Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)
1932-10-18 / 238. (3051.) szám
1988 október 18, 11 Donmálifi viszonyok között eean tud kartelli- íáilódni, mert ka fölös teinméee van, akkor eean szüntetheti be a termelést, mint az acél-, üveg-, tecctilijpar etb-, mert a ezántás- ■vetés egy évben sem maradhat el. Ami pedig a munkaerökarteleket illeti, az nagyon tudományosain hangzik ugyan, de kár az ilyenekkel provokálni a nélkülöző, éhezd, fázd nauinikástömegéket. Federer elnök ur megszávlelihette volna az előtte szóló Ho- dáos bűnbánó beszédét.., Megszakadtak a csehszlovák—német szén- tárgyalások. A csehszlovák—német szén kereskedelmi tárgyalások nagyon nehezen haladnak előre. A német megbízottak szombaton Berlinbe utaztak újabb utasításokért. A tárgyalásokat valószinüleg a legközelebbi napokban ismét Prágában folytatják. Olasz—német kereskedelmi tárgyalások Rómában már teljes két inét óta folynak az olasz—német kereskedelmi tárgyalások. A tárgyaló fedek a nyilvánosság számára közös nyilatkozatot adtak ki, amely szerint a tárgyalások egyelőre befejeződtek; a német kiküldöttek behatóan ismertették kormányuknak a behozatali kontingenseik tárgyában elfoglalt álláspontját « az olasz kormánynak erre vonatkozó véleményét tudomásul vették. Az áruforgalomból származó kölcsönös fizetségekről a tárgyalások tovább folynak s ebben a kérdésben remélhető a rövides, kedvező megoldás. — A Vospieche Zeitung értesülése szerint az olasz kormány a német kontingens-rendszerrel szemben a leghatározottabb elutasítás álláspontjára helyezkedik, mert abban a saját mezőgazdasági érdekeinek súlyos veszélyeztetését látja. A Németország által felajánlott engedményeket Olaszország kevesli s azzal fenyegetőzik, hogy ha Németország a mezőgazdasági bevitelt kontingentálja, úgy Olaszor- onazág a német ipari termékekre is kontingenseket állapit meg. Kanada buzakonferencia összehívására készül. Winnlpegi jelentés szerint a kanadai próri-tarto- mányok képviselői s a kanadai buzapool hivatalnokai a kormányhoz memorandumot nyújtanak be, amelyben világ-buzakoníerenőin összehívását javasolják. A konferenciára valamennyi búzát exportáló állam kapna meghívót. A kanadai búzatermelők ezenkívül azt kívánják, hogy a kormány a búzatermelő farmereknek az idei termésükre prémiumokat engedélyezzen. Ausztriában kevés a belföldi sertés. Az osztrák állattenyésztés messzeható védelmének következtében ez óv első felében mindössze 60.000 darab peceenyesertést importáltak a múlt év megfelelő időszakának 96.000 darabjával szemben. Az utóbbi időben a belföldi hússertés kínálat teljesen megrekedt. Ennek következtében a kormány bizonyos előnyök nyújtásával akarja a hússertés behozatalát emelni A zsirezflkeégJ-ert zavartalan biztosítása érdekében a kormány máris megengedte, hogy a szerződéses államokból származó, 100 kg-nál nagyobb hordókban az olvasztott zsír behozatalára a vámhivatalok adhassanak engedélyt. Németország külkereskedelmi mérlege szeptemberben 84 millió márka kiviteli többlettel zárult az augursztusi 97 millió márkával szemben. A német bevitel 29 millióval 360 millió márkára emelkedett, ami mennyiségileg és értékben is mintegy 8.5 százalékos emelkedésnek felel meg. A kivitel augusztussal szemben 16 millióval 444 millió márkára emelkedett. A kivitel emelkedése mennyiségileg 7.5, értékben 3.5 százalékos. Hogyha igazán jó arckrémet óhajt, akkor tegyen próbát Juno orémmel, amelytől arca pór uapj használat után megszépül Rendelje meg Dr Flittner Jenő gyógyszertárából. Egy tégely ára Kő 10.—, hozzávaló szappan Kő 6.— Baneká Bystrioa. Az állami szállítások statisztikai nyilvántartása. Az érdekelt szakminisztériumok, az állami statisztikai hivatal 6 az ipari és kereskedelmi szervezetek megbízottai ezekben a napokban újabb értekezletet tartottak az állami közmunkák és szállítások statisztikai nyilvántartásainak fölfektetése tárgyában. Megállapították, hogy a nyilvántartásokkal szemben elvi kifogások nincsenek. Az illetékes törvényjavaslat kidolgozása azonban még hosszabb időt vesz igénybe, mert a statisztikai hivatalnak bizonyos technikai kérdéseket kell még tisztáznia az egyes minisztériumokkal. Remélhető, hogy az illetékes törvényjavaslat alkotmányos tárgyalása a jövő év elején megtörténik. Újabb üzembeszüntetés Szlovenszkón. A Ná- rodni Listy jelenti; A tarifanehézségek miatt Szlovenszkón újabb két gyár kénytelen beszüntetni az üzemét. Az egyik a dobsinai aszbe&zt- jnü, ahol 300 munkás veszti állását, a másik az aussigi vegyiipari konszernhez tartozó zsolnai vegyiipari gyár. Az 1933. évi Prágai Tavaszi Vásár. Mint értesülünk, a legközelebbi Prágai Tavaszi Vásárt 1933 március 10-tól 26-ig rendezik meg. Az őszi Vásáron elért jó üzleti eredmények alapiján a kiállítók nagy része máris bejelentette a 26. vásáron való részvételét. A részvétel iránt érdeklődő cégeknek szivein nyújt felvilágosítást a Vásárhivatal, (Messeamt), Praha VII., Messepalast. Kamarai nap Lőcsén. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A kassai kereskedelmi és iparkamara vezetősége vasárnap délelőtt széplát-oga- tottságu kamarai napot rendezett Lőcsén, a városháza nagytermében. A kamarai nap tárgy- sorozatán különféle aktuális ügyek, köztük ex- port-importügyek, tarifái is kérdések és adósó- relmek szerepeltek, amiket számos fölszólaláe keretében tárgyaltak meg. A kamarai nap lefolyására még visszatérünk. A vasúti forgalom a történelmi országok és Szlo- venszkó s Ruszinszkó között. A rasutügyi minisztérium statisztikai kimutatásaiban újabban — nagyon helyesen — arra is kiterjed, hogy a köztársaság nyugati és keleti részed között milyen nagy méretű a szállítási forgalom és hogy az milyen árura terjed ki. Eme statisztika szerint 1930-ban Szlovenszkóról és RuszinszkóróH 237 ezer 609 vágón áru indult a történelmi országokiba s Cseh- és Morvaország 213.654 vágón árut szállított Srlovon- szkóra és Ruszinszkóra. Mennyiségben tehát Szlo- venezkó és Ruszinszkó javára 24 ozecr vagónnal passzív volt az árucsere. 1931-ben ez az arány megváltozott, amennyiben Száovenszkó és Ruszin- szkó 186.556 vágón árut szállított nyugatra s innen 197.609 vágón árut vett át, vagyis a deficit 9000 vágón volt. Szlovenszkó és Ruszinszkó a történelmi országokba javarészt nyersanyagot és fél- árut szállít s innen készárut vesz át. A legfontosabb kicserélt áruk a tüzelő anyag (s®lovens®kói fa, morva és cseh szén) s az ital (szlovenszkói és ruszinszkói bor s történelmi országbeli sör). így 1930- ban Szlovenszkó és Ruszinszkó 68 ezer vágón, 1931- ben 41.000 vágón fát szállított a történelmi országokba. Ezenkívül ércet 1930-ban 46 ezer, 1931-ben 41 ezer vagónnal, őrleményt 8 ezer (illetve 1931-ben 10 ezer) vagónnal szállított Szloven- szkó és Ruszinszkó a történelmi országokba. Viszont a történelmi országokból szállított áruk között első helyen áll a kőszén 1930-ban 115 ezer s 1931-ben ugyancsak 115 ezer vagónnal. Sörből 1930-ban 5800, 1931-ben 4800 vagónnal vett át Szlovenszkó és Ruszinszkó, viszont 1931-ben 1000 vágón s 1931-ben 534 vágón bort adott át a történelmi országoknak. Még mindig eldöntetlen a kukorica behozatalának kérdése. A gabonabehozatali szindikátus elnöksége tegnap tartott ülésén ismételten elutasította a kukorica behozatalának engedélyezésére irányúié indítványt. A minisztertanács határozata szerint a kukorica októberi behozatala kérdését kormánybiztosoknak kell eldönteniük, s a döntés valószinüleg a jövő héten történők meg. A szindikátus elnöksége egyébként tegnap tartott ülésén csak jeJentéktelcn mennyiségű vetőmag behozatalát engedélyezte. Az angol font ismét ingadozik. A nemzetközi fizetések bankja a Londonban tartandó gazdasági konferencia elé azt a javaslatot terjeszti be, hogy az államok kivétel nélkül térjenek vissza az aranyvalutához. Az aranyhoz való viszonyt a legutóbbi hónapok legtartósabb jegyzése 6zabná meg. Az arany valutához való visszatérés Angolországra is vonatkoznék. Mig azonban az Angol Bank kormányzója, M. Norman, az aranystandardhoz való visszatérést sürgeti, addig az angol kormány hivatalos politikája szerint ennek nem szabad elhamarkodottan történnie. Az angol font az utóbbi hetekben ismét erősebben ingadozik s oly alacsonyra esett, amilyen mély árfolyama eddig még nem volt. Ezért nem alakult még ki egységes vélemény, hogy milyen árfolyamon kellene az angol fontot stabilizálni. Úgy vélik, hogy az angol valuta ingadozása még egy ideig eltart, egyrészt, mert ez rendes őszi jelenség, másrészt azért, mert London kamathozadéka mintegy 30 százalékkal kisebb, mint más pénzközpontoké s ezért a tőke onnan eláramlik. Ezenkívül az angol valuta árfolyamával akarják kiegyenlíteni az angolországi s egyéb államokbeli termelési költségek között mutatkozó különbséget. A francia gazdák elégedetlenek az árakkal. A francia földműveseknek az árak miatt való elégedetlensége egyre fokozódik. Eddig 97 községi elöljáróság mondott le tüntetőleg. A francia belföldi búza ára az 1931. évi 188 frankról 100 frankra zuhant. A kormány olyképpen akar a helyzeten öegitend, hogy 6000 vagóu búzát akar felvásárolni, ezenkívül azit ajánlja a gazdáknak, hogy a búza- termelést lényegesen csökkentsék. A prágai zöldség és gyümölcspiac árai. Celler 0.80—3, hagyma 0.60—0.70, fokhagyma 2.20—3, zöldiborsó 1.50—2.50, paradicsom 1.20—1.30, kelkáposzta 60 fej 18—40, karfiol 60 darab 40—200, kalarábé 0.80—1.50, torma 6—13, sárgarépa 0.70—t, petrezselyem 0.80— 1, póré 0.50—0.60, oékla 0.50—0.60, fejes saláta 60 fej 10—15, spenót 1—1.20, káposzta 60 fej 20—40, vörös káposzta 60 fej 30—60, savanyú káposzta 1.60—2.20, kapor 0.30—0.40. — Burgonya, közönséges 35—40, kék szemű 60—70, kifliburgonya 65—75. — Friss uri- gomuba 8—12, szárított 40—80, osirkegomba 1.50—2, rizikegomiba 6—8. — Gyümölcs; áfonya 5-50—6, körte 0.80—3.50, belföldi alma 0.80—1.60, külföldi alma 2.80—3.50, dió 5— 14, külföldi dió 9—11, cseh szilva 1—1.80, belföldi szőlő 3—5, külföldi szőlő 5—9, citrom 0.30—0.45, gesztenye 4—6, kókuszdió 2.80— 3.50, ananászdinnye 1—1.40. Almafa csemeték a legkiválóbb téli fajtákból elsőrangú minőségben, nagyobb tételekben is. a Usgjutányosabban szerezhetők be. Feszty Gazdaság Stará-Öala — Ogyalla (ÍOO darabon felüli rendeléseknél nagy árengedmény) Árajánlat kívánatra küldetik. Franciaország megszünteti a kontingensrendszert? Párisi jelenté© szerint a francia kormány a francia—német, küszöbön álló kereskedelmi tárgyalásokra való figyelemmel a vámtarifa oly módosítását tervezi, amely mellett a kontin- gentáláö fölöslegessé válnék. Svájc emeli a takarmány vámját. A svájci szövetségi kormány elhatározta, hogy a takar- mánynemüek vámját emelni fogja. A kukorica vámja 1, a mela&z, a takarmányliszt s a burgonyaszelek vámja 2 frankkal emelkedik. A prágai mintavásárt jövő év tavaszán március 19-től 26-ig fogják tartani Csődök és kényszeregyezsegek szeptemberire n. A statisztikai hivatal most kiadott jelentése szerint szeptemberben összesen 97 (augusztusban 92) csődöt nyitottak és pedig Csehországban 56, Morvaországban 26, Szlovenszkón 14 és Ruszinszkón 1 csőd volt. A részleteiben is ismert 64 osődesetnél az aktíva 18.9, a passzíva 25.5 millió korona volt, vagyis az eladósodottság 66 millió korona. Augusztusban 62 részletesen ismert esetben az eladósodottság 14.6 millió koronát tett ki. — Szeptemberben 337 kényszer egyezségi eljárást indítottak meg az augusztusi 279 s a múlt évi szeptemberi 277 kényszer egyezséggel szemben. Ez év szeptemberében az aktívák 71.2, a passzívák 116.9 millió koronát tettek ki, vagyis az eladósodottság 45.7 millió korona volt. Augusztusban a 279 ismert esetben az eladósodottság csak 33 millió, tavaly szeptemberben 39 millió korona volt. Csehországban 132. Morvaországban 93, Szlovenszkón 86 s Ruszin szkón 26 kényszeregyezségi eljárás indult meg. A csődök és kényszer- egyezségek tényleges száma szeptemberben valamivel magasabb a fentebb közölteknél. mert a königratzi kerületi bíróság adatai idejében nem érkeztek be s igy a kimutatás azok nélkül készült. ÉRTÉKTŐZSDE Szilárdult a prágai értéktőzsde Prága, október 17. A heti kezdetkor a tőzsde barátságos volt. Tőzsde előtt még erős volt a tartózkodás, egyrészt a külföldi külpolitikai jelentések, másrészt a sajtó vasárnapi gazdasági fejtegetései folytán. A belpolitikai helyzetről különböző hírek keringtek s csak annyi bizonyos, hogy a kormányválság közvetlenül megoldása előtt álL A tőzsde még a bét közepe előtt várja az uj kormánylista közzétételét. Elsősorban a pénzügyi és kereskedelmi minisztérium érdekli a tőzsdét, amely arról beszél, hogy az uj pénzügyminiszter esetleg a Zivno Banka jelenlegi igazgatója, Dvoracek mérnök, volt kereskedelmi miniszter lenne. A tőzsde optimizmussal tekint a kormányrekonetrukció elé, mert a gazdasági élet szempontjából kedvező intézkedéseket vár tőle. A spekuláció ezért az egész vonalon vásárlásokait eszközölt, annáil ie inkább, mert a külföldi tőzsdék alakulása is bizakodó + A mai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, aa irányzat tartott volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 13.95—14.35, felsőtiszai 13.50— 13.65, jászsági 13.60—13.80, dunántúli 13.50—13.60, rozs 7.50—7.70, árpa 9.70—10.10, zab 9.90—10.40 pengő.-f A berlini terménytőzsdén igen nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: búza 200—202, rozs 157—159, sörárpa 175—185, takarmányárpa 167—174, zab 134—139, búzaliszt 25— 28.50, rozsliszt 20.80—22.80, buzakorpa 9.40—9.75, rozskorpa 8.40—8.80, Vikitoria-boreó 22—26, kis ehető borsó 20—23, takarmánybomó 14—17, bükköny 17—20, ten pogácsa 10.30—10.50. szárazézelet 9.20—9.50, étkezési burgonya 1.10—1.20 márka. Pozsonyi terménytőzsde 1932 október 17-én: K-is Rum 78-80 kg .......... . ~ ^ ‘r sir ::::: §: „ merkantil . • . « * . • , • • . , ~ AS őszi irpa • • • a • ■ i « ■ t « i • • oa Z*b . • • • i ■ « • f • ■ • • * _ re njrerl .............................................. « • ■ * "" c. ex aniily Powonr • ••...» Viktória .....................................................• * ' on " 96 Fe hór hah • _ _______ hf lkköny ■ *■■■.««..• _ bükköny .ti. ....... *..„n . or Mik....................................................................|00 - 580 Vö röahere natnr 000 ~ „ plomhi.v* Uiaera* natnr •.....*••> 292 ~ 2/,2 „ plombáira . ... a .... . 8°0 - 900 Ctkeíóal ró**a hnreonra . 22 ~ 2c „ «4re» bureonr* ...... a « . 92 — 22 mari traraonr* ......■•«•«• lg ~ Bazaü.ira . -“D — //v i)UQ búzaliszt «•»».. •«»«••. 50- .00 Rozsliszt . ••■•...*.**> *55 — 100 Korpa 66 — eq Takarmányliszt .....••*«••> 0/— Szárított rápaszelet ”-“_ A m«rikal disznóiul, ab Pozsony • » ■ • • ~ Macrvar .. ab határ i > ... —• — Amerikai ‘talonná ab Pozsony •••«•» ““ ” Maeyar » ab határ ~ Szán* félédé* Laza 22 „ „ préselt ...■•••*’ ág - oö ósup szalma i > • 35— 3° Takarmány szalma laza .«•**..« ~ „ préselt — - Alom szalma laza ..•••••• » ~ „ préselt t > 14 ~ 1/ Irányzat: őriőgaibona szilárdabb, árpa lanyha. A budapesti értéktőzsde árfolyamai: tegnap u>* Ansrlo-macrar bank . ■ . . _’ Ha zai Bank ...*•*• _'__ _. Ma arvar Hitel '_ — Jelz álog ........ _'_ _‘_ Le számítoló Maevar olasz ....... *__ '_ Os ztrák Hitel ..*•«» Iparbank _‘__ ' _ Fo realml 128 — Marra. Nemzeti Bank ... *£_' _ _ Ke reekedi-lml Bank .... *“ ' Maerar Altaláoo* takarék* *~‘ _'_ Ha zai Takarékpénztár . . . Első Marra. Biztosító . • • *«. F.lsó Budapesti Gőzmalom » . * «'_ Ba nxlt .................................__ fTunarárla Malom ...... _ _ _'_ Be orsln ........ •_ _ Dr asche ......... _ _ _•_ Ma eneslt • • ............................ods'— <?46‘ — Ma eyar általános Kőszén • . ^25_ 24 75 Ur ikány .' j ! 1 ! I ! I 1 3_8 5_° “*Z Franklin ' _ _ ‘______ Cs áky ......... •_ '__ Me zőeazdasásd Gépek . • • • 7c'_ 74'______ Ma srvar FeeyveT ...... ír — Ganz Danubius ..••»> __ _*______ Fl ofherr . ..»•••*. _•__________ Lá ne . . _•_ _•__ Ma evar Adél . >••*.• •_ •__ Ma pvar I.ámpák .»•.*< • _ •______ Va eónevár >..*.■«■ _'__ Ri mare :::::;::: i35_° Flazai Fa _ _ _•_ ófa faipar . ••»«.•• fionc 74 — Naschitzi ........ 2? _ _ Lerante . ...**■«. ,c .c'ok Nóra ......... — Allamvasnt .•*.»«.. _ 7n -a Tröszt • . ..............................JÓ- 70 50 Ma evar Cukor » . a . « < 59 59 /b Izzólámpa ....•■*• — 253. Részvénvsör . ..*■■■ —.— . ~ Huneária mOtrágT* * . • ■ . —~.— Szikra Papíripar ~ — ~n Féltén .••«.**.. 120 — 120. Gumml ..•■■■11. 24.— 24 — Moktár —.— —.— volt. A kontremin is fedezéseket eszközölt. Ma főképpen azok az értékek emelkedtek fokozottabb mértékben, amelyeket a kontremin favorizált. így Bánya és Kohó 35, Königshofi 30, Cseh Morva 20, Skoda 12 koronával emelkedett. A többi piacon is az árfolyamj avul ások voltak túlsúlyban, csak szórványosan fordultak elő könnyebb veszteségek. A cukorpiacon az árfolyamalakulás nem volt egységes. A beruházási piac általában tartott volt. + A prágai devizapiacon Amszterdam 1, Berlin 0.25, Zürich 1.50, Montreal és Páris 0.10, Varsó 0.40 ponttal emelkedett. + A budapesti értéktőzsdén a nyitás egyenetlen volt, a minimális forgalom csak a spekuláció tevékenységére szorítkozott. Az értékeik egyrésze mérsékelt kínálat mellett kisebb veszteségeket szenvedett, mig más papárok korlátozott kereslet mellett valamivel emelkedtek. Nasitzi valami veti javult. Egyébként aiz üzleti tevékenység szűk keretek között mozgott s az árfolyamalaknlás egyenetlen volt.-f A bécsi értéktőzsdén ösztönző momentumok hiányában tartózkodó volt az irányzat. Többnyire árfolyamesésekre került a sor, amelyeket a napi spekuláció realizációi idéztek elő. Érdeklődés főképpen osztrák Hoffherr iránt nyilvánult meg. Egyébként a tőzsde üzletteien volt s a forgalom jobbára alacsonyabb árfolyamokkal zárult. Kö- nigsthafi Cement prágai fedezésre emelkedett. Ku- liszban csekély üzlet mellett szántén jobbára gyengülések állottak elő.-f- A berlini értéktőzsdén az üzlet igen csekély volt. Már délelőtt általában erős tartózkodást lehetett megfigyelni a bankoknál s a hivatalos nyitáskor némi bizonytalanság volt észlelhető. Az eladási megbízások voltak ma túlsúlyban, amelyek számszerűen csekély voltuk dacára 0.5—1 százalékkal nyomták le az árfolyamraivót. Az árfolyam- esések mellett szórványosan kisebb javulásokat is lehetett észlelni. A tőzsde további folyamán az árfolyamok többnyire javultak Yk—% százalékkal. Árutőzsde + A prágai cukorpiac gyengült. Nyemsáru Aus- sig loko októberre 60.25—60.75. A prágai tőzsde de vizajegy zései i ma tegnap Hiv. pén2 áru pénz áru di6k.?í Amsterdam 1356.— 1360.— 1356.— 1359.— 2iL Berlin . . 803.25 805.75 80325 805.75 4 Zürich . . 651.50 658 50 650.— 652— 2 Oslo . . . 583.50 586.50 58350 586.50 4 Kopenh. . 600 50 603.50 600.50 603 50 31L Daniig. . 662.50 665.50* 662.50 665.50* 5 Stockholm 594.50 597.50 594.50 597.50 3% Mailand . 172.75 173.55 172.75 173.55 5' Paris. . . 132.40 132.80 132.30 132.70 2tL London . 115.90 116.50 115.90 116.50 2n New York 33.71 33.81 33.71 33.81 2% BrOssel . . 467.90 469.10 467.65 468.85 3 ttl Madrid . . 275— 277.— 275 — 277.- 6‘/, Belcrad . 50.403 50.653* 50.403 50.553* 7% Sofia. . . 24 45 24.55* 24-45 24.55* 8«£ Wien . . 474.25 475.75* 474.25 475.75* 5 Warschau 377.60 37$.60 377.20 379.20 7 «íL Budapest. 587.50 589.50* 587.50 589.50* 5 • Bnen. Aires 749.— 755.—* 749.— 755.—* Relsingf. . 49.60 50—* 49.60 '50 ___* 51L Rio de Jan. 257.50 259.50* 257.50 259.50* Alexandria 119.60 120.40* 119.60 120.49* 7 , Athén . . —.— —•— ——,— 10 Bukarest . 20.10 20.80* 20.10 20.30* 7 Stambol . 16.— 16.10* 16.— 16.10* Kowno . . 336.25 338.25 336.25 338.25* 7 j Lissabon . 106.10 106.90* 106.10 106.'0* 7 Montreal . 30.54 30.66* 30.44 30.56* 8</,j Valuták. Prága, október 17. Holland 1351, jugoszláv 43.80, német 801.50, belga 465, magyar 470.50, román 15.10, svájci 648.50, dán 578, angol 115, spanyol 268.50, olasz 171.90, amerikai 33 57, norvég 578, francia 131.95, bolgár 20.90, svéd 578, lengyel 377, osztrák 412.