Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)
1932-11-27 / 271. (3084.) szám
1932 november 27, vasárnap. ^R^GAI-Ma<AaRHIMiM> 13 MILYEN IDŐ A délnyugati légáramlat előrenyomulása a köztár. saságban enyhe, esős időjárást idézett elő. — Időprognózis: Felhős, enyhe, délnyugati széllel, később a hegyekben hűvösebb— A magyar nemzeti párt gyűlése Böősöit, Kom cár ómból jelentik: A magyar nemzeti párt sikerűit népgyü'léet tartott a napokban a csallóközi Böős községben. A szövetkezet nagytermét zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt Pe« ez ár Béla a helyiezervezet elnöke, majd Füssy Kálmán szenátor beszélt. Füssy megilletörtesse! emlékezett meg Nagyatádi Szabó István volt magyar földmivelésügyi miniszterről, a kisgazdapárt- egykori vezéréről. Hódolattal kell meghajolnunk nekünk is Nagyatádi emléke előtt — mondotta — aki méltó helyére emelte a magyar kisgazda társadalmat, önbizalmat öntött beléje, de egyúttal a magyarságnak a nemzeti eszmében való egybeforrasztását tette kötelességévé. A szenátor beszéde további folyamán aktuális gazdasági és politikai kérdéseikkel foglalkozott nagy figyelem mellett. Utána Koczor Gyula pártigazgató volt nemzetgyűlési képviselő magyar összefogásra buzdította a hallgatóságot. Végül Méhes Rudolf titkár pártügy ékről számolt be. xx Minden magyar és másnyelvii könyvet, kottát, fo’yóiralot gyorsan és olcsón szállít Steiner Zsigmond, Rratis’ava, Ventur u. 22. Jegyzékek ingyen. — Zsarolólevelekkel árasztja el egy budapesti bűnszövetkezet a gazdag embereket. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A rendőrség széleskörű nyomozást indított egy titokzatos társaság leleplezésére. A társaság a „Berlini Ti gr issz-ö vétség" aláírással zsaroló és fenyegető levelek tömegével árasztja el az előkelő személyiségeket ás gazdag embereket. Egyelőre nem tudni, hogy büne-zövetkezet-ről, vagy izgatott képzeletű gubancok éretlen tréfájáról van-e szó. Érdekes, hogy az Operaházat is megfenyegették levélben és telefonon, hogy amennnyiben szombaton az Otbello előadásién zsidó staitiszitálkait aűlkaillmiazniak, akkor botrány lesz. Az Opera-ház elleni akciót- a rendő.scg külön választja, mivel ezek a fenyegető levelek valószínűleg az elbocsátott statiszták bosszumü- vének tekinthetők. Reumatikus fájdalmak házi-kezelése. Köszvény, izületicsiiz. dagadt végtagok és minden meghűlésből eredő fájdalmait nem csak csillapítják, de legtöbb esetben teljesen megszüntetik a Thermialux ultravörös (mesterséges) napsugarak. A Thermialux hősugarak, a természetes nap ültravörös hősugarait teljes értékben pótolják és mélyen behatolnak a testbe. Hatásuk csupán a beteg testrészen összpontosul és nem teszik ki a test egészséges részeit felesleges izgalmaknak. A Thermialux mesterséges napsugarak hatása alatt fájdalmai azonnal enyhülnek és a jobbulást közvetlenül érzi., Kezelése egyszerű, áramfogyasztása kevés. Árajánlattal, a fizetési feltételek ismertetésével és prospektussal 2 koronás válaszbélyeg ellenében szolgál a C- S, R. egyedelárusitója, M. Wanke patentvertrieb, Bratislava, Spitálska u. 40 III/12. — Betört a saját lakásába — öthavi fogházat kapott. Nyitrai munkatársunk jelenti: Érdekes betörési büuperböfi hozott tegnap ítéletet a nyitrai bíróság. Bilik János alsóváradii gazda évekkel ezelőtt kivándorolt a családjával Francia-országba, majd múlt év novemberében hazatértek, de ettől az időtől kezdve Bilik nem dolgozott többé, hanem megtakarított pénzét elitta és rémévé lett a családnak. Felesége egy dorbézolás után. amikor részegen tért haza, kiadta az útját. Bilik továbbra is szorgalmasan járogatta a kocsmákat és mámorát háza padlásán aludta ki. Midőh pénzforrásai bedugultak, elhatározta, hogy minden körülmények között pénzt szerez. A kéményen keresztül mászott be a saját lakásába s összeszedte a keze-ügyébe került értéktárgyakat, amiket pénzzé tett s a pénzt megint csak kocsmában hagyta. Felesége följelentésére a csendőrség eljárást indított. A nyitrai bíróság előtt Bilik azt hozta fel védelmére, hogy nem követhetett el betörést a saját lakásába s amit magával vitt-, az közös szerzemény volt, s legfeljebb a fele illeti meg az asszonyt. Különben is munka nélkül volt-, nyomorgot-t, s ezek a körülmények bírták arra, hogy a kéményen keresztül látogasson el a saját lakásába. A bíróság öthavi fogházra ítélte. xx Fontos azok számára, akik egyedül borotválkoznak. A mai idők fontos követelménye — legyünk naponta simára és tisztára borotválva. Az uj egy- és kétélű pengék számára készült Allegro élesi tő készülék lehetővé teszi ezt. A jó pengét egy évig is élesen tartja, kellemes borotválkozást tesz lehetővé és sok pénzt takarít meg. Mindenki, aki Aílegro-t használ, el van tőle ragadtatva. Mutathassa be magárnak ezen uj modellt szak üzletekben. Ideális és hasznos karácsonyi ajándék. SzmHÁzKónyvKabTaRA, Liszt Ferenc barátnőjének emlékiratai Könyv, amely nem költött mese és szövevényesebb, dusabb minden mesénél; való élet szenvedélye és tragikuma, a szerelem nagy könyve emlékezések formájában. d‘Agoult Mária grófnő feljegyzései ezek, egy asszonyé, aki Liszt Ferenc barátnője és Wagner feleségének, Cosimának anyja volt és maga is kimagasló tehetség, aki Dániel Steril álnév alatt irt regényeket nagy sikerrel az akkori Parisban. Ezek az emlékiratok sokáig meg- közeJiíheteílenek voltak és most rostáltan jelentek meg német nyelven: Marié cFAgoult „Meine Freundschaft mit Franz Liszt“ (Cári Reissner-Verlag, Dresden.) A Liszt irodalom igen bő ugyan, de hiányzott belőle a közvetlenség. Életének egyik determináló eseménye, a grófnővel való ösz- szetalálkozása, nem nyert eddig kellő súlyt és kifejezést, mert előbb meg kellett szólalni annak, aki döntő hatást gyakorolt a fiatal magyar zenészre. Annál fontosabb volt ez, mert d‘Agoult grófnő nemcsak mint Liszt partnere és mint asszony volt nagy, komplikált ás rendkívüli, hanem egyéniség, akivel Liszttől eltekintve is önmaga kedvéért kell és érdemes foglalkozni. Régi francia nemesi család sarja, Paris egyik szellemi és társadalmi központja, romantikus hajlamával már fiatal korában egy a szocializmusért küzdő férfi felé hajtja, de nem engedik, hogy az övé legyen és ezért férjhez megy a legelső „jó par- tihoz“ és ez d‘Agoulf gróf lovassági ezredes. Házában kora legnagyobb színészei szerepelnek és a vendégek közt ott látni Paganinit, Sonn- tag, Pasta és Malibran énekesnőket, zongorájánál Rossini, Liszt és Chopin foglalnak helyet. Filozófiával és természettudománnyal foglalkozik, — mindezt a legnagyobb köny- nyedséggel és keccsel. Nyolc évi házasság után újból kitör a romantika és hirtelen elhatározással ott hagyja családját és követi Lisztet, aki akkor Svájcban és Olaszországban hangversenyezik. Barátságuk öt évig tart, aztán hirtelen megszakad. Persze sűrűn leveleznek egymással, külföldön rendszeresen találkoznak, de nem élnek huzamosabb ideig együtt és végre 1844-ben véglegesen szakítanak egymással. A grófnő azonban nem szűnt meg Lisztet rajongva szeretni és benne látja élete végéig a nagy ember és férfi eszményképét. Feljegyzéseit annak köszönhetjük, hogy a szenvedélyes asszony a világ előtt tisztázni akarta magát és Liszt Ferencet. Terve ke- ersztülvitelében a halál megakadályozta, de számos feljegyzése elegendő anyagnak bizonyult a részleges memoárok összefoglalására. Sok helyütt hézagok és hiányok mutatkoznak, a grófnőnek itt ott gátlásai lehettek és nem mondott el mindent, de a könyv főerőssége, hogy amit benne elmond, igaz és őszinte, mély és megrázó. Élete drámai lefolyású volt és a szellem megnyilatkozásáért folytatott küzdelem: szellemi erő és anyagi életsors tör itt egymásra és a keretet két egyéniség nyújtja, akik szavaikkal és tetteikkel belenyúlnak a történelembe. A könyv középpontja Liszt Ferenc, a zene óriása és szenvedélyektől űzött szerelmese az életnek. Nem talál nyugtot sehol, sem a zenéjében, sem asszonyi szerelemben és bár mindig a legjobb szándékkal veszi kezébe a dolgokat, torzó minden, ami rajta keresztül megszületik. Az életirások áradatának korában élünk ugyan és már alig van hires ember, akiről ne irt volna valamelyik Emil Ludwig, de d‘Agoult Mária grófnő könyve ma is a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot, hiszen egy-egy rövid feljegyzéssel egész világot tár elénk. „Ha elég erősnek érzem magam, Dante és Faust-szim?óniát fogok írni“ — írja Liszt 1839-ben. A grófnő ezt teszi hozzá: „1866- ban olvastam újra ezeket a sorokat, huszonnyolc évvel később! Mit tett Liszt ezzel a huszonnyolc évvel és mit tettem én ezalatt? ő Liszt abbé, én pedig Dániel Stern vagyok! Mennyi kétségbeesés, halott és halál, mennyi sírás, könny és szomorúság köztünk...“ Kétségbeesés, szomorúság, rajongó és lángoló szerelem, gigantikus zenei tervek és letörések, lelkesedés, önmagába vetett hit és kétség ennek a könyvnek a tartalma. Ritka tartalom; két nagy élet végső bölcsesége. (np.) Budapesti hangversenykét Színház, november 26. S. Gervay Erzsi, a kiváló dalénekesnő, ezidei hangversenyén még azoknak is meglepetést szerzett, akik képességeit ismerik. Szépen telt hát előtt, pompás diszpozícióban énekelt egy- egy sorozat Schubert- és SclmmCnn-dalt, majd a szünet után Zádor Jenő, Kelen Hugó és Molnár Antal magyar opuszai, végül pedig Respighi, de Falta és Obradors itt nagyrészt újdonság- számba menő dalai következtek. A zene rajongó szeretető érzik a művésznő jól átgondolt és finoman cizellált előadásán. Az érzelmi skála majd minden árnyalatát felölelő műsorból mégis kiragadjuk a sejtelmes fényű, halk lírai darabokat, amelyekben a hangkultura s főként az ideális pianok tökéletesen érvényesültek. Minden dalhangulatot híven elénk állít a művésznő magas intellektusával, de mintha egyre a lágy lírai vonalakat keresné s ha azokhoz érkezett, akkor valóban fölolvad a költeményben. Ilyen ihletett volt , Schumann Frühlingsnachtja és Schubert Pisztrángja, amelyekkel zajos sikert aratott. A magyar ciklusból kiemeljük Molnár Antal kényes dalának lendületes interpretációját. Herz Ottó tökéletes zongorakiséretu nagyban hozzájárult az est sikeréhez. Riegler Ernő orgonaestje komoly művészi esemény. A kiváló művész virtuóza és legalaposabb ismerője a hangszerek fejedelmének. Elmélyülő gondosság, nagy stilusismeret és ritka regisztráló művészet jellemzik játékát. Pompásan keveri ki a különböző korokhoz illő orgonaszóinkét anélkül, hogy szem elől tévesztené a legfontosabbat: az igazán fenséges, tiszta or- gönaszerüeéget. Nem puffogó zenekari hatásoI Higiénikusan Olcsón ruhafestövegytisztitégyár BaRská-Bystrica Gyorsan Szakszerűen kát utánoz, hanem megmarad az orgonaszabta keretben. S előadása mégis változatos, magá- valragadó és meggyőző. Az orgona legjobb magyar virtuózai közé számit. Érdekes műsorát Bach egyik monumentális Prelúdium és fugájával kezdte. Majd bemutatta Liszt „Ad nos, ad salutarem unciám" cimii fantáziáját, amelyben a zseniális magyar mester az orgonamüvéezet ősapjának, Bach Sebestyénnek stílusából merített-. Egyébként hangzásban és fölépítésben Liszt egyik leghaladóbb szellemű müve a hatalmas fantázia, amely mintha a mi századunknak készült volna. Végül König Péternek, a szegedi zeneiskola jónevü igazgatójának e-moll szonátáját játszotta Riegler Ernő, aki a hálás mii kontrapunktikus szépségeit biztos kézzel aknázta ki. A hangversenyen közreműködött a Szent István-bazilika vegyeskara, amely Budapest legjobb egyházi kórusa. Demény Dezső vezénylésével megszólaltatták a 16. és 17. század mestereit, valamint a japán Ysasi melodikus templomi müveit kiegyenlített hangzásban. Győri Pál dr. régi olasz áriákon, Schubert, Schumann, Strauss és Wolff dalokon kívül egy csökön, népdalfeldolgozást is énekelt multheti hangversenyén. Nemes hatáseszközökkel építő, igen fejlett muzikalitása előadása most is rokonszenvesen bontakozott ki s meghozta számára. szépszámú közönségének hálás elismerését. Vaszy Viktorról már tavaly megírtuk, hogy a legtehetségesebb fiatal magyar karmester. Ahogy a zenekar mámoros hanghullámaiban elmerülő egyéniségét figyeljük, minden taktusánál megerősödik érzésünk, hogy a száz-fejű, sokszínű nagy instrumentummal él és teremt. Ismeri az orkeszter hangszereit, pompás ösztönnel dolgozza ki belőlük a szólamok daliami fényét és csengését. Egészséges fölfogás, igazi mii vész t e m p e r a m eh t. u m hajtja őt és emeli föl a muzsika tisztult szférájába. Csak örömmel láttuk, hogy a fiatal karmester mozdulataival ezúttal takarékosabban bánt. Kevés, de kifejezőbb eszközökkel többet adott a müvekből és önmagából. Mozart Varázsfuvola nyitányával indult az est s már ezzel figyelmet keltett. De a dirigens képességeit C-ésar Franck „Lo chas- seur maudit" cimü markáns, szellemesen hangszerelt szimfonikus költeményében és Borodin melankolikus szimfóniájában állapíthattuk meg igazán. Izig-vérjg muzsikus hév kovácsolta őszII személy közül C7u| !nS akik a „Le Lidou-t Jól jgil az internacionális ÍA? jobb társaságoknak fii ezta világhíres helyét rajt# Párisban a Champs 1 US* * Flysées-n meglátó- ?I8 | Ülj gat ák-ezt a gyönyö- jtfjj I rü tollat részesíti ff 1$ Vil előnyben ffM % 111 Eversharp Sorit |p Öi ők jótállás Eltörhe- fi tetlen. Minden szak- ifWP üzletben kapható. HRrlj fMlg Csehszlovákiai vezér- fw|> ípH képviselet: Kettner & Polácek, rf'M lü Prag. II. J10, v’.'üí Vodicková 7 i ■’ .Eli' ■„ Hl .«'ii!uhiíLi.M v sze a Franck-mü hatásos epizódjait. S mily megkapóan tudta az orosz mester zenekari líráját megszólaltatni! Vaszy Viktort lelkesen tapsolták és dicséret illeti őt a kísérő számok körültekintő vezényléséért is. Tóth Imre gordonka-próbálkozása azonban sehogysem illett egy ilyen nívójú hangversenybe. A növendék maradjon .az iskola padjaiban s ha megérik, akkor álljon ki a. pódiumra — szerényebben, mint most. P. Szarvas Klári hárfamüvésznö Handel B-dur versenymüvét tolmácsolta hibátlan fölfogással, közvetlenül és jól kidolgozott ujjakkal. Technikailag és zeneileg harmonikus előadása megérdemelt sikert aratott, Caniglia Mária az elmúlt napok szenzációja. A milánói Scala uj csillaga diadalmas eréjü, tömör és meglepően kiegyenlített szopránjával égy csapásra meghódította Európa legkényesebb izléeü hangversenypublikumát, A klasszikus profilú, fiatal művésznőben valósággal tombol az ifjúi tűz és lelkesedés. A színpadra termeit; hangja, alakja, színészi temperamentuma étben az irányban viszik. Érdekes volt őt figyelni s hallgatni a számára szűk hangverseny- teremben, amelyben mellhangjai csak úgy harsogtak. Középregisztere és csodálatos mélysége után drámai mezzónak gondolnék, de magasságának átütő ereje és fénye meggyőzött arról, hogy itt ritka terjedelmű szopránnal van dolgunk. Az olasz iskola minden jellegzetességét mutatja éneke. Óriási fejlődést igér ez a hang s énekművészet, amely rövid idő alatt bizonyára kicsiszolódik a legmuzikáli&abb náció földjén. Olasz áriák és dalok tömegéből följegyezzük a nagyszerű Santuzza- és Leonóra- (Trubadúr) áriákat, Lászlóffy Margit kitűnő zongoraszámai töltötték ki az énekszámok közét. 6. g- ' (*) A Magyar írás novemberi száma. Kilencedik száma jelent meg novemberben a csehszlovákiai magyarság általános' elterjedtségnek örvendő lapjának, a Magyar írásnak. A 80 oldalas havi folyóirat minden egyes száma a feltörekvő szlovenszkói magyar szellemiség erejének dokumentuma. A novemberi szám Uj utakon címmel a lap köré csoportosult magyar írók felhívását közli a közönséghez. Kitűnő elbeszélésekkel szerepelnek: Darko István, Bálint Aladár, Zerdahelyi József. Szombathy Viktor. Mécs László és Győry Dezső versei kiemelkednek a kisebbségi magyar líra terméséből. Az Arany-ünnepségek alkalmával ügyes válogatásban Arany János apró versekben irt aperszült közli a lap, amelyek ma is friss aktualitással bírnak. A Magyar nép daloló lelke c. cikk, illusztrált népdalok gyűjteménye, tovább folytatódik ebben a számban- Simándy Pál, Jár no József, ívánfy Géza, Kovács Endre kitűnő tanulmányai, Nagy Barna képző mii vésze ti cikke, Krónika, Kritika rovat, Darkó István „Égő csipkebokor" c. regényének folytatása élénkítik a lapot. A Magyar írás képkiáililasáról és ankét- járói tájékoztató cikkek vannak benne. A Magyar írás szerkesztőségének címe: Kosi-ce- Kassa, Bethlen-körut 55. ggBMi sí i s ^ T9 Higj i i I<M,I M f (*) A Toldy Kör vasárnapi magyar falu-estje, A Toldy Kör november 27-én, vasárnap este 6 órakor rendezi magyar falu-est ciklusának első részét a pozsonyi prámáspaiota tű kör termében. Közreműködik Szoimbaí'hy Viktor író. Magyar Ilonka zongora- művésznő és V'iipiMc Vinoe. Belépés ingyenes. A Prágai Magyar Hírlap nagy képes naptárának 5.— korona expediciós és portóköltségét igen tisztelt előfizetőink sziveskedjenek előfizetési dijukhoz csatolva beküldeni