Prágai Magyar Hirlap, 1933. február (12. évfolyam, 26-49 / 3136-3159. szám)
1933-02-26 / 48. (3158.) szám
1933 február 26, vasárnap. t>ra:gaiAWAar.hirlai> 13 „Gondoltam, egy az élet, egy a halál, tovább nem élünk../' A kórházi ágyból próbálja magyarázgatni őriül merényletéi Bachorec István géplakatos - Sajnálja, hogy közbejön az éttermi eset, különben sikerült volna az öngyilkossága Érsekújvár, február 25. (Saját tudósítónktól.) Az érsek újvári vasúti vendéglőben, mint arról te lefon jelentés alapján hirt adtunk, véres merénylet játszódott le, melynek két sebesültjét, a merénylőt és áldozatát az érsekujvári országos kórházban ápolják. Ugyanabban az épületben, a kórháznak ugyanazon az osztályán fekszik a két -ember: Bachorec István 33 éves martosi géplakatos és Petrás András pincér, akiknek ez volt az életben az első találkozásuk. Nem ismerték egymást, nem is tudtak egymás létezéséről s ebből a találkozásból mégis minden ésszerű ok nélkül kettős tragédia lett. Bachorec minden ok és előzmény nélkül lelőtte a pincért, azután a saját mellébe röpített golyót. Senki sem érti, mi pattanthatta ki ezt a borzalmas vérfürdőt, amelynek motívumaira mostanáig sem tudtak világosságot deríteni a nyomozó hatóságok, „őrtilt ember tette“ — beszélik általában, ez azonban tulegyszerü magyarázat lenne. Bachorec nem volt őrtilt a szó köznapi értelmében. Vagy ha igen. akkor rajta kívül sok ezer normálisnak tartott ember szenved ugyanabban a pszihózisban. melyből a konkrét esetben az esztelen vérengzés kirobbant. A háború minden rémsége az idegekben, a munkanélküliség és a kenyértelenség nyavalyája a testben és a lélekben — hány embernek közöt? sorsa, közös betegsége ez? Talán itt keresendő az érsekujvári rejtély megoldása, talán másutt. A bünügy mindenképpen rendkívüli és jo^al tarthat .számot a szélesebbkörii érdeklődésre. A Prágai Magyar Hírlap munkatársa pénteken délben elment az érsekujvári országos kórházba, hogy beszélhessen a szenzáció cselekvő és szenvedő „bőséivel. Eg yszerre csak lőtt, kérem ... Petrás András 23 éves pincér az 5. számú kórteremben fekszik. Feje hatalmas kötésben, a kötés egy-egy puha pontján a vér átszivárgóit. Becsukott szemekkel fekszik. Amikor hozzálépek. kinyitja szemeit. Fáradtság ég szenvedés fejeződik ki arcán. Orvosi engedéllyel beszélgetünk. Eleinte fáradtan. nehézkesen ejti ki a szavakat. — Próbálja elmondani a történteket. Gondolkodik: — Amikor bejött az étterembe — kezdte hosszabb szünet után ' —, fél deci snapszot kért. Aztán ennivalót, marhapörköltet hozott neki a kollégám. Aztán egy pohár sört kért, de azt már nem itta ki, visszaküldte, hogy nem kell. Amikor a vonatot lekéste, újra leült, majd kiment a sofőrökkel tárgyalni. —r Hét óra tájban egyszerre odament a •kályhához, levetette a kabátját és azt mondta: , , „Mindenki menjen el innen, tiz perc határidőt adok.“ — Én a kályhánál álltam, aztán egyszerre csak lőtt, kérem. — Nem szólalkoztak össze, nem veszekedtek valami miatt, nem haragudott meg valamiért magára? Amennyire csak tudott, szinte kiáltva mondja, kétségbeesett tanácstalansággal a hangjában: — Nem, semmit, semmit, nem is beszéltünk. — Hát akkoT miért tehette? — Mit tudhatom, kérep. Nines annak tiszta esze. Nem is néztem oda, amikor lőtt, el voltam lordu va, csak hallottam a lövést, aztán valahogy azt vettem észre, hogy rám lett lőve, mindjárt el is estein... Mit tudom én, hogy miért tette... Megtette s én most itt vagyok... Mindenre elszántan .. • Az emeleti 9. szoba sarokágyában egy magybajuszos, sápadt arcú, villogó, fekete- szemű ember ül. 45—50 évesnek látszik, pedig a születési adatai szerint 33 éves mindössze. Beszédbe elegyedtünk- Már jobban van, fájdalmai nincsenek, a golyót kivették a melléből. A golyó szive fölölt hatolt be s nem okozott nemesebb szervben kárt. — Miért akarta megölni azt a gyereket? — i tesszük fel az első kérdést. — Nem akartam megölni, kérem. Gúnyolódott, hecceit, ő akarta, hogy rálöjjek. — Hogyan mondhat ilyet, hiszen egy pincér udvarias a vendéghez. Ő azt mondja, nem iő szólt magához. Dehogy nem szólt. Kicsit részeges fejjel voltam, hiszen megittam sok bort is, meg snapszot is. hát azt hitték, hogy részeg vagyok s ezért gúnyolódott velem és én el voltam szánva nagyon. — Mire volt elszánva? — Arra voltam elszánva, hogy „elcsikkasz- íom“ magam. Azért akartam autóm hazamenni Martosra, hogy útközben a puskámmal (a revolverére gondolt) elsikkasztom magam, aztán a soffőr észre sem veszi és elvisz a falumba s ott aztán otthon eltemetnek. — És miért akarta „elcsikkasztani“ magát? Különös fény csillogott beteges élénkséggel vibráló szemeiben. — Nincsen munka ezen a földön — mondotta bő beszéd dél — s nem akartam megvárni, amíg teljesen tönkremegyek. Vótam a háborúba is, olasz fogságba vetettek, sokat szenvedtem, aztán hazajöttem, besoroztak, aztán leszolgál tani a két évet s azóta géplakatos vagyok. Soha állandó állásom nem volt. Egyszer kerestem, máskor éheztem. Amíg fiatal vagyok, valahogy csak vagyok, de amikor megöregszik az ember, aztán mogrotbadhat. Gondótam, egy az élet, egy a halál, tovább nem élünk. Elhatároztam, hogy Í933-ba,n elcsikkasztom magamat. — Sajnálja, hegy nem halt meg? Fürkészve nézett rám, nem tudta, mit váPrága, február 25- A prágai jéghokki világbajnoksági és európabajnoksági verseny az eddig rendezett hasonló versenyek legsikerültebbjei közé tartozik. A világ legjobb hokkizó nemzeti csapatai gyűltek össze s csupán a svéd és az angol csapat hiányzott ahhoz, hogy a társaság teljes legyen. Éppen ezéirt a prágai verseny a fényes sportsiker, a legmagasabb színvonal, a közönség nagy részvétele s a jó rendezés jegyében állott. Minket, külföldieket főleg a közönség állandó és kitartó érdeklődés© lepett meg. A közönségnek igen nagy része van a spor (sikerben, mert a közönség érdeklődése rendkívül fontos a sport szempontjából. Nincsen sivárabb jelenség, mint amikor n agyér tékái sport küzdelmek közönség nélkül zajlanak le. A prágai közönség minden dicséretet megérdemel. Órák hosszat türelmesen kitartott a hidegben s kedélyes magatartásával a sportolók kedvét is fokozta. A közönségnek ez a ke délyes és hozzáértő magatartása, amely — leszámítva éppen a minket néha nem a legszerencsésebben érintő kedélyességeket — a legteljesebb dicséretet érdemli meg s egyben biztos záloga a csehszlovákiai jéghokki fejlődésének. Mert ez a sport meg is érdemel minden támogatást, férfias, gyors és változatos s ez a három tulajdonsága a sportok első sorába emeli- Ez a sportág azonban ott tud a legmagasabb fokra fejlődni, ahol kedvezők az időjárási viszonyok s ahol nagy a versenyzők száma. Nagy hátrányban vannak tehát ezen a téren azok a nemzetek, amelyek csak technikai segítő eszközök igénybevételével, műjégpályák létesítésével tudják ezt a sportot űzni, mert a műjégpálya kapacitása csupán kis rétegek részére engedi meg a sport versenyszerű iizését. Ez magyarázza meg, hogy a jégsportok legtöbb ágaiban az északi népek vezetnek s ez a magyarázata a kanadaiak szupremáciájának. Az érdemek elősorolása után a prágai világverseny megrendezésének egyik árnyoldalát, is fel kell említenem. Az egyetlen kifogás a rendezés ellen — s ez természetesen elvi jelentőségű —- csupán amiatt merülhe1 aszol jón. — Még nem tudom, kérem szépen- Most mindegy már. Ha megmaradok, többet nem csinálom. És semmit sem csinálok többet. Nem szeretek én kérem gyilkolni, nem is bántottam még soha senkit, börtönbe se voltam soha, nem is kérem. — És nem bánta meg, hogy ezt az ártatlan fiút majdnem megölte? — Nem bántam meg kérem őmiatta nem ©sikkaszthattam el magamat, azt hittem, hogy az autóban nyugodtan lelőhetem magamat és most még miatta -ilyen bajba keveredtem. Még ő okolja a fiút... Szegény pineérfiu pedig olt fekszik halálos fáradtan, szenvedőn a kórágyon s számolja a gyógyulás napjaitAmikor lejöttem az emeletről, mégegyszer bementem Petráéhoz. Említettem, hogy Bachorec valami heccelődésről beszél. Szegény áldozat tehetetlenül legyintett s csendesen mondotta el véleményét: — Nincs annak tiszta -esze, kérem... tett fel, hogy a világbajnoki versenyen résztvevő nagyszámú versenyzők és hivatalos személyek ellátásának nagy költségei arra kéuyszeritették a -rendező szövetséget, hagy nagyobb bevételt is teremtsen elő s -ezért halmozni kellett a mérkőzéseket, ami viszont a sportszerűség rovására ment. Ezt az öldöklő -és gyilkos tempót amatőr sport-embereik nem birják el, még professzionistáknak is megerőltető. Teljesen sportszerűtlen volt szerintem, hogy például a magyar csapat hat napon keresztül minden na(p a legerősebb ellenfelek ellen pihenőnap közbeiktatása nélkül játszani volt kénytelen. Kedden este kétórás küzdelmet vívtunk Ausztriával és szer-dán délután elsőnek bennünket állítottak ki a jégre a német csapattal szemben. Újból hangsúlyozom, hogy ez nem a rendező szövetség hibájából történt, ez a sajnálatos tény a nagyszámú résztvevő következtében a dolgok természetes rendjéből alakult s ezt a jövőben feltétlenül ki kell küszöbölni, hogy a versenyek sportszerű lebonyolítását biztosi tsuk. A másik nehézség egy ilyen tíz napon át tartó versenynél az, hogy nyitott pályán, szabad ég alatt szinte lehetetlenség arra számítani, hogy minden nap azonos időjárási körülmények legyenek s a prágai versenyen is éppen az utolsó napok nagy hóesései kártékonyán befolyásolják a küzdelmeket, mert a jég* hokki-sport legnagyobb erényét, a gyorsaságot csökkentik s az időjárási viszonyok kedvezőtlenül befolyásolják a verseny realitását. Ami most már a lezajlott versenyek sportbeli értékét illeti, különösen az első napok küzdelmei, amikor még a csapatok frissek és pihentek voltak, igen magas nívón állottak. Prágában újból bebizonyosodott, hogy Kanada és Amerika még mindig magasabb nívón áll Európánál, de ez a fölény már megközelítőleg sem az a nyomasztó és leigázó, amelyet még pár évvel ezelőtt megállapíthattunk. Jóval felette állanak a kontinensen túli csapatok az európaiakon a gyorsaságban o az akciók nagy energiával való keresztülvitelében. Reflexióim a prágai világbainoksági küzdelmekről A Prágai Magyar Hirlap számára irta: LATOR GÉZA dr., a magyar nemzeti jéghokki csapat vezetője Az európai csapatok között körülbelül négy egyformán jó csapat van. A csehszlovák, osztrák, svájci és német csapat játéktudása szorosan egymás mellé állítható s csupán árnyalati különbségek azok, amelyek alapján némi különbséget tehetünk közöttük. A csehszlovák csapat gól előtt a legeredményesebb, az osztrák a legtechnikásabb, a svájciaknak van a legszebben játszó csatársoruk s a németek a legmasszivabbak. Utánuk következnének mondjuk egy gól különbségei a magyarok és a lengyelek, akiknek játékstílusa nem olyan kiforrott, mint az előbb említett négy csapaté, de tekintve a sok-sok fiatal tehetséget, lehet, hogy a helyzet a jövőre már a javukra dőlhet el. Nyomban utánuk következnek az olaszok, akik rendkívül gyorsak és energikusak. Az alsó kategóriába sorozhatok a belgák, lettek és románok. A magyar csapat szereplésével lek esen meg vagyok elégedve. Voltak ugyan titkos reményeim. sajnos azonban már a startnál súlyos hátrányt jelentett eigyik legkiválóbb és rendkívül gólképes csatárunknak, a középiskolás Háraynak hiánya. A szerencse sem kedvezett, másik kiváló fiatal csatárunk, Miklós orr csontját törte s hiába küzdött hősiesen továb, már nem játszhatott igazi formájában. Hátrányt jelentett Jeney fejsérülése is. Ezek után nem csodálható, hogy a magyar csapat a támadásban nem volt kellőkép pozitív s elmaradt az a pár gól, anvket én csapatomtól a mérkőzések előtt vártam. De bizakodom a csapat jövőjében. Egy oVan együtt^, amelyben négy középiskolás tehetséges játékos van, amely fiatal erők fejlődésére baziroz, a legteljsebb bizalommal nézhet a jövő eöé. A közismert magyar sporttehetség a jéghotk- kiban is megmutatkozik s megmutatja majd a világnak, hogy a magyar sport minden mai nyomorúsága és szegénysége ellenére élni akar, élni tud és az élre is tud kerülni. Csapatom minden egyes tagját a legnagyobb dicsérettel említhetem. Mindenki megtette a kötelességét. A legnagyobb és legkellemesebb meg'epe- tésüink Hircsák szereplése volt. Egyszerre befutott a legjobb kapusok közé. Sikere ragyogó. Hátvédeink, Bethlen gróf és Weluer önfeláldozó játékukkal a magyar csapat sikeréből oroszlánrészt vették ki. A csatársorban Minder ragyogó technikájával, Miklós előretörő játékával, Jeney óriási lelkesedésével és veszélyes lövéseivel volt nagy segítségére a csapatnak. A cserecsatársor is teljesen bevált. Margó okos, technikás, formás játékkal, a 16 éves kis Szíojiics bátor fellépésével, Blazsejovszky rendkívül gyorsaságával tűnt ki. Másik két fiatal játékosunk, Gergely és Blieszner nem voltak sokat játékban. Ezekben számoltam be a prágai eseményekről. Elismeréssel kell adóznom a prágai közönségnek, mely ugyan első mérkőzésünkön a svájciak és a lettek ellen érthetetlen antipátiával fogadott, később azonban — főleg a tragikus osztrák és az eredmény szempontjából reánk rendkívül hízelgő kanadai mérkőzésen — a legteljesebb örömünkre nagyrészt mellénk állott s igen nagyfokú sportszerűségének adta tanú jelét. A sportember előtt mindig nagyáriái, ha látja, hogy a nemesveretü sport győz a szenvedélyek felett. Teljes elismeréssel és köszönettel adózunk a versenyt rendező csehszlovák szövetségnek és lelkes funkcionáriusainak, különösen Rezác főtitkárnak, akii mindenben nagy segítségünkre volt. Rémé em, hogy a Prágában kiépített kapcsolataink a jövőben is kedvezően fogják éreztetni hatásukat a csehszlovák-magyar sportbaráíság fejlődésében. A leghálásabb köszönetemet kell még ki. fejeznem a Prágai Magyar Hírlapnak, amely szines, értékes és hozzáértő kritikáiéval, buzdító szavaival és baráti támogatásával hozzájárult ahhoz, hogy a magyar csapat lelkes hangulatát fokozza s a magyar csapat meg is tette mindazt, amit a magyar szinek képviseletéhen megtennie kötelessége volt.
