Prágai Magyar Hirlap, 1933. február (12. évfolyam, 26-49 / 3136-3159. szám)

1933-02-23 / 45. (3155.) szám

10 ^rxgai-A\mAar-hirlap 1933 február 23, c&üt&rfőlí. több kitűnő helyzetet szalasztott eh Az utolsó I az első percben gólt üt a az utolsó goit Kané harmadban fokozódik a tempó. Collina már | éri el. Ausztria-Magyarország 1:0 (0:0, 0:0, 0:0, 0:0, 0:0, 1:0) Az osztrák—magyar mérkőzés adta a ver­seny legnagyobb szenzációját. Erre senki sem számított, ezt senki sem várta. A háromszor 15 perc alatt eldöntetlenül végződött a mérkőzés s a szabály szerint háromszor tízperces uj menetekkel kellett meghosszabbítani. A döntés csak a hatodik játékidőben esett, amikor a magyarok el­vesztették egyik legagilisabb csatárukat, Jeneyt. 4 gigantikus küzdelem két óránál tovább tartott s ennek a két órának min­den fázisa a végsőkig feszítette a játékosok­nak és a nézőknek az idegeit. 'Az első harmad nevezetes eseményt nem hozott, a kanadaiak mérkőzése után a tempó kissé lassúnak tetszik. A második harmad­ban azonban mindkét csapat gyilkos tempó­ba kezd. A helyzetek egymásután váltakoz­nak, de eredmény ekkor sincs. A harmadik menet kezdetén a magyarok vannak kisebb fölényben Minder szépen támad. Később a játék kiegyenlítődik. Ezután következik a meghosszabbítás. A tempó egyre gyilkosabb és gyilkosabb, most incidensek követik egy­mást. A negyedik játékrész még nagyobb baj nélkül múlik el, az ötödikben azonban súlyos incidensre kerül a sor. Jeney megszerzi a korongot, előre rohan. Göbei feltartott ütővel követi, csak annyit látni, hogy Jeneyt utoléri s a következő pil­lanatban a magyar játékos eszméletlenül fekszik a földön. A közönség az ütésben szándékosságot lát és szenvedélyesen köve­teli GöbeJ kiállítását, ami nem történik meg. A hatodik menetben történik meg a döntés. Az osztrákok nem érdemlik meg a győzelmet. Trautenberg egyik lövéso Bethlenről lepat­tan. a korong irányt változtat, a kitűnő Hir- csák nem tudja fogni: az osztrákok l:0-ra ve­zetnek. A magyar csapat öt perc alatt két­ségbeesett erőfeszítést tesz, hogy megfordítsa a sorsot, de ez nem sikerül. Amikor Loieq bí­ró lefütyüli a mérkőzést, az összeroppant idegzetű Hírcsák sírva hanyatlik a kosárra. A magyar vezető nyilatkozata Minder Frigyes, a magyar csapa! egyik vezetője a nagy mérkőzésről a következő nyi­latkozatot tette lapunknak: — A magyar csapat heroikus küzdelmet ví­vott. Tudtuk, hogy az osztrákok jobbak és ezért azt a taktikát választottuk, hogy félig védelmi, félig támadó rendszert kell követ­nünk. Számításunk bevált, az osztrákok tehe­tetlenek voltak velünk szemben. Ha Jeney nem sérül meg. akkor a mérkőzésnek más ki­menetele vám, Ausztria nem nyeri meg a küzdelmet. Az osztrákok viselkedését nem a sporlszellem irányította. Nem beszélünk Je­ney sérüléséről, mert a szándékosságot vagy a véletlenséget a kolosszális iramban eldön­teni nem lehetett. De azt elvártuk volna, hogy az osztrákok vezetője, Sohwarz dr., aki különben orvos és Göbei, az a játékos, aki a sérülést okozta, a mérkőzés után bejöjjön a kabinunkba és érdeklődjön Jeney állapota iránt. Ezt kívánta volna az elemi sportudva­riasság. — A 2. harmad elején, ha a szerencse mel­lénk áll, megnyerhettük volna a küzdelmet. A Minder által előkészített támadás minta­szerű volt és Miklós II. kapu mellé lőtte a korongot. Hajszálnyival tévesztette el a cél­ját. — Tulajdonképpen egyik játékosunkat sem emelhetem ki. mindegyik nagyszerű munkát végzett Miklós II. sérülten küzdötte végig a hatalmas harcot s ezért minden dicséretet megérdemel. A kis Sztojics erélyével és ügyességével egyszerre a közönség szimpá­tiájába férkőzött és a közönség kedvence lett. A prágai közönség gyönyörűen viselkedett. Megfigyeltük, hogy mindig a gyengébb mellé áll, ez érdekes és szép vonás. Cseh szíováh ia- Lengvef ország 1:0 (1:0, 0:0, 0:0) Megint zsúfolt stadion gyönyörködött az esti küz­delmekben. A lengy etekkel való találkozás azonban nem adta meg azt az örömöt, amit a négy győzelem nyújtott volna a Krynica miatt re vausért sóvárgó kedélyeknek. A csehszlovák csapat taktikai okok­ból megelégedett a csekély arányú győzelemmel és inkább az eredmény tarlósára törekedett. A gólt a 4. percben Tozicfca ütötte egy kavarodásban, Ameríha-Sváic 7:0 (0:0, 3:0, 4:0) A Boston Rangers sokkal nagyobb hatást keltett a Torontónál. Erély, gyorsaság, páratlan rafinériáin testesetek, ideális korongvezetés 1 és ' csodálatos trükkök szerepelnek az amerikaiak fegyvertárá­ban. A svájciak az első harmadban heroikus ellen­állást fejtettek ki, de azután megtörtek e a bosto­niak egymás után ütötték góljaikat. Magyarország szerdán súlyos vereségei szenvedett Németországtól Németország—Magyarország 4:0 (2:0, 0:0, 2:0). Szerdán délután két favoritcsapat győzött. Magyarország csapatának Németországgal szemben kellett kiállnia. A kedd esti gigantikus küzdelem fáradal­mait nem heverte ki a csapat. Ehhez járult, hogy egyik legjobb játékosát, Miklóst nélkü­löznie kell, amennyiben az orrán megsérült csatár az osztrák mérkőzés után nyomban visszautazott Budapestre, ahol ma délelőtt meg is operálták. Jeney is be­kötött fejjel állott ki a mérkőzésre és an­nak folyamán még a lábán is megsérült. Meg kellett bontani a csatársorok megszo­kott egységét s az első harmadban Weiner a támadásba ment át. úgy hogy a meggyöngült védelem nem tudta feltartóztatni a német támadásokat. A kilencedik percben Schröttle, a tizenkettedikben pedig Rudi Ball ütött gólt. Hircsák mindkét esetben tehetetlen volt a labdák ellen. A második harmad gó* nél­kül múlott el s ebben a magyar csatársor is többször szép támadást vezetett a német kaou ellen, a támadásokban azonban nem volt átütő erő. A harmadik menetben vé­delmi hiba következtében esik a harmadik gól. A negyedik percben Rudi Ball éles labdáját Bethlen hibásán fogja jobb karjával, a ko­rong leperdül a karról és Hircsák mellett a kapuba kerül All. percben Weiner követ el védelmi hibát, amelyet Schröttle kihasznál és gólt lő. Amerika—Lengyelország 4:0 (3:0,0:0,1:0). A lengyelek ebben a mérkőzésben nem várt el­len tá!lást fejtettek ki és sokszor veszélyez­tették az amerikai kaput is. Különösen Steko- lowski lerutásai voltak veszélyesek. Az ame­rikaiak játéka magasvonalu volt, hogy több gólt nem üthettek, az a lengyelek önfeláldo­zó védekezésének tulajdonítható. Az ameri­kaiak közül különösen Palner játéka tetszett. Mint az ángolna kígyózott át a legtömörebb védőgáton is s állandó veszélyt jelentett a lengyel kapura. Az első gólt is lefutás után ő ütötte a kilencedik percben. A tizennegye­dik percben szintén ő üt váratlan gólt, míg a harmadik gól az utolsó pillanatban esik gyönyörű akció után. Ennek Holland volt a mestere. A második harmadban a lengyelek véde­kezése eredményes. A harmadik menetben az amerikaiak is rá­kapcsolnak e most megkeményedik a játék A negyedik gól a nyolcadik percben esik. Forbes élesen iveit labdáját a kapus lábbal védi, a korong azonban a lábról a. kapuba perdül. A délutáni mérkőzésekben négyezer főnyi közönség gyönyörködött. )( A kairói nemzetközi tenniszversenyeti Menzel Danont 6:3. 7:5 arányba® legyőzte. Marvalek ismét megbetegedett és így a versenytől visszalépett. )( A nizzai nemzetközi tenniszversenyen az angol Miss Hewitt újból legyőzte a német Auseem 0:1- lyt 6:4, 6:3 arányban. Mr. G. (Gusztáv, svéd k'rály) az angol Misa S áttér th w alté - tol együtt a handlcap vegyes-párosban a döntőbe került. — A férfi-egyes döntőjébe az iir Rogers és a svájci Biliméi ke­rültek. Roger® a svájci AescMiimannt 6:2. 6:0. 6-3, Ellmer pedig a francia Brugnont 6:1/ 7:9, 6:1, 6:1 arányban győzte le. )( ÍMegváitoztatják a Davis Cup játökrendjót. írásbeli szavazás alapján a Davis ; Oup-beo részt­vevő államok elhatározták, hogy azok a nemzetek, amelyek nem jutnak a középdöntőbe, még a folyó esztendőben kötelesek a jövő évre a selejtező- mérkőzésüket lejátszani. )( Czája győzött a bécsi profi birkozóversenyen. Bécsben a hivatásos birkózók nagy nemzetközi ver­senyének döntőjében Czája János 45 perces küz­delem után dobta a félelmetes erejű észt Jaagót és ezzel a verseny győztese lett. )( Uruguay nem vesz részt a legközelebbi futball- világbajnokságon. Montewideóból jelentik: Az uru­guayi futbal le zö vétség 9 szavazattal 1 ellen ólba'á rozta. hogy csapatát nem küldi el az 1934. évi futballvilágbajnokságra. Indokul erre a világ’ aj- nokcsapat legutóbbi sorozatos vereségét hozzák fel. Délarnerikából eddig csak Kuba jelentkezett, mint 18. résztvevő a világbajnokságra. Szlovenszhó boxbajnohságainak programja Pozsonyban a múlt napokban volt a box-asupa választmányi ülése, amely megállapította a már­cius 4—5-én Pozsonyban megtartandó oitizágce boxbajnokság programját. Az elődöntők már.ius 4-én este 8 óraikor az YMCA tornatermében kéz­nek, mig a döntők március 5-én féltizenegykor kez­dődnek a Tátra nagytermében. Ldá'g a kassai AC, az ungvári AC, a zólyomi TK, a BK Slovan Nagy­szombat, s a pozsonyi PTE és Slavia nevezte be versenyzőit. Barna nyerte az angol bajnokságot Buxtonba® pénteken és szombaton bonyolították le az angol bajnokságokat. A férfi-egyest Barna nyerte, s ezzel betetőzte eddigi nagyszerű eredmé nyelt. Az elődöntőben Kelent 3:1 arányban győz­te le, majd a döntőben az angol Haydon ellen győ­zött öt szebbe®. Az utolsó szett helycseréjéig nyílt volt a küzdelem A közönség tombolva ünnepelte a magyar győztest. Férfi-párosban a világba nők együttes Baraa-GIanz 3:1 arányban győzte le a ELaydon-Liebeter párt, amely a Kolár-Kekn pár leverése után került a döntőbe. A vegyes-párosban a Barna-Emidül pár győzött a Fimberg-Mattey ket­tős ellen 3:0 arányban. A veteránok bajnokságát Meohlovitis Zoltán, a magyar csapat kapitánya nyerte és egy értékes serlegnek lett a tulajdono­sa. A kontinens versenyzői még egy hétig vannak Angliában. Hétfőn és kedden tartották Londonban a magyar—angol mérkőzést. Az angliai szerep’és után a magyarok Páliéba utaznak és ott játszanak a francia válogatott ellen. A Lévai Torna Egylet i sziajítása Prága, február 22 (Saját tudósítónktól.) A Lévai TE most tartotta meg évi rendes közgyűlését. Vas Jenő, az LTE örökös tiszteletiben elnöke mondotta a megnyitó beszédet. Ránnuílatott arra, hogy a lévai eper lót csak úgy lehet a régi nívójára viasaalendi- terai, ha az újonnan választandó vezetőség lelkese­déssel és ügyszeretettel fog dolgozni. Majd Bitoss József elnöklete mellett megejtették az uj tisztikar és választmány megválasztását. Ezután Müller Lajos, Rónai Sándor, Pálfy János küldő Iteég Heg (mentek el a megválasztott nj elnökért, Nagy Béla dr. lévai ügyvédért Ezidőkőzben Boros Béla a fos- angelesi olimpiászról tartott rövid ismertető elő­adást. Nem sokkal ezután a jelenlevő klubtagok nagy (lelkesedése közepette Nagy Béla dr. vette át m elnöklést Megköszönte a bizalmat, fegyelmezett­ségre -és munkám kérte fel a tisztikart és a klub jelenlevő tagjait, valamint játékosait. A maga ré­széről kije'leatelte, hogy nagy elfoglaltsága miatt csak részben tud időt szakítani az ügyek intézésé­re, de mondén igyekezetével azon lesz. hogy az LTE hírnevének megfelelően reprezentálja Léva város sportját. Az uj tisztikar e következőképpen alakult: Véd­nök Ravasz Viktor dr.; diszeluökök Balog Sándor dr., id. Frasch József, Knapp Géza, Míschák István, Pető Imre dr., Suchy Matus dr.; örökös tisztelet­beli elnök Vas Jenő; tiszteletbeli elnök Weisz Gyula; elnök Nagy Béla dr.; ügyv. elnök Jánosé Jenő; afelnöküfc Kérnék János dr., Palkovic törzs- kapitány; igazgatók Blumenfeld Ferenc, Sohlesin- ger Béla főtitkár Frühauf István; titkárok Burkó József, Pálfy János; főpénztáros Budaváry László; pénztárnokok Adóm Atilla, Szolt Alfréd; jegyzők Krick György, Vas Pál; ellenőr Kern Aladár; intézők Szabados Lajos, S'iimkó Oszkár; helyettes intéződi Hoohberger Sándor, Juraük kapitány; pá- lyagondmiofcok Rrauer Jónás. Lakos Sándor; orvo­sok Adorján Hugó dr., Cuba János dr., Heimann Miksa dr,, Saimak Stefan dr., Vidlicka Jaroelav dr.; pénzvizsgáló bizottság Bernrohr Dezső, Rónai EmiL, VVeiniberger László; szer tárnok Céh Rudolf. Vá­lasztmány: Bányai Zoltán dr., Belezek Stefan, Bo­ros Béla, Bújna József, Horatsik Pál, Hollós Endre dr., Korpás László, Koprda István, Koihn Dezső, Knapp Pál, Lan fér Lajos, Müller Lajos, Perl József, Pmellár István, Rajcsányi Sándor, Ringwald Béla, Róbh László. Rónai Sándor, Szaümáry Miklós, Tre- bitsoh Aladár, Weisz László, Wilde József, Widder Jenő, Zennan BohuinH; póttagok: Gábris Béla, Kürti Ervin, Reiimam® István, Vámos László, \Vin- disch János; fegyelmi bizottság: Biross József, Biaskovlcs Ádám, Laohky Eleik, Műnk László, Piok Endre, ing. Simái Miklós. Steiner Samu, Sekan László. Vojtás István; fellebbezési tanács: Antal Gyűl®, Deutech Elemér. Halász Ljpót, Kopemiczky Koméi, Lehoozky Béla, Lieberaiann Leó dr., Nagy Sándor, Schubert Tódor. * A Rimaszombati Munkás Egyetértés most tartotta rendes óvd közgyűlését Kréu Ágoston elnöki meg­nyitó-'bán kegyeetes szavakkal emlékezik meg a tragikusan elhunyt agilis alelnökiről, Hnivnyák Jánosról és eaijiná'kiO'ZiÓJStol jelenti be, hogy az egyesület egyik leghűségesebb és legfáradhatátla- nabb játékosát vesztette el a súlyos lábtörést szen­vedett Mázsákban. Visszatekintésében kitér arra, hogy az eseményekbe® és eredményben gazdag 1932. év nemcsak a játékosok mindegy ikének, kik mindnyájan hivatásuk magaslatán álltak, hanem a vezetőség egységes munkájának és a közönség szim­pátiájának is egyformán köszönhető. Az eredmény nem is maradt el, mert mint a titkári jelentésből kitűnik, a futballszakosztály játszott 40 mérkőzést, ebből nyert 23-at, döntetlen volt 8; a kerékpár­szakosztály két versenyt rendezett, melyben az első helyezett mindkét esetben RME-futó lett. A rozs- uyói országos birkózó versenyen Béták második lett. A pénztári jelentés szerint az 1932-ee évet 758 Kö tiszta jövedelemmel zárták. A leigazolt játé­kosok száma 63. A jelentések felolvasása után az öttagú bizottság a következő vezetőséget jelölte, kiket a közgyűlés egyhangú lelkesedéínsel megválasztottnak nyílvá­nított: Elnök Krén Ágoston; ügyvezető elnök Lepiee P. Pál; ailelnökök Lóska Gyula, Huméy József, Éliás István, Siebert Gyula, Molnár László; főátkár Csornán István, titkár Sárcanp Károly; intéző Gero Dezső; jegyző Magyar Andor; fő- pénztáros Viskó Andor; pénztárosok MJbalik Gyula, Kalcso Károly, Draasgyik János, Strctmp Károly; ellenőrök Gecso Sándor, Vaskó Károly, He'mlich Miksa; pályaigazgató Káposztás László; kerékpár szakosztály vezető Berger Oszkár; birkózó szakosztályvezető Éliás János; ping-pong szakosz­tályvezető Siebert Gyula. Válacztimány: Hampel József, Geéman András. Utassy József. Findra Mi­hály, Török Dezső, Szlovencsák István, Honnyák Deaső, Kozma Imre, Babarik György, Höifer Sán­dor, Kocsis János, Barták József, Hindulák Lajos, Sucharda István. Berán Jarcteáv, Brezman János, Rrossik Nándor, Máz sík János, Gáka Ferenc. Molnár László, Weisz Ernő, ScmmerUng József, SzőMőssy József, Fi'lip János, Raíciár József, Kamarás Pál; egyesületi orvosok: Komlós Gyula dr., Ivabíma Jó­zsef dr., Luszíig Sándor dr.. Zeldner Viktor dr., Lusztig Samu dr.; egyesületi ügyvédek: Bazovskv Vladimír dr. és Ganzfried Ernő dr. )( Rimaszombati sporthírek. Tudósit érik jelenti: Hurteeeák Ferenc, a pozsonyi Slávia játékosa a Ri­maszombati ME-be kérte átigazolását ahol már ta­vasszal játék jogosult Ugyancsak a RME-be kérte visszaigazolásait Molnár János is, a Ragyolici TC-bői. — A Rimaszombati ME közli, hogy fogadó- és pa­nasz-napot minden kedden este 8—10-ig tart a klubhelyiségben. — Úgy a Rimaszombati PS, mint a Rimaszombati ME e hó 19 én megkezdte szabad­téri tréning jók )( Lévai sporthírei. Tudósítónk jelenti: Az LTE csapata már szorgalmasan fcren'rozik. Tavasszal minden valószínűség szerint a következő összeál­lításba® lép a pályára: Gábris; Ujváry, Kiss II.; Mészáros, Pálfy, Ócsiák; Tóth, Németh, Martino­vics, Ondrasfca, Kiss H. — Tartalékok: Dohány, Matrulányi, Steinea-, Vízi és Mátay lesznek. )( Megalakult a Kárpátegyesület jégsportszakosztá- íya. Mint Tátraszéplakról jelentik, Heffv Gy. An- dor tanár, kárpátegyesülete főtitkár elnöklése alatt tartott és rgen látogatott gyűlésen megalakult a Kárpátegyesület i-é geport szak osztálya, amely tagul csatlakozik az Eisíanfverband (Sitz Troppau) és a Deutscher Etehockeyverband szövetségekhez. A jég- sportszakosz'álynak az lesz a feladata, hogy- a mü- koircsolyázáot és a jégbokkit a Kárpátegyesület egész működési területén fejlessze, hogy a Pálffy- Fekete vándordíjért megtartandó ótátrafüredi nem­zetiközi mükorosoly'ázó-versenyeket és más nemzet­közi versenyeket a Magas Tátra területén lebenye- Ii'tee és hogy jégibokkicsiapa'tot alakítson és képez­zen ki. Az ülés többek között ^zt az érdekes hatá- i roaatot is hozta, hogy olyan városok számára, ame­lyek nem rendelkeznek saját mükorcsolyapályá- val, nem csupán a tátrai fürdőkben, de azokon a tátrai tavakon is, amelyeket október, november és december hónapokban vastag jégfelület borit, anél­kül, hogy be lennének havazva és amelyek köny- nyebbeu megközelíthetők, ott trén'ngl,ehetőségeket nyújt, de ezeken a tavakon, amelyek gyönyörű és egyedülállóan szép környezetben térülnek, cl, mű­korcsolyázó- és jéghokki-versenyeket is rendez. Azt a bejelentést, hogy az Eislaufverband (Silz Trop­pau) szőve'ségi versenyeit a jövő télen a Magas Tátrában fogja megártani, a gyű­lés örömmel vette tudomásul. — Végül a gyűlés a szakosztály tisztikarát a következőképpen alakította meg: elnök: Családi Aladár (Őtát.rá­ülnéd) ; aleinökök: Szász Emil dr. (Ótátrafüred), Kunsch Pál dr. (Tátraszéplak); titkár: Hoepfner Félix (Ótátrafüred); pénztáros; Freyer György dr. (Tátraszéplak); ellenőr: Piovarosy Károly (Szepes- béla); sportvezető: Ing. Fritz Böckl (Bér! «). )( Sportközgyülések. A Fü'eki TC most tartott közgyűlésén újból diszeluökké választották Hullta Vilmos gyárlgazgalót. Elnök Gömöry Ödön dr.. in­téző Miihók József lett. — A Tornaijai IMES di&z- elnöke Hevessy László földbirtokos lett. Elnök Jánosdeák Béla, ügyvezető igazgató Reinitz Miklós, aleluök Csillag Sándor, titkár Reichmann Miklós. )( Nekolny kikapott PArisban. Parisból jelentik: A spor.palotában 16.000 néző előtt mérkőzött meg « prágai Nekolny, Csehsz'ovákia weltersulyu profi- boxbajnoka a kubai Kid Tunero-val. A mérkőzés egyenrangú küzdelmet hozott, azonban Nekolny a meccs közepéin kissé visszaesett, amikor Tunero megszerezte a győzelemhez szükséges pontokat, Nekolny főleg az utolsó három menetben volt Igen jó, úgyhogy a közönség Tunero győzelmét nem fo­gadta kedvezően. Az 1933. évi Nagy Képes Naptárunk expedlcfős és por’óköl'sége fe'é^en 5.- (őf) koronit igen tisztel elöf zetö n béiytge^ben is beküldhetik kiadéhivalalun hoz, Praha, Panská 12

Next

/
Thumbnails
Contents