Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)
1932-10-14 / 235. (3048.) szám
2 1932 ojrtdbgr 14, péntek. irtani. Általános moratóriumról nőm lőhet szó. A költségvetést máról-holnapra nem lehet 20—30 százalékkal lefaragni. Ezen a téren reorganizációra és racionalizálásra vajn szükség. A külföldi adósságok ügyében reméli, hogy a pénzügyminiszter rövidesen kedvező alakulásról számolhat be. Időt kell kapni, hogy az ország fizetőképes lehessen és akikor ismert gayallériáiáyal fogja fizetni tartozásait. Gömbös miniszterelnököt beszéde után a felsőház tagjai meleg ünneplésben részesítették. Soimsich László gróf szólalt fel elsőnek a kormányprogram feletti vitáiban- Gömbös célkitűzéseivel, különösen a mező- gazdasággal kapcsolatban, egyetért, állásfoglalását a kormány intézkedéseitől teszi függővé. Hadik János gróf kéri Gömböst, hogy a kisiparosak, kiskereskedők, kisgazdák megélhetését és a termelés rentábilissá tételét biztosítsa. Az adózásban van egy felső határ, amelyen belül az adórablás következik. Ezt az eddigi kormányok nem vették figyelembe. Reméli, hogy Gömbös az adórendszert megreformálja. Sürgeti az általános titkos választójog megvalósítását és az uj választások kiírását. Jankovioh-Rősán Endre szimpátiával fogadja az uj kormányt. Azt kivánja, hogy Magyar- ország bontsa le a vámfalakat és engedje be a külföldi árukat, hogy a belföldi iparcikkek árai normalizálódjanak. Benárd István az általános titkos választás ellen foglal állást. Szterényi József báró kifogásolja az ipari túltermelést. Koncentrálni kell az ipart, amelynek gyártmányait megfelelő exportpolitikával lehet csak külföldön elhelyezni. Tiltakozik a képviselő házban elhangzott olyan beállítás ellen, mintha az elzárkózást Magyarország kezdte volna. Rámutat, hogy a magyar kormány Ausztriának Nyugatma- gyarország visszaadása ellenében annakidején vámközösséget ajánlott fel. Középeurópai konstellációban mindig Magyarország ajánlotta a vámhatárok lebontását. Helyesli, hogy Gömbös Bethlen és Károlyi nyomdokain halad. Széchényi Aladár gróf üdvözli Gömböst, de lehetetlennek tartja, hogy programját az egységes pártra támaszkodva akár legcsekélyebb hányadában fs végrehajthassa. Erről rövidesen a miniszterelnök maga fog meggyőződni és akkor két lehetőség áll élőtTöbb iskolaügyi sérelem orvoslását kéri Dérerfői a tíszániimeni református egyházkerület Befejeződött az egyházkerület évi közgyűlése Kassa^ október 13. (Kassai szerkesztőségünktől.) A tisaáninneni református egyház- kerület őszi közgyűléséről szóló tegnapi beszámolónkban részletesen ismertettük az elnöklő Péter Mihály püspök évi jelentését, amely részletesen foglalkozik az egyházkerület helyzetével s felsorolja azokat a sérelmeket, melyek nagyban megnehezítik az egyházkerület életét. Az évi jelentés felolvasását a szavazatbontó bizottság jelentése előzte meg, mely szerint egyiházkerüileti tanácsbi- rákká Kövér Árpád tornaaljai és Lengj él József abaujszinai lelkészeket, zsinati rendes egyházi képviselőkké, Lengyel József és Mis- kolczy Endre lelkészeket, pótképviselőkké Kövér Árpád és Szőke István lelkészeket, zsinati rendes világi képviselővé Mertcns Alfréd dr. nagymihályi ügyvédet, világi pótképviselőkké pedig Fekete Miklóst és Kiss Bálint dr. ügyvédet választották meg. Az uj tisztviselők esküje után a közgyűlés te, vagy uj választás, vagy a katonai diktatúra, amit a pártdiktaturától csak egy lépés választ el. Ez a helyzet áll most fenn Németországban is. Simonsits István a királykérdés jogi megoldását ajánlja. Huszár Károly az általános titkos választás mellett nyilatkozik és bizalmat szavaz a miniszterelnöknek. Sömbös zárszava Gömbös miniszterelnök a felszólalásokra válaszolva kijelentette, hogy a koncentrációt vagy koalíciót nem tartja helyesnek. Ha koalíciót akarna, még most is csak a kormányalakításnál tarthatna. Hangsúlyozza, hagy nem tűr el pártcUktaturát. Az arisztokrácia szerepéről Szólva kijelenti, hogy nem szereti, ha a legmagasabb osztály politikai érdekekből a legalsóbb néposztállyal kacérkodik. Hangsúlyozza a puritanizmust, amit minden téren megkövetel. A felsőház megéljenezte Gömbös miniszterelnököt és ezzel az ülés véget ért. intézkedett az üresedésben levő állások betöltéséről. A püspöki jelentés fölolvasása után az egyházkerület i számvevőszék tett jelentést a tavalyi zárszámadásokról, amiket a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vett, ugyancsak tudomásul vették az 1932. évi költségvetést is, melyet az egyházkerületi pénztáros, Kövér Árpád terjesztett a közgyűlés elé. Ezt követte az iskolaügyi bizottság elnökének, Komi vés Sándornak a jelentése az elemi- és középiskolák helyzetéről, illetve a vallásoktatás ügyéről az iskolákban. A terjedelmes jelentés részletesen felsorolja az iskolák mai bajait, melyek közül az egyik legnagyobb sérelem az, hogy a tanügyi hatóságok, elsősorban pedig a tanfcliigyelőeégek még mindig nem respektálják a református felekezeti iskolák jogait és olyan kérdésekbe is beleavatkoznak, amik az iskolai autonómiából kifolyólag az iskolák belső ügyét képezik. A gyülekezetek szegények, a maguk erejéből nem képesek eleget tenni a tanügyi hatóságok iskolafejlesztési kívánságainak, ezért kénytelenek voltak igénybe venni a legtöbb helyen az államsegélyt, amely a jelentés szerint többe kerül, mint amennyit megér, mert az iskolai autonómia sínylette meg minden esetben ezt az államsegélyt.'* A református iskolák helyzete ilyen körülmények között évről-évre nehezebb, ami erősen kihat az ifjúság oktatására. A középiskolai vallásoktatás kérdéséiben a régi sérelmek nagyrésze ma is fennáll, sőt újabb sérelmek is Vannak, melyeknek orvoslását az egyházkerület az illetékes hatóságoknál állandóan sürgeti, sajnos, eddig nem sok eredménnyel. Az iskolaügyi bizottság jelentése után a beírnissziói jelentés következett, mellyel kapcsolatban Péter Mihály püspök fokozott tevékenységre hívta fel a lelkészi kart a hitélet kimélyitése terén. A továbbiak során számos ügyet tárgyalt le a közgyűlés, melyek közül egyike volt a legfontosabbaknak a templomi székek tárgyában az esperesek és egyházmegyei gondnokok által készített javaslat, meKOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből (27) Úgy látszott ismét, hogy végleg összeomlott a gályarabok ügye. ők-maguk még nagyobb szótlanságba estek. De nem sokáig kellett már szenvedniök! Mert néhány nappal azután maga a nagyem- lékezetü Ruyter Adorján Mihály, az összes hollandi vizierök tengernagya vitorlázott :be a nápolyi kikötőbe e kezében a belga szövetségesrendek parancsával, követelte a magyar lelki- pásztorok nyomban való szabadonbocsátását. A bilincsek lehulltak hát végül huszonnégy magyar protestáns kezéről-lábáról, mert mindössze ennyien voltak már életben ekkor. Kettejüket pedig, névszerinti Harsányi Istvánt és Czeglédi Istvánt a börtön mélyéből hozták elő. Ám oly erőtlenek voltak immáron mind a ket- ten, hogy támogatni kelletett őket kétfelől. Különben összeestek volna. . Aznap este, áihitatos könyörgés után, fölgyülekeztek az admirális hajóján s valaanennyiok ajkán megzendült a hálaadó zsoltár: Midőn már-már a halál vett körül És már csaknem a hárhozat'ba estem. Megsegített engemet a jó Isten ... Szivem azért csak őbenne örül. Mikor én nagy nyavalyámban valók, . Ottan megmenté nyomorult életem ... Légy csendességben azért, ó, én lelkem, Mert elküldi 'az Ur segedelmét. Szepeesy Pál és vezértársai, úgymint: a kopasz Szulhay Mátyás, a balc6illagzatu Petrőczy István és társa: Übrisi vezér, az ungi udvarházába visszavágyakozó Kende Gábor, resezorru Májos Ferenc, a két Duló-tcstvér: György és Gergely, hadadi Wesselényi Pál, a dülledthom- loku Tulok György kapitány s az ősz Keczer András, mikor eljutott füleikbe, hogy a gályarabok megszabadultak mégis, fölsóhajtottak: ]- Talán a többieket is megsegíti az Isten ... Mert egy másik csoportja is volt a szerencsétlen papoknak, akiket — nyakuknál össze- iáncolva — a tengerparton található Bukkari várába vittek, iszonyú börtönbe. Ötven év óta nem tisztították ezeket a kazamatákat, tizenöt napon át egyetlen darab kenyeret nem vetettek eléjük s nyolcvan egész napig úgy hagyták e nyomorult szenvedőket, hogy sem ülni, sem állni nem tudtak. így nyomorogtak piszokban és éhezésben, a mélység fenekéről gyakorta kiáltozván Istenhez. Aközben jezsuiták zaklatták őket, ki is tértek sokan, a néhány szerencsétlen rab pedig, aki rendületlenül kitartott hite mellett, végül is az 1676-ik esztendő május havának legelején tudott menekülni a további ki- noztatások elől. Mert a külországi protestáns népek é6 kormányaik szünetlen dörömbölésére utoljára is parancsot adott ki Lipót császár... Kezdődött pedig e parancs a következő szavakkal: „Leopolt, Isten kegyelméből a Tómaiak választott s mindig felséges császárja, Német-, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát- és Tótország királya, Ausztria nagyhercege, Burgundia, Stájer, Karintihia, Krajna és Würtenberg hercege, Tirol és Görz grófja stb., stb., összesen és egyenként úgy az egyházi, mint a világi fejedelmeknek, érsekeknek, vezéreknek, őrgrófoknak, grófoknak, báróknak, nemeseknek, katonáknak, az őrségek főnökeinek, kapitányoknak, helytartóknak, alispánoknak, kormányzóknak, várparancsnokoknak, zászlóhordozóknak, királyi, vagy szabad- és mezővárosok, vármegyék, és bárminemű helyek igazgatóinak, s várnagyoknak, tanácsnokoknak és bíráknak, nemkülönben bárhol található kikötők, hidak és ha- tárátjáratok őreinek, hasonlatosan a vámok és adók szedőinek, kezelőinek, révészeknek, kom- posoknak 6 minden más bárminemű állású, fokú, rendű, állapotú, méltóságú és rangú egyéneknek üdvözletünket, jóakaratunkat, császári kegyelmünket é6 minden jót!“ E szavakkal kezdődött a parancs, amely persze eljutott az ordasokhoz is. A dölyíös hangra röhögő orkánban robbantak ki vezérek, kapitányok s Szepcssy Pál minden legényei: — Köpünk rá! Pedig e parancsnak lehetett köszönni, hogy a Bukkari vár tömlöcében senyvedt prédikátorrabok is szabadlevegőre jutottak végül. Rövidesen csatlakoztak a gályarabságból megmenekült hitvalló társaikhoz s amikor összegyfllr- keztek volna a hollandi admirális vezérhajóján, már csak harminckettőn voltak életben. S Írva vagyon, hogy mikor a nagy Ruyter Adorján elibiik állt, igy beszélt hozzájuk: — Eddigi életemben számtalan gyözedelmot nyertem ellenségeim fölött, de minden eddigi győzelmeim közt egyetlenegy is nem okozott nekem annyi örömöt, mint a Krisztus emez ártatlan szolgáinak az elviselhetetlen járomból való szabadulása ... S amikor igy beszélt, könny rezdült meg szemében á verhetetlen hirü tengernagynak. A hálaadó dicséreteket zengett prédikátorok és oskolamesterek nem időztek tulon-tul a hadihajón, hanem elindultak Helvécia felé, ahová könyörületes hittestvéreik hívták meg őket. A szerencsétlen protestáns papok és tanítók gyalogszerrel keltek át az égigérő Alpokon s mire leereszkedtek volna Helvécia virágos völgyeibe, sírva karolták át őket a helvét hitvallású ottani professzorok, papok és oskolamesterek. Hanem Séllyei István galambősz lett ekkorára. Harsányi István pedig annyira elerőtlene- dett, hogy szálankint kezdett hulldogálni az ő szakálla. Hej, sok vérnek kellett hullnia még ezért a megritkult szakállért! Mert a bujdosó gályarabokról minden legapróbb hír megérkezett előbb-utóbb Szepesey Pál legényeihez, akik a Partiumban táboroztak ekkor, szélesen és elszórtan. Ezek a keserű fölkelők összecsikorgatták a fogaikat olyankor, mert a papjaikról szállongott hirek még nagyobb indulatra ingerelték őket. Minden pillanatban készen álltak volna az indulásra ... Dehát váraink kellett még! Mert a váradi basa és kontyosai még mindig nem látták érettnek az időt a kitörésre, Erdély földjén a ravasz Teleki még mindig féltékeny szemmel nézett a fiatal késmárki grófra, akinek kardját akkor tűzön edzették már a kovácsok. Azalatt pedig mind sanyarúbb állapotba jutottak a fölkelők. Testeiken nyütt lett az abaposztó s az éhínség is kerülgetni kezdte őket. Negyedik esztendeje tengődtek már olyan állapotban, mint Toldi kivénült lova valamikor. Ennek az esztendőnek tavaszán Szepesey Pál lépést haladt a lován Várad irányából hazafelé. Velement Petrőczy vezér, Kende Gábor, az ősz Keczer András és a fia, Gábor. Némileg megenyhült lélekkel igyekeztek falusi tanyájok felé, mert jó hírrel engedte őket utjokra a váradi basa, akinek udvarlására jártak Váradon. Me^- biztatta őket, hogyha őmaga nem eresztheti is reá kontyosait az átkozott császári tábornokokra és nagybendőjü lancknchtjeire, de — suba alatt — elnézi Thököli megindulását, aki iránt sok bizalomra és még több reménykedésre gerjedt az utóbbi hónapok folyamán. Lépést mentek hát a lovaikon öten. A kopasz Szuhay Mátyás, Szepesey Pál leghübb barátja, otthonmaradt a kuckóban, mivel erre az ■ időre fölülto megvénhedett már s ráadásul lyot nagy fontosságánál fogva hozzászólás céljából visszaküldték az egyházmegyéknek. A nagy gér esi vallásséreöem Ügyében, valamint abban &i ügyben* hogy a kaftáai református lelkészt kitiltották a kassai magyar reálgimnáziumból s ino#akadá%ozták a vallás taní tásban, az egyházkerület a kanyont utján ismételten az iskolaügyi minisztériumhoz fordul! orvoslásért. Ugyancsak a min iisztér rumitól fogják kérni tannak a sérelmes intézkedésnek a megváltoztatását is, mellyel a rimaszombati magyar reálgimnáziumban eltiltották az énektanítást, holott a gimnázium épülete a rimaszombati egyház tulajdonát képezi. Dusza János götmöri esperes ügyével foglalkozott azután a közgyűlés és hosszai, heves vita után fölfüggesztette esperes! állásától és fegyelmi eljárást tett ellene folyamatba. Határozott a közgyüés a szlovák vallásiam könyvek kiadása tárgyálban és megerősítette a szlovák lelkészek és tanítóik egyesületének alapszabályait. Ezután a püspöki körleveleket, az iskola- ügyi referátus és az országos hivatal leiratait tárgyalta le a közgyűlés. Az egyházi fegyelmezés tárgy álban szabályrendeletet készített, letárgyalta az egyházmegyéktől érkezett fölterjesztéseket az adás-vételi szerződések és segélykérvények tárgyában, megerősített számos lelkészi éa tanítói diólevelet és tudomásul vette a lelkészi és tanítói választásokat. Sok kisebb jelentőségű adminisztratív ügy elintézése után a közgyűlés szerdán délután 6 órakor ért véget. Mussolini hétfőn magyar küldöttséget fogad s magyarul szól a rádióba Budapest, október 13. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) Mussolini hétfőn fogadja a magyar küldöttséget, mely tízéves kormányzásának évfordulója alkalmából üdvözli a dúcét. A fogadtatást Mussolini szobájából az olasz iádió közvetíti. Pékár Gyula üdvözlésére Mussolini magyar nyelven kezd válaszolni, amit olasz nyelven folytat. Hir szerint az olasz miniszterelnök igen jelentős nyilatkozatokat akar tenni. mellbántalmak kínozták, minekfolytán rutai köhögött. És Szuhay Mátyásra térülvén a szó, Szepessy Pál fejcsóválva kezdte: — Nyugtalanság zaklat, hogyha legközelebbi időben rámegjdink is a németre s Morváig kergetjük a büdösöket, az én Mátyás barátom nem fogja meglátni többé hazáját, a kies Abaujt... Mert elkövetkezett immár az ő ideje is. Itt fölosillámló szemmel szólt közbe Keczer Gábor: — Akkor talán minik is hazamegyünk, atyám... — Hazamegyünk, Gábor fiam, — nyugtatta meg ősz apja, Eperjes egykori városbirája. — S akkor te is átkarolhatod majd anyádat, hitvesedet és apTÓ gyermekedet... Keczer Gábor sóhajtott rá. És azontúl hallgatagon dagasztották lovaikkal a sarat. Tavasz volt! Tavasz volt! Vadvizek fakadoztak mindenfelé s meg-meg- csdllantak a ipelegedé napban. És a kéklö magasban vándormadarak oszlopai igyekeztek észak felé: talán a Bodrogköznek, talán a nagy lengyel mocsaraknak. Isten tudta csak... Párás volt a levegő s vizcsöppek csillogtak a fák ághegyein. Hanem egyszer fölvágta a fejét Szepeesy Pál, akinek vén szakállával gyöngén játszott a sze- leceke e visszafogván lovát, megütődve kérdezte a társaitól: — Hát ezek a deáki külsejű ifjak kik légyenek? Mert negyven-ötven deákkalapos fiatalember haladt velük keresztbe egy csatakos utón. Gyalogszerel haladtak s leghátul néhány ifjú kézi- szekeret tolt maga előtt erőlködve, mely elemózsiával volt megrakva. Amint hozzájuk ért volna, a lengöszakállu Szepeesy Pál azt kérdezte tőlük résztvevő szivvel: — Kik vagytok, fiaim? — Sárospataki deákok vagyunk, jóurunk, — felelt az élről egy bátors-zemü és délceg ifjú, aki járhatott már a huszonnyolcadik esztendejében. — Kollégiumi városkánk felé igyekszünk, a mi kis Jeruzsálemünkbe... Szepeesy Pálnak ismerősül tűnt föl a vállas fiatalember s megnézte jobban: — Mintha láttalak volna már, fiam. — Úgy van, jóurunk. — helyeselt a diákve- zér. — Nevem: Szokeressy István s negyedfél esztendőnek előtte én valók a ezénior, amikor bujdoetunk'ban —• jóurunk elé vetett bizonytalan sorsunk ... Most már ö a szénior, — s az oldalán álló diáktársára mutatott. A lengöszakállu vezér megdöbbent: — Hát még mindig bujdostok, fiaim? (Folytatjuk.) r I mi^GAlTWMÁAR-HIRLAP —a—g—m—ag—m—MB———wb
