Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)
1933-01-15 / 12. (3122.) szám
4 •WtóGMtMAí&AR-HÍRIiAB* 1983 Január 15, vasárnap. Dérer iskolailgyi tervezete Irta: ALMÁS Y MIHÁLY Dérer Iván, az iskola ügyek minisztere, közvetlenül karácsony előtt két fontos tervezettel lepte meg a közvéleményt, amelyek közül az egyik az iskolaügyi önkormányzatra, a másik pedig az elemi népiskolák létesítésére és fönntartására vonatkozik. Ezek a tervezetek távolról sem elégítik ki a csehszlovák köztársaság területén élő nemzeti kisebbségeknek a kulturális autonómia megvalósítására irányuló követeléseit, sőt sok tekintetben határozott visszafejlődést jelentenek még az eddigi állapottal szemben is, amint az a történelmi országokban a régi cseh- és morvaországi tartományi törvények, Szlovenszkón és Ruszinszkóban pedig a magyar jogszabályok alapján kialakult. Minthogy azonban e tervezetek az eddigi iskolaügyi önkormányzatnak mélyreható módosítását készítik elő, mulasztás volna egyszerűen napirendre térni fölöttük. Bátran mondhatjuk, hogy a „közigazgatási reform" megalkotása óta felelős csehszlovák kormányférfiu nem dolgozott ki nemzetiségpolitikai kihatásaiban annyira fontos tervezetet, mint amilyen Dérer Iváné. Elsőrendű kötelesség ezért e tervezet különböző vonatkozásaival foglalkozni, azt részletes elemzés és .bírálat tárgyává tenni, még pedig annál is inkább, mivel szerzője maga szinte kihívta a nyilvános vitát. Alábbi fejtegetéseink és következő cikkeink a tervezetet főként abból a szempontból kívánják megvizsgálni, vájjon mennyire üti meg azt a mértéket, amelyet a modern kisebbségi politika különösen azokkal az államokkal szemben állít föl, amelyekben nagyszámú nemzeti kisebbségek élnek. De hogy e kérdésre választ adhassunk, mindenekelőtt tudnunk kell azt, thogy az iskolaügyi lex Dérernek ez a tervezete milyen viszonyban áll egyfelől az iskolaügyi önkormányzatnak a köztársaság területén már eddig is érvényben volt formáihoz, másfelől egyes, a nemzeti kisebbségek iskolaügyi önkormányzatának megszervezése terén különösen kiemelkedő államok tételes törvényeihez. Ehhez képest tehát mindenekelőtt foglalkozni fogunk 1. a csehszlovákiai iskolaügyi önkormányzattal, amint azt a régi osztrák és magyar jogrendszer .'létrehozta és azután a csehszlovák rendszer módosította, 2. Észtországnak és Lettországnak a nemzeti kisebbségek iskolaügyi önkormányzatát, illetőleg az állami iskolaügyi kormányzatra gyakorolt befolyását biztosító törvényéivel és ezek után 3. a Bérer-féle tervezet bírálatával, -még pedig általános és kisebbségi önkormányzati szempontból egyaránt. L Ausztriában már az 1868 május 25-én 48. szám alatt kelt birodalmi törvény elrendelte minden ország (tartomány) részére országos, minden já.rás részére jár ári és minden iskolaközség részére községi iskolatanács megszervezését. E törvény alapján Csehországban az 1873 február 24-én 17. szám alatt kelt országos törvény életbeléptette a községi és járási iskola- tanácsokat, mig az országos iskolatanács létesítése az állandó cseh—német ellentétek miatt sokáig akadályokba ütközött. Csak amikor a Taaffe-korrnánynak a csehek és a németek között némi ideiglenes közeledést sikerült teremtenie, állapodtak meg az országos iskolatanács megszervezésére nézve. E megegyezés eredménye volt az 1890 junius 24-én 46. szám alatt kelt országos törvény, amely nemcsak a cseh—-német viszony, de általában a nemzetiségi jog történetében is nevezetes állomás, mert az országos iskolatanács kebelén belül külön cseh és német tagozatot, osztályt szerveztek és ily módon próbálták megközeliteni a nemzeti egyenjogúságot. Morvaországban az 1905 november 27-én kelt és 1906-ban 4. szám alatt kihirdetett országos törvény, a híres „lex Perek" léptette életbe, ugyancsak a nemzetiségi bifur- káció elve alapján az országos, járási és községi iskolatanácsokat. Sziléziában ellenben, ahol a német—cseh ellentéthez még a lengyel kérdés is hozzájárult, a kérdést megoldani nem sikerült. A régi cseh- és morvaországi rendszer az iskolaügyi önkormányzatot nemzetiségek szerint tagozta. A községi iskolatanácsok hatásköre csak egytannyelvü iskolákra terjedt ki és tagjaik mindig az illető nemzetiség sorából kerültek ki. E tanácsok tiszta önkormányzati intézmények voltak és* összeállításukra az államnak s a kormánynak jogilag semmiféle beleszólása nem volt. A járási iskolatanácsokban a nemzetiségi tagozódást úgy vitték keresztül, hogy azokban a járásokban, ahol különböző tannyelvű iskolák voltak, az egyes nyelvű iskolák ré- ezéro külön-külön járási iskolatanácsokat szerveztek, vagy pedig a csekélyebb számú más- nyelvii iskolákat a legközelebbi hasonló nyelvű iskolatanács alá rendelték. Törvényes rendelkezések gondoskodtak arról, hogy a járási iskola- tanácsok tagjai csak azonos nemzetiségű egyének legyenek. Csak az elnök, azaz a járási fő-. nők lehetett más nemzetiségű, de az ő hatásköre nagyon szűk volt. A járási iskolatanácsnak egyébként a járási főnökön kivtil a járási tan- felügyelő is hivatalból tagja volt és igy ez az intézmény már nem tiszta önkormányzati alakulat volt, hanem önkormányzati és hivatali elemek kombinációja. A két országos iskolatanács külön cseh és német tagozattal birt, amelyek hatáskörükön belül önállóan hozhattak határozatokat. A teljes ülések csupán a két nemzetiséget közösen érdeklő ügyekkel, valamint a „kisebbségi iskolák" kérdéseivel foglalkoztak, azaz a német területen létesített cseh és a cseh vidéken aránytalanul kisebb számban működő német iskolák ügyeivel. A törvény itt is gondoskodott arról, hogy az egyes tagozatoknak csak azonos nemzetiségű tagjai legyenek. Az országos iskolatanács tagjait részben a császár nevezte ki, részben különböző testületek választották, részben pedig — mint az iskolák köz- igazgatási és gazdasági ügyeinek előadói és az országos tanfelügyelők —- hivatalból hivták be a tanácsba. Az önkormányzati elemeken kívül tehát a kormány is befolyást gyakorolt összeállításukra. még pedig erősebb mértékben, mint a járási iskolatanácsoknál. El kell ismerni, hogy ezek az intézmények a maguk idejében: a világháború előtt korszakalkotó jelentőséggel bírtak a nemzetiségi jog és a nemzetiségi politika szempontjából. A csehszlovák kormányzat a cseh- és morvaországi országos iskolatanácsok szervezetét ugyan átvette Ausztria örökéből, de a némpt tagozatnak jelentőségét erősen lefokozta azzal, Régóta tűnődöm azon, hogy tanulmányt kellene írni mulatós cigánynómlnkról, melyeket szakadatlanul muzsikáinak, dalolnak, liilyiirésznek köröttünk s meg kellene vizsgáim, hogy mit jelentenek nekünk- Körülbelül tízezer ilyen nótánk van. Közülük százat valamennyien tudunk, dallamostul és szövegestül. Közönyös, hogy mit érnek ezek- Azzal se törődnék, hogy magyarcsak-e, vagy németetek, hogy népdalok-e, vagy mű- dalok, vagy „népies müdaT‘-ok. Ezt dtönfeék el avatott zenei tekintélyek. Korukat se firtatnám. Általán régibbeknek vélik, mint valóban- Vannak olyanok, melyek kétszázéve- sek s olyanok is, melyek alig ötven-hatvan évvel ezelőtt keletkeztek, noha úgy rémlik, mintha az idők kezdetétől fogva itt zenglek volna. Ez szintén nem tartoznék tanulmányom keretébe. Az én tanulmányom csupán lélektani lenne s csupán azzal foglalkoznék, hogy hatnak nótáink a közösségre. Hogy vannak és hatnak, az tagadhatatlan. Bölcsőnktől koporsónkig kisérnek bennünket. Figyelhetünk rájuk elamdalodva, vagy undorodva, mindegy: öntudatosan, öntudatlanul bennünk szunnyadnak. Egy magyarról, aki azzal kérkedik, hogy egy nótát se tud, végül mindig kiderül, hogy ugyanany- nyit tud, mint a többi. Én se sokat cigányoz- tam, hajlamomnál fogva pedig nem igen vonzódtam ehhez a népszínműi tárgykörhöz, mégis bátran állhatom a versenyt e tekintetben híres korhelyeinkkel, akik megannyi tükröt törtek össze s megannyi nagybőgőbe belerúgtak. Köröttünk vannak ezek a nóták, nem védekezhetünk el' jük, a levegővel szívjuk magunkba. Majdnem azt merném állítani, hogy amint az ókori görögséget egy érzelmi és egy szellemi közösségbe forrasztották azok a dalok, melyeket rapszódjaik énekeltek Achtllesről és Hektorról. vagy a finneéget már évszázadokkal ezelőtt összekovácsolták a Kalevala akkor még töredék-e- sen kóválygó versei, azonképpen minket is végzetesen egy befűznek cigánynótáink és egységet teremtenek közöltünk, akik egyébként oly kevésben tudunk megegyezni. Úgy vesznek körül bennünket, mint valami mon- !da, mint valami hitrege, mint valami valláhogy Csehországban az országos iskolatanács német tagozatát a cseh elnök (országos elnök) alá helyezte, cseh tisztviselőkkel árasztotta el és az iskolatanács hatáskörét megszükitette. Az 1920 április 9-én 292. szám alatt kelt törvény az iskolaügyi minisztérium hatáskörébe utalta a fő-, közép- és szakiskolák ügyeit, amelyek eddig az országos iskolatanács hatáskörébe tartoztak. a népiskolák ügyeiben fontos jogokat biztosított az országos elnöknek és a „kisebbségi iskolákat" is kivonta az országos iskola- tanács hatáskörébő1. Ez a törvény egyébként az országos és járási iskolatanácsok végleges megszüntetését, vette tervbe és a naarymegyei intézmény kiegészítése gyanánt nagymegyei is- ko’atanácsok szervezését rendelte el. Ezek a nagymegvei iskolatanácsok a zsupánbó1. annak helvettcséből. továbbá a nép- és polgári iskolai tanotok nngvmegvei konferenciája á’tal vá’asz- tntt 5 tanítóból és a nagymegyei képviselőtestület á’tal választott 10 tagból, végül ncdig a szake’öadókból állottak volna, akik közül azonban csak 3 kanta volna meg a szavazati mgot. O’v nagy meg vekben, ahol a kisebbség a lakosság 20 százalékát e’éri. a tanítóság 5 kénv’selő- ■éből az egviket a. k’sebhségi tanítók konter<m- eiámnak keltett vo'na. megvál-sztanin. Kii’ön- böző nemzeti tagozatok, osztálvok szervezését e törvénv nem irta e^ő. Az országos iskolatanács a törvénv érte’rrében havonta egvszer tartott vo’na gyűlést és kol’égiáüs hatáskörben intézte vo’na el a nagvmegvék egész iskolaügvét. vagv annnk egv kategóriáját érintő, valamint az elvi ielntn'égü ügveket. A folvó és ha’aezthataMan teendőket- a törvény az elnöklő zsunán felelőssége mellett- a szakelőadók ügykörébe ntalta és fö'hatalmazta a zsunánt. hogv a n°gvmegyel isko’atanácsnak a törvénnyel és rendelettel el- lenkező. továbbá az á’lami isko’ák érdekeit “értő határozatit fölfüggeszthesse. (Folytatása következik.) sos áhitat, mely hatalmasabb nálunk. Ilyesmin nem uralkodhatunk értelmünkkel. Hiába tudjuk, hogy a zene néha gyarló és a szöveg még gyarlóbb, mind a kettőt tartalmassá teszi a hagyomány kegyelete. Annyi étet itatja át őket, annyi elhajlott fájdalom és vidámság, annyi semmivé párolgóit keserűség és féktelenség, annyi soha-meg-nem- virradó duhaj éjszaka, annyit énekelték már mások, akik előttünk jártak és ma nem élnek, annyit hallgattuk mi magunk is, talán még csecsemőkorunkban, amikor bölcsőnkben toltak el bennünket egy lakodalomra, hogy az, amit hallunk, sohasem elsősóges élmény, hanem azonnal emlék e az, amit érzünk, messzire nyúlik vissza lelkünk őskorába, mely fölött köd és fény imbolyog. így történik, hogy ezekből a nótákból egyszerre kilépnek azok az alakok, akik csak éppen oda vaunak vázolva — vagy mázolva —, de bennünk születésünktől kezdve élnek s nemzedékről-nemzedékre öröklődnek, mint egy monda, egy hitrege, egy vallásos áhitat alakjai: a leány, aki az ormódi temetőben ■elvesztette piros-bársony keszkenőjét, a kondorosi öreg bojtár, a hetyke, fiatalságában őrjöngő, rokonszenves jogász, akit mindig agyon akarnak ütni, dehát sohase sikerül és a jogász legnagyobb örömünkre mindig kiugrik az ablakon. Valóbbak a valónál ezek az alakok. Emlékezem, hogy mikor évekkel ezelőtt Pápára vetődtem s az ottani kollégiumban műveltségünk nyomdokait bámultam és Petőfi, Jókai szárnypróbálgatását olvasgattam egy önképzőköri diszkönyvben, állandóan izgatott az a gyermekesen-együgyű, megfoghatatlan, de annál erősebb remény, hogy a pápai uocán, melyet azóta is folyton „söpörnek", meg fogom majd pillantani valahol a „tizenhatesztendős barna kis- lány“-t, akit szilaj éjszakáinkon, viszkető jókedvünk rakoncátlanságában, tréfából „halvánké teszten dös barna kislánynak" csúfoltunk, noha tudtuk, hogy örökké tizenhatesz- fendős és örökké a „régiméül után ballag", mert fölötte csodálatosan megállt az idő. Csodálatos világ ez. A nóták sorfoszlányai a gondolatriársílások végtelen változatát keltik bennünk életünk legkülönhőzőbh helyzeteiben. Amit az iskolában tanultunk, felületes cafrangként fityeg rólunk. Ezek azonban .mélyen belé vannak ágyazva kedélyünk te- levényébe s ott csíráznak és sarjadzanak* Hányszor gondolom eigy közönyös legyintéssel: „Gombház" s hányszor mondom vagy inkább érzem, akaratlanul is, kétségbeesett levertségemben, amikor semmiféle európai remekíró nem elegendő lelkiállapotom kifejezésére, hogy „Megvirrad még valaha". Tervezett tanulmányomban, melynek most csak szeszélyes vázát közlöm, tüzetesen elemezném az egyes nótákat, főképp azt a sajátos, idegeneknek merőben megfoghatatlan szertartást, ahogy ind mulatunk. Tévedés azt hinni, hogy a szövegek betű szerint hatnak reánk. A szövegek sokszor idegen ízűek, ér- zelgőeek, semmi közük az igazi néphez, afféle regényes, ál-népies hamisítványok, melyek a negyvenes években divatoztak. A lélek nem is olvad egészen beléjük. Fölöttük vagy alattuk osapong, magasan, a szemlélődés Jellegeiben, vagy mélyen lenn a dévaj- kodás, a gúny, a fintor földszintjén. Maga a szöveg és dallam nem egyszer ellen mond e-gymásnak. Mi is csak játszunk velük, karórán és szemérrneee-n is. Vidámra fordítjuk a szomorút s a vidámat szomorúra Bölylösen megvetjük azt, ami fontos s halál os-komo- lyan vesszük, ami nem íntos. Az ősi jelképekből — a bortól, a búzából, a szeretemtől — holmi parlagi bölcselet körvonalai alakulnak ki. Ez a bölcselet gyakran túlontúl érzelmesnek látszik, de nem az s gyakran anyagiasnak is látszik, de akkor talán a leg- érzelmeeebb. A régi szerelő, aki hajdan piros csizmát viselt, azért kénytelen mezítláb járni, mert tisztelője -megvonta tőle anyagi támogatását, de ebben a kissé vaskos s kétségtelen udvariatlan megállapításban menynyi hódolat van, mennyi csók és mennyi uj piros csizma ígérete. Kimutatnám, hogy egy ilyen nóta hallatán mindannyian, akik e csillagok alatt növekedtünk, egyet értünk és pontosan egyel érzünk is. Ez a mi iskolánk és ez döntő a mi regényes életszemléletünkre. Mindegy, hogy hány egyetemet végeztem és hol, nekem az igazi múlandóságot csak az a három sor érzékelteti meg, mint itt bárkinek, hogy „Szép asszonynak, jónak, Büszkén járó lónak Kár megöregedni" s ez jut eszembe először és nem Horatius és nem a Carpe diem! Olykor sivár környezetbe kerülök, olyan emberek közé, akikkel egyetlen közös élményem, olvasmányom sincsen- Nem is tudok velük társalogni. De ha ezekkel este benyitok egy vidéki étterembe s ott a cigány a „Sárga cserebogár “-a t húzza, már egyek vagyunk. Helyeslem, hogy atban a katonanófában, amelyikben a leány haja a jobb válláról a bal vállára göndörödik, olyan lassan megy végbe ez a fölöttébb egyszerű folyamat, hogy néha egy negyedórába is tart, amig vérre-valahára megtörténik. Az se fordult még elő, hogy mikor részeg iparosok és sáoadt dijnokok verték az asztalt, mint árva férfi-lázadók és bömböltek, horry nekik „olyan asszony kell", csak a legcsekélyebb külön vélem én vt is jelentettem volna be ez elten, akár a jómodor, akár az irgalom nevében, hiszen nekem is csak olyan asz- szonv kell, aki fölkel, ha százszor is beteg s megfőzi vacsorámat. Ez a testvéri kapocs szét léptetettem közöt tü n kTanulmányom záró szakaszában kifejteném azt is, hbgy mennyire becses ez a világnézeti és bölcseleti egység s hogy szinte az elveszett iráni-hun mondakört pótolja számunkra. Valóban mindnyájunkat egy titokzatos, szinte regei viszonyba hoz egymással. Lehetek bárhol a világon, északon, a ködben egy kis norvég gőzösön is, mihelyt rábukkanok egy magyarra, más híján azonnal beszélget he lek vei© például Csícsónéról és három különös leányáról, mint közös ismerősünkről, akárcsak két francia Madame de Maintenon-ról, vagy két német Brunhildá- ról és a wal bürökről, vagy két amerikai a legújabb hollywoodi mozicsillagokról. Nem is szabad ezt fitymálni, vagy megvetni. Vitatkozhatunk arról, hogy nótáink művészi értékek-e vagy sem- De hogy ez a hangulati közösség érték, arról nem vitatkozhatunk. Nem ismerjük önmagunkat. Az idegenek, akik közénk jönnek, elsősorban nótáinkat veszik észre. Bíznunk kell abban, hogy ítéletük helyes. Arcunkat sem a szemünk tükrén látjuk mem hanem a tükörben, egy idegen üvegdarabban. EMBER ÉS VILÁG Irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ * * * A MI NÓTÁINK Vázlat egy tanulmányhoz ■ ■■ | íj 9 Felkérjük azokat az igen tisztelt Előfizetőinket,. akik lISZIGÍt Ir^OTlZGttOillKllSK i az előfizetési díjjal hátralékban vannak, vagy az esedékes előfizetést nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összegei postai ordasával kiadóhivatalunkhoz juttatni, nehogy a lap küldéséi be kelljen szüntetnünk*
