Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-15 / 12. (3122.) szám

10

1933 faj ti ár 15, vasárnap.

Elérte tetőpontiát a berlini színházak válsága

A Deutsches Theater igazgatói visszaléptek s ideiglenesen sziné szkon zorcium vette át a vezetést — A Rotter-szinházi konszern is ingadozik

nük- Én Maindorf báróval gazdálkodtam kettesben.

Mit gondolsz, kegyelmes uram, ha azt a krumplit ma megennők, mert igen éhes vagyok?

— mondtam neki például.

Ne együk meg, kedves báró, a krumplit

— felelte a takarékos Maindorf —, mert mit eszünk akkor holnap.

így feküdtünk a földön 50 napig. Ha valamelyikünk halálán volt és orvost kértünk, az őr elvtáns azt mondta, hogy egy arisztokrata magától is meg tud dög leni. A falak tele voltak Írva nevekkel és emlékmondatokkal. Főleg minden elődünk a kivégeztetése dátumát irta oda. A kivégeztetések úgy történték, hogy este jött két katona és papírról neveket olvasott föl. Ha valamelyik magával akarta vinni a holmiját, azt mondták neki:

— Hagyja itt; minek az? >

Akit este fölolvastak, azt reggel hatkor főbe- lövették. Hallottuk a lövéseket. Közben csomagot kaptam a feleségemtől, aki végre megtalált, G ezalatt a zsibvásáron a holmiainkat adogatta el, hogy megéljen a gyerekekkel. Aztán egy este fölolvasták a nevemet, de nem vittek el. Hogy miért, nem tudom. A feleségemnek, mikor megint étéit hozott, azt mondták, hogy tobelöt-tek.

A csinovnik leányokat nevel a szovjetnek

Aztán egész váratlanul visszavetek a Goro- hovájára. Egy csekatiszt elé állítottak.

—- .Maga miért van itt? «— kérdezte durván.

— Nem tudom, — feleltem híven az igazsághoz.

—■ Hát én sem tudom, — mondta rá a tiszt. Tudja mit, menjen megint haza.

— Maga mikor utazik? — kérdezte a német főkonzul.

Miért utaznék és hová? — mondtam bámulva.

— Hát nem látja, hogy mindenki utazik, aki nem akarja, hogy lelőjjék!

Adott egy baíti passzust.

Négy napig utaztunk feleségemmel és a gyerekekkel egy mafhaszáiljtó kocsiban. Riga tömve volt menekültekkel: a mi vonatunk volt az utoteó vonat, amely még át tudott a. határon menni Aztán jött a. németországi forradalom, a német megszálló csapatok szétoszlottak, mi emigránsok megpróbáltunk szabadcsapatokat alakítani a. rend fönntartására, de a lakosság alig várta már a bolsevikikei és azok hamarosan meg is érkeztek.

Engem ez is váratlanul ért. Egy angol hajós- kapitánnyal alkudoztam akkoriban, hogy vinne magával Angliába, de az azt mondta, hogy ne siessek, a bolsevikik sosem jönnek idáig. Ez este volt: reggel bevonultak a vörös ^csapatok. Én akkor kereskedésből éltem: a megmentett pénzünkből megvettem egy kis üzletet és próbáltam mindenfélét venni és eladni. De ezt abbahagytam, mikor a bolsevikik jöttek, mert tudtam, hogy az ő szemükben minden kereskedő burzsujnak számít. Ezért hamarosan beléptem egy leányiskolába tanárnak a feleségem leánykori neve alatt, hogy reám ne ismerjenek.

Az iskola pár hét múlva valami jótékony ünnepet adott és nekem egy fölolvasást kellett tartani. Hogy aktuális legyen, a szocializmus történetéről olvastam föl. Másnap hirtelen hivatott a pénzügyi népbiztos. Búcsút vettem a családomtól; biztos voltam, hogy megint letartóztatnak. A népbiztos azonban azzal fogadott, hogy fölolvasásom nagyon tetszett, és hogy megbízást ad, hogy olvassak föl az uj kommunista szövetkezetekben ugyané témáról, hogy az eivtáreak tanuljanak belőle. így lett belőlem bolseviké. Hanem nem olvastam föl soha, mert a kommunisták másnap reggel kiürítették Rigát. Ahogy jöttek, oly hirtelenü! mentek el...

A csinovnik munkás lesz, de nem lép sztrájkba

Libauba. mentünk innen. Soha el nem felejtem ezt a borzalmas utat. Pénzünk, eloségiink nem volt, a cipőnk szétrongyolódott, mezítláb voltunk a hóban, a ködben, az éjszakában, eiőre a véget érni nem akaró utón. A börtönben rászoktam volt a dohányzásra. Egy libaui matróz, akitől egy francia hadihajón dohányt szereztem, segített át családommal együtt a tengeren Ko- penhágáig... Hogyan éltem öt évig Berlinben az enyéimmel alkalmi keresetekből, hogyan lettem vámhivatalnok a megszállott Rajnavidé- ken, hogyan jutottam Párisban végül munkásnak a llenault-automobilgyárba, ahol az éjszakai csoportban napi 12 órát dolgoztam a futó szíjj mellett és havi 1200 frankot kerestem (ez a gép-munka számomra, intelligens ember számára, rettenetesebb volt, akár a bolsevikok börtöne), mindezt masain sem tudnám ma már rendre elmondani. Az alummiumkalapá’ásban tüdőbajt szereztem s végül mégis el kellett hagynom a gyárat, mert sztrájk tört ki és én inkább éhen haltam volna családommal együtt, semminthogy életelveim és gazdasági meggyőződésem ellenére sztrájkban vegyek részi. Mikor azután kiegyezett a gyár a sztrájkolókkal, a szakszervezet ellenem, „a sztrájktörő arisztokrata" ellen izgatta a munkásokat és így le kellett tennem a munkát.,. Talán ez volt, a sze- renesőin, mert végül mégis intellektuális hivatásba korültem ...

*

A leánya varrodába jár a. esi rí ovinknak, a fia líceumba. Nem naiura/izáItatták magukat. A „oslnovník" a, fiát a száműzetésben orosz hazafinak neveli.

Berlin, január 14. A német színházaik válsága az utóbbi időben rohamosan súlyosodéit és -a jelek szerint

a Deutsches Theater, illetve a mögött® állé érdekeltség teljes anyagi összeomlásával elérte knlminációs pontját.

Benlán egyik lege.ők előbb szánbájzának kritikus helyzete — amint ma színházi rovatunkban js jelentjük, — már belek óta nyilvános diskussziő tárgyát képezte a sajtóban és a közéletben. A színház éléin Beer dr. és rendezője, Karliheinz Martin állottak, legfőbb finanszírozójuk pedig a gráci városi színház bérlője, Heínrich Haas volt. Az utóbbi napok eseményei döntő fordu’atot vittek az eddfg esaik lappangó válságba. Haas Beer dr. telefonhívására Berlinbe érkezett és közölte a Deutsches Tbeater vezetőivel és többi érdekeltjével, hogy nem tudja tovább angazsálni magát a színháznál, mert gráci színpadai, amelyeknek üzletmenete szintén erősen leromlott, minden anyagi erejét lekötik.

Helyzete annyira romlott, hogy a gráci operát legfeljebb február végéig, a másik színházát ped'g március végéig tudja fönntartani. A két színház vezetését rögtön fel is ajánlotta Beer igazgatónak, s mikor elutasításban részesült, a gráci színházak további bérletéről lemondott. Eeinrich Haas kikapcsolódása a Deutsches Theater anyagi válságát teljessé tette. Nem ment raegiepefésszámba, amikor

az igazgatóság tegnap éjszaka taggyűlést hivott össze, amelyen Beer dr. és Karlheinz Martin bejelentették a szinház éléről való visszalépésüket.

A színészek erre elhatározták, hogy kollektív társulatot alakítanak és annak vezetésével Eduard von Winterőtéint bízzák meg mindaddig, arn'g Max Reinhardt, akivel már régebben tá gyadásokban állanak, dönteni fog a színház igazgatásának személyi és adminisztratív kérdésében.

Ma délelőtt a szinészkonzorcium megbízottai eljártak a rendőrigazgatóságnál az ide'glencs jáTavaly — pontosan éppen egy éve — Anglia azt a benyomást tette az emberre, mint egy kolosszus, ki összes-zűri tolt fogakkal és ülésre kész ököllel készül bárkinek nekimenői, bármit keresztü'ldacolni, csak hogy önmagán segítsen. Történelmében először a Szigetország azt érezte, hogy baj van. Jelszavuk nem az volt: „Veszélyben a haza!", de elkeseredésük -és ijedelmük minden önuralmuk dacára arcukon ült Maguk, is bevallották, hogy helyzetük szakadék felett lógó hegymászóéhoz hasonló.

Amikor 1931 őszén Anglia letért az arany standardról, kiderült, hogy pénzügyi helyzete megrendült. A munkáskormány „nemzeti kormánnyá" alakult át MacDonaid vezetése alatt s csak igen kevés szocialista nem vedlett át nemzeti pártivá- Ebben a jegyben tartották meg a választásokat — s a nemzeti párt példát ritkító győzelmet aratott. Az inflációból, amelytől főképpen a külföld tartott, nem lett semmi -— az angol közönség nagy része a mai napig nem érti, hogy a font aranyban kifejezve, nem ér annyit, mint azelőtt. Nem is érdekli. Tavaly ilyenkor csak azt tudta, hogy minden tisztességes embernek kötelessége Angliában a pénzét költeni: vagyis csak angol árut vásárolni s csak a Szigetországban vagy a Brit birodalom területén tartózkodni. A költségvetést minden áldozat árán egyensúlyba kellett hozni s az adófizetők ez egyszer szó nélkül fogadták az uj terheket. Sőt! 1932 január elsején sort álltak az adófizetési irodák előtt, mert az volt a legelegánsabb ember, akinek adózási ivén az év első napja volt bevezetve mint fizetési dátum. Voltak sokan, kik a kincstárnak ajándékokat is adtak, mert hisz „segíteni kell az államon ilyen nehéz időben"- Utazni senki nem ment külföldre, vagyis a birodalmon kivül, még azx>k is, akiknek orvosi előírásra kellett déli kiírnáju helyre menni, szinte szétryenkezve tették ezt meg. Az országban a „Buy British" (Angol árut vásárolj!) kampány tetőpontjára hágott: még gyermekjátékszereket is visszaküldték a boltba, Ixa kiderült, hogy külföldi gyártmányúak. Szinte hisztéria volt ez a vad nemzeti összefogás: másról nem is beszéltek,

mással nem is törődtek. Még külföldi szintékkoBoeee-zió kiadása ügyében. A holnap esedékessé váló színészi fizetéseket előreláthatólag a Beer-Martin igazgatóságnak a rendőrségen e helyezett kauciójából fogják folyósítani. A D ut- sches Theater helyzete továbbra is rendkívül kritikus marad, mert

napi bevételei az utóbbi hetekben már a napi kiadások fedezésére sem voltak elegendők.

Ez okból a színészek konzorciuma a szinház vezetését ebben a formában csupán ideiglenesnek tekinti s szerintük legfeljebb pár napi átmenetről lehet szó. Közben tovább folynak a tárgyalások egy részről Achas színművész és Neft másrészről Reinhardt között a színház igazgatásának átvétele kérdésében. Ac-baz édesapja Duiebérg titkos tanácsos, az I. G. Farben egyik vezető tisztviselője állítólag 250:0.00 márkával volna hajlandó részt venni a vállalkozásban. A tárgyalások kedvező mederben, folynak. Ugyancsak fölvették az érintkezést két másik komoly reflektálásai, akik mögött szintén tőkeerős csoportok állanak.

Még a Deutsches Theater válságánál is súlyosabb hatással van s berlini színházi életre a német főváros legnagyobb színházi vállalatának, a Roíter-konszernnek a válsága.

Jelenleg kilenc berlini szinház tartozik a konszern érdekkörébe, ezek közül három szinház a Rőt terek tulajdona, a többit bérlik.

A nehéz viszonyok múlhatatlanul szükségessé tették a konszern alapos átszervezését.

Többek között arról is szó van, hogy néhány újonnan alakított társaság veszi át, amely bérletet megszüntetnek s a konszernt egy friss tőkét hoz a stagnáló vállalkozásba. Hir szerint egy nagy pénzintézet érdeklődik komolyabban a Ro t ter-ko iiszeru átszervezése iránt és nincs kizárva, hogy szerepet vállal a válságos helyzetbe jutott szinházkonezeni átszervezésében.

darabokat és filmeket sem szerettek megnézni.

De emellett fentartották életmódjukat: mert hisz a munkanélküliségre való tekintettel lehetőleg nem akartak személyzetet elbocsátani s szentül hittek abban, hogy még ha tőkéjüket is fogyasztják egy ideig, az ország helyzete hamarosan meg fog javulni, s akkor majd megkereshetik újra azt, amit időközben feléltek. Még az étkezőhelyiségek és mulatóhelyek is tömve voltak ezen az alapon s aizért is, hogy megszokott módon folytassák életüket, nehogy „észrevehető" legyen szorongatott lelki állapotuk.

1932 végén óriásit fordult a kocka Angliában- így elsősorban kiderült, hogy a font aranyban való értékcsökkenése ipari és kereskedelmi szempontból előny, mert hisz igy könnyebb a külföldi piacokon a más nemzetbeli vetélytársakkal konkurálni. Eddig az angol áruk sok helyről kiszorultak, mert a háború óta tuldrágák voltak: ez ma megszűnt. Ma már az angolok sok mindent kivannak, de azt nem, hogy az aranyparitás helyreálljon hazájukban. Másodsorban arra is rájöttek hogy lehet az arany valutát feladni anélkül, hogy ennek drágaság legyen a következménye- Ennek két oka volt: mivel egyensúlyban volt államháztartásuk, nem kellett a bank óp réshez nyulniok, ami azt jelenti, hogy nem került több pénz forgalomba. Már pedig az árak nein tudnak emelkedni, ha a forgalomban lévő péuzmennyisóg nem emelkedik. A másik oka pedig az volt, hogy Anglia ma a világ legnagyobb nyers- áruvásárlója s igy a nyerstermények ára a fonthoz alkalmazkodott. Tehát ahelyett, hogy az angoloknak kellett volna ezeket drágábban venni, az eladók kényszerültek ezeket olcsóbban adni. A font arany értékének esése következtében a nyeirstermények árai az egész világon estek!

Ma az angol közönség, ha nem is tudná az okokat ily pontosan elmondani, tisztában van azzal, hogy kivételes hatalmi pozíciója helyreállt s hogy a válságot legyőzte. Talán túlzottan optimista Is ezen a téren, mert saját házának rendbehozatalát már a világválság végének tekinti. De ezen sem lehet nagyon csodálkozni: mindenki az uj „prosperity" hullámot várja, s íme Anglia kereskedelmi mérlege tavalyhoz képest igen megjavult, nagyon sok iparban rengeteg a megrendelés s az elhagyatott műhelyek ismét felhangzanak a munka zajától. A nehéziparban, a hajózási iparban, sőt még a textiliparban is érezhető a fellendülés. A bányaipar is kezd valamivel jobban állni; annál is inkább, mert valamennyiben sikerült a magas munkabéreket valamelyest leszorítani. Ez pedig azért viselhető el könnyen, mert az angol munkás egyrészt igen jól van honorálva, másrészt pedig az angol élet igen rnegolcsóbbodott- A kenyér, hús és tej árától eltekintve minden olcsóbb ma, mint egy éve. Szinte nevetséges olcsón lehet ma ruhát, cipőt, bútort stb. vásárolni s még a lakásárak is alaposan estek. Tavaly még csak a nagy lakások árai lettek sokkal alacsonyabbak, most ezt már az egészen kis lakásokról is el lehet mondani. Az élelem árány- lagos ár-tartását pedig azért nem bánják oly nagyon, mert a saját mezőgazdaságuk érdekében történt a külföldi, az angol mezőgazdasági termeléshez képest tuloksón elő állított cikkek meg vám olása. Természetesén előnyben részesülnek az angol birodalom,területéről importált élelmiszercikkek: de ennek fejében az angol ipar remél uj piacot találni. Bár az ottawai egyezmény, amelynek célja az angol birodalom gazdasági egységének megalapozása, még meeszeteriedő eredményekre nem vezetett: bizonyos iparokra már volt kedvező hatása- S emel lett ma az angol mezőgazdaság teljes átformálódás előtt — talán már azt lehetne mondani: ..alatt" — áll. Major Walter Elliott, az angol földművelésügyi miniszter a termelés racionalizálását tűzte ki céljául s már meg is kezdte keresztülvitelét. A disznóhizlalás és „bacon “-fel dóig ozás már nemzett alapon van átszervezve s ma csak az az angol gazda hizlal disznót, aki számára a Nemzeti Disznó Reorganizáló Bizottság biztosítja a vevőt. Az eladott disznókért és a „baeon"-ért nemzeti egységárat fizetnek, amihez a hizlal esi takarmány napi érának megfelelő bizonyos összeget hozzászámítanak. Most a tejtermelés és eladás van átszervezés alatt; s Major Elliott reméli, hogy nemsokára már az is a piac viszonyai szerint lesz átszervezve.

Nem lehet csodálni tehát, hogy az angolok büszkén és bizonyos öne/ézültseggel fejezték be az 1932-es esztendőt. Talán egyedülállóak a világon abban, hogy nemcsak valamelyes javulásért, hanem a már kissé megindult javulás terjedéséért imádkozhatnak, hogy azt mondhatják: „a rosszáén túl vagyunk"; hogy elbüszkélkedhetnek azzal, hogy valóban minden angol hozzájárult az ország nehéz helyzetének megjavításához; hogy ahelyett, hogy a fonttól menekültek volna, amikor a legrosszabbul állt, görcsösen ragaszkodtak hozzá, hittek benne, addig, amíg helyzete ismét erős és irigyelt lett- S végül december folyamán az amerikai háborús tartozással szemben követett eljárásuk bebizonyította, hogy az angol Ígéret valóban aranyat ér.

Sok embert bosszantott már az angol rá- tartiság. És tényleg, az a nemtörődömség és sok esetben tudatlanság, amellyel más országokat és azok problémáit kezelik, sokszor méregbe hozza az embert. De amikor egy nép nehéz óráiban igy tud akarni, cselekedni, összefogni, nemzetien érezni és tenni, akkor érthető, hogy büszke saját nagyságára. London már egész decemberben mulatott, mint ahogy, azt hiszem, nincs más város a világon, amely így szórakozhatott volna. Minden étterem tömve volt. nem lehetett a mulatóhelyeken asztalt kapni, a színházakban minden hely elkelt s a varrónők szépen kerestek. Ez pedig nem a világválság jellemző jele! Szilveszter étjeién London kitünően mulatott. Nem oly hangosan és tom- bolóan. mint Paris, megtartva e^véni jé1 legét és nyugalmát. Az emberek szinte scteM- ták, hogy vége annak a nehéz évnek, amelyben minden angol oly §7,épen. derekasan és elismerést érdemlően állta meg helvét.

FrastiiOfszáa a stepraárís fnuuftahsiért

Párls, január 14. A Malin értesü’ése szerint a francia kormány jelentős kedvezmé íyczésl k’ván tenni a negyvenórás munkahét általános bevezetése érdekében. DaMmier munkaügyi m n’sz- ter a kabinett legközelebbi ülésén javaslatot tesz erre vonaíkozó'ag. Természetesen a francia terv csak akkor valósulhat meg, ha a szomszédos államok is magukévá teszik. Ha Francia- ország, Németország és Olaszország egyhangúan elhatározza, hogy néhány fontos iparágban bevezetik a negyvenórás munkahetet, akkor a munkaidő általános megrövidítése m'ndeniitt valóra válhat. A negyvenórás műnk "hét á'poáros bevezetése a három országban terniés/etqsea csak akkor következik he, ha a ur*gánü remek magukévá teszik a kormányok kezdeményezését.

Anglia: tavaly és idén

Irta: Márffy-Mantuano Juditli (London)