folytán, de az emberi tisztaság, -becsületesség, a szempontok és törekvések emberi korrektsége névén is. Még a kompromisszumra való hajlam is hasonló: az egyiknél a siker, a másiknál a sikertelenség jelenítette meg a hajlamot. Mindkettő szlovák származású: az egyik az uj állam elnöke, a másik, aki későn született bele a hősi korszakba, az aktivitásból kiábrándult magyar iró: Kassák Lajos.

Jólesik ez az összehasonlítás (ami távolról sem tiszteletlen), ha másért nem, azért, hogy jobban domborítsa a könyv hősének karrierjét- A magyar lélek igazi mélységeiben demokrata és egyáltalán nem ábrándítja ki az, ha megismeri az államfő ifjú korának küzdelmes voltát. A magyar népietek szívesen veszi a legendákat, Mátyásról, az igazságosról azt tartja a néphit, hogy ifjúkorában vándorlegényként, áiöltözet- ben járta be az országot, hogy jobban megismerje a népét. Mennyivel jobban esne a tudat, hogy az ifjú vándor öltözéke nem álruha, hanem valóság, ha — a mai körülmények kedveznének a valóságról szóló legendáknak. A magyar lélek — a legmélyebb tisztelet dacára — sohasem emelte az égbe az államfőt, a magyar népdal a királyról is úgy énekelt, mintha az is lenit kezdte volna az élet iskoláját, mintha az is inaskodott volna előbb az élet műhelyében (kedves példa a magyar népdal: „Ferenc Jóska ki áll ott a .kapuba...“ és a befejezése: „Ferenc Jóska nagyot köp a markába, visszagondol jó regruta korára11). A szlovenezkói magyar lé-lek ig-azságszeretefét könnyen megejthetné az a -tudat, hogy a-z államfő nem hált aranyos ágyban gyermekkorában, hanem szőrén ülte meg a lovait ... nagyon is megejtő-ek lehetnének -a küzdelmes élet emlékei-, amelyek e könyvből elénk tárulnak. M-egeijtőek volnának, ha mindebben csak a nagy ember ifjúkorát látnék, ha nem éneznők olvasás közben is a valóságot, helyesebben az ellentétet a tudós nemes elgondolása és a valóság között.

A könyvnek van egy részlete, amely a nevelésről szól (sok ilyen részlete van): „A tanító és a tanítvány között éppúgy, mint a hivatalnok és a polgár között, afféle mesterséges távolság — idegenség — szokott -tátongani. Csa-k több elevenséget, több szívélyességet és meglesz az igazi demokrácia11. Az elnök mondja ezeket a bölcs szavakat-, de sokszor és nagyon okos és nagyon emberséges és tiszta szándéktól fűtött szavakat mond ezenkívül is a demokráciáról.

„Több -elevenséget, több szívélyességet11, — nem tudom, pontosan vannak-e fordítva e szavak, valóban azt a fogalmat fedik-e, amit ón értek alattuk. Több -elevenséget, több szívélyességet -— -a hivatalnok részéről is a polgár irányában. Nos, csaugyan, a hivatalnok, akinél -tegnap a -minisztériumban voltam,, sem elevenséget, sem szívélyességet nem tanúsított. Viszont nem ő volt a.z első, aki nem tanúsított ilyesmiket, pedig igen sok hivatalnokkal -beszéltem már ez ügyben, amely -több, mint tíz éve tart és, úgy látszik, a halállal sem ér véget. (Nagy regényt szándékozom Írni az ügy -életének -eddigi tiz-tize-nkét esztendejéről és ebből az aktacsomaggá sűrített életből a legteljesebb, legkifejezőbb kisebbségi regény lenne, ha — meg tudnám csinálni úgy, ahogy akarom. De, úgy látszik, nem fogom tudni megcsinálni, mert az ügy erősebb, mint én és agyonüt, mielőtt hozzáfoghatnék a megírásához.)

Nem, szívélyességről szó sem volt ebben a nem nagyösszegü adóügyben a hivatalnok részéről, annyira nem, hogy dadogni kezdtem ijedtemben. Mikor megjött a szavam és ki tudtam annyit mondani, hogy egy család s egy tehetetlen -beteg öregasszony élete függ az igazságos elintézéstől a mai kiélezett helyzetben, akkor a -hivatalnok azt mondta: „Itt minden aktában ilyesmiről van szó11. Akkor azt szerettem volna mondani, hogy éppen azért keli elintézni minden aktát, de most, hogy az elnök iböl-cs szavait olvastam, már bővebben tudnék válaszolni.

A szívélyességről szívesen lemondok, referens ur, de nem mondhatok le az elevenségről és éppen az elevenség az, amiről senki sem mondhat He, sem a polgár, sem az iskolásgyermek. Az elevenség, ez a böksen találó szó fedi mindazt, ami -tartalma és támasza minden uralomnak, elsősorban a demokráciának.

Mit jelent az elevenség? Nemcsak szorgalmat, hivatalnok ur. Meg vagyok arról győződve, hogy ön valóban sokat d-olgoziik, -agya és idegei túl vannak terhelve, ezért ijed meg a féltől és ijeszti -meg a felet, ezért nem tud eléggé szívélyes lenni, ami nem volna baj. De az elevenség mást is jelent, mint szorgalmas munkát. A gép is dolgozik, mégsem eleven!

Az -elevenség, már az emberi elevenség, első- *erb*n cselekvést jelent. Cse-lek-vést! Fs

emberi élet célja általában, referens ur. Munka az is, amit ön végez, cselekvés az, ámít ön nem végez. A cselekvés tettet jelent, a tett felelősséggel jár és pontosan ez, a felelősség az, ami elől ön kitér. Nemcsak ö-n, hanem a följ-ebbvalói is, nemcsak a följebb valói, hanem az alantasai is. Ninc-s -ember a hivatalban, aki a felelősséget vállalná a legegyszerűbb tettért.

Nem beszélek itt emberi gyarlóságokról -— lesz elég szó erről a regényben —, hanem csa-k hivatalnoki ,,-e.rények“-ről. Lehet, hogy ön-ös érdekben szólok, lehet, hogy a magamon érzett kicsiny — összegszerűen kicsiny —- igazságtalanság vezeti a tol-lamat, de akkor sem egyedül -beszélek, hiszen ön maga mondta, referens ur: „minden akta ilyesmiről szól11.

Minden akta ilyesmiről szól és minden akta úgy jutott önhöz, hogy egy föl-ületen mozgó futószalagon ment végig, időnkint egy-egy hivatalnokon keresztül, aki szorgalmasan dolgozott, tanulmányozott, az-tán fogta a szabályos -bélyegzőt és ráütötte a pecsétet. Minek említsek konkrétumokat? A hivatalnok léüf-önntar- t-ási ösztöne diktálja: nem vállalni a fel-elösséolyat, amilyenért a legkevésbé vonható felelősségre, aztán a legkevésbé felelős hivatalnok legkevésbé felelősségre vonható jelentése végigvonul magaslati irányban a legmagasabb helyig — ott felelősségvállalás hijján átfordul -az akta a lefelé vezető szalagra ée újra lejut a legalacsonyabb helyre. Kezdődik elölről minden. Az akták természete az, hogy hasonlóság alapján szaporodnak és lassan híznak...

Cselekedni és felelősséget vállalni annyit jelent, mint becsületes tanulmányozás alapján eleget tenni az igazságérzetémek —• minden mellékes tekintet nélkül! Minden mellékes tekintet nélkül! Az igazságérzet a legnagyobb hatóerő a cselekvésre, referens ur. A személyes opportunizmus az és az opportunizmus általában kerüli a felelősséget,

vagyis a cselekvést. Az igazságé-rzet: a felelősség vállalása. A felelősség vállalása: cselekvés. A cselekvés: -elevenség. Az elevenség: demokrácia-. Az elnök szavai szerint és mindnyájunk mai hite szerint.

Kicsit szégyelem magam, ahogy a fönti sorokat újra elolvasom. Ilyen gondolatokat váltanak ki belőlem Masaryk Garrigu-e Tamás ifjúkori emlékei és elmélkedései a demokráciáról? A művészi keretibe foglalt n-e-mes gondolatok? Valami zűrzavaros, nem tiszta érzésein van. Az -elmélet összefér a művészettel, de nem fér ösz- sze a valósággal? Hogy lehet az, hogy a magam ügyében a magam valóságos igazságérze-te száll föl -a könyv olvasása- közben és kopog a tudós és a művész ajtaján? Talán a-z-ért, mert a tudós és a mái vész vállalták a lehetetlent? A valóságot? SÁNDOR IMRE.

get. A hivatalnok szorgalommal fedezi a cselekvés hiányát, az elevenséget. Valamelyik hivatalnok mélyen lent, aki a legkevésbé felelős, formál egy — nem véleményt, hanem jelentést-,

Ida: 1/Héea Tehene

Molnár János híres csendbiztos volt valamikor a mi határunkban. Mikor én összeba- rátkoztam vele, harminc esztendővel ezelőtt, már akkor megroskadt egy kicsit, de a rabvallató tekintete még akkor is kibírhatatlan volt.

— No, öcsém, (izlik-e a bárányleves? —

szögezte rám a rabvallatót azon a tanyai ebéden, amit ő rendelt meg a tiszteletemre szépen lépő Bogár Pirosnál. (Körülbelül egyidős lehetett a szépen lépése a csendbiztos rabijesztgető tekintetével.)

— Hát ilyennel még nem találkoztam az életiben — vallottam ravaszul, ami éppen olyan kötelező a kezdő riporterre, mint öreg ■perzekutorra a sastekintet. — A maga neméiben a legideálisabb leves a világonÉn nemcsak ravaszul mondtam, hanem szívből is. Máig is azt hiszem, olyan ideális faggyú-levest az utolsó budai basa evett utoljára Magyar-országon.

— No, még egy tányérral, öcsém. Sose lesz belőled újságíró, ha ilyen szégyenlős maradsz. Szánd mőg már, Piros lelk-öm, a nyavalyást.

Még háromszor szánt meg Piros s akkor is megszidta a perzekutor, hogy ötödik tányérra való már nem maradt a tálban- Kinézte belőlem a híres .rabvallató szem, hogy még annak is megfeleltem volna.

El lehet gondolni, mit produkált ez a szem, .mikor Szerencsés Fekete Jóskára sze- geződött rá, aki szintén híres ember voilt a maga idejében, noha másirá-nyu pályán működött. Jóska a ma-rhalo-pás terén szerzett magának maradandó érdemeket és ezen a réven sűrűn érintkezett a csendlbiztossaL Elég meghitt viszony volt köztük s ámbár Jóska sok bosszúságot szerzett a perzekutor- nak, amit ő nem kevesebb kellemetlenséggel fizetett vissza, azt lehet mondani, hogy kölcsönösen becsülték egymást. Aki diplomaták memoárjait olvasta, az tudja, hogy ilyen esetek nem -ritkák a világi élelbén.

A nagykövetek is vacsorára szokták meghívni, akinek a veséjébe akarnak látni s igy támadt egyszer a perzekutornak is az a gondolata, hogy vacsorára invitálja meg magához a betyárt. A Tiszaparton jutott az eszébe, ahogy meglátta a kis mokány embert, aki éppen a halászoknak segített bárkát tisztítani. Hivatalon kívül ilyen szolgálatkész ember volt a betyár.

— No, Jóska, gyere velem — nyugasztott-a rá a vállára a kezét a biztosJóska megrettent, d-e csa-k azért, mert ne- Ihezellette bezzeg vállán a biztos nagy markát. Am-ugy a lelkiismerete most tiszta volt, egy vetélt borjú se vetett rá árnyékot.

— Mögyök én, tekintetös uram, hogyne mönnék — mondta készségesen és egy kicsit följebb tolta homlokán a kajla kalapot- Nagy tisztesség az egy szegény betyár legénynek, ha u-gy mehet végig a perzeku torral az uccán, hogy még csak hátra sincs kötve a keze.

De bizony érte Jóskát egyéb tisztesség is. Ahogy hazaértek, a oendbizt-os meg-gyujtotta a gyertyát s asztalhoz tessékelte Jóskát.

1 — No ülj le, fiam.

A betyárnak kezdett melege lenni. Akármeddig nézett vissza a pályáján, sose történt vele, hogy ülve vallatták volna- Gyanakvó szemmel oldalogt-a körül a kopott borszéket.

— Ne félj, Jóska, nem harap — nevetett a biztos — hanem nézd, inkább te harapj egy kicsit.

Azzal kivett az almáriomból egy tányér -rántott-csirkét és odatolta Jóska elé— No, legény, van-e bicskád? Hát persze, hogy van, micsoda betyár volnál, ha még bicskád se volna? No, ne kéresd magad, mint éjfélkor a menyasszony, hanem láss hozzá, ha hidegen is vállalod a rántott csirkét.

A betyár azonban csak csóválta a fejét.

— Ejnye-hejjnye, tekintetös uram.

— No, mondom, ne uraztasd magad, hanem töltsd meg az oldalközt- Ne félj, nem halsz meg tőle.

— Nem is azért, tekintetös uram — nézett sunyitva a betyár — ha-nem hogy mivel ér- demöliem én mög ezt az embörségöt?

— Ne bus-ulj fiam, majd megérdemlőd mingyárt. Azt mondod el érte neköm, hogy hogyan szoktál te lopni.

A betyár keresztet vetett.

— Isten őrizz, tekintetös uram- Hát mán a tekintetös ur is marbalo-pás-ra akadja adni magát?

— Szamár! — nevette el magát a biztos. — Hát, már hogy gondolsz olyant? Csak úgy barátilag löszöm föl a kérdést. Hiszen ilyen vén fejjel már csak nem kezdők uj mestör- «égöt.

— Nem is való mán az ilyenkor — döfött a tányérba Jóska megvidámodva a halbics- kával. — Én is suttyó gyerök voltam, mikor az első próbát töttem.

— Hogy volt az, édös fiam?

— U-gy, tekintetös uram, hogy marhapász- tor voltam, de mint ésszel élő embör, hamarosan rágyö ttem "arra, hogy többre mén az embör marhalopással, mint marhaőrzéssel. Ti-z pőngő-t se láttam együtt, míg a szömem ki nem nyílt, de aztán csak jóra fordult a sorom. Mingyárt az első ökörhajtással mög- kerestem ötven pön-gőt. El is danoltam még azon az éccakán a madarászi csárdába— Emlékszök én arra, Jóska. Te is emlé- közhetsz rá, mert jól helyben hagyattalak, mikor először a kezeimre kerültél.

— Hát hordtam egy hónapig a kékjét, tekintetös uram — mosolygott a betyár és ked- vetelten turkált a tálban a bicskaheggyel.

— ügy, úgy, gyerököm, csak válogasd a

Belusa-Slatina-fürdő

Ivén- és szénsavas természetes meleg vízzel Reuma, gyomor, vese, hólyag és idegbán- talmak ellen.

Ui strandfürdő. Salát aut«.

Napi penzió lakással; 30 Kő. Négyszeri étkezés. Prospektust kívánatra küld a

FÜRDŐ PENZIÓ

fi

uagyját, mert biz ezek apró jéneik-ék voltak’. Hát osztán ki szokott neked segíteni, Jóska? Csak úgy barátilag kérdezőm.

— Neköm, tekintetös ur? Nem segít neköm sőnki a jó Istenön kívül— Te, embör, te! Ne káromold az Istent!

— Én? Hogy kár-omolnám? — tiltakozott a 'betyár. — Nem vagyok én káromkodás embör. Osztán mög a jó Istennek se igön lőhet velem baja, mert mindig megszokott, segíteni. Akinek egy-két ökre va-n, azért én sose -bántottam, a nagygazdának mög se több, se kevesebb egy ökörrel.

— No, no — f-űjta a biztos a füstöt. — Az- f tán hány ökröt loptál már össze, gyerököm?

— Tudja a Jézus. Nem nagyon számolgat-1 tam én azokat- De nem sok hijja lőhet a két- | száznak.

— Aztán hányszor vesztöttél rajta?

— Azt már mög tudom mondani, kérőm- i szépen. Kilencszer kerültem a törvény kezei-1 re össze-vissza.

— Ügyes embör vagy te, Jóska — bókolt

a biztos. í

A betyár azonban szerényen rángatta pa- nyókára a vállát.

— Nem én vagyok ügyes, tekintetös uram, hanem azok a szamarak, akik az ökröket őr- : zik. Nézze, legutóbb is hogy jártam! Tekintetös urnák mán csak elmondom, barátilag. ;

— Mondjad, -fiam, mondjad! — villant fel : a perzekutor szeme- De csak az almáriumra villant. Egy üveg piros bort állított az asztal- ; ra. — Ne mondd, Jóska, hogy úgy veszejte- Iek el, mint ördög a feleségét.

A betyár húzott egyet az üvegből és most adja vissza az elismerést.-— Jó kis bora van a tekintetös urnák.

— Ne arról beszélj, lelkűm, gyerököm. Azt mondd el, hogy mi volt az a legutóbbi eset?, De azért ne hagyd ám itt ezt a kis köröm- falad é-ko-t se.

— Az? — tömte magába Jóska az apróé?- \ ka csülköket. — Jó kis eset volt az, kérőm* Az első kakasszókor ki akarom vezetni az is* tállóból az ökröt, hát nem föl-ébred rá a bőrös! Mit akarsz? — kérdezi mérgesen. —* Hát mit akarnék, mondok, szögény hajcsár vagyok, eltévelyödtem, itt akarok mögfhálmi, : bekötöm éc-cakára ezt- az ökröt a jászolhoz, ha mögengedöd. Dehogy engedőm — pattog

a bér ős — ha a gazda röggel észreveszi, mög- piszkol érte, tisztuljon kend innen vele! Mid gyök mán, édös fiam, mögyök — mondom neki — csak ne haragudjál! Hát nem is haragudott a külíűfejű, mert még az ajjtóf is ő nyitotta ki.

Nevetett a betyár, nevette a perzekutor is, ' de azért utoljára mégis csak rávetve Jóskára a rabvallató szemét.

— Aztán hová vezetted azt az ökröt, Jóska fiam ?

Jóska időváltozást érzett- Egy kicsinyég ,j megállt benne az ütő. Aztán összeszedte ma- ; gát <és vállat vont.

— Vannak a magamfajta embernek több-' féle helyei.

— Azokat szeretném én tudni, Jóska.

— Azokat nem mondhatom -én mög, tekln- tetiös ur. Becsűié s dolga az.

— Ötven pengőt kapsz minden orgazdáéit*

— ötven pengőt? — bólintott Jóska. —i Szép péz. De nem böcsület,

— Ha pedig nem vallasz, akkor tüstént vasra veretlek.

Már akkor állt a perzekutor. Szúrt a szeme, mint a vasvilla. A betyár lehajtotta a! fejét.

— Hát mit tőgyek, tekintetös uram?

■— Igyál, Jóska és beszélj.

— No, írja az ur — szegte föl dacosan fejét a betyár. — De maga felel érte az Isten előtt, ha becstelenségre kényszerít.

— Vállalom, fia-m, csak mondjad.

— Tessék. Kesdy Szabó András, Majsa.

• — Jó pi-pa, ösmenöm- Mondd csak tovább.

'— Penec.iles Tót János, Makó— Tovább!

— Csábi Mátyás, Vásárhely.

'— Van-e még?

— Csen ki Ráífael, Félegyháza.

— Lössz-e még?

— 'Tán ölég is most mán ebből ennyi.

— (Hát egyelőre öllég, fiam. Köszönöm á szí vessegöd.-— Én is a tekintetös űrét — nézett Jósba

4