Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)

1932-12-03 / 276. (3089.) szám

6 1932 december 3, azomKat, • nak az adóhivatalban s ekkor hagyja el a pénz­táros a pénztárszóbát. Sjögren most könnyű­szerrel 'hatol be a hivatalba, .ahová már hóna­pok óta csaknem minden éjszaka bejárt anél­kül, hogy a legkisebb gyanút is ébresztette vol­na. Most azután dús zsákmányra talált. Félmillió koronát vág zsebre és nagy lelki- nyugalommal hagyja el a bázat. Kópéid)ágába utazik, útközben több városká­ban áll meg, széfeket bérel és elhelyezi a zsák­mány nagy részét. így érkezik Dániába, ahol nincs alkoholtilalom s az élesen számító, me­rész taktikus az alkohol hatására egyszerre os­toba gyerekké lesz. A szállóban föltűnik az állandóan berúgott és folytonosan lármázó ven­dég. Végül pedig elköveti a legnagyobb hibát, ottfelejti matraca alatt papirosait, amelyek el­árulják. mi .... SZ ÍVESKEDJÉK a b. címére küldött postabeíizetési lapot kitölteni s előfize­tési hátralékának összegét a postán be­fizetni, nehogy a kiadóhivatal beszün­tesse a lap küldését. — ÜiLKOROZTÁK a PRÁGAI MAGYAR HÍRLAPOT. A Prágai Magyar Hírlap teg­napi számát a késő esti órákban az állam- ügyészség elkoboatatta. Az elkobzás Ester­házy Jánosnak az országos keresztény szocia­lista párt érsekujvári kongresszusán elmon­dott beszéde miatt történt A beszédet „Az itteni kisebbségek helyzete*4 címen tegnapi számunk voz>efő helyén közöltük s 54 sort in­kriminált belőle az államügyészség. Tekin­tettel az anyagtorlódásra, elkobzott számunk egyik cikkének közlését sem ismételhetjük meg. — Meghalt Ruszinszkó kormányzójának fivére. Unigvárról jelentik: Beskyd Griegorovic Mihály római katolikus leszész, Beekyd Antal dr. kor­mányzó öccse, hetvennógyévee korában meghalt. Az elhunyt lelkész a sárosmegyed Jaronbinán és Kismodvéson volt adminisztrátor, majd négy évti­zeden keresztül a sárosmegyei Lukó község plé­bánosa volt. Az államfordulat idején politikával is intenziven foglalkozott és Kassa-megye bizottságá­nak is tagja volt, de tisztségét magas életkora miatt nem gyakorolta. — Vitagyülés a prágai Prohászka Körben. Szom­baton este 8 orakor vitagyülés lesz a prágai Pro­hászka Körben (Charitas Karlovo nám.) Tárgy: Török Ferenc: Cserkészet Szlovenszkón, Branna József: Ifjúsági kérdések. A kor ezúton is kéri az érdeklődőket, hogy minél nagyobb számiban je­lenjenek meg. — Péter Mihály püspök látogatása a losonci református teológián. Losoncról jelentik: Pé­ter Mihály püspök november 28-án megláto­gatta a losonci teológiai szemináriumot, mely a szorongatott református egyházak féltve őr­zött kincse. Jelen volt egv angol-nyelvű órán a IV. éveseknél s örömmel állapította meg az elért nagy haladást. Meghallgatta Sörös Béla igazgató két előadását, az egyiket, ahol az el­ső- és másodévesek voltak jelen, az egyete­mes vallástörténetből: a primitiv vallások volt az előadás tárgya. A másodikon, ahol az ösz- szes négy tanfolyam hallgatói együtt voltak, a bibliát olvasták összehasonlító fejtegetések­kel. A püspök a legnagyobb megelégedését fejezte ki a látottak és hallottak felett. Az in­tézetben jelenleg 24 növendék van, az elő­adás k a losonci egyház egyik épületében folynak, a növendékek magánbazaknál van­nak elhelyezve kellő felügyelet mellett. Az intézet anyagi és szellemi ügyeinek fáradha­tatlan vezetője Sörös Béla, mellette hét előadó működik, négy a rendes, három a rendkívüli tárgyak előadására. Az intézet dicséretet keltő tudományos és erkölcsi színvonalon áll. Csak az a kár, hogy hét évi fennállása óta az állam egyetlen fillérrel sem járul az intézel fenntartásához. Annál sürgősebb, hogy a re­formátus egyház a nehéz időben is kétszeres mértékben teljesítse kötelességét teológiájá­val szemben. A püspök most is megígérte, hogy az intézetet uivei meleg, pártfogó szere­tettbe' fogja ajánlani. — Magyar evangélikus istentisztelet Prágá­ban. A Szlovákhoni Magyar Evangélikus Szö­vetség megbízásából Fábry Viktor eperjesi evangélikus lelkész, a csehsz’ovákiai magyar evangélikusok ragyogó képességű hitszónoka december 4-én magyar istentiszteletet tart Prágában. Az istentisztelet délelőtti háromne­gyed 12 órai kezdettel a prágai német evan- ge’ikus egyház Gerber-gassei (v Jirchárich) templomában lesz Istentisztelet után úrva­csora kiszolgáltatása- A Magyar Evangélikus Szövetség ez iríon is fölhívja a Prágában élő magyar evangélikusokat, hogy az istentiszte­leten minél teljesebb számban jelenjenek meg. ________________ ZS idszoha-occai bútorcsarnok ? | Elsőrendű modern bútorokat nagy vá- 5 ! asztékban, kénve’mes feltételek mellett a | r, t.-Ráü, ] Pozsm Zöldszoba Utca 5. .vásárolhat. j A Prágai Magyar Hírlap uj regénye Szilárd János: Árnyak a verőfényben A világháború után való uj magyar irodalomnak kétségtelenül nagy fogyatékossága, egy­ben a nehéz történelmi idők által könnyen magyarázható szépséghibája; a kedélylelcnség. Azok a súlyos gazdasági, politikai, szociális és erkölcsi problémák, amelyek a magyar társadalmi élet kereteit tizenhárom esztendő óta szakadatlanul feszegetik, valóban nem is alkalmasak arra, hogy íróink átengedhessék magukat a felhőtlen kedély örömének, amely — mint a szív és a lé­lek érzékeny virága — csak csendes vizek part ján és nyugalmas földeken terem. Szerencsés kivétel e tekintetben SZILÁRD JÁNOS, a háború utáni uj magyar írógárda egyik legizmosabb tehetségű tagja, aki a hangulatok skáláján a végletekbe csapongó humorá­val, a könny és a kacagás között vergődő emberi lélek megrázó rajzaival, irodalmunkban nj hangot és zamatot jelent. A PRÁGAI MAGYAR HIRLAP-ban megjelent pompás elbeszélései és vidám karcolatai után ezúttal az Árnyak a verőfényben cimü regényével fog bemutatkozni olvasóinkna k a jeles iró, aki a hallatlanul mulatságos és mindvégig érdekfeszitő történetében, mint paj kos, tízéves fiúcska lép elénk, hogy as ártatlan lelkek sokszor megdöbbentő szókimondásával e 1 kacagj a és elsírja nekünk az élet utjain való tragikus botorkálását. Azokat a mindnyájunk életében sorsdöntő ó rakat és napokat meséli el SZILÁRD JÁNOS a gyermeki lélek megható őszinteségével, de a ké sei önvallomás gúnyos széljegyzeteivel is egy­ben, am’kor a vidéki fincska — gimnáziumba indulván, — elbúcsúzik a szülői háztól és a falu szép, szabad idillikus világától és városba, mé g lélek szerint is idegen emberek közé, kerül, ahol aztán óvhatatlanul bekövetkezik az első na gy kiábrándulás és az élet kötelességeivel való első drámai összeütközés. Ez az alapjában véve sötét és fanyar epizódja az emberi sorsnak azonban SZILÁRD JÁNOS nemes humorában megszelídül és ha könnyebb en is törnek fel néha az egykori kisdiák szen­vedései, sohasem tudjuk, hogy ezek a könnyek mikor jelennek meg az arcán a sírástól és mi­kor a kacagástól. A regényt azzal a nyugodt érzéssel ajánlju k olvasóink figyelmébe, hogy ha már elfelejtet­tek volna, most újból megtanulnak majd: szív bői mosolyogni. Az „ÁRNYÉK A VERŐFÉNYBEN44 közlés ét vasárnapi számunkban kezdjük meg. Meglepő ügyességgel a karnis bankót két tekén pásztor Ha nincs gép, jó a vizíestéh is — Beismerték bűnüket a zsotnavidéki tettesek Gyilkosság a szájharmo­nika miatt Egy lakodalom véres fináléja Pozsony, deoe-miber 2- (Pozsonyi szerkesz­tőségünktől.) Bitarovszki Márton bolerázi gazdálkodó leánya a napokban férjhez ment. Nagy lakodalmat csaptak és mint ilyenkor faluhelyen szokás, a fiatalság a lakodalmas ház előtt gyűlt össze, ahol teréfálóztak és egyesek szájharmonikán játszottak. A leg­ügyesebb szájharmonikáé Vrtoch István volt, aki a Miskovios Vilmos 28 éves legény által rendelt dalokat játszotta. Brázdovics Károly- nak ez nem tetszett. Ráparancsolt Vrtoch Istvánra, hogy neki más dalt játsszék. Ebből szóváltás támadt Brázdovics és Misko- vics között­A szóváltás hevében Brázdovics zsebkésé­vel hasba szúrta Miskovicsot és az a hely­színén elvérzett. A csendőrség Brázdoviosot letartóztatta és beszállít ott a a pozsonyi államügyészség fog­házába. Brázdovics eleinte tagadta, hogy ő lett volna a tettes, de a kihallgatás alkalmával elszólta magát, ngy hogy már kétségtelen a bűnössége. Mar­kovit® dr. vizsgáló bíró ma kiszállt Boleráz községibe, ahol mintegy 30 tanút hallga­tott ki. — Magyar szentmise Prágában. A Prohászka Kör ezúton is fölhívja a Prágában élő magyar katolikusok figyelmét arra, hogy minden vasár­nap és ünnepnap délelőtt 11 órakor liturgikus magyar szentmise van (némelykor magyar szentbeszéd) a prágai fcrencrendiek belső ká­polnájában (Jungmanovo námesti). — Halálozás. Haűgas Jánosáé, született Teleez- iricaky Anna életének 56. évében Rimaszombatiban hirtelen elhunyd.. Temetése december 1-én nagy részvét mellett ment végibe. A megboldogultban Malkicvits Jenő rimaszombati festőművész feeeége Pozsony, december 2. (Pozsonyi szerkesz­tőségünk lök) A pozsonyi államügyészség fogházának e,gy idő óta két érdekes lakója van: két egyszerű falusi tehémpásztor, akik jólsikerült száz és ötvenkoronásokat gyár­tottak. Az ember el sem hinné, ha nem látná a bűnjelként lefoglalt hamis bankókat, hogy azok milyen sikerült utánzatok. A két pénzhamisító két testvér: a 24 eves Siazik Ferenc és a 19 éves Siazik Sándor. A Zsolna melletti Marikova községből valók, ahol a község teheneit őrzik. Egyhangú mes te rségü'k mellett a padláson pénzhamisító műhelyt rendez­tek be. Ez a „műhely44 mindössze. selyempap Írókból, egyszerű zöld vizfeslékiből és ecsetből á'lott. A baukágvá rtástioz egy valódi zölábasai száz- koronást és egy valódi öt vénkor ouást keres­tek. Ezt lekopiirozták selyem papírra, aztán rányomták erősebb menteti papirosra és az a’akokat, a számjegyeket zöld riz-ves- . tékkel kipingálíák­A százasbankók jobban sikerültek mint az ötvenesek. A forgalombahozatalté 1 a fiata­labbik testvér, Sándor gondoskodott, aki ke­rékpáron átment Morvaországba és egysze­— Halálozás. Miskolcról írják: Miskolc város tár­sadalma értékes tagját vesztette cl Tury Józsefnek, a Gőztéglagyár és az Erzsébet-fürdő volt igazga­tójának, az önkéntes tüloztó egyesület volt pa­rancsnokának személyében, aki november 28-án hunyt el 69 éves korában. Mint selfana.de mán te­remtett magának nem közönséges tehetséggel, rit­ka agilitással és a közjogért való lelkes munkál­kodással jelentős pozíciót s mint természetbarát és a vidéki turiisizitiika egyik legrégibb muinikása véste be nevét a Borsodi bükk-egyesület történe­téire. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja úgy Magyarországon, mint Szlovenszkón és Erdély­ben is. — György angol királyi herceg — ügyvéd. Londonból jelentik: A londoni Lincoln's Inn ügyvéddé avatta György királyi herceget, az uralkodópár legidősebb fiát. A szokásos ava- tó lakó mán Lord Blanesburgh, az Inn pénz­tárosa, az ősrégi formulával ügyvédnek nyilvánította a királyi hercegei, aki erre fel­öltötte az ügyvédek talárját, letelte az esküt és résztvett ügyvéd társai hagyományos la­komáján. — A magyar csrk és/Alosztály titkánnegvá­lasztása. A csehszlovák cserkészszövetség Magyar Alosztálya a napokban Érsekujvárott ülést tartott, amelyen a magyar alosztály tit­kárául ismét Mretina József érsekujvári ta­nárt, őse rkészf őpnr a n esnek o t választ ották meg. xx Asztma és szivbetegseg, mell- és tiidőbaj. görvóly- és angolkór, pajzsmirigynagyobbodás és golyvaképződée eceteiben a természetes „Ferenc Jüz<sef“-keserüviz a gyomor és belek működését kitünően szabályozza. rü falusi embereknél igyekezett müvüket forgalomba hozni. Sikerült is néhány 'hami­sítványt elsütnie. A hatóság úgy jött rá az esetre, hogy egy trafikban a fiatalabbik Sia­zik testvér cigarettát vásárolt egy haimis százasért. A trafikosnak nem volt aprópénze és azt mondotta a vevőnek, hogy várjon kicsit addig, amiig a papírpénzt felváltja. Ez gya­nút fogott s kiszaladt a trafikból. A írafikos utána iramodott és elfogta. Eleinte azt hitték, hogy tolvajjal van dolguk és keresni kezdték a pénzt, amit a tettes el­hajított. A trafik mellett meg is találták. Egy kődarab volt belé csomagolva, igy hajitolta el. A esendőrség vallatóra fogta és kiderült minden. A házkutatásnál 10 hamis százkoronást és 15 ötvenkoronást foglaltak le a csendőrök. A pénzügyminisztérium szakértői már lead­ták véleményüket a lefoglalt bankókról. E vélemény szerint a hamisítványok egészen jól sikerültek. A két pénzhamisító teljes beismerésben van. A vizsgálóbíró tegnap hallgatta ki őket és kihirdette előttük a vizsgálati fogságot elren­delő végzést. Ügyük már legközelebb főtár­gyalásra kerül a pozsonyi kerületi bíróságon. — A Kárpátegyesület pozsonyi osztálya a. Stub- nya-vendéglöben választmányi ülést tartott, ame­lyen előkészítették az ezévi közgyüket. Elhatá­rozták, hogy a közgyűlést december 12-re hívják össze a Stubnya-vemdégiő különtermébe. A tago­kat ezúton is kérik a minél nagyobb számban való megjelenésre. xx Aki egyszer megégette magát, nem megy többé a tűz közelébe. Egy csalódás sem oly ke­serű. mint az elsietett határozat után eszközölt rossz választás. Csodálatos, mily könnyelműen vásárolnak néha az emberek és mily nevetsé­ges okok elegendők egy vétel lekötéséhez. Ha gyorsan elfogyó használati cikkről van szó, nem játszik ez oly nagy szerepet, Annál na­gyobb szerepet játszik ez azonban akkor, ha olyasmiről van szó. aminek éveken át kell jó szolgálatokat teljesítenie. Mint találó példát, vegyük a rádiót. Itt nagyon kell ügyelnünk, inért a készüléknek belső fölépítésétől, kapcso­lásától függ jósága, A superheterodyn — ma elismerten a legjobb kapcsolás — szakkörökben is közkedveltségnek örvend. A Telefonkén 500 Superhet valódi superheterodyn e kapcsolás minden előnyével. Ön is meg lesz vele elégedve, mert meg van a tartós értéke, ami e kitűnő ké­szülék észszerű belső összeállításában rejlik. Ezért már a védjegy is jótáll. — Hirtelen halál az esküvőn. Nyitna! tudósítónk je-elnti: Mocsonok községben ;a napokban vág lako­dalmi mulatság volt az egyik gazda házában, mely­re hivatalos volt Sehneezi Mihály 54 éves earló- kajezai föld míves is. Selmecz! a mulatságon hir­telen rosszul lett és mielőtt orvosi segélyben ré­szesíthették volna, meghalt. A hirtelen haláleset ügyében nyomozást indítottak, miivel ezideiig nem lehetett megállapítani, hogy mi volt a halál oka. ■ édesanyját gyászolja, j — Sorozatos forgalmi balesetek Prágában. Teg- , nap délután öt óra tájiban Prága hetedik kerülis- j tehén összeütközött két egymás mögött haladó j villamos kocsi s az összeütközés ereje az első ko- | csilt kivetette a elmeik közül. Négy utas megsebesül — Estié hat óra tájiban Brevnov kerületében egy viBamoskocsi összeütközött egy szekérrel, amelyet 45 méternyire magával cipelt, miközben pótkocsi­jával együtt kieikfott a sínek közüli. A. pótkocsi erre nekiment egy szembejövő vililamoskocmiak, úgyhogy mindkettő megrongálódott, A kettős ösz- szeüitk'özés szerencsére nem követelt embe-rákloza- tot, mindössze három nő szenvedett kisebb Fokai idegsokkot, — Ma délelőtt tizenegy órakor egy személyautó, amely a VeniceiRóriről fordult be a Jindriissika-n'Moéba, hirtelen keresztülszaJladt az ucca egész szélességéin g a másik oldalon be’eszá- gu’ldott egy kötöttáru'-üzlet kirakatába. Öt járó­kelőt a bocsi elkapott, ezek közül azonban szeren- I cséré csak kettő sérült meg komolyabban, óz egyik | súlyos sebesült Hausmann prágai fellsőbirót’ágd elnök, volt igazeágügymimiszter felesége. Az üz.et egész Iciralkailiberendezése tönkrement. A szere-rr- csétlieaségeit az okozta, hogy a gépkocsi egyik elül­ső pneumatikja kevéssel a forduilait után kipuk­kadt s a sofőr elvesztette az uralmat a kormány fölött. XX Megjelentek a Bárd- és Nádor-féle kará­csonyi albumok! Mindegyikben 44 elsőrangú uj operett, hangosfilm, tánc és magyar nóta. Kaphatók Steiner könyv- és zenemiiüzleiében, Brad-lava, Ven túr u. 22. — A zsolnai pályaudvar építési munkálatai. Zsolnáról jelentik: A zsolnai pályaudvar egy­általán nem felel meg azoknak az igényeknek, amelyeket ez a nagytóntosoágu vasúti csomó­pont megkíván és igy már régóta tervezik az uj zsolnai pályaudvar fölépítését. Ebből a célból a vasú tigazga tás már hosszabb ideje tárgyaláso­kat folytat a pályaudvar mellett elterülő telkek tulajdonosaival. Az elmúlt napokban a tárgya­lások befejeződtek. A lelkeket a vasutigazga- tóság 265 000 koronáért vásárolja meg a tulaj­donosoktól. Az uj pályaudvar építési költségei kerek hatvanmillió koronát tesznek ki. A ter­vek szerint, ha semmi váratlan akadály közbe nem jön, az építési munkálatokkal 1937 vegére lesznek készen. xx Talán még nem is tudja Ön, Asszonyom, hogy Prágában, a smichovi Zborovská 04. szám alatt egy párisi magyar Divatszalon működik, ahol bámulatosan lecsökkenteti árak mellett a .cgujabb párisi modellek után készíttethet an­gol és francia kosztümöket, francia ruhákat, — Vasárnap megnyitják a nyílraj múzeumot. Ny ábrái munkatársunk jelenti: Az állami ordádat előtt a nyitni! muzeum egyike volt a lógni vésni b hasonló intézményeknek, amelyet, egykori őre, Rölrigl Ferenc tanár nagy buzgalommal fejlesz­tett. Az államfőrdula-t uián kapui hosszú időn át zárva voltak a nyilvánosság előtt. A nnizeum- bizottság hosszas tanakodás cián módot talált a muzeum njbóli megnyitására, amely december 4-én délelőtt fog ünnepélyes keretek közöt t vegbe- mennl. Az érdeklődőktől egy koronás betont iJijafc szednek és ebből próbálják előteremteni a mú­zeum fvü’irtartásának költségeit. r

Next

/
Thumbnails
Contents