Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-11 / 208. (3021.) szám
17 t932szepteTríber 11, vasárnap. Egy kísérteties éjszaka az eltemetett élők kolostorában Látogatás egy keletturkesztáni buddhista kolostorban, ahol 300 vezeklő kőcettáhba befalazva örök némaságban várja halálát ŐSZI RUHÁK — Vasárnapi divattevéi — Az őszi idény divatja a hölgyközönség körében már a nyáriasan meleg szeptemberi napokon is élénk eszmecserére alkalmas témát jelent Érthető, mert az őszre várható esetleges változásokról vagy újításokról szeptember előtt csak bizonytalan „félhivatalos" hírek szivárognak ki. A párisi vezető maiso- nok és a többi divatvárosoknak hangadó szalonjai féltékenyen őrködnek hét lakattal őrzött műhelytitkaik fölött. Csak az első őszi bemutatók alkalmával kerülnek a nyilvánosság kiváncsi szemei elé a hónapokon keresztül tervezett modell újdonságok, melyek némi változással, majdnem két szezonon át fogják az öltözködés tízparancsolatának alaptörvényeit képviselni. A titkolózás természetesen ügyes és mindig jól bevált üzleti számítás. A nyári kánikulák tudvalevőleg tompítják az érdeklődést, vízpartokon, fürdődresszek és pizsamák mellett eltörpülnek még a legszebb bársony en- sembléről vagy prémkabátról szóló hírek is. De a nyaralás végével, a hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan növekedik a divattal szemben fennálló örök női érdeklődés. Az első hűvösebb délután után, melyet nyárias, pikké ruhácskákban borzongtak át a hölgyek, megfelelően megérett a talaj a szenzációk leleplezésére. A várva-várt szenzációk végszóra meg is érkeztek, — hála a magasabbrendü megérzéseknek —, mindig a kellő időpontban. Póriéban, Becsben és Berlinben egymást követik a bemutatók. A vezető párisi házak közül Patou nyújtja a váratlan meglepetéseket. Annakidején ő hozta be újra a hosszú szoknya divatját, majd a directoir ötleteket, most őszre pedig váratlanul szakított az általánosan elfogadott empire irányzattal és uj modell- jein az övét jó arasznyira, a csipőosontra helyezte. Az újítás valóban meglepetésszerü, annál is inkább, mert egyedül áll a többi neves divatházak kollekcióival szemben. Ezeknél kivétel nélkül, a még tavasszal bevezetett magasított derék dominál. Hogy Patou ötlete lesz-e a győztes, avagy az empire stílus megtartja, továbbra is az eddigi népszerű pozícióját, a jövő titka. Az óvatosabb hölgyek számára a legajánlatosabb, ha a két irányzat közötti arany középutat választják, azaz a szóbamforgó és vitás övét a valódi helyére, a derékra teszik. Máskülönben az őszi uocai ruhák továbbra Is a múlt idők romantikus ötleteinek felhaszr Hálása után készülnek. A sonkaujjakra emlékeztető megoldások jellemzőek. A pelerinek, az epaulettek, a sálak és a görögös drapiro- zások még divatosabbak, mint eddig, voltak. A nappali ruhák továbbra is leegyszerüsitet- iek maradtak. Nappalra a bő gloknik egészen eltűntek. Helyettük sok a berakás, hólok és az úgynevezett legyezőráncok. Díszítésben fontos szerepet játszik a színek, a sima és mintás anyagok összedolgozása. Majd a diszkrét prémezés, glasszé bőrgallér és kézelők, a színes paszpolirozás és a fémmel kombinált gombok. Megállapítható, hogy a ruhák szükebben dolgozotfak, mint eddig, a szoknyák kibővülése, akár nyáron, jóval a osipő alatt kezdődik. A felsőrész testhez simuló, még a Patou modelleknél is a mélyebbre helyezett derék- vonal ellenére. Az újszerű őszi ruhák plasztikusan emelik ki a nőies formákat. Divatszinekként ismét a Patou-kreálta színek szerepelnek. Mint vezető, a lilásba hajló négerbarna „brun-moyen-áge“ név alatt. Klasszikus, tompa barna szin, amely a reneszánsz festők képein mint háttér sokszor szerepel. Rózsaszínbe hajló drappal kombinálják. Ez az uj árnyalat „Rose thé“ néven jön a forgalomba, ebben a sziliben készülnek az őszi és téli szezon legvilágosabb szövetei és fénytelen bársonyai. Szintén klasszikus múlttal rendelkezik, Francois Villons korából vett árnyalat. A szürke, tompa középárnyalatokban szerepel, fukszia-pirossal, olivzölddel és szilvakékkel dolgozzák össze. Feketét fehérrel vagy borvörössel. Az uj anyagok közül legdivatosabb a bársony. Szokatlan és eddig nem ismert változatokkal találkozunk. Valamennyinek előnye, hogy nem gyürődik, sem nem „ifényesedik" és könnyen tisztítható. Egészen fénytelenek, kreppelten szövöttek, nem simák, de mintásán préseltek, legtöbbje csikósán vagy hullámosán, asztagánt imitálva. A gyapjúszövetek kivétel nélkül egyenlőtlen felületüek s önmagukban mintázottak. Leggyakoribb a liagonál átszövés, a nyári nagy csikdivat átmegy az őszi, sőt a téli szezonba is. A ruhákhoz rókákat, prémpalettókat vagy kis prémnyakikendőket viselnek. A táskák és Űpoik színben harmonizálnak. Sok szürke, kék és vörösbarna cipőt látni, ezekben a színekben készülnek a táskák is. * 'A mai divatmelléklet divatos uccai szövet- • libákat mutat Mlle Chanel kollekciójából, balról az első csikós olivzöld szövetruha ér- jekes összedolgozást mutat. A második mo- iell egyenlőtlen felületű szűke szövetből ké- ü il sötétkék pántdisszel és gombokkal. A Ázsia szive, ez az óriási kiterjedésű terület, amelyet meglehetős bizonytalanul Turkesztán néven foglalunk össze, a külső világ Bzámára jórészt még ma is lepecsételt könyv. A Karakorum- hegységben, az India felé eső határ mentén, az idegen vándor rejtett völgyekben és zugokban apró népecskék tarka egyvelegével és titokzatos szokásokkal találkozik, amelyek évszázadok óta változatlan merevségben maradtok fenn és olyan különösek, mint a keleti mesék. Az ott élő emberek, elszigetelve a haladás lihegő iramától és képzelt igényeitől, csodás hitükben találják meg jutalmukat, a boldogságot és végtelen szegénységük mellett tb az elégedettséget; mélyen vallásosak a maguk módja szerint, tisztult felfogásai bölcselők ezek a pásztorok és vadászok és a köztük kialakult istenségfelfogás, az öröklét elgondolása 6ok vonatkozásban a korai buddhizmus formáira emlékeztet, sokban pedig külön utakon jár. Hallottam róla, hogy Yarkandtól, a történelmi Tatárország ősi fővárosától mintegy ötszáz kilométernyire délkeletre, a hegyóriások között, különös remeték gyülekezete él; ennek szólt látogatásom. Hetek óta utón voltam már két teherhordómmal, ösvényt taposva a szakadékok, jégmezők és vad hegyi vizek hatalmas útvesztőjében. — Kimondhatatlan nehézségekkel küzdve, csakis az iránytű és a nap segítségére utalva tudtunk célunkhoz közelebb jutni: egyik nap egy folyó mentén haladtunk meglehetős szaporán, másnap megmász- hatatlan sziklafalak elől fordultunk vissza, úgyhogy többnapi menetelésünk kárba veszett és élőiről kellett kezdeni az útszakaszt, hogy néhány kilométerrel előbbre jussunk. De az idő értéktelen, minden emberi érték értéktelen itt, az egetverő hegy világ lenyűgöző tökélyéhez képest. Vándor kirgizek közt A megérkezés előtti nap rendkívül megerőltető volt; több mint négyezer méteres magasságból meredek görgeteges lejtőkön, jégmezőkön és méternyi frissen esett hótömegeken kellett átvágnunk, a dermesztőén hideg hegyi folyókon többiz- ben átkelve bőrig átnedvesedtünk, mig végül éjféltájiban elcsigázva, kimerültén botorkáltunk le a völgybe, ahonnan másnap reggel akartunk tovább indulni. De most szerencsénk volt; nem kellett a sátorverés fárasztó munkájához látni, mert egy völgyrejtőkben meglapulva vándor kirgizek táborára akadtunk, akik a késő éjszakán is szivélye-' sen fogadtak bennünket. Újra felélesztették a tüzet, sült ürühussal és árpatésztával pompásan megvendégeltek és végül egész dombokat teregettek le számunkra báránybőrökből fekvőhelyül. A vadonban nem üres szólam a vendégszeretet. Reggel kezdődött utunk utolsó szakasza, fel kellett jutnunk a magaslatra, ahol a remetékre számítottunk. A korábbi fáradalmakhoz képest ez az ut gyerekjátéknak tetszett. A vezető, akit a kirgizek adtak mellénk, végigkalauzolt a folyó mentén egy szakadékban, amelyben aránylag kényelmesen haladhattunk. Alig fért a fejembe, hogyan tudnak ebben az alig két-három méter széles hasadékban, amelyet szédltően magas, meredek sziklafalak vettek körül, emberek tanyázni; sőt azt hallottam, hogy több6zázan vannak. A titokzatos kolostor Alkonyatkor elértük a legmagasabb pontot, ahol felejthetetlen kép tárult elénk. Itt, majdnem négyezer méteres magasságiban a szakadék falai kétfelé eltávolodtak és szűk katlant képeztek, amelyet három oldalról hegyóriások öveztek. Az egyik sarokban, mintegy a bérofalra tapasztva állt a különös épület, amely első pillantásra középkori német várra emékeztet. A szakadék félkörében elvesző fal az emelkedő talajból ferde sikot kerített el. A hegy belsejébe nyulé épület homlokfala nyers sziklatömbökből épült, apró, üvegezetten ablak- nyílásokkal. Első tekintetre nyilvánvaló volt, hogy az épülettömb legnagyobb részét sziklakamrák és barlangok képezik a természetes kőzetben és csak elől zárják el falak. A hirtelen beköszöntő sötétségben komor, szorongató volt a látvány a maga kietlen, halott némaságában. A remeték egyike fogadott bennünket. Szerzetesi kámzsája, a fejére mélyen lehúzott csuklya, amelyből éppen csak az orra hegye kandikált ki, még fokozta a környezet élettelen benyomását. — Amikor szállást kértünk, egyetlen szó nélkül, lassoi, kimért lépésekkel vezetett az épületbe. Az előcsarnokban, amely nyilván a bennlakók közös összejövetelének céljaira szolgál, durva asztalokat és lócákat láttunk, semmi mást. Sem faldiszitést, sem .padlóburkolatot csakis a csupasz sziklát, amelyet furcsa fény- és árnyhatással néhány hitvány szoknyát egy keskeny pié, hoiók és elől legyezőberakás díszítik. A harmadik ruha aprómintás barna jersey, széles gallérral, elől lerakással. Gombok és kettős steppelés diszitik. Az üjja könyökig bő. A negyedik sötét borvörös, fénytelen bár- sonyruiha empire megoldásos felsőrésszel készül. Radvámyi Magda. olajlámpa világit meg. A kőzetből feketén ki ásító nyiláé mögött koromsötétben, amelyben vezetőnket alig láttuk, haladtunk tovább a begy belsejébe. Elvétve egy-egy apró lámpa mutatta a nedves, csepegő, hideg falakat. Balkézt fordultunk, néhány lépéssel odébb öt-hat sötét kőlépcsőt másztunk meg, azután megint jobbra kanyarodtunk, úgyhogy már egyáltalában nem tudtam tájékozódni. Dohos pincelég nehezítette meg a lélegzetvételt; a börtönszerü folyosókon alig bírtam a nyomasztó érzést leküzdeni. A néma fáklyás És vezetőnkön kívül egyetlen embert sem láttam ... Mintha teljesen kihaltak volna a dermesztő csendben a földalatti tárnák. Már végtelennek éreztem az utat, amikor egy hirtelen kézmozdulat egy oldalsó fülkére mutatott. A sarokban álló fc^gyugy^riya mintegy három méter hosszú és két méter széles helyiséget világított meg, amelynek minden berendezése a sziklába faragott széles pad volt. Sem ablak, sem ajtó a bejáratnál, sem asztal, csak szikla, szikla fent, lent és köröskörül. Megborzongtam, amikor észrevettem, hogy 6zótlan vezetőm eltűnt a teherhordóimmal és a kirgiz kalauzzal és én egyedül maradtam a kamrácskában. Az ember ilyenkor akaratlanul azon tépelődik, vájjon kijut-e méig valaha élve erről a barátságtalan helyről, látja-e még majd a napfényt? Ki ismeri igazán ezeket a világtól elszakadt embereket? Ki tudja, mire képes a vallási rajongás, vagy esetleg a máeihi-tüek iránt érzett gyűlölet? Hiszen teljesen ki voltam szolgáltatva itt ezeknek a titokzatos remetéknek! Végre visszatért a vezető, vizet és kenyeret hozott, majd nesztelenül, szótlanul ismét eltűnt. Nincs más hátra, mint a kőpadon éjszakára berendezkedni. Alvásról nem lehet szó; nyugtalanul forgolódom egyik oldalomról a másikra. Azután az ajtónyitáson közeledő fény tör be, egy felismer- heteileu emberi alak, csuklyában, kámzsában, fáklyával bevilágít fülkémbe, majd hallgatagon visszavonul. Őriznek, vagy csak azzal törődnek, hogy jól érzem-e magam? Egyórás időközökben még háromszor felkeres a rejtélyes fáklyavivő. Végül, amikor zsebórám éjfélt mutat, meghallom az első neszt a kísérteties építményben: halk ének és tompa dobverés töri még az eddigi csendet. Óvatosan felkelek a kemény fekvőhelyről és ki osonok a sötét folyosóra. Az énekszó vezet a sötétségben é6 lassan ráakadok a helyes útra, közeledem a hangok felé. Az utolsó forduló végén óvatosan pillantok egy nagyobb helyiségbe, amelyben az éneklők térdepelve éjféli istentiszteletet végeznek. Fáklyák és mécsek fényénél éppen csak annyira dereng, hogy mintegy harminc alakot tudok megkülönböztetni; a terem végén pap látja el tisztjét. A kép komor méltósága megkapó, a térdeplők egyhangú éneke marcangolja az idegeket. A befalazott remeték Az ének hirtelen megszakad és én helyesebbnek tartom, hogy ne találjanak rám leshelyemen. Tehát visszatérés a cellámba, egyenesen előre, azután a saroknál jobbra... vagy balra? Mögöttem léptek ... sok idő nincs a fontolgatásra. Tehát gyorsan a mellékfolyosóra, hátha ez az igazi. De borzalmat keltő látvány győz meg róla, hogy helytelen útra vetődtem. Mintegy ötvenmóteres nyílegyenes ut vezet a sziklába, mindkét oldalán vállmagasságban mintegy harminc kis nyílás, húsz centiméter magas és ugyanolyan 6zélee fekete foltok a rosszul világított kőben. És ezekből a résekből emberi arcok néznek ki, helyesebben szólva emberszerü ábrázatok. Vézna, csontos koponyák, sajátságos, élettelenül fakó szürke hajjal, fénytelen szemekkel, amelyek mintha minden valóságon keresztül egyenesen a végtelenségbe bámulnának, vértelen ajkakkal, amelyek halkan mormolnak valamit. A látvány annyira kísérteties, hogy nagyot kiáltva riadok vissza és elrohanok, anélkül, hogy figyelném az Nem tudom, hogyan találtam vissza cellámba, még hozzá úgy. hogy meg ne lássanak. Csak arra emlékszem, hogy reszketve ereszkedtem le a kőpadra és türelmetlenül vártam a reggelt. Szinte bosszantó pontossággal jelent meg minden órában a fáklya vivő és egyetlen pillantás után eltűnt. — Szerettem volna rávetni magam és könyörögni, hogy vezessen ki azonnal ebből az ijesztő börtönből; az idegfeszültséget már alig tehetett elviselni. Végre hat óra tett és megint csak kézmozdulattal szólítottak fel, hogy jöjjek ki ezobácskámból. Izgatottan léptem az előcsarnokba, amelyen át este beléptem az épületbe. Csak most vettem észtre, hogy 6zámoe kis nyitáson behatolt a kora reggeli napfény és most már 6okkal barátságosabbnak látszott a terem. A remeték egyike, a különös gyülekezet vezetője fogadott, nyugodt ,.jó reggeli'*- tel üdvözölt, ülőhellyel és reggelivel kínált meg. Később megtudtam, hogy ő az egyetlen, akinek beszélni szabad. És most, amikor az éjszaka ijesztő árnyairól le- foszlott a rémület, megkértem az aggastyánt, ad jon némi felvilágosítást a vezetése alatt álló társaságról. Háromszáz vezeklő — Majdnem háromszázan vagyunk, — mondotta, — akik itt vallási okokból gyűltünk össze. A rend már 1658-ban alakult és azóta változatlan formák közt áll fenn. Nálunk teljes hallgatás kötelező, csak istentisztelet közben 6zabad énekelni és imádkozni. — De hiszen önnel együtt mindössze két embert láttam itt — vetettem ellent óvatosan, mert éj-< szakai élményemről nem akartam beszélni. — Mintegy negyvenen — folytatta a főnök *—• ■közös teremben élnek, amelyet csak a szertartás alfcalomával hagynak el, vagy olyankor, ha élelmiszerekért mennek. A többi kétszázötven egyenként apró fülkékbe van befalazva, amelyekből sohasem távoznak; csak a kenyér és viz átvétele céljából érintkeznek szabadon járó testvéreikkel kis nyíláson keresztül. Az életük, saját akaratuk folytán, csak szellem, gondolatuk csak a Mindenható, akihez visszatérni óhajtanak. Tehát ezek voltaik a kis ablakok a folyosók falában, amelyeket az éjjel láttam. Kétszázötven ember, életének hátralevő részére szűk cellába befalazva, sötétségben és egyedüllétben! Eltemetett élők! Nem ©okkal később két teherhordómmal és a kirgiz kalauzzal lefelé lépdeltünk a hegyszorosban. Mintha most a folyó sokkal vidámabban zúgna a szakadékban, az ég fényesebben kék len ék és a nap ragyóbban tűzne fent a szűk résen át... Hogyne, hiszen étek és szabad levegőt szívok! C. V. GRODNEY. — Románia szállítja a magyar fa-import 63 százalékát és az egész kőolaj-szükségletet. Budapestről jelentik: A magyar—csehszlovák vámháboru óta igen niagy mértékben emelkedett a román fa importja. A múlt évben 8.28 millió métermázsát szállított Románia 41 millió pengő értékben, ami az egész magyar fabehozatal 63 százaléka. Ezenkívül Románia látja el Magyarországnak csaknem egéssz kőolajszükségletét, mert a román kőolaj-import 1.58 müilió métermázsa volt, kereken 14 millió pengő értékben. Az idén, az év első felében a román faimport 2.5 millió métermázsa volt 10 millió pengő értékben, a román kőolaijbehozatal pedig 580.600 métermázsát tett ki 4.27 millió pengő értékben. Már régebben tárgyalás indult meg a magyar—román devizakliiring egyezményről, hogy ennek keretében Románia magyar árukat vásároljon a fa és a kőolaj áráért. A magyar delegáció hosz- szabb időt töltött Bukarestben és Sinajában és most érkezett vissza Budapestre. Tegnap délben fontos tanácskozás volt a Magyar Nemzeti Bankban, amelyen a bankok érdekképviselete is részt vett. Itt határozták ed, hogy milyen újabb utasítás alapján folytassák a magyar kiküldöttek a románokkal a tárgyalást. utat. MAGYAR ASSZONY LAPJA A NAGYASSZONY Rendelje meg a P. M. ff. kiadóhivatalában Ára egész évre 36 K, számonként 3‘50 K
