Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)
1933-03-23 / 69. (3179.) szám
^rxgai-Mag^ar-hiklaö 1053 március 23, csütörtök. KözgíazPASÓUiP . A szlovenszköi közgazdasás 1932-ben Részlelek a szlovenszköi gyáriparosok szövetségének évi Ie!entésébö! Pozsony, március 22. A szlovenszköi gyáriparosok szövetsége most adta kri nyomatáéban az 1932. évi 'működéséről szőlő jelentést, melynek bevezető, általános részéből a következőket idézzük: A szlovenszköi ipar romlása 1932-ben és 1933 kezdetén olyan eredményeket hozolt, melyek — ha ez csak "elméleti tehecpróba lett volna — a gazdaság . rendkívül nagy egyéni és kollektív teherbíró képessége következtében az öntudatot erősen fokozhatták volna; a valóságban a zavaros viszonyok és a széles néprétegek és egész vidékek nagy nyoméra igen súlyos depresszióra vezetett. Az államigazgatás ennék az álláspontnak a következményeit csak részben eszkomptálta. Vannak hivatalos he-, lyek, amelyek a gazdaságra nagy befolyást gyakorolnak és nem veszik észre, hogy minden egyes helytelen intézkedés, különösen minden elkésett cselekedet ezrek nyomorát fokozza. Csak egy kisszámú és nagykoncepcióju, széleskörű szakismerettel rendelkező férfiakból álló testület tudja most a közéletet és. különösen a gazdaságot irányítani; így a demokráciának és a parlamentnek jobban kellene számolni a gazdasági kérdésekkel Hamis és felelőtlen az a vélemény, hogy az ilyen intézkedések ideje még nem érkezett el. A földművelésügyi és kereskedelmi minisztériumokat minél előbb egy egységes gazdasági minisztériummá kellene átalakítani, amely a pártpolitikai érdekek kikapcsolásával hivatva volna az öeszgazdoság (mezőgazdaság. ipar, kereskedelem, kisipar sb.) fölött őrködni. Különösen szükséges volna a szloven- ezkói gazdasági kérdések figyelembevételére egy mtoiezterközi hivatalos szervet létesíteni. Ugyanilyen mód;on egyetlen kéznek kellene irányítani a forgalmi politikát is. A minisztertanács elnökségének kellene a nyilvános igazgatás egyszerűsítésének és a nyilvános szervek felelősségének szabályozását erélyesen kézbe venni. A közszál látások tekintetűben lényegesen több világosságot kell deríteni az illetékes helyek működésére és a szállítási szabályzatokat még akkor is végre kell hajtani, ha ez a közigazgatás kényes részeit, vagy esetenként a. protekciós gazdálkodást érinti. Különösen Szlovenszkén kel] először éle# önkritikát gyakorolni a saját szervezetekkel, és se emberekkel szemben, akik az anyagot nem bírják és hivatalos, félhivatalos, vagy magán minőségben döntenek; természetesen a kritika következményeit le is kell vonni. Nincs okunk tagadni, vagy szépíteni, hogy ©ok minden, ami a fiatal nemzedéket gazdasági kérdésekben az elégedetlenség éles nyilvánítására készítette, indokolt. Azonban az ilyen megnyilvánulásoknak még konkretebb é6 pozitivebb formákat kell ölteni. Sor&talanul és reménytelenül ajánlják fel az ifjúság tízezrei a gazdaságnak munkaerejüket. A gazdasági szervezet erre ma a termelési apparátus további redukciójával felel. Szlovenszkén egyszer komolyan kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy melyik termelési ág vegye fel — ha átmenetileg is — ezt az emberanyagot. —. A válság valódi okait csak az államközi politikai ellentétek kiküszöbölésével lehet eltüntetni. Amíg ez a szellemi járvány tart, annál inkább leéli az ellen az irányzat ellen küzdeni, amely a szellem autarkiáját hirde'.i, különösen pedig lehetet lemmé tenni a belső harcot a mezőgazdaság és a többi termelő osztályok között. — Az államigazgatásban olyan rendszert kell bevezetni, hogy minden egyes központi reszort és osztály főnöke (akinek a legjobb és legerélyesebb szakembernek kell lenni ezen a téren) a törvényhozási rendszerért poziíiv és negatív értelemben felelős, legalább annyira, hogy a vonatkozó javaslatokat az illetékes helyeken előterjessze. Ennek a reezcrtfőnökuek a gondja, hogy azon a területen, ahol rendelkezik, sem fölösleges törvények, sem a törvényekben hiányok ne legyenek, még kevésbé, hogy a régi jogszabályok zűrzavarai az érdekeltek részére zaklatásokat ne jelenítsenek. A jogrendszer diszharmóniája alatt rendkívüli módon 6zenved a gazdaság különösen Szlovén©zkón. — Azokra a kérdésekre, hogy a pénzügyi igazgatás apparátusét miért nem modernizálják, hogy az illetékjogot azonnali miért nem reformálják, hegy a fölösleges állami hivatalnokokat nem teszik át olyan reszortba, ahol rájuk szükség van, hogy ki viseli a felelősséget azokért a gazdasági károkért, amelyek a közigazgatási bíróság lassú munkájából keletkeznek, nem lehet azzal válaszolni, hogy ezeket a gazdasági válság okozta. A politikai akarat: a felelősséget viselni és a felelősséget megállapítani az ilyen ügyekben akadályozva van, vagy egyáltalában nincs meg. — Ugyanezen okokból elmaradnak az állam egymástól messzebb eső területei közötti nagyvonalú gazdasági közeledés gyors, koncepciótól és áttekintéstől áthatott intézkedések foganatosítása is. A tarifák átszámítása háládatos — sajnos. elkésett — lépés volt ezen ez utón. — Az ipar szervezete sok mindent elkövetett, hogy a saját soraiban a némelykor már ingadozó önfentarlási ösztönt támogassa. Rendkívüli időik, különösen a kényszergazdálkodás előmozdítják a specifikus egoizmust,' a protekciós gazdálkodást és hasonló jelenségeket. Nogyon ©ok helyen erősödik az érdek és akarat, amely arra van irányozva, hogy a beavatkozás minél erősebb legyen'és minél tovább tartson. • A niegrendszabályozás alatt különösen az államnak a központtól távol eső részei szenvednek. Ezért a leghatározottabban követetjük a gazdaság fölösleges gátjainak, vagy akadályainak kiküszöbölését. — A szlovenszköi iparnak eminens érdeke, a közszállitások és közmunkák nyilván tartása. Ilyen nyilvántartás nélkül a rentábilis beruházásokra irányuló munkaalkalom teremtési tervek nehezen lehetségesek. . . * — Az ipar kívánja a kamattehemek gyors, hatásos és kiadós leszállítását. Azt hisszük, hogy a kamat lábkördés végleges rendezése a bankkérdés mikénti alakulásától függ. Szlovenszkóra nagy'' jelentőséggel. bir a pénzintézetek számának és elosztásának rendje. — Az áraknak a szükségességhez kell alkalmaz - kodniok. Természetesen, ennél az akciónál vizsgálat tárgyává kell tenni a produkció megterhelését és ennek eredménye szer’nt kell azokat újból szabályozni. Azt hisszük, hogy a nyilvános terhek már olyan magasságot értek el, hogy indokolják ebben az irányban az iparnál uralkodó érdektelenséget. — Egy prognózisnak az volna a feltétele, hogy ismerni kell a valódi harcvcnalakat. Ezek azonban még fel nem ismerhetők. Azok a magánmegbeszélések, amelyek gazdasági vezetőink és a szomszéd államok gazdasági vezetői között lefolynának, egyengethetnék ez utat, amely a prognezst kedvezően alakítaná. Ennek a munkának az eredményét tenmészelesen az állami politika vezetőmet is meg kellene szív letolok. A csehszlovák gyáriparosok szövetsége a a francia külkereskedelmi politikáról. A csehszlovákiai gyáriparosok szövetségében megszervezett szak-csoiporto-k titkárságai e napokban tartott értekezleten Franciaország külkereskedelmi politikájával foglalkoztak, különös figye'enimel a kötendő uj csehszlovák—francia kereskedelmi szerződésre. Annakidején közöltük már, hogy Franciaország a szerződésileg vállalt vámkedvezmények újabb föloldását igényli s ezáltal az egész szerződés értéke nagyon problematikussá válik. A tervezett uj szerződés azonban a legtöbb kedvezmény elvét is föladná, mint a csehszlovák—német egyezmény. A gyáriparosok szövetségének értekezletén az előadói jelentést élénk vita követte, amelynek során a fölszólalók különösen azt hangsúlyozták, hogy Franciaország újabb követelései bizonytalanságot hoznak a nemzetközi kereskedelembe. Különösen sok panasz hangzott el Franciaország mai kontingentá.ási rendszere ellen. Az értekezlet végül írásba foglalta a gyáriparosok ama minimális követeléseit, amelyeket a hivatalos kereskedelmi tárgyalások alkalmával a csehszlovák delegációnak föltétlenül érvényesítenie kellene Francia- országgal szemben. Uj törvényjavaslat a rádió-elektromos készülékek gyártásáról és kereskedelméről A kereskedelemügyi minisztérium a postaügyi minisztériummal egyérteleraben uj törvényjavaslatot készített a rádió-elektromos készülékek gyártásáról és kereskedelméről. Az uj javaslat a ma hatályos rád lőtér vény tői lényegesen abban különbözik, hogy az uj javaslat az iparlörv'óny alapjára helyezkedik, különösen, ami a gyáripari és kereskedelmi üzemi helyiségeket illeti. A törvénytervezet hat fejezetre oszlik és pedig: 1. A rádió-elektromos készülékek fogalmi meghatározása, 2. iparjogi intézkedések, 3. rendészeti intézkedések (postaügyi minisztérium hatásköre fenntartva), 4. a behozatalra vonatkozó előírások, 5. k-özös intézkedések; a gyártás, árusítás ellenőrzése és büntető szankciók s 6. záró intézkedések. A minisztérium a javaslatot most fogja megküldeni az érdekelt szaktestületeknek véleményezés végett. A csehszlovák államvasutak nem vesznek föl utánvétele® küldeményt Németországba. A csehszlovák államvasutak állomásai tegnap óta nőm vesznek át Németországba szóló utánvételéé áruküldeményeket, miután a németországi vasúti igazgatás hivatalosan közölte a vaeutügyi minisztériummal, hogy az ilyen kük deményetket a határon nem veszi át. SZEPLOT májfoltot és mindenfajta bőrbetegséget azonnal megszüntet a világhírű földes* féle aradi Margif-créme és szappan Az arcbőr rövid idő múlva szép, fiatal és üde lesz, a ráncok kisimulnak. Mivel a MARGIT- CRÚ.MET sokan utánozzák, saját érdekében csak eredeti védjegyünkkel leragasztott dobozt fosradjon ei. Nyitva, vagy kimérve, eredeti MARGIT - CRÉME sehol nem kapható. Fő'erakal Csehszlovákia részéről .,Sz. ERZSEBÉT* flyó iysze tár. Bralisiasa (Pozsony) Duna a. 38 Jugoszláv kereskedelmi kirendeltség Bécsien. Pécsből Írják: A jugoszláv mezőgazdasági wzöveiközetek szövetsége, amelynek kötelékébe 3500 szövetkezet tartozik, Becsben kereskedelmi képviseletet állított föl, amelynek föladata a komtpenzációs üzletek lebonyolítása lesz. Úgy tervezik, hogy a jugoszláv mezőgazdasági szövetkezetek gép-, gazdasági eszköz és kisegítő eszközszükségletét Ausztriából szerzik be szarvasmarháért, sertésért és friss gyümölcsért. Angol—kanadai vita egy zéru§ miatt. Londonból írják: Kellemetlen és hosszú ideje húzódó vitát idézett föl Anglia és Kanada között | egy egyszerű kis nulla elírása. Az ottawai kon- ! ferencián Anglia 250 000 q szalonna bevitelét engedélyezte Kanadából. Az erről szóló jegyzőkönyvbe azonban tévesen 2.500.000 q-t írtak be. A kanadai kormány — bár távolról sincs abban a helyzetben, hogy ezt a mennyiséget leiszá: •!thassa — most szigorúan ragaszkodik a megállapodáshoz, amivel szemben viszont az angol kormány csak az eredetileg megállapított mennyiség bevitelét hajlandó megengedni, j Némileg emelkedett a vas- és acélkitermelés, i Az állami statisztikai hivatal jelentése szerint j Csehszlovákiában februárban 34.735 tonna | nyersvasát termeltek a januári 33.139 tonnával szemben. Az emelkedés tehát nem nagy, mindössze annyiban érdekes, hogy az utolsó öt évben februárban mindig csökkent a nyers vas- termelés. A januári nyersvastermelés a múlt ! évi januárral szemben 17 ezer, a februári ter- I melés a múlt évi februári termeléssel szemben j 12 ezer tonnával csökkent. A februári acéltermelés 56.018 tonnára emelkedett a januári 2.266 tonnáról. A dohányjövedék bevétele februárban. A csehszlovák dohányjövedék február havi bevétele 131.84 millió korona volt a tavaly februári 152.5 millió korona bevételiéi szemben. A sörértékesités januárban. Ez év januárjában a sörértékesités nagyon erősen esett egyrészt a nagy hidegek, másrészt a gazdasági helyzet általános romlása miatt. Januárban 477.895 hektoliter sört értékesítettek a tavaly januári 634 591 hektoliterrel szemben, vagyis a csökkenés 24.7 százalékos, bár a tavaly januári sörfogyasztás az előző évek sörfogyasztásával szemben már nagyon alacsony volt- Az idei januári értékesített mennyiségből 472.01 hektoliter esett a belföldi fogyasztásra, vagyis a kivitel minimálisra zsugorodott össze s csak 5844 hektolitert tett ki a tavaly januári 8380 hektoliter sörkivitellel szemben. Januárban Csehországban 377, Morvaországban 71, Szlo- venszkón 13 s Ruszinszkóban egy sörgyár dolgozott. Jóváhagyták a központi faértékesitő alapszabályait. Az állam 51 százalékos részvételével s a prágai Körner-facég bevonásával alakított Központi Faértékesitő részvénytársaság alapszabályait a Národni Politika jelentése szerint — az illetékes kormányhatőságok most hagyták jóvá s a társaság alakuló ülését április 6-án tartja meg. Ismeretes, hogy a Központi Faértékesitő vállalat létesítése ellen különösen a szlovenszköi és ruszinszkói faérdekeltségek élesen állást foglaltak, ugylátszik azonban, hogy minden ellenzés hiábavaló volt. A szovjetkülkereskedelem visszaesése. A! szovjet statisztikai hivatal most közzétett adatai szerint Oroszország külkereskedelme január hóban feltűnő visszaesést mutat. Január hóban kivitelre került 45.8 millió rubel értékű áru (1932 decemberben 527, a múlt év januárjában 58.9 millió). A bevitel értéke 41-6 millió (50.9. — 80.1) volt. Mindennek ellenére a mérleg 4.2 millió rubellel aktív, ami annak tudható be, hogy a bevitel sokkal jobban csökkent, mint a kivitel. A borfogyasztás januárban. A statisztikai hi"*tal kimutatása szerint ez év januárjában a belföldi fogyasztás céljára 30.365 hektoliter bort adóztattak meg. Tavaly januárban a bor- fogyasztás még 43.244 hektolitert tett ki. Az idei januári fogyasztásból Csehországra 9139, Morvaországra 7396, Szlovenszkóra 12.776 és Ruszinszkóra 1054 hektoliter jut. Fizetésképtelenségek. A hitelezők védő- egyesületeinek jelentése szerint újabban a következő cégek jelentettek be fizetésképtelenséget: Pelikán Jaroslav gépgyáros, Gö- ding; passzíva 499.070, aktiva 420.064. — Zin- ger József, a Bon-Ton cég tulajdonosa, Zsolna; passzíva 508.714, aktíva 239.889. — Liliea- thal Aranka, Zsolna; passzíva 382.738, aktíva 148.632. — Jiricsek Alajos vendéglős, Brünn; passzíva 236.050, aktíva 22.671 — Stastny Adél pamutkötő-szövő iparos, Brünn; passzíva 39.631, aktíva 17.320. — Silhan Rózsa kereskedő, Zidenice; passzíva 19.163, aktíva 11.310. — Hősek Cirill üvegkereskedö, Mar.- Hory; passzíva 89.101 -korona, aktíva 23.405. — Pospisil Adél kereskedő. Olmütz; passzíva 8465, aktíva 2980- — Kohn Ignác kereskedő. Besztercebánya, passzíva 297.489, akitiva 174.900. — Novák Vencel és neje gazdálkodó. Bratrusovice; passzíva 195 888, aktíva 89.872. — Csőd: Radírul József rádiókereskedő. Hranice. — Kouril Rudolf elektrotechnikai kereskedés, Postreimov. — Éliás Emília varrónő, Místek. ÉRTÉKTŐZSDE Gyengült a prágai értéktőzsde Prága, március 22. A tőzsde ma valamivel gyengébb irányzatú volt, mivel a külföldi tőzsdék esései realizálásokat váltottak fci, de a vásárlók tartózkodók voltak. A nyitási árfolyamok ezért általában alacsonyabbak voltak a tegnapiaknál és szórványosan eresebb veszteségek is mutatkoztak. Később igen szilárd berlini tőzsdejelentésekre javulás kerekedett feliül, úgy hogy a nyitási veszteségek egyrészét be lehetett hozni. A hangulat tőzsde után is barátságos maradt, mivel a beruházási piac irányzata kielégítő volt. A címletek a magánforgalomban tovább emelkedtek és a hivatalos forgalomban is megszaporodott a jegyzések száma magasabb bázison- A részvénypiacon a javulás dacára tegnaphoz képest veszteségek adódtak elő, amelyek azonban Északi Vasút kivételével, amely 25 koronát vesztett, alig néhány koronát tettek ki. Csupán egyes speciális papírok, így Kolini Szesz és Prágai Vas hagyták el javulással a piacot. Cseh Kereskedelmi tovább emelkedett. fl P. M. H. húsvéti utazásai! A nagybeti római utazásunk megtelt! Legközelebbi római ut: ápr. 30. 920 Ké Olcsó párisi ut. Indul április 12. 4 nap Párisban 980 Kö. Páris-Riviera. 10 nap 1580 Kö. Páris-Riviera-Róma 1740 Kö. 9 napos társas ut Abbáziába 880 Ki. 12 napos üdülöutazás a dalmát tengerparton Athénbe. Indul ápr. 16. 960 Kö. közelebbi felvilágosítást nynjt ntaz&si osztályunk, Bratislava, Central Passage. + A prágai devizapiacon London 0.15, Hetotog- fons 0.05 koronával gyengült, Newyonk 0.14. Brüez- ezel 0.75, Zürich 0.50, Kopenhága 1, Madrid 0.15, Milánó 0.125, Oslo 1, Stockholm 1, Varsó 0.625 koronával szilárdult. + A budapesti értéktőzsdén az irányzat nyugodt volt, az üzlet eseménytelen. ösztönző momentumok, hiányában a spekuláció tartózkodó volt és vemta- tott üzlet mellett csak néhány kötés jött létre a tegnapi zárlatai vó alatt. + A bécsi értéktőzsdén ösztönző momentumok hiányában az üzlet ku’iszban egyenetlenül indult. A kevés forgalomba került érték részben változatlan maradt, részben pedig csak jelentéktelen változást szenvedett. Később Juli-Süd fedezésekre emelkedett, de nyereségbi z tcsátások folytán elvesztette vesztesége egyrészét. Állami Vasút és Alp'ne ugyancsak sziláirdult. Korlátban a gyengülések voltak túlsúlyban, így Magyar Általános Kőszén és Ringhoflfer gyengült, még Északi Vasút emelkedett. + A berlini értéktőzsdén a tegnapi szünnap folytán oly nagymértékben futottak be megbízások a bankokhoz, hogy végrehajtásuk az első árfolyamoknál néha nehézségekbe is ütközött. Számos vá- sárlásd megbízáson kivül nagyszámú eladási megbízás is befutott, úgyhogy az üzlet igen élénk volt. tomót a speciális papírokat favorizálták, igy IGt Farbent, AEG-t és egyéb értékeket. A hajózási papírok el voltak hanyagolva, a Rajnai Barnaszén is gyengült. Az irányzat általában barátságos volt és később is ez maradt. AEG több százalékos nyereségre tett szert. A jánad ékpiacon továbbra is élénk a kereslet német kölcsönök iránt. Zárlet felé a részvénypiac irányzata gyengült, a legtöbb papír fél százalékig lemorzsolódott. AZ I/Áhaa IIah4á»uinI« expeditiós és porlókölfsége felében 5.- (öi) 1933. Nanv KenRS NSninriinK koron*t teen tisztelt előfizetőink bélyegekben is évi ®9J ■rw ,ur ■UHU beküldhetik kiadóhivatalunkhoz, Praha,Pániké 12