Prágai Magyar Hirlap, 1933. április (12. évfolyam, 78-100 / 3188-3210. szám)
1933-04-27 / 97. (3207.) szám
6 , ra&<^-MAGÍ!AR-HIm'Ag-I--------w—i———>T—WiwnTnf-mwimi—it --innia— 193 3 április 27, csütörtök. A fizika tudománya hozzáférkőzött az anyag ősalkotó elemeihez és felfedezte a negyedik ősalkatrészt: a pozitív elektront Hogyan haladt a fizika tudománya 1910-t61 1933-ig a proton és negatív elektron felfedezése után a neutronig és a pozitív elektronig? — Az anyag minden titkát Isltárja a laboratóriumban kutató tudósok előtt A legutóbbi évtizedek kutatásainak eredményei megmutatták, hagy azok a fizikai törvények, amelyek szerint az anyagi testek atomjaiban a jelenségek végbemennek, sokkal komplikáltabbak, mint ahogy azt a múlt század atom-teoretikusai elképzelték. Csak egy tekintetben egyszerüsitődött a mi világképünk, tudniillik az anyag végső elemi alkatrészére vonatkozólag. A tudomány komoly alapot szerzett arra a feltevésre, hogy a hidrogéntől az uránig terjedő elemsorban a 92 különböző kémiai elem nem egyéb, mint két ősalkoíóelemnek különböző kombinációja. Ezt a két ősalkotóelemet a tudomány protonnak és elektronnak nevezte cl, A proton a hidrogén pozitív elektromosságu atommagva, tömege kereken 1.6 quadrillio- nod gramoí nyom, az elektron ennél kereken ezernyolcszázszor könnyebb, eketromos töltése azonban éppen akkora, mint a protoné, csakhogy ellenkező előjelű, vagyis negatív- A két ősalkotórész tehát két parányi testecske, de nagyon különböző súlyúak, tömegük ugv viszörnyük egymáshoz, mint az elefánté a tyúkéhoz. Az 19Í0 óta meggyökerezett felfogás szerint ebből a két ösalkotoelemből van össze téve minden ismert anyag, A hidrogén atomja például egy áz atommag- vat alkotó protonból és egy elektronból áfl, amely az atommag körül úgy kering, mint ahogy a bolygó kering a nap körül. A hélium- atom egy olyan atommagból (alpha-periku- lus) áll, amely nésry protont és két elektront tartalmaz és ekörül a mag körül két elektron kering stb. Az a kérdés, hogy miért éppen a pozitív töltésű ősrészecske annyival súlyosabb a negatívnál, a fizikusoknak és kémikusoknak már sok fejtörést okozott, de eddig a tudomány adós maradt a kielégítő felelettel. A múlt évben azután komoly alap merült fel arra a feltevésre, hogy a proton és az elektron mellett még más elemi partikulusok is szerept játszanak az anyag felépítésében. Bizonyos radioaktív vizsgálatok, amelyeket Páriában, Chambridgeben és Becsben folytattak. az úgynevezett neutron felfedezésére vezettek, vagyis megtalálták azt a harmadik ösalkatrészt, mely a protonnal egyenlő súlyú, de nincs elektromos töltése. Ezért is adták neki a neutron nevet. Nagyon valószínű, hogy a neutron nem is önálló ősalkatrész, hanem egyszerűen a protonnak és elektronnak benső kapcsolatáról van szó és e két ősalikatrész egyenlő, de ellentétes elektromos töltése a kapcsolatban egyszerűen semlegesíti egymást. Ugyan az egyszerű hidrogén-atom is, amint fentebb mondottuk, puszta kapcsolata egy protonnak és elektronnak, azonban a hidrogén-atomot nem tekinthetjük neutronnak, amennyiben itt a két alkatrész kapcsolata sokkal lazább, a hidrogén atomijának elektronja a protonmagvat egy olyan pályán keringi körül, amelynek átmérője ugyan abszolúte véve nagyon kicsi, kereken 0-0000001 milliméter, de mégis a proton és elektron méreteihez viszonyítva relatíve nagy. Itt tehát nem lehet benső kapcsolatról szó, az úgynevezett ionizációs folyamat alkalmával az elektront nagyon könnyen el lehet választani az atommagtól, a protontól. A hidrogén-atomot relatíve a mag körül elég távol keringő elektronjával a bolygórendszerhez hasonlíthatjuk. Ha elgondoljuk, hogy az elektronbolygó valamilyen okból a protonnapba zuhan és azzal elválaszthatatlanul egybekapcsolódik, akikor elképzelésünk van már a neutron keletkezéséről és lényegéről. E felfogás szerint tehát — amint mondottuk — a neutront a szó szoros értelmében nem tekinthetjük az anyag önálló ősalkotőetomé- nek, hanem egy eddig ismeretlen kombinációnak a két ősalkatrész, a proton és az elektron között. A Prágai Magyar Hírlap egyik két héttel ezelőtt megjelent cikkében azután beszámoltunk a fizika és kémia tudományának egy újabb meglepő felfedezéséről. Arról van azó. hogy a három ősalkatrész mellett megtalálták az angol atomkutatók a negyediket is és ezt már nem lehet levezetni, mint a protonnak és az elektronnak egyszerű kombinációját. Az úgynevezett pozitív elektronról van szó. tehát egy olyan eddig ismeretlen ősalkatrészről, partikulusről, amely éppen olyan parányi súlyú, mint az elektron, de azzal ellentétben nem negatív, hanem pozitív töltésű, éppen úgy, mint a sokkal súlyosabb proton. Ennek a felfedezésnek kiindulási pontját azok a vizsgálatok alkották, amelyeket a Hess, Kohl- hörster és Miilikan által felfedezett kozmikus, vagy ultrasugárzás terén végeztek. Ezek a híres kozmikus sugarak, amelyek megvizsgálása céljából Piccard professzor már két- ízben emelkedett fel a sztratoszférába és most készíti elő harmadik sztratoszféra-utját. Ez a kozmikus sugárzás a világűrből jut a földre, még kisebb a hullámhosszúsága, mint a Röntgen-sugaraké és ennek következtében még nagy obb az átható képessége is éppen ezért — természetesen csak kis adagolásban — a föld felszínén élő minden lényt, függetlenül attól, hogy vájjon elzárt helyiségben, vagy pedig a szabadban van, állandóan át és átjár. Az ultra sugárzás, éppen úgy, mint a Röntgensugárzás ionizálva hat az elemek atomjaira s ennek következtében a gyors mozgás állapotába hozza őket, úgy hogy az ultrasugár pályája úgyszólván a tóm romok kai van felhalmozva. A Wilson angol fizikus által feltalált rendkívül érdekes módszerrel most már lehetségessé vált ezeknek az egyes nagyon gyors mozgásba hozott elektronoknak, vagy az atom egyéb alkotórészeinek, mint a protonoknak, alpha-partikulusoknak stb. pályanyomait ködioszlány alakjában láthatóvá tenni. Ezt a módszert, amely különösen a radioaktív sugárzás tanulmányozása közben bizonyult nagyon termékenynek, most újra felhasználják, hosry az ultrasugárzás által lepattogtatott atomromok pályaromait kövessék. Az ilyen megfigyelést erős mágneses mezőkben végzik, az eltérítés nagyságából és irányából következtetéseket lehet vonni a sugárzás által ért partikulusok töltésére és tömegére. Ilyenfajta kísérleteket végzett a kalfironiai Paéadenában levő Millikan-féle laboratóriumban Andersen híres amerikai fizikus, aki azt az érdekes megfigyelést tette, hogy az elektronok s protonok pályunyomai mellett sajátszerüen olyan partikulusok nyomai is fel épnek, amelyek megállapíthatóan SZEPLQT majio tot és? minden- tajta bőrbetegséget azonna megszüntet a világhírű Földes* féle aradi Margit-créme és szappan Az arcbőr rövid idő múlva szép, fiatal és üde esz, a láncok kisimulnak. Mivel a MARGIT- CRF.MET sokan utánozzák saját érdekében csak eredeti véd jegyünk kei leragasztott dobozt fogadjon el. Nyitva, vagy kimérve eredeti MARGIT-CRÉME seho* 1 nem kapható. Főlerabaf Csehszlovákia részére! „Sz. ERZSEBET flyó^ysze tár. Bratislava (Pozsony) Duna n. 38 egyenlő tömegünk az elektronnal, de pozitív elektromos töltésüek. Ez volt az elmúlt év fizikai eseményeinek egyik legnagyobb szenzációja, amelyet a kiváló kutató a szükséges fenntartások mellett köz-öilt 1932 szeptemberében a Science című amerikai tudományos folyóiratban. Az amerikaitól azonban teljesen függetlenül a nagy angol fizikus, Rutherford lord által vezeti cambridgei Cavendish-laborató- riurruban Blackett és OTchialini fizikusok hasonló természetű me<rfigyeléseket tettek és fotográfiái felvételeken is megrögzitették a pozitív töltésű parányi elektrontömegek ködfosz ányail Ámbár mindig kell számítanunk azzal a lehetőséggel, hogy a megfigyelt pályanyomokra talán más. magyarázatot is fognak találni, nem valószínűtlen, hogy az angol és amerikai fizikusok a proton és az elektron mellett megtalálták az anyag harmadik önálló ösalkotórésrét, a pozitív elektront, amely mellett mint neeyedik alkotórész a protonnak és negatív elektronnak szoros kapcsolata, a neotron szerepel. — Nagy titokban mutatták be az angol ki. rálynak a legújabb könnyű harci kocsikat. Londonból jelentik: A kirá'y az aldershoti katonai táborban megszemlélte hadserege legrégibb ezredét. a Királyi Skót Gyalogezredet, amelyet I. Károly alapított 1633-ban. A szemle befe^ jeztével az Aldershot melletti Long Vállövben a legnagyobb titokban bemutatták az uralkodónak a legújabb szerkezetű könnyű harci kocsikat, amelyek kü’önböző bonyolult alakulatokban vonultak föl és a legsúlyosabb harcá. szati gyakorlatokat végezték. A harckocsiszemle alatt katonai rendőrök őrizték a gyakorlótérhez vezető valamennyi utat, nehogy avatatlanok megpillanthassák a szigorúan bizalmas jellegű gyakorlatokat. AZ ARANYCSAPDA JAMES O. CURWÖOD REGÉNYE (i) Philip élnevette magát, mikor erre gondolt. A nevetés olyan hirtelen, olyan robbanással szakadt föl belőle, hogy Bram meghallhatta volna száz yardnyi távolságban is, akárhogyan dühöngött a szél. Tüdővészes! Philip úgy megfeszítette a karját, hogy kemény izmai megro- pogtak benne. Nagyot léiekzett, teleszwfca tüdejét, aztán olyan hanggal booÁtotta ki belőle a levegőt, mint mikor a gőz kilódul a szelepen. Az Észak megtette a magáét, az Észak a maga csodálatos erdeivel, hatalmas égboltjával, fogyóival. tavaival, nagy havával, az Észak, amely embert teremt az emterronueból is, ha csak egy mód van még rá. Szerette az É-zakót. Ég mert szerette az Északot kalandjaival együtt, azért állt be a csendőrség szolgálatába is két esztendővel azelőtt. Egyezer azért visszatér majd az elhagyott világba, már csak a tréfa kedvéért is, hogy találkozzék régi barátaival a régi klubokban és a babaszemü Mignont hatóira rémitse pompás egészségével. Mindezeken az elmélkedéseim túladott, mihelyt arra a rejtelmes emberre gondolt, akit most nyomozott. Két esztendei szolgálata alatt nem egy részletet hallott Bram Johnson történetéből és a Johnson okéból, akik azelőtt éltek. Nem mondta el soha senkinek, hogy milyen mélységesen érdekli ez az ember. Néha megpróbált" vitatkozni Brahm Johnsonról, de soha sem tudta megértetni másokkal a maga felfogását. Az indiánok és a fólvérüek, akik között élt, Bram elsőrendű szörnyetegnek számított, aki ördöngöe erőkkel bír. A cseDdőrség nagyon is szerette volna kézrekeriteni, mint az Észak legveszedelmesebb gonosztevőjét és a szerencsés férfiú, aki élve vagy halva kézrekeritetbe volna, bizonyos lehetett volna az őrmesteri előléptetésről. Nem egy bátor szivet dobogtatott becsvágy és reménység mindaddig; míg általában ki nem moudódott, hogy Bram halott Philip nem gondolt az őrmesteri rangra, amint rendületlenül haladt a hómezők szélén. Szolgálata nemsokára letelik és neki másak a tervei. Attól a pillanattól kezdve, hogy ujjal megérintették az aranyszínű hajfürtöket, valami uj és különös érzelem töltötte el. Ma még erősebben eltöltött©, mint az este. Nem fejezte ki szóval ezt az érzelmét és a nyomában támadt gondolatot, még Pierre előtt sem. Talán nevetséges volt Philip Brant. De volt képzelőereje, volt benne sok rökonszenv az állatok és... néhány emberi lény iránt. Egy időre megszűnt hideg, számitó embervadász lenni, aki másnak az életére tör. Tudta, hogy kötelessége kézrekeriteni Bram Johnsont és átadni a parancsnokságnak, de azt is tudta, hogy teljesíteni fogja kötelességét, ha alkalma nyílik rá, feltéve, hogy helyesen értelmezte az aranykelepce jelentését. Vájjon helyesen értelmezte-e? Nagy kétség fogta el és mégis sajátságosán izgult. Igyekezett úgy okoskodni, hogy Bram sokféle módon hozzájuthatott az aranyszőke hajfürtökhöz, hogy a kelepcét magát már régóta hordozhatta magával talizmánul betegség és az ördög ellen. Az ilyen különös embernek az életét és eszejá- rását nagy mértékben irányítja a babona. Ebben az esetben pedig egészen észszerű, hogy Bram már évekkel ezelőtt jutott hozzá a.z ő aranyszínű talizmánjához. És Philip mégsem tudta elhinni, hogy ez igy történt. Délben, mikor egy kis tüzet rakott a teafőzéöhez, elővette bőrtárcájából az arany fonatot és alaposabban megvizsgálta, mint az előző este. Olyan csillogó, fényes volt a déli Nap sápadt derengésében, mintha csak egy napja került volna le a nő fejéről. Philip elcsodálkozott minden egyes hajszál hosszúságán, finomságán, pompás anyagán. Valamennyi egyforma hosszú ég egyformán töretlen volt. Elköltötte ebédjét és ment tovább. Háromnapi szélvihar teljesein betakarta Rraan Johnson ég farkasai nyomát. Philip azonban rendületlenül hitte, hogy Bram a fenyőerdöben jár. Meggondolta, hogy a hónak ez a hatalmas óceánja, a térképen sem részletezett világ az, amelyben Bram olyan sokáig biztonságot talált a törvény elől. De éppen emiatt eszmélt rá a nyomozás nagy nehézségeire is. Minden reménye csak a jó időjárás lehet és Bram Johnson valamelyik régi nyomának felfedezése. A régi nfom majd rávezeti az újabbakra. Azért is ragaszkodott ahhoz, mert ha Bram csakugyan a hómezőkön kóborol, akkor ö előbb-utóbb ráakad a nyomára, hacsak Bram egyenesen neki nem vágott a hatalmas fehér síkságnak, nyomban azután, hogy elindult a fenyősátorból. Ebben az esetben hetek is eltelhetnek, ami Bram újból visz- szatér a fenyöerdőhöz. Azon az estén elcsöndesedett az utolsó szélroham is. Egy hétre tiszta idő következett. Átható hideg volt, de hó nem esett. Philip egy hét alatt százhúsz mérföldnyit gyalogolt, nyugati irányban. A nyolcadik estén, amikor a tűz mellett ült törpe fenyők sűrűjében, megtörtént az, aminek bekövetkezését Pierre Breaul a babonás emberek fatalizmusával várta. És különös: azon az estén, az esemény# órájában, Philip véghetetlen gondossággal és nem csekély izgalomban újra visszaformálta, aranyhurokká a selymes hajfonatot. V. FEJEZET. Az első találkozás. Olyan világos volt az est, hogy a szurkos- fenyők élénk árnyékokat vetettek a hóra. Oda- fönn bilüónyi csillag tündökölt. A világnak nem volt szüksége a Holdra. Philip háromszáz yard távolságra is meglátta volna az elbaktató karibut. Ott ült közel a tűzhöz, amelynek melege visszasugárzott a jókora szikla elfeketedett arcáról. Már vége felé járt a hurokfon ássál, amely csaknem egy óra hosszat tartott. Hosszú ideig hallgatta „az égbolt zenéjét'', a különös, egyhangú neszt, amely messze a ezemhatár szélén, olykor macekadoroinboláehoz, olykor méhzüm- mögéshez hasonló mormoláseá változott. Munkájába mélyedve, jó ideig nem, ia hallott más hangot. Csak, amikor már végzett és visszatette a bőrtárcába az aranyhurkot, csak akkor kezdte egyik hangot megkülönböztetni a másiktól. Hirtelen kiegyenesedett, úgy hallgatózott. Aztán felugrott és átfutott az ötven lábnyi alacsony cserjésen a fehér pusztaság peremére. A hang onnan kívülről jött, talán egy mérföidnyi távolságból. De lehetett kettő is. A farkasok üvöltése! Nem volt uj, vagy szokatlan hang Philip fülének. Hallgatta elégszer az elmúlt két év alatt. De soha nem izgatta föl annyira, mint most. A vér hirtelen megmozdult egész testében. Egyszerre eszébe villant mindaz, amit Pierre Breault mondott: Bram és a fáik ója szokott igy vadászni. És most már szentül hitte, hogy Bram közeleg. Visszafutott sátrához és megmelegifette puskája agyát a maradék parázson. Havat szórt a parázsra és visszatért a hóinezö szélére, ahol odahuzódott a legvastagabb szurkosfenyőhöz. Ha a kényszerűség úgy követné, arra a fára fog fölmászni tiz-tizenkét láb magasra. A kény- szerűség perce pedig sietve közeledett. A farkasok tálkája — akár ember, akár állat vezette — egyenesen feléje tartott és nem lehetett már négy ed mérföldre sem, mikor Philip felkapaszkodott a fára. Lélekzete meggyorsult, a szive erősen dobogott, mert amint főik úszott a karcsú fatörzsön, amely alig volt vastagabb a karjánál, eszébe jutott az az idő, mikor ezer fontnyi jávorszarvashust akasztott olyan vastag cédrusokra, mint a lábszára és a farkasak másnap éjszaka mégis úgy átrágtak mindegyiket, mintha csak papírból lettek volna. Most tiz láb magasságból kandikált, ki a csillagfényes hómezőre. Ekkor ütötte m©£ fülét a másik hang. ügető lábak gyors kopogása volt, a paták alatt töredező hókéreg receeenése. Majd mozgó alak sötétedett eléje és Philip tudta, hogy ez a karibu, amely most, az, életéért fut. Megkönnyehbedve léiekzett föl, mikor látta, hogy az állat párhuzamosan fut a cserjés vonalával és hogy jó mórföldnyire tőle fog befutni a fenyőerdőbe. Észrevette az üldöző farkasok e'csöndesedéért, is, ami azt jelentette, hogy már egészen a sarkában vannak a menekülő Mainak, ^
