Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-21 / 190. (3003.) szám
12 1932 augusztus 21, vasárnap. Hat hét a Háromnyul-kaszárnyában Irta: Karafiáth M, dr; Nem voltam még teliben 19 éves. miikor 1877-<ben (besoroztak kékihajtókás, eárgapitykés, 32-eg bakának. Kaptáim ugyan tanulmáoyszabadbságoit, de nem volt benne köszönetem, mert közbeesett 1878-ban a bosnyák „hepcihó". Legalább ilyennek vélték a bécsi urak, pedig lett belőle ugyancsak tisztességes hadd-el-hadd. Bevonultattak július 29-én Boszniába egy hadtestet s egy gyaloghadosztályt, de a dolog sehogyan sem ment. Csakhamar arra eszméltek Bécs- ben, hogy az okkupációt nem lehet ám katonabanda mellett, diszmenet-ben nyélbe ütni. Augusztus elején, amikor a hadvezetőség semmi ellenséget nem várt, meglepetést fel sem tételezett, Mágiáinál a felkelők lesből megtámadtak és felkoncoltak egy deli magyar huszárszáza-do-t. A huszárok, Paczona kapitányukkal már átvonultak az elha- hagyatottnak látszó helységen, mikor egy szűk, kanyargós, sziklás völgybe érve, jobbról-balról, a meredek hegyoldalak bozótjából gyilkos puskabüz fogadja őket. A szorosból szabadabb térre akarva jutni, előre vágtatnak, de az úttesten keresztül ki- feszített sodronyokban a lovak megbotlanak, felibuknak s most már élőiről is golyózápor zuhog a huszárokra. Alig néhány ember menekült meg ekkor közülük. Most aztán, különösen mikor még több balhir érkezett, már látták Bécsben, hogy szervezett ellenállással van dolguk. Hát még három hadtestet állítottak hadilábra és küldtek sietve Boszniába, nehogy az osztrák ármádia tekintélyét még na- gyob kudarc érje. Elekor mozgósították a IV. hadtestet is, melyhez a 32. tártálékgyuJogezred is tartozott. Augusztus 22-én érkezett a behívás és nekem is be kellett „'rukkolnom" Budapesten a „Transporthaus“-ba, vagy amint másként is nevezték, a Valero-kaszár- nyába. Szabadon áló, ócska emeletes épület volt az, melyről teríti; a ridegség. Feketeeárga kapuja fölött, a kétfejű sassal diszitett nagy táblán ez állott: „K. u. k. Montours-Magazm.“ Ott lehetett valahol, a mai földművelésügyi minisztérium palotája táján. Mire odajöttem, már temérdek ember őgyelgett ott 'és ,passzolta" a mondurt és fehérneműt. Negy- venketten újonc egyéves önkéntesek voltunk; amint elláttak a ruha- és fehérneművel, — mivel újoncok voltunk — áttereltek minket a Margit- ihidon a budai' főuccában levő Háromnyul-kaszár- nyába. Ott fogtak aztán hat heti gyorskiképzésre, vagyis bakanyelven „ahrichtolás“-ra, mielőtt az ezred után küldenének. Aznap ebéddel se a Duna bal-, se a Duna jobb partján nem kínáltak meg. Keserves hat hét volt az, melyet abban a kedves emlékű „fegyintézet“-ben végig kellett szenvednünk. Mert bizony a gyorsabrichtolás nem sok pihenésre adott alkalmat, kíméletlen volt. Poloskákkal sikertelenül végigküzdött, álmatlan éjszakák után már hajnalban talpraugrasztott minket a „napos". Sorjában végighaladt az ágyak mentén s meg-megrángatta az álomban ringók lábát kegyetlen, harsány „auff, auff!" kísér etében. Az utolsót aztán, ha a sok auff-auff-ra magától nem ugrott ki az ágyából, végigönlötte egy kancsó vízzel. Hát ennél kedvesebb ébresztést is képzelhettem magamnak. A folyosón sorban állott vagy tíz dohosszagu, nyálkás, zöld penésszel bevont, teknő-tféle famosdó. Ebben biz én neirn mosakszom. Lementem hát a kútra. De az a mosakodás a kutnál inkább csak felfrissített, mint tisztított, mert sietve végeztük, fáztunk. Egy kis szalonna és „prófunt" legyűrése után aztán „kimaeéroztunk" a Vérmezőre, még pedig teljes felszereléssel, vagyis ,,marsadjueztárung<‘-ban. így kívánta a gyorskik épzés, Itt perzselő napon folyt az „egzecirozás", vigan (aki hiszi), délig, mire a parancsnokunk, fürer ur Pillaner hazatereit minket. Esős időben a kaszárnya folyosóján a fegyverfogásokat s a szurouyvivást gyakoroltuk. Hogy a karunk le nem szakadt tőle, ma is csodálom. Az izletes(!) menázsi elfogyasztása után félórái pihenőnk lett volna. Ez azonban csak elméleti volt, mert akkor kellett az evőeszközünket elmosogatnunk, a bakkancsot újra kifényesíteni, a ruhát s felszerelést megtisztítani stb. Mire mindez megvolt, kezdődött az egy óra hosszig tartó „iskola". A hadnagy nr adta itt elő az unalmas szolgálati szabályzatot s a rémséges hadicikkelyeket. Persze németül, mert a hadnagy nem tudott magyarull. Nem is értettünk belőle sokat, mert mi meg nem bírtuk mindnyájan a németet. No de a megértés nem is vollt -talán olyan fontos, mint inkább az, hogy a hadnagy ur az „előadással" a kötelességét lerótta. így lett délutáni két óra. Ekkor ismét mars- adjusztirungban kihajtottak a kis Svábhegyre, „Fekldienst“-et, tábori szolgálatot gyakorolni. Hetenként kétezer kiloholtattak a Hűvösvölgy fölött emelkedő magaslatokra, a katonai lövőtérre, cél- lövéshez. Ez a szintén hadifelszerelésben végzett kirándulás bizony elfárasztott minket fővárosi if jurákat, mert bizony nem szokta meg a cigány a szántást. Csak I>apsy Erid — Gömörben talán vannak még, akik emlékeznek reá — vette könnyen a strapát. Alacsony -termetű, zömök, mindig vidám, csinos fim volt, erdészekadémikus. A lövöldén megérkezve, fához támasztotta a puskáját s amúgy „oakkum- pak“-ban tótágast járt körül a két tenyerén. Fity- tyet hányt a fáradtságnak és ezzel még fürer ur Pitiánernek is imponált. Szegény Frici, már régen alussza örök álmát. Mindezt igy elmondani könnyű most, de végig csinálni, nehéz volt nekünk akkor. Mert, akármit mond is a népköltészet, az „angyalbőr" nem olyan nagyon könnyű viselet, különösen a kincstári nem, mert az mindenen felül még kapar is és izzaszt. Már pedig nekünk meg volt tiltva az „extra", mert hadilábon állottunk. A „komiszt" kellett hordanunk, az pedig úgy lógot-t rajtunk, mint (ha vas- villáva-l szórták volna ránk. Nem is igen feszítettünk benne a kaszárnyán kívül, leányok körül st-b. így aztán nem is igen tapasztalhattuk, hogy a bakaélet gyöngyél-et volna. És mégis! az a fárasztó élet a kis Svábhegyen, a Vérmezőn, a lövöldén még megjárta, nem volt olyan keserűséggel teljes. Fürer ur Pillaner, a fő „abrichte-r“-ünk kemény, komoly katona volt, de megvesztegethetetlen, igazságos, nem durva ember. Tisztességesen bánt velünk s iez a szigorát elviselhetővé tette. A kaszárnyában azonban komisz Kriszling főhadnagy és a kadét gondoskodtak róla, hogy ne lelkesüljünk túlságosan a gyöngyéletért. Komisz Kriszling — igy hívtuk, me-rt az volt — valamikor már alezredes volt, de felindulásálban egyszer leszúrta a tisztiszolgáját. Erre lefokozták. Idővel a tiszthelyettesi rangból ismét fe-lküzködött a főhadnagyságig s ott megrekedt. Kerültük, ha csak lehetett, mert többnyire részeg volt s ezért többnyire beszámíthatatlan és erőszakoskodó volt. A legénység gyűlölte. Ezért nem küldték az ezreddel Boszniába, hanem a keretnél hagyták. A harctéren könnyen kaphatott volna az első csetepatéban a saját embereitől golyót. Komisz Kriszling rendesen az ügyeletes tiszt szobájában tartózkodott, mely a kapualjba nyílt. A nyitott ajtóval szemben ült, ahonnan minden ki- bejárót láthatott. Előtte borral teli kancsó és két pohár az asztalon. Maga-magával koccintott, hol ebből, hol abból a pohárból ivott. Az ordinánc sűrűn hordta neki a bort a kantámból. Az ünkéntesj'elvény vörös posztó voit neki., Ha önkéntessel találkozott a kaszárnya udvarán megállította. Szétterpesztett lábszárain eiőre-hátra inogva egyensúlyának biztosítása végett a kardjára támaszkodott és vérbeforgő szemmel mustrálta végig, ha a ruházatán valami hiányt vett észre Egy vasárnap othoni jő ebédemtől fosztott meg, amelynek már hat napon keresztül előre örültem. D'éd felié járt az idő, si-ettem ki a kaszárnyából hogy jókor lehessek az Üllői utón lakó szüleimnél, mikor a kapualjiban megállít Komisz Kriszling. Yégigmuetrál, de nem talál rajtam semmi kifogásolni válót. Látszott, hogy ez nincs kedvére. Amint azonban a „passzírt" szóra jobbk-ezemet tisztelgéshez felkapom, észreveszi, hogy a nadrágon leifutó f-eketesárga zsinór épp ott, ahonnan £ kezemet felkaptam, kis darabon lefestett a kék. posztótól, ácsot képezve ott, mint az araszoló hernyó. Azonmód beléakasztotta az ujját s a zsinórt csípőtől bokáig végig letépte. így persze nem mehettem az ucoára. Csakhogy a „KompaniscOmeider" akkor már nem volt a kaszárnyában s mialatt a zsinórt magam nagy ve- sződéeeel odavarrtam a helyére, a hajó, mely a Bomba térről a Vámházhoz saá'llitott volna, már régen lesiklott a Dunán, bérkocsira meg nem volt pénzem. Csak Veress Samu, a rimaszombati főgimnázium azt való®ággal hipnotizálta, mert Kriszling szeme, mérgét magától elterelni. Nagy, kerek 6zeme szinte igézőén fúródott a főhadnagyéba, úgyhogy azt valósággal hipnotizálta, me-rt Kisztina szeme, mintha odatapadt volna a Samuéhoz. Nem látta -az Samun seim a hiányzó gombot, sem a ki nem fényesített derékszíját, sem a félrecsuszott nyakra válót, ... csak a szemét. A kadét kicsinyben való kiadása, enyhébb visszhangja volt a főhadnagynak, na-gyképüeködő, korlátolt, pimasz tacskó. Míg komisz Kriszling „Kossnth- hund"-nak titulált minket, ez az éretten fráter a szerinte enyhébb „ungarische betyárén" jelzővel •tisztelt meg. Rájuk Illett a közmondás: „egyik eb, a másik kutya". De hát mik voltak ezek a nekünk szörnyüknek vélt .apró 'bajaink azokhoz kép-est, amelyeket a sors későbbre tartogat ott számunkra?.... Kis Misk-ák. Negyvenkettőnk között ta-lán csak egy volt, a tűt a kaszárnya élet ridegsége, a kadét eértő hülyeségei és Kiszlina durva cinizmusa ée önkénye igazán boldogtalanná tettek. Ez az egy Mora-vcsik Emii volt, nekem jóbarátom, a budapesti egyetem elmegyógyászati tanszékének későbbi neves professzora. Ez a finoman felhúrozott, érzékeny lelkű, Leányoson szelíd, zárkózott természetű, csöndes fiú -katonának éppen nem illett be. Szervezete a testi fáradságot nem igen bírta, ezért .aztán itthon tartották, miikor minket végre utána küldtek az ezredünknek Boszniába. Ennek a kedves, jó fiúnak merő ellentéte volt. Bárány önkéntes. Ez a bántódást, melyet nyelnünk kellett, parasztos nembánomeággal fogadta, lerázta magáiról, mint a kutya a vizet. Szidás, büntetés nem fogott rajta, nevetett neki. Hogy viselkedésével a többi ba j társának Í6 kellem etlenséget okoz: nem bánta. Goromba, kárörvendő fráter volt, azért nem kedvelte senki. Sokat szenvedtünk miatta, de egyszer aztán mégis megfizettünk neki érette. Egy nap ugyanis fáradtan meneteltünk vissza délben a Vérmezőről. Már a kaszárnya mögötti Postakocsi-uccát is elhagytuk s nagy éhesen iparkodtunk, hogy még jókor érkezzünk a menázsi- osztáshoz. (Ment hát az őrmesterek s a többi altiszt az étel legjavát maguknak halászván ki, a megmaradtban esetleg még akadó jobb falat annak jutott, aki hamarább nyújthatta a csajkáját a szakács elé.) Ekkor Bárány valami rendetttenke- déssel nagyon felbőszítette fürer ur Pillámért. Ez, amint már mondtam, kemény katona volt, fegyel- metlenkedést, de még enyhébb kihágást sem tűrt. Megállított hát és minden heveskedés, káromkodás nélkül egyszerűen visszavezényelt minket a Vérmezőre, oda s vissza végigfuttatta ezt velünk ,,iaufschritt“-ban 6 aztán csak ezt mondta: „So, dafür bedanken s‘ sioh beim Baráni!" (ügy, ezt köszönjék meg Báránynak!) Persze ezt mór nem hagyhattuk aranyiba. Bosz- szut forraltunk. „Pokrócot neki" hangzott az ítélet, melyet még aznap este statáriálás tempóiban végrehajtottunk rajta. Meglestük, mikor takarodó után hazajött s amint a sötét legénységi szobába lépett, fejére vetettük a takarópokrócát, rácsavartuk s aztán — cs-ihi puhi —- jól elláttuk a pokrócon kívül maradt hátsó testrészét puskaszi- jakkal. Mire a pokrócból kiszabadult a többi tizenöt szobatárs már ágyban fekve színlelte a hor- tyogást. Máskor meg találkozott az uccán Magyarország katonai főparancsnokával, Edelsheim Gyulai báró táborszernaggyal és csak úgy hanyagul tisztelgett neki, amint a „frei-te-r ur“-nak szokott. Amikor pedig a nagy ur őt megállítva r-endre- utasi-tja, nem „Excellenc"-cel, hanem csak ,,Herr Geueirallal" válaszol neki. Ennek a „hallatlanság"- nak következményeképpen a legközelebbi vasárnapon estig senki ki nem tehette a lóhát a kaszárnyából és men-ázsi előtt -és után a nagy udvaron a különféle tisztelgéseket kellett gyakorolnunk, miközben az altisztek mint ilyenek, majd mint tisztek, törzstisztek, tábornokok, exoellen- ciások, majd mint „szentség", mint udvari fogat, vagy mint főherceg avagy őfelsége a császár stb. szerepeltek. Szidtuk Bárányt amúgy igazi baka módra, de bánta is ő! Ezért szerencsénknek tartottuk, hogy Boszniába érkezve öraokozta lábfeltörése miatt Brecskára a -tábori kórházba dugták s igy megszabadultunk tőle. ő akkor talán kárörvendve a markába nevetett, de nem' ám később. Mert mikor november elején hazautaztuntoban Vukováron átvonultunk, az ottani hadikórház rácsos ablakából könnyes szemmel nézett utánunk, akik vig-an intettünk neki búcsút. Az összes hasznos(!) foglalkozás között, melyet a bölcs katonai idomító rendszer ránk rótt, egyedül a Ikürt,jelek tanulását kedveltük. Kivonultunk egy kürtössel az Óbuda fölött emelkedő kopár hegyek egyikére. Ott leheverészve a kürtös körül — míg a kürtjelefcet eifujta — gyönyörködtünk az előttünk elterülő remek kilátásban, pipázgat- tunk és falatoztunk. Hogy a kürtjelek jelentőse jobban ae emlékezetünkbe vésődjék, rövid kis szöveget is mondtak el hozzá, melyet aztán a dallamra el kellett énekelnünk. A szövegek ugyan nem vallottak ismeretlen szerzőijük költői voltára, de a célnak megfeleltek, hiszen ma is tudom miég azokat, pedig 54 éve-, hogy rátanitottak. így például a tüzelést megindító kürtjei szövege: „Lőjjtél akkor, ha valakit érhetsz el“; — a tüzelést besizünte-tőé: ,,N-e lőjij, ha nincs kire"; — a lovassági támadás elleni csoportosulás kürtjeiének szövege: „Szuronyt eze-gezz -baka: jön a lovasság!" stb. stb. Minden ezrednek más más volt a kürt jel-sző vege, de azért valamennyi megfelelt -a célnak. Nekünk ez a zenei oktatás üdülés volt. Az Isten szabad ege alatt he ver észtünk, nem feszélyezett a vaskalapos katonai rend és szigor s úgy éreztük, mintha a kényszer bilincse alul rövid időre felszabadultunk volna... A kaszárnyái élet álmatlan éjjeleinek küzdelmeit eddig csak o-davetőteg említettem. De azért ne higyj-e senki, hogy csak jelentéktelen semmik voltak. Hiszen megfosztottak attól a szükséges, erőt fenntartó, ujitó pihenéstől, melyhez az embernek fárasztó nappali munka után joga van. Voltak közöttünk, akik föl se vették azt a vér- leceapiolást, amit a kaszárnya beli poloskák md- iiúádjai raj túli éj-ente végeztek, de az én bőröm érzékenyebb volt. Engem egyetlen csípés is órákig -égetett; elég volt egy, hogy ólom ne jöjjön a szememre reggelig. A magyar irodalomban járatos lévén ismertem Arany János maká-mé-ját a poloskáról. Egy éjjel eszembe jutott annak egy rim-p-árja: „— paplan alatt jobb szeret hálni — mint rustdkálni—■“ Nosza hát, gondoltam reménykedve kapva és bízva a költő szavahihetőségében, nem fogok ezentúl takarózni, hanem ráfekszem a takaró pokrócra ... Nem ért semmit! Csak úgy csíptek, -tetejébe meg erősen megfáztam, hörghurutot kaptam. Uj Kálmán dr. tartalékos alorvos, nekem már élőbbről ismerősöm, végezte nálunk az egészségügyi szolgálatot, ő vizsgált meg és könnyíteni akarva sorsomon, a VI. számú helyőrségi kórházba küldött, mély akkor az Üllői utón, a Ludo- viooumon túl volt. öt napig feküdtem ott. A pihenés jól ese-tt, a lázam egykettőre elmúlt, az otthonról becsempészett töpörtüs pogácsa, sajt, szalámi felhizlalt, arcom színe is visszatért. Ék-kor ötödnap délelőtt — éppen október elseje volt — betoppan Edelsoheim Gyulai őexcellenciája, a rettegett, országos katonai főparancsnok. A kórházat jött megtekinteni. Amint meglát, kérdi az osztályos ezre-dorvost, hogy mi bajom. Ez megijed s azt mondja, hogy már semmi; holnap el leszek bocsátva, őexcellenciája azonban keményen megparancsolja, hogy még ma!... Hát délután már ismét a Háromnyulkaszárnyában voltam, ahol tudtomra adták, hogy másnap megyünk Boszniába. Ha őexcellenciája egy nappal később tekint a kórházba, a boszniai kirándulásról lemaradok. * Az a hat hét tehát legördült, melyet a végzet kárhozataképpen a Háromnyulkaszárnyában végig kellett szenvednünk. A sok keserű pi-lula azonban, melyet ott lenyeltünk, utóvégre egyikünknek sem ártott meg. Mi persze, akkor azt hittük, hogy a sok zaklatást tovább már el nem viselhetjük. Ezért megváltásnak vettük, mikor végre október 2-ikán este 10 órakor érzékeny búcsút vettünk a hajóállomásnál minket váró kedveseinktől és a Drenkova fedélzetéről kendőnket -lobogtattuk az esős ködbe borult Budapest felé. A-mit azután, vidámat és szomorút Boszniában éltünk át, annak az emlékén már szívesebben el- kérődzöm. A szomorút részben elfelejtettem, részben ma már a humor szemüvegén át látom, de a vidám emlékezetemben maradt, miként — amint Tilüier mondja — „a kakukf-ü illata egyideig még érezhető a réten, ha az ökör széles fogaival már megőrölte is ...." — „A túlfűtött sovinizmus botrányba fullasztotta a Vágjobbparti Társulat közgyűlését^ cim alatt augusztus 19-i számunkban megjelent galántai tudósítást illetékes helyről nyert felvilágosítás alapján a következők megállapitá- sával egészítjük ki: A költségirányzat, nem alkotván a napirend tárgyát, nem nyújthatott kifogásokra alapot és a magas tételek nem vonatkozhattak az elnökségre, mert Sza-lavszky Gyula elnök a társulat megalakulta, azaz 32 év óta fizetés nélkül, pusztán 1600 korona évi utiátalány ellenében tölti he az állást. Az elnök egyébként szeptember 10-re hívta egybe az elnapolt közgyűlést és ennek napirendjére az elnökválasztást is kitűzte, mivel nem hajlandó az elnöki állást továbbra is betölteni. xx Jó ellátás, kényelem, gondosság Budapesten a Park-nagy száll ódában a keleti pályaudvarral szemben. Leszállított árak. E lap előfizetőinek 20 százalék engedmény. — A fürdés áldozata. Hűiről jelentik: Hűl község határában Janis Péter hétesztendös iskoláéira fürdés közben görcsöt kapott. A szerencsétlenségnek nem volt senki a tanúja s a kisfiú anélkül, hogy valaki segítségére siethetett volna, elmerült a viziben. Szülei keresésére indultak s holttestét csak későn este találták meg. Ugyancsak a fürdés áldozata lett a Csallóközben Skacel Ferenc 20 éves f-üzespusztai le- > gény, aki az Árm entesitőt ársulat mély csatornájában fürdőt* s megfulladt. 7 járatú nagyon jómenetü gőzmalom, búza és rozstermö vidéken bérbe- adatik. Klein Zádor, Backa, p. Biel*. — Meztelen őrült a galántai vasúti hídon, Gál álltáról jelentik: A Galánta melletti Stefá- nik községből szombat reggel egy meztelen férfi szaladt ki az országúira s meg sem állt a galántai hídig. Itt fölugrott a hidra s különféle akro-batamutatványokat végzett. Az arrajárók lefogták s a galántai pályaudvarra szállították, ahol az orvos megállapította, hogy köz- és önveszélyes elmebeteg. xx A budapesti Erzsébet Királyné Szálló prospektusai a P. M. H. pozsonyi ultazási irodájánál kaphatók. Ugyanott szoba vagy teljes penzió igénybevételére jogosító utalványok is válthatók. — Egy szegény özvegyasszony tragédiája. Ersekujvári tudósítónk jelenti: özvegy Pu- csik Károlyné, egy nyomorúságos sorban élő 65 éves asszony megtébolyodott afölötti bánatában, hogy két libáját, amelyek egyetlen vagyonát képezték, ellopták. Az elmezavaro- dott asszonyt a myitrai kórház elmeosztályára szállították. — Agyonszurta felesége udvarlóját: kétévi börtön. Komáromi tudósítónk jelenti: Takács Károly izsapi munkás régóta gyanús szemmel figyelte, hogy feleségének Kiss Dezső, huszonhétéves legény szén ved élyeseu udvarol. Kezdetben ugya-n nem sokat heder-itett az udvarlásra, de idővel a szomszédok is figyelmeztették rá s gyanút fogott. Mikor gyanúja erősbödötit, Kiss Dezsőt kitiltotta a lakásból Ez, ugylátszik, nem haszná-lt, mert Kiss Dezső tovább is az asszony körül legyeskedett s Takács Károly egyik tavaszi este akkor lépett be udvaruk kapuján, amikor feleségét és udvar lóját az udvaron nagyon bizalmas együttesben találta.. A szerelmesek átölelték egymást. Ezen Takács végleg felbőszült s nekiment a legénynek. Felkapott egy vasdarabot s úgy vágta fejbe vele Kiss Dezsőt, hogy az elszédült. Majd előrántotta a zsebkését s halálra szurkálta vetéJytársát. A komáromi kerületi bíróság Soós-tamáicsa most. tárgyalta a bünpert. Takács azzal védekezett, hogy tettét önvédelemből követte el, mert Kiss meg akarta támadni s ő csak megelőzte Kisst. A tanuk a terhelt mellett vallottak. A kerületi bíróság az enyhítő körülményeket figyelembe véve kétévi börtönt szabott ki. Az ügyész megnyugodott, a vádlott fellebbezel