Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)
1932-12-28 / 294. (3107.) szám
mn&GM/VYXCÓ’A’Ö H!KLSE> 1933 decemb&r 28, szerda. Gömbös minlssfterelnök karácsonyi nyilatkozatában politikáin célkitűzéseit Ismerteti Bethlen István lappangó erűk kitörésétől tart Eurőpa Ínségét látó népei táborában — Kállay miniszter a magyar mezőgazdaság átszervezéséről — Magyar államférfiak karácsonyi nyilatkozásai Budapest, december 27. Gömbös Gyula miniszterelnök a Neue Freie Presse karácsonyi számában nyilatkozott politikája célkitűzéseiről. A nyilatkozat lényegesebb részei a következők: — Az uj rezsim elsősorban abban különbözik az egyoldalú pártkormányzatoktól, hogy én az egész nemzetet hívom íöl a közös munkára, lerombolom az összes választófalakat osztályok és felekezetek között s minden munkára képes embert be akarok állítani a nagy nemzeti érdekek szolgálatába. Mindenekelőtt a gazdasági föladatok megoldását tűztem ki célul. A magyar—osztrák kereskedelmi szerződés az Olaszországgal legutóbb létrejött megállapodások mellett az első jelentős lépés, amely kifele vezet a kereskedelempolitikai zűrzavarból. — Magyarország külpolitikája békés célokat követ. Szilárd álláspontom az, hogy a gazdasági világkrizis részben a békeszerződések következménye. Ezért tartotta szükségesnek a magyar kormány, hogy a revizió gondolatát békés eszközökkel szolgálja. A kezdet: kiegyensúlyozott gazdasági összeköttetések megteremtése. Törekvésünk arra Irányul, hogy hosszúlejáratú kereskedelmi szerződéseket kössünk, Bethlen István gróf volt miniszterelnök a Budapesti Hírlap hasábjain „Videant Consules!“ címen ir nagy tanulmányt az általános világhelyzetről. Az ottawai konferencia fordulópontot jelentett a világ gazdasági politikájában. Ezen a konferencián Nagy- británnia véglegesen elfordult a szabadkereske- delem politikájától. Félő, hogy a gazdasági vi- iágkonferncia sem lesz abban a helyzetben, hogy feleletet adjon arra a kérdésre: mi lesz az ottawai megállapodások következménye a brit ál- lamköteléken kívül álló államokra. Ottawa halálos csapást mért a szabadkereskedelemre és a legtöbb kedvezmény alapján folytatott kereskedelmi rendszerre is. Második legsúlyosabb következmény az lesz, hogy a világszerte dúló mezőgazdasági válság főleg Európában még súlyosabbá válik* Az a preferencia, amelyben a dominionok mező- gazdasági terményeit részesíti, a dominionok és gyarmatok produkcióját fokozni fogja. Ennélfogva az ottawai megállapodások már előre is veszélyeztetik mindazt a könnyebbséget, amelyet az európai mezőgazdasági államok Strapától reméltek* A krízis legyőzve! Hogyan ? Elárulja Beda Lak Szilveszter estéjén a Sect Pavilonban. Szabad bemenet. — Tombola ingyen. Fényes műsor. — Dancing Magyarok találkozóhelye. P r a h a I., Rybná 5. — Tel. 60819 Ennek a tendenciának két irányban lesz káros hatása az ipari államokra is. Megakadályozza a kivitelt a dominionokba, másrészt tönkreteszi éppen azoknak az államoknak vásárló képességét, amelyek a kontinentális államok részére piacul szolgáltak. Fejtegetéseinek további folyamán pesszimisz- tikusan Ítéli meg a gazdasági világkonferencia várható kilátásait. Ha ez a konferencia is csalódást hoz, akkor az államcsődök egész sorozata következik be. Olyan kaotikus helyzet fog beállanl, amely könnyen előremozditbatja a lappangó erők kirobbanását. Az események önsúlyúknál fogva fognak tovább haladni. Ki tudná lemérni ennek az útnak a végét? Hitler is Sddckhcr újból tártnál 1 nemzeti sxöiiaiisfa párt féS a házfeSosziatástái és az ui választásodtól — Hitler is Strasser béStüJ — A karai előzményei mert a közgazdasági élet ma provizóriumokra nem tud berendezkedni. Ellenfeleim azt a szemrehányást te&zik nekem, hogy a fasizmust akarom bevezetni. Az olasz rendszert- más nemzet nem másolhatja, le, épp oly kevéssé, mint ahogy nincs módomban az, hogy narancsfát magyar talajba ültessek. — A királykérdés egyre-másra kísért a nyugateurópai sajtóban. A mostani nehéz időben nem szabad Magyar- ország alkotmányjogi helyzetét megzavarni. Aki ma koronázást akarna, nem szolgálná sem a királynak, sem a királyság intézményének, sem pedig a nemzetnek az ügyét. — Arra a kérdésre, mi igaz azokból a híresztelésekből, amelyek magyar, olasz és bolgár vezérkari tisztek budapesti összejöveteléről ezóla- nak, csak a következőket mondhatom: Az ilyen híresztelések többnyire zavaros forrásból keletkeznek. Egyetlen szó sem igaz belőlük* — Belső gazdasági téren kormányom praktikus rendszabályokat alkalmazott a válság legyőzésére. Az eladósodott gazdáknak lényeges kamatmérséklést biztosítottunk s ezen a téren még egy további lépést óhajtunk tenni. A legfontosabb cikkek árának lebontását kezdeményeztük. — Azt az álláspontot képviselem, hogy a közgazdaságot tervszerűen kell berendezni. Ennek első feltétele az érdekközösségek organizációja. Politikám lényege: munka és ismét munka. Tétlen tőkéket akarok belevezetni a termelés csatornáiba, s ehhez meg akarom teremteni a bizalmat ég a szükséges előfeltételeket. Teljességgel megszüntetjük a felesleges kiadásokat úgy az állam, mint a kommunális élet területén, úgyhogy a rendelkezésre álló tőke a produktív munka céljait szolgálhassa. Káilay Miklós földmivelésügyi miniszter „Van-e magyar kará- csony?“ címen a Budapesti Hírlap karácsonyi számában irt hoeszibb cikket a mezőgazdaság problémáiról. A miniszter kihangsúlyozta azt a programját, hogy a mezőgazdasági termelést fokozatosan át kívánja állítani egyrészt a nagyobb tömegek eltartására alkalmas exportképes művelési ágakra, másrészt olyan művelési ágakra, amelyek az ipari termelésnek nyersanyagot szolgáltatnak. Például a szőlő- és borgazdálkodás kérdését hozta fel, ahol át kell térni a minőségi borok és a csemegeszőlő termesztésére. Nagy gondot kell fordítani a gyümölcstermelésre, amely a kisember tipikus jövedelemszaporitó foglalkozása. Szakszerűen és tudományos alapossággal halad tovább Magyarország a buzanemesités utján. A kisórletügyi intézmények é^ a szakoktatás fejlesztése a kormány első feladatát képezi. Húsz magyar falu képe és a miniszter lelkében a belső telepítési akció első állomásaként. Húsz falu. ahol boldog és megelégedett magyar gaz- dácsaládok térnek meg békés otthonuk födele alatt az édes magyar anyaföldhöz való ragaszkodásra és szeretekre. A tétlen magyar munkás foglalkoztatására állította fel tíz éves vizügyi programját. Kereskedelmi szerződési hálózatot épít ki a kormány a magyar mezőgazdaság legfontosabb piacai felé. A jövő esztendőben el kell következnie a magyar gazda-kérdés megoldásának* Berlin, december 27. Politikai körökből származó hírek szerint Sohleieher újból kísérletet tesz, hogy Hitlert megnyerje az együttműködésnek. Schleieher a birodalmi gyűlés ujramegnyitása előtt még egyszer Hitlerhez fordul és fölszólítja őt, hogy lépjen be a kabinetbe. Hitler és a kancellár a közeljövőben semleges területen találkozni fog és részletesen megbeszéli a terveket. Nyilván ezzel a ténnyel áll kapcsolatban, hogy Strasser és Hitler a karácsonyi ünnepek alatt Berciitesgadenben találkoztak és tisztázták a helyzetet. Mint ismeretes, Strasser a Schleieherrel való együttműködés hive Prága, december 27. A motoros járómüvekkel való szállításról szóló, vagy röviden autószáliit- mányozási törvény javaslatának költségvetési bizottságból! tárgyalása során felszólalt Nítsch Andor képviselő is, aki részletesen ismertette a javaslat hibáit, kifejtette a készülő törvény káros hatásait. Nitsch képviselő terjedelmes beszédéből a következő önálló és összefüggő részleteket idézzük: — Az autószállitmányozási törvény tervezete ellen a leghatározottabban s teljes terjedelmében kell állást foglalnom, mert az reakcionárius törvényjavaslat, amely megakadályozza a nemzet- gazdasági fejlődést., de egyébként is beláthatatlan s óriási káros hatást fog gyakorolni. A törvény rengeteg adóalanyt tönkretesz, az autószállitmányozási és az autógyártási ipar is visszafejlődik s a munkanélküliek száma két uj oldalról szaporodni fog. Számtalanszor hangoztattam már, hogy az állam ne legyen üzleti vállalkozó, mert az állam kezében levő összes vállalat passzív, mint az a költségvetésekből és zárszámadásokból is kitűnik. Az állam azért van, hogy közigazgasson, az adminisztrációt lássa el s nem azért, hogy gazdasági vállalatokat, csináljon, ami a magánvállalkozás feladata. Az állami üzemek közül küiőnö sem passzív a vasút s ezt a passzivitást még ez a drákói törvény sem fogja megszüntetni, illetve kiküszöbölni. A vasutaké a sin, a vaspálya, a vasutak modernizálják, alkalmazzák a gazdasági szükségletekhez az üzemüket, mert csak ilyen módon lesznek versenyképesek, de nem szabad ahhoz az egyszerű módszerhez folyamodnak, hogy az állatni hatalom tekintélyével a kellemetlen versenytársat, az autószállitári vállalkozást egyszerűen lezáratják. és szívesen látná, ha a kormányt a nemzeti szocialisták támogatnák. Ha Hitler most sem fogadja el a kancellár tervét, akkor január közepén feloszlatják a birodalmi gyűlést. Jól értesült körök biztosra veszik, hogy Hitler hajlandó Schleieherrel tárgyalni, mert a pártjában mutatkozó bomlási jelenségek következtében attól fél, hogy uj választások esetén pártja alig félannyi szavazatot kapna, mint a legutóbbi választáskor. Hitler bizonyára el fogja akarni kerülni a vereséget és kénytelen Lee* elfogadni Schleieher javaslatát — Ami az autótaxi és az autóbusziforgaimfl ipaTt illetá, ez a törvény tönkretesz egzisztenciákat, adóalanyokat, csökkenni fog az állam adójövedelme s ezt nagyon erősen fogja majd megérezni a pénz iigyminiszter ur, aki ma már minden garast alaposan megnéz, mert az állami üzemek köztudomás 6zerint adókat nem fizetnek, sőt a magánvállal: kozás által fizetett adók egy tekintélyes részét kell majd forditani ráfizetéses gazdálkodásukra. — Ha az állam a neki kellemetlen üzleti versenytársát ilyen egyszerű gesztussal félretol ja, úgy emberséges dolog az lett volna, hogy a törvény kimondaná, hogy az állam köteles átvenni azokat az autóbuszokat s egyéb közforgalmi eszközöket, amelyet e törvény folyományaként leálla- nl kénytelenek s ezen kivül is megfelelő kártérítésben kellene részesíteni azokat az iparosokat, akik autóforgalmi koncessziójukat vagy elvesztik, vagy feladni kénytelenek.. Az a helyzet áll elő ugyanis, hogy az autóbusz tulajdonosa az üzeméit beszüntetni kénytelen s még egy csomó adósság fogja terhelni, mert hiszen köztudomású, hogy a legtöbb vállalkozó hitelbe vette gépét s azt részletekben fizette s bizony nagyon kevés teljesen kifizetett autóbusz szaladgál ma az országutakon. A törvény azonban káros hatást fog gyakorolni a mezőgazdasági szesziparra is. A be zin-szesz keverési törvény megalkotásánál annak tervezői az autóbusz-forgalom eme'kedé sével s igy a benzin keveréséhez szükséges szesz fogyasztásának emelkedésével is számítottak. Ezt a számítást keresztülhúzza ez a javaslat, mert arra mérget lehet venni, hogy az autótörvény az autó fuvarozás igen nagy mértékű csökkenését idézi elő. De mert a benzin-szesz keverék ily módon szükségNltscli Uépwmelé a költségvetési bizottságban élesen tiltakozott a hibákká! telített atsiószáiisnáiipiási törvény javaslata ellen „A vasutaké a vaspálya** - Emelkedni fog a munkanélküliség Előkerül a ló és a határ - A koncesszió és a polgárok függő viszonyban tartása Kommunista leleplezés Berlin, december 27. A kommunista Berliner Morgen ma részletes cikket közöl Hitler és Gregor Strasser szakításának előzményéről. Hitler és Strasser között régóta ellentétek kísértettek, de a nyilt ellen séges kedésre osak akikor került ser, amikor Hitler kezébe került Strasseir egyik levele, amelyben az utóbbi nem éppen hízelgőén nyilatkozik vezéréről. Gregor Strasser a nemzeti szocialista mozgalom egyik vezető személyiségének irta ezt a levelet. A Berliner Morgen szerint a leveleket ismeretlen tettesek ellopták és jó pénzért eladták Goebbelenek, aki megmutatta azokat Hitlernek. szerűen drágulni fog, a törvény további kihatása az lesz, hogy igen sok személyautótalajdonos a saját használatára szánt kocsiját is leállítja, ismét lovat vesz és a lomtárból előkerül a jól bevált batár ás bricska. Ez is haladás. •— Anni az autószállitmányozási ipari koneesz- sziót illető, meg vagyok győződve, hogy a német vagy magyar igénylő ahhoz sohasem jut, vagy csak abban az esetben, ha előzőleg a járási főnök urnák megfelelő garanciát nyújt arra, hogy „jó fiu“ lesz. — Nihil növi eüb sole, tartja a régi. klasszikus közmondás ée minden megismétlődik. így például Masaryk köztársasági elnök ur osztrák képviselő korában nem egyszer, de sokszor is felpanaszolta, hogy milyen rettenetes dolog az, hogy Ausztriában minden koncesszionálva van, licencia kell mindenhez és eme koncessziók révén az állam a népekre óriási befolyást gyakorol, az embereket függő viszonyban tartja s ilyképpen szabad akaratuk megnyilvánitásában gátolja őket Ezt mondta az elnök ui a reakcionárius Ausztriáról évtizedek előtt — És mi van ma? A koncesszióhoz kötött iparok száma tizennégy év alatt csak emelkedett, egyetlen eggyel sem apadt. — Ami a kocsivezetők, sofőrök nyelvi vizsgáját illeti, amit a kisérő személyzetnek is le kell tennie, úgy ebben az intézkedésben a legtisztábban látható a sovén csehszlovák nemzeti előretörés a kisebbségek ellen s ezek hátraszorl- tása. — Figyelemmel ama, hogy ennek a készülő törvénynek káros kihatásairól sziklaszilárdan vagyok meggyőződve, ezért a törvényjavaslatot a leghatározottabban visszanitasitóm s ellene fogok szavazni Macedón merénylők bombát helyeztek el a Simpfon-expressz ellen • Belgrád, dec. 27. Gyevgeli és Skmovioa közti vasútvonalon macedón merénylők bombát helyeztek el, hogy felrobbantsák a Simplon-expresszt. A bomba azonban idő előtt felrobbant és az egyik merénylőt darabokra tépte, miig a másikat súlyosan megsebesítette. Az expressz vonatot sikerült idejekorán megáLLi tani.