Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)
1933-03-28 / 73. (3183.) szám
1963 március $8, kedd. — Mussolini előtti tisztelgéssel zárták be a fasiszta évforduló ünnepséget Rómából jelentik: Az olasz harci fasiók alapításának évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyek a Duce előtti. tisztelgéssel fejeződtek be. A tisztelgésben elsősorban a san-sepoleristák vettek részt, vagyis azok a fasiszták, akik 1919 március 23-án Milánóban a San Sepolcro-téren részt vettek a ma már történelmi nevezetességű gyűlésen. A Milánóból különvonattal Rómába érkezett sepoloristákat lelkes örömtüntetéssel fogadták. A Venezia palotában a megjelentek nevében Starace párttitkár mondott bódolattel- jes üdvözlő beszédet, amelyre Mussolini válaszolt. Beszédében megemlékezett a forradalom áldozatairól és visszapillantott a harci fasiók alapításának történelmi időpontjára, majd vázolta a forradalom útját ettől az időtől kezdve a mai napig. Mussolini megjelent a palota erkélyén is és rövid beszédet mondott. xx Hasszcrulás, rossz emésztés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyomorbélhuzamban, bél- baktérium- és gyomorsavtultengés a természetes „Ferenc József4 keserűviz használata mellett visszafejlődnek. — Meller Rózsi tragikomédiájának uto’só felvonása. Becsből jeelntik: Meller Rózsi Írónő önmer- Tónyletd tragédiája elérkezett az uto'só fel vonásihoz. Az írja hadnagy szerzője tudvalevőleg míg mindig vizsgálati fogságban ül rágalmazással és csalással vádolva. A rágalmazást Ottó Kötbérnek ellen követte el azáltal, hogy benne vélte fe ismerni fénykép alapján merénylőjét, a csalás tényállását pedig a bécsi rendőrhatóságok félrevezetésével merítette ki az exaltált Írónő. Védője, Prists- brnrger dr. a napokban 499 sillinget fizetett le a kincstárnak ama kár megtérítése gyanánt, amely Meller Rózsi félrevezető vallomása révén érte a nyomozó hatóságokat, illetve a kincstárt. Ugyanezekben a napokban a védő kiegyezett Ottó Rotli- isfcockkal is, aki pár száz siffing fájdalomd j ellené ben visszavonta feljelentését. Eljutottak tehát odáig, hogy anyagi károsultja nincs többé Meller Rózsi ügyének. A védő tegnap előterjesztést tett 1 védence szabadláhrahelyezése, valamint az eljárás j beszüntetése iránt. Prcssburger dr. reméli, hogy a pszichiátriai megfigyelés befejezése után nem ke- j írül majd sor a fő tárgyalásra, hanem az eljárást rövid utón beszüntetik. — Állásával együtt feleségét is elvesztette a bécsi Volkstheater hires jellemszinésze.1 Becsből jelentik: Bécs színházi és társadalmi körei nagy megdöbbenéssel értesültek a Volks- theater kitűnő művészének, Kari Forestnek. különös családi drámájáról. A Forest-villa még a legutóbbi időkben is találkozóhelye volt az j osztrák főváros szellemi elitjének, állandó ven- ■ dégei voltak például Egon Friedell, a színész- filozófus és Hans Sassmann, a drámairó. A mü- vészházaspár a legmeghittebb családi boldogságban élt, amíg a gazdasági krízis következményeiül nem érték a Forést-viilát és lakóit. A Vplkstheater megbecsült művésze nemrégiben több kollégájával együtt fölmondást kapott s ez módfölött lesújtó hatással volt a feleségére. A férj maga nem adta föl a reményt, hogy hamarosan sikerül elhelyezkednie, azonnal mun- . kához látott, megalakította a fiatal színészek stúdióját, kamaraszínházat szervezett s a tevékenységével párhuzamosan a filmszakmában is tárgyalásokat kezdett. A legjobb utón volt uj ppziciók. felé, amikor két nappal ezelőtt hazatérve, otthon találta felesége szűkszavú búcsúlevelét, amelyben az asszony tudtára adja, hogy a történtek után nem tud mellette maradni, mert nem látja biztosítottnak zavartalan . házasé létükét. Kéri, hogy ne keresse őt, elutazott messzire és hosszú ideig nem is fog életjelt kapni tőle. A búcsúlevél hatása alatt a színész súlyos lelkiösszeomláson ment át s aggódó barátai szanatóriumba szállíttatták. Az asszony .hollétéről még a barátok sem tudtak semmit megállapítani s attól tartanak, hogy öngyilkos- sági szándékkal hagyta el a családi fészket. — Gyanús mérgezési tünetek között meghalt egy prágai katonatiszt. Szombaton délelőtt lakásán hirtelen meghalt Neveceral Antal gazdasági szolgálatot teljesítő prágai őrnagy. Számos jeli arra enged következtetni, hogy az őrnagy gázmérgezéenek lett aiz áldozata. A holttestet fel fogják boncolni, — Megmérgezte magát egy magyarországi szociáldemokrata képviselő íia, aki világnézeti összeütközésbe jutott családjával. Budapesti szerkesztő ségünk telefonálja: Ifjabb Farkas István egyetemi hallgató, Farkas István szociáldemokrata képviselő fia gázzal megmérgezte magát és miire észrevették az öngyilkosságot, a. fiatalember már halott volt. Az I egyetemi hallgató búcsúlevelet hagyott hátra, j amelyben azt irta, hogy tettének oka a családjával való áthidalhatatlan világnézeti összeütközés. — Forradalom van a Kanári-szegeteken Is, Londonból jelentik* hogy a Kanári szigetek kormányzójának a spanyol kormányhoz intézett jelentése szerint a szigeteken véres zendti- , léé tört ki. A forradalmi mozgalmat kommunisták szervezték meg, akik Hemigua városában általános sztrájkra bujtogatták a munkásokat és közmüveket rongálták meg. öt polgári’ rendőr és sok zendülő elesett az összecsapásokban. — Betörők jártak a kassal premontrei templomban. Kassai szerkesztőségünk jelenti: Tegnapelőtt éjszaka ismeretlen tettesek a Kovács- uccai reálgimnázium felől behatoltak a premontrei templomba, föltörték a tabernákulu- mot- és ellopták a szenteégtartó-kelyhet.. Utána a gimnázium kápolnájába látogattak el s onnan is elvittek egy kelyhet. Ezzel sem elégedtek 1 meg, hanem szétnéztek a gimnázium tanári1 szobájában s más érték hijján munkakabátokal. j vittek magukkal. A rendőrség bizonyosra ve-1 szí, hogy a betörést csakis a helyi viszonyok- j kai ismerős egyének követhették el, ‘ > Majdnem megismétlődött Budapesten a borzalmas gázrobbanás A budapesti gázmüvek egyik tartályából 16.000 köbméter gáz ömlött ki Budapest, március 27. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Budapest főváros gázmüveinek Révész uceai gáztartályából eddig ismeretlen okból 16.000 köbméter gáz ömlött ki. A gáz fülsiketítő sistergésére rendőrök lettek figyelmesek, de a gáztartáiy közelében mindketten eszméletlenül estek ösz- sze. A szokatlan hangorkánra a Révész uccui rendőrőrszoba személyzete azonnal kivonult s sikerűit két veszélyeztetett társukat megmenteni Könnyen megismétlődhetett volna a ueukircheni borzalmas katasztrófa, csak az hiányzott hozzá, hogy valaki a környéken gyulát gyújtson. A rendőrim kapitányság és a gázmüvek részéről azonnal bizottság szállt ki a helyszínére. A gázmüvek igazgatósága a telep felügyelőjét nyomban felfüggesztette állásából. A rendőrség azirányban nyomoz, hegy nem bűnös kezek munkája idézte-e elő a 16.000 köbméternyi gáz kiömlését. 1 sftasysrság piríjai Léván egységesen tiltakoznak a iérertéla iskolareform terve ellen Április 2-án less a tiltakozó néosyüiés a lévai főtéren Léva, március 27. (Saját tudósítónktól.) A magyar nemzeti párt, az országos keresztény- szocialista párt, a magyar nemzeti munkás és fűklmüvespárt április 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Léván, a főtéren — kedvezőtlen idő esetén a Városi szállóban —- nyilvános népgyűlést rendez a Dérer-féle iskolareform- terv elleni állásfoglalás céljából. A tiltakozó népgyülés szónokai: Esterházy János, az országos keresztényszoeiaiisfa párt országos elnöke, Holota János dr., a magyar nemzeti párt nemzetgyűlési képviselője, Jaross Andor magyar nemzeti párti tartomány- gyűlési képviselő, Jónás Imre, az országos kereszfcényszoeiaíista párt lévai járási körzetének tiszteletbeli elnöke, továbbá Pombszky Géza dr. kéméndi plébános, Holló Géza uj- barsi református lelkész s a magyar nemzeti munkás és iöídmüvespárt részéről Bálik József. A ti’takozó gyűlésen valószínűleg részt fog venni Szent-lyány József, a magyar nemzeti párt vezére is. Éá e\^la BEZET-OIL minden BZ benzinkútnál kapható. — Egy berlini bankbukás rejtelmeiből. Berliniből jelentik: A Berliner Bank für Handel und Grund- besLtz volt elnök igazgatóját. Wiilii Se kertet, akiinek bukása és szökése, majd Prágában történt letartóztatása annak idejcn nagy port vert fel, ma délelőtt állították búréi elé, a főfárgyalásnaik azonban nem várt akadállyá támadt. A referens-biró két nappal ezelőtt kilépett a búréi szolgálatiból, utódjának pedig nem volt elég iidje a hatalmas akitacsomó lelki- ismeretes áttanulmányozására. A vádirat szerint Seiífert igazgató a legsúlyosabb visszaélések halmazát követte el a bank üzletiekéinek és betevőinek rovására többek között olyképpen, hogy mint főrészvényes magas osztalékot utalt ki saját magának s a többi részvényesnek annaik ellenére, hogy az utóbbi években a bank üzleti mérlege állandóan nagyobb hiánnyal zárult. E bűnös manipulációk következtéiben a bank által kezeit 54 millió márka betétből 46 millió márka teljesen elveszett. A visszaélések kipattanásakor Sétáiért bankigazgató megszökött, csehszlovák területre jött és Prágában bujkált nuindaddJig, amíg a német hatóságok köröző levele alapján a prágai rendőrség le nem tartóztatta. A mad főtárgyalás csupán a megnyitás formaságaira szorítkozott, azután az elnök bejelentette, hogy az uj bárói tanács megalakítása miatt a fő- tárgyalást április 4-re halasztják el. — Idegesség, fejfájás, álmatlanság, szédülés, bágyadtság, levertség, félelemérzések eseteinél a természetes „Ferenc József** keserüviz kitűnő háziszer, amely az emésztőszervekből eredő zavarok nagyrészét megszünteti s visszaadja a testnek és szellemnek régi munkaképességét. Orvosi szak- tekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc József viz öregembereknél is megbízhatóan és minden fájdalom nélkül hat. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Tizenhétszer gyújtogatott a nizzai játékkaszinó épületében egy 15 éves kifutó fiú. Parisból jelentik: A nizzai játékkaszinó épületéiben az utóbbi időben kisebb tüzesetek sorozata történt s mint megállapították, a tüzet rendszerint gyújtogatás okozta. A tizenhetedik ilyen gyújtogatás után letartóztatták a kaszinó 15 éves kifutó fiúját, aki hamarosan be is vallotta, hogy ő gyújtogatott az épületben. Minden gyújtogatás után alarmirozta a kaszinó alkalmazottjait és a vendégeket s azután ő maga is segített az oltásban- Bevallotta a rendőrségen, bogy valamennyi gyújtogatást ö követte el, de mindannyiszor ellenállhatatlan kényszer alatt cselekedett, A fiút pszichiátriai megfigyelés alá vették. Halálosvégü antógázolásért eljárás indult Mayr Melnhof báró ellen. Becsből jelentik: Mayir-Melmiboif báró autója, amelyet maga a tulajdonos vezetett, bfanberg mellett halálra gázolta a kerékpáron halaidé Rozenúos vend'ég'őst. A esendő még az autót lefoglalta e Mayir MeloJhotf báró ellen megindította az élőáráéi. J — Súlyos autcszereaicsétlenség Malacka közelében. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Teszáx József, Koeztlivy dr. pozsonyi sebészproifésszor sofőrje, gazdájának autóján szombaton bátyjával együtt kirándulásra ment. Malacka közelében az autó ki akart térni egy állami autóbusznak. Teszár bátyja balkánját kidugta az autóból és a I háta mögött lévő személyautónak intett, ! hogy lassítson, mert az ő autója is lassítani ■fog. Közben az autót elérte az autóbusz, niriéüy a széfeboséíléfí embernek balkánját összíeroncsbita. Behozták a pozsonyi állami kórházba, ahol karját nvemban amputálni •kellett.-— Nyolchónapi börtönre ítéltek egy volt pozsonyi bankhivetalr.okot csckkhamisitás miatt. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: A pozsonyi kerületi bíróság Babos-tanácsa ma délelőtt Ítélkezett Netousek József 35 éves volt pozsonyi bankhiva- talnok fölött, akit ez év február elsején tartózhattak le egy ravaszul kieszelt csekkcsa’ási kísérlet miatt Netousek a-z Anglobank levelezése közé egy hamisított levelet csempészett, ame’y szerint Müller szered! kereskedővel üzleti kapcsolatban áll és e levél és egy hamisított csekk alapján a pozsonyi Agrárbanktól 430.600 koronát akart kirsal- ni. A detektívek a csekkcsalást leleplezték, amikor Netousek egy szolgát küldött a bankba a pénz átvételére. Netouseket, aki nagy nyomorával védekezett, a bíróság nyolchónapi börtönre ítélte. —■ A komáromi munkanélküliek nem hajlandók dolgozni az élelmiszer jegyekért. Komáromi tudósítónk jelenti: Nemrégiben adta ki a prágai kormány azt a rendeletet, hogy a munkanélküli segélyek csak előzetesen végzett munka ellenében oszthatók ki s a munkára alkalmas munkanélküliek, akik igényt tartanak az élelmiszerspgélyre, négyórai közmunkát kötelesek teljesíteni. Ez az intézkedés elveszi az élelmiszerek könyöradomány jellegét. A komá- j romi képviselőtestület munkástagjai annakide- j jén tiltakoztak a különféle könyöradományok , ■ellen e munkát kívántak. Az uj kormányrendé-j let azonban ennek ellenére fölháborodást oko-1 zott a komáromi munkanélküliek táborában. A komáromi járási hivatalhoz a napokban érkezett meg a munkanélküli segély, amelyből 40.000 korona értékű élelmiszerjegyet akartak szétosztani. A járási híva tál fölhívta a várost, hogy gondoskodjék megfelelő közmunkákról. A város ki is jelölte az uccarendezést, de amikor a munkanélküliek megtudták, hogy az élel- miszerjegyek ellenében dolgozniok kell, tüntet- í ve tiltakoztak a munka ellen, amelyet szószólóik kényszermunkának tüntettek föl. A mun-1 ’kanélküliek a város gazdasági hivatalaiban nem jelentkeztek, s akik mégis dolgozni szerettek volna, a kommunisták terrorja miatt nem jelentkezhettek, mert megfenyegették őket. így az élelmiszerjegyet csak háromszáz munkaképtelen agg, beteg és nő kapta meg. A többi jegyet a járás egyéb községeiben fogják szétosztani. A komáromi tüntető munkanélküliek azonban mintegy százan jelentkeztek a beteg- segélyző pénztár orvosainál s orvosi bizonyít-1 ványt követeltek, hogy mint betegek tarthassa-1 nak igényt az élelmiszer jegyekre. Az orvosok ! ezt a követelést nem teljes!thették. A járási hl- j vatal elhatározta, hogy a kormány rendeleté-, nek teljes mértékben érvényt szerep ( — Berlini bérautós izgalmas kalandja két banditával. Berlinből jelentik; A vasárnapra virradó éjszakán két férfi felfogadta Ham* Krafft bérautóst, akinek autóján a Berlin ■melletti Johannistalba akartak kirándulni. Útközben az országúton az idegenek megái- íittatták a kocsit, egyikük revolvert szegzett a soiffőr mellének, a másik pedig villámgyorsan kivette a pénztárcáját é sszemélyazonos- sági papírjait. Mindössze tizenhárom márkát talállak a pénztárcában. A soffőrt ekkor kidobták a kocsiból, maguk ültek a kormánykerék mellé és elhasaltak. A rendőrség meg nem tudott nyomukra jutni. — Idegen valutát, pornográf képeket, fegyvert és lőszert talált a berlini rendőrség a volt bolíviai konzul lakásán. Béniimből jellemük: Kari Petén Gerincű volt íwiivüd ebien valutacsemipásaéb íe értékpapinsiboláű gyanúja m att eljárás indult s a tegnap megtartóit házkutatás teljes mré tökben, igazolta a rendőrség gyanúját. Nemcsak az értékpapír- és a vailutacseim>pószésre vonatkozólag találtak terhelő anyagot, hanism fegyvereket, lőszert és több száz pornográf képet is leltek a lakáéban. Mindebből arra következtetaek, hogy a volt konzul rendszeresen foglalkozott a legkülönbözőbb illegális csel ekményeklkeh Letartóztatták és a házkutatás alkalmával talált holmit leiogLaltáik. — Csalás miatt letartóztattak egy kassai volt magántisztviselőt. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: A rendőrség letartóztatta Auer Albert 57 éves volt m a gánhi valaki okot, aki egyébként már többször volt büntetve és nemrégiben töltötte ki négy évi fegyházr büntetését, amit sikkasztás-ért kapott. Auer a Kassa melletti Téhány község több lakosa számára adóelengedési kérvényeket irt, ezzel egyidejűleg pedig különböző összegeket vett fel az adótartozások részlettörlesztésére, e pénzeknek azonban csak kis részét küldte be az adóhivatalnak, mig nagyobb részét megtartotta magának. Az adóhivatalnál gyanút keltettek ezek a kis összegek, nyomozni kezdtek s igy jöttek rá Auer üzelmeire. A szélhámost beszállították a kassai ügyészség fogházába. — Felakasztotta magát egy kassai szücsmesteir. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Tragikus öngyilkosság történt hétfőin délután Kassán- Skorodenszky József 31 éves ezüesmester Kovács-ucca 65. szám alatti üz- Mtéíben ma délután az ajtófélfára felakasztotta magát. Tettét , a tanonca vette észre, amikor délután bement az üzletbe. A tamcnc j segítséget hívott, a szerencsétlen embert levágták a kötélről, de má;r akkor halott volt. A szűcs mester, búcsúlevelet nem hagyott hátra, de valószínű, hogy teltét a rossz üzlet- i menet és rossz anyagi körülményei miatt követte el. Hölgyeim! Bizonyára volt már ez ön bőilette asztalán mindenféle szépségápolószere, melyekben csalódott. Juno-Crém-ben nem fog csalödnil Egy tégely Juno-Crém meggyőzi önt és arca pár nap alatt üde és tiszta lesz, a szeplök, májfoltok és bármilyen arckiütések eltűnnek. Juno készítményeim (Juno-Crém Ke 10.—, hozzávaló szappan Kő 5.—, Juno-puder Ke 8.—) minden szaküzletben kaphatók, vagy rendelje meg készítőjénél utánvéttel: Dr. Flittner Jenő. kozmetikai laboratórium, Banská-Bystrica. A prágai sertéspiacra ma felhajtottak 1914 sertést és pedig 1337 hízót s 677 ártányt. Ebből történelmi országbeli volt 1287 hízó, jugoszláviai 557 ártánv és magyarországi 120 ártány. Eladási árak: történelmi országbeli hízó: 913 drb 7.15—7 90, jugoszláviai ártány: 72 drb 6.40—6.00, 364 d b 7—7.75, magyarországi ártány: 96 drb 7.25—7.90 korona. El nem adtak: 324 hizót és 145 ártányt. A vásár, lefolyása lanyha volt. A prágai állatvásárra ma felhajtottak 845 szarvasmarhát és pedig 599 történelmi országbeli és 288 szJovenszkóit. Eladási árak: történelmi országbeli ökör: 3 drb 2.65, 54 drb 3—3.90, 24 drb 4—4.50, 9 drb 5—5.20, bika: 119 drb 3.20—3 90, 40 d.b 4— 4.35, tehén: 2 drb 1.90, 8 drb 2—2.80, 71 drb 3— 3.90, 9 drb 4—4.75, üsző: 26 drb 3.40-3.90, 62 drb 4—4.70, 11 drb 5, szlovénézkói ökör: 38 drb 8.25— 3.90, 154 drb 4—4.90, 40 drb 5—5.50, 18 drb 6—6 80, bika: 2 drb 3.50, üsző: * drb 3.70—3.85 korona. El nem adtak: 121 drb történelmi országbeli és 31 szlovénekéi szarvasmarhát, A vásár lefolyása lanyha volt,