Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-12 / 9. (3119.) szám

1938 jaam&r 12, cgftWrtRS. 4 ta magiát elhatározni, mig végüll is a mai osztrák kormány vállalta ezt a kockázatot. A lap azután a már említett fegyver- és gépfegyverhistóriával foglalkozik, majd igy folytatja: Ausztria részvétele az olasz^né­met-magyar blokkiban, amely Mussolini koncepciója alapján alakul, a résztvevők számára már csak azért is szükséges, hogy területi és forgalmi összeköttetés legyen nemcsak Olaszország és Magyarország kö­zött, hanem Németország és Magyarország, valamint Németország és Olaszország között is- Ma a megvalósulandó egész blokk továb­bi láncolatának a megtárgyalása előtt ál­lunk, a német-magyar szerződésre vonatko­zó tárgyalások előtt, amelyekre Magyaror­szág ugyancsak Mussolini intésére készült fel. Ezen előkészületekhez tartozik a ma­gyar külügyminisztériumban történő válto­zás is. Amikor Gömbös Gyula jelenlegi kor­mányát összeállította, a magyar politikai vi­szonyok ismerői előtt világos volt, hogy Puky csak átmenetileg kerül külügyminisz­ternek a Gömbös-kormányba. Gömbös ma­ga irányította a külpolitikát. Berlinben ott volt bizalmi embere, Kánya Kálmán. Ber­linben Bethlen tanácsára — aki ugyancsak törekedett, bár sikertelenül a Magyarország és Németország közötti együttműködésre — s Gömbös kívánságára Kánya nemcsak a né­met kormánytényezőkkel való kapcsolatok­ról gondoskodott, hanem gyakran tanácsko­zott Hitlerrel és a horogkeresztesek legkö­zelebbi munkatársaival, szervezkedésükről, törekvéseikről és kezdeményezéseikről tár­gyalt és részletes, bizalmas jelentéseket kül­dött erről Budapestre. Papén birodalmi kan­cellár, amig ő tartotta Berlinben a gyeplőt, nem a legbarátságosabban tekintett emiatt j Kánya Kálmánra és kis hija, hogy meg nem történt, hogy Budapest nehéz szivvel bár, de kénytelen lett volna visszahívni Kányát, még mielőtt a külügyminiszteri tárcát föl­ajánlhatta volna neki- Papén bukása után azonban Kánya Berlinben Schleieher tábor­noknál ismét rend behozta pozícióját, úgy hogy ma a magyar külpolitikát — amely a Németországgal való barátságos együttmű­ködésre törekszik — úgy fogja irányítani, amint ezt a Berlinben Schleicherrel és Hit­lerrel és annak közeli környezetével folyta­tott beszélgetései, tapasztalatai és megfigye­lései alapján fölvázolta , magának. Még csak nem is olyan- régen — Írja a •prágai lap — Budapest habozott nyíltan be­ismerni külpolitikájának germanofil orientá­cióját. Magyarországnak állandóan külföldi pénzügyi segélyre van szüksége. Mussolini keze becsukódott, Anglia kölcsönzési hajlama nagyon esett kurzusában, a magyar kérések tehát az utóbbi időben különösen francia aj­tókon kopogtatnak pénzért, ahol a magyarok revíziós törekvéseik számára is kerestek tá­mogatást.' És voltak, talán vannak ma Is Franciaországban politikusok, akik hisznek a magyaroknak, nem ismerték fel kétszínűsé­güket és segíteni akarnak rajtuk, remélve, hogy megnyerik őket, ha nem is nyíltan, leg­alább leplezetten középeurópai szövetsége­süknek. Ez tévedés volt mindig, éppen úgy, ahogy tévedés ma is. Amíg Magyarországon a hatalom mai urai kormányoznak, addig a magyar külpolitika francia orientációjának a lehetősége mindig üres illúzió lesz. Gömbös és Kánya fel vannak készülve arra, hogy az eddigi hamis varázs illúzióját is szétoszlassák és Magyarországnak azon reményét is elve­gyék, hogy Pierre Got, aki tegnapig Pesten a magyar revizionizmus odaadó barátjának számított, mint államtitkár a párisi Quai d* Orsay-n kedvezőbbé teszi Magyarország hely­zetét. A mai magyar kormányrezsim külpoli­tikája sohasem közeledhetik Franciaország­hoz. Ez ma a német-magyar szerződési tárgyalá­sok megkezdése előtt sokkal érthetőbb, mint bármikor volt. Magyarország fegyverkezik. Láthatóan és titokban is. Katonailag és diplo- máciailag. Franciaország és annak szövetsége­sei meg akarják őrizni a békét, amelyet a bé­keszerződések létesítettek. Magyország és Né­metország és azok jövő szövetségesei radikáli­san revideálni akarják. Magyarországnak már van titkos megegyezése Németországgal a re­víziós propagandát illetően, ami nemcsak Cseh­szlovákia, Jugoszlávia és Románia ellen irányul, hanem Lengyelország ellen is és főleg a dan- zlgi korridor ellen. Ezt nemrég elárulta a ma­gyar Iiohenlohe hercegnő kémkedési és pro­paganda-ténykedése. A magyar külpolitika éle­sen a kisantant és Lengyelország ellen fordul s ezzel egyúttal Franciaország ellen is 6 ezt tud­nia kell Franciaországnak é6 Lengyelország­nak — amely felé pedig Magyarország igen gyakran mutatja Jánue-arcának mosolygó fe­lét, — .fejezi be cikkét a N,íródni Listy. T>RXGA!AWitARHtRLAr> A „Magyarság" párisi magyar köveinek kombinálja BetMea István grófot Illetékes helyen cáfolják a Bethlennel kapcsolatos összes kombinációkat Budapest, január 11. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) A „Magyarság" újabb kombinációkat közöl a magyar diplomá­ciai karban várható változásokról. A lap úgy értesül, hogy legújabb hirek szerint Bethlen István gróf nem a berlini, hanem a párisi ma­gyar követség vezetését vállalja el és kineve­zése állítólag rövidesen megtörténik. E hirek szerint Bethlen csak rövid ideig marad Páris- ban külföldi szolgálatban, azután visszatér Bu­dapestre és átveszi a külügyminisztérium veze­tését. Gömbös és Bethlen január 29-i debreceni 'látogatásával kapcsolatban a lap megjegyzi, jhogy Bethlen ez alkalommal elbúcsúzik Debre­centől, miután kinevezése következtében termé­szetesen lemond mandátumáról. Viszont „Az Est" értesülése szerint a legille- jtékesebb helyről erélyesen cáfolják az összes ! kombinációkat Bethlennel kapcsolatban. Berky , Gyula egységespárti képviselő szerint bizonyos politikai körök szeretnének minden áron ellen­téteket kelteni Gömbös és Bethlen közt és ezért lar.szirozzák az efajta fantasztikus híresztelé­seket. Látogatás a halál nagyüzemében Halotthamvasztás Parisban Páris, január 11. (A P. M. H. párisi 'levelezőjétől.) A párisi telefon könyv ben hiába kerestem a világhírű temető, a Pere-Laehaise nevét. Mindössze egy szerény megjegyzést leltem tüzetesebb vizs­gálat után, mely a szajnai preíekturához uta­sított. Végül a „bureau de rapprivoisement" és a „bureau de contribution", a közélelme­zési és az adóhivatalok között sikerült rá­bukkannom a halálra, aki államhivatalnoki minőségben „bureau de l‘inhumation“ nevet visel: Élföldelési Hivatal. — Kegyeskedjék összekötni a Krematórium igazgatóságával... — A ... mivel, kérem? ... A krematórium­mal? ... Ha személyes szükségletről volna szó... például becses családjában.egy halál­eset ... Rendelkezésére állhatunk kérem, leg- jutányosabb feltételek mellett. Boldogok len­nénk, }ia szerencséltet... — Ne legyenek boldogok (mondtam dühö­sen), nem haláleset, csak interjú-eset a kre­matórium gondnokával... Tényleges hullaállomány 825.000, évi szaporulat 81.000 Végül is sikerült a halálvigécek és ham- vasztási üzletkeresők láncán áttörve eljutnom a kitűnő Maurice Chenivesse úrhoz, ki a be­csületrend szalagját hordja, mint illik és a Conservateur du Orématoire de 1‘Est címet viseli. Minthogy tapasztalásból emlékszem, hogy Deibler anekdotázó kedves öreg ur, a Morgue igazgatója, Prétet bácsi valóságos bonvivant s a rendőrség mérgezési osztályá­nak hulla, szakér tője, Cohn-Abrest ur a legki­tűnőbb gasztrouómok egyike, cseppet sem lepett meg, hogy Monsieur Chenivesse nap- barna arcával, vidoran kunkori bajuszával, szelíd potrohával az elégedett és megzavar­hatatlan egészség példány képe. A halál állandó közelsége láthatólag nem árt a jó egészséginek és jó hatással van az idegekre. Az Üzletszerű és államosított meghalás in­téző-irodája egyébként (hogy is várhattam volna mást?) példaszerű államhivatal a rop­pant sirkert közepén. Künn az őszi nap hide­gen csillog a fehér sírköveken, míg a pók­hálós ablakok mögött Írógépek versenyt kat­tognak s a falak mentén óriási állványok tel­ve vannak aj államhivatalok megszokott zöld számvételezési és nyilvántartási könyveivel. Kartotékok, dossziék, főkönyvek... — Ön stílusosabbnak érezte volna, ha va­lami regényes és méla temetői kunyhóban fogadóin — nevetett csodálkozásomon a gond­nok. — Elhiheti, hogy a mi óriási ügyforgal­munk mellett ezzel a szükséges személyzettel itt is alig férünk el. Gondolja meg, hogy a világnak talán legnagyobb temetője a Pére- Lachaise és bizonyára Európa legrégibb kre­matóriuma. A megnyitási éve 1804. A tényleges hullaállomány 825 000, az évi szaporulat pedig felül van a 81000-cn. Az égetési arányszám ebből 4000—4200 kö­rül mozog... Idill a halfák között A halál jól táplált üzletvezetője, aki túlsá­gosan Üzletszerűen vágta fejemhez e szédítő számokat, ezzel vidáman karonfogott s máris vitt magával a sirkőerdőbe, ahol otthonosan jár, mint gyárigazgató az üzemben munkásai közölt. Közben privátbeszélgetést folytattunk. A halálüzem karbantartója is közönséges em­ber. Sőt családapa. Konyha- és ruhagondjai vannak, mint mindenkinek. Lakás- és fütés- gondjai nincsenek. — Hat éve lakunk itt, kérem, nagyon meg vagyunk elégedve. A vidék csendes és a levegő igen egészséges a gyermekeknek. Azonfelül biztos. Nyaranta és igy ősszel éj­jel-nappal nyitva tartjuk nemcsak az ablako­kat, hanem az ajtókat is ... Világos: Chenivesse ur csendes bérlői nem kérnek enni és nem követnek el a tulajdon elleni bűncselekményeket. Hamvak a szemétben Megkerüljük a halálgyár óriási kéményét, melyből most is gomolyog a füst ős belépünk egy keskeny folyosóba. Ablak nincs; villany- lámpák égnek a tetőn. A fal mellett egymás­ra döntögetett halotti urnák hevernek vastag porréteg alatt. ~ Az ötéves halottak — magyarázza Mon­sieur Chenivesse és balkezével találomra le­emeli az egyik urna födelét. Sötét por van benne. — Látja, ezek a kalcinált darabkák (és ujjai közé vesz egyet) csőntmaradványok. Roppant törékenyek. A legkisebb nyomásra szétesnek. Próbálja csak meg — és a kezem­be nyom egyet. — De ... mit keresnek itt ezek a... ham­vak? — kérdezem idegenkedve. — Mondom: ötéves halottak. A hamvasztási dij 750 frank, beleszámítva az ötéves ko'uinbáriumhasználatot is. Öt év leteltével a hátrahagyottaknak bért kell fizetniök további öt évre. Ha nem fizetnek, akkor még néhány hónapig itt tartjuk az ur­nákat biztonság kedvéért, csak azután szórjuk ki a tartalmát. A dij 100 frank öt évre. Sok pénz. A gyászoló családoknak legfeljebb 40 száza­léka fizeti ki... Most legalább tudom, hogy az emberiség 60 százalékának mennyit ér egy drága halott... A sugárzó csontváz A gyárkémény körül ez a csigalépcső hatá­rozottan nagyon szűk. És oly nagy a hőség, hogy alig jutok levegőhöz. Végre megállunk egy kis teremben. Előttem a kemence. Nem másféle, mint bármely parasztház buboskemencéje, csak éppen hogy valamivel nagyobb. A termen két vassín megy végig a kemence- nyíláshoz. — Mo&t tele van — magyarázza Monsieur Chenivesse —, már negyven perce ég benne egy tetem. Nem kórházi szegény, hanem le­gális halott; megrendelt úri hamvasztás. Pa­rancsol betekinteni? Balkezét védőleg szeme elé emeli és jobb­jával egy kis kereket forgat a kemencefalon. Két apró lánc megfeszül s egy vaslemezke hangtalanul felemelkedik, mint a színházi függöny. Szörnyű hősóghullámok tolulnak te­jemre. A poros sínekre kerek fényfoltok hul­lanak. De sem láng, sem füst. A kemence bejül a hőségtől vérvörösen ra­gyog s e karmazsin ragyogás közepette fek­szik kinyújtva, mint rémlátoinány, egy a szörnyű hőségben teljesen átlátszó emberi tetem. A megüvegesedett csontok rózsaszín fénysugarakat ontanak. Jól látom egy percig a káprázat közepén a sugárzó ágyékcsontot, az egyes bordákat és a röhögő koponyát. Égő fa, csont, hús, szövet szörnyű szaga tölti meg a termet. Aztán le­hull a vaslemez és én támolyogva, mint egy fátyolon át látóim, hogy Monsieur Chenivesse valami 'furcsa bocsánatkérő vagy sajnálkozó mozdulattal emelgeti húsos kiírta karjait. Mint a vendéglátó gazda, aki azt mondjál „Sajnos, a bejárat nálam egy kicsit kényel­metlen". » Örök a tűz A szomszéd nagyobb terem, ahol a gyászom ló hozzátartozók üldögélnek, fekete drapé­riákkal van bevonva (ez legális, fizető hara- vasztás) és a középen egy elegáns szarkofág emelkedik. Valójában csak szarkofág-imitá­ció: nincs feneke. A halottat ezen keresztül eresztik a kemencébe. Egy harmadik szobában megnézünk egy hideg kemencét tűzálló aljával, melyre a ha­lottat fektetik s amely a hamvasztás után egy rugónyomásra végiggördül a síneken. — Mi az „örök" tüzet tápláljuk — nevet önelégülten a halálüzem gondnoka. — Mint a Vesta-szüzek. Minden kemence két évig ég szakadatlanul. Azután javítás alá kerül. Egy hétig tart, amig koksszal teljesen be­gyújtjuk az előírásos 1400 fokig. Az üzem ben tartás olcsóbb, mint a megindítás. A hamu kihűl... ... Az égből cseppent vagy a föld alól buk­kant fel ide ez a feketeruhás, sovány, kecs- keszakállas ur, méla vizilószemeivel. Kopott kesztyűs kezével a melléhez szorítva fekete City-kalapot hord ebben a hőségben. — A Pompes Funébres képviselője — mu­tatja be Monsieur Chenivesse. — Már mehe­tünk is egyébként a hamvakért. Az 55 perc idestova leteli... És megyünk. A kis vaslemez megint fehuzó- dik. Megint lángtalan, füsttelen ragyogás, szörnyű szag. A fehéren izzó, tűzálló szerke­zet kigördül, a mozgó lemez visszahull he­lyére. De előttem az izzó ércágyon már nem fekszik csont­váz. Csak lágy, füstölgő hamu, mely halk fütyüléssel hirtelen hül ki. Egyenruhás temetőőrök hosszú csipesszel sze­dik össze vadonatúj urnába a füstölgő csomó­kat. Már úgy nagyjából. Rácsavarják a teás- let is, melyet elegáns fekete selyemszalag dí­szít. Legújabb divat a halál nagyüzemében. Egy láthatatlan orgona halkan zenélni kezd. A szomszéd szobában várnak a gyászoló hoz­zátartozók. Aztán végignéztem a kolumbárium végte­len falait, a szép egyenlő rendben beléjük il­lesztett hamis márványlapokat a nevekkel. Itt a Silvainé, a Comédie Francaiéból, akit tavaly temettünk és itt mellette az Izadora Dunnán lakása, kit esy elegáns szállóban in­terjúvoltam meg pár éve, még emlékszem a parfümje fonnyadt szagára, meg a kanapéja alól kibújó szürke macskára, aztán Peladan, Bonar L&w (szintén régi ismerős) és Casimir Périer és mit tudom én, ki még. Egy vénasz- szony térdel az esrvik lap előtt. Mocskos mo­sogat óronggyal sikálja a követ... Benedek Károly. 800.000 koronát sikkasztott a pribramí közjegyző Prága, január 11. Tegnapi számunkban megírtuk, hogy a prágai államügyészség uta­sítására, a prágai közjegyzői kamara följelen­tése alapján letartóztatták Vrba Vencel prib- rami közjegyzőt annak gyanúja alatt, hogy a rábízott pénzeket elsikkasztotta. Vrba ár. közjegyző, mint Pribramban hírlik, az elsik­kasztott- összeget elkártyázta. Újabb jelentés szerint az eltulajdonított összeg meghaladja a 800.000 koronát. Tévedésből szabadon engedlek Mahrisch-Ostrauban egy gyilkost Mahrisch-Ostrau, január 11. A mábrisoh-cstraui kerületi bíróságon kínos eset adódott elő: tévedés­ből szabadlábra helyeztek egy gyilkost. A bíróság fogházában ugyanis két teljesen hasonló nevű egyén ült, mindkét ttot Maciira Ferencnek hívták, csak az a nem lebecsülendő körülmény különböz- tettie meg őket, hogy az egyiket valami kisebb deilik'tumért tartották fogva, a másikat pedig gyil­kosság gyanúja alatt s ez utóbbit éppen a legkö­zelebbi napokban kellett volna kiadni Lengyelor­szágnak. A nem-gyilkos Macurát tegnap kellett volna szabadlábra helyezni, miután a vizsgálatot beszüntették ellene. A rendelkezésnek eleget is tettek, szabadon bocsátottak egy Maciira Ferencet, de mily nagy volt a megrökönyödés, amikor ke­véssel rá kiderült, hogy — a gyilkost bocsátották •ki a fogház kapuján. A gyilkos élve a kitűnő és vissza nem térő alkalommal, mindjárt kereket is oldott s miire a fatális tévedést észrevették, akkor már túl is volt árkon-bokron. Most az egész csend­őri és rendőri apparátus talpon vau, hogy a s za­ba donbocsátott gyilkost újból visszahozza a fogház oellájába. Az 1933. évi Nagy Képes Naptárunk expedkiós és porfőköltsége fejében 5.— (öt, kotonát igen tisztelt előfizetőink bélyegekben is beküldhetik kiadóhivatalunkhoz. Praha, Panská 12

Next

/
Thumbnails
Contents