Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)
1932-10-30 / 248. (3061.) szám
10 PARDON, EGY PERCRE, Igazán félve szólok, meri nem tudom, szabad-e európai égzengésben, krízistől recsegő boltívek alatt halk őszi memoárokkal megállítani a siető Olvasót? Vagy talán éppen azért fog jól esni ez az egy csendes perc, mert köröskörül minden harsog, dübörög, jövendők kínjától reszket? Még azzal is tetézni akarom a világtól való elka- nyarodást, hogy ezúttal nem is emberekről szólnék, hanem a természet sokkal őszintébb imádóiról, stílusban tisztábban beleilleszkedő istenteremtmé nyeiről: állatokróL Elsőnek: A TEMPLOMJÁRÓ MÓKUSRÓL. Az ótátrafüredi kis katolikus templom előtt volt vele találkozóm. Messziről láttam a templom nyitott ajtaját, beki- vánkoztam egy sóhajtásra. Más hitre szentelt boltivek alól is meghallgat a seregek Ura, lévén a mi kis fehérfalu templomunk már tavaszig zárva, ott lenn, az ujfüredi gyepes lejtőm Más is látta messziről, hogy a templomajtó nyitva van s arrafelé igyekezett. Egy mókus. Teljes őszi pompában, friss vedlésü rozsdabarna prémmel, utánalobogó nagy lompos farkkal, zsivány kis pofijában hamisan ragyogó cipőgomb-szemekkeL Előbb csak félénken, majd nagy, vidám trappban igyekezett a templom felé, az ajtónál kicsit sza- muklált, aztán minden ünnepélyesség nélkül berobogott. Nem tudhatjuk különben mi ceremómákba zápult emberek, hogy egy mókusnál mi az ünnepélyesség, vagy áhitat kifejezője, ezt csak magányos remeték tudják, akik az erdők vadjai körében eresztenek méteres ősz szakáit. Mert hogy van bennük áhítat s ha kell, megnyilatkozik, azt nem merném tagadni. Láttam mókust vidám csibész- huncutságok mivelése közben, láttam szomorkod- va, láttam egyet, — melyet hosszú fogság után szabadon eresztettem, — órákhosszat ülni egy fenyőág tövén, a szó szoros értelmében elmerengve — mi mást csinált ott akkor, mint visszaálmodta boldog szabadságát, mielőtt az uj életbe indult? Gyarló emberi kíváncsiságomban szerettem voi- i»a meglesni a templomjáró mókust: mit csinál oda- ben? A tőlem telhető leghalkabb, legóvatosabb léptekkel közeledtem az ajtóhoz. Hiába. Mokusi füleket, — melyek egy fűszál sóhajtását is meghallják, — nem lehet megcsalni. A kisöreg megne- szelt, gyönyörű ívben kiugrott a templomajfón, ellobogtatta előttem pompás zászlós farkát s bosz- szankodó kuncogással — nyilván azért, mert megzavartam, —- előbb nekiugrott a templomtorony gerendájának, majd azt simának és alkalmatlannak találva, egy közeli fenyőre futamodott fel s azon megülve kukucskált rám, folyton szidalmazva közben apró kuncogásaival. Bementem a templomba, valaki már volt benn, egy hölgy. Elmerülten imádkozott s többször türelmetlenül hátranézett rám, mintha zavarnám. Ö is zavart engem, én is egyedül szerettem volna lenni. És most már nem vagyok olyan biztos benne, hogy a mókus az én lépteim nesze miatt jött ki a templomból. Hátha ő is egyedül szeretett volna lenni? S mert már talált benn valakit, ő is kijött, amint én is kijöttem? A CSÁKY FORRÁSTÓL ELRIASZTOTT ŐZRŐL is volna pár szavam. Ez ott fenn a régi, eltömött Csáky forrásnál volt, egy tiszta holdas estén, olyan tökéletes némaságban, hogy az eltömött forrás cérnavékony vizerecskéjének csobogása tiszta ezüst csergéssel hallatszott az alvó fenyők alatt. Ezüsífátyollal volt leteritve minden. A fátyol alatt nesztelenül lélekzett a boldog, pihenő Föld. Annyi méltóság volt a holdas nászt ünneplő természetben, hogy szinte lábujjhegyen kellett járnom: tiszteletlenségnek látszott volna egy hangos lépés' is. A forráshoz érve felriadó robogással menekültj előlem egy karcsú őz, szökellő irammal neki a me- j redek hegyoldalnak, kis csörtetés jelezte u-ját,' majd apró neszek, végül felszívta a csend, s eltakarta előlem az ezüst fátyol. Igazában nem is láttam ezt az özet, csak a körvonalait sejtettem s a jólismert mozgása, kicsi lábainak könnyű dobaja rajzolta elém. De eltűnni tökéletesen eltűnt. Sohasem látom többé. Nem így vagyunk valahogy a boldogsággal? Ha keressük, nem találjuk. Véletlenül rábukkanunk. Mire felismerjük, már tovairamlott s mire fájni kezd utána a szivünk, már messze jár, visszahozha- tatlanul... A KIS LÉGYKAPÓRÓL, erről a hegyescsőrü, örök-nyugtalan kis madárról is röviden. A Tátra- Szanatórium verandájának mellvédjén virágládákból tarka fürteiket ontják még most ősszel is a muskátlik, lobéliák, rajtuk melengetőznek a bá- gyatag őszi legyek s ezeken a legyeken kosztolnak pompásan a kis légykapók. A verandán csendesen fekvő emberfivel jóbarátságot hajlandók tartani, ba az emberfi otromba heves mozdulatokká, lármával, hessegetéssel el nem vadítja őket. Én nagyon jóban voltam külön kis házi légykapómmal. Legtöbbször a sötét napszemüveget Is feltettem nem a nap miatt, de azért, hogy a szemeimet takarjam, mert ez nyugtalanítja őket legjobban: az emberszem átható tekintete. Kis barátom annyira hozzámszokott, hogy gond nélkül sétált, ugrált, röpdösött mellettem, s folytatta a maga kis madáréletét, a maga módján alapos hizlaló kúrát végezve, mint én. Egyszer a rózsaszín muskátliról egy kövér legyet kapva el, közvetlen a lábam fölé ült, a veranda korlátjára, ott fogyasztotta el az Ízes falatot, utána meg törölte a csőrét a korláton, majd huzamosabban elnézegetett engem. Azt mondhatnám: meg- gusztált magának. Parányi, ragyogó szemecskéiből valami barátságos, meleg, biztató derűt olvastam. 1932 október 30, T&sárn&’p. Szlovenszkói magyar lányok sorsa Irta: Kelembéri Sándor Az utóbbi időbon megint divat lett a fiatalokkal törődni. Az egyikét év előtti generációs mozgolódások, minden ballasztjuk ellenére, ugylátszik, mégis hoztak valamelyes eredményt, mert a napokba® az európai politika két markáns egyénisége tett hitet a fiatalok mellett. Az egyik Gömbös miniszterelnök, aki kormányralópése alkalmával aláhúzóttan kihangsúlyozta a fiatalság régóta esedékes szerepét a békekötések utáni magyar történelem uj korszakában, a másik Mussolini, aki a Marcia su Roma tizedik évfordulóján, a Piazza Veneziá®, 25.000 ember előtt nyíltan •bejelentette, hogy a fasizmus második tiz esztendejében, az állami élet minden vonalán, helyet fog adni a fiataloknak. Sót: még ennéi is tovább ment és nem átallotta, hogy az öregek és a fiatalok kiélesedett viszonyában, szinte hízelgő módon, — a fiatalok oldalára álljon. — Nincsen öregebb ember az olyannál, aki féltékeny a fiatalságra, — mondotta a duee helyett tetteket vár végre, várja az elkövetkező tisz esztendőben ez a klasszikus mondat lesz az olasz állami élet irányításának egyik alaptétele. Pedig 49 esztendejével, egy súlyos évtized idegőrlő munkájával a háta mögött, már nem egészen mondható fiatalnak Benito Mussolini... * Szép szavak, egyenlően szépek, akár a Palazzo Venezia erkélyéről, akár a budapesti Kassuth Lajos-téren hangzottak el felelős ál- Kossuth Lajos-téren hangzottak el felelősál- gü)k mellett sem elegendők ahhoz, hogy a; nagyrészt minden külső segítség nélkül, pusztán a maguk emberségéből emberré lett mai fiatalokból kiöljék a szkepszist, amely már régen nem hisz a szép szavaknak és szavak helyett tetteket vár végre, várja az elkövetkező tiz esztendőt, amikor a korfelélŐsség érzete nélkül már vitatkozni sem lehet Mussolini fentebbi szavainak igazságáról. Különösen a kisebbségi magyar fiatalság helyzetében, melyet idegen erők még a többségi élet előnyeitől is megfosztottak s amely túlnyomórészt saját erejére van utalva életlehetőségének a megteremtésében. A régi bölcsek valóban a mi számunkra találták ki a jó közmondást: — segíts magadon és Isten is megsegít. Nemrégen éles vitába keveredtem egy „öreggel”, aki az ő fiatalságuk előnyeit magasztalta előttem a miénkkel szem'ben. Olyasféléket mondott, hogy nekünk fogalmunk sincs az életről, mert élni csak ők éltek igazában, amikor a diploma rögtön kész kenyeret is jelentett számukra és azzal volt a legkevesebb gondjuk, hogy miből fognak megélni. Szinte dühösen válaszoltam: — Hát ez igaz. önök rögtön nyakig pottyan- tak a tejfeles fazékba, mig nekünk csak az élet keserves oldala jutott osztályrészül. Önök dúskálhattak a jóban és éppen ezért sok-som tudták megbecsülni az élet igazi értékét. Nekünk minden talpalatnyi előrejutást, minden harapás kenje rét az idegeinkkel, életünk egy darabjával kell megfizetnünk s ezért meg is tudjuk azt becsülni. Bennünket acélos keménnyé edzett a sorsunk és attól se esnénk kétségbe, ha holnap üres gyomorral az ucca jéghideg kövén kellene hálnunk. Önnek igaza lehet sok mindemben, de keményebb és edzettebb generációt, mint amilyenek mi vagyunk, a föld még nem igen hordott a hátán ... * Tulajdonképpen másról akarok beszélni, mint már a címben is megmondottam: a szlovenszkói magyar lányok sorsáról, amely még kilátástalanabb a mienkénél is s amellyel itt nálunk keveset törődlek eddig. Mi: a fiatal, kisebbségi magyar generáció férfirétege, akik még nem hulltunk el a nagy viharban, csak megvagyunk valahogy, ha kínlódva, keservesen is, egyre fogyatkozóbb reménnyel, egyre kevesbedő kenyérrel, vagy egészen kenyérte- lenül, mégis: megvagyunk, élünk. De mi lesz a szlovenszkói magyar leányokkal, egy utánunk következő generáció kiszemelt anyáival, akiknek a sorsát szorosan a mi sorsunkhoz kapcsolta a végzet? Ezen sokkal kevesebben gondolkoztak eddig, mint kellett volna, pedig a probléma napról-napra fenyegetőbben tornyosul elénk s napról-napra nagyobb azoknak a magyar leányoknak a száma, akik megfosztva az anyaság lehetőségétől, kényszerű magtalanságuk keresztjét hordozzák. A magyar fiatalok alig tehetnek arról, mert ma nagyon kevesen kerülnek közülök abba a helygWEaiüRa—M—ffMWKJilMHHga———— Lehet, hogy tévedtem, de ilyesmit láttam abban a szép kis madárszemben: — „No te egészen jó pasi vagy, veled ki lehet jönni!* Határozottan örültem neki. Mindég sikernek könyvelem el, ha az állatokkal jóban tudok lenni. Mitha közelebb jutottam volna egy misztérium nyitjához. Nyiresi-Tíchy Kálmán. zetbe, hogy családot alapítsanak s ez az egészen kegyetlen sors tulajdonképpen egy egész generációt gyilkol meg, még mielőtt megszülethetett volna. A fiaink utánunk következő generációját. És a magyar leányok nagy többsége itt áll szegényen, kifosztva, tanácstalanul és mi maradt meg számukra ebben a keserves helyzetben? Túlnyomórészt a havi két- háromszáz koronás „állások”, melyek idő előtt nyüvik el idegeiket, mert a kenyérke- reső pályák mindegyike túlontúl van zsúfolva férfiakkal, akik kisebbségi körülményeink j között, sajnos, csak kis százalékban magyarok. Vagy az ugyanúgy lecsökkent számú magyar házasságkötések mellett maradt még egy utolsó lehetőségük is: férjhez menni idegen nemzetiségű férfiakhoz, ami az előttünk álló példák szerint majd minden esetben egyenlő a teljes elnemzetlenedéssel. Legalább is a gyermekeikben. Egyszóval: házassági lehetőség nincs, kenyér nincs, még a jobb jövő reménye is hiányzik, mi maradt meg tehát, ami legalább halványan derengő fényt jelenthetne sorsunk éjszakájában? Semmi. Azaz mégis valami: mi magunk, akik sziklakeménnyé edződtünk a ránk szabadul t viharokban, a hűvösen józan fejünk, az acélos izmu két karunk, amely ma az egyedüli mentsvárat jelenti számunkra. Mert ne áltassuk magunkat hiú reményekkel: senkitől sem várhatunk segítséget, senkiben sem bízhatunk, csak magunkban, a saját becsületes erőnkben, amely már kiállott ezer próbát, s amely most szembe akar szállni a viharok rombolásával és épiteni akar. Megint csak elő kell szednem a régi, jó, igaz mondást: — Segíts magadon és Isten is megsegít! * A segítség módozatai ezek után önként adódnak. Magunknak kell megteremtenünk azokat a lehetőségeket, (ha már a kisebbségi sorsunk eredőjeként ránkszakadt kegyetlen körülményeket nem tudjuk megváltoztatni), melyek a házasság szent hivatásától megfosztott magyar lányok részére legalább a mindennapi kenyeret biztosítják. Nem efemer jellegű, vagy helyi jelentőségű segítségre gondolok, hanem átfogó erejű, országos megmozdulásra, melynek keretében sok mindent ■meg lehetne valósita-ui s amely a leányokon kivül a fiatal magyar férfigeneráció sok tagjának is adhatna kenyeret idővel. Nem gyűjtés, nem házalás, vagy ehhez hasonló, ami bennem él, (Isten mentsen ettől, ki merne ma ilyenekre gondolni), hanem egy egészen uj munkaterület megteremtése, szigorúan üzleti alapokon, amely a mai kollektív irányba fejlődő termelési módok mellett talán az egyetlen lehetőséget jelenti, elsősorban a fiatal magyar leánygeneráció fel segítésé re Magyar leányok termelő szövetkezete, — ennek a gondolatnak a kontúrjai élnek bennem egész kisebbségi életünket átfogó szélességben s ezt így mondom ki egyszerűen, minden görögíüzes föllobbanás nélkül. Meg kell csinálni ezt a szövetkezetét. Miképpen és hogyan, ez már a megvalósítás etapjailhoz tartozik (sémimiesetre sem menne nehezebben, mint bármely más szövetkezet esetében, sőt!) egyelőre csak a gondolat van meg, melyet az idők riarancsszava keltett életre s amely valóban nagyszabású akar lenni, mindenképpen korszerű és régen hiányzó komponense kisebbségi életünknek. A szkeptikusok bizonyára rögtön készek lesznek a válasszal és egy jólismert kézlegyintéssel intézik el az egészet. Bocsánat, mi is szkeptikusok vagyunk, mégis azt mondjuk: — meg lehet és meg kell csinálni! Csak némi akarat és koncepció kell hozzá, meg a magyar társadalom, főként: a magyar leányok ráéb- redése arra, hogy végeredményben értük, az ő érdekükben történnék minden és akkor nem lehetne akadály még a mai súlyos idők szorítása sem. Sőt: a mai krízisben csak annak az üzemnek van jövője, amely minél olcsóbban tud termelni, tehát: ilyen olcsón termelő üzem volna a magyar leányok termelő szövetkezete is. És ennek a minden magyar városban fióküzemekkel bíró szövetkezetnek a keretében könnyen elférhetne minden, a nagymosodáktól kezdve az éttermeken és egyéb üzleteken keresztül egészen a legfinomabb iparművészeti- vagy divatszalonokig, melyekben a magyar lányok százai dolgoznának olcsón és jól és a magyar társadalom kötelessége volna, hogy a lányai kenyere érdekében elsősorban ezekben az üzemekben vásároljon. Ez a legkevesebb, amivel tartoznak gyermekei jövőjének. Ezek csak egészen nagy kontúrjai a gondolatnak. Részletezésekre egy rövid cikk nem nyújthat sem helyet, sem módot. * Mindezekhez természetesen szívós, kitartó, céltudatos munkára van szükség, amely esetleg évekig tarthat, nem pedig szalmalángsze- rü fellobbanásra, amely az első pillanatban lelkesen fogad mindent, azután hamaT ki is alszik. Nemrégiben egy bécsi kollégával találkoztam, aki évekig élt Budapesten és jól ismeri a magyar viszonyokat, ő mondotta nekem beszélgetés közben: — Maguk magyarok tízszer annyit érnének, ha nem magyarok volnának. Hát ennek ezúttal nem szabad megtörténni. A szaknalángot kapcsoljuk ki a játékból, amely most már óletre-vérre megy és sikere esetén egy egész generáció jobb jövőjének vetheti meg az alapját. Szalmalángszerü alapon inkább hozzá &e kezdjünk, de szkeptikusán se, mert akkor előre el lenne vetve az akció 6orsa. Tudom, bőven akadnának olyanok is, akik' az üzleti konkurrencia félelmétől elvakulva készek lennének minden gáncsvetésre az akció sikerével szemben. Csakhogy itt egy egész generáció megmentéséről van szó g ilyen munkánál kivül kell esnie minden kicsinyes vagy éppen gyűlölködő szempontnak, itt, a nagy ár- sodrásban, hidat kell épiteni a jobb magyar jövő felé s ennek a hidnak a főpillére éppen a kegyetlen körülmények között vergődő fiatal magyar generáció. Mi lesz, ha az ár ezt a főpillért Í6 elsodorja? A gondolat itt van, tessék jól a mélyére nézni. Szemere János pozsonyi kiáíiiiása Pozsony, október 29. Korunk művészetében élesebben tükröződnek vissza a stílus tör ek v esek ellentétes irányai, m nt aZ előző korszakokban. A művészi kifejezés sokoldalú megjelenése és az ©gyes irányok összeférhetetlensége mögött két ellentétes művésze tsz© alléiét eddig szintézisbe nem hozott problémája áll: A természetből való kiindulás és a természettől való teljes eltávolodás. A denaturalizálás épp úgy jelent bizonyos egyértelmű fejlődésbeli irányzatot az uj művészetre nézve, mint ahogy egyértelmű fejlődési irányt mutat az integer természetábrázolás is. A ma festészetében is ez a két művészet- szemlélet egységbe nem hozott volta adja meg a kép és annak megjelenési problémáját. Amedd g ez a két divergens müvészetszemlélet szintetikus egésszé nem tömörül, addig a mai művészet és ennek körében a ma pikturája is, egységes vonalban nem fejlődhet tovább. A ma művészetének ez a kaotikus volta visszatükröződik az egyes, az egyén fejlődésén is. A ma művésze belesodródik eme általános törekvésekbe, benne is visszhangra találnak a különböző megoldási lehetőségeknek a problémái és egyénisége igyekszik a maga módján egységbe tömöríteni az ellentmondásokat. Ilyen problematikus, fejlődésben levő, forrongó és ezerarcú Szemere művészete is. Három éve láttuk Pozsonyban utoljára Szemere munkáit. Ez az utolsó három év sokat jelentett Szemere fejlődésében. Munkát, törekvést, uj problémákat és bizonyos fokig szakítást eddigi fejlődésmenetével.0jJelenlegi fejlődésfázisára jellemző a természetből, az adott sujétből való kiindulás. A téma képmegoldása, szinbetömöritcse művészetének feladata. A tárgyi megjelenésből indul ki és minden egyes képében az adott tárgy maga adja meg a szin vagy formaproblémát, amit a művész ezen adottságból kiindulva igyekszik megoldani. A téma megoldásában korunk uj-realizmusa és a történelmi múlttá ^ lett impresszionizmus befolyásolják Szemerét. Meglepetést hoztak a portrék, amelyek a művész jelenlegi fejlődésfázisának legtipikusabb munkái. Emberei a mindennapos élet konkrét busáinak minden idealizált pózbabelyezéstől ment alakjai. A karakterizálás közvetlensége és az érzékeltetés technikai megoldása könr.ven és biztos kézzel festő művészre utal, akinek első vázlata is már befejezett, kép. Portréi közül „Édesapám*, „A hegedűs*, „öreg paraszt* kevés eszközzel sokat mondanak és értékük pompás karakterizáló erejükben rejlik. Sz'.n- problémát oldanak meg „Nagybátyám*, „Leányka fej*, „Női portrét* cimü munkái és a művész egyik legújabb müve „Női arckép*, ahol a háttér horizontálisan ketté osztott kulisszanélküli nyugodtsága sikerültén egyensúlyozza ki az alak és színek ideges vibrálását. „A munkanélküli*, „Birkózók*, „Déli szünet* más oldaláról mutatják be a művészt. A téma szociális volta erőteljes megoldást kíván, aminek a sajátos spaohtli-teohnika igyekszik is megfelelni. „A táncosnő*, „Vándor- cirkusz* meleg, túlfűtött színei a francia művészei hatását tükrözik vissza. Egyik jólsikerült vázlata „Fürdőzők*, ha nem is közvetlenül, de stílusbeli rokonságával Renoirra emlékeztet. Finom termé- szetmegfigyelésröl tesznek tanúságot Szemere virág-csendéletei, ahol a legkevesebbre redukált eszközökkel szép hatást ér el. Két komoly témaalkalmazkodássa] megoldott szakrális kompozíció „Krisztus levétele a keresztről* és „Krisztus sirbafektetése* kis formátumú színvázlata ugv a kompozíció mozgalmasságában, mint a szinek mélységében kvalitást képviselnek. Tájképei közül a finom érzékkel megfestett, ezüstöskék koloritban tartott csupa vibráló levegővel teli „Strand“-ja legjobb és legkiforrottabb munkái közé tartozik. A kiállítás a pozsonyi Garlton szállóban október 28-án nyílt meg és november 6-ig tart. A kiállításon befolyt beléptidij tiszta nyereségét a művész jótékony célra fordítja és a Philaut.ropia rendelkezésére bocsátja. M. L. — A Prágai Prohászkn-KÖr minden nap délelőtt fél 12-től fél 1-ig információkkal szolgál bármely egyetemi hallgató részére a Magyar Menza helyiségében. Nám. Petra Osvo*
