Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-20 / 215. (3028.) szám
4 1932 Szeptember 20, kedd. <i^<m-7VVAGÍ^-Hna»aB Egy pár cipőnek a fele Irta: Palásthy Marcell A külvárosi ucca kis susztermühelyének naptól szivárványodra szívott, hólyagos ablakában egy rójtosszélü irkalap volt kiragasztva. Rajta szóbaállni sehogyan sem tudó, rakoncátlan fis verébfejii betűkkel s nagyon egyéni helyesírással ez a panaszos híradás volt olvasható: A magas bürokrácia lassúsága a csői lejtőiére sodorja Ruszinszkó fővárosának háztartását Késik a szubvenció, késik a városi takarékpénztár engedélyezése, késik a k&vezetvám bevezetése s mindez az országos hivatal és a minisztériumok lassúsága miatt Minek ellőle teintalan tannontzomat lecsökkenteném büntetésbelileg. közhíré tettetik, hogy szállítás közbe egy laggtoppánka, No 37 szám bálik feliéit •nevezet tannontz elveszokejtette. Megtalláló dijjazáea becsületbeli i dolog. így! S a cédula alatt, a 6zivárványos üvegablak mögött nagyobb bizonyság okáért ott szomorkodott árván, az özvegyen maradt menyasszonyok meddő gyászpompájában a „laggtoppánka No 37 szám" jobbik föle. Az ember, még ha nem is Sherlok Holmes, megállapíthatja ez Írásiból, hogy a mester ur jóindulatú, ámde igazságos és szigorú férfiú, akinek bölcsője Szögedében ringott (ha volt neki). Miért épp Szögedében? Minthogy ott szójárás a megbüntetés helyett „lecsökkenteni" a vétségbe esött emböröket. Megállapítja e hirdetményből az ember továbbá, hogy itt nem kicsik a bajok. Részint mester uram jogos magánérdekének megcsorbulása körül, részint a „teintalan tannontz" irányában, aki — attól tartok, — máris fölvett némi előleget a „No 37 szám bálik feló"~nek meg nem találtatődása esetén nyilvánosan kilátásba helyezett lecsökkentésből. E baljóslatú híradást még ötödnap is ott láttam a susztermühely ablakában, bizonyságául annak, hogy az elkószált női topánka nem került elő. Tessék elhinni, igen nagyon sajnáltam, hogy nem vagyok valami gazdag bankár, mely esetben módom lett volna megrendelni a kárvallott kismesternél a „laggtoppánka" bálik felét. Megszabadíthattam volna ezzel én, az Élet ke- ményütésü Lábszijának szenvedője, a „teintalan tannontzot" a lecsökkentés keserveitől. Meg aztán hátha az a kisasszony éppen azért marad pártában, mert az elkallódott féltopánka miatt nem mehet el arra a bizonyos nyári táncmulatságra? Ez alig leküzdhető óhajtásomból kiderül, hogy mily balga az ember az ő vágyaiban. Mert hiszen ha csakugyan bankár volnék, egész biztosan nem volnának ilyen balgatag nyugtalanságaim. Ez empirikusan megállapítható. * De hogy i» van az, hogy nem kerül elő az ilyen eltévedt pártalan cipellő? * Lábatlan Jánosnak fogom őt nevezni. A Lábatlanok nagy, háborús nemzetségéből való Lábatlan Jánosnak, aki az ő összes atyafiaival ott lábatlan- kodik az aszfaltokon. Pesten, Berlinben, — mindenütt. Ott lakik a „házunk" hátsó udvarában. Ennek a nyirkos szárazkutnak az öble mélyén. Szép szál legény lehetett azelőtt. Csupa munkára feszülő izom, csupa ígéretes bizodalom. A fiatal élet pőrölyös öklü királya. Vasesztergályos volt. Azután aztán ez maradt meg belőle: egy talyigányi elesett, reménytelen Vágyak parazsán bénán | senyvedő szerencsétlenség. Újságot árul, a körút sarkán. Újságokat, amelyek ma már a béke áldásait harsonázzák, de köz- be-közbe felröppentenek egy-egy vérkányát, is. Valahogyan ő is megél az újságjaiból. Nem nagy lábon persze. Ejnye, miket mondok, hiszen nincsen is neki, szegénykének, lába. ...Eszter is ott lakik a második udvar öblében. A vidéknél. Tőszomszédja ez a lakáska a Lábatlan János kovártélyának. Eszter különben akkurátus fehérnép volna. Dolgos, szelíd, halkan nótázó. Már szinte jókedvűnek volna nevezhető, pedig nem nagy oka van rá szegénykének. A tavaszon jött ki a Rókusból, ahol is ott maradt térdig a szép, őzbokáju baljába. Igenis. A villamos adott neki átszállójegyet az Egészség kőrútról a Nyomorék-uccába. Még szerencse, hogy a lábát nem „srégen" vágta le a kerék, hanem egyenesen, mert igy holmi kósza csetlés-botlás miatt nem gyűlt meg az Eszter baja ráadásul a közlekedési rendőrséggel is. Persze ő volt a hibás. Kiderült ez a bíróságon. Lila orgonákra, tavaszi összebujásokra gondolva, úgy rohant neki ez a nagy egészséges lány, a szegény, betegesen sárga villamoskocsicskának, hogy csak az a jó Isten védte meg az árvát, hogy nem taposta pozdorjává Eszter kalauzostul, ellenőröstül, utasaival együtt. Ejnye! Az a hebe-hurgya, nagy lány! Meg van ez írva, kérem, akkurátusán az Írásokban, amelyek épp olyan jól el vonnak téve, akár csak az „Önhibájából Eszter" időnap előtt és külön eltemetett lába. * Vájjon a Lábatlan Jánosok ós Önhibájából Esz- lerek külön sanyarú gondviselésének mégis van gondja rájuk? * A kis cipő, „No 37. szám bálik fele" ott feküdt a vasrács öblében, amelyből szomjasan nyújt-1 ÍJugvár, szeptember 19- (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Ungvár város pénzügyeinek rendezése igen nagy feladatokat ró a város vezetőségére, amely a ráoktrojált városfejlesztési tempótól kifulladt városi adófizetők érdekeiért állandó harcot folytat úgy az országos hivatallal, mint a különféle központi hivatalokkal. Súlyosbítja Ungvár pénzügyi helyzetét például az, hogy a kormány a 10 milliós alapból egy fillért sem juttat a városnak. Az ok az országos hivatal ügykezelésében, de másrészt. magában a kormányban van. A kormány ugyanis a városi polgármesteri megbízatás halogatásával lehetetlenné tette az 1932. évi költségvetésnek idejében való elkészítését, elfogadását és felterjesztését. Mikor aztán ezt a képviselőtestület mégis csak elfogadta és az országos hivatalhoz terjesztette fel, az ügy ott akadt meg és még ma sem nyert felsőbb jóváhagyást. A pénzügyminisztérium viszont addig nem hajlandó a 10 milliós alapból egy fillért sem utalni Ungvár váosának, mig az 1932. évi jóváhagyott költségvetését be nem mutatja. A milliós fizetési kötelezettségek előtt álló város tehát az országos hivatal lassúsága miatt segélyre nem is számíthat. Ugyancsak nagy bajba keverték Ungvár városát a vízvezeték építtetésével is. A kormány a vízvezetékhez biztosított 38 százalékos hozzájárulást máig sem fizette ki, ellenben arra kényszeritette a várost, hogy ezt az összeget köles báliképpen ö szerezze meg. A város a kölcsönt a Szociális Biztositó Intézet központjánál szerezte be, de annak részleteit fizetni nem tudja, mivel e kölcsönösszeg tulajdonképpen a közmunkaügyi minisztérium adóssága lenne. A város ezután egy másfél milliós kölcsön folyósításáért fordult ismét a Szciális Biztositó Intézet központjához, melyet kislakások építésére akart felhasználni. A kislakások el is készültek, de a város nem képes az építési költségeket fizetni, mivel a Szociális Biztositó Intézet mindenféle akadályokat gördít a már egyizben engedélyezett kölcsön kifizetése elé. Főérve az intézetnek, hogy a város még a vízvezetékre felvett kölcsön annuitásait se rendezte. A másfél millió kiutalására tehát legfeljebb csak oly feltétel mellett hajlandó, ha abból a vízvezetéki kölcsön esedékes annuitásait levonhatná. A kétségbeejtő pénzügyi helyzetben levő városi elnökség és tanács ebbe a megoldásba is bele fog menni, csak bogy megszabaduljon a perek lavinájától. Ne nemcsak a szubvenciók kiutalásának késleltetésével sodorja lehetetlen helyzetbe a kormány Ungvár városát, hanem azzal is hátráltatja boldogulását, hogy a városi takarékpénztárnak már két év előtt kért felállitásánák ügyét is késlelteti. Ungvár ugyanis egy városi takarékpénztár felállításával véli súlyos helyzetét némileg javítani. Az erre vonatkozó szabályrendelet több mint egy éve fekszik a belügyminisztériumban, melyre vonatkozólag még 1931 április 16-án megkeresés érkezett le az ungvári országos hivatalhoz, hogy a takarékpénztár felállításának ügyében mondjon véleményt, mert e véleménytől függ, hogy a belügyminisztérium hozzájárul-e a szabályrendelet jóváhagyásához, vagy sem. Az ungvári országos hivatal azonban nem az a közigazgatási intézmény, ahonnan valamit könnyen ki lehetne várni. Ez a leirat is 1931 április óta fekszik SoykA referátusnál, .aki egy év alatt nem jutott odáig, hogy a kérdésben véleményt adjon. Ugyancsak a város pénzügyi helyzetét javítaná az is, ha a kormány jóváhagyná a kövezetilleték szedéséről szóló szabályrendeletet. Ez a szabályrendelet is azonban a minisztériumok hivatali szobáinak labirintusát járja s elintézése még igen sok időbe fog kerülni, holott minden napi késedelem a városnak százakra, sőt ezrekre menő bevétel- csökkenést jelent. Ha tehát sürgős segítség nem érkezik, Ungvár rövidesen fizetősképtelen lesz! Nagy kudarcos váltott a Koíehos-gazéáíkoéás Szovjetoroszországban Éhínség előtt a hatalmas birodalom — Az orosz paraszt ragaszkodik önállóságához és szabotáltja esz állami » gabonagyártást« Moszkva, szeptember közepe. Jövő hónapban ünnepli meg a Szovjetunió az októberi forradalom lő. évfordulóját. Költők. Írók, képzőművészek, professzorok már rég megkapták legmagasabb helyről az ukázt, hogy alkossák meg a kéllő himnuszokat a szociális újjáépítésről szóban, Írásiban, kőben és fában. Ilyfonmán Moszkva oly impozánsan, akarja megülni ezt a nevezetes ünnepet, amennyire csak •lehetséges. Eközben azonban mindinkább előtérbe nyomul az a kimos problélma, hogy mi lesz a téli kenyérellátással? Ma már a központi kormányzat is tisztában van azzal, amit különben az aratási jelentések is megerősítenek, hogy a kollektív gazdálkodás mezőgazdasági téren katasztrofális kudarcot vallott. Lopások, elhanyagolt aratás, rossz munka, a földmunkások kedvtelemsége olyan eredménytelenségeiket idézett elő, amin© még a legnagyobb pesszimisták sem számítoltak. Ha a híres agrárterv számadatait Összehasonlítja az ember a tényleges eredmény- nyel, kiderül, hogy egyrészt a terméseredmény a legtávolabbról seini közelíti meg azt a mennyiséget, amit a terv készítői feltételeztek, másrészt pedig a kollektív parasztok^ akiknek még ma is van saját földjük, egyáltalán nem hajlandók gabonájukat az állam rendelkezésére bocsátaniEzzel ismét felujul't a maga egész nagyságában. az orosz agrárkérdés, amelynek megoldásán mindeddig hiába fáradoztak a szovjet urai. Ahogy az iparosítás terén kétségtelen eredményeket tudott, felmutatni az uj rendszer, épp oly siralmas fiaskóval járt az u. n. kolc'hos-gazdálkodás, már pedig a mzőgazda- sági termelés jeleníti az életet-, vagy a halált a hatalmas agrár országban. A parasztgazdaságok viharos gyorsasággal keresztü'lvilt kollektivizálása azt eredményezte, hogy valami 15 millió parasztgazdaságot és körülbelül 70 ■millió embert kiragadtak az évszázadok által megszokott egyéni termelési rendből és az ja föl poros fejét a messzi ég felé a pesti sápadt akác. Épp úgy, mint ahogy Lábatlan János mester emelte még tavaly a szemét az arca magosságában hintázva, zizegve ellibbenő csipkés selyem alsószoknyák felé és ahogyan mostanában az Eszter szép, nedvesen izzó, leuvirágszinü szeme felé emeli pillantását. E pillantást, amely végigsimogató, a teli formákat vágyón cirógató, az omlatag elhorulást leső. e köntöslefejtő pillantást, ahogy emelj Eszterre, mióta megösmerfo... Mert, kérem szépen, a kőszakadekok öblén is ki- virit, a szerelem. Nem sóhajtozó, nem holdat ugató, de azért, csak szerelem az Valahogyan összemelegszik a két egymásra talált nyomorék: az ég ősze inti legényroncs és a l'éllábu leány, aki vacsorácskát főz neki, gondozza, kriptába teszi. ... Ott fekszik a félcipő az ákáe tövében. Lábatlan János meglátja, fölveszi és rápillant a cipőcske talpára. Az van beléje préselve, apró kis számokkal:' No 37. A keblébe rejti és boldogan motyogja Lábatlan János: — Balos cipőcske, balos bizony és 37 a száma. Éppen akkoráoska, mint a drágaságom csöppnyi s mégis erős. fehérselymü, szegény, árva lábacskája. És haza viszi — Neki... , Nem is érzi, hogy lopásféle ez. Miért is? Hát Őt nem lopták meg? Mért volna különb? ezzel járó életmódból ós belepréseltők mindezt mezőgazdaságii termelési saövetekezetek- be: a koldho,sokba. Emellett elkövették a szovjet mezőgazdasági ,hozzáértői" azt a hibát, hegy a konzervatív földmtüveselemet, amely a Iegracionálisabban gazdálkodott és a legszebb eredményeket produkálta: a kulákot, szocialistaeilenes osztálynak deklarálta és m e gs emmiiSi t e tte. Ebben a harcban elsősorban a legrosszabb földműnkásréteget, a falusi nincsteleneket vette igénybe a szovjet. Ezekben a kollektív parasztokban, akik hatalmas területeket kaptak magántulajdonul a kisajátított kulák-föl- dekbői, roppan t csalódott a szovjet kormán y és most azon törekszik, hogy ezeket is kiforgassa birtokaikból, amiket épp ő adott nekik és Így teljesen gabonagyári munkásokká változtassa át őket. Ugyanaz a helyzet tehát most, mint Lenin idejében volt, amikor a nagy- és középbirtokos osztályt tették tönkre véres harcok között, szintéig a mostani gazda- társadaiom javára. Már a tavalyi nagy szárazság folytán keletkezett gyenge aratás súlyos gondokat okozott a kormánynak az ipari munkásság élelmezése terén. Épp ezért a hatóságok mézes madzaggal és korbáccsá 1 közeledtek a faluhoz, hogy el tudják venni a paraszttól az utolsó púd •gabonát. Közben, kisült az is, hogy a kolchosok egyáltalán nem engedelmes eszközei a kormányzatnak. A paraszti lelket ez az uj gazdálkodási rend sem változtatta meg. A megdolgozott kollektív földet a paraszt most is valahogy sajátjának tekintette és ekkor vált először nyilvánvalóvá, hogy mily veszedelmet jelent az államra nézve az óriási paraszttömegek beszervezése. A paraszttól elvettek mindent, ami viszont azt eredményezte, hogy az irtózatos tömegek megrohanták a városokat, hogy kenyeret vásároljanak, eladták mindenüket. még a jegygyűrűjüket is, csakhogy éhen ne haljanak. A megmunkált állami földek területe pedig lassan mind kevesebb lett. Az idén már csak 21.6 millió hektáron vetettek búzát Szovjetoroszországban, holott legutóbb még 23.7 millió hektáron termett. Még nagyobb a visszaesés a többi gabonánemüéknél. Tavasszal megkísérelték a hatóságok, hogy a beszolgáltatások csökkentésével, a szabad- előadás visszaállításával kedvet öntsenek a parasztságba a jobb munkához, de a kisebb hivatalnokok basáskodása és a parasztok bizalmatlansága ezt az akciót is a sikertelenségbe fullasztotta. A „mezőgazdasági ipari munkásának érdeke, hogy az államnak dolgozzék. Épp ezért, ahol csak teheti: bitangjára hagyja az állami földet és csupán saját szükségletének kitermelésére gondol. Tanult az elmúlt évekből és igy történt meg, hogy az idei orosz terméseredmény „kéz alatt" egyszerűen elsikkadt. A parasztok, sőt egyes kolchosok titkos raktárakat állítottak föl, hogy ha az állam „mindent" el is visz töltik, még mindig maradjon elég arra. hogy a kolchos tagjai rendesen megéljenek. Ez persze csakhamar nyilvánosságra került és csak nemrégiben jöttek jelentések az állami tulajdon óriási mértékű megrablásáról, aminek a vége, amint ismeretes, jónéhány halálos Ítélet lett. Húsz kivégzés három nap alatt és 9 egy napon: ezek az eddigi rekordok. Ebből viszont kiviláglik az, hogy tömegmozgalomról van szó, hmi abban is megnyilvánult, hogy a parasztok tömegesen hagyják el a kolchosokat, •Erre aztán a minap uj rendelettel felelt a kormány. Ez a rendelet kimondja, hogy mindazok, akik kilépnek a kolchosból, elveszítik eddigi magánbirtokukat, vagyis földönfutók lesznek. Most azután megindult, a hadüzenet, a harc a parasztság és a szovjet között, ami ki tudja, milyen eredménnyel fog végződni. Egyelőre csupán egy látszik bizonyosnak: hogy a télen az orosz paraszt éhezni fog. A kormány a GPU, az ifjú kommunisták és a szakszervezetek terrorcsapataival elviszi majd az utolsó szem gabonát az orosz paraszttól, a paraszt pedig éhezni fog. Ez pedig siralmas csődjét jelenti S tál in kedvenc eszméjének, amelynek megvalósításával akarta a diktátor a jólétet megteremteni az orosz birodalomban. A mezőgazdaság kollektivizálása tehát nemhogy eredményeket ért volna el, hanem inkább visszafejlődést mutat, mert a parasztból nem lehet gabonagyári munkást csinálni, parasztiniciativa nélkül, pedig nincs kenyér. AZ ÖSJOGÁSZ — Mit csinál a kedves fia, Nagy ur? — A Gazsi? Az egyetemre jár, a jogra. — De hiszen odajárt már íiz evvel ezelőtt is! — Úgy van. Gazsi tizenkét éve tanulja a jogot. — Érdekes. Hisz akkor nemsokára nyugdíjjogosult lesz!? V SZERENCSÉTLEN CSALÁD — Miaui szerencsétlenek vagyunk a családiban. Az öcsém például tűz ellen biztosította magát és a vízbe fűlt.
