Prágai Magyar Hirlap, 1933. május (12. évfolyam, 101-124 / 3211-3234. szám)
1933-05-20 / 116. (3226.) szám
lö'dö m^jus <20. ozombat. ^KAUAl-i » kók\A ü^iK. 11X JKi^-U> MILYEN IDŐ VÁRHATÓ A köztársaságban egyelőre még mindig hűvös, változékony időjárás uralkodik. Éjjel helyenként fagy, nappal normálison aluli hőmérséklet uralkodik- — Időprognózis: Változékony, hűvös, kevesebb csapadékkal. — Letartóztatták Pozsonyban Weiner Gusztáv bécsi újságírót. A prágai Národni Listy mai száma jelen ti: A köztársaság határán letartóztatták Weiner Gusztáv bécsi újságírót, aiki a Tuka-pörrel kapcsolatosan tette ismertté a nevét. Weiner annakidején a Tuka-pörről adott ki egy brosúrát, melyet a köztársaságban elkoboztak. Ebben a brosúrában megemlékezett a pör koronatanújáról, Schxamim Krisztináról is. A bécsi hatóságok május 20-tól kezdve megvonták tőle a tartózikodási engedélyt és mivel a szomszédos államokból is ki van tiltva, elhatározta, hogy Csehszlovákiába utazik. Itt azonban a határon letartóztatták. — Kamenev vezekel. Moszkvából jelentik: Kamenev, a jobboldali ellenzék egyik vétó- j A pozsonyi kerületi bíróság is eliiélte becsületsértésért Országit országos elnököt Az országos elnök a felsőbírósághoz föltebbez Pozsony, május 19. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentéee.) Ma déli tizenkét órakor tárgyalta a kerületi bírósági föllobbozési bíróság Hoffmann felsöbirósági tanácsos elnök lése mellett Országh József, Szlovenszkó országos elnökének ismeretes becsületsértési pőrét. Megírta annakidején a Prágai Magyar Hírlap, hogy Králik Rezső kommunista tartomány- gyűlési képviselő följelentést tett az országos elnök ellen becsületsértés óimén, mert Országh a 6zlovenszkói tartománygyülés november 23-i ülésén az emlékezetes garamszécsi esettel kapcsolatban Králikra ingerülten rákiáltott: re, Stahimhoz bűnbánó levelet intézett, melyben bejelenti, hogy feladja ellenzéki magatartását S tál innal szemben és teljesen aláveti magát akaratának. Kamenev azt kéri, hogy mint közlegény szolgálhassa Stalin eszméit TÁNC-TxtXI-GÖRLöK. Amerikában született meg az ötlet, hogy a mulatóban a parkettáncosok mintájára meghonosították a parkettáncosnőket, akikkel bárki táncolhat, ha megváltja a táncra jogosító jegyet. Ezt az amerikai újítást azóta már átvette Berlin és London s most újabban Paris, Egyelőre csak egy montmartrei mulatóban vezették be az ujitást. Tizenegy karcsú lány, kreolszintöl a skandináv szőkéig ül a fal mellett Maga kuvik, menjen vissza Besztercebányára, ott már várja az államügyész! Magának az arcán vér van, a szlovákok kiontott vére. A pozsonyi járásbíróság március 24-én Országh József országos elnököt emiatt 50 korona pénzbüntetésre ítélte, de az ítélet végrehajtását egy évre fölfüggesztette. Az ítélet ellen a főmagánvádló, de a vádlott is fellebbezett. így került az ügy ma a pozsonyi kerületi bíróság elé. A mai tárgyaláson a vádlott országos elnök nem jelent meg, mert beteg, Simkovics Pál védőügyvédje képviselte őt. A főmagánvádló képviseletében dir. Klemen- tis ügyvéd vett részt a mai tárgyaláson, A tárgyalás megkezdése után Hoffmann bíró ismertette az iratokat, amelynek folyamán a két ügyvéd között' élénk vita támadt. Országh védőügyvédje ugyanis formai okokból kérte az ügynek visszautalását a járásbírósághoz, mert védence az első járásbirósági tárgyalás előtt csaknem az utolsó percben kapta meg az idézést, úgyhogy nem volt sem módja, sem ideje a tárgyalásra elő kész ülnie. Dr. Klementis ellenezte ezt, mert Országh József annakidején a járásbirósági tárgyaláson megjelent és a bíró kérdésére határozottan kérte a tárgyalás megtartását. Félórás tanácskozás után déli egy órakor hirdette ki a kerületi bíróság Ítéletét, amely bűnösnek mondotta ki becsületsértésben Országh József országos elnököt és ezért 500 korona pénzbüntetésre Ítélte, amely behajthatatlanság esetén ötnapi fogházra változtatható és elmarasztalta őt 115 korona föllebbezési költség megfizetésére. Az ítéletet a kerületi bíróság is fölfüggesztette egy évre. A kerületi bíróság a járásbirósági ítéletnek csupán az indokolását változtatta meg alaki okokból. Az ítélet ellen dr. Simkovics Pál panasszal él a felsőbirósághoz, úgyhogy az ügy még nem nyert befejezést. es várja partnerei. Ruhájuk uniiormis; melyen: kivágott bordó estélyi ruha, hosszú, könyökig érő fekete kesztyűvel. Mindegyik lány, akár fekete, akár szőke, közömbös arccal ül, mert az igazgatóság kifejezett kívánsága, hogy a mulatóban úgy kell viselkedniük, mint a legszolidabb házikisasszonynak. Ott ülnek erényes színezetben, még táncuk is félszeg, annyira házikisasszonyo- sok. A bizalmas közeledésnek minden fajtáját nyomban elhárítják. Abban a pillanatban, amikor a zenekar táncdarabot játszik, a táncosok a pénztárnál megváltják jegyüket. Másfél frank a tánc ára. Ezzel a jeggyel bárki megszerezheti a jogot, hogy tetszése szerint válasszon a hölgyek közül, aki a jegy felét a tánc megkezdése előtt levágja, mig a másik felét a tánc befejezése után átlyukasztja és elteszi a heti leszámolás céljából. Ez a nem sok illúziót adó mód azonban nem zavarja a fiatalságot mulatságában és a lányok bármily fárasztó is kenyérkeresetük, esti kilenc órától hajnali három óráig friss kedvvel táncolnak. Esténkint tiz frankot kapnak és minden tánc után kilencven centimeot. Átlagkeresetük kétszáz frank. Aki nem tud ennyit „kifáncolni44 egy héten belül, azt elbocsátják. Idők jele, hogy a parkettáncosnők legtöbbje nappal egyetemre jár, vagy vagyonát vesztett urilány. Este kilenc órától hajnali bárom óráig ropják a táncot másfél frankért, hogy másnap tovább tanulhassanak, vagy elláthassák csekély díjazásért vállalt munkájukat a hivatalban... — Romániában havazik. Bukarestből jelentik: A délkeleti Kárpátok több vidékén, különösen a havasalföldi részeken tegnap erős havazás indult meg. A hő egyes vidékeken még a völgyekben is megmaradt. — ötvenpengős pénzbüntetésre Ítélték Budapesten Neményi Liüt. Budapestről jelentik: Neané- nyi Lilinek, a Kassán is nagyon előnyösen ismert, nagyteheteégü operettprímadonnának — aki két hónap óta a „Bolond óra“ című operettben arat nagy sikereket — Budapesten, az utóbbi napokban. — Nény betörés egyetlen éjszaka egy Bazin- í környéki községben. Nyitrai munkatársunk je- j lenti: A tegnapra virradó éjszaka ismeretlen ; tettesek négy betörést követtek el a Bazin melletti Hattyupatak községben. Először Gas- paro-vics Ferenc házába törtek be, itt azonban megzavarták őket s igy kénytelenek voltak i menekülni. Később Frics István, majd Krasz- nyánszky János házában folytatták munkájukat és innen szintén élelmiszereiket loptak. A negyedik betörést Pazsitny Nándor házában követték el, a gazda azonban felébredt a zajra és üldözőbe vette őket, mire az egyik be- ! törő visszafordult és két revolverlövést adott j le a gazdára. A lövések azonban szerencsére | nem találtak. A gazda feljelentése szerint a ! betörők hárman voltak és kézrekeritestükre a ! csendőrség nyomozást indított. | — öngyilkosság vagy gyilkosság a ráesel erdőben. Pozsonyi ezerkesztősgünk jelenti telefonon: A ráesel erdőben ma reggel halva találták Hlavaty Márton 24 éves récsei fiatalembert. A fiatalembert vadászpuskagolyó ölte meg, de a holttest mellett nem találtak fegyvert. Nem tudják, öngyilkosság, véletlen baleset, vagy bűntény történt-e. A pozsonyi kerületi bíróság vizsgáló bizottsága szállt ki ma délután Récsére, hogy a titokzatos eset részleteit megvizsgálja. — Korrigálta a behozatali engedélyt: feltételes fogházbüntetés. Rimaszombati tudósítónk jelenti: Schwarcz Jakab losonci nagykereskeő két évvel ezelőtt három vagon román búzára szóló behozatali engedélyt eszközölt ki Ungár Sándor szállító utján a Rimaszécsi Hengermalom részére. A buzaszállitmánynak a haj tárra érkezésekor Schwarcz Jakab már be- ! szüntette üzleti összeköttetését a rimaszécsi i malommal és a Tornaijai Hengermalommal j kötött szerződést és a három vagon búzának | Tornaijára való irányításával bizta meg a szál- ! litót. A szállító az újabb hivatalos eljárás rneg- : takarítása céljából a rendeltetési állomást afférja támadt állampolgársága miatt Beidézték ugyanis a rendőrségre és ötven pengőre büntették meg amiatt mivel mint idegen állampolgárnak nem volt fellépési engedélye. Neanényi Lili elmondotta, hogy férje, Indig Ottó magyar állampolgár lett és a törvény szerint ő is követi férje állampolgárságát. Csakhogy Indig Ottó állampolgársági kérvényéiben nem tüntette föl különváltam élő feleségét és igy a rendőrség szerint Neményi Lilire nem vonatkozik a magyar állampolgárság elnyerése. A primadona kifizette a pénzbüntetést s egyúttal Indig Ottó utján megtétette a szükséges lépéseket magyar állampolgárságának elnyerése érdekében. — Letartóztatták a vágujthelyi ékszerlopás tettesét. Vágujhelyi tudósítónk jelenti: A közelmúltban ismeretlen tettes behatolt Spitz Ármin kereskedő lakásába, ahonnan 4000 korona értékű ékszert lopott eh A csendőrség tegnap letartóztatta a tettest Galbavy Kálmán környékbeli munkás személyében, akit beismerő vallomása után átadtak az ügyészségnek. — A Dunába ölte magát az életunt zabod halász. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Bakii k Ferenc hatvan esztendős zabosi halász ma délelőtt tiz órakor felhajtott egy negyedliter rumot, majd kiment a zabosi Dunaághoz, ott levetette ruháját, szépen összerakta, letette a partra, ruhája mellé helyezte iratait is, ezután beleugrott a Dumaágba, amely azon 9 részén nagyon iszapos. Ni kiás pozsonyi rendőrellenőr, aki éppen tavaly ünnepelte huszonötödik életmentési jubileumát, utánaevezett a szerencsétlen embernek, ki is húzta, de az öreg emberben ekkor már nem volt élet. A kivonult mentők már csak a szerencsétlen ember holttestét szállították be a kórház hullaházába. egyszerűen zárójelbe tette az engedélyokiraton és Tornaiját gépelte oda folytatólagosan. A vámhivatal közegei a furcsán korrigált behozatali engedéllyel érkező búzásnál! itmányt nem engedték át a határom s a javítás körülményeinek tisztázása céljából eljárást indítottak Schwarcz és Ungár ellen. A minisztérium feljelentésére az ügyészség vád alá helyezte a két kereskedőt. A rimaszombati kerületi bíróság Foukal-tanácsa a napokban foglalkozott a hamisítás ügyével és a jóhiszeműségét igazoló Schwarcz Jakabot felmentette, Ungárt azonban feltételesen hat hónapi fogházra ítélte. Ungár Sándor fellebbezést jelentett be az ítélet ellen. — Másfél századdal ezelőtt jelent meg az első magyar természetrajz. Másfél századdal ezelőtt, 1783-ban jelent meg a Magyar Könyvház cimü folyóiratban Molnár János jezsuita atya terjedelmes dolgozata ^A. természet három országának rövid ismertetése kezdet gyanánt44 címen. Éz az első magyar nyelvű természetrajz. Még nem tankönyv, még csak olvasmány, a közönség számára, mert az iskolákban akkor még latinul tanítottak. Molnár János, a magyar természettudomány megalapítója, a győrmegyei Csecsényben 1728-ban született. M nt jezsuita atya Nagyszombaton kívül Kolozsvárott, Győrött és Budán tanított, majd a jezsuita rendnek 1773-ban történt feloszlatása után a budai akadémia igazgatójává nevezték ki, 1784-ben ped:g H. József a szepesi kanonokok sorába, iktatta. Hírneve ekkor már országos volt. 1787-ben meglátogatta Kazinczy is, aki feljegyezte róla, hogy ,:ígen nyájas, de sohasem nevet44. Molnár János irta meg az első magyar nyelvű fizikát is „A fizikának eleji44 eim-' mel, két kötetben, ő teremtette meg az első magyar természettudományi nyelvet — 41 munkás bennégett egy mexikói fűrésztelepen. Mexikóból jelentik: A Pebla állambeli Cuyuaco'ban lévő egyik fűrésztelepen tűz ütött fen. A tűz átkapott a szomszédos épületekre is. Az égő fűrésztelepen 41 munkás bennrekedt és ottógetit. A munkások teste szénneégett, közülük csak 12-őt tudtak felismerni. A munkások hozzátartozói között drámai jelenetek játszódtak le. —> Öngyilkosságot követett el egy vereknyei fiatalember. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma déli tizenkét órakor a Vereknye közelében levő Gallé majorba hivták ki a pozsonyi mentőket. Horváth Sándor 21 esztendős vereknyei illetőségű fiatalember, az ottani vendéglős fia revolverrel fejlbelőtte magát. A mentők életveszélyes állapotban szállították be a szerencsétlen fiatalembert a pozsonyi állami kórházba. Felépüléséhez kevés a remény. Az öngyilkos búcsúlevelet nem ha: gyott hátra, azt hiszik, hogy szerelmi bánata miatt akart megválni az élettől. — Háromévi börtönre ítélték a rimakokovai betörőbanda vezérét. Rimaszombati tudósítónk jelenti: A múlt évben a rimakokovai csendőrség messze elágazó betörőbandát leplezett le, amelynek vezére Ibos István uzapanyiti illetőségű, rimakokovai kommunista munkás. Bandájának tagjai és orgazdái rimakokovai és kle- nóci lakosok voltak, akik a rabolt ingóságokat és árukat kéz alatt hozták forgalomba. A banda egész sereg betörést követett el, azonban a károsultak hallgatása folytán nem sikerült az egész bünlajstromukat összeállítani. A jelentkező károsultak: Bedzáczy Rudolf, Klein Dávid zlatnói, Strba Sándor, Konecsny Frigyes, Lipták Endre, Minár Pál, Szuhan János rimakokovai, Benedek Zoltán, Rásztóeky Béla, Gruber János justyai, továbbá Gyurove Pál, Kovács Pál, Lehooz'ky György, Mísurák András nagytöréki, Vozárik Mária, Szurovi Lajos, Varga István Timaráhói, Szabó István keoegei, Miklós János varbóci és Ceernok Ede rima- szombati lakosok. A kerületi bíróság a bandavezért háromévi börtönre, orgazdatársait pedig 14 naptól négy hónapi terjedő fogházra ítélte. — Kommunista izgatásért három hónapot kapott egy ifjú intellektuel. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Heimann Ferenc 27 esztendős privigyei joghallgató, aki jelenleg a 126. tüzérezred katonába, állott ma kommunista izgatás miatt a pozsonyi kerületi bíróság Neoid-tanáosa előtt. A vádlott, aki a fiatal kommunista intellektueleknek egyik vezető tagja, tavaly május 1-ón Pozsonyban a Szabadság-téren kommunista izgató beszédet tartott, majd egy alkalommal Privigyén is, ahol emiatt a csendőrök el is fogták és a községi fogdába zárták. A fiatalember a bezárás ellen védekezett és két községi szolgát tettleg is bántalmazott Emiatt hatóság elleni erőszak címén indult eljárás ellene A. mai tárgyaláson egy magasrangu katonatiszt is jelen volt. Az iratok felolvasása köziben kiderült, hogy a vádlott már régebb idő óta meggyőzodéses kommunista, sőt érzelmei miatt édesapjával is ellenkezésbe került. Édesapja közismert privigyei gyáros. Egy alkalommal arra izgatta fel a gyár munkásait, hogy sztrájkba lépjenek. A kerületi bíróság többrendbeli izgatás miatt Heimann Ferencet háromhónapí fogházra ítélte, de kimondotta, hogy a büntetésnek egy negyedrészét államfogházban töltheti ki. A vádlott és védője háromnapos gondolkodási időt kért Bombin Shampon a korszakalkotó uj hajmosószer A Bombin-Sbamportnál mosott haj az ondoliláat sokkal tartja. A Bombin-shampon megszünteti a korpaképzAdlat é* • hajgyökerekre jó hatást gyakorol. A Bombin-ahamponnal állandóan ápolt baj selymes, vonzó, hullámos lesz, diszkréten illatos marad és ragyogó fényben csillog. A Bombin-shampon bárónaiéi e színben készük MISII F. illatolira. Prím — Két tizennégy éves lengyel fin a vasúti kocsi ütközőjén utazott Varsótól Prágáig. Ma reggel a prágai Masaryk-pályaudvarra beérik fizeti varsói gyorsvonat egyik kocsijának az ütközőjén az ellenőrző vasutasok két fiatal fiút találtak, akiket teljesen el zsibbadt tagokkal, meggémberedve szedtek le onnan. A két fiúról kitűnt, hogy Adamovicz Edmund és Wiotwak Todew tizennégy esztendős varsói fiukkal azonosak, akik tegnap délután lapoztak Varsóban a gyorsvonata kocsi ütközőjére, hogy Karlshad- ba utazzanak, ahol alkalmazást akartak keresni A két gyermeket átadták a rendőrigazgatóság szociális osztályának, amely a lengyel követség segítségével Varsóba szállítja őket vissza. — Nyitrán egy csehországi álügynök tűnt fel. Nyitrai munkatársunk jelenti: Stahlaveky Vencel csehországi álügynök, aki pár nappal ezelőtt Galgóc környékén követett el több csalást, tegnap Nyitóára tette át működése székhelyét és az egyik drogériában nagyobb rendelést és előleget vett föl különböző árukra. Mire fölfedezték, hogy csalóval állanak szemközt, sikerült Nyitóáréi megugrania. A csendőrség folytatja a kézrekeritéeére irányuló nyomozást. — Életfogytiglani kényszermunkára Ítéltek egy román katonaszökevényt egy nyolcéves kis-Ieány meggyilkolása miatt. Temesvárról jelentik: A temesvári törvényszék tegnapelőtt hirdetett ítéletet Ben06ik János katonaszökevény bűn peréiben, aki tavaly szeptemberben meggyilkolta Oravec Gabi nyolcesztendős kisleányt, mert megzavarta őt betöréséiben. A törvényszék a gyilkos katona- szökevényt életfogytiglani kényszermunkára Ítélte és néhány bűntársa hat hónaptól három évig terjedő börtönt kapott. Az ítélet jogerős. — 500 koronáért gyilkolt: balálraitélték. Brünnből jelentik: A brünni esküdtbiróság tegnap tárgyalta. Svojanovsky János biekupicei cipész ügyét, aki ez év január 31 tón meggyilkolta Javorec Vencel lengyelországi munkáéi és 500 koronát Ta-bolt el tőle. Javorec több évig állott alkalmazásban Biekupioe községben és ez idő alatt 500 koronát takarított meg keresetéből s a gyilkosság napján ezen a pénzen haza akart térni Lengyelországba. A cipésznél töltötte az éjszakát és reggel a cipész kíséretében indult az állomásra. Svojanovsky a község mögött több fejszecsapáseal leütötte a lengyel munkást, elrabolta 500 koronáját, majd a holttestet a vasúti sínekre fektette, ahol több vonat gázolt keresztül rajta. A gyilkosságot később fölfedezték és a cipész 'beismerő vallomást tett, de azzal védekezett, hogy tettét nagy nyomorában követte eL A brünni esküd tbiró- ság bűnösnek mondotta ki gyilkosság bűntettében és kötéláltali halálra ítélte. — Egy 54 éves bécsi teksztilgyáros levetette magát a tizenegyedik emeletről és szörnyet halt. Bécsiből jelentik: A herreogassei újonnan épült felhőkarcolóból rövid néhány hét alatt már harmadszor ugrottak le. Ezúttal georgswaldei tekazti-i- gyáros az öngyilkos Holfeld Ferenc 54 éves Holfeld a felhőkarcoló tizenegyedik emeletéről vetette magát a mélybe és szétzúzott tagokkal, holtan terült el a kövezeten. Markában egy papír- szeletet szorongatott, amelyen arra kéri az embereket, hogy tettéről ne értesítsék családiját, ellen ben közöljék két ügyvéddel e ezenkívül néhány névszerint megemlített személlyel. Holfekl sülyr* idegbaja miatt ment halálba s a herrengassei fel hőkarcolót is csak öngyilkossági szándékból keres te fel. — Diákmajális. Pozsonyból jelentik: A ma gyár tanítóképző növendékei május 27 tón nagyszabású diákmajálist rendeznek & ligeti kávéház összes helyiségeiben. A rendezőség már minden előkészületet megtett, hogy az ifjúság — feledve az iskola padjait — kellemesen elszórakozha6son, gondoskodott azonban arról is, hogy az idősebbeket a boldog diákkorra visszaemlékeztesse. Gazdag műsorában a humor, a szatíra és a jókedv nyilvánul meg. amikor az előadók rámutatnak a mai diákéletre, a diák és tanárjai közötti viszonyra visszaemlékezés formájában. A műsorban szerepelnek szállóigék és mondások, jó és rossz szokások. A rendezőség fölvonultat néhány karikaturistád is, jövendőmondót és 'hipnotizőrt, óriásokat és törpéket. A jazz- és cigányzenekaron kivin szerződtetett egy kutyazenekart is, amely a? est fénypontjának Ígérkezik. Éjfélkor nagysza básu koriadoli-eső lesz, melyet diákénekkar fog jelezni. A rendezőség szívesen lát mindenkit, aki az ifjúságot szereti és jókedvet hoz maga val. A majális tiszta jövedelme a szegénysors-i diákok üdülési akcióját szolgálja. Beléptid.;i személyenkint 5 korona vigalmi adóval együtt. A majális d. u. 5 órakor kezdődik és az efcó napsugárral ér véget. é