Prágai Magyar Hirlap, 1933. május (12. évfolyam, 101-124 / 3211-3234. szám)
1933-05-19 / 115. (3225.) szám
7 1983 május 19, péntek. ^>racai-A\\&^arhirlai> Szlovenszkó egyik legtekintélyesebb kávésa Igtón agyonlőtte magát Betegsége idézte elő Demjén Jenő ideg&sszeomlását Ig)ó, május 18. (Saját tudósítónk telefonÍ elöntése.) Városszerte óriási megdöbbenést feltett a futótűzként elterjedt hir hogy Dem- jén Jenő kávés, a Vigadó volt bérlője agyonlőtte magát, x tragikus véget ért ötvenéves kávés egész Szlovenszkón nagy népszerűségnek örvendett, szakmájának legelőkelőbb képviselői közé tartozott. Valamikor Igló város gőz- és kádfürdőjét bérese, majd átvette lgló- füred gyógyfürdő üzemének vezetését. A Sze-j pességi társadalom értékes tagját veszítette i el az elhunytban, akinek halálát, mint hátra-! hagyott levelében Írja, idegeinek összeroppanása okozta. Az utóbbi időben különösen sokat betegeskedett, nemrégiben Prágában gyógykezeltette magát hosszabb ideig, ahol súlyos műtéten is ment keresztül. Mint lelkiismeretes és képzett szakember vezette a kezében levő üzemeket, működésének különösen sokat köszönhet Iglófüred, mely az ö idejében lendült fel. Kiterjedt, előkelő rokonság gyászolja az elhunytat feleségén és két kiskorú gyermekén kívül Szerencsétlen szerelme miatt A VACUUM OIL COMPANY A. S. AR AN YKON YVÉ B Ó L ■*** meat&karitás í (CD 9294 SZ. BtZON YlTÉfO Mobiloillal való helyes kenés alkal* mazása által egy traktor össz*üzemkölt* ségeit * az 1929 évi 37.108 89 Kc*ról 1930*ban 30.315‘60 Kora redukálták. kenéséből keletkezik. Számítsa ki, mit jelentene hasonló megtakarítás az ön gépkocsiüzeme számára, legyen az autó*, autóbusz*, teherautó vagy trak* megőrüli egy tizenhatéves leány, kedvese pedig öngyilkosságot követett et Ezen 6.793*29 Kctt: kitevő megtakarítás a javítási költségek, valamint az üzem* anyag és a kenés költségeinek csők* torüzem. *• Az üzemfelülvizsgálatok eredeti jegy zőköny« vei hivatalunkban bármikor megtekinthetők. Prextau, május 18. Megdöbbentő kettős szerelmi tragédia játszódott le tegnap este a közeli Susioe községben. Az állami autóbuszok egyik megállóhelyén egy játöltözött fiatalember sósavat ivott és életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Ott megállapították, hogy Wagner Vilmos 26 esztendős üvegköszörüssel azonos, aki tettét szerelmi bánatában követte el. Búcsúleveleket találtak nála, melyekben szüleitől és kedvesétől búcsúzik. Annyit sikerült megállapítani, hogy az öngyilkos fiatalember az utóbbi időben egy Holecsek Anna nevű 16 esztendős elárusító leánnyal tartott fenn szoros ismeretséget. Ugyanabban az időben a városka főuccáján a járó-kelők egy fiatal leányra lettek figyelmesek, aki különböző összefüggéstelen dalokat énekelt, majd felszállóit egy autóbuszra és egy gyászdalt kezdett énekelni. A gyanúsan viselkedő leányt beszállították a rendőrségre, ahol megállapítást nyert, hogy a leány elméje meghibbant és hogy ugyanazzal a Holeesek Annával azono8, akit szoros barátság fűzött az öngyilkos Wagner Vilmos üvegtköszörüshöz. A fiatal leányom szerencsétlen szerelme miatt tört ki az elmebaj, anélkül, hogy tudta volna, hogy kedvese ugyanebben az időben Öngyilkosságot követett el. A fiatal leányt elmegyógyintézetbe szállították, ud- varlója pedig a kórházban a halállal vívódik. A kettős szerelmi tragédia a városka lakói körében nagy megdöbbenést, és részvétet I keltett. I •Számok beszéljenek a Mobilon helyett viliin ff SnmÁzftiftrttf-KüKKiRA. Gábriel Astruc ............. a régi, jó Montmartre-ról mesél Páris, május közepe. Ismét együtt vagyunk Gábriel Astruc-kel, a minden párisiak halhatatlan „színházi bácsi- jával“, aki a világváros örök mulattatója, hiríapiró, kiadó, nagy zenészek lanszírozója; ki a „Tlieatre des Champs Elysées“ operát építette és alapította hárem évtizede, az uj modern Robhschild-sznházat igazgatta még néhány év előtt és most öreg napjaira a Havas mellett legnagyobb távirati ügynökségnek, az Agence Rádiónak áll az élén. „Eclouard Herriot, a miniszteri és polgármesteri székben is Franciaország örök tanára, ki soha tanulni el nem lankad, ő szokta mondogatni, hogy ha mindent el is felejt az ember, amit valaha végigszenvedett és végigla- nult, a tapasztalás műveltséggé szűrődve marad meg az emlékezetben" — kezdi vallomásait Gábriel Astruc. „Szégyenkezve vallom be, hogy kevésbé vagyok kulturlélek a nálam jóval fiatalabb Her- riotnál, ha az ötven év előtti Párisra gondolok vissza, kevésbé a tudomány, mint inkább az étel és ital csarnokai állanak eleven mivoltukban lelki szemeim előtt. Érzem a cikőriás kávé és a gratinéeben olvadó sajt régmúlt jó illatát a „BrasSerie Pousset"-ból a Rue du Faubourg Montmartreon, ahol éjszakánként szerkesztőségi zárlat után fogyasztottunk nagy rátörő kezdő riporterek sör melleit számtalan pirosra festett kemény tojásokat, megcsodálva a már nagynevű Catulle Mendést és az uszályába kapaszkodó ifjú Parnassieneket. Húszán beszéltünk egyszerre, az uj premiér- ről, a nap botrányáról, a Ház aznapi üléséről; Claude Debussy sürü tekerte üstökével ágált a középen, valamennyiünket tulkiabálva. Éjjel kettőkor egy lihegő riporter bebukott az ajtón: „Meswjeurs, c'cst pour ce maiin!" Kivégzés ma és ötven év előtt .Mindnyájan megértettük, hogy kivégzésről beszél- Pranzini-nek, a Marié Regnault gyilkosának, ki hülye módon egy toulomi nyilvános házban elfogatta magát, mikor a meggyilkolttól elrabolt ékszerekért osztogatta éppen részegen a leányok között, nyakvágása volt a soron. Kis döcögő konflisokban indultunk el a derengő. augusztusi meleg éjszakában a Roquette felé- Éppen á tempó érkeztünk: Monsieur Daibler és segédei akkor állították fel a guil- iotine parallel két szárát. A fölkelő nap első sugara siklott végig a vízszintes késen. Mikor Pranzini két íegyőr között megjelent a kivont kardu lovaekartonáw sorfala között a fogházajtóban, megrázkódott, ahogy meglátta a guil- lotrnet és lehunyta a szemét, mert vakítóan bel elűzött a ragyogó késen megtörő napsugár. Támolyogva ment előre, rádöntötték a mozgó talapzatra és tiz másodpercig a cipői talpát nézhettem ... Azon gondolkoztam akkor, hogy az ember csak iVen kivételes alkalmakkor, katolikus esküvőknél, ha a házaspár térdel és kivégzéseknél láthatja az ember közelebbről felebarátja cipője talpát. Ezenkívül csak 1912-l>en néztem végig kivégzést: a Bonnot-ért és társaiét. Három cellára osztott börtönkocsi hozta az elítélteket. Első kivégzés. Az elitéit két lépést előre támolyog. A talapzat gördül. A kés lecsattan. A test eltűnik. Három veder viz. Második elitéit. Két lépés előre. Ugyanaz megint. Harmadik elitéit: a rövid játék megismétlődik. Egy amerikai riporter mellettem a stopperóráját nézte egész idő alatt. „Három kivégzés" konstatálta „41 másodperc. Rekord!" uLarocheu — a festőcsárda Már szegény fiú koromban sem bírta el a gyomrom huzamosan a 90 centimos prifix- vendóglőket. így kerültem törzsvendégnek a „Café de la Rochefoucauld" márványasztalai és billiárdjai közé, ahol hatvanan ebédeltek, vacsoráztak, vadám bohémek, köztük egy asztalnál a már beérkezett három festő, Toulou- se-Lautrec, Degas és Forain. De a legnépszerűbb habitüéje a „La Roche“-nak Capell volt a „Gauloist"-tól. Egy eleven Gambrinus, kétszáz kilós tohonya ember, ki fantasztikus mennyiségeket evett meg és hordószámra itta a sört. Ernest van Dyek, a wagneriáinus, egyszer meghívta barlaersi kastélyába vendégül. Egyik este, hogy kap.pan volt vacsorára, két házaspár váratlan érkezett vizitbe. Mikor föltálalták a szárnyast, az el rémült Capell neki- busulva szólt: „Mennyi sok nép, szól magában most a kappan." — Volt azonban a „Café de la Rochefoucauld"-mák női kUentélája is: egy kasalja festőleány és modell. Itt tilos volt a féltékeny kedés. Vidám falanszter volt a „La Roche": az ülések változó rendje mutálta az egyes idillek végződését és kezdetét.. • Baudelaire és Balzac múzsája A Monímartro-on akkor még nem volt annyi mulató- és étkezőhely, mint manapság. Az „Abbaye de Theléme" volt már akkor is a legelőkelőbb ás legüresebb. Valami szörnyű volt ennek a régi jó időnek a gótik«m-imádata: boltbajtáscs, csúcsíves sekrestyékben kanalazták őeoezlopok alatt vidám emberek a eajtós- léVéet. Rágondolűi sem jó... Legrégibb mönt- martrei lokál azonban a „Rat mórt", éjjeli 'bohémek, festők, szobrászok, zsurnaliszták, képkereskedők és más bohócok találkozóhelye volt akkoriban. Négy generáció könnyüvérü női látogatták egyidejűleg: az öregek, az érettek, a negyvenen alóllak és a kiskorú leánykák. Barátaim kegyelettel mutogattak nekem valami kísérteties vé neéget, „Fleur-de-Pipe" nevűt, aki Balzac-regényekhez szolgált modellül és egy másik tiszteletreméltót, aki Baudelaire szeretője volt, Mélán gondolok rá, hogy az akkor „.kiskorúak" ma aligha különbözhetnek e muzeális jelenségektől. Amandine néni tabledója De mind e helyiségeknél, a rue Brédai „Han- neton"-nál, a „Souris"-nál, a „Nouvelles Athé- nes"-nél jobb emlékezetemben van az Amandine néni table-d‘hótes-ja. Amandine Bissiers hosszú éveken át egy nagyhírű regényíró élet- táTsa volt. Midőn az meghalt, Amandine meg- eSküdött, hogy soha. többé férfivel össze nem áll. Egy barátnőjével lépett tehát közös háztartásra s együtt nyitották meg e kis ebédhelyet a Cité Laferriére 11. száma alatt az első emeleten. Rövidesen a népszerű énekesnő, Teréza lépett be hozzájuk harmadikul, aki szintén preferálta a férfiaknál saját nemét. Vagy harmincán ettük a 3 frankos kitűnő ebédeket a bárom hölgy szabados édenében, ahol a szerelemnek semmi irányban, nem voltak akadályai. Itt „a pápa bankárja", Emilé Arton vitte a szót, a Panama-botrány világhírű vesztegetője, aki hallatlan elánnal folytatott nagy életet, Cham- peaux-nál reggelizett, a Piacé de la Bourse-on képviselőkkel, bankárokkal cabinet particulier- ben, de este színház előtt mindig az Amandine néni főztjét ette és előszeretettel az ottani hölgyeknek udvarolt. Sokan voltak ott a fiatal nők, könnyelműek és kedvesek; némelyek hármasban jöttek fiakkeren, előkelő helyekről, a bohémek közé és szépek, fiatalok, kegyeikért nem kívántak cserébe mást, csak diszkréciót. Nemrég találkoztam a Laferriére-ucca két törzsvendégnőjével. Egyik hercegi koronát hord és oly életvidám, oly boldog és látszatra csaknem oly fiatal, mint ötven év előtt, a másik, a buzaszőke Fanny Róbert Cointesse de Teasancourt név alatt még mindig szerelmi botrányok hőse! Lippmann, a bútorok szerelmese Amandinenál ismerkedtem meg Héber Lipp- mann-nal, a műkereskedővel. „Kedves öcsém", magyarázta nekem zsíros hangján a butor- Petronius, „amint itt Iát, a világ legtönkremen- fcebb embere vagyok. A Grand Hotelben volt pazar üzletem. Ritka műkincseket adtam el és autentikus bútort. A portugál királyné volt vevő nálam, meg az osztrák főhercegek, olasz arisztokraták és valamennyi Rothschild. Most nincs egy fillérem sem. Egy barátomtól kapott 1000 frankkal kezdem élőiről" Ez 1885-ben történt. És én 1885-től 1914-ig néztem emelkedni ezt az embert folytonos fáradhatatlan munkában. Forgatta az irónt és az ecsetet, formálta a viaszkot, faragta a fát, főzte a lakkot. Kastélyokat bútorozott be és olyan műkincs-tömeget gyűjtött egybe, amely halála után Páris legnagyobb árverésén kelt el, Finom volt és zseniális, mint egy középkori mü vész, s a maga munkáját nem becsülte kisebbre az autentikus réginél. Sokszor hatözázévt® botort adott el, mint saját keze munkáját és a magáét, mint régi mesterekét. Nem keresett ezen jogtalan hasznot, de szerette iboionditani az embereket. Szkeptikus volt és gúnyolódó. Választás napján azt mondta inasának: .Jsmerem a politikai nézeteit, .Teán. Maga a jobboldalra Szavaz, én a baloldalra. Minthogy szavazataink ellen súlyozzák egymást, maradjunk otthon mind a ketten: ez kényelmesebb és az eredmény ugyanaz." — Mikor vita köziben egy grófi kliense azt mondta valamire: Becsületszavamra! Héber Lippmann azt felelte rá: „Ne vicééi- jen,'gróf ur; mondja inkább, hogy öt frankba- fogadni mer velem." — Egy mondén vevője óriási gót ágyat rendelt nála, olyat, mint egy középkori oltár. Valami föliratot is akart rése tni rá és Lippmann azt irta az ágy-ba Ida- ohinra: „Venite adoremus". A háború első hónapjában láttam utoljára- a nagybeteg Héber Lippmannt. Ékesszólóan magyaráztam neki, hogy a cyrrhozusa meg fog gyógyulni és hogy a háború néhány hét alatt véget ér. ő meg nézett rám hosszasan és semmit sem felelt. A fauni arca lassan elnehezedett, el keményedéit, és két nagy könnycsepp gurult végig ezen a felejthetetlen csúnya ábrázaton ... Benedek Károly. Magyar zongoraművésznő nyeríe a Liszt Ferenc-emléhversenyt Budapest, május 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Kétheti küzdelem után tegnap ért véget a budapesti nemzetközi Liszt Ferenc-zongoraverseny, amelynek eredményét szerdán éjszaka hirdette ki a zsűri. A verseny 69 résztvevője közül 53-an kerültek be az elődöntőbe és ezek két turnusban tovább versenyeztek, majd az ezekből kikerült 8 legjobb került be a döntőbe. A zsűriben világhírű mesterek foglaltak helyet és ítélték meg az egyes versenyzők képességeit, A zsűri döntése szerint első lett Fischer Anny 18 éves budapesti zongoraművésznő, második Mikisa Tarass 20 esztendős orosz zongoraművész, harmadik Kentner Lajos ugyancsak magyar zongoraművész lett. A negyedik dij Ida Porin (Franciaország), az ötödik pedig Giuseppe Pitini (Olaszország) birtokába került. A győztesek ma este a Filharmónikusok termében hangversenyeznek, ahol Hómann Bálint kultuszminiszter jelenlétében megtörténik a dijak kiosztása is. Az első dij 4090 pengő, a második és harmadik 2000—2000 pengő, a következő öt helyezett pedig 1000—1000 pengő jutalmat kap.
