Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)
1932-11-05 / 252. (3065.) szám
' y ujyjAjí at x^Juu-xiti ÉHÍNSÉG és politika Irta: RÁCZ FAL Ez igy, egymás mellé őMitva kissé furcsa, mert általában nem igen szokott egyiknek köze lenni a másikhoz. Éhínség és politika, két különálló fogalom még országos viszonylatban is, de nem választható el egymástól Ruszinszköban, aíhol még az éhínséget is igyekeznek bizonyos politikai célok szolgálatába állitand. Nem maga az éhínség, mely a válság hatványozott .mértékű jelensége Ruszinszkóban, de az a mód, ahogyan ezt az éhséget a kormányzati körök e területen kezelik. Senki sem felejtette még el, hogy amikor az elmúlt télen a ruszinszkói éhínség a tetőfokra hágott, úgy az ungvári országos hivatal, mint annak jelentése alapján a kormánykörök eltussolni igyekeztek e katasztrófának igazi arányait és szemben a jelentésekkel azt állították, hogy ez az éhínség nem haladja meg a Ruszinszkóban minden télen fellépni szokott éhség méreteit. Ugyanígy végeztek a munkanélküliséggel is- Ismét csak az országos hivatal jelentéseire támaszkodva „kimutatták*, hosry egész Ruszinszkóban alig pár száz munkanélküli lézeng, a baj tehát nem olyan nagy, mint ahogy azt a bel- és külföldi újságok világgá kürtőjük s ahogyan azt — az ellenzéki pártok, nyilván politikai tendenciával — beállítják. Ezzel a túzok-politikával azonban Prága sehogyan sem tudta magáról a felelősséget elhárítani. A ruszinszkói éhínség réme az egekig nőtt és tulgajjongta a hivatalos sajtólármát, mely el igyekezett terelni a közfigyelmet erről a felette kellemetlen problémáról. így kezdték meg a segélyezési akciót, melynek azonban mindjárt a kezdete valahol a panama mocsarába rekedek Végül is tenni kellett valamit és az ungvári országos hivatal a segélyezési akció vezetésével Beszkid Sándor dr. főtanácsost, az országos hivatal kultur- és vallásügyi referensét bízta meg. Beszkid dr. az őslakos tisztviselő becsületességével fogott hozzá úgy a helyzet tanulmányozásához, mint a segítés módozatainak és eszközeinek kijelöléséhez. Mihamar megállapította és ezt hivatalos jelentésében a kormány tudtára adta, hogy a ruszinszkói hegyvidéki lakosság — mely még régebben sem tudott megélni a saját földje termékeiből s akkor is erdei munkálatokra, ut- és közópitkezésre, Amerikába való kivándorlásra, az Alföldön való aratási munkára és ipari telepeken való alkalmaztatásra volt utalva, hogy mindennapi kenyerét megkeresse — ma mind ©nélkül áll. A fakitermelés szünetel, az ipari telepek állanak, az Amerikába való kivándorlás megszűnt s csupán a közmunkák csekély része nyújt még inségkenyeret a ruszin népnek- Beszkid dr. megállapítja, hogy az aratási munkálatok is csak a világháború kitöréséig jelentettek kereseti fonást a hegyvidék szegény lakossága részére, „mely tömegesen vett részt ezeknél a munkálatoknál a magyar Alföldén. “ Ma már ez nincs meg, ismeri be Beszkid dr. és ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy a gyárak egészben vagy részben beszüntették üzemeiket, pedig a gyárakban foglalkoztatott munkások száma az őslakosság számához viszonyítva jelentéktelen, még akkor is, ha ezek teljes üzemben vannak. Beszkid dr. szerint tehát az ungvári országos hivatal azért mutatott ki oly csekély- számú munkanélkülit Ruszinszkóban, mivel ez a „hivatalos kimutatás csupán a gyári munkásokra vonatkozik." Ha tekintelibe vesszük azonban — írja jelentésében Beszkid dr. — a faipari vállalatok üzemeinek beszüntetését és az aratási munkálatok teljes, vagy részben való hiányát, akkor kitűnik, hogy a hegyvidék lakosságának tulajdonképpen 50 százaléka, más körzetek lakosságának 10—20 százaléka munka nélkül van. Mit jelent ez? Nemde azt, hogy valótlan jelentést küldtek tavaly Prágába és igy Prága könnyen moshatja kezét attól, hogy az összes ruszinszkói szükségmunkákra (szám- szerint 41-re) mindössze 1 millió 121 ezer koronát utalt ki egy évre. Akkor érthető, hogy az úgynevezett „étkező" 10 koronás szelve-, nyék összege egész Ruszinszkóban ez év folyamán mindössze 1 millió 120 ezer koronát tett ki. Akkor nem csodálkozunk rajta, hogy a tengeri akció céljaira engedélyezett 848 vagon tengeriből mindössze 345 vagont hoztak be s ebből is jelentékeny rósz a spekuláció kezébe került, ami pedig ‘a népnek jutott, azt is 72—88 koronás áron volt kénytelen az éhes ruszin megvenni. De nem vette meg, nem volt és nincs pénze rá. Ebiből származott aztán a helyzetnek az a hamis képe, hogv Ruszinszkóban nincs óhinség, hiszen már a tengeri sem kell a népnek. Vagy vegyük a vetőmagakciót, mely köz- tudomás szerint a legnagyobb botrányba fűlt s akkor nem marad más hátra, mint a gyermekek részére juttatott és a négy téli hónap alatt osztott ingyentej, melyre Prága — 8000 gyermekről lévén szó — 800 ezer koronát áldozott. Mi más ez, mint vizcsöpp a tengerben? Ugyanígy fest az élelmezési akció is, mely 8000 gyermek részére 180 ezer koronában, van beállítva, mig a rubaakcióban mindössze 1000 gyermek részesült egész Ruszinszkóban, 100 ezer korona költséggel, nem is szólva arról, hogy 240 gyermeket helyeztek el iparosoknál és mezőgazdáknál, nyilván tanoncként, vagy szolgaként, szintén kerek 100 ezer koro- j na költséggel A jelentés megemlíti még, hogy az ország is 377.000 koronát irányzott elő az ínség enyhítésére, de ezt főként a szociális és karitatív egyesületek kaptáik. Ha ebben az összegben ,benne van az a 250 ezer korona is, amit a napokban a munkácsi „Selsky Hospodár" nevű cseh agrár-jellegű egyesületnek utalt ki az országos hivatal (főiként személyzeti kiadásainak fedezésére), akkor vajmi kevés jutott ebből az éhinségesekn-ek, Beszkid dr. jelentésében azt is megállapítja, hogy a ruszinszkói burgonyatermés két hónapra sem elegendő. Nincs tehát tavaszi vetőmagra való se, mert mig rendes éghajlati viszonyok mellett Ruszin,szkóban 3 millió méter,mázsa burgonyát termelnek, addig ez évben alig 1 millió mótermázsát takarítottak be. Azt javasolja tehát, hogy legalább 500 ezer métermázsa burgonya behozatalára van szükség, melyből 50—100 ezer métermázsa ültetésre, 100 ezer mázsa szeszfőzésre, 300 ezer mázsa pedig fogyasztási célokra esnék. Eddig az inségakció gazdasági része. Megdöbbentő helyzetkép, silány segítség és reménytelen jövő, ahol 100 millióra lenne szükség, hogy az ország gazdasági vérkeringése meginduljon, hogy e terület népei gazdaságilag talpraállittassanak és ismét hasznos adófizető alanyokká gyarapodjanak, arra sincs remény, hogy a közeledő télre 3—4 milliós pillanatnyi segély érkeznék Ruszinszkóba. Jött tehát helyette a politika. A nyelvi politika, mellyel tizenhárom éven át mindig igen jól el lehetett intézni a legveszélyesebb problémákat, mint például az autonómiát. Ezt is a nyelvkérdés fel sain re vetésével „intézték" el már néhányszor. Most az éhínséget. A népet valamivel mindig foglalkoztatni kell. Az utóbbi időben túlontúl sokat foglalkozott a gyomrával, mert üres volt. Ma is az, de ha még tovább fog ezzel foglalkozni, az kellemetlenné válhat. Jött tehát a jól 'bevált kézibomba: a nyelvkérdés. Prága egy jól irányzott dobással idelóditotta és a bomba felrobbant. Óriási ribillió keletkezett a robbanás nyomában. Egyszerre mindenki elfelejtkezett arról, hogy itt többszázezer embernek nincs beteyő falatja, hogy itt éhínség gmsszál; és a gyermekek ezreit pusztítja a bélhurut, meg tuberkulózis. Egyszerre elfelejtette mindenki, hogy a tél beálltával megfagynak a ruhátlan gyermekek és elhullanak takarmány thiiján a még meglevő háziállatok. Ez most mind mellékes. A cseh agrárpártnak, mely ezekért az állapotokért főként felelős, igen jól jött ez a nyelvkérdés, ez az ukrán-nagyorosz ellentét. Gyűlések, kongresszusok, lapcikkek és ankétezések szólnak arról, hogy a ruszin népet nem az fogja boldogítani, ha a saját népnyelve helyeit megtanítják az ukrán dialektusra, hanem attól fog meghízni', ha megtanulja a nagyorosz nyelvet. Prága politikája tehát sikerült. Kenyér helyett jött a sokkal olcsóbb és mindig vámmentes nyelvkérdés, Akár az ukrán, akár a nagyorosz irányzat győz, Prágának mindegy. Fő az, hogy a nép nem kenyérért, nem burgonyáért és tengeriért kiabál, hanem tankönyveket követel , Ukrán helyett nagyorosz tankönyveket. A ruszin gyermekeknek nincs jártányi erejük, nem bírnak az iskolába el vánszorogni, de az nem baj, a fő, hogy az iskolában olyan tankönyvek legyenek, amilyeneket a többség akar. Beszkid Antal dr. kormányzónak minden éhínséget leküzdő akció helyett legszentebb és legsürgősebb feladatává tették, hogy tankönyveket approbáljon. A nép veszhet éhen, a fő az, hogy a gyermekek a kormányzó által approbált tankönyvből tanulják meg a nagyorosz nyelvet... És amikor már a nyelvi kérdés kultúrpolitikájának hullámai az éhínséget teljesen maguk alá temették, akkor jón a legzseniálisabb taktikus: Dórer, iskolaügyi miniszter és hirlapílag teszi közzé, hogy szó sincs itt ukránizálásról, hiszen Ruszinszkóban Összesen 41 tankönyvet engedélyezett eddig a kultuszkcrmány, de ebből mindössze 5 tankönyv engedélyezése esik az ö hivataloskodása idejére. Dérer a két irányzattal szemben a harmadik, az elhallgatott és legszimpatikusabb'irányzat mellett foglal állást és kijelenti, hogy „Podk. Rusz statútuma, mely még érvényben van, úgy intézkedik, hogy a népiskolákban a helyi népnyelvnek kell oktatási nyelvként szerepelnie.41 tehát se ukrán, se nagyorosz! Dérer ezután kategorice kijelenti, hogy „a közoktatásügyi minisztérium eddig egyetlen tankönyvet se engedélyezett, amelyet ukrán irodalmi nyelven írtak volna.44 Letagadja, hogy itt ukranizálásról lenne szó, Semmilyen különleges intézkedést nem tett s az augusztusi rendelete sem tartalmazott egyebet mint hogy megerősítette a dolgoknak azt az állását, amelyet miniszteri hivataloskodása előtt Podk. Kúsznak Csehszlovákiához való csatolása óta hosszú éves gyakorlat teremtett meg. Kijelenti végül, hogy nincs oka ezen a régi állapoton változtatni. Más kérdés, hogyan lesz rendezve ez az ügy a jövőben, mihelyt Podk. Rusz autonómiája érvénybe lép — rögzíti le a miniszter végső argumentumként s ezzel a maga részéről be is fejezte. Kérdés most i már? Mire való volt ez a közelmúlt! nagy kongresszusozás, mire ez a nagy sajtóháhoru, ha a miniszter nem csinált semmit? Nem de, csak arra volt jó, hogy elterelje a közvélemény figyelmét az éhínségről, a nyomorról, a munka- nélküliségről és az elégedetlenségről. Prága tehát isimét győzött. Kenyér helyett legyőzte az óhinség és munkanélküliség rémét — politikával. Nyelvi politikával, hogy ha már nincs kenyér, melyet a ruszin nép a szájában forgathat, forgassa az ukrán, vagy a nagyorosz szavakat, mert elvégre mindegy, hogy melyikkel szidja a nép az összes kormánypártokat, amiért Ruszin- ezkót ennyire magárak agy Iák ... KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből (44) S Thököli elindult ekkor Munkácsról, miután előbb érzékenyen elbúcsúzott fiatal hitvesétől s két mostohagyermekétől. Amikor utoljára ölelte meg Ilona asszonyt, megkérdezte tőle, fogja-é majd védelmezni Munkács várát? — Az utolsó csepp vérig, édesuram! — válaszolt Zrinyi. Ilona s érzékenyen ölelte vissza Várad felé készülő urát, akit mindennap temérdek gond emésztett akkoriban. Kassa felől teméntelen ágyúval közeledett már Caprara generális, hogy megvévén Munkács várát, a föld ezinéig pörkölje le falait. Szálltak a hirek, szálltak mindenfelől. Úgy tudták ezek a hirek, hogy Ibrahim, a váradi basa testvérmódra fogadta a kurucki- rályí, aki egykori hadainak roncsaival ereszkedett alá Váradig. Szünetlenül mosolygott a basa, fényes kísérettel lovagolt Thököli elé, jobb- felől engedte maga mellett a daliás fölkelővezért, aztán a térés mezőn, az ozmán tábor leg- közepén emelkedett sátrába tessékelte be maga előtt, föltűnő előzékenységgel. Odabent aztán, a felkelők nehány kapitányának jelenlétében, tanácskozás indult meg Kassa visszahódoltatá- sára, a basa megcsodálta Thököli terveit s éles eszét, sok szerencsét kívánt neki s aközben jámborul mosolygott. Tanácskozás után Ibrahim ebédre hivta meg Thökölit Szepessy Pállal együtt, amelyre gyanútlanul ment el a kuruckirály. A basa..jókedvű volt most is, egyre- másra borral kinálgatta Thökölit, akinek gyanússá kezdett válni, hogy a basa maga is iszik, noha ezt tiltja neki a Korán. Még gyanusabb- nak találta később, hogy észrevétlenül fegyveres szolgákkal kezd megtelni a sátor ebédlő- terme. Rosszat sejtve fölállt azzal az ürügygyei, hogy nem jól érzi magát. Hanem lekésett! Mert most már leplezetlen gúnnyal nézte végig a basa: — Üljön csak vissza nagyságod ... Hátra van még a feketeleves! Abban a pillanatban elszürkült a kuruc- király. Mert ugyanabban a pillanatban fegyveresek rohanták meg s vasraverték. És ugyanabban a pillanatban fakóra vált az arca Szepessy Pá-lnak is, lengőezakálla pedig remegni kezdett. Felzörrent a helyéről Szepessy Pál s fegyverek súlya alatt csörögve kirohant a sátorból. Ott aztán elkiáltotta magát: — Legények! Hé, legények! A török hitetlenül, pogány eb módjára vasat rakatott fejedelmi urunk kezére-lábára! Meneküljünk, legények! Majd megálljuk még ezért a mi bosz- szunkat! Néhány szempillantás alatt megmozdultak a 'Szepessy Pál ordasai. Lehettek tizezeren. Ám a kuruckirály kiszabadítására nem gondolhattak többé, mert akkorára háromszor annyi kontyos vonult föl ellenük s fogta közre a basa sátorát. Szepessy Pál lovára vetette magát s megindult az Ecsedi-lápok irányának. Tizezer méreg- től-égő ordas indult meg utána. Zörgő kardokkal, káromkodva. Távolodtak sötéten, mint variami fenyegető földi felleg. És Szepessy Pál visszafordulván ekkor, megrázta kemény ökleit Ibrahim basa felé: — Megálljatok, kutyák! S továbbhúzódtak fortyogó indulattal és le- oeüggesztett fejjel. Egyelőre valahová az Ecsedi-lápok mögé igyekeztek megvonni magukat, hogy ott dönthessenek nyomorult tehetetlenségükben, mitévők legyenek aztán? Legelői ment Szepessy Pál, utána kapitányok, hadnagyok, meg a közrendü vitézek. Ma- lomkő-bu terhe húzta a nyakát Szepessy Pálnak s egyszer föl is kiáltott emésztő gondjai közül: — Inkább Wer da, mint Allah! Istenemre fogadom, megtépem még a basa szakállát! Azalatt szálltak a hirek mindenfelől. Ezek a ihirek sebes szárnyon szálltak el Gerla falváig is, az ország északi hat ár karimáján. Megtudták mindenfelé, hogy Ibrahim basa ökrös-szekéren vitette el a kuruckirályt először Temesvárig. S azt a kegyet kérte csupán a szultántól, hogy mint hitszegő gyaurt, aki össze akart állni a bécsi császárral, saját kezével zsineg el te theese meg. Thököli megvasaláea után sorra nyitotta meg kapuit a német előtt Eperjes, Ungvár, Regéc, Patak, Ónod és Szolnok vára. Csak Munkács állott még! Caprara generális körülvette a várat s teméntelen ágyúját a falaknak és bástyáknak szegeztette. Ugyanakkor fölvonultatta a bombavető mozsarakat is. A hadak lihegve várták a parancsot, hogy megrohanják a meredek hegyet. Ez esztendőnek végén méteres hó este be Munkács környékét, meg a Verhovinát. Caprara generális először Petneházy ezredest (aki reménytelenségében német részre állt át azóta) küldte föl Ilona asszonyhoz, hogy adja föl a várat. Úgyis vége már minden erőfeszitésnek... Zrinyi Ilona válasza ennyi volt: „Az utolsó csepp vérig!44 XX. Csak Munkács vára állt még! Caprara, amikor újabb fölszólitásaira nem is válaszoltak többé, ostromot rendelt el a falak és bástyák ellen s ugyanegy pillanatban dörögni kezdett valamennyi ágyutelepe. Ágyúgolyók törték a sziklákat s tüzesbombák durrog- tak a vár fölött. Ilona asszony visszaágyuzta- tott. És most, mikor az egész világ elhagyta s már csak ezen az egy ponton tartotta magát a magyar, Caprara generális tehetetlenül csikorgatta a fogát. Hisz minden császári katona megértette, hogy itt kell pusztulnia e fellegtörő sziklák alatt... De Munkács védői is elkészültek a halálra. Ott áll Munkács vára ma is még a Verhovina alatt, a sikságból merészen felszökő sziklakup tetején ... Akkor a vár körüli kevés szabad lapályt nem számítva, zengő' erdők fogták közre. Bevehetetlen kőfal s mély csatornák és árkok őrizték s ugyancsak árkok választották el az egymás hátába ágaskodó három erődöt is. Mind a három erődbe egyetlenegy kapu volt bevágva s valamennyi kapuhoz egyetlenegy, keskeny és merész szirtek közt kanyargóit fojszéditő ösvény vezetett föl. Bevehetetlennek tartotta mindenki. Annál inkább, mert, odabenn olyan legények esküdtek föl Thököli libertás-zászlójára, akiket maga a kuruckirály válogatott ki hitvese oldalára. Egv- től-egyig vígan mentek a halálba s a felszólításra, hogy adják meg magukat császári kényre, harsogva röhögtek egy nagyot. Radics Endre volt a várnagy, renditihe tétlen hivő a kurucűgynek, Róna asszony mellett viszont Absolon Dániel maradt a tanácsadó, aki Thököli ifjúkori bizalmasának számított. Esténkint, mikor a téli nap véres szemmel nézett, vissza a mesz- szi Zemplén hegyláncának kúpjairól, Ilona asz- szony gyászszinü ruhában, páncélba szorított mellel állt ki egy-egy bástyaszirtre, vakmerőn nézve faxkasszemet Caprarával. Oldalán ott állt a tizesztendős Ferkó is, bánatos szemével mélázva el a hóbafulladt tájon, mintha megsejtette volna, hogy tizenhét-tizennyolc esztendő múlva ugyanezekről a hegyekről fog leereszkedni — Esze Tamás háromezer gubás ruszinjának élén — a felsőtiszai síkságra, az Istenért és a szabadságért! És mig Caprara generális minden reggel uj rohamra indult a sziklafészek ellen s trombiták recsegtek és dobok doboltak, a vár minden védőjét lázadónak hirdette szét. Ugyanakkor a 'Császáriak egy másik része nagy sáncokat kezdett hányni a várkapuval szemközt, az övig- érő hóban. A levegő is reszketett az ágyú dörgésben. így jött el észrevétlenül az 16S6-ik nagy esztendő s magas hó alatt szunnyadozott a vár környéke és az egész Verhovina. S ezt az egyhangúságot csak a farkasok verték föl, melyek falkáklban csatangoltak üvöltözve. S versenyüvöltöztek velük a télben Szepessy Pál ordasai, akik azóta, hogy a váradi basa vasraverve küldte tovább a kuruckirályt, rótákra szakadozva csatangoltak Erdély nyugati szélein 6 a Verhovina magaslatai alatt. És noha többet dideregtek a valóságos farkasoknál, rezesorru Majos Ferenc 6 a dültedthomloku Tulok György ■nem szűnt meg keseríteni őket a német ellen, mialatt Szepessy Pál — fia és Keczer Gábor társaságában — valahol Huszt, vára mögött beszélgetett bele gyakran a fonnyadt szakállába. Majd a fejét törte össze, hogy mitévő learven, régi és megfogyatkozott legényei pedig valami hatezren csatangoltak fel és alá céltalanul. E legények a német nevére öklüket rázták fenyegetőzve. A lesoványodott kurucok közül százan meg százan szerettek volna feltörni a íéiklavárba, ámde minden reménykedésük megtört a várat körülözönlött császári hadak te- méntelenségén, Téli alkonyainkon ki-kiálltak tehát az erdők szélébe s onnét kihajolva, éhségtől csillogó szemmel nézték-nézték a várat, melynek legfelső fokán, gyászszinü ruhájában, ott állt olyankor Zrinyi Ilona és mig szoknyája csattogni kezdett a szélben, őt magát titkolt könnyek fojtogatták láncravcrt ura miatt való vágyakozásában. i ii lm ■■ni— —hm mi ■ in u~ iiinnfimi———niHHBi
