Prágai Magyar Hirlap, 1933. április (12. évfolyam, 78-100 / 3188-3210. szám)

1933-04-16 / 89. (3199.) szám

1933 SpriBs i6, rasárnap.

^X^GM-MAGtARHlRLAP

25

fl sport

hódító ereje

Irtai JELŰNEK FERENC

Prága, április 15. Akik a sportéletet akár közvetlen kapcsolatok révén, akár pedig az újságok hasábjairól figyelik, észrevehetté'k, hogy a mai nehéz megélhetési viszonyok és súlyos gazdasági válság dacára is a sport tömegeket mozgat és országokat hoz lendületbe, így tehát önkéntelenül felmerül az a kérdés, hogy mi az oka a sport hóditó erejének? Valamikor a sportéiet csak szükebb körökre, néhány sportegyesüleire, egy-két csapatra és versenyzőre szorítkozott, most már azonban az egyetemes társadalom is átér ezt e a sport és a testnevelés egészségbeli, összefogó és nemzeti hivatását, úgy hogy ma már a társadalom a maga egészében behódolt a sportnak.

Aki képet akar alkotni a sport életerejéről, utazzék végig valamelyik vasárnapi napon az ország bármely részén: Csehország. Szlovenszkó és Ruszinézkó minden zugában, városokban és a Legkisebb falvakban is sportpályákat s ha itt-ott még primitív körülmények között is, de sportot fog találni. Ebben a rovatban évekkel ezelőtt alig telt egy-kéc hasábra a sportokról szóló beszámoló Ma már ritkítani és válogatni kell a vasárnapok után befutó anyagot, hogy helyet tudjunk adni a rengeteg sporteseménynek az alaposan megnagyobbodott keretben is. A sport utáni vágyakozás és a sport lehetőségének megteremtésére való törekvés úgy elfogta az embereket. mintha nein is évtizedek, de évszázadok mulasztását akarná hirtelen pótolni. Természetes, hogy az úgynevezett szükebb sporttársadalmat a mindenkori olimpiászok eredményei is sarkalják. A los-angelesi siker után Berlinben még többet akarnak e1 érni és az egyik olimpiász után nincs pihenő, sem megállás, de gyors előkészület a másikra. Mindenki több és nagyobb dicsőségre vágyik.

A sport alkotásra irányuló törekvés nagy- részben anniak is tulajdonítható, hogy a sport iránt már csaknem megszűnt az egyesek, vagy a hatóságok ellenszenve. Mert az a spoirtgeneráció, amely két-három évtizeddel ezelőtt indult el útjára, ma -már elérkezett oda, hogy felejös helyen dolgozhat a sport érdekében. Ma már csaknem minden város vezetőségében régi és lelkes sportemberek ülnek, akik a sport szeretetét ifjúkorukban szívták magukba és amikor a hivatásuk révén erre megfelelő mód jut kezükbe, azon vetélkednek, hogy melyik város tud ifjúságának különb pályát építeni és különb sportot teremteni. És ha az anyagiak híján minden szép elgondolás és terv valóra nem is válhat, magában véve az a tény, hogy meg van a jóakarat és a lelkesedés az ügy iránt, azt bizonyltja, hogy a sport meghódította a lelkeket, a városokat és az országokat.

A Prágában nemrég lefolyt jéghokki-világ- bajnokság több mint 125.000 embert sorakoztatott fel a téli stadionba. Olyan tömeget, amely rekordimegmozdulást jelent a csehszlovák főváros életében. Angliában félszázezernél több ember szokott egybegyülini a jelentősebb futballeseményeknél, ami azt bizonyítja, hogy a futball varázsereje nemhogy csökkenőben, hanem emelkedőben van, Ausztria válogatott csapata Londonban nagyobb diplomáciai sikert ért el, mint bármely heves politikai manőver. A sport ma tehát már nem egyéni, hanem magasabbra törő, egyetemes célokat szolgál.

A szlovenszkói és ruszinszkói kisebbségi sportélet mozgalmai is azt mutatják, hogy a magyar sport úttörői is meghódították az országot, kifejlesztettek egy egészséges szellemet, ami sokszor az anyagiaknál is többet jelent. De a szlovenszkói és ruszinszkói magyar társadalomban is valami csodálatos ösztön működik a sport érdekében. A városi és a falusi ifjúság, az iskolások és iskoláinkivü- liek is mind ettől az ösztöntől hajtva hódolnak a sportnak. Egyenként mind, mind edzettek, erősek akarnak lenni. De nemcsak a fiukra vonatkozik ez. A női generáció hasonlóképpen hajlékonnyá, ruganyossá és a fiukkal egyenrangúan ügyessé akar válni. A sportszenvedély — minden gátló körülmény ellenére — magasan lobog a lelkekben és ez az a forrás, amely a sportélet hódító erejét képezi.

Reméljük, hogy a természet nagy feltámadása ezt a tüzet még inkább fokozni fogja és ebben az esztendőben is örömmel számolhatunk be majd azokról az erkölcsi és anyagi sikerekről, amelyet a sport hóditó utján a kisebbségi magyar sportéletben maradandóan elérni fog.

SMor Imre iraÉái

A í ngoló át regény ..............Kő íj.—

As

szonyok novellák ................Kő 8—

Le

szállított áraki

Kaphatók a Prágai Magyar Hírlap kiadó- hivatalában Portó 30 utánvétnél 5.- Kő

Húsvéti seregszemle

a pozsonyi iutballfronton

Irta: Kohát Pál

Pozsony, április 15. Még csak a tavaszi évad elején vagyunk, aki azonban figyelemmel kiséri a pozsonyi labdarugósportot, annak figyelmét nem kerülhette ki az a kétségbevonhatatlan tény, hogy Szlovenszkó fővárosának futballsportja az utóbbi időben erősen visszafejlődött.

A pozsonyi futballspcrt néhány évvel ezelőtt nemzetközi viszonylatban is a legelső sorba tartozott. Klubcsapataink a bécsi, budapesti proficsa.patok- kai szemben respektábilis eredményeket értek el, hasonlóképpen válogatott csapatunk is megállta helyét a legerősebb összeállítású bécsi vagy budapesti együttessel szemben.

Ez akkor volt, amikor még a gazdasági viszonyok jobbak voltak s amikor a SK Bratislava mellett a magyar csapatok is megengedhették maguknak azt a fényűzést, hogy nemzetközi mérkőzéseket rendezzenek.

A pozsonyi futball aranykora volt ez az időszak és megtörtént, hogy egy vasárnap két-három kitűnő fővárosi proficsa.pat vendégszerepeit Pozsonyban, Ezeknek a régi, szép időknek vége szakadt. Ma már csak a SK Bratislava játszik rendszeresen nemzetközi meccseket, a magyar csapatok ezzel szemben csak elvétve hozatnak Bécsböl vagy Budapestről ellenfelet. A pozsonyi futball kétséget kizáróan visszafejlődött. Aki azonban a dolgok mé'ye re néz, rá kell jönnie arra, hogy a pozsonyi futball- eport átlagnivója tulajdonképpen csak egészen jelentéktelen mértékben csökkent. A csapatok többsége szinte töretlenül megőrizte régi játékerejét s amikor a pozsonyi futball visszafejlődéséről beszélünk, akkor a kvalitásos futballra gondolunk, arra a futballra, amely a kü földöm is hírnevet szerzett a pozsonyi labdamgóspo.teák s amelynek éveken keresztül egyedül képviselője a Ligeti volt. Ez a kvalitásos futball a Ligeti letörésével letűnt a pozsonyi pályákról.

Hosszú éveken keresztül a Ligeti egészen különálló klasszist képviselt nemcsak a pozsonyi, hanem a szlovenszkói magyar iütballsportban. A Ligeti volt úgyszólván az egyedüli magyar csapat, amely sikeresen tudta felvenni a harcot a

legerősebb külföldi ellenfelekkel szemben

s túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a külföld a Ligetin keresztül ismerte meg a szlovenszkói magyar fulballsportot. Ma a Ligeti a bajnoki tabella alsó régiójába szorult vissza, pedig tavaly még bajnok volt. A Ligetinek ez a hatalmas visszaesése nem jött váratlanul és ha közelebbről vizsgáljuk az okokat, szinte előrelátható volt. A bajnokcsapat ugyanis az utóbbi időben félcsapatra való kiváló játékosát vesztette el, erősítést pedig alig kapott. Kidőlt a két Mayer, akik lelkei voltak a csapatnak, idegenbe költözött a kis Kocsis, Porubszky, Molnár, Kropáosek, harcképtelenné vált az idősebbik Kocsis. Vájjon melyik csapat bir el ekkora vérveszteséget?

Ilyen előzmények után tehát egyáltalában nem kell csodálkozni a bajnokcsapat letörésén, bár a Ligeti berkeiben ezt a letörést csak átmeneti gyengeségnek tartják s bíznak abban, hogy a csapat rövidesen ismét formába jön.

Hir szerint a csapat több régi kvalitásos játékosa visszajön, azonkívül más egyesületbeli játékosok is kérték átigazolásukat, úgyhogy valóban nem lehetetlen. hogy a Ligeti együttese még ebben az évben régi fényében jelenik meg majd a pályán. A csapatban ugyanis még ma is van 5—6 kiváló játékos, akiket egy válogatott csapat összeállításánál feltétlenül kombinációba kell venni, úgyhogy tulajdonképpen csak néhány gyenge posztot kellene megerősíteni a Ligetinek.

A Ligeti sajnálatos letörése mellett néhány örvendetes jelenségről számolhatunk be a pozsonyi futballeportban.

Mint említettük, futballsportunk átlagnivója a nagy játékosveszteségek ellenére nem romlott le, sőt akadnak csapatok, amelyek az utóbbi időben lényegesen megerősödtek. Itt elsősorban három csapatra gondolunk: a Vasra, a Donaustadtra és a PTE-re.

A Vas vette át ebben az évben a Ligeti örökét. A csapat fejlődése tavaly kezdődött meg. A Vas már a múlt évben is egyedüli veszélyes ellenfele volt a Ligetinek s eziidén már föléje kerekedett. A derék

munkáscsapatbaai nincsenek sztárok, az egyedüli kivételes képességű játékos a csapatban Fürszt. A többi jó kvalitású futballista, akik együtt respektábilis képességű egységet alkotnak. A mai Vas a legjobb utón halad a bajnokság felé és ha játéktudás tekintetében nem is emelkedett fel olyan magaslatra, mint a Ligeti, megvan a reménye annak, hogy a sikereken 'felbuzdulva a csapat tovább fejlődik és akkor talán méltó utóda lesz a Ligetinek. A csapatnak jó utánpótlása van.

A legszebb karriert kétségbevonhatatlanul a Do- naustadt futotta be. Tavaly nagynehezen megnyerte a másodosztályú bajnokságot s ezál al az első osztályba kvalifikálta magát. A szkeptikusok mosolyogva fogadták a Donaustadtot az első osztályban s azt remélték, hogy egyévi szereplés után visszakerül majd oda, ahonnan jött. Nos, a Donátié tad t alaposan rácáfolt ezeknek a ,,futballszakértőknek“ a véleményére. A csapat szinte máról-holnapra felfejlődött az e’sőcsztá'yu csapatok nívójára és képességeiről legszebben beszél az a tény, hogy ma veretlenül a bajnoki tabella második helyén áll mint komoly bajnokaspiráns. A Vas mellett ugyanis a Donaustadtnak van legtöbb esélye a bajnokság elnyerésére. A Donaustadt főerője a játékosok jó kondíciója s a lelkesedte, amellyel végigküzdenek minden meccset. Játékos- anyaga jó a csapatnak s ha vannak is még stílusbeli fogyatékosságok, ezeket szorgalmas tréninggel ki lehet küszöbölni. A jelek szerint a Donaustadt még nem érte el fejlődésének kulminációs pontját, még sokat válhatunk tőle.

A harmadik csapat, amely az utóbbi időben fejlődést mutat, a PTE. A tornászcsapat az ősszel siralmasan nézett ki. Nem volt rossz, csak hallatlan balszerencsével küzdött.

Tavasszal diákjátékosok bevonásával reorganizált együttesével lépett a pályára s az eredmény nem maradt el. Ma ugyan még a tabella végén áll a PTE, de ha igy folytatja, reménye van arra, hogy a tavaszi évad végén képességeinek jobban megfelelő helyen fog végezni.

Két csapatunk van, amely a stagnálás jeleit mutatja; a Kábelgyár és a Húsos. Mindkét csapat hátterét bizonyos gazdasági csoport alkotja. A Kábel- gyári SK mögött a Kábelgyár áll, a Húsos mögött pedig a husiparosok. Ennek a két csapatnak visz- 1 6zafejlcdéS'ét legelscsorban a mostani gazdasági viszonyoknak kell betudnunk. Tagadhatatlan ugyanis, hogy azok a gazdasági érdekcsoportok, amelyek a két egyesületet támogatják, a mai súlyos viszonyok mellett saját bajaikkal vannak elfoglalva, ennek következtében a klubot nem tudják

Majdufészeü

Irta: Dsenes Adorján

Utazni fogunk. Nem kdil ez utazáshoz pasz- szus, vizűm és elemózsia. Mindennemű féle „schwere Bagage“ itthon marad, csak éppen jól eldugaszolt termoezpalaekban magyar lelkünk meleg esszenciáját visszük magunkkal. Utazásunk térben és időben messze határokat fut be.

A királyhelmeci és nagykövesdi két hegy- sziget belebámul déli- irányban abba a síkságba, melyet csak a nyírségi homokbuckák zavarnak meg, de azután a sima alföld veszi át teljesen az uralmat, egészen a bihar—vaskohi hegyek nyúlványáig. Ott, ahol a Sebeskőrös vígan játszadozik kavicsaival és sietve-siet nyugat felé, ott azon a tájon, Bikarmegye déli határain megpihenünk. Megérkeztünk utunk céljához: ott vagyunk a.z egykor „kiszáradt nagy nádassal14 és „Téti madárnak, szárcsának, vad rucának, bíbicnek, sirálynak tanyájával44 környezett Szalonta városában.

Arany János szülőhelye. Itt, ahol a mondák, regék s balladák minden időkre szóló atyamesterének bölcsője ringott, nem tudok én a jelennél megállani, hanem megyek vissza messze a múltba.

Hát adjunk ellengőzt és utazzunk hátra, vissza abba a korba, midőn úgy Magyarország, mint. Erdély megcáfolta azt a közmondást, hogy két urnák nem lehet szolgálni. Bizony szolgáltak ott nem is kettőnek, hanem háromnak. Hol a bécsi udvar, hol a török, hol meg az erdélyi fejedelem molesztálta a népeket.

Biharmegye alsó részén a két balkezes Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem tett róla, hogy a török ide is beüsse az orrát. Átadta a császárnak Nagyváradot, ő maga pedig, mint aki jól végezte dolgát, csehországi birtokaira vonult vissza. A töröknek sem kellett több. Ráment az erdélyi urakra a szóval:

— Hambuliillah! Hogy mertétek Erdély kulcsát átadni a császárnak? Azonnal szívjátok vissza.

— Kérlek — felelték a megszeppent erdélyiek —, a fejedelem tette, de ö elment...

— Elment? Itt vagyok én. Majd én cselekszem helyette!

És első dolga volt a töröknek, hogy seregével benyargal ásszá a vidéket. Ahová ez a sereg betette lábát, nem nőtt ott többé fü sem: megevett, felégetett, elpusztított mindent. Ellenállásról szó sem lehetett, a nép bevette magát a nádasokba, ami fegyverfogható férfi pedig megmaradt a duIáéból, az hosszas csatan- golás után beállt Bocskay István fölkelő seregébe szabad hajdúnak.

Akkoriban a hajdúság, mint ilyen, úgy körül volt már kerítve az előző évtizedek országgyűléseinek gátié s büntető paragrafusaival, hogy erősen veszteni kezdte garabonciás diákságának hírét. Azonban még most is úgy .körülbelül a futó betyár és a csupán zsákmányra leső

katona között foglalt helyet, Bocskay örömmel üdvözölte az erdők rejtőkéiből csapatostól hozzá térő marcona alakokat, mert hiszen egyéb katonasága még nem is volt. Ezek a hajdúk képezték későbbi diadalmas és két ország válogatott leventéiből álló hadseregének mag- vát. Igaz, hogy szilánkos, cudarul keserű és kőkemény volt e mag, de mégis ebből kelt ki Bocskay fölkelésének sikerdus virága s következtében a bécsi béke (1606) gyümölcse.

És Bocskay István meghálálta hajdúinak hűségét, mert a béke létrejöttével letelepítette Őket a töfökdülás nyomait még erősen magán- viselő vidékre, ott a bihari Sárrét és a Sebeskörös táján. Várost is adott nekik az azóta elpusztult Kölesér képében. De még mást is adott nekik. Megírta nagypöcsétes levelét hajdúinak:

— Mi Erdély fejedelme, mindenkinek, akit illet, tudására adjuk, hogy a Köleséren letelepült 300 hajdúkat összesen és egyenkint nemeseink sorába számláljuk s emeljük, átengedvén nekik saját címerünk insigniáit, a sast marcangoló oroszlánt.

A hajdúk megköszönték szépen a nemesi címert és ki is magyarázták egymás között annak állatjait:

— Lássátok-e? Eme méregbe gyütt oroszlán maga személyében a mi nagyságos fejedelmünk, a madár meg, amelyiket trancséroz, az a beste kétfejű bécsi sas.

Azonban a gyulavári török basának nem imponált a hajdúk .nemessége: minduntalan nyugtalanított 6 fosztogatta őket, úgyhogy ezek fölszedték sátorfájukat és mentek-mendegó 1 tek, mígnem a lápok által környezett s védett Szalontára értek. Itt megálltak, nem is mentek tovább. Mert Toldi György földesur nem idegenkedett telkeinek eladásától,

— Aztán, mi lenne a végső ár? — tudakolta sunyi szemmel s lassú bajuszpödörgetés közben Jóte Ferenc hajdukapitány.

— Ezerötszáz tallér.

— Ez nem adódik meg, — rázta bozontos fejét a kapitány.

— Hát akkor a telkek sem adódnak el, — vélte Toldi.

De azután, sok huza-vona után mégis létrejött a vásár aképpen, hogy a hajdúk fizettek ezer tallér készpénzt és ráadásul egy gulya régiás (marhagyűjtésre jogosító cédula) marhát. így lett Szalonta:

.. szabad hajdufészek,

Benne lakván háromszáz vitézek.44

Nosza megkezdődött a sürgés-forgás. A hajdúk nagyon jól tudták, hogy a török folyton zsákmányoló körutakon cirkál és igy első dolguk volt, valamelyes erősséget épiteni a kontyos betöréseinek kivédésére. A krónikák pár szóval csak arra utalnak, hogy a hajdúk újra fölrakták Toldiék várát. Tehát létezett már azelőtt is e vár. Hogy honnan vegyék hozzá az anyagot, ez nem okozott fejtörést a hajdúknak. Volt a vidéken elég törökpusztitotta templom és kastély, vígan szállították hát azok anyagát váruk építéséhez. Hogy néhol a lakott s éppenséggel nem romladozó kastélyokat is kikezdték, hát ez már hozzátartozott a hajdú virtushoz. Mint ahogyan ezt ama Gyárakból való

özvegy Petőné esete is igazolja, akinek a várépítő szalontai hajdúk feje fölött kezdték elhordani kastélyát. De kiállt ám a piacra a harcias Petőné:

— Hej, azt a toprongyos hajdú béleteket! Hát ürgének véltek-e ti engem, hogy házamból kiöntetek? Ám lássátok, hogy az özvegyasz- szony nem olyan, mint kinek az hossza rövid, szélessége meg keskenyes. Ha rögvenest el nem •hordjátok ebtalpas irhátokat, mordáilyommal olyan likat turkálok testhüvelyetekbe, hogy azon csiirdöngölőset táncolva szalad ki a poklok nagyanyjának elkendőzött beste leik etek.

Nem lehet mondani, hogy a hajdúk nem voltak vitézkedő nép, hiszen erről már számtalan összecsapásokban tanúságot tettek. Azonban a nekidühödött Petőné kerepelő nyelvétől bizony megretiráltak ők és kiegyeztek vele. A szenvedett károkért adtak neki Szalontán telket és lakást.

És fölépült a kajduvár donjonjával, főbás- tyájával, vagy hát közönségesen szólván, tornyával együtt. Ez a torony az ő ölnyi vastag falával, külső-belső téglaburkolatával volt a hajdúk büszkesége. Midőn készen állott, csaptak is rá áldomást. Azonban az építkezés nagyon mélyen belemarkolt zsebükbe és azért kiadták a rendeletét, hogy az áldom ás i ebéd a legszűkebb korlátok között mozogjon. Ezt a nagyon szerény ebédet éppen a már teljesen megbékélt Petőné szakavatott keze készítette és csak ezekből a fogásokból állott: 1. Kolbá- szos leves, 2. tehénhue tormával, 3. savanyu káposzta hússal, 4. rizskása tyukhussal, 5. bá- rányhus citromos lével, 6. fehérpecsenye, csibe, malac és sült lúd, 7. saláta. 8. fánk. No, ha ez az ebéd szűk korlátok között mozgott, milyen 'lehetett az a menü, amelynek elkészítéséhez a szakácsnő szabadkezet kapott? Mindenesetre őseink akoron még nem igen járogattak — Kariéba db a.

Pár év múltán (1636) abban a veszedelemben forgott a hajdnvár, hogy a törökök golyóbisai koppanjanak falain, azonban Győri Jakab haj- duhadnagy furfangja megakadályozta ezt. Az eset úgy történt, hogy I. Rákóczi György cse- tepátéba. keveredett a törökkel Szalonta alatt, A mérkőzés estére eldöntetlen maradt, de látni lehetett, hogy a fejedelem kisded serege aligha fogja kiáll a-ni a török hadak végső nyomását. Ekkor az éj leple alatt Győri Jakab 300 hajdújával a csak általuk ismert mocsaras, lapos gorcokon át hátba kerítette a török sereget. Fölhangzott öblös torkuk sűrű kiáltozása:

— Hozzá, hej, rá vitézek!

E vad csataordifásba belevegyült 50 dobosok pörgetése, puskák puffogtatása, fölriadt durvák s mi egyéb vizi szárnyasok sivalkodása, úgyhogy a török Rákóczi segéd csapatait vélte háta mögött fölvüharzani és hányát-homlok elmenekült. Már aki el tudott menekülni az ingó ványon át és a hajdúk fegyverei elöl Másnap összeszedték a zsákmányt és „az lövoszer- számókát azokhoz való szekerekkel, porral, golyóbissal Szalon tár a be vi vén, az ott való kastélyból! bástyáikra és azután építtetett toronyba áll áfák vada44, — amint az egykorú krónikás följegyzi. Győri Jakab sikeres cselvetésé-