Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)

1932-09-09 / 206. (3019.) szám

1902 szeptember 9, péntek. 'PRAGAI-TAaG'^ARHIRIíAP ———BBWH—BM— 9 ■ KöZCtAZPA^Acr* ­A jövő évi állami költségvetés számol a vasúti tarifák átszámitásával Prága, szeptember 8. A központi vasúti ta­nács első és mástxlik osztálya tegnap tartott ülésén mintegy száz olyan javaslatot tárgyalt, amely a vasúti tanács plenáris ülésének tárgysorozatára jut. Egyebek között a helyi­érdekű vasutak tarifáinak átszámítása kér­dését is tárgyalták. A vasutiügyi miniszté­riumnak jelenlevő képviselője a bizottsági tagok ama kérdésére, hogy mikor lépnek ha­tályba az átszámított tarifák, azzal válaszolt, hogy erre a kérdésre maga a vasutügyi mi­niszter ad majd választ a központi vasutügyi tanács plenáris ülésén. Ehhez a hivatalos jelentéshez a Ceské Sk>- vo reggeli kiadása magánértesülések alapján a következőket fűzi: — A tarifák átszámítása az államháztartást mintegy 35 millió korona áldozattal terheli meg. A most összeállított 1932. évi állami költ­ségvetés a bevétel eme csökkenés-évei már számol. Szó van azonban arról is, hogy a közvetlen, átszámított tarifákat még az ősz folyamán léptessék hatályba, mert ezzel rendkívüli módon segítenének a szlovenszkói és ruszin­szkói közgazdaság helyzetén s különösen a szlovenszkói ipar nagyon sokat nyerne az ipari, idény kezdetén. Az átszámított tarifáknak október elsőjén 1 való hatálybaléptetése az államtól mintegy nyolcmillió korona áldozatot követelne s e körül a kérdés körül forog egyelőre ez a kérdés, amely — ugylátszik — csak a mi­nisztertanácsban nyer megoldást. A magunk részéről ismételten utalnunk kell arra, hogy milyen végtelenül szomorú dolog, hogy az illetékes prágai tényezők hó­napokig kénytelenek törni fejüket azon, hogy engedélyezzenek-© Szlovenszkó és Ruszinszkó javára nyolc milliót, vagy nem s egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy ezzel az állam­ra nézve csekély áldozattal mindenesetre olyan nagyon segítenének a szlovenszkói köz­gazdaság helyzetén, hogy az áldozat nem volna áldozat, mert bőven megtérülne a munkanélküli segélyeken való megtakarítás­ból. Szlovenszkó és Ruszinszkó egész közgaz­daságának nyolcmillió korona megtakarítást jelentő kedvezményhez minisztertanácsi ha­tározat kell s nincs kizárva, hogy az negatív lesz. Az árak és árfolyamok emelkedésének egyelőre nincs gazdasági alapja Kedvexő gazdasági prognózis megrendelésre? — Egy német szaklap véleménye a gazdasági válság fordulatáról Prága, szeptember 8. A múlt napokban ismételten rámutattunk ezen a helyen s különösen tőzsdei jelentéseinkben azokra a különösen amerikai és németországi forrá­sokból eredő jelentésekre, amelyek szerint a gazdasági válság már elérte mélypontját, sőt hogy már bálllo-tt a fordulat a javulás pelé- Eme jelentések között a legfontosabb a német konjunktúrakutató intézel véle­ménye volt, amelyet részletesen ismertet­nünk­Jellemző, hogy e kérdés kapósán a Ber- iaben megjelenő „Díe Bank“ című köagaz- lasági szaklap legújabb számában egyebek cözött a következőket írja: — A birodalmi kormány gazdasági prog­ramijának összeállításánál abból a föltétel- mi indult ki, hogy a nagy gazdasági ak­iiek kezdeményezésének ideje már elérke- :ett. A birodalmi kormány szándékolt intézke­déseinek csak akkor lesz meg a várt hatá­suk, ka a várt konjunkturális jcíbbraíordu- lás előhírnökei lesznek. ízért végtelenül fontos az a kérdés, hogy a -álság mélypontját elérte-e, mint azt a bi- odalrni kormány föltételezi. A konjunktúra izsgáló intézet legutóbbi negyedévi fűző­ében ezt a nézetet alátámasztja. Ennek a elenlésnek legfontosabb megáll api tása az, egy a világgazdaság a pénzügyek terén első ízben mutatja a. jobbra fordulás jeleit szé­les fronton. l jelentés azonban egyidejűleg megáiltapit- i azt is, hogy ami Németországot illeti, a beható gazda­sági jobbnaiforduilás főtételei még nincse­nek adva. Ízért Németországban nem várható magán- ezdeményezés'ből nagyobb arányú beruihá- ási tevékenység és az áru jobb értékesí­tse és a kivitel emelkedése, ellenkezőleg, a csökkenő nemzeti jövedelem s a nem­zetközi verseny erösbödése folytán még bizonyos hanyatlással kell számolni- ízért Németországban — ha a közgazdaság nmagára lesz hagyatva —- nem lehet más­ai számolni, mini az igen lassú fejlődéssel. l konjunktúrakutató intézet eme kiáltásaival diát teljes mértékben támogatja a kor- ián yp-rogr a mot. Szinte kézzelfoghatóan mutat az állami segítség az állami beavatkozás szükséges­ségére, a Németország nem akarja elmulasztani a ilázkcnjunkturába való bekapcsolódás ked- eaő pillanatát. A független tudományos itérét nézetének a kormány véleményével aló egyezősége meglepő. Fr -'zonban tud- jk ' */ Fr-y milyen sbor;; - •’* :.ü-.?kö'tetős j au t 'édaimi gazuasáy' minisz'.év'.uui i özö- : mely a legújabb gazdasági p-rog- amót kidolgozta s a konjunkturavizsgálő1 intézet között, úgy önként adódik az a föl­tevés, hogy a gazdasági prognózis alaphangját cél zajo­san választották, hogy a kormány intézkedés kellő bizalomra találjon, vagyis hogy megrendelt kedvező prognózisról van szó. Ilyen körülmények között azonban nagy kérdés, hogy a konjunkturavizsigáló intézetnek a világgazdasági helyzet meg­ítélésére vonatkozó része is nem korai-e, ami annál jogosultabb kérdés, mert ugyanennek az intézetnek még a júliusi füzete a világgazdaság helyzetét is nagyon sötét szánekkel ecsetelte. Minden esetre tény az, hogy az értéktőzsdei árfolyameir.elkedéseknek cs az árutőzsdéken a nyersanyagok ár­emelkedésének eddig semmi tárgyilagos alapjuk nincs. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az in­díték az északamerikai Egyesült Államok­ból került ki s ott a kormánynak a kon­junktúra fölélénkitésére Irányuló törekvésé­ben gyökerezik s emellett teljesen bizony­talan, hogy ennek az akciónak a jövőben milyen kilátásai vannak- Ez a mozgalom Amerikából átterjedt a többi gazdasági köz­pont spekulációjára is s ezek a központok leszámítolták a konjunkturális fordulatot, amelyre arzénban — úgy látszik még soká kell várni — fejezi be közlését az említett közgazdasági szaklap. Megalakult a bnrgonyaszindikátus. Hosszú készülődés után tegnap alakult meg Prágá­ban a burgonyaszindikátus, melynek hivata­los neve: Burgonyaértékesitési érdekíársulás. Az uj alakulat céljait a múlt napokban már ismertettük. A Farm Board nem adja el készleteit. New- yorki jelentés szerint a Farm Board igazgató­sága elhatározta, hogy búza- és gyapotkészle­teit, továbbra is távoltartja a piactól. Mintegy 3 millió bushel búzáról és 2 millió zsák gyapot­ról van szó. A gyapot készletek finanszírozása mintegy 30 millió dollár tőkével van biztosítva. Ezt a hitelt a Reconstruktíons Fináncé Oo. nyújtotta. A gyapotkészletekből 300 ezer zsák a Cotton Stabilisation Co. tulajdona, amely ezt a készletet jövő év március elsejéig akarja tar­tani s akkor is csak abban az esetben adja el, ha legalább 12 cent árat ér el. A gyapotkészlet többi része a Cotton Cooperative Assotiation tulajdona s azt 1933 december 31-ig akarják tartani raktáron, ha előzőleg nem érnek el 12 centes árat. Ezzel természetesen az idei gyapot értékesitési lehetőségei szépen javulnak. A búzakészleteket január 1-ig akarják raktáron tartani s csak azokba az államokba engedélyez­nek némi kivitelt, amelyekben az amerikai bú­várai rend--'.-cros-on spektilá'nak. Ezenkívül né- I hány cs: i r i'v:.ríot cr.goíló’-yezn.ek. igy Brazília-j jvai (kávé ellenében). Ezenkívül a folyó határ-j idős kötéseket is betartják. Az idei termés biz-1 • tositására más intézkedések nem szükségesek.J Búza és liszt behozatalát egyelőre kompen­zációs utou sem engedélyezik. A gabonabeho­zatali szindikátus kompenzációs bizottsága a múlt napokban tartott ütésén egyebek közöli uéháay konkrét kérelemmel foglalkozott, amely arra irányul, hogy a szindikátus enge­délyezze a kompenzációs ügyleteket, ame­lyeknél külföldi gabonát és lisztet kellene importálni. A bizottság az összes ilynemű kérvényt visszautasította azzal az indokolás­sal, hogy a szindikátus legutóbbi plenáris ülésén elhatározta, hogy gabona és lisztbe­hozatalt szeptemberben egyáltalán nem en­gedélyez. Kivétel volt a kukorica, amiből szeptemberben 1000 vagon behozatalát en­gedélyezte a szindikátus. Ez a kontingens azonban már el van osztva az érdekelt cso­portok között s igy annak terhére 9em enge­délyezhető a kompenzációs üzlet. A követke­ző hónapokra ugyancsak nem engedélyezhe­tő a gabona és őrlemény kompenzációs be­hozatala, mert ma még nem Ítélhető meg a belföldi gabonapiacok áralakulása, de a szin­dikátus plénumának a határozatát is be kell várni. A newyorki kávétőzsdén a következő árakat jegyezték: Basic Rio 7. számú készáru 9.25, de­cemberre 6.27, márciusra 6.12. — Basis Santo 4. számú készáru 13.87, decemberre 9.96, már­ciusra 8.75, májusra 8.46. A szlovenszkói gabona szállítási kedvezmé­nye. A vasutügyi minisztérium a szlovenszkói gabonának a történelmi országokba való szállí­tásánál december 31-ig tartó hatállyal fuvar­díjkedvezményeket engedélyezett. Az enged­mény legalább 2000 tonna szállításánál a nor­mális tarifának 20 százalékát teszi ki, mig 3000 tonna szállításánál a kedvezmény 30 százalék. Romániában meghosszabbították a gazdavál­tók óvatolási határidejét. A román kormány a gazdaváltók óvatolási határidejét legutóbb augusztus 31-ig hosszabbította meg. A most ki­adott legújabb kormányrendelet ezt a határ­időt szeptember 30-ig tolta ki. A londoni gyarmatáru piacról. Kakaó Acra F. F. november 1-re 28.50. — Trininad Plam- tation G. december—februárra 22.25 fizetve. — Rizsben irányzat nyugodt. Burma 2. szá­mú novemberre áru 8.37. — Saigon rizs 1-es számú novemberre 8.— Tapioka Singapore Seed novemberre 10.50. — Fehér bors Mun­tok októberre fizetve 6.31, fekete bors Sin­gapore készáru 6.37. — A kavrei kávépiaoon a hangulat tartott. Szeptemberre 264, októ­berié 257.25, decemberre 245, januárra 242. A prágai mintavásár negyedik és ötödik nap­ján a látogatottság ismét javult ugyan, üzleti kötéseket azonban csaknem kizárólag a belföld számára hoztak létre. Emellett azonban a kül­föld érdeklődése is megvan s ha a külkereske­delem útjában álló akadályokat sikerülne elhá­rítani, úgy okvetlenül élénkebb volna a külföld vásárló kedve is. Tegnap tartották meg a bőr­ipari napot is, amelynek nagy szenzációja az volt, hogy a megtartott nyersbőraukción az árak rohamosan emelkedtek. Egyelőre nem tudni, hogy az áremelkedés az amerikai válasz­tási kampány mozgalmaiból ered-e, avagy an­nak mélyebb okai is vannak. A vételkedv gyönge volt s igy a bőraukció üzleti eredmé­nyei nem nagyok.. Fizetésképtelenségek. A hitelezők védöegye- sületei újabban a következő fizetésképtelensé­gekről számolnak be: Herzán J., Hubeny A. és Kucsera F. építészek, Trebics; passzíva 386.758 K. aktíva 1 millió 97 ezer 449 K. — Löppen Ottó kávéháztulajdonos, Troppau; passzíva 147.000 K, aktíva 80.655 K. -— Nechvátal Jó­zsef gépiész, Straecs; passzíva 111.308 K, aktiva 51.954 K. — Hlávka József textilkereskedő, Brünn; passzíva 394.943 K, aktiva 119.036 K. — Vasina Mária kereskedő, Bystrica, Brünn mel­lett; passzíva 30.975 K, aktiva 16.267 K. — Csőd: Janku Ferenc és neje, háztulajdonos, Do- lany. — Wahner József, Cervená Voda. ÉRTÉKTŐZSDE Újra gyengült a prágai értéktőzsde Prága, szeptember 8. A newyorki tőzsde szilárd irányzatú dacára gyengébb volt a prágai tőz-sde irányzata. A közönség részé­ről úgy vásárlási, minit eladási ordrék futot­tak be, amelyek egyensúlyban maradtak. Nyugodt üzlet mellett visszaestek az érté­kek, de a visszaesés nem volt nagymérvű. Záráskor a kedvező berlini jelentéseik alap­ján barátságosabb volt a hangulat. — Az ipari részvények piacán erősen gyengültek a montánéiriékek. Gyengültek: Berg és Hüt- ten 60, Prágai vas és Északcseh szén 15, Poldi 12, Dux-Bodenbaoh 10, Keleitcseh szén 6 és Rothau 4 koronával. — Az épitőérté- kek közül gyengültek: Königshofer 20, Po- doli 15, Zettlic 5 koronával. A szeszértékek nem voltak egységesek. Mig Brosche 5 ko­ronával javult, addig Kolin 27 koronával gyengült. A cukorpiacon gyengült Schoeller 25, Cseh cukor 3 koronával- Továbbá gyen­gültek: Cself-morva 35, Orion 25, Hellmann 20, RinghC'ffer és Skoda 12. Inwald 11, Ko- lini kávé 8. Auszig.i vegyi 7. Kolini trágya. Soio 5 koronával. A Nemzeti Bank 225 ko­ronával esett. — A beruházási piacon nép­szövetségi, 6 százalékos negyedik és liszt 1 százalékkal, 3.5 százalékos negyedik 90, hn- dikölcsönkárt. 70, 4 százalékos pót és 4.5 százalékos negyedik 60, beruházási forgal­mi, 1923. beruházási, Jconszolid., 1931- be­ruházási, 1928. állami kölcsön és hadse- regszállitási 50, valamint 5.5 százalékos ne­gyedik 40 fillérrel gyengült. A prémium- ködösön 10 fillérrel javult.-f- A budapesti értéktőzsde — a mai ünnep miatt — zárva volt.-f- Gyönge irányzatú a bécsi értéktőzsde. A forgalom részben gyöngült. A berlini és prágai tőzsdék irányzatainak gyöngüléséhez hozzájá­rult még a holnapi tőzsdezárlat körülménye is. A beruházási piacon valamivel élénkebb volt az üzlet emelkedett értékekkel.-f- Nyugodt üzletmenet a berlini értéktőzsdén. A belpolit-ikai bizonytalanság hatás nélkül ma­radt. A nyitáskor előfordult áremelkedések ké­sőbb vieszaastek. Az üzlet nyugodt volt. A pénzpiacon ma is változatlan volt a helyzet. Árutőzsde-f- A mai prágai cukorpiac gyönge volt. Nyerscukor Aussig loko 59.50—60, októberre 62—62.50.-f- A berlini terménytőzsdén nem egységes irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Búza 210—212, tozs 161—163, sörárpa 176— 186, takarmányárpa 169—185, zab 139—144, búzaliszt 25—30.25, rozsliszt 2425, buzakorpa 9.85—10.30, rozskorpa 8.25—8.75. Viktória- borsó 21—24, bükköny 17—20, lenpogácsa 10.60—10.70, száraz6zelet 9.20—9ÍK), buTgonya- reszelék 12.20. Devizák, kötött forgalom: Athén 22.95, Budapest 440, Tahin 686, Riga 562, Szófia 23.90, Béce 418.5a Prága, ©zept. 8. Valuták: Holland 1360, jugo­szláv 52.80, német 801, belga 406, magyar 468.50, román 18 00, svájai 049.50, dán 508, angol 117, spanyol 264.50, olasz 177.40, éeasakaanerikai 33.52 'A, norvég 568, francia 131.70, bolgár 20.65, ©véd 508, lengyel 377.50, osztrák 408.50. Pozsonyi terménytőzsde 1932 szeptember 8-án: K-tó K-Ip Búza 78—80 ££•••!•««(••• 'n? ~ Rom •..••tfitttii*** qn X. árpa export ..«*••••••■».- príma . . . > ■ c i . ■ . ■ • . Ss ~ merkantil •••«•«««■«•• _ Őszi irpa >....(«.■«•••• nn „n Zab ......................................................................... . 70 - "2 Tengeri elemes , , „ ex aszály Pozsony .•••<•• 52 ~ 21 Viktória borsó i - J00 Fehér bab ......................,....................................^ ^ Ta vaszi bükköny iiiiiiitli' fi?zi bükköny . . • ... t . 10n ~ Repee ...............................,.»«•••,. — 135 Mi k.....................................................................• • 4_ ~ _ i Vöröahere natnr ~ __ „ plomblxva ••>■••••■ — Lucerna natnr ...»«««• t • .. plombázya • • « • i i • • « i on~ ír Étkezéal rózsa burgonva ..«••«■■> ,2 „ sárga burgonya _ Ipari bureroDT* ~ Bnzaóara .... <<•>■••••> ~ ^5” 0GQ búzaliszt ~ Rozsliszt Korpa . , • • • i • i • i i ■ • i i ~ — on 1’akarményUszt ..•••••*•«>> 90— 90 Szárított répaszelet .......................... ­Amerikai (Ííszdózsíj ab Pozsony • • • • > — | Majvar .. ab határ . , * • p • — — | Amerikai stalonoa ab Pozsony —- — ~ ; Mairyar .. ab határ *<••••* — — Széna félédes, laza ■•••«»»»» — oo „ „ préselt ..»!»•■•• 38— 40 I ósnp szalma ...,,•»•*••■> 25 — 38 • Takarmány szalma laza ••«•••• — M préselt ,••••»• — — — | Alom szalma laza ..<••••••» 10— 14 „ préselt .,••••»*, 15 — 19 Irányzat: Gyenge forgalom, változatkn árak mel­lett. & prágai értéktőzsde árfolyamai: péuz áru pénz áru tegnap ma Nyeremény kölcsön . . . 94.55 95.15 *'94.75 95.25 6%-os beruházási kölcsön 97.05 97.55 96.55 97.05 6%-os beruházási kölcsön 1923 54.50 —.— 94.75 55.25 Lisztkölceön .... 94.25 94.75 53.25 53.75 6%-os konvertálható kölcsön 95.25 95.75 95.25 95.75 6%-os Ív. államkölcsön . 93.75 94.25 92.75 93.25 5%-os államkölcsön 1928 . 86.75 87.25 86.25 86.75 4%-o» Kasaa-oderberei . • —.— iVi%-0» pótjáradék . > • 71.— ——.— —.— 4.2%-os oótjáradék . . « * —.— —.— —.— —.— 4%-o» pótjáradék .... 64.55 65.05 63.95 64.45 3.50%-os pótjárad?k . , • 59.95 60.45 —.— — Badikölesönkártalanitás . • 53.45 53.95 —.— —.— 5%-os morva országos kölcsön 83.— 84.— 83.— 84.— 3%-os hábom előtti adósság 57.50 —.— 58.— —.— 6%-os cseh jelzálog bank 102.75 103.75 102.75 103.75 6%-os morva jelzáloz é* országos bank ... — —.— —.— —.— 4%-os Kassa-oderbergi tS89 66.75 —67.— —.— Csehszl. Nemzeti Bank . . 5300.— 5400,— 5000.— 5200.— Cseh Agrár Bank . . . —.— —.— —.— —.— Lünder Bank . , s . . —.— —.— —.— —.— Cseh Unió • . • y » • ——.— —.— —.— Cseh Eszkomt . • t > ■ —.— —.— —.— —.— Cseh Iparbank , . » . * —.— —.— —.— —.—• Szlovák Bank . , » » » —.— .— —.— —.—• 2ivnostenská . . * . ■ — .— —.— —.— Osztrák Hite) . . . » . » —.— —.— —.— Wiener Bankverein , > ■ • _—.— ~.— .— —.— Nordbahn ■ , * • • , 3830,— 3850.— 3790 — 3810.—■ Nordbahn Bonnok . . > » Ö20.— — — 900.— Cseh Cukoripar . . » • . 477.— 479.— 470 — 474 — Schöller . . . , . . 865.- 875 - R40)— 850.— Horvát Cukor . . , . • • 125.— 130 — 125.— 130.— Aussiger Finomító , • • • —.— —.— 600.— Krizik ...... 538.— 542.— 535.— 545.— Prága* Malmok .... 806— — — 805 — —.— Kolini Műtrágya ..... b-9ö. - 3Ö0. — 293 295.— I Kolini Kávé ..... J-42. M8.- 138.- .142.— Kolini Szesr .... dt 50. — 1C60 - 1'30 - 1035.— Tejipar ..... 85O.- 360 T40 - 345.— Aussigi Vegyi .... -538.— 542 — 632 — 534.— Budweissi Sör ..... z.4Q9.— 2500,— ?850 — 2450.— Königshofer Cement 1265.— 1270 - 1750.- 1255.— Oseh-Morva Kölben-Danék 1640..— 1650.— *500.— 1620.— Brünni Gének .... Il5 — 117.— 111.— 113.— Ringboffer ..........................515.— 495.— 500.— : Nyugate=eh Szén .... SS"1." 334.- 325.— 327.— Alpine .................... 61 63 — 63. 64.— | bVrs Hűtlen . . . 1230- .'240 1575 -;£5 — Pold: .... t»7~. • 30. 6 . R7.— ! i’rágal Va.- .......................S25. - 935.- CIO - ' 9,9 — j Skoda .......................542 - 546 - 530 - 5 4.— ' Pozsonyi KábeJ - • * • 775.— 780.- 785.— 7fc — ; Inwald ...... 128.- 130.- 116.- 12Ó — ' Ollesehaul Papír ..... 435 — 437 - 4S3 — 437.— t

Next

/
Thumbnails
Contents