Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-20 / 189. (3002.) szám
U&2 augusztus 20, szombat. rPI«GAlA^A<iteRHIKLy? Szliács melleit lezuhant egy kaíanai repülőgép A megfigyelő-őrnagy az éjszaka belehalt sérüléseibe - A pilóta a halállal vívódik jpammnm'mmtncm. -,zy Müivm Yv^3^«rar<MgHB mammaa^r SZENT S Kelet népe voltunk s ö a Nyugat népévé avatott bennünket. A steppék állattenyésztő, halászó, sátorlakó, vándor fiai voltunk, s O földművelő, állandó lakhelyét építő munkás kultur- néppé emelt föl bennünket. Elődeink primitív törzsi kollektivizmusa helyett az egyéniség kultuszát, a kiemelkedő egyéniségek jutalmazásán alapuló magángazdasági rendszert hozta be. A primitív ősi világszemlélet helyett a kereszténység világot átöleiő magas kultúráját kényszeritette rá nemzetére és ezzel a pogány ókorból egyszerre a középkor kellős közepébe: az európai rendiség fejlett világába vezette be. A magyar zabolátlan, széthúzó nép volt, íár- sadaloraszervező szigorú törvényeket adott neki. A puszták népét európai nemzetté gyúrta át. Ez volt Szent-István a magyar nemzet történetében. Prága, augusztus 19. A nemzetvédelmi minisztérium sajtóosztálya közli: Augusztus 18-án. csütörtökön 18 óra 12 perckor a Szliács melletti Nagyréten lévő katonai repülőtéren lezuhant az A II—115-ös számú repülőgép, amelynek pilótája Musil Ferenc tizedes, megfigyelője pedig Bartonek Ignác őrnagy volt, mindketten a 3. számú repülőezredből. Start után a repülőgép egy balra vett kanyarban több mint száz méter magasságból hirtelen lezuhant, valószínűleg sebességvesz- tés következtében. A pilóta és megfigyelője súlyosan megsérült. Beszállították őket a besztercebányai kórházba. Prága, augusztus 19. Az Express és a Ná- rodni Listy estilapjának közlése szerint Bartonek őrnagy az elmúlt éjszaka belehalt sérüléseibe. Musil tizedes-pilóta állapota — az orvosok véleménye szerint — ugyancsak reménytelen. fi letartóztatottak kezet! van Kadzsar József dr., Károlyi Miháiy volt államtitkára, valamin! egész sereg ismeri és régi kommunista — fi rendőrség ielepüez’e a titkos kommunista nyomdát is Nem a jámborlelkii, passzív természetű középkori szentek egyike ö: hanem parancsoló, kezdeményező és megtorló akarat és tetterő. Forradalmár. A trónon ülő forradalmár. Nemzetének legnagyobb zsenije, aki zsenialitásával évszázadokkal megelőzte az államférfim előrelátásban korát s volt benne energia arra, hogy isteni látomása értelmében harcba merjen szállni nemzetének niaradiságával és a felülről jövő forradalom erejével lendítse egyszerre előre nemzetét a pusztai kulturfokről a feudalizmus sokkal fejlettebb, magasnbbrendü fokára. Politikai és szellemi forradalom volt ez a megújhodás, melyen nemzetét egy emberöltő alatt átvezette s az európai környezetben való megmaradásra képessé tette és Ö a magyar történelem legnagyobb kezdeményezője, minden korok legmodernebb magyarja. Mert ha a modernség abban áll, hogy nagy időtávlattal valaki megelőzi korát és ennyi időtávlatra igyekszik magával rántani kora nemzetét, akkor a magyar történelemnek nincs még egy olyan alakja, aki oly messzire, évszázadokra egy évezredre úgy előrelátott volna, úgy megérezte volna nemzete sorsdöntő célját, világtörténelmi hivatását, a népek közösségébe való betagolódás szükségét s a magyar államiság célgondolatát, a dunai népek közti testvériség nélkülözhetetlenségét: mint éppen Szent István. A saját korához viszonyított modernségnek a legnagyobb foka az, amit ez a Szentiélektől vezetett s a Gondviseléstől küldetett magyar zseni mutatott föl életében. A legnagyobb magyar alkotó volt: mert alkotásának anyaga egy nemzet egésze volt s egy egész nemzetnek adott arcot, uj lelket. Tanitása ma is a legmodernebb tanítás: a másnyelvüek megbecsülése és tiszteletben tartása. Fiának a soknyelvű államra nézve azt tanácsolta, hogy becsülje a sok-nyelvüséget, minden egyes népét s ez a nemzeti tolerancia volt az az első legnagyobb tan, mely a magyar nemzetet évszázadokon át Középeurópa vezetésre hivatott első nemzetévé tette, első nemzetté a testvérien vezetett többi tesvérnemze- tek között... Ma csak a katolikus egyház ünnepelheti, mint Szentjét, akiben az isteni szikra örökké világitó szellemcsillaggá változott s tündöklőén ontja magából a hit és szeretet melegítő sugarait. De az, ami benne az egész nemzet számára isteni volt, az, amivel a gondviselés és a végzet történelmünk legnagyobb lenditő- jévé avatta, abban mindnyájunké, minden magyar emberé. S azért mi, kisebbségi magyarok is valláskülönbség nélkül, ünnepi áhítattal hajiunk meg magasztos alakja előtt. — Mária román anyakirálynő repülőgépen Karlsbadba jön. Béceből jelentik: Mária román anyakirálynő, aki Mödlingben várta meg leányának, Ileana hercegnőnek lebetegedődét és unokájának világrajöttét, a napokban repülőgépen Karlsbadba jön. A repülőgépet veje, Habsburg Antal főherceg fogja vezetni, aki régi és tapasztalt pilóta. Mária királynő karls- badi tartózkodása alkalmával meglátogatja az ugyanott üdülő spanyol exkirályt. Budapest, augusztus 19. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése). Sallai Imre és Fürst Sándor kommunista vezérek elfogatása ég kivégzése után a rendőrség törekvése oda irányult, hogy megállapítsa, hol készült az a rengeteg röpirat és egyéb nyomtatvány, amit Sallaiék terjesztettek. A rendőrség nyomozása sikerrel járt és megállapította, hogy a kommunisták Görgei-ucca 8. szám alatt titkos nyomdát tartottak fenn és itt készültek a kommunista nyomtatványok Kovalesik Margit 30 éves csehszlovák alattvaló vezetése alatt. Kovalcsik legfőbb segítőtársa Pestalics Mária 30 éves munkásnő volt. A két kommunistanőt letartóztatták és rajtuk kívül letartóztatásba kerültek Glotz Béla, Hajdik Ferenc. Kálmán Béla kereskedősegédek, akik a Sallai-féle mozgalomban szintén aktív részt vettek. Sikerüli a rendőrségnek az akció értelmi vezetőit kézrekeriteni. Ezek közt van Mad- zsar József dr., aki a szociáldemokrata párt — Makacs székrekedés, vastagbélkatarus, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, iranveres csomók, csipőfájás eseteiben a termő-..Hes „Ferenc József* keserüviz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny bein betegeknél is fájdalom nélkül hat A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerűzletek- ben kapható. ellenzéki szárnyának volt nemrégiben a vezére és Tisza László dr., Tisza ismert budapesti könyvkereskedő fia. Mindketten megbízást kaptak a kommunista sajtó megszervezésére és terjesztésérée. A rendőrségen úgy Madzsar, mint Tisza beismerő vallomást tett. Előállították a rendőrségre Kürti Hedvig gép- irónőt is. aki a Görgei uccai helyiségben a gépírói munkát végezte, Háj János 25 éves rajzolót, aki a cinkográfiai munkákat végezte, valamint Sebes László és Poll Sándor ismert kommunistákat, akik a Szántó-féle kommunista ösz- szeesküvésben annakidején főszerepet játszottak és ezért mindkettőjüket hosszabb börtönbüntetésre Ítélték. Büntetésük kitöltése után külföldre mentek, de nemrégiben visszatértek Budapestre. Sebes és Poll feladata volt Sallai munkájának gyakorlati kivitele. A kommunista nyomdában rengeteg röpiratot foglaltak le, amelyek közül a legutolsó röpirat azzal biztatja a kommunistákat, hogy ne csüggedjenek, mert igaz ugyan, hogy Sallai és Fürst kivégzése nagy veszteséget jelent a magyarországi kommunisták számára, de működik Budapesten a Prága, augusztus 19. A cseh lapok tele vannak a cseh agrárpárt súlyos válságáról szóló hírekkel A Právo Lidu jelentése szerint az események kettészakadás felé sodorják a pártot. A radikális szárny valóban hevesen ostro-1 mólja a tétlen miniszterelnököt. Halik képviselő a Venkov vezető cikkében egyenesen kimondja, hogy „most nincs idő arra, hogy a kormány szabadságon üdüljön11 s azt kívánja, hogy az elsőrangú életszükségletekre a háborús intézkedésekhez hasonlóan árdiktaturát léptessenek életbe. Az A—Zet nézete szerint az agrárpárt mai helyzete hasonló ahhoz az állapothoz, amelyben a szociáldemokrata párt 1920-ban, a kommunista szárny kiválása előtt volt, amikor utána a legközelebbi pártkongresszuson két pártra szakadt. Az agrárpárt jobbszárnya ugyanúgy viselkedik Udrzsallal szemben, mint a szociáldemokrata párt kebelében volt kommunista érzelmű képviselők viselkedtek Tusarral a pártbontás előtt. A lap elmondja, hogy az agrárpárt radikális szárnyát főleg a maradékíbirtokosok ambíciói fütik. kommunista nyomda, amely röpiratokban to- vábbterejszti a kommunizmus eszméit. Érdekes, hogy a kommunisták leginkább forgalmas uccákon találkoztak egymással és itt adták át egymásnak a röpiratokat. Poll Sándor vette át rendszerint a röpiratcsomót és ő továbbította társainak. A letartóztatott Madzsar dr. Károlyi Mihály kormányában államtitkár volt. Már egy ízben fogházbüntetésre ítélték, mert annakidején a Bécsben megjelenő Jövő cimü lap számára ő közvetítette Szász Zoltánnak Magyarországot gyalázó cikkeit, ő volt a szerkesztője a Guttenberg kiadóvállalat kiadásában megjelenő nagy lexikonnak. A maradékbirtokosok ugyanis többnyire kölcsönpénzen vették a maradékbirtokokaí, a konjunktúra éveiben nem törlesztették adósságaikat, most már a kamatokat sem bírják fizetni. Ezért a maradékbirtokok szanálását akarják kiharcolni. Az adósságban úszó maradékhirtokosok egy időiben heves agitációt folytattak — az infláció mellett, mert ez lett volna számukra a legolcsóbb mód az adósságoktól való szabadulásra. A Stanek, Donát, Vxany és Hodzsa vezetése alatt áldó radikális agrárok pozíciója különben megerősödött a párton belül. Eddig állandóan kisebbségben voltak, de az utolsó események hatása alatt ma már a párt többségéit jelentik. A Právo Lidu azt írja, hogy kiválás esetén magukkal rántanák a párt többségét s mintegy 25 mandátummal rendelkeznének. Ezeket a mandátumokat uj választás esetén is meg tudnák tartani. A párt ősszel fogja tartani kongresszusát s a Právo Lidu lehetségesnek tartja, hogy Stanéknek már ekkor sikerülni fog szétrobbantani a pártot. ^ 23 más feépvissSitiB'sával kiválik a cseh agrárpártból! fiz agrárpárt kettészakadását Jósolják a prágai lapok — Magas rendjellel tüntette ki Búd János volt magyar minisztert az olasz király. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Viktor Emátnuel olasz király Búd János volt kereskedelmi és pénzügyminisztert, valamint Tornay Béla államtitkárt, Pétery Ödön he lyeftes államtitkárit és Dorner Aurél miniszteri tanácsost az olasz-magyar kereskedelmi tárgyalások kiörül kifejtett működésük elismeréseképpen magas rendjelekkel tüntette ki- Búd az olasz királyi koronarend nagykor-észtjét, Tornay az olasz királyi korona- rend első osztályú, Pétery és Dorner pedig másodosztályú tiszti keresztjét kapta. — Szabadlábra helyezték Snaczky Antalt. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Jelentette a Prágai Magyar Hírlap, hogy Snaczky Antal, a Tuka-per másodrendű vádlottja, aki ötévi fegyházbüntetéséből eddig három óvet és négy hónapot töltött ki, rövidesen szabadlábra kerül. Snaczkyt tegnap feltételesen szabadlábra is helyezték. Ha két éven beiül nem követ el büntetendő cselekményt, úgy büntetésének fennmaradó egyharmad részét elengedik, — Szent István-napja Prágában. A prágai magyar királyi követség az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnep alkalmából szombaton délelőtt 11 órakor a Máltai lovagrend prágai templomában (II!., Maltezské námestie) ünnepélyes szentmisét mondat. Ezen a napon úgy . prágai magyar királyi követség és útlevél- osztálya, mint a pozsonyi magyar királyi konzulátus nem tart hivatalos órákat. — Halálozások. Sátoraljaújhelyből jelentik: Nyilassy Károly aramymisés áidozópap, a sátoralja újhelyi kegy est a ni tórendi társház házi másodfőnöke, nyug. házfőnök és főigimnáziumi igazgató életének 78. évében Sátoraljaújhelyen elhunyt. Temetése szerdán délután volt nagy részvét mellett a sátoraljaújhelyi temetőben. — Szikszóról jelentik: Szea- drei Balogh István, a magyarországi Abauj- Torna-vármegye másodfőjegyzője, tiszteletbeli főjegyzője életének 47-ik évében Szikszón elhunyt. Holttestét a református egyház szertartása szerinti megáldás után Abaiijszántóra szállítótták és az ottani családi sírboltban helyezték nagy részvét mellett örök nyugalomra. — Három súlyos repülőkatasztrófa Francia- országban. Párásból jelentik: Egyetlen napon három rendkívül súlyos repülőszerencsétlenség történt Franciaországban. A francia Ptiviérán Le Lavandou közelében egy hidroplán a levegőben kigyulladt és a tengerbe zuhant. A hidroplán négy utasa szörnyethalt. Chalons mellett egy gyakorlatozó bombavető-repülőgép zuh.> t le, utasai közül két tiszt meghalt, két katona pedig súlyosan megsebesült. A Lyon melletti repülőtéren a 34. ezred egyik repülőgépe a leszállásnál fölborult s a két bennülő katona élet- veszélyesen megsebesült. — Orvosi hir. Mudr. Adler Elemér, az ujtátraifüredi Dr. Szouitagh Palaoe szanatórium hosszú éveken át volt háziorvosa, rendel 3—5. Praha II, Václavské náim. 51, Paláié Károd. Telefon 286-24. — Kiemelték a Niobe roncsait. Kiéiből jelentik: A kiéli kikötőben, ahová pár nappal ezelőtt vontatógőzösök húzták be a Niobe roncsait. kétnapi megfeszített munka után sikerült a hajótestet a viz feiszinére emelni. Még a mai nap folyamán megkezdik a katasztrófa 67 halottjának kiszabadítását a hajó belsejéből. — Szabadlábra helyezték a kassai szalámi- csempészés gyanúsítottjait. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: A jövedéki és igazságügyi hatóságok a kassai szalámicsempészés ügyében befejezték a vizsgálatot és elrendelték a még fogságban levő négy vádlott sza- badlábrahelyezósét. Ennek alapján Ceisler Hermann nagykereskedő, a fia, Ceisler Viktor, valamint Ceisler Elek buzitai gazdálkodó és még egy személy valószinüleg holnap elhagyják az ügyészség fogházát. — Rablótámadás a nyílt uccán egy beregszászi házaspár ellen. Beregszászi tudósítónk jelenti: A villanytelep tisztviselője Czuikor Zsigmond kedden este felségével a Fő uccán. hazafelé tartott. Egyszerre csak egy csavargó külsejű férfiú ugrott eléjük, aki az asszony kezéből kitépte a kézitáskát és futva menekült zsákmányával. Meglepetéséből felocsúdva, a férj azonnal a rabló után vetette magát, utolérte és átadta a rendőrnek. A rendőrségen megállapították, hogy a rablótámadás tettese a Ver oh ovin árói való Komár László, akit az éhség kergetett le a hegyek közül és sodort a bűn útjára. A kifliül Sallai és Fürst kommunista vezetik összes bűntársai a rendőrség kezére kerültek