Prágai Magyar Hirlap, 1933. május (12. évfolyam, 101-124 / 3211-3234. szám)

1933-05-11 / 108. (3218.) szám

4 1933 május 11, csütörtök­A budapesti Juszt TeMM-vecseHtyeU Irtás NEVBMJER PÁL A zenei világirodalomban többszörös vo­natkozásban .is alapvetően fontos a magyar Liszt Ferenc- Legfontosabb talán a zenei formafejlődés szempontjából, mert ő volt az, aki a német klasszicitás utolsó állomása után a később programzene elnevezés alatt hatalmasan kifejlődött uj melodikus kifejezé­si lehetőségeket zseniális egyszerűséggel és egyéni grandiozitással oldotta meg, A zenei „motívum*', mint a fonetikai jellem projek­ciója az ő újítása, és ami Weber (romantiká­jában s Berlioz fantasztikumában még rész­ben bizonytalanul, részben szertelenül je­lentkezett, az Lisztnél öntudatos alapkőlera­kása annak az uj zenének, amely napjainkig tart. A másik felbecsülhetetlen tette, hogy olyan alapokra helyezte a zongorajátékot, amilyet Liszt fellépése előtt nem ismertek, és a zongora, mint a kamarazene hangszere, zenekarian polifón jelleget kapott. Reformá­tor volt tehát két téren is, a kompozíció és a reprodukálás terén. Liszt név© egy időben izzó kultuszt, jelen­tett, a kultusz minden nagyságával és türel­metlenségével, és később, amikor atonalitás, negyedhang, zenei impresszionizmus és uj- klasszicizmus nyomult előtérbe, revideálni kellett, Liszt, életművét- A revízióval kapcso­latosan derült csak ki, hogy Liszt nagyobb, mint amilyennek gondolták és fontosabb a zenetörténet számára annál a fontosságnál, amelyet neki addig tulajdonítottak. Az ő je­gyében lezajló nemzetközi versenyek, ame­lyeket most tartanak Budapesten, nemcsak Liszt-reneszánszot jelentenek, hanem a leg­nagyobb és legegyénibb magyar mesternek az egész müveit világra gyakorolt hatását magyar szempontból érzékeltetik és mivel ezek a versenyek valóban nemzetköziek (tizenhárom európai ée négy amerikai or­szág zongoraművészed vesznek részt ben­nük), Liszt Ferenc tanúságot tesz halála után arról, hogy zenei egyénisége a magyar föld­ben gyökerezett, nemcsak a rapszódiákban, hanem zongorára irt hatalmas kompoziciói­ban és szimfóniái költeményeiben is. Fontos ez pedig azért, mert a német, zenetörténet magának követeli Lisztet, bár zeneisége még klasszikus formáiban is magyar és ev­vel a magyarságával nem német-, hanem francia szellem keveredett, ami szellemes fordulatok bőségében és a kompozíciók ele­ganciájában jut kifejezésre. íetewtősé%& A nemzetközi zongoraversenyek eszméje Varsóban született, ahol a magyar Ungár Imrét tüntették ki az első díjjal. Budapest igen helyesen cselekedett, hogy felkarolta ezt az eszmét és Dohnányi Ernő óriási kul- tur.munkát végzett- e versenyek megalapozá­sával. A nemzetközi zsűri tagjai világhírű művészekből rekrutálódnak és a legjobb kul­túrpolitikának mondható, hogy nemcsak egy­szerű zongorameocsről van szó, hanem szinte olimpiásaosan ható ünnepélyes keretek és igen komoly versenyszabályok valóságos ak­Selmeebánya, május 10. A szlovák nők egyesülete, a Z ivén a értekezletet tartott Sel­mecbányán Medveczky Olga körzeti elnök vezetésével. Az értekezletnek, melyen a zó­lyomi, besztercebányai, túr ócszen tanárt oni, breznóbányai, losonci és rimaszombati szer­vezet is képviselve volt. az a két. téma ad kü­lönösebb érdekességet, amely a tanácskozás szőnyegére került. Ez a két téma a zsidókér­dés és a szlovák ifjúság kenyérproblémája. A zsidókérdést — melyet most a németor­szági események kapcsán a csehszlovák na­cionalista sajtó azért tart annyira lölszinen, hogy a szilovensekói zsidóságot fokozottabb asszimilációra bírja — Kupcok Mária szlovák írónő vetette a vitába. Elpanaszolta, hogy bár a besztercebányai Zivemának csak két zsidó tagja van, mégis egyidő óta a Zsivenát egye­sek „Zsidenának“ kezdték nevezni. Miután tudomása szerirt újabb zsidó tagok szándé­koznak belépni az egyesületibe, ezért a köz­ponttól uj utasítást kíván arra nézve, milyen magatartást tauusits«nak a tagtföb ré te In él. Mj nem vagyunk a Zsívena tagjainak szapo­tussá. magasztos!tják ezt a versenyt, amely­nek szellemi védnöke Liszt Ferenc szelleme. Különben is ez a verseny előjátéka az 1936­ra, Liszt halálának ötvenedik évfordulójára tervezett hatalmas arányú ünnepségnek és eszerint a Liszt-reneszánsz most indult el. Liszt neve azonban nemcsak zenét jelent, hanem kultúrát és pedig speciális magyar kultúrát abból a fajtából, amelyet Petőfi, Madách, Katona, Ady tettek általános érvé­nyű világkultúrává és ez a kultúra nyilatko­zik meg művészi, tehát legnemesebb formák közt a budapesti nemzetközi versenyeken; Igaza van Bartók Bélának, a zene népi hu­musza zseniális fed tárójának, amikor rámuta­tott a Prágai Magyar Hírlap húsvéti száma részére adott nyilatkozatáén a népdal ele­meinek kulturális fontosságára, és épp oly igaza volt K. B. Jirák professzornak, a prá­gai rádió zenefőnökének, amikor rámutatott egy interjúban arra, hogy Hubay Jenő nő­in aníicizmus a azért igen jelentős, mert a ma­gyar népi talajból táplálkozik. Liszt uj for­mákat teremtett és a zongorajátékot újsze­rűén széles alapokra helyezte, de zenekultu­rális szempontból helyes értékelést ez csak akkor nyer, ha nem felejtjük el, milyen ősi forrásokból táplálkozik ez az újítás és szer­ritása ellen, — mondotta a szónok — de sem nemzeti büszkeségünket, sem szlovák jogain­kat nem engedjük érinteni. Ezekkel a szavakkal azt a furcsa ellent­mondást juttatta kifejezésre, mely. a szlovák nacionalisták magatartásában a zsidókkal szemben annyira feltűnő, nevezetesen türelmetlenül be akarják rántani a zsidókat a mozigialmaikba, de ugyanakkor bizalmat­lanul fogadják ők©t, ha netán péJUdául Zsi­vema-tagokul jelentkeznek . . , A másik érdekessége volt az értekezletnek a határozati javaslat. Azok az irathalmazok, amelyeken ott áll: ,melze vyhoveti“ (nem tel­jesíthető), nagyon megrázzák a munka és foglalkozás után vágyódó fiatal intellektuel szivét és lelkét — mondja a határozati javas­lat. — Egy időre hagyjuk e] a harisnyakötest, hölgyek, mert itt van az ifjúságunk, itt vannak felnőtt gyermekeink. Követeljünk spontán erővel kenyeret, elhetltyerőst intel­ligenciánk szórnám. Ha már a nemzeti ve­zetők és a politikusok gyöngéknek bizo­v.esen á föld melyik részével függ össze. A Liezt-versenyek minden mozzanata ese­mény : Szent Erzsébet legendájának előadá­I sa, a Liszt. Társaság díszhangversenye, má­jus 17 és 18-áu a rádió által közvetített két döntő zenekari hangverseny, amelyeket Dohnányi vezényel és amelyeken az a nyolc- művész szerepel, akik a versenyeken az első helyezést nyerték. A magyar rádióban ,a verseny tartama alatt a nemzetközi zsűri legnagyobbjai, Baokhaus, Arrau és Sauer fognak játszani és a rádió felújítja azt a Liszt Ferencről szóló nűkroifóndrámát, ame­lyet már decemberben nagy sikerrel játszot­tak. A Liszt Ferenc Társaság októberben Rómában rendez ünnepi hetet. Lisztnek, a zongora egyedülálló reformáto­rának égisze alatt rendezték meg a buda­pesti nemzetközi zongoraversenyt, de végte­lenül fontos elhatározás volt, hogy Liszt ün­nepévé formálták át olymódon, hogy ez a ha­talmas magyar zenei egyéniség teljes mér­tékben és zenei vitalitásának megfelelő mó­don érvényesül. Az egyes nagy müvek most fogják bizonyítani nemcsak azt, hogy Liszt örökérvényű, hanem azt is, hogy ez az örök­Rendőri felügyelet alá helyezte ös-magát a lassít egyetem Jassi, május 10. Az egyetemi tanács tegnap foglalkozott a legutóbbi diákzavargások ügyével és drákói intézkedéseket foganatosí­tott a zavargások megismétlésének megaka­dályozása céljából. Vlad és Ardelu egyetemi hallgatókat, akik a zavargásokban vezető szerepet játszottak, örök időkre kizárták Ro­mánia valamennyi egyeteméről- Több hall­gatót pedig eltiltottak az idei vizsgáktól. Az egyetemi tanács egyúttal felhatalmazta a rendőrséget arra, hogy állandóan külön osztagot tarthasson az egyetem épületében a rend biztosítása, céljából. Egyben eltil­tották az egyenruha és a nemzeti ruha vi­selését az egyetem épületében és utasítot­ták a tanárokat, hogy ne tartsanak elő­adást zsidó hallgatók távollétében. Az egyetemi diákság tegnap este gyűlést tartott, amelyen zajos jelenetek között tilta­koztak az egyetemi tanács drákói intézkedé­sei ellen és elhatározták, hogy memoran­dumban fordulnak a kormányhoz, amelytől kérni fogják a numerus clausus bevezetését nyúlnak^ hogy az iskolázott szlovák ifjúság részére kiharcolják a fm’Jat kenyeret, emel­jék föl tiltakozó szavukat a szlovák nők, követeljék spontán erővel, hogy elsősorban Szlovenszíkó gyermekei kapjanak jogot az életre szélesebb hazájukban ... — mondja végül a határozat. ervényüség mennyire magyar­A szlovák honleányok szegénységi bizonyítványt állítottak ki a szlovák politikusokról A Zivena Selmecbányái értekezletének dilemmája a zsidó tagok fölvételénél — A szlovák nők kenyeret követelnek faaik számára AZ ARANYCSAPDA JAMES O. CURWOOD REGÉNYE (14) __ Céhe! A leány szinte abban a pillanatban felelte: — Philip! . Kívülről hangok .jelezték Bram visszatérését, A farkasfalka morgására és vonítására súlyos léptek következtek és a farkasok gazdája be­lépett. Philip nem fordította fejét az ajtó felé. Nem az volt, az első dolga, hogy megfigyelje: milyen hatással van Bram visszatérése Célie Árminra. Folytatta a munkáját. Még fütyörészni is kezdett. Aztán egy ékét- végső kavarás után elfordult a. burgonyától és odamutatott a ved­reikére, amelyben a kávé főtt: — Vegye le a kávét, Céhe. Készén vagyunk! Ekkor lopva ránézett a leányra. Az izgalom, a pír jórészt eltűnt a leány arcáról. Mikor Cé­he odavitte a kávét az asztalihoz, Philip ráné­zett Bram Johnsonra. A farkasok gazdája háttal állt az ajtónak. Mióta belépett, meg sem mozdult. Együgyüen nézte, mi történik a szobában. Egyik kezében vízzel telt csajkát, a másikban fagyasztott ha­lat tartott. — Elkéstél a. hallal, Bram — mondta Philip. —- Nem várakoztathatjuk tovább a, kisasszonyt. Különben is, azt hiszem, annyira megetetted öt már hallal és hússal, hogy már csaknem bele­hal. Gyere reggelizni! Egy bádogtányért megrakott forró burgonyá­val. hannock'kenyérrel és rizzsel, amelyet még akkor főzött, meg. mielőtt nekivágott, a hóme­zőknek és odatette a. leány elé. A második tá­nyért Bram, a harmadikat a maga számára, rak­ta meg. De Bram nem mozdult. Még mindig a jkezébeo tartogatta a vödröt és a halat. Hirte­len mind a kettőt morogva letette a padlóra és odament az asztalhoz. Jókora mancsát rá­tétté Philip vállára. Nem volt közönséges szo- | ritás, a csont is megropogott belé, pedig Bram láthatólag semmi erőfeszítést nem tett. A te-, kintetét közben le nem vette a leányról. Hátrry húzta. Philipet, elengedte a, vállát és a két má­sik tányért is odatolta a leány elé. Aztán ráné­zett, Philipre. — Mi megenni húst, m‘sziő! Nyugodtan, értelmesen mondta ki a szava­kat. Szemeiben és arcán nyoma sem volt a. té­bolynak. De nyomban következett a változás. Az óriás hátraszegte a fejét, és vad, eszelős ne­vetésétől megremegett a szoba.. Odakintről a farkasok ordítása válaszolt rá. Fhilaipnek nagy erőfeszítéséibe került, hogy uralkodjék magán. Eszének pillanatnyi fölvíb lanásában Bram akkora gavallériát tanúsított hogy az mélyen megindíthatta a leány szivét. A leánynak szinte diadalérzet volt a, tekin­tetében, mikor Philip ránézett. Most. már tudta, hogy az idegennek egészen meg kellett értenie azt, amit ő az imént magyarázni próbált neki. Bram a. miaga, tébolyában ig jóságos volt őhoz­zá. És Philip most már nem tétovázott tovább. Megragadta Bram kezét és megrázta. De Bram, akinek nevetése valami morgó hangba veszett, mintha észre sem vette volna. Mikor Philip ne­kiállt elkészíteni a halat, ő indián módra le­guggolt, a fal mellett. Tekintetét le nem vette a leányról addig, amiig az be nem fejezte reggeli­jét. Philip odavitte neki a. sült halnak a felét. De akárcsak a fából faragott bálványnak kínál­ta volna. Bram fölállt, csöndesen morgott rna- gáibanj aztán fogta a kari'bu két combjának a maradványait és kiment a. szobából. Egv perc múlva behangzott a nevetése és a farkasok ordit-ása. XI. FEJEZET. Philip fölfedez valamit Alig csukódott be az ajtó. Célie Ármin oda­futott Philiphez és az asztalhoz tuszkolta. Bram őrködésének feszült, félórájában a, leány meg- a reggelijét, mintha semmi szokatlan dolog Sí*, történt volna. Most ragaszkodott ahhoz, nogy Philip burgonyát, és bannock-kenyeret is egyék a hal mellé ég egy csajka kávét is kitöl­tött, az idegennek. — Azt akarja látni, hogyan fog ki rajtam ez a reggeli? — mosolygott Philip a leányra, és egyszerre, mérhetetlen vágyat érzett, hogy le­hajtsa a, leány fejét megcsókolja. — De nem ót ti a helyzetet, kisleány. Ezt az átkozott ban­nock-kenyeret eszem és reggel, délben, este. Ráuntam már rettenetesen. Bram hala nekem valóságos csemege. És ez a kávé, amelyet, ön kavargó tett meg nekem,.. Célie szemben ült vele, amíg evett és Philip közelről figyelte. A leány egyre csinosabb lett, mennél többször látta és Philip most már tel­jesen bizonyos volt abban, hogy ez a leány ide­gen itt fönn Északon. Megint azt mondotta, ma­gában, hogy nem lehet több húsz évesnél. Gon­dolatban még meg is mérte és fogadott volna, hogy még öttel sem nyomhat, többet százhúsz fontnál. Szerette volna mását tudni a leány ibolyakék szemeinek, de 6ehogysem emlékezett ilyesmire. Árva, egészen árva, ez a leány itt a világ végén. Annyira nem függ össze ezzel a vidékkel, mint a crépe do chine bálimba, vagy a rózsaszín porcellán. És mégis itt ül szemben vole. mint egy megoldani való boszorkányos rejtély. És a. rejtély maga is szeretné, ha meg­oldanák. Látni a szemein, látni a torka reme­gésén. Szeretné módját találni annak, hogy el­mondja neki: kicsoda is ö, miért van itt, mit kell neki tennie őérette. Philip az aranyhurolkra gondolt. Mindezek után végképp úgy gondolkozott, hogy a titok­nak ez az igazi kulcsa. Fölkelt, az asztaltól és odavonta a, leányt az ablakhoz. A farkaskarám túlsó végén Bram húscafatokat hajigáit a, far­kasoknak, amelyek körülugrálták. Philipnek egy-két. percre megvolt az az elégtétele, hogy a leány megérti, hogy ő a szörny-emberre akar­ja tereim a figyelmét, nem a falkára. Majd el­kezdte kibontani a leány hajfonatát. Ujjai meg­remegtek selymes tapintásától Érezte, hogy arca elpirul a. szakálla alatt ée tudta, hogy a leány szemei csodálkozva figyelik. Egy vékony hajfürtöt három részre bontott ég elkezdte sely­mes fonallá szőni, amely alig volt vastagabb a szörny-ember nyulhur okjánál. A hajfonatról Bram Johnsonra mutatott és a leány szemeiben egyezerre fölcsillant a megértés. Célie taglejtésekkel válaszolt. Vagy ő maga, vagy Bram szakította le fejéről azt a fürtöt, amelyből az aranyhurok készült. De nemcsak azt az egyet, hanem többet is. A leány lehaj­totta a, fejét és megmutatta Philipnek, hogy sza­kítottak le róla fürtöket, amelyek olyan vasta­gok voltak mint a kisujja. Philip fölsóhajtotta A leány nem mondott, el neki semmi újat, kivéve azt, hogy nem egy ilyen nyulhurok volt, hanem több is. Már meg akart szólalni, de a leány tekintet-e elnémította. Célie szemeiben hirtelen izgalom lángolt föl. Kinyúj­tott kezeivel csak a. mellét érintette Philipnek. — Philip Brant. Amerika! —- kiáltotta. Aztán kezeit a maga mellére téve, m-ohón hozzátette: — Célie Annán, Dánia! — Dánia! — kiáltott föl Philip. — Hát ez az. Dániából jött? A leány bólintott. —- Koponhága ... Dánia! (Folytatjuk,)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents