Prágai Magyar Hirlap, 1933. május (12. évfolyam, 101-124 / 3211-3234. szám)

1933-05-30 / 123. (3233.) szám

^^GM-MAGtARHIKLAR A vitaminok Irta; Ambrózy Géza I. A vitamin szó agyúké azoknak a Legutolsó század által kitermelt szavaknak, amelyet mindenki ismer és használ. nem törődve azzal, hogy milyen ita­lom rejlik e szó mögött. A kereskedő portékáját mint vitamindus táplálékot ajánlja, a konzerv­gyárak arra épiiák reklámjukat, hogy télen, „vita- mindnis, zöld’.* főzelékeket nyújtanak a nagyközön­ségnek. Mindezeken túl azonban mindenki tud va­lamit a vitaminokról, ha nem is sokat. Ez a ezó ma hozzátartozik már az intelligenciáihoz; nem le­het intelligens az, aki még nem hallott., vagy ol­vasott róluk. Hogy azonban ez nemcsak mint, szó legyen eleme közműveltségünknek, hanem mint olyan valami, amiről világos fogalmunk, képünk van, mélyebben kell beletekintenünk a dolgok lényegébe. Egyszóval: Nemcsak azt kell tudnia a müveit embernek, hogy vannak vitaminok, hanem azt is, hogy hol vannak és mik a tulajdonságaik. Mire valók és hasznára vaunak-e az emberiségnek. Ezekre a kérdésekre vajmi kevesen tudnánk fele­letet adni, mert megelégszünk azzal, amit innen- onnan hallottunk, s ami emlékezetünkben jól- rosszul megmaradt, A vitaminok köziül kettőt 1912-ben Fűnk Káznmér fedezett fel. A felfedezést nem úgy kell érténünk, hogy ő ezeket- előállította és megállapította volna mibenlétüket. Nem! A legszorgosabb kutatások még ma sem derítettek fényt erre a kérdésre. Ö csak azt állapította meg, hogy kel] lennie egyes táplálékokban olyan anyagoknak, amelyek, a megélhetésre múlhatatlanul szükségesek, s ame­lyeknek -a hiánya betegségeket okoz. Minthogy különböző betegségek léphetnek fel egyoldalú táplálkozás esetén, fel kellett tennie, hogy többféle ilyen vitamin anyag létezik. Ez a felfedezés a kutatók nagy tömegének a. fi­gyelmét irányította erre a kérdésre és ma már több mint 2000 tudós foglalkozik vitám űrkutatás­sal és -í000-nél több könyv és értekezés számol be az elért eredményekről. A kutatók egész álIatkőrMzakat rendeznek be galambok, tengeri, malacok, nyulak és patkányok­ból, amelyeket különböző koszton tartanak és pon­tosan feljegyzik az álatok egészségi állapotát a különböző ételekkel szemben. Ezeknek a fáradsá­gos és költséges vizsgálatoknak az eredményei a következők: Eddig 6 féle vitamint ismerünk, amelyeket az ABC első betűivel különböztetünk meg egymás­tól. A különböző vitaminoknak a táplálékból való hiánya különböző betegségekéit idéz elő, meg­akasztja a fiatal szervezet növekedését, a ezerveze­tet általában gyöngíti és hajlamossá és fogé kony­ává teszi a fertőző betegségek iránt. Nem talált azonban e. szorgos kutatás olyan tá­panyagot, amelyet vitaaaiodiusnak lehetne nevezni. Á mai precíz kémiai eljárások segítségévei fel tudják bontani az élelmiszereket alkotó elemeik­re, ezeknek javarészét ismerik is és közöttük mégsem szerepelnek a vitaminok. Bármilyen „vita­mindus" gyümölcsben tehát nincs annyi vitamin, hogy ezt vegyi eljárásokkal ki lehetne mutatni. Jelenlétüket tehát még a milgrammal, a gram ez­redrészével sem lehet megmérni. Csak annyit tu­dunk, hogy az egyik étel jobb hatással volt a be­teg állatra, mint a, másik, az elsőben tehát több vitaminnak kell lenni, mint a másikban; persze nem mindegyik vitaminból, hanem vagy az egyik- bői, vagy a másikból. A. vitaminok leggyakrabban a gyümölcsökben, Vigtváír, május vége. (A Pirágaí Magyar, Hírlap munka fámától,) Tarka házaival, ma- ezaitos gyermekeivel ma már nem a Vág partján fekszik ez a kis falu, amelyet úgy hívnak, hegy Vigvár, szlovákul Veeelé nad Vahoan. A. rakoncátlan folyó pár kilométer­nyire északra hömpölyög, de Írások vannak róla, hogy néhány évszázaddal ezelőtt, amikor Má­tyás király kergette a nemes vadat Vigvár határában, a Vág hullámai nyaldosták a királyi kastély árkait Víg élet tombolt, a Hunyadiak várában, in­nen maradt fenn a falucska neve is. Ma már csak legendák, meg korhadt romok, amik­nek oldalain kizöldiül a moha, emlékeztet­nek a romantikus időkre. Ma is kastély áll a falu közepén, de ez már modern építés, még ha százesztendős is- A környék legnagyobb urasága, Szkublics János lakik benne, Sokat utazott, tauult, intelligens ember. Szkublics János pár esztendővel ezelőtt elhatározta, hogy birtokán téglaégetésre rendezkedik 'be, minthogy erre a célra a kastélyt környező, egészen különös alakú dombok földje kitünően alkalmas. Munkáso­kat hozatott, a birtokra és megkezdték a munkát Egy napon aztán a munkások jelen­tették, hogy cserepeket, kő szerszámokat találtak a dombok oldalán, A íölöbirlokcs félretette a leleteket és mint­hogy azokat különösen érdekeseknek ta­lálta, meghívta birtokára Európa egyik legís­ban, tojásban és aa állatok, zsigereibea (máj) zöld levelekben, a magvak héjában, fejben, vaj- találhatók. Ezekből ki 'nem vonhatók, elő nem állít­hatók, de könnyen elpus-ztithatók. Különösen, a hevítés (hosszas melegítés), szárítás, lugozás és levegővel való keverés teheti Őket tőnkre. Ezek az ismeretek egyelőre még nem változtatták meg a főzés év * konzerváló* módját, de vaáószkjü, hogy a vitamino* tópláükozáe a jövőben nagyobb szerephez fog jutói ée ea meg fogja másítani a befőzést ée ál talában a konyhák óm Lát. Annyit már most is tudunk, hogy a németek u, n. főzőládái, amelyekben as éleiteket lassan és egyenletesen főz­ték, vagy sütötték, az egészséges 'táplálkozás szem­pontjából teljesen alkalmatlanok. Az egyes vitaminokról, hatásaikról-, arról', hogy mely ételekben találhatók és milyen mértékben, más alkalommal fogok beszámolni. Most még csak annyit, hogy a vitaminok szerepét — Mr nem szabad elhanyagolnunk őket — ne túlozzuk, mert nemcsak abból származhat baj, ha táplálkozásunk nélkülözi a vitaminokat, hanem abból is, ha tul- ságba visszük a „vitamindus'* táplálkozást. mértebb archeológusát, Gordon Ohilde londoni professzort, Ckilde meg is érkezett és napokon keresztül dolgozott Vigváren. Megállapításai fölötte szenzációsak. Ohilde tanár meg,állapitóttá, hogy Mátyás király egykori vadászkastélyának helyén az ősembernek egészen ritka tele­pét fedezték fel a téglaverő munkások. A belep a kőkorszak végéről, a rézkorszak elejéről való, amikor a Vág völgy az ősember átvonuló útja lehe­tett. Az a domb, amelyben nemcsak cserepe­ket, hanem áliatcsontokböi faragott szerszá­mokat, sőt egész tűzhelyeket is találtak, va­lamikor a Vág partján állott és az ősember a domb oldalába vájt barlan­gokban húzta meg magát. Barlangjait maga ásta meg a domb oldalán és ezek a barlangok 5000 esztendőn keresz­tül olyan jó állapotban maradtak, ami as ar­cheológiában szinte példa nélkül áll. Talán áradás, talán idegen törzsektől való félelem kergette el as 5000 esztendővél ez­előtt él't ősembert a későbbi Vigvár vidé­kéről. Menekülése pánikszerűen történhetett, mert szerszámjait, felszerelését, otthagyta a domboldalon vájt barlangjaiban, ahol megtalálták az ősember tűzhelyét i-s, utol­só ebédjének maradékaival. A marad­vány: néhány elszenesedett, megpörkölt buzasrem, öregebb, mint az egyiptomi királysírokban talált bum.! ötezer esztendő® busa! Istenem, milyen nagy eseménynek kellett: történnie, hogy ősiünk otthagyja forró tűzhelyét, félig elké­szült ebédjét és futva meneküljön délre vagy nyugatra! Gordon Childe tanár megállapította, hogy az itteni őeember már egy fejlettebb kultú­rában élt Valamennyi szerszámról, amdt itt találtak, megállapította, hogy mire használ­ta azt az 5000 esztendővel élt ember, aki tűzzel főzött, elejtett állatok bőrét kikészí­tette és nagyobb tudást igénylő fazekakat, edényeket gyártott. Childe tanár megállapí­tásainak legérdekesebbike azonban az, ami­ről Szkublics János igy nyilatkozott: — Az egyik barlangban különös, csontból faragott szerszámot találtunk, amiről nem tudtuk megállapítani, hogy ez mire szolgál­hatott. Az a tárgy körülbelül akkora, mint az ember talpa, hátul szélesebb, mint elől, azonlban szélesebb. A osont egyik oldalán erősen le van koptatva, még a laikus is megállapíthatja, hogy ez a kopás nem ter­mészetes. Csodálatosképpen ezen csont mel­lett egy teljesein hasonlót találtunk, ez azon­ban a másiknak csak a felét teszi ki. Szinte önként felvetődik ma a gondolat, hogy amig a nagyobb csontszerszámot csak felnőtt hasz­nálhatta, addig ez a kisebb egy gyermek számára készülhetett. — A világhírű angol archeológus megálla­pította, hogy a szerszámokat az ősember egy szarvas siucsontjából faragta. Ma már nem él a szarvas ezen a vidéken, va­lamikor azonban hatalmas erdők borították a Vág partjait és az ősember vígan vadász­hatott a szarvasra- Mister Ohilde megállapí­totta, hogy a különös alakú csontszerszámot az ötezer esztendővel ezelőtt élt ősember korcsolyá­nak használta, állati szíjakkal erősítette a lábához és ezzel száguldott a befagyott Vágón­Ezekkel a korcsolyákkal űzte a vadat a hi­deg téli napokon. Európában eddig még nem akadtak ilyen leletre, egyedül Amerikában, New Mexi­kóban találták meg évekkel ezelőtt az ős­ember hasonló alakú korcsolyáját. Csodálatosképpen emberi csontokat nem ta­láltak a barlangokban, vagy azok környékén, Professzor Childe ezt arra magyarázza, hogy az ősember valószínűleg elégette elhalt booaátajrtoróit és azok a hatalmas, szinte umaszerü edé­nyek, amelyek széttört darabokban olyan ■sű­rűn fordulnak elő a vigvári domboldal bar­langjaiban, voltaképpen hamwedrek voltak. A vigvári leletek mindenesetre az archeo­lógia legértékesebb eredményeinek tekint­hetők. II ■ W I i a IIT aammmmmmmmmammammmmmmmmmn i ■■■ ............— mwi.ni. infSt W" Ajánlja t „Nagyasszonyt** nőlsmerősej 9C* közt! — Fölhívás a gyermekeiket nyaraltatni akaró szülőkhöz. A pozsonyi kerületi szünidei gyermek­gondozó egyesület vezetősége közli, hogy az általa fenntartott üdülőtelepeken., mégpedig Lipótujvá­ron, Dohsmán, Szépéé remetén, Alsók utániban, Fel­sős tubnyán és Ivisucán van még néhány szabad hely 6—14 éves gyermekek részére. As egyesület fölkéri a szülőket, amennyiben erre a kellemes és kedvező feltételek mellett nyújtott nyaraltatáira reflektálnak, haladéktalanul jelentsék be gyerme­keiket az egyesület irodájában (Bratislava-Pozsony, Pánenská u. 7.) hátul két lyaik van rajta, elől pedig egy. Es 1933jn^u*^3ü^edd. • • Ötezer éves buzaszemet találtak Mátyás király egykori Vág-parti kastélyában Egy angol tudós szenzációs archeológiái felfedezése a Vág-volgy ősembereiről AZ ARANYCSAPDA 1AMES O. CURWOOD REGÉNYE ! Tc ) _ — Nem lehet, már nagyon messze — bátorí­totta a leányt. — Nagyon hamar oda kel] ér­nünk- édes. Nagyon hamar. Oéíie gyöngéden megérintette Philip arcát és a férfi küzködni kezdett valamivel, ami. a torkában jelentkezett. Az utóbbi félóra alatt különös változás történt a leány szemeiben. Mintha bénultan feküdt volna a karjaiban, fe­jét a mellére bocsátva. Kimondhatatlan gyön­gédség volt a tekintetében és valami más is. Ez zavarta föl Philip lelkét. Nem fedelem volt, hanem nagy szerelemnek a szelíd fénye és a megértése. A leány tudta, hogy Phüp sem birja már sokáig a küzdelmet és két dolog közül egynek meg kell történnie nagyon hamar. Célie lágyan cirógat la Philip arcát, egészen addig, míg Phi­lip újra letette és ekkor a leány a keblére szo­rította Philip kezét, amint hátratekintettek és hallgatóztok. Philip érezte a leány szivének, csöndes dobogását. Ha szüksége lett volna, több bátorságra, ebből meríthetett volna! Tovább mentek és ráakadtak a fabázra. Nem volt száz yarányira sem onnan, ahol először meglátták. Már nem volt elhagyatott. Kémé­nyéből vékony füstézalag kanyargóit, fölfelé. D'e egyéb jele az életnek nem mutatkozott. Philip rámeredt a faházra. — Ixne, itt a vég­ső renúnység, . Élet és halál: minden, amit a. világ neki h ennek a leánynak tartogat, ott van, abban a faházban!... Gyöngéden letette o, hányt, de úgy. hogy a faházból ne láthas­sanug. ő maga pedig levetette köpönyegét h i<-i •■•ritettft a hóra. A harcra készülő férfi óva­tossága colt ez, hogy fürgébben mozoghasson. Meglátszott az arcán. Mikor odafordult a leány­hoz, az olyan fehér volt, mint a. hó a lábai kö­rül. — Jókor jöttünk — lihegte Philip. — Te... te maradj itt. A leány megértette. Ujjal bel elkapaszkodtak Philip kezébe, mikor a férfi elvált föle. Torkát a sirás fojtogatta. Szeretett volna kiáltani. Sze­rette volna visszatartani Philipet, vagy... vele menni. De aztán szót fogadott. Elfulladó szív­vel állt ott ée figyelte a távozó férfit. Mert tudta, hogy ennek meg kell lennie. Zokogva rebegte Philip Brant nevét. Imádság volt ez tőle. Mert tudta, hogy mi fog történni odabenn a faházban. XX. FEJEZET Célie, a szabadító Philip a. faház ablaktalan végéhez ment. Mi­kor Brarn Johns ónnal elhaladt aiz épület, mel­lett, látta, hogy a túlsó oldalán vakablak van, és most afelé közeledett sietve, de óvatosan. Még mindig be volt szögéivé, mikor odaért, ahol megláthatta. Füllét odahajtotta, a, haladókhoz és neszt hallott. Valaki mozgott odabenn. Egy pillanatra hátratekintett a válla, fölött. Célie ott állt, ahol hagyta. Philip szinte érezte a rette­netes feszültséget a leány szemeiben, amelyek őt figyelték. Körülkerült az ajtóhoz. Mindenképpen hamar túl akart lenni a dolgon. Ütőere gyorsabban vert, mikor az a gondolat ötlött agyába, hogy a különös hóciponyomok gazdája végül is jió- barútja, lehet esetleg!... De hogyan fogja ezt megtudni? Elhatározta, hogy nem kísérletez ile- ’ hetöségekkel, A csalódás elpocsékolt másod­percei végzetesekké válhatnának. Amíg puska nincs a kezeiben, addig nem telik az idejéből bemutatkozásokra és magyarázatokra. Mert közben az eszkimók, akik máris a sarkukban vannak... Agya nem fejezte be a következtetést. Az ajtó ott volt előtte. Először nem tudta megál­lapítani, hogy nyitva van-e vagy zárva, mert befelé nyílott. Az ajtó mellett néhány hosszú hócipő és egész csomó szigonydárda volt a fa­tönkhöz támasztva. Csúnya csalódást érzett a dárdák láttára. — Nem fehér ember, hanem eszkimó óriás nyomai voltak hát, amelyeken idáig jöttek és versenyfutásuk az időért egye­nesen ide hozta őket, ellenségeik közé! Minden eddigi reménysége egyszerre elosz­lott: a dárdák nem jelenthették egyebet! Aztán elfojtotta a lélekzetét és a levegőt szimatolta, mint a, vadra leső kutya. A faiház ajtaja nyitva volt. lile az ajtó nyílásán át kávé és dohány összekeveredő illata ütötte meg az orrát. Már pedig eszkimónál lehet dohány, lehet még tea is, de kávé... soha! Némán, gyorsan megtette az utat a faház sarka és a nyitott ajtó között. Öt-hat másod­percre lehunyta a szemeit, hogy kitisztuljon a hótól elgyötört látása. Aztán benézett. Szűk. szobát látott* Nem lehetett több belül, mint tíz négyszöglábnyi és a túlsó végén tűz­hely volt, amelyről kémény nyúl ott át a tetőn. Philip először csak a. tárgyak homályos kör­vonalait látta és csak aztán fedezte fel a. tűz fölé hajló férfialakot. Nesztelenül megállt a. kü­szöbön. A faházacska, lakója lassan fölegyenesedetf és nagy gondosan kávésfazelcait vett ki a pa­rázs közül. Széles hátáról és óriási termetéről Philip nyomban látta, hogy nem eszkimó. Az idegen megfordult. Égy ezredpilfanatjg nem látta Philipet, amint ott állt az ajtóval szem­ben és a, világosság az arcába vetődött. Fehér ember arca volt, • • szinte elrejtve a, süni sza­kádtól és a vállfáira omló hajzattól, A követ­' kező pillanatban meglátta a betolakodót es mintha kővé meredt volna... Philip rászögezte Céhe játékpisztolyát. — Philip Brant vagyok, őfelsége királyi csendőrségének tagja — mondta. — Föl a, ke­zekkel! A csendőr azt várta, hogy parancsszavára a titokzatos idegennek mindakét keze a, feje fölé fog emelkedni. De éppenséggel nem ez történt. A gőzölgő kávét tartó kar meglódult és a for­ró folyadék egyenesen Philip arcának loccsant. De Philip hirtelen lehajolt előre és tüzelt. Mi­előtt azonban a játékpisztoly ravaszát másod­szor is fölhúzta volna, az idegen már ráugrott. A támadás ereje mindkettőjüket nekilódította a faház falának és a következő másodpercek­ben Philip hálálkodott magában, hogy odakünn ledobta prémes köpönyegét. Ellenfele nem kö­zönséges férfin volt. Vad állati morgás tört ki a torkán, mikor a padlóra zuhantak és Philip ebben a halálos ölelésben Bram Johnsonra gon­dolt. Mikor a farkasok gazdáját leste, nem egy­ezer elgondolta: hogyan fog védekezni ellene, hogyan fogja elkerülni a birkózást vele, ami neki csak biztos kudarcot jelenthet. Ez az em­ber pedig most termetre és erőre fölért John- eonnal... Philip térdenáüva hátravágta magát és előre sújtott. Az ütés egyenesen az arcán érte ellen­felét, mielőtt még jól meg bírt volna kapasz­kodni és, amint hátrakőkölt Philip ütésétől, a csendőr összeszedte minden erejét és talpra- ugrott. Kedve lett volna diadaiorditáshoz. A fölény tudata, a, biztonságérzet soha, még így föl nem támadt benne. Ökölvívásban macskaügy essége volt. Az idegen még jóformán lábra sem állt, mikor Philip már hatalmasat sújtott, az óriás áll- kápcsára., közönséges ember összerogyott volna belé. Aztán Philip még egyet ütött és az óriás hörögve nekiesett a falnak, mint a, feldöntött, lisztes-zsák. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents