Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)

1932-08-05 / 177. (2990.) szám

4 <PR3^J\^ofeRHITg)^> ______________________________________ _____________________1982. augusztus 5, péntek. Fu ttában Kőzépeurópán írja: SZOMBATHY VIKTOR A friss diktatúra a kékfehér bajor hegyek között Berehtesgaden, július. Bevallom őszintén, már harmadik hete nem láttam újságot. Új­ságírónak alig ajánlhatok nagyobb örömet, mint távol minden nyomdától, írógéptől és szerkesztésben gondoktól: néhány hétig betű nélkül élni; élni bele egyszerűen a vi­lágba, anélkül, hogy friss hírek és táviratok zavarnák viszonylagos nyugalmában. Valaminek mégis kell lebegnie azonban a levegőben, mert ma reggel, a salzburgi uc- eán egy trafik előtt hatalmas betűk hirdet­ték egy bécsi újságról: Umsturz im Itení- schland! és utitársam, a kis doktor is érdek­lődő szemmel kérte a Mirabell kávéházban a Neue Freiét: vájjon mit mond az a szomszéd ország forradalmáról? így aztán délután átballagtunk Ausztriá­ból Németországba, bajor földre s miközben a felhősipkás hegyeit gyönyörködtük a König- seenek, próbáltam ellesni: mit jelent az: né­met vidéken forradalom, egészen közelről, vi­déken ? • Szabadjon megjegyeznem, e pillanatban is csak asztaltársaim megjegyzéséből tudom, hogy valami diktatúra tört ki odaát s mire e sorok npvilágra kerülnek, régen túl leszünk már a hitleri „forradalom" első szakaszán, de hisz nem is politikai tudósi fást írok; csak a függönyt próbáltam egy pillanatra félre­dobni * Milyen a világ képe egy bajor faluban, amely egyúttal világfürdő is, forradalom ide­jén? Nyugodt. Nyugodtabb nyugodt nem is le­het. Az osztrák határon szinte kézlegyintés­sel engednek át: nyoma sincs itt az olaszok, a jugoszlávok, a franciák fegyveres határőri­zetének. Egy kedélyes osztrák s kilométer­nyire egy békés bajor felírja az autó számát, útlevelet egyáltalán nem is kér: ez valami csendes, belső Ansohluss jele már. Az ide­genforgalom érdeke legyőzi a politikai prob­lémákat itten. A Königseethez közelebb érve egymás he- gyén-hátán tolonganak az autóbuszok, tömött kocsik, villamosok, rövidnadrágos turisták s aki itt forradalmi Bajorországot vár, sz na­gyot csalódik. A kép olyan, mint valami Szlo- venszkói majális a Tátrában, vasárnap dél­után. Az üzem teljes erővel mozog, pöfög, csak a pénz kevés hozzá valahogy. Ezer tábla, útjelző, tilalomfa, „es ist ver- boten", „Zimmer zu vermieten". A belépő­díjak, éttermi árak méregdrágák, a kis mo­torcsónak egyre túrja a habokat, a Königsee mólóján büszkén lebeg a kék-fehér bajor zászló és nincs az egész tájékon egyetlenegy egyenruha a birodalmi postáson kívül. Néhány fáradt, festett horogkereszt a kerí­tésen, itt-ott politikai plakátok, főképpen Hitler-gyülés érdekében, az utakon feltűnik egy-egy Hittler-bajusz gazdája: ez az egész, ami a forrongó országra mutat vidéken. Olaszországban nincsen fürdőhely és nyara­lótelep, ahol legalább egy szakasz alpini, fa­siszta, tengerész vagy karabinieri ne tábo­rozna elegáns tisztjeivel: itt a városba tömö­rült a fegyveres erő. A „forradalmi falvak" nem háborganak. Széleskalapu parasztlányok ballagnak az utón a sörözőhelyiségben tollas, bőrnadrágos pa­rasztok üdögélnek s egy Fliegende Blátter- alak magasra tartja vörös orra elé a korsót. Csak forradalmat nem látok! Nincs rádióki- kiál'tás, nincs fényreklám, távirati közlöny. Újságárus bódé előtt nem tologanak; izgatott csoportok összevissza nem álldogálnak: az üzem rendesen forog a maga olajozott kere­kein, a postás levelet hord, a határőr bélye­— Huszonnyolc expedíció az Északi és Déli sarkra készül. Londonból Írják: Az augusztus 1-én kezdődött úgynevezett „sark­vidéki év" folyamán 28 expedíció fog az északi és déli sarkvidékre indiulmi, ahol 50 állomást fognak tudományos megfigyelő munkák céljaira létesíteni- Az állomások közül 18 már működik. Az összes expedí­ciók a földmágnesség, a sarkvidéki felső lég­réteg, időjárás és az északi fény problémáit fogják teljesen azonos módszerek és műsze­rek segélyével tanulmányozni s megfigyelé­seik eredményeit ellenzőrzés végett egy­mással közölni. Az indulók között első lesz Sir Hűbéri Wilkins, a híres ausztráliai és Byrd ellentengernagy amerikai kutató ex­pedíciója. géz, a sóbányát apatikusam mutogatják, a sör továbbra is drága, a parasztok üldögélnek házaik előtt mindenfelé, a falvakban. Az egyik fát vág, a másik reklámdobozt farag és mindenütt kiadó szobák nyaralóvendég ré­szére; a vasút pontosan indul; a horogkeresz­Ptárás, augusztus 4. A Szajna biróság előtt tegnap délután tárgyalták Antonov orosz emigráns ügyét, aki néhány hónappal ezelőtt meggyilkolta a párisi Hotel des ö&pucines tulajdonosát, Autóin e Espoirt. A tárgyalást óriási érdeklődés előzte meg, mert a szálloda tulajdonosa a párisi éjszakai életnek egyik közismert alakja volt, többször büntették már meg hosszabb-rövidebb sza­badságvesztésre és egy évvel ezelőtt Antonov húgának meg­gyilkolásával vádolták, azonban még a rendőrség sem tudott bizonyí­tékot produkálni és igy tárgyalásra sem te­rült sor. A vádlott személyi adatainak felvételekor kiderült, hogy Antonov jelenleg 43 éves, az orosz forradalom kitörésekor tartalékos had­nagy volt és hosszas hányattatás után 1919- ben, a háború befejezése után került Parisba. Egy emigráns élményei — Miihez fogott Párisban? — kérdezte Chaubennes elnök. — Harminc éves voltam, amikor Párásba kerültem, —- kezdte el a vádlott, — tele vol­tam ambícióval, munka kedvvel és hat éves húgommal együtt egy orosz étteremben pin­cér séget vállaltam. Később kezdett rosszul menni sorom és 1921-ben kénytelen voltam egy szállodába mosogatónak beállni. Innen a véletlen mentett ki. A szálloda konyháját látogatta meg egy j külföldi ur, akivel németül és angolul beszél-1 tem. Ez elvitt a Riviérára és Nizza egyik szál­lodájában, az Imperatriee d‘Angleterre-nek lettem először liftkezelője, majd másodportá- sa. Szerencsétlen véletlen folytán kerültem el onnan. A szállodába szállásolták el 1922-ben az orosz szovjíetdelegációt és az azt követelte, hogy engem bocsássanak el. A szálloda vezetősége a követelésnek eleget tett. 1924-ig a lég váló gato ttöaihb és legibo rziarkniasiabb al­kalmi mimikákból tartottam fenn magiamat és kis húgomat. 1924-ben terültem a Hotel des Lapuéinetsbe. — Mit tapasztalt a szállodában? — fordult az elnök Antonovhoz. — Első héten már Ott akartam hagyni ál­lásomat, olyan borzalmakban volt részem. Es- poir különös bizalmával tüntetett ki és ráin- bizta, hogy szolligái jak fel a földszinti szeparéikban. Szerencsétlen párisi és külföldi — főleg orosz — leányokat szerződtetett Espoir és a Páris­ban járó idegeneknek itt mutatták be a tu­lajdonos által különböző lapokban hirdetett „párisi különlegességeket". — Kikből állt a szeparé látogató közönség­gé? — kérdezte az ügyész. — Főleg amerikaiakból, angolokból és szí­nesekből. Hallatlan „produkciók6* A védőügyvéd fordul most védencéhez. — El tudná mondani, mi folyt le a szepa- rékban? — Nehezen. Elmondani sem lehet. Nyílt tárgyaláson ezekről nem beszélhetek, csak annyit mondhatok, hogy minden emberi züllötteég és eltévelyedés szerepet kapott a bemutatott produkcióban. — Miért maradt mégis a szállodában és tét senki sem vakarja le; a zászló leng; á plakátok szabályosan unatkoznak a falakon, csak a forrongást nem látom sehol Egyetlen lövés dördült el a sziklák között. A motoroshajó matróza lőtt ki egy pisztolyt, a visszhangzó sziklák bemutatására. Én nem tudom, md történt Münchenben, mi történik néhány más kis fővárosban, ahol a forradalmakat csinálják: én csak arra emlék­szem, hogy az „ellenforradalmi" Németország nagy háborgásában soha békésebb képet nem láttam, mint ezeket a bajor falvakat, szép sorjában egymásután. Szavamra, éppen egyik sem „forrongd,4. Plakátok és horogke­npért nem jelentette a dolgot a rendőrség­nek? — kérdi az ügyész. Antonov rövid ideig gondolkodik, azután igy szól. — A húgom 11 éves volt, amikor a szállo­dába kerültem. Ha otthagytam volna az állá­somat, kockáztattam volna, hogy megint az uocára kerülök és ismét nem lesz betevő fala­tom és húgom is éhezni fog. Miatta maradtam a szállodában. — És nem féltette húgát a szállóban le­folyó dolgoktól? — folytatja a kérdezést az ügyész. — De igen! Két évvel később, amikor már kicsit jobban ment sorom és húgom már nem volt gyerek, elhetyeztem a kisleányt egy pa­ri skö rn yék i nevelő i ntézetben. — Szóval olyan jól ment már a sora, hogy nevelőintézetbe adhatta húgát? — kérdi az elnök. Antonov hosszasan gondolkodik. — Nem ment rosszul a sorom. Volt olyan hónap, begy 8000—10.000 frankot is kerestem Espoir vakon bízott bennem. Most rátérnek magára a gyilkosságra. — Meg kellett ölnöm Espoirt, — mondja Antonov — mert családom becsülete forgott kockán. Ez a meglehetősein érthetetlen kijelentés nagy meglepetést kelt a tárgyalóteremben. Az elnök fel is szólítja Antonovot, hogy magya­rázza meg világosabban, mit ént ezalatt. Amíonov húgának tragédiája — A dolog úgy történt, hogy egy évvel ez­előtt húgom, tilalmam ellenére, meglátogatott a Hotel des Capucines-ben. Nem voltam ott­hon és igy Espoir fogadta hugoinjat, majd rábeszélte, vágyén részt a szállodai szinieioadásokon és szerezzen nekem megleptést azzal, hogy nem is szól a dologról Espoir azt is mondta a húgomnak, hogy ha a szállodában sikere­sen szerepel, akkor beprotezsálja valamelyik revüiszinházba és primadonnát csinál belőle. Szerencsétlen húgom rá is állt a dologra és egy szerda este, amikor beléptem a 8-as szá­mú terembe, húgomat a pódiumon leírhatatlan pózban találtam. Azonnal leparancsoltam és Espoir tiltakozása ellenére felvittem szobámba, alhol lelkére be­széltem és elmondtam, hova került. Aztán egyedül hagytam húgomat és ugyanaznap este átlőtt fejjel találták miéig Espoir szí bájában. — Úgy gondolja, hogy a szállodás ölte meg a bugát? — kérdi az elnök. — Nem. Meggyőződésem szerint húgom öngyilkos lett. — Miért nem mondta ezt el a rendőri vizs­gálatnál? — Nem bántam volna, ha Espoir-ral valami nagy szerencsétlenség történik. — Szóval előre készült meggyilkolására! — mondja az ügyész. Pár pillanatig néma csend, Antonov far­kasszemet néz az ügyésszel^ aztán nyugodtan mondja: — Igen. A megdöbbenés moraja zug végig a termem Mindenki úgy véli, hogy Antonov sorsa betel­jesedett. Már csak néhány tanú kihallgatása van hátra, akik a gyilkosság körülményeit tisztázzák. Elsőnek Ricska Gatenova tizen­nyolcéves orosz leányt hallgatják ki. reszt: ez jelzi itt az egész politikát, a falakom, Legfeljebb a Bierstubékban forrt a vita. Mondom is az egyik kövér sőmémetnek a fa alatt; — No, mi van a forradalommal? — Umsturz? Jo, jo! Etwas soll immer geschehen! — mondja és megvakarja csupasz térdét. Nem érdekelte a dolog. Mint a jassz mond­ja Pesten, jó magyarsággal: „Elege van be­lőle." Részemről ennyit láttam az egyik történel­mi napon. A forradalom valahol másutt tör- ténhetetett. A vámpír — Espoirt a Dome-kávéházban ismertem meg. Felszólított, hogy lépjek fel müintéze- tében. Szorult helyzetben voltam, nem is tudtam pontosan, miről van szó, ráálltam. A Hotel des Capucinesben ismerkedtem meg Antonovval, aki rábeszélt, hogy hagyjam ott azonnal a szállodát. Miközben beszélgettünk, odajött Espoir és durván rászólt Antonovra, hogy menjen a dolgára. Szó szót követett, de Antonov mégis távozott. Este felléptem és ekkor Antonov azt mondotta nekem, hogy végez­ni fog Espoirral, akiben a párisi orosz leá­nyok vámpírját látja. Hazafias és orosz férfiúi kötelessége, hogy Espoirt kiirtsa. Próbáltam lebeszélni és meg­mondtam neki, hogy holnap úgyis otthagyom a szállodát. Többet nem tudok a dologról, csak amikor a rendőrség ellepte az épületet, akkor tudtam meg, hogy Antonov beváltotta fenyegetését. Több tanút hallgattak még ki; a Hotel des Capucines „művésznőit", a szálloda pincéreit és a tragédia éjszakáján meglepett vendége­ket, akik egyértelműen úgy vallottak, hogy Espoir mutatványai fclülmuTJtaik minden képzeletet. Espoir ügyvédijének kihallgatása közben ki­derült, hogy a párisi orosz leányok vámpírja többszörös milliomos és nagy házai vannak Párisban. A tanúkihall­gatások után ítéletre került sor és az ítélet óriási meglepetést keltett. Az esküdtek kilenc szóval hat ellen Anto­nov ártatlansága mellett szavaztak. így te­hát Antonovot felmentették. Az ügy legérdekesebb része azonban az, hogy a tárgyalás után Espoir ügyvédje közölte An­tonovval, hogy a szállodás rokonok hátraha­gyása nélkül halt meg és nyolcmillió frankot meghaladó vagyonát csaknem, teljes egészéó ben — mint a végrendelet mondja — leghű­ségesebb emberére, Antonovra hagyta. Az osztrák kormány engedélyhez köti a magyarországi étehniszerbehozatalt Bécs, augusztus 4. A hivatalos lap mai szá­ma közli azt a kormányrendeletet, amely in­tézkedik a legfontosabb életszükség le ti cik­keknek Magyarországról való behozatala tár­gyában. Eszerint Magyarországból csak kü­lönleges engedély alapján vihetők be a kö­vetkező áruk: búzaliszt, búzadara, friss gyü­mölcs, friss főzelék, vágómarha, sertés, szár­nyasok, szalámi stb. Az osztrákok az enge- délyadlást attól tehetik függővé, hogy az osz­trák eredetű árunak magyarországi bevitelét hasonló mértékben biztosítsák. A rendelet augusztus 5-től augusztus 19-ig lesz érvény­ben. Budapest, augusztus 4. (Budapesti szerkesz­tős égünk telefonjelentése.) Az osztrák hatá­ron a magyar—osztrák szerződésnélküli álla­pot óta nagyon elszaporodtak a csempészek. Az elmúlt éjszaka ismét erősen íelfegyvérzett osztrák csempészbanda ment át a határon és amikor az osztrák határőrség rájuk szólt, a csempészek rátámadtak, a határőrt elfogták, egy fához kötötték és elmenekültek. Az esküdthiróság hallatlanul izgalmas tárgyalás után leimentette a „párisi orosz leányok vámpírjának** gyilkosát Bárok szerelmi alvilágának megdöbbentő titkai derültek ki a lőiárgyaláson A gyilkos örökölte áldozata milliós vagyonát

Next

/
Thumbnails
Contents