Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)
1932-11-06 / 253. (3066.) szám
1932 noveimlber 6, vasáaraajp. 'PRXGM :MaG^AR-H1RIiAE> Művész-háború és művész-béke Budapesten Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR (Budapest) Budapest, november 5. A múlt héten az uj magyar közoktatási miniszter ajkáról elhangzott egy olyan ezó, ami minden észszerű gondolkodás ezerint magától értetődik. 6zinte közhely már, és a mi kulturális viszonyaink között mégis csaknem reveláció- ként hatott. „A művészetben egyedüli értékmérő a tehetség" — mondta Hóman Bálint azon a sajtófogadáson, amelyen a képzőművészet ügyeit illető szándékait ismertette. S hozzáfűzött egy gondolatsort, amelynek lényege az, hogy a művészi alkotást még abban az esetben is el kell ismerni, ha az embernek esetleg nem tetszik, föltéve, hogy tehetség nyilvánul benne. Ez az elv lesz az uj művészetpolitika kiinduló pontja. Ennek a kijelentésnek nem újsága ad súlyt, hanem az, hogy miniszter ajkáról, hivatalosan hangzott el. A művészeti és irodalmi publicisztika már időtlen idők óta hirdeti, mint minden művészet dolgairól való Ítélet magától értetődő ABC-jét, olyan elemi igazságot, mely nélkül nem képzelhető el művészi alkotás. Csak éppen az úgynevezett hivatalos helyek nem ismerték el igazságát. A hivatalos helyek eddig mindig csak egy bizonyos művészeti irányt ismertek el jogosultnak: a konzervatív irányokat támogatták teljes egyoldalúsággal. A folyton váltakozó és fejlődő uj irányoknak legföljebb egy-egy képviselőjét fogadták immel-ámmal kegyeikbe s csak akkor, ha azok olyan kétségtelen sikerre jutottak, amelynek már nem lehetett ellenállni. Az egyszerű tapasztalat is figyelmeztethette volna őket tévedésükre. Szinyei Merse Pált első föllépésekor a hivatalos vélemény ellenséges indulata kedvetlenitette el annyira, hogy hosszú évekig nem nyúlt ecsethez. E sorok írója még ótt volt a Műcsarnokban, mikor Ri-ppl-Rónai József az első képeit kiállította és látott a képek előtt röhögő, gúnyolódó embereket. Miad a két művész ma már büszkesége a magyar művészet történetének. Negyven év előtt meg az egész impresszionista irány gyanú és gúny tárgya volt, — ma már mindenki tudja, hogy festészetünk legtermékenyebb irányai közé tartozott. Természetes dolog: a művészet mindig uj és uj utakon igyekszik megközelíteni a szépség ideálját, ebben az igyekezetben a művész mindig előtte jár a többi embereknek, hamarább veszi észre az uj- szépet, amikor még- a laikus -'nincs fölkészülve a megértésére. Laikus részről tehát-mindig volt és lesz az uj dolgokkal szemben ellenállás... De ha ez a laikus rész egyúttal hivatalos fórum Í6, akkor nem szabad hatalmát az uj, talán még kiforratlan, még inkább kereső, mint találó irányok elnyomására, vagy kompromittálására használni, mert ezzel nem annyira az illető irányoknak árt, hanem magának a művészet fejlődésének. Ez a fölismerés diktálta Hóman miniszter előterjesztését, mikor Horthy kormányzó fölszóli- fásának engedelmeskedve megtette a művészek közötti háborúskodás kiegyenlítését, az úgynevezett müvészbéke helyreállítását azzal, hogy proklamálta az állami müvészpolitika tárgyilagosságát minden iránnyal szemben, azzal a gondolattal, hogy az államnak nem irányokkal kell törődnie, hanem tehetségekkel 6 támogatására számot tarthat a tehetség, ha bármiféle irányhoz tartozik is. Hogy a müvészbékét ilyen alapon is létre lehet-e hozni, az más kérdés. Az a bizonyos tárgyilagos pártatlanság ugyanis érvényesíthető mindenkivel szemben, aki a művészettel törődik, csak éppen a művészekre magukra bajosan. A művész szükségszerűen elfogult. Az a meggyőződése, hogy a munkának az a módja az egyedül helyes, amely szerint ő dolgozik és minden más mód kárhoztatandó. Ebből folyó- lag a művészek közt mindig lesz vita. Kell is, hogy legyen, ez hozzátartozik a művészeti élet higiéniájához. Meggyőződéstelen művész nem művész. S a vita élénk temperamentumu emberek között folyik, tehát nem mindig csöndes é6 mérsékelt hangú. A hasonló meggyőződésű művészek csoportokba tömörülnek s egymást támogatva igyekeznek érvényesülni, más csoportokkal polemizálva, néha háborúskodva is. Ez természetes életjelenség, ezen nem változtathat se m m if é le mű vész etp o 1 i t ik a. De van a nálunk már krónikussá vált művész- háborúnak egy másik, sokkal kevésbé higiénikus oldala: a kiállítási helyiségekért folyó 'harc. Ez tulajdonképpen kenyérharc: a mükiállitás a művész legna<rvobb piaca s exisz tendál is kérdés reá nézve, hogy nyitva legyen a számára minden kiállítási lehetőség. S itt válik a művészek közötti harc keserűvé és a nagyközönséget elkedvetlenitővé. A mi legnagyobb és leginkább látogatott kiállítási helyiségünk a Műcsarnok, amely fölött a Képzőművészeti Társulat rendelkezik. Ebben a társulatban a konzervatív művészek ragadták magukhoz a hatalmat, amelyet úgy gyakorolta, hogy az ujitó művészek részéről állandó volt a pártatlanság vádja: csak a hozzájuk tartozó művészeknek adnak a Műcsarnokban helyet, a másnézeffjeket kiszorítják. Ez a vita annyira elmérgesedett, hogy az ujitó művészek legnagyobb része, művészeti életünkben vezető szerepet játszó csoportok formálisan bojkottálják a Műcsarnokot., aminek kárát látják ők is, a Műcsarnok is. Az utóbbi -leginkább, mert az általa rendezett kiállítások elsekélyesedtek, nagynevű művészek következetesen hiányoznak belőlük 6 a falakat jelentéktelenek középszerű képei özönlik el. A Műcsarnok rendeltetése szerint az egész magyar művészet gyüjtőmedencéje kellene, hogy legyen. Ma nagyjában véve csak egy párt kiállító helye. Az ebből származó vitát a kenyérkérdés úgy elkeserítette, Eogy már a bíróságokig följutottak a hullámai különböző rágalmazási és becsü- let&értési pörök kapcsán. S itt van ideje és tere a miniszter jóindulatú közbelépésének. A Műcsarnok vezetőségét rábírni arra, hogy hatalmát elfogulatlanul használja és újra az egész magyar művészet kiállitó helyévé tegye a városligeti nagy épületet, az elégedetlen művész- csoportok elégedetlenségének okait megszüntetni. Az állami müvé6zetpolitikát, főképpen az ifjú tehetségek pártfogását és a művészképzést ténylegesen a tehetség egyedüli értékmérője szerint gyakorolni. A mai nehéz időkben, melyek éppen a művészekre legnehezebbek, szükség van erre az összefogásra, mert most már nem irányok, csoportok, társaságok, klikkek exisztenciájáról van szó, hanem egyáltalán a magyar művészet exisztenciájáról. jr Ehségsereg ■ a mai kor apokalipszise Irta: NEUBÁUER PÁL A föld minden sarkúiból menetelnek. Nem tudják, merre, nem ismerik a menetelés geográfiai célját. Fantasztikus, szilaj, ködös jövőben vetett hit gomolyog körülöttünk és a lábuk alatt mgereszket a talaj. Seregek, lábuk alatt megreszket a talaj, egyéni vonások nékül: egyetlen arc — az éhség- Minap Londonba meneteltek és elárasztották a külvárosokat. A city! nem érték el, de az éhségsereg úgy hatott, mint a felforrt aszfalt. Aszfaltmélyből törtek elő ezek az ismeretlen, alaktalan hadak, kenyeret követelve azon a helyén a földnek, ahol a kenyér nem tartozott a drága kincsek közé. Ma valahol Távol Kelet mélyén sorakoznak, hogy meginduljanak a nagy és ismeretlen városok és j életközpontok felé: felettük az éhség, az uj apokaliptikus sereg fúriája. És meri modern az apokalipszis, minden metafizikától mentes éhség, a közgazdaság statisztikája beáll egy másik, kézzelfogható fúriának és üvölti a riasztó számokat, mintha korbács suhogna az űrön át Pekingtől Budapestig, Londontól az Azóri szigetekig: Budapesten a létminimum 64 pengő hetekint, de a lakosság na- j gyobbik fele ezt a minímumor sem keresi meg. A Rókus-kórház bejáratánál megfigyeltek egy fiatal leányt (akiről kiderült, hogy igen jó nevelésben részesült és több nyelvet beszél) — a Hűvösvölgyiben l'akik, gyalog jön be. a városba, mert villamosra nem telik. Két pengői keres itt naponta, egy ápolónő jószívűségből megosztja vele az ebédjét és este gyalog megy vissza a Hüvosvölgybe, ahol a két pengőre már vár egy egész család. Ezt a statisztikát a világsajtó nap-nap után megismétli és kiderül, hogy Budapest még Eldo- rádó más nagyvárosokhoz képest. Számok, a nyomor és az éhség számadatai vágtatnak végig a földön: az uj apokalipszis, az uj mítosz . . . A sereg tompa rohama céltalan és uitta- lan —: fellegvárak, amelyek ellen a roham irányul, ledőltek, várkapitányok az őrséggel együtt rég meghódoltak és tanácstalanok, mint az ostromló sereg maga. Castigliouik, Bőseiek, Kreugerek, európai és amerikai milliomosok részben saját maguk ellen fordították a kétségbeesés fegyverét, részben azon töprengenek, hogy minek tartsák tovább a várat. Olt van az arany: lőszer és gránát; de nincs már, akire lőjjjenek: az arany újkori apokalipszise olyan céltalan, mint az éhségseregeké. A nemes fémbe szorult élet nőm tud felszabadulni és ami évezredeken át mágikus erővel elixiT volt, ma halott anyag és minden még mindig ráerőszakolt értéke mellett értéktelen. Minden biológiai folyamat átalakulás s az átalakulás maga az élet. Körforgás láncszeme egy-egy energia és anyagrészecske, de csak addig, amig mozgat, mert mozgattatok, hat, mert engedik, hogy hassanak rá: semmit sem él egymagában és magának, minden a másikból táplálkozik és az egész tápláléka. Az arany gócpont volt, minden energiák összesűrítése és annak ellenére, hogy legkevésbé viseli magán az energiakörforgáshoz szükséges biológiai kvalitásokat, mégis az energiák értékmérője lett. A arany-m ítosz gigantikus, hatalma azonban abban az órában rendült meg, amikor birtokosai a zeniten gondolták és félve attól, hogy megrendülhet, az aranyat kazaimattákban halmozták, hogy az é'et támadásai elől megvédjék- Amióta láthatatlanná lett, elvesztette szuggezlivitását. Ennek csak egy jelentéktelen epizódja, hogy London évszázados tradíció dacára lemondott az aranyvalutáról, Ami nem sikerült a szovjetrendszernek, az arany diszkred Hálása, sikerült áz arany őrzőinek. Az éhező tömegek, elvesztették vele szemben a bizalmukat Az történt, hogy az éhség mítosszá, apokalipszissé tornyosodon és egy darab kenyér leverte az összes filozófiai és nemzetgazdasági rendszert. Az, ami ma történik, nem egyszerű mennyiségi, vagy milyenségi átalakulás, hanem a lelki struktúra lényegbeli megváltozása. Az európai éhség valami elemi erőt képvisel, olyat, amelyet meggondolásokkal nem tudunk parírozni. Ezt azonban nem az éhezők mutatják, hanem az arany birtokosai, akik úgy festenek, mint a pusztában bolyongó zsidók, akiknek hiába volt aranyuk: amig nem hullott manna az égből és Mózes nem fakasztott vizet a sziklából, terméketlen volt minden, amit addig az időpontig a kapitaLisztikus Egyiptomban élt iömeg értéknek gondolt. Azok, akiknél ma fel van halmozva az aranykészlet, zavartan látják, hogy valami végzetes körforgásba kerültek bele: nem tudják az aranyat használni, nem tudják életté formálni, az élet körforgásába beállítani. Olyan látszata van ennek a nagy jelenetnek, mintha az arany elernyedt és a benne zunnyadó eddigi életenergiák kipusztultak' volna. így elevenedett' meg uű’fból az Aranyborjú régi szimbóluma ugyan, de ma nem a nép táncol körülötte, hanem csak nehány ember, vagy mondjuk néhány embercsoport. A tömegeken erőt vett egy uj hit: a kenyér életébe vetett hit. Ez eddig frázis voilt, ópiuma a szerényeknek és senki sem volt olyan szerény, hogy ne nézett volna az arany irányába. Ma a kenyér világot és világiszemléletet jelent és az éhség, a testi éhség, a gyomor átvette nemcsak a pa- rancsnoklást, hanem minden dolgok mértékévé iveit fel. Ha Lenin, az újkori történelem egyik nagy alakja, akkor démoni azért, mert felfedezte és kirajzolta az elsötétült égboltra a kenyér nj formáját- Groteszk számunkra, akik csak annyit tudtunk, hogy enni kell, de azt is tudtuk, hogy a táplálék az életnek csak az alapját képezi és az alap azért van, hogy felépítményt tornyoisit- sunk rá, — groteszk számunkra a kenyértáp- lálék ilyen mértéktelen megnövekedése, dé- mónia ismeretlen köntösben, amelynek a kizárólagosság adja meg az ördögi és nagyon emberi szinét- Mi metafizikának, szociológiának és a legjobb, azaz legértelmesebb esetben közgazdaságnak néztük az életmozzanatokat Most látjuk csak, hogy ezek a rendszerek messze elmaradtak a tényleges darab kenyér mögött. Az élet primitivebb, erőszakosabb, állatibb, egysikübb: az élet az éhség. Ezért van, hogy az irás hatalma nagyon leromlott: az Írástudók árulása az éhség tükörképében mutatkozott meg torzítva és most ez a torzalak dominálja az emberiséget. Mert nemcsak az éhezők seregei indulnak meg újból, hogy leküzdjék a láthatatlan drótakadályokat, megrohamozzák a ki nem ásott árkokat és bevegyék a régen kapitulált várakat, hanem azok is, akik nem éheznek. Akik nem éheznek, megrendülve látják ezt a lelki átalakulást és gondolatban, lélekben szintén menetelnek a céltalan célok, az uj kor felé. A tömegek éhsége meg fog szűnni (ismerős szimptornája a háború utáni koroknak), de nem fog megszűnni az a folyamat, amelyet a gondolatok legmélyén az éhség apokalipszise és az aranymitosz leromlása előidézett: az a valami, aminek ma még nem tudunk nevet adni és amit közelebbről nem tudunk meghatározni, mert hasonlatos ahhoz a kozmikus ködhöz, amely vad iramban forog egy tengely körül — — forog mindaddig, amig egy uj világ nem sűrűsödött össze, ahol minden kezdődik újból. Jankó Jesensky: SOKSZOR JÁRTAM... Sokszor jártam én Magánál a dalért, mely a szivben él, mely pillát huny, amikor néz és elhallgat, hogyha beszél, s hogy magát el ne árulja, gyöngyét mélyre rejti halkan, s itt, a csendes magány mélyén zend&l föl a tiszta dallam, boldogító szűzi dallam, csodálatos, édes lágy dal, dal, amely a szemből villan, dal, mely arcból csap ki lánggal, dal, mit vágytelt szív csak sejtet, elrebegni ajk képtelen: leggyöngédebb, leghalkabb dal, úgy hívják, hogy: a szerelem. Sokszor jártam érte, sokszor, Maga mindig csak nevetett, ajka csengő kacagással zengte ezt a nagy éneket. Nem szerelem az, ami kacag, mert komoly, mi égi dolog, víg kacajjal a szerelem szivet tárni sosem szokott S a nagy ének, a legszentebb, így halt el a kacajokban. Halt, haldokolt. S én lassacskán hazafelé bandukoltam. Fordította: DARVAS JÁNOS. »A szlovák nyelvtanítás kérdéséként Sziklay Ferenc dr.-uak ily cím alatt október 16.-i számunkban megjelent cikkével kapcsolatban a kassai magyar tannyelvű reálgimnázium mellett működő Szülők Szövetségének elnöksége (Eleischmann Gyula dr. elnök, Genhard áléinak és Junger titkár) nyilatkozatot küldött be szerkesztőségünkhöz. A nyilatkozat szerint a Szülők Szövetség6 a cikket úgy hangjában, mint beállításában magára nézve sértőnek találja és ezért a magyar közönség tisztánlátása érdekében kötelességének tartja leszögezni a következőket: — Az uj tanterv a magyar iskolákra sok tekintetben hátrányos. Többek között hátrányos a szlovák órák redukálása is. Amikor a Szülők Szövetsége erről a tervről értesült, foglalkozott ezzel a kedéssel.és azt kivánta, hogy a magyar középiskólákban a szlovák órák száma ugyanannyi maradjon továbbra is, mint eddig volt. Ezen határozatot úgy a választmány, mint a szülőd értekezlet egyhangúan hozta meg. A határozat elfogadásánál távolról sem vezetett senkit az a gondolat, mintha a magyar kisebbségi jogok feladásáról lenne szó, hanem tisztán a kultuszminiszter tanterve ellen való kifogás képezte állásfogLalásuk tárgyát. A Szülők Szövetsége éppen a magyar középiskolák érdekében helyezkedett erre az álláspontra, mert a tanulóknak az éleiben minden pályán szükségük van az államnyelvre és az államnyelv tanításának a magyar középiskolákban való óraszám redukálása esetleg veszélyeztetné a magyar középiskolák létét és jövőjét. A nyilatkozat továbbá hangoztatja, hogy a kassai Szülők Szövetsége a legjobb szándéka és meggyőződése szerint szolgálja a magyar iskola ügyét és féltő gonddal őrködik a gyermekek nevelése fölött. A kassai Szülők Szövetsége nyilatkozatából sajnálattal látjuk, hogy-az érdekelt magyar szülők félreértették Sz-iklay Ferenc dr. jószándékkal irotd cikkének tendenciáját. S épp azét, mivel úgy Sziklay Ferenc dr-tól, niipt szerkesztőségünktől távol állott a sértés méltatlan szándéka, készségesen kijelentjük, hogy a cikk egyetlenegy állításával sem akartuk sem a kassai magyar reálgimnázium .mellett, sem más magyar középiskola mellett miiködő Szülők Szövetsége tagjainak gerinces, meg nem alkuvó magyarságát kéiség- bevouni vagy azt kisebbíteni. — Magyar szentmise Prágában. A Prohászka. Kör ezúton is fölhívja a Prágában élő magyar katolikusok figyelmét arra, hogy minden vasárnap és ünnepnap délelőtt 11 órakor liturgikus magyar szentmise van (némelykor magyar szentbeszéd) a prágai ferene.romiiek belső kápolnájában (Jungmanovo n ám esti), Ö
