Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)
1932-12-06 / 278. (3091.) szám
1932 d«cc«oiber 6, kedd ^ixnamp^mB—P—HBB tpSKGMJ VUGVíARHí RI1A& ■■■■■■BHMMMBWWMMMMMBBwnrarrgwaBrom^Tnniagmn ii Luther homályos szavai a hitelalap kiterjesztéséről München, december 5. A müncheni müegy©lem barátai szövetségének a múlt napokban tartott közgyűlésén Luther, a német birodalmi bank elnöke, „a közgazdaság és a valuta" kérdéseivel foglalkozva egyebek között azt hangsúlyozta, hogy végül hozzá kell szokni ismét ahhoz, hogy a valuta stabilitása valami természetes dolog, amiről még beszélni is fölösleges. Nehéz átmeneti időkben is — mondotta Luther — a hitelgoodoskodás középpontjában áll az, hogy a hitelszervezetek egészséges, a magángazdaság által megkívánt hitelt oly olcsón nyújtsák, ahogy az csak lehetséges. Amennyiben ebben az irányban a meglevő hitelrendszer javítása szükséges, agy ez a nemzeti hitelgazdaság egyik legsürgősebben megoldandó feladata. — Ha a meglevő kormányprogram még kimeri, tét len lehetőségeit részben uj utakon akarjuk kihasználni, úgy kétségtelen, hogy bizonyos alapvető dolgokat nem szabad felejteni. Az azonnali segítségre való törekvésben különösen nem szabad felejteni a jövőt — Természetes, hogy a hitel kiterjesztésének áthághatatlan határt szab a valuta üdve. A birodalom azonban óriási munkaprogramjával a jövőbeli államháztartási éveit hosszú időre úgy megterhelte, hogy az egész gazdasági program egyszeri hídépítésnél már sokkal többet jelent, nevezetesen átnyúlik oly időkbe is, amikor a gazdasági életnek, de az állami és önkormányzati szervezetek pénzügyi gazdaságának is kizárólag önmagára támaszkodva kell megállania a helyét. — A jegybank határozott és felelős feladata gondosain ügyelni arra, hogy a foglalkoztatottság növekedésével ne mutatkozzék mesterséges árhullámzás. Erre a birodalmi kormánynak is erősen kell ügyelnie. Nem szabad ugyanis elfelejteni azt, hogy a csak Németországban jelentkező áreltolódásoknak végzetes következményei lehetnek az amugyis erősen megfogyatkozott német kivitelt illetőleg. A német közgazdaság szempontjából különösen azt kell kihangsúlyozni, hogy Németországnak meg kell tartania vezető helyét a jőminőségÜ •termelés terén. A most átélt rettenetes válság — mondotta Luther beszéde 'befejezéséül — sok tekintetben kevésbé súlyos lett volna, ha a német hitelgazdaság nagyobb tartózkodást mutatott volna. Holtponton a cementkarttíl-tárgyalások. A cementkartell megszervezéséről az érdekelt gyáraik még mindig tárgyalnak, azonban kézzelfogható eredmény nélkül. A morva és szlovenszkói cementgyárak — az úgynevezett B csoport — a legutóbbi napokban Pozsonyban folytattak tárgyalásokat az előzetes szervezkedési kérdésekről, mig a kontingensekről, az árakról s más elvi kérdésekről nem tárgyaltak, mert az értekezleten több gyár vezető emberei nem jelenhettek meg. Azonban a morva—szlovenszkói, B csoportbeli gyáraknak a csehországiakhoz való viszonya is teljesen rendezetlen még s a csehországi gyárak csoportján belüli is számos vitás éji nyílt kérdés van. Az érdekeltek közül egyre többen hangoztatják azt, hogy a kartell megszervezése elkésett s 1933-ban már nem kezd- : heti meg működését, ezért, legjobb volna a tárgyalásokat bizonytalan időre elhalasztani. A kokszüzemek korlátozzák a beruházásokat. A Lafiscii-Mönnich féle szénbányák igazgatósága elhatározta, hogy az 1933. évi' költségvetésében törli a kokszüzemekben előirányzott beruházások költségét, mert a koksz értékesítése a jövő évben állítólag nagyon nehéz lesz. A brünni Fegyvergyár nem fizet osztalékot. A briinni Csehszlovák Fegyvergyár tegnap tartott közgyűlésén elhatározták, hogy a vállalat az, 1931 évre osztalékot nem fizet; a tiszta nyereséget a vállalat belső megerősítésére fordítják. A Fegyvergyár 1930-ban 5, 1929-ben 13 százalékos osztalékot fizetett. A mánrisch-osíraui munkapiac. A mahrischostraui járási munkahivatal körzetében a munkapiac helyzete novemberben nem javult. A munkát keresők száma növekedett, ugyanígy a korlátolt mértékben dolgozó munkások száma is. A fizetés nélkül való szabadságolásokhoz járul még az őszi idénymunkák befejeződése. A szénbánya és kokszmüvek foglalkoztatottsága .sem javult s ezek a müvek Ugyanúgy korlátolt üzemmel dolgoznak, mint októberben, bár némi szénszállítás Magyarországra már megindult. Novemberben újabb 2049 személy jelentkezett munkáért, ebből 1809 férfi és 240 nő. Az előző . hónapról 10.979 munkanélküli személy maradit. .Novemberben 53 személyt sikerült elhelyezni s 4691 munkást törültek a nyilvántartásokból s igy november 30-án 11.283 személy volt munka ...nélkül éspedig 10.445 férfi és 838 nő. A genti rendszer alapján járó segélyt novemberben 400 személy teljesen s 4027 személy részlegesen igényelte. A görög jegybank leszállította a kamatlábat. A görög jegybank a diszkont kamatlábat 10 száj.zalékról 9 százalékra szállította le. A Steyer-autógyár beszünteti a kiskocsik gyártását. A Steyerw.erkc igazgatósága egyes • hírek szerint elhatározta, hogy a kis autók gyártását december végén beszünteti. Ennek az árunak az értékesítése ugyanis Ausztriában ki nem elégítő. A bankok is ünnepelnek december 8-átu A csehszlovákiai bankszövetség kötelékébe tartozó pénzintézetek december 8-án, a Mária-íinnep- I re való tekintettel csak a pénztárt tartják nyitva 9—11 óra között, egyébként * Mek részére ‘ hivatalos órákat nem tartanak. A kávétermelés korlátozása Brazíliában. A 1 brazíliai kávétermelők nemzeti tanácsa a kávé- ; termelés erős korlátozását éc a kiviteli dijak megszüntetését javasolta & kormánynak. Lengyelországban is csökken a vasúti száll i- , tási forgalom. Lengyelországban 1 km. vasúti . vonalra átlag 0.31 mozdony, 0.51 személyvagon 6 8.56 tehervagon jut. Más államok vasutáHomá- nyával szemben ez nagyon elégtelen fölszerelés, ennek ellenére a vagonok számának mintegy 40 százaléka — 64 ezer vagon — jelenleg forgalmon és üzemen kívül ál. Ez a tény a lengyel vasutügyi minisztériumnak nagy gondokat okoz. Görögország leszállítja a beviteli vámokat. A görög kormány néhány hét előtt bizonyos árufajták vámját igen nagy mértékben — sok esetben — tízszeresére emelte. Az uj görög kormány most kiadott rendeletével ezeket a magas vámokat hatályon kívül helyezte. Javul az osztrák aranyfedezet Az osztrák jegybank legújabb heti kimutatása szerint a devizakészlet 59.000 sillinggel ősökként, a bankjegyforgalom 101 millió 459 ezer sillinggel emelkedett. Az aranyfedezet az előző hetí 17.52 százalékról 18.02 százalékra emelkedett A nemzetközi gabonapiacok hírei. A világ nagy gabonapiacain a múlt hét elején általánosan lanyha irányzat volt. A vételi kedv nagyon gyenge s ezért az északamerikai gabonatőzsdéken az üzlet minimális keretek között mozgott, bár a jó üzletek föltételei adva voltak. A kanadai őszi vetések állásáról ugyanis kedvezőtlen jelentések érkeztek s a látható készletek Kanadában és az Egyesült Államokban is erősen csökkentek. A hét második felében az északamerikai piacokon némi javulás következett be, ez azonban átmenetinek bizonyolt, mert a hét végén ismét teljes lanyhulás, következett be. — A déli féltekén csak Ausztráliában sikerült jelentősebb mennyiségű búzát értékesíteni a távoli keletre való export céljára. —- Az európai piacok közül a németországi tőzsdéken a búza ára javult, mert az intervenciós vásárlások szaporodtak. — Budapesten a határidőpiacon a búza és rozs jegyzése valamivel alacsonyabb volt, mig a kukorica megszilárdult. — A bécsi piacon jó minőségű búzában hiány mutatkozott e igy ennek ára némileg javult. Fizetésképtelenségek. A hitelezők védöegyeeü- letednek jelentése szerint újabban & következő cégek jelentettek be fizetésképtelenséget. Engelheim & Heám dávatáruház Olmütz, passzíva 1 millió 595 ezer korona, aktíva 1 millió 65 ezer korona. — Kocourek Anna vegyeskereskedő Kojetin, passzíva 145.165 kor., aktíva 86.677 korona. — Vostry Ferenc, mozitulajdonos B'ilá Lhota, passzíva 112.859 kor., aktíva 75.700 korona. — Juric&ek Alajos kereskedelmi képviselő Braun, passzíva 79.408 kor., aktíva 40.000 korona. — A cégek 45 százalékot kínálnak hitelezőiknek. — Továbbá ugyancsak fizetésképtelenséget jelentettek be: Sykora Károly vendéglős Slavkov, passzíva 60.025 kor., aktíva 12.669 korona. — Martinik Ernáiméi asztalos, Pofán ka, passzíva 48.882 kor., aktíva 19.035 korona. — Botur Stefánia kereskedő, Radvánc, passzíva 35.687 kor., aktíva 17.867 korona. — Maminak Zsófia kereskedő, Polánka, passzíva 14.035 kor., aktíva 3.700 korona. — Tomi esek Albán vegyeskereskedő' Frydek, passzíva ? aktíva 6.926 korona. — Skotnica Lajos és Kubik Vencel vegyeskereskedő, Frydek, passzíva 607.434 kor., aktíva 531.042 korona. — Duzsik'Lajos fakereskedő M.-Ostrau, pasz- sziva 90.111 kor., aktíva ? ■— Csőd: Lossert Adolf cipőgyáros, FreAwaldau. — Greiner Salamon divatára, Cseh Teschen. A beregszászi hetipiac árai. Beregszászi tudósítónk jelenti: A beregszászi szerdai hetipiacon a következő árak alakultak ki: Búza métermázsája 150—155, rozs 110—115, árpa 70—75, tengeri 65— 70, zab 50—52, bükköny 30—32, burgonya 32—40, lóhere 30—35, széna 26—30, szalma 10—15, bab 82—84 korona. — Vágómarha élősúlyban kilónként 3—4, borjú 3—1, sertés sovány 5—6, sertés kövér 7—7.50 korona. — Egy pár jármos ökör 3000—3500, fejős tehén 1000—2000, kocsiló párja 3000—4000, i.gás ló párja 1000—2000 korona. — Szárnyas kilónként 6—10 korona. A prágai zöldség- és gyümölcspiac árai. Geller 1—1.20, hagyma 0.60—0.65, fokhagyma 2.50—3, paradicsom 6—8, kelkáposzta 60 drb 20—G0, karfiol 60 drb 40—240, kalarábé 1—2, torma 4—10, sárgarépa 1—1.50, petrezselyem 0.70—0.90, póréhagyma 0.40—0.60, cékla 0.50—0.70, fejes saláta 60 fej 25—60 kor., spenót 0.80—1.20, fejes káposzta 25—30, vörös káposzta 60 fej 50—80, savanyu káposzta 1.60—2 korona. — Burgonya, közönséges 36—40, kékszemü 60—70, kifliburgonya 65—75. — Szárított uriigomba 40—80 korona. — Gyümölcs: Körte 3—8, belföldi alma 1.50—4, külföldi alma 1.50—10, olasz mogyoró 5—8, belföldi mogyoró 3.50—4.50, belföldi dió 4—6, francia dió 8—10, külföldi szőlő 7.50—12, citrom 0.20—0.30, afrikai narancs darabja 1—1.60, olasz narancs kg 3.80—4.20, mandarin-narancs 7—10, gesztenye 1-50 —2.50, füge 4—5.50, datolya 7—16, kókuszdió 2^220. -------- ------— v-................. A külföldi betétek kiáramlása SvájcbóL Az utóbbi időben egyre több külföldi betétet diszponálnak el & betéteseik a svájci pénzintézetekből. Pénzügyi körökben észt azzal magyarázzák, hogy azokban az államokban, amelyekből a betétek származtak, a viszonyok megjavultak, ezért a betétesek pénzüket visszavonják. A genfi események és az azokhoz fűzött kommentárok ugyancsak rossz hatást váltottak ki a betétesek körében. Végül az is kedvezőtlen benyomást tett a külföldi mértékadó pénzpiacokon, hogy a svájci kormány a svájci postatakarékpénztárnál a magyar, osztrák és jugoszláv állampolgárok folyószámláit átmenetileg zárolta. ÉRTÉKTŐZSDE Csöndes a prágai értéktőzsde Prága, december 5. A heti kezdetkor a tőzsde várakozó maga tártáén volt. Mielőtt az amerikai kongresszus nem határoz a háborús kölcsönök kérdésében, — a kongresszus csak ma ül össze — a tőzsde nem akar angazsmánokba belemenni, annál kevésbé, mert a genfi leszerelési tárgyalások ma döntő stádiumba jutottak. Ezért csak szórványosan került sor kötésekre, de inkább barátságos alapirányzat mutatkozott, mivel a vasárnapi sajtó a büdzsémunkálatok folyását meglehetős optimizmussal ítélte meg. Ez a körülmény kihatott a beruházási piacra is, ahol úgyszólván valamennyi kategória isimét jegyzésre talált s az irányzat inkább valamivel szilárdabb volt. A részvénypiacon csak csekély eltolódások fordultak elő. A legtöbb esetben 15 koronáig terjedő javulás történt. Csak szórványosan fordultak elő néhány koronás gyengülések. Budweisi Sör 35, Északi Vasút 15, Vas, Cseh Kereskedelmi 10, Brosche 8, Schöller, Nesto- mitzi, AiussAgd Vegyi, Orion 5, Olleschauá 4 koronával javult, Königshofi, Cseh Morva 5, Skoda, Rothau 3, Poldi, Cseh Cukor 2 koronával gyengült.-f A prágai devizapiacon London 0.126, Berlin 0.125, Zürich 0.375, Helsdngfors 0.50, Oslo 2, .Stockholm 3, Páris 0.20 koronával gyengült. + A bécsi értéktőzsdén a nyitás nyugodt üzlet mellett tartózkodó volt. Kuliszban Juli-Süd és Al- pine realizációk folytán gyengült, Fegyver és Sajgó fedezésekre szilárdult. Később a kedrtelenség még nagyobb lett és a záróárfolyamok gyengültek. Az árfolyamváltozások azonban nem voltak nagyobb mérvűek. + A budapesti értéktőzsdén az üzletteienség további lépéseket tett ösztönző momentumok hiányában. A spekuláció teljesen távolmaradt az üzlettől és sem eladási, sem vásárlási megbízások nem érkeztek be. Egy-két papírtól eltekintve nem lehetett árfolyamváltozásokat feljegyezni. + A berlini értéktőzsdén a közönség részéről ma nagy tartózkodás nyilvánult meg és csendes üzlet mellett az első árfolyamok egyenetlenek voltak, de jobbára fél százalékkal gyengültek. Csak vasúti és néhány montánpapdr iránt nyilvánult meg némi érdeklődés. Az üzlettelenség később sem tűnt el és az árfolyamok még továbbra fél százalékkal morzsolódtak le. Zárlatkor az irányzat meglehetősen lanyha volt. ÁRUTŐZSDE + A prágai cukorpiac nyugodt volt. Nyensáru Aliséig loko prompt 56—56.50. + A mai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tartott volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiiszavidéki búza 17.70—13.10, feisőtíszaá 12.10— 12.25, jászsági 12.30—12.45, egyéb 12.15—12.25, rozs 6.40—6.50, tengeri 6.40—6.50, zab 9.35—10.20 pengő.-F A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellet ta következő árakat jegyezték: búza 190— 192, rozs 152—154, sörárpa 170—180, takarmány- árpa 161—168, zab 121—126, búzaliszt 24—27, rozsliszt 19.75—22, buzakorpa 9.45r—9.75, rozs- korpa 8.60—9.15, Viktoria-borsó 21—26, kis ehető borsó 20—23, takarmányboreó 14—16, peluska 13—15, lóbab 13.50—15.50, bükköny 14—16, lenpogácsa, 10.10—10.20, szárazszelet 8.90 márka. VÍZUMOT Magyarországba, Romániába, Lengyelországba még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hírlap" pozsonyi kiadóhivatala, Lőrinckapu ucca 17., U. (Central passage.) Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállal juk. A több) államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága IL, Panská ul. 12„ III. em. eszközli. 4* KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Automatatelefon 3529. Fő-ncca 69., L em. NYITRAJ szerkesztőség és kiadóhivatal: Wilson-ucca 15. L — Method-tér 3. POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon 27-87. Lőrlnckapu-ucca 17. UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal: Váralj a-ucea 1/2, A prágai tőzsde devizajegyzései: ma tegnap Hiv. pénz áru pénz áru diák. 93 Amsterdam 1366 76 1360.75 1366.75 1860.75 2*^ Berlin . . 802.75 805.25 802.875 805.S75 4 , Zürich . . 648 60 650.50 648.875 650.875 2 Oslo . . . 558.50 556.50 555.50 558.50 4 ! Kopenh. . 557.50 560.50* 557.50 560.50 8«ji Danrig . . 66150 664ÖO* 661.50 664.50* 5 i Stockholm 585.50 588.50 588.50 591.50 8£' Mailand . 171.35 172.16 171.85 172.15 5 Paris ... 131.70 182.10 131SO 132.30 2% London . . 106.825 107.426 106.95 107.55 2 New York. 83 73 83.88 88.73 38.83 2‘/. Brüssel . . 466.525 467.725 466.525 467.725 S'jt Madrid . . 275 50 277.60* 275.60 277.50 6 Belgrad. . 49.413 49.663* 49.413 49.668* 7‘i Sofia . . . 24.45 24.55* 24.45 24.55* 8% Wien . . . 474.25 475.75* 474.25 475.75* 6 Warscban. 377.75 379.75 877.75 879.75 6 Budapest . 589.75 591.75* 589.75 591.75* 4‘£ Boen. Aires 757.— 763.—* 757.— 763.—* Helsingfors 47.05 47.46* 47.55 47.95 6‘/i Rio de Jan. 255.— 257.-* 255.— 257.—* Alexandria 110.60 111.40* 110.60 111.40* 7 Athén . . —.— —.— —.—-------10 Bu karest . 20.10 20.30* 20.10 20.80* 7 Stambul . 16.— 16.10* 16— 16.10* Kowno , . 336.25 338.25* 336.25 338.25 7 Lissabon . 105.10 105.90* 105.10 105.90* 7 Montreal . 28.315 28.435* 28^15 28.436* 8% Prága, december 5. Valuták: Hofflamd 1351, jugoszláv 45.30, német 801 87 Mi, belga 464, magyar 483.50, romáin 18.85, svájci 646.50, dán 548, aegoi 106.501, spanyol 288.50, olasz 169.90, északom erikái 33.66, norvég 543, francia 131.20. bolgár 20.90, svéd 568, faagyéi 377.62 bí, osztrák 406. A prágai értéktőzsde ár.'slfma!: Nyereménvkölcsön . . . < 6%-os beruházási kölesön 6%-os beruházás) kölcsön 1923 Lisztkölcsön . . . . 6%-os konvertálható kölcsön 6%-os ív államkölcsön . 5%-os államkölcsön 1928 • 4%-os K&ssa-oderbergi . . 4Mj%-os pótjáradék . » > 4.2%-os oótjáradék . » > 4%-os pótjáradék ■ • > • 3.50%-os pót járadék « • • Baflikölcsöukártalaaitás • « 5%-os morva-országos kölcsön 3%-os háború előtti adósság 6%-o« e»eh jelzálog bank . 5%-os morva jelzálog és országos bank . . . • i 1%-os Kassa-oderbergl 1889 Csehszi. Nemzeti Bank Cseh Agrár Bank « » • » LZndar Bank . • « t • t Cseh Onio . . a a a • ’ Cseh Bszkomt t • • » > Ceeb Ina rbank ■ ■ • » » Szlovák Bank .■•••• Zivnostrnská • • a a a > Osztrák Rite) • i i • i • Wiener Bankverela « s t » Nordhaha : . . . * a ■ » Nordhahn Bonnok a a a • Cseh Cukoripar , « « ■ * Schöller . . . • aa • • ’Horvit Ónkor .,•»»■ Aussigsr Finomító ■ • • • Krizik . . Prágát Malmok > » % i > Kolinl Műtrágya . • • « t Kolinl Kávé ,a a a a • Kolini 8zes* >»••»» Tejipar Anssigt Vegyi • * • • • Budweissi Sör . • » • • Königshofer Cement . . ■ Cseh-Morva KoIben-DanSk Brünni Gépek ,.*••• Ringhofíer . .»•*«• Nvugatceeb Szén « « s • Alpine • .«•••• Berg és Hfltten • ■ i i ■ Poldi . , i • i t i • Prágát Vas .»•*** Skoda . . ..»»««• Pozsonyi Kábel , * » « * Inwald . , » s * • Olleschaul Papír » > » • > p ém áru pénz ára ma tegnap 95.- 95.50 95.25 95.75 94.15 94.65 93.76 94.25 93.30 93.8C 93.75 94.25 91.45 91.95 91.45 91.95 91.35 91 85 93.35 93.85 91.25 91 75 91.25 91.75 36.- 86 50 86.- 86.50 70.50 71'— — 74.50 - 74.- 74.50 65.75 66 25 66 25 66.75 —63.15 63.65 —— — 60 — 60 50 50.75 5F25 5i;25 51.75 83.— 84.— —.— —k— 102;75 103;^ 102175 103175 46C0;_ 4700;_ 4550> 47ÖŐ;— í 3650'Z 3880'3 3620'” 8645'” . 750 — , 471 _ 475'_ 463’— 46Ö'— , 905'_ 915'_ 895'— 905'— \ ii2_ 112.I sós;! 509;r 50o;I 5io!— I -Z 215'” . 146.- 160 - 146'- 148* — . 1150.- 1160'- 1130 - 1140' — , 840.- 848'- 850 - 85b'— . 505.- 507'- 492'- 494' — , 2340 - 2360'- 2350'- 2360*— . 1050.- 1060'- 1025'- 1035.— 1470.- 1480'- 1420'- 1430 — . 76.- 80'- 76'- 80 , 425.- 435'- 428 - 432 — . 285.- 287 - 278 - 282 — . 50.50 51' - 51- 52. 1175.- 1185;- 1110'- 1130 - . 325.- 327 - 317 - 319.— , 750.- 770 - 755 - 765.— , 453.- 457!- 431.;- 435.— , 86 - 88.'- 88 - 92.— . 431.- 433 - ‘/r.r,.- _ — A budapesti WlUái árfolyamai: ma tegnap Anglo-mavvai bank ■ • Razal Bank . . . » • Magyar Hitel • • • * • Jelzálog .»•!«( Leszámítoló * 1 « » • Magvar olasz • , 1 1 1 Osztrák Hitel * ■ t • fparbank .«•••• Forgalmi ....................... Ma gvar Nemzeti Bank » Kereskedelmi Bank . . Magyar Általános Takarék Hazai Takarékpénztár . . Első Magyar Biztosító . Első Bndapestl Gőzmalom Bauxit Hungária Malom , • • , Beoesin . Drascbe ,»**»•• Magneslt ...»*« Magyar Általános Kőszén Salgó . Hrikány Franklin ••*••** Caáky Mezőgazdasági Gépek • s Magvar Fpgvver . • * * Ganz Danubius • » • s nofhen . #••§•• Láng . Magyar Acél . * s s « Magyar Lámpák • • • ■ Vaeóngyár < > • • • • Coburg . * s « a s • Rima •(•«•«# Haza! Fa Ófa faipar » • s * • • Nasehitzi «•■••• Levante , Nova . • 1 1 1 • 1 1 Államvasut .»»••• Tröszt . , • • « « « Magyar Cukor • a « • Izzólámpa . s » a a • Részvényár . • a a a Hungária műtrágya • » a Szikra ...#«• a Papíripar ■ a a a a a Féltén • • a a a a • Garami a a a a • a a Moktág • a a « a a a a > • « » - _____’_ a • a • • _•_ • s • _•_ 1 > ”• | 122.- 122.50 ;; áfc § ~ • ; 138 50 • f n — n*n ' ’ 312 - 309 • ' 24 25 23 80 ; ; 34- 33.50 f • zin ■ * • _ ! \ 78.- 78 \ , 14.- 13.50 ff • un • • § • • _* « • _ • * L8 75 v i H ~~ ; I M - 52.I 17 50 17 50 69.75 69 a 1 65 25 66 a . 270 • ff ——# — • I 22-