Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)
1932-10-13 / 234. (3047.) szám
Erősen csökkennek as adóbevételek Az adóbevétel 10, a dohányióvedék bevétele 17 százalékkal alacsonyabb az előirányzatnál miUií ,»a«ínekiül t«™Utat, amelyen szard ntük haladni kall, hogy Kösépeurópa népeit maii gazdaságii nyomorúságukban meg lehessen segíteni, Ho«szu nt ez még aikikor is, ha az ezekben a kérdésekben döntésre hivatott tényezők el volnának szánva ama, hogy tisztán a gazdasági oél- és észszeröséget fogják szem előtt tartani. Mennyivel hosszabb és véget szánté soha nem érőnek tűnik fel azonlban ez az ut akkor, ha meggondoljuk, hogy az ember — a Biblia szerint — nemcsak kenyérrel él és a gazdasági érdeken kívül más erők is kormányozzák az államok és a nemzetek életét A köaépeu répái probléma gazdasági jelentősége elvitathatatlan és gazdasági eszközökkel való megoldását kivánatoenak kell tartani, ámde a legnagyobb bökkenő itt is az, vájjon egyáltalában lehetségese egy kon- aorüiumiba tömöríteni azokat az államokat és nemzeteket, amelyek két táborba oszolva bizalmatlansággal néznek farkasszeonet egymássalAz osztrák-magyar monarchiát négyszáz évvel ezelőtt a török veszedelem elleni védekezés hozta létre. A közös uralkodóház jogara alatt azután a Duna völgyében fokozatosan kialakult egy gazdasági egység, amely megfelelt az itt élő és oly sok nyelvet beszélő népele gazdasági érdekeinek, ha nem is tudta megoldani az e népek között történetileg kifejlődött politikai ellentéteket. A világháború után ezen a területen a kis államok egész raja viaskodik egymással, já- téklaibdáljává vált a nagyhatalmak diplomáciai bűvészkedésének és a Duna völgye nemzetiségi tekintetben a belső meghaeon- lottságnak és egyenetlenségnek rendkívül zavaros képét mutatja. A többségi népek urak ugyan nemzeti államuk kis portáján, de ezek sorában is egyes népek autonomista többségei hiába követelik a területi és nemzeti önkormányzatot. Például a horvátok... S a kisebbségek még rosszabb viszonyok között élnek, mert — egészen eltekintve mindem politikai, nyelvi és kulturális panaszaiktól — gazdasági érdekeiket a kormányzó többségek csak addig tartják tiszteletben, aimig azok a többségi egoizmus érdekeibe nem ütköznek. Lehet-e Középeurópában a gazdasági anarchiát megszüntetni mindaddig, amig politikai téren ilyen tarthatatlan viszonyok uralkodnak és amig a kismntant kormányai nem barátkoznak meg azzal a gondolattal, hogy országaikat a kisebbségek barátságos otthonává kell áitelakitaniok és ilymódom nem teremtik meg azt a légkört, amely a gazdasági együttműködésnek iis nélkülözhetetlen előfeltétele? Mi azt hisszük, hogy nem. Középeurópá- ban rendet teremteni csak úgy lehet, ha lecsapolják azokat a lelki ellentéteket, amelyeket a békeszerződések kiéleztek és amelyek miatt az itt élő nemzetek nem tudnak nyugodtam dolgozni. A köoépeurépái kérdés elsősorban nemzetiségi kérdés, mert ha mindegyik nemzet megkapja azt, amire Isten és ember előtt joga van, úgy le fognak lohadni azok a szenvedélyek is, amelyek megakadályozzák, hogy közös erővel keressük ama módozatokat, melyek a népek gazdasági versenyében jobb életfeltételeket biztosítanak számunkra. A köaépeurópai problémának erre a velejére tapintott rá az uj magyar miniszterelnök is, amidőn a legutóbbi napokban két ízben is hangoztatta azit, hogy a középeurépai együttműködés csak akkor lehet eredményes, ha a magyar kisebbségek szerződéses jogait az egész vonalom biztosítják. Azok a jogok, amelyeket a kisebbségi szerződések biztosítanak a magyar minoritások részére, valóban nem tel- jesithetetlemek és össze sem mérhetők azokkal a jogokkal, amelyekkel a csehek Ausztriában vagy a románok Erdélyiben bírtak. Ha Magyarország a revízió eszméjének elvi fenntartásával ily szerényre szabja követeléseit, az utódállamoknak valóban meg kellene gondolniok, hogy nem nagyon osekély-e az az ár, amellyel megvásárolhatnák Középen répa s ezzel önönmaguk gazdasági boldogulásának legfontosabb előfeltételét? A nemzetiségi kérdés • megoldása az a priusz, amelyen elindulva az emberiség egyszer el fogja érni azt a „ci-vitas maxi,ma“-t, azt a legnagyobb közösséget, amelyről a XVIII- század nagy humanistái álmodoztak. Először Középeurópánál, a nemzetiségi bajok tűzfészkénél kell elkezdeni, majd egész Európánál folytatni és azután a civilizált világnál befejezni. Amerika ezen a téren is előttünk jár, az Unió ma legnagyobb gazdasági hatalmassága a világnak és a pánamerikai gondolat sokkal korábban indult el és több eredményt ért el, mint elkésett hajtása, a páneurópai mozgalom. Méltán hivalkodnak ezzel az amerikaiak, de az ő feladatuk sokHBS9RBB9BBHHDEHRS5K£B9NBSS£HRXBS39HHHnHMHBBBBHBMnMBBBK9Rn Prága, október 12. A* adók, illetékek és állami jövedelmiek ez év első hót hónapjában való bevételéről szólló kimutatás azt bizonyltja, hogy az egyes adónemek és illetékek emel’Jése dacára a bevétel kisebb, mint amennyi a költségvetésben elő veit irányozva. Ez év első hét hónapjában különböző adókból befolyt 3.4 milliárd korona, tehát 412 Párig, október 12. A francia kormány a kabinet tegnapi tanácskozásán megtalálta az 1933-as költségvetés hiányának fedezetét. A hivatalnokok leszállítása és a jövedelmi adó szigorított behajtása mellett a költségvetést főleg mesterséges segédeszközökkel akarják kiegyensúlyozni. A folyó kiadások egy részét autonóm külön pénztárakra hárítják át és így kiveszik a költségvetésből. A hét és fél milliárdot kitevő háborús nyugdijak kifizetését egy újonnan alakított autonóm nyugdíjpénztárra bízzák, amely szükségletének csak felét kapja az államtól, a többit kölcsönökkel és más önálló módszerekkel szerzi meg. A közmunkákra szánt másfél milliárd megszerzését a munkaalkalmak teremtésének uj tervezete alapján ugyancsak egy autonóm pénztárkai könnyebb volt azért, mert az 5 világrészük nőm ismert a nemzetiségi kérdést. Az angol és spanyol gyarmatosok egyszerűen kipuszti'tották az indián őslakosokat, rabszolgaságban tartották az Afrikából behozott négereket és az európai kivándorlóktól az első pillanattól kezdve szigorúan megkövez telték, hogy nyelvben és szellemiben hozzájuk idomuljanak. Ezt a mechanikus megoldást Európában természetesen nem lehet alkalmazni, mivel az itteni nemzetiségek elBWWIPBBBBBBBHBMHWBBBB—Ili 11 'IIWIIWI^IW millió koronával, azaz 10 százalékkal kevesebb, mint amennyi a köMteégvetésiben elő volt irányozva. A dohányjövedék bevétele ezen idő alatt a dohány nem Ifiek árának emelése dacára 242 millió koxotaával, azaz 17 százalékkal!! kisebb, mint amennyit előirányoztak. Forgalmi adóból behajtottak 456 millió koronát, jóllehet 145 milliiió koronával többet vártak. ra bízzák, amely négy milliárdos kölcsönt fog fölvenni. Ezenkivül a rádiót megadóztatják s minden vevőkészülék évente 15—50 frank adót fog fizetni. A Petit Párisién értesülése szerint a kormány jövő tavasszal, ha a közgazdasági helyzet nem javul, 12—15 milliárdos óriási kincstári kölcsönt vesz föl. A kincstári hivatal már most is öt milliárd értékű rövldlejáratu bonnal dolgozik, mert az adójövedelem havi 6—800 milliós hiánya miatt nem rendelkezik elegendő készpénzzel. Az év végéig a kincstári hivatal bizonyára kénytelen lesz újabb két milliárd értékű bonno- kat kibocsátani. A deficit a jövő tavasszal föltétlenül 12 milliárdra fog rúgni, úgyhogy a kölcsönt akkor föltétlenül föl kell venni. puszii thatatlan hagyományokra támaszkodnak és nőm akarnak elmerülni egy idegen néptenger hullámaiban. Európában és különösen Középeurópában oly megoldásra van szükség, amely tiszteiéiben tartja minden embernek vele született vagy önön választotta nemzetiségéit, amely oéöt kemény akarattal és uj, a mainál minden bizonnyal bonyolultabb, de egyúttal tökéletesebb állam- szervezeti formák létesítésével el is lehet érni. El lehet érni, ha komolyan akarjuk. Franciaország kiegyensúlyozza költségvetését A hivatalnokok fizetésének leszállítása - Autonóm pénztárak KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből (26) — Adná az Isten, leányom! A gyász ruhás anya azzal meg if> nyugodott, de nem nyugodott meg a kis Rauscher Edit. Mert tudta jól, hogy Tábori Erzsók halálos ellensége valamennyiöknek, aki a bosszúvágytól eltorzult arccal keresi a Keczer Gábor lába- nyomát. S szörnyű döbbenetére még azon az éjszakán lovon toppant haza Keczer Gábor. Egy nyargalt szolgástól mindössze. Hanem megférfiasodott a csaták és ütközetek forgatagaiban. Csillogó szemmel, vállátverő hajjal csúszott le lovának nyergéből s először apró fiát kapta föl, majd halottfehér hitvesét, a kis Rauscher Editet karolta át, aki megtörtén suttogta: —• Rosszkor jöttél, édesuram ... Keczer Gábor azonban nem hallotta meg a remegő szavakat. Először megmosdott, akkor nagy csöndben vacsorához ültek volna Le éppen, a nagy ebédlőben, mikor a csöndön közeledő lovak patkócsattogása vert át Bártfa város irányából... Most már Keczer Gábor arca változott át halottfehérre: — Értem jönnek ... Mégis a nyomomban van hát Tábori Erzsók! Pillanatot sem késve lóravetette magát s egyetlen lovas-szolgájával nekivágott a fekete éjszakának. Kevés idővel reá császári katonák özönlöttek el az udvart s parancsnokuk, egy fiatalabb kapitány, szélesen nyitott be az ebédlőbe. Nagyot kiáltott németül: — Hol van a lázadók alvezére? Senkisem válaszolt neki... Ám a beállt csöndön át lódobogást lehetett kivenni egész tisztán. Fölindultán vetette magát ekkor lovára a császári kapitány s újabb pillanat múlva már ők is vágtattak az éjszakában. Mind-távolodó dobogással. Ahogy minden nesz elhalt volna odakint, a boldogtalan Rauscher Edit térdrerogyott az asztal előtt s imára kulcsolta össze ujjait: — Istenem, segítsd meg! XII. A zavar és bizonytalanság egyre nőtt azalatt. Erdélyből hirck érkeztek a Partiamba,_ hogy Thököli Imre, a daliás késmárki gróf kivonni készül kardját, mert a magyar nemzet sebei immár nem hagyják őt nyugodni elméjében. Ámde Teleki Mihály is vezére akart lenni az Erdélyből kitört hadaknak s a nagyeszű és ravasz kancellár magatartása sokszor busitotta ezidőtájt Szepessy Pált és vezértársait. Hogy mi oka lehetett e készülő egyenetlenségnek, senkisem tudta még egyelőre. De szállongó hirek máris voltak fölös-számmal. Leghihetőbbnek tetszett mégis, hogy Teleki Mihály az ifjú Thökölinek 6zánta leányát, az alig-fölserdült késmárki grófról viszont azt suttogták, hogy szive másvalaki felé kezd hajlani. Egy fiatal ö>zvegyasszony felé, akinek szépségéről legendák jártak mindenfelé a bujdosók között. Ez a világszép menyecske Irinyi Ilona lett volna (ha hitelt lehetett adni a szállongó men- de-mondáknak), aki két apró árvájával még mindig Munkács falai közé zárkózva reménykedett az idők fordulásában. De más körülmények is növelték a zavart. Lipót császár megigérte, hogy országgyűlést hiv egybe, ahol is orvosolni fogják az ország nyilt sebeit, ám e szándékával egyre késett. A nemzet sebei pedig az égre kiáltottak már ekkor. S fokozta a keserűséget és busitotta az elméket, hogy a prédikátorok, a nemzet e nemes fiai, még mindig gályákat vontak a tengeren. És Szepessy Pál, valahányszor híradással voltak neki a gályarabok baromi állapotáról, indulatosan csapott egyet kardja markolatára: — Minden hitvalló lelkipásztorunkért tiz németet fogunk meghentergetni a tűzben! Szulhay Mátyás hasonló indulatban tört ki: — A tulajdon markommal fojtok meg minden piszok németet, akit elérhet a kezem! Pedig ebben a fenyegetőzésben maga sem hitt már Szuhay Mátyás. Mert öreg lett ekkorára s kivénült tagjaiból elszállni készült indulatos lelke. Ezt az indulatot pedig egyre szították a gályákhoz láncolt prédikátorok sorsáról érkezett híradások. Mert .mindent-mindent tudtak Szepessy Pál és bujdosó legényei. Tudták, hogy a szánandó protestáns papok közül azok, akik el nem rothadtak börtönök fenekein, avagy el nem hulltak az útfélen, nehéz gályákhoz vannak odava&alva s ó jaj, iszonyú az evezőcsapkodás a Szent Januárius, a Szűz Mária, meg a Szent Klára gályán, úgyszintén a többi hajón. Kettesével ültek egymás mellett, a padokhoz béklyózva s hajtották a gályát oly szörnyű munkában, minőre csak a nyomorúságos szerecseneket volt szokás elítélni. De még ez sem volt elég!... Véresretört tenyerükben ha lankadni kezdtek volna már a gályahajtó lapátok, az igazságért szomjuihozó ajkaikon fölzokogott egy Istent hivó ének, de még ezt az enyhületet sem engedték meg nekik. Mert té- pettingü, meztelen hátaikon abban a pillanatban fölcsattantak a korbácsok s a szerencsétlen emberek, mialatt végső erejük megfeszítésével vonták a gályát, kénytelenek voltak hangtalanul fölsimi. Könnyeik végigfolytak barázdás arcaikon s gondozatlan szakállaikon. Tudtak, mindent tudtak a Partiumba és Erdély szegélyeibe szorult bujdosók és miközben i országgyűlés hirdetésére készült a császár, ők a császárral és lelketlen generálisaival készültek leszámolni egy utolsó nagy kitörésben. A gályákhoz láncolt papjaikról érkezett hírek vészes keserűséggel töltötték el valameny- nyiöket. Ám ez esztendőnek vége felé úgy tetszett föl többeknek is, hogy fordulat fog beállni a még életbenmaradt prédikátorok sorsában. Mert számuk ijesztően fogyott. Nápoly felé való kényszerű vándorlásuk alatt akik elhaltak, azok tetemeit az útfélre lökték, ahol vadmadarak ették meg őket aztán, akik pedig a gályákon adták ki leiköket, azokat a tengerbe lökték meztelenül. Nagyot csobbant a viz, utána mégnagyobbat hallgatott a tenger s a visszamaradt többi nyomorult rab egyet sóhajtván, továbbrángatta a lapátot. Ámde az 1676-ik esztendőben úgy tetszett, hogy megváltás következik el a gályarabok embertelen nyomorgat- tatása után. Mert ezt a szenvedést az Isten sem nézhette tovább! A mirmidonok, pelopszok, sőt a kemény Ulixesz katonái is sirvafakadtak volna elmondhatatlan állapotukon. Minden gálya száznegyven láb hosszú s húsz láb széles hadihajó volt, huszonhat evezővel mindegyik oldalán. Két alacsony árboca volt rendesen a gályának, háromszögű vitorlával. Ide osztották be a magyar prédikátorokat és o&kolamestereket, a legelvetemültebb gonosztevők közé. Az 1676-ik esztendő elején azonban, mikor éles szelek sikoltoztak végig a Partiumon, reménykedve sóhajtottak föl Szepessy Pálnak a császár ellen íölzendült legényei: — A hatalmas Isten talán megsegíti őket! Mert a szegény rabok hazai és külföldi hit- testvéreiket keresték föl kesergő levelekben. A hazában ugyan mitsem tehettek értük, miivel Szepessy Pál és ordasai tehetetlenek voltak egyelőre, ám annál inkább megesett rajtuk a kü’országokbeli protestánsok szive ... Megmozdultak a genfi egyház vezetői, mialatt két nemes nápolyi lélek: Welsz Fülöp és Welsz György műid ént elkövetett, hogy megszabadítsa. bilincseitől ezeket a gályákra eladott mar gyár hitvallókat. Ugyanakkor a belga és holland szövetség Bécsben ezékelt nagykövete emlékiratot nyújtott be Lipót császárhoz, amelyben kimutatta, hogy a gályákra hurcolt protestáns papok ártatlan és szánandó emberek. Egy- időben lépett közbe Bécsiben a szász választó- fejedelem és az angol király, amire Lipót császár újból megvizsgáltatta ügyöket az 1676-ik esztendő januárius havának folyamán. Ámde egyéb dolgok is estek időköziben! A holland flotta— De Haen János altenger- nagy parancsnoksága alatt — a nápolyi kikötőbe vitorlázott s az altengernagy mindjárt az első napon káplánját küldte az istenadta szenvedőkhöz. Káplánja által arra kérette őket, adjanak neki igaz választ a kővetkező tiz kérdésre: 1. Mikor idéztek meg benneteket a pozsonyi törvényszékre? 2. Kinek parancsára idéztek meg? Lipót' császár parancsára-é, vagy a máséra? És ha máséra, kiére? 3. Mikor történt mindez? 4. Micsoda gonoszsággal vádoltak benneteket s kinek parancsára börtönöztek be? 5. Miként jutottatok az el6Ő 'bebörtönzésből a nyomorba és a gályákra? 6. Erre a bünhődésre, avagy más-valamelyre itélt-é benneteket Lipót császár? 7. Eladtak-é benneteket erre a rabszolgaságra és ha igen, micsoda áron? 8. Hogy hívják mindegyikőtöket külön-külön s mely városban, vagy faluban voltatok lelki- pásztorok. 9. Egyáltalán nem törődnek-é veletek atyá- tokfiai Magyarországon, avagy tesznek-é valamit, hogy megszabaduljatok ebből az állati tengődéiből? 10. Micsoda utat-módot véltek leggyorsabban célravezetőnek avégből, hogy megszabaduljatok ebből az irtózatos állapotból s újra az Igét hirdessétek híveitek előtt? S a szerencsétlenek válaszoltak is. Ekkor már hajmeresztő állapotban voltak... öltözetük merő rongy, csupasz hátuk vérzett az időjárás viszontagságaitól, meg a gyakori korbács-suhogástól, ok maguk pedig árnyékként lézengő csontvázakká asztak össze... A hollandi altengernagy meggyőződvén a. válaszokból, hogy a gályákra eladott prédikátorok egytől-egyig ártatlanok, egy maga mellé vett tiszttel és káplánjával nyomban fölkereste a nápolyi alkirályt s a szegény rabok megszaba- ditását sürgette nála. Ugyanakkor azonban úgy fordult a hadiszerencse, hogy az altengernagy- nak váratlanul föl kellett szedetnie a flotta horgonyait s idegen vizekre kellett sietnie ... (Folytatjuk.) r
