Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)
1933-01-18 / 14. (3124.) szám
4 TOÖXMtMAGtAR-HIftLAE* 1933 január 18, raerda. Harcba szállunk a bitvallásos iskolákért! Irta: DOBRÁNSZKY JÁNOS, nemzetgyűlési képviselő Vasárnap hirdette ki a pápa a szentévet A szentév alatt Kómában teljes búcsú nyerhető — A lélek békéjét és az egyház szabadságát hirdeti a bulla Koordinált vagy szubordinál t-o az egyházak népnevelő joga az államhatalommal szemben? E kérdésre csak az lehet a válaszúink, hogy: kétséget nem szenved az egyházak ebbel! paritásos, sőt — az egyházak felfogása szerint — elsőbbségi joga. S mégis, amitől tartottunk, bekövetkezett. A csákány készen van, hogy az utolsó talapzatig széthullja, szétrombolja a még megmaradt ősi, bit vallásos népiskoláinkat, imután katolikus középiskoláinkat és szerzetesi főgimnáziumainkat egy- kettő kivételével már a legeljén elvették Sz'lo- venszkón a katolikus egyháztól. Az első siri kapavágásokat hi tv állásos iskoláink tömeges elhantolására elkövette már a Bechyne-, Srobár- és Stefánik-féle tanügyi reform- A „kisiskola-törvény“ megindította az első fölötte veszedelmes hólavinát népiskoláink nyakára. Hodza tovább szakitotta-bon- tóttá jogvédelmi sáncainkat a teljes vizáradás számára! Nagyobb ára ennek a mostani tervezetnek is már Hodza volt a spiritus rectora, pedig eddig is örökös sérelmek értek bennünket, így többek között az iskolai gondnokságok működését is főleg azért szüntették be, bőgj- nullifikálják a helyi plébános számára biztosított és kikötött ama jogokat, amelyek szerint ezeknél a gondnokságoknál az elnöki tisztség vagy legalább is egy tagsági hely mindenkorra az egyházi helyi képviselőjét illette meg. Holott ilyen jogfosztásra sem tételes törvény, de még nyílt kormányrendelet sem jogosítja a tanügyi hatóságokat, ha csak suba alatt nem kaptak ily jogfosztó rendeletet, amit sehogy sem lehet összeegyeztetni a demokrácia igaz szellemével. S mindezt pusztán egyoldalú adminisztratív intézkedéssel hajtották végre. Nem vették tekintetbe a szerződési jogügyletekre vonatkozó jogszabályokat sem. Ez a legújabb relormabció, amely a hit legelemibb menedékei ellen irányul, látszatra az unifikáeiós népnevelés felfokozásának leple alatt indult meg, valóságban pedig nem más, mint a hitvallásos iskolák megsemmisítése. Minden eddigi reform azzal a raffinált számadással készült, hogy a hívek úgysem fognak szépszerivel belemenni az egyházi jellegű iskolának teherbíró képességeiket toil- szánnyaló mértékben való fejlesztésébe, — különösen, ha ez a fejlesztés drákói szigorúsággal megállapított rövid határidőhöz van kötve. Hisz a fejlesztés a mai súlyos viszonyok mellett szinte hallatlan és elviselhet<?t- len anyagi megterheltetést jelent számukra. Ennélfogva legtöbbnyire kibújnak az egyházi iskolák továbbfejlesztési kötelezettsége alól s végül is önként feladják hit vallásos iskoláikat a keresztényellenes törekvéseknek, felkínálják azokat az államnak s kárbavész a helyi plébánosok, a kerületi esperesek, a külön egyházi bizottságok és az egyházmegyei főhatóságok minden intelme, felhívása s fáradságot nem ismerő, buzdító, lelkesítő akciója. A sok huzavona, a sok meddő tárgyalás. gyülósezés mit sem használt sokhelyütt. A bizonyos oldalakról felbiztatott, sőt felbuj- tatott renitensek még az ördöggel is ösisze- cimboráltak, hogy csak elejtsék bitvallásos iskolájukat, ahelyett, hogy tiz körmükkel megvédenék azt. így temettük elég sűrűn már mi is, — Isten tudja, mióta fenn álló — k a to 1 ikus iskoláin ká t. Mindamellett az országos katolikus iskolatanács iskola mentő tevékenysége és tanácsadó irányítása mellett sok községünkben — mindennek dacára — tovább erősödtek és fejlődtek iskoláink. * De a csákány épp ezeknek van nekifeszn- ve. amelyek állanak még, mint a Sión hegye, amelyeket meglát és áthat a hit székiemé, áttüzssit a krisztusi szeretet lángja és amelyek fölött átleng a Szentlélek szárnylebegése. Ezekre vésik még a mai antikereszíény közéleli szellem foga. Eddig is csak azért hagyták meg ezeket az iskolákat fenntartóik kezén, hogy irdatlan anyagi áldozatokba verjék magukat s így eiöbb-utóbb kénytelenek legyenek maguk lemondani a további iskola- fenntartásról. Mindenek befejezését jelentené ez a törvénytervezet, amely után sirva mehet akár az Úristenhez is panasszal az ősi jogaiból kiebrudáJl-t egyház. Azonban nemcsak a hívek által eddig fenntartott és fel nem adott hitvallásos iskoláink, hanem főleg az ískcia- testvéreink és más egyházi korporációk, no meg a kimondhatatlan isteni áldást terjesztő apácák iskolái azok. amelyeket gyökerében vág alá az uj Dérer-féle törvénytervezet. Jóllehet tudjuk, hogy ezek mindenben a legodaad óbban deferálnak a tanügyi hatóságoknak emellett azonban nagyszerűen teljesítik krisztusi szellemű nevelő hivatásaikat. Mindezeknek a magánjellegű iskolák nívójára való dekl asszifikálása egyet jelentene megsemmisítésükkel. Ilyen törvény alapján a tanügyi kormány minden pillanatban rájuk üthet mint valami kevésbé kívánatos koncessziós magánvállalatra és egyesületre Ugyanakkor pedig úgy a laikus, mint a szerzetesi iskolák tanerői a legviszásnhb helvzet- Ke futnának a szolgálati viszonyt illetőleg Ebben a pontban felületes é« homályos a tervezet, mert nyilvánvalóan halászni akar a zaRóma, január 17. Vasárnap délelőtt tizenegy órakor a Vatikánban ünnepélyes módon hirdették ki a szentével- A pápa a trón lei embe hívta egybe az összes vatikáni méltóságokat s amikor az egy behívót lak mind összegyűltek, az apostoli iroda vezetője átadta a pápának a szentév kihirdetésére vonatkozó bullát azzal a kéréssel, hogy hozza azt nyilvánosságra. A pápa hozzájárulását fejezte ki ehhez és átadta a bullát a pápai jegyzőnek, mire kíséretével visszavonult lakosztályába- A p relé tusok azután a Vatikán összes harangjainak zúgása közben ünnepélyes menetben vonultak a Szent Péter bazilika portálé jóhoz és itt az apostoli protonotáriusok dékánja felolvasta a bullát. A szent évet kihirdető bulla Quod nuper szavakkal kezdődik s a pápának azt a kiváltságát fejezi ki, hogy az emberiség a jelenlegi idők szomom feltételein keresztül emelje fel lelkét arra a reménységre, amire Jézus Krisztus áldozata által a keresztényeket elhívta. A bulla emlékeztet a számos isteni jótéteményre, ame’yekcn a vavarosban s a hitvallásos jelleg látszólagos meghagyása mellett is illuziórioissá teszi az egyházi tanhatóságok minden diszpozíción ál is jogát. Még bizonytalanabb helyzetbe jutnak azok az egyházi iskolák, amelyekre a nélkül őzbe- i {ellenséget nem fogják kimondani, amennyiben a csak nyilvánossági joggal felruházott, de magániskolának degradált bármély egyházi iskolát megfosztják nemcsak az eddig élvezett államsegélytől, hanem elvonják tőlük az iskolai adókivetés jogát, a pótadókbao való eddigi részesedést, a községi járulékokat, ahol ilyenek voltak, elvonják tőlük az alapitványo'kat, a hagyományokat, a hagyatékokat s az örökségeket. A törvénytervezetnek ez a rendelkezése valósággal halálos csapást akar mérni a kisebb falvak csekélyebb tanuló-létszámu hí tv a Húsos népiskoláira. De a városi felekezeti fiúiskolák, vagy az apácazárdák leányiskolái is bizonytalan hely- I zetbe jutnak a már fennálló vagy felállítandó községi e állami iskolákkal szemben. Azok is elesnek minden állami támogatástól és tisztán csak a hivek különleges áldozatkészségére, vagy valami mesebeli mecénásokra lesznek majd hátbavagdosták, de ahelyett, hogy bármit is segítettek volna, ital után kezdtek kutatni. — Van egy kis szilvóriumod, Ábris? Mároky nagyot csapott a levegőbe és mérgesen kiáltott rájuk: — Menjetek a fenébe! Léha, bolond fráterek voltatok mindig és azok is maradtok!... Megfordult és csak úgy találomra kezdett rendelkezni. — Három fogat menjen ki az állomásra! Jul- csa, ti meg huszonegy személyre terítsetek!... A virágot kaszáljátok le a kertben és hordjátok be az ebédlőbe!... Minden üveg tele legyen borral!... Pulykát, kacsát, csirkét gyilkoljatok és süssetek irós-vajas tésztát... Kutacsy dünnyögui próbált. — Se házigazda, se szívesség. Csutaky ingerkedni kezdett. — Te, tudod mit? Hagyjuk magára és úgy tegyünk. mintha mennénk. Mároky észrevette a két cinkost és rájuk ri- pakodott. — Itt, maradtok! Csutakv felhúzta a szemöldökét. — Parancsolod, vagy csak mondod? Mároky lekapta a falról vadászfegyverét. — Ha megmozdultok, lövök! Csutaky végignézett Kutacsyu. — Na, mondhatom, te is jó helyre hoztál engem ide!... Nem hiába tiz éve nem voltam ezen a portán ... Ismét nevetni kezdték és kivették a Mároky kezéből a fegyvert Csakhamar befutott a három kocsi is. Mároky elhiilt. — Nem jött 6enki? A kocsis levette tollas kalpját. — De igen, inetálom áfásán, nagyon is sokan jöttek, de egy se hozzánk .., Kutacsy szájára nyomta a kezét, hogy magába fojtsa nevetését, Csutakynak meg hirtelen a. csizmaszárával gyűlt meg a baja. Mároky rájuk nézett. — Hallottatok már ilyet, fiuk? Kutacsy úgy tett, mint akinek a foga fáj. Csak a fejét rázta, hogy nem. Csutakynak meg hirtelen igen sürgős dolga akadt a hátsó kertben, mert afelé igyekezett. Mire később visszakerült a házba, ott találta a két cimborát a huszonegy terítékes asztalnál ülvo. Mindkettőnek igen piros volt az arca és feneketlenül húsúit. Bor helyett szilvóriumot, lódi műveltség és kultúra nyugiszik, amely most a keresztény világ kincse s amelyre múltán olyan büszke. A szentév hozza meg a lelkek békéjét és az egyház szabadságát. A bulla azután a püspökökhöz fordul, hogy bírják rá híveiket, hogy lelkűket minél gyakrabban tisztítsák meg a gyónás szentségében Mivel a bul'a által kihirdeteti teljes búcsú a jubileumi év folyamán csupán Rómában nyerhető el, a pápa mindazon keresztény hívőknek a lelkére köti, akik megtehetik, hogy a szentév folyamán jámbor zarándokaiban gyűljenek össze az örök városban, abban a városban, amely a katolikus hitnek a központja és Krisztus földi helytartójának székhelye. A bulla felolvasása közben Rómának minden harangja zúgott. A bulla felolvasása után három pergament,re irt másolatot adtak át a főceremonáríusnak, úgyhogy ezt a három másolatot egyidejűleg olvasták fel a három patriarchális bazilikában. A pre’álusok körmenete rövid ájtatosság után vissza,tért az apostoli palotába. utalva úgy a személyi, mint dologi szükségletek tekintetében. De hát ma erről álmodni sem lehet, amikor az a bizonyos holbkéz is ma üres, sőt a püspöki aailák szükségleteit sem tudja j fedezni. Nem maradna máé hátra tehát a hitvallásos iskolák számára, mint a lassú kimúlás, ha az összes hitfelőkezelek ellenakciója a katolikus egyházzal élén a harciban gyengébbnek bizonyul az ellenfélnél. Csatavesztés esetén mindenüt azonnal meg- kondulna a lélekharang a hitvallásos iskolák felett., amikor törvényerőre emelkednék ez a törvény tervezek Kényszerűségből csakis olyan iskolákra mondanák ki a nélkülözhetetlenséget, amelyeknek nincs koiukurrense. De mit ér ez, ha többé nem az egyházi hatóságok és az egyház azok korlátlan tulajdonosa, hanem más szellemű és irányú faktor. Az iskolaszékeknek nyújtandó hármas jelölési joga a kinevezendő tanitó személyét illetőleg —, amit azonban a miniszter egyáltalán nem lesz köteles respektálni —, komolytalan üres játék, ami még csak értéktelenebbé teszi az egész törvénytervezetet. (Vége következik.) ittak és szótlanul bámultak ki a nyári veres alkonyatba Kilenc órakor aztán veszett ugatásba kezdtek a kutyák. Könnyű kocsi futott a Mároky-udvar- ház elé. A toporzékoló lovakat nyalka kocsis tartotta féken. Mároky zavartan rohant ki, nem várt vendége elé, de mikor megismerte a félsötétben, elállt a szava. Két karját kitárta és úgy felejtette. Szen- teskeyné ügyesen libbent le a kocsiról és kezét nyújtotta Márokynak. — Jó estét, Ábris! Közelebb lépett hozzá és a szemébe nézett. Bolonditó szépen. — Úgy látom, igen meglepődött. De tórjeu magához. Nem zavarom soká... Csak pár percre veszem igénybe vendéglátó házát. Előre ment és kezét csókra nyújtotta a két cimborának. Aztán visszafordult és végignézett a megteritett óriási asztalon. — Úgy látszik, rosszkor jöttem. Hivatlau vendégnek ajtó mellett a helye ... Mároky csak ekkor jutott szóhoz. — Oh, nem, nem, Jolánba!... Maga itt marad! • • • Az özvegy ránézett. Tekintetében benne volt a feledhetetlen múlt. Mároky inogni kezdett. Mámoros feje lokókkadt és úgy érezte, hogy a lába elé esik a szép asszonynak. Szenteskeynó úgy tett, hogy nem veszi észre ezt a változást. Tasakjába nyúlt, kiemelte a zsebkendőt és szétteregette finom kezén. — Nézze, Mároky! Csak ezért jöttem, hogy ezt visszahozzam magának ... Énhozzám sodorta a szél, de nem nekem szól... Maga leányt keres, én .meg — sajnos — özvegyasszony vagyok ... Pilláin két kéretlen könnycsepp jelent meg. A Márokyón is. Szótlanul, bátortalan mozdulatokkal közeledtek egymáshoz és ... ki tudja, hogyan?... egymás karjába kerültek... Kutacsy busán nyomta oldalba Csutakyt. — Gyere! — súgta neki észrevétlenül — nekünk itt. már semmi keresnivalónk nincs... A keresztúri öreg kocsmáros mesélte, hogy akkor éjszaka Kutacsy a szennyes lámpát véglegesen összetörte, A marokba illő vastag pohárral ütötte le a mestergeroudárúl. Csutak} inog halotti búcsúztatót énekelt, viharvert cserepei fölött.,,,. , Vége. CIM1S1ÁI Irta; Rácz Pál — De Jolánka! Fogadom, hogy ez az utolsó!! Most már szeretni fogom mindig. — Bizonyos benne? — hunyorította össze ha- j miskáe szemét Szenteskeynó. — Egészen bizonyos. — S csak ma jött rá? Ma reggel óta? Kutacsy felállott. — Nézze, Jolánka! Ne faggasson. A fiatal özvegy azonban nem engedett. — Már látom, hogy valami oka volt rá, hogy éppen ma jött el hozzám. Valljon őszintén óts én is őszinte leszek. Kutacsy küzködött. Felnyúlt a fára és letépett egy marók illatos virágot. — Jó, hát őszinte leszek. Pár nap óta Csutaky meg én tréfát űzünk Márokyval. A tréfa eddig oly jól sikerült, hogy magam is kedvet kaptam a szerelemre... A fiatal özvegy vidám, pajkos arca a Mároky nevének hallatára elfelhősödött. Előredőlt, mintha kissé megroskadt volna. Nem nézett többé a Kutacsy jámbor szemébe. Hosszú pillái lezárultak. Kezébe vette ruhájának lecsüngő övét és játszadozni kezdett vele. — ÜljöD le Kutacsy! Maga őszinte volt velem szemben, ón ie őszitne akarok lenni... A kerti asztalon heverő tasakjáboz nyúlt és kihúzta a zsebkendőjét. — Maga most Márokyt emlegette. Tudja, ki volt nekem ez a Mároky?-.. Nem tudja... Első szerelmem volt... Mindennél szebb volt... És én is neki... Aztán jött egy buta félreértés. Én Szenteskeynó lettem. Egy évig éltem az urammal... Nem volt élet, mint ahogy a háború sem volt élet, amely elvitte az uramat... Ennek már tizévé... Mároky is szenved, én is szenvedek... És most nézze... Itt ez a megrepedt léggömb... Itt találtam a park fái között. Rajta ez a levélke... Mi hozta épperi ide, hozzám?... Hisz a véletlenben? Mert én nem... itt, Isten Ujjúnak kell lennie... Bevallom magának, én még ma is szeretem Márokyt... Mondjak még többet?... A Kutacsy szeme kerekre tágult. Ott feküdt a szép özvegy kezében a zsebkendő fehérségén a léggömb. A piros. Mint egy átszűrt vérző szív ... Nézte, nézte, aztán elkezdett kicsi hegyes bajusza mozogni, arcán pajkos derű keletkezett, majd viharos kacagásban tört ki és kezével a térdét verte. — Pompás, nagyszerű, Jolánka, ez nagyszerű! Nem is gondolja, milyen nagyszerű!... Magának is benne kell lennie a tréfában! Okvetlenül benne!... Adja a kicsi k ed vég kezét, hogy velünk tart... Szenteskeynó közelebb hajolt Kutacsyhoz és figyelmesen hallgatta annak minden szavát. Aztán felállott. — Jó! Tehát húszonharaiadikán, este kilenc órakor. Kutacsy! A viszontlátásra!.... * A Mároky-portán tiz éves port takarítottak ki a cselédek a dohos szobákból. Mároky egyebet se csinált, mint a tiz év óta elhanyagolt lakást csinositgatta. A városból jó szakácsnőt hozatott és összeterelte huszon- harmadikára a gazdaság összeg szárnyasait. Kutacsy és Csutaky feketébe öltözötten érkezett meg a tanyára. Szokásuktól eltérően nem bátaslovon, de homokfutón jöttek. Mároky izzadt homlokkal fogadta a cimborákat. — Na, jó hogy jösztök már! A fene tud itt eligazodni. Nem tudom, hány személyre terittes- sek. Azt se tudom, hogy küldjek-e kocsikat az állomásra. Nem tudom, melyik borhói tegyek az asztalra. Aztán a menü... Mi legyen a menü? Hogy a menydörgőe menykő ütött volna abba a három léggömbbe, mikor felbocsátottul?! A két cimbora összenézett. Szemük hamiskásan nevetett, de azért rém esz tő öü komoly képet vágtak. — Kedves Ábris! Tiz év óta nem léptük át házad küszöbét s hogy most ezt megtesszük, ünneplésen fogadjuk, hogy a sárga földig leisszuk magunkat. . Öeszeöleltél? a kétségbeesett vendéglátót, r
