Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)
1932-07-08 / 153. (2966.) szám
1932 julius 8, péntek. A magyar katolikus Hiúsági mozgalom első országos seregszemléié volt a Prohászka-körök érsekujvári kongresszusa Érsekújvár, julius 7. (Saját tudósítónktól.) A Pirohászlka-köbök egységes keretei között fejlődő kisebbségi magyar katolikus ifjúsági mozgalom jelentős állomáséihoz érkezett él az elm/ult napokban, amikor első országos összejöveteleként Érsekújváréit világnézeti és szociális kongresszust tartott. A magas nívójú előadások és viták célja a katolicizmus főbb bölcseleti, teológiai és szociológiai alapfogalmainak a tisztázása volt. Világnézeti kérdések A három napos kongresszus ünnepélyes szentmisével kezdődött, melyet Pfelffer Miklós dr. kassai kanonok, a Prohászka-körök lelki tanácsadója celebrált s ő mondott alkalmi bevezető szentbeszédet. Utána a fiatalság zárt sorokban felvonult az Arany Oroszlán-szálló nagytermébe, ahol a kongresszus három napon át folyt. Szabó Lajos, az érsekujvári rendező egyesület elnöke, mondott bevezetést, rámutatva a tiszta és szintetikus világnézet fontosságára. Ezután a kurzus vezetésére felkért Rády Elemér, a Prohászka-körök elnöke néhány szóval rámutatott a kurzus jelentőségére, melynek feladata a katolikus világnézetű magyar ifjúságot egy fialáinksszá tömöríteni. Majd Holofa János dr. nemzetgyűlési képviselő, Érsekújvár polgármestere a város nevében üdvözölte a kongresszus résztvevőit. Az első előadást Pfeiifer Miklós dr. tartotta meg a katolikus világnézet bölcseleti alapjairól. A tudományosan öntudatos vallásossághoz — mondotta többek közt —■ bölcseleti alap szükséges. Erre semmikép sem alkalmas a szubjektív ista bölcsedét a maga bizonytalanságaival, hanem obejktiv-realis- j ta bölcselet, mint azt Aristoteles és aquinói Szent Tamás fejtette ki. A meginduló vitában a fiatalság egyhangúlag annak a meggyőződésnek adott kifejezést, hogy a mai, már a középiskolában is csak részletkérdésekkel foglalkozó oktatás mellett egyre fontosabbá válik a fiatalság filozófiai felkészítése, hogy szakmájának részletismereteit egy szintetikus világképbe tudja beilleszteni. A délután folyamán Pfeiffer Miklós dr. bővitette előadását a történelmi materializmusnak kifejtésével és Einstein teóriáinak a bölcselethez való viszonya ismertetésével. A következő előadó Suha.j Béla dr., az „Uj Élet“ felelős szerkesztője volt, aki Isten létéről és az ember leikéről értekezett. Kifejtette, hogy az összes anyagi okok mögött kell a mindenségnek egy legfőbb, eszes Okkal, Istennel bírnia, kihez az anyagon felülemelkedő lelkűnkkel tudunk eljutni. Az ezt követő eszmecsere főleg az evolúcióval foglalkozott. Noszkay Ödön dr. érsekujvári tanár „Krisz- tus és egyháza" című előadásában rendkívüli tudományos felkészültséggel mutatta ki az evangéliumok történeti hitelességét és megbízhatóságát és ezek adatai alapján Krisztus isteni voltát. Utána a katolikus Egyházat, mint Krisztus tanának egységes és hiteles magyarázóját mutatta be, A szociális kérdés A másnapi programion a szociális alapkérdések megvitatása szerepelt. Elsőnek Havas Vilmos losonci tanár „A katolikus szocioló-1 gia“ elmen tartott előadást. Bemutatta a társadalmi tagozódás alaptényezőit. Ezek közül különösen a keresztény érteleimben vett családra és a nemzetre helyezett súlyt. Majd áttért a kapitalizmus kritikájára és azt a konklúziót vonta le, hogy a mai racionalizált termelés korában a termelő eszközök bizonyos fokú szocializálása az igazságosabb társadalmi rendszer érdekében elkerülhetetlen. Utána Horváth Ferenc dr. aranyosmaró ti esperes-plébános „A katolicizmus szociális hatása a történelem folyamán" címen tartott előadást s a társadalom öt tényezőjét: az egyént, a társadalmat, a magántulajdont, a családot és az igazságosságot ismertette. Az előadásokat egész délután folyamán élénk vita követte, melynek folyományaként tisztázódott az a hatalmas különbség, amely a keresztény tulajdonjog és a matéria,lista kapitalizmus között van. Az ifjúság egységes állásfoglalása a kap ital izmus im- perialisztikus és anarchisztikus termelése ellen irányul s az uj társadalmi rendet XI. pius enciklikája, a Quadraqesiimo Anno szelI lemében óhajtja a társadalmi Igazságosság k ih a ngisulyozá sával. ifjúsági problémák A harmadik napon C znánk László tartott előadást a sziovenszkói magyar iparos és és föld míves ifjúságról, valamint a középiskolás ifjúság problémáiról. Előadása után hosszú vita indult meg, melynek kapcsán a fiatalság hangsúlyozta, hogy az intellektuális pályákon működő ifjúság kapcsolatainak ki kell szélesednie az iparos és földműves ifjúságig. A vita során kisebbségi életünk rengeteg hiánya és munkalehetősége vetődött fel. 1 A vita végén Rády Elemér összefoglalta a kurzus eredményeit és főbb megállapításait. örömmel konstatálta, hogy a Prohászka- körök fiatalsága a katolikus hit és erkölcs igazságainak mindenkori belátásával ott van a társadalmi fejlődés avantgárd istái között. Ez az ifjúság az egyetemes társadalmi igazságért harcol, de egyben a magyar kisebbségi szempontokat is mindig kihangsúlyozza. A sziovenszkói magyar munkalehetőségek közül fölhívja a figyelmet a szövetkezeti gondolatra, mely a kapitalizmus pro- letarizáló tendenciájával szemben egyedül jelenthet kisebbségünk részére gazdasági menedéket. A mindig miagas nivón mozgó kurzus ezzel befejeződött s a Prohászka-körök megbízottai megkezdték gyakorlati munkatervük kidolgozását. Közben érkezett meg Ciriacci prágai nun- ciu üdvözlő távirata, melyben mint az Apostoli Szentszék megbízottá küldött© áldását. Sírjííurest Este az Arany Oroszlán nagytermében jólsikerült kulturestet .rendezett a vendéglátó egyesület. Szabó Lajos mélyen szántó bevezetőjében a katolikus ifjúság megmozdulásának jelentőségére mutatott rá. Rády Elemér előadásában a kisebbségi magyar fiatalság útját ismertette az államifordulatot követő bizonytalan időktől Ady—Móricz— Szabó kultuszán keresztül az egyik oldalon a marxizmusig, a Prohászka-körökig a másikon. Pfeifíer Miklós dr. értékes előadásában XI. Pius legújabb körlevele, a Caritaiti Cristi Compulsi alapján ismertette korunk nagy szociális bajait s végezetül rámutatott a katolikus nagyközönség, de elsősorban ifjúságunk társadalmi feladataira, Molecz Margit operaénekesnő nagysikerű dalai és áriái Bárók Ilus zongoratanárnő finom zongorák i söreiével megérdemelt sóik tapsot kaptak. Az Iparos-dalárda rendkívül hatásos énekszámai után Györy Kálmán Gvőry Dezső és Bolyk János egy-egy versének el- szavalásával, továbbá Szabó Sándor két szociális irányú Mécs-verssel méltán reprezentálta a rendező egyesületeit. A nívós kulturestet hajnalig tartó, nagyszerűen sikerült bál fejezte be. A Sziovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület lévai kongresszusa hitet tett a tanítóság magyar szelleme mellett A magyar tanítóképzés problémái a kongresszusom — A magyar tanítóképzés ügye még egyáltalán nincs kielégítően rendezve Léva, julius 7. (A P- M. H. tudósítójától.) A Sziovenszkói Álltaién os Magyar Tani tóegyesület jullius 4-én tartotta Léváin a Stransky-szálló színháztermében harmadik egyetemes nagygyűlését a sziovenszkói magyar tanítóság élénk érdeklődése mellett. A hallgatóság soraiban ott láttuk a római katolikus egyház képviseletében Mi subák István plébánost, az ág. ev. egyház képviseletében Bándy Endre főesperest és a református egyház képviseletében Paíay Károly esperest. A nagygyűlést Kovács Alajos negyedl igazgatótanitó, a Magyar Tani tóegyesület elnöke nyitotta meg. Mélyhatásai beszédében visszatekintést vetett a magyar tanítóság dicsőséggel megfutott pályájára. Mintegy száz éve annak — mondotta az elnök — hogy a magyar tanítóság ©lsőiizben gyűlt össze ügyeinek megtárgyalására. Vázolja a magyar tanítóság évszázados kul túr törekvéseit, végül pedig lelkesítő és buzditó beszédet intézett a fiatal tanítói gárdához. A nagygyűlés megnyitása után Miscihák István lévai plébános a 'lévai keresztény egyházak, az evangélikus és református egyházak üdvözletét is tolmácsolta a magyar tanitók nagygyűlésének, örömének adott kifejezést, hogy a magyar tanítóság is a legnagyobb pedagógust, Jézus Krisztust vallja mesterének. Azt kívánja, hogy a nagygyűlés a magyar kultúra felvirágoztatására hasznos munkát végezzen. Majd Hruz Sámuel lévai tanfelügyelő üdvözli a kongresszust és polemizál a tanítóegyesület hivatalos lapjának a lévai kongresszus alkalmával megjelent vezércikkével, kijelenti, hogy az állaim nem bizalmatlan a magyar tanító Sággal szemben, —de a közönség sem bizalmatlan már a kettős feliratú iskolákkal szemben. A főtitkári jelentés Vásárhelyi Károly fő,titkár jelentése során szóvá tét te a nem-állami óvónők ügyét is, rámutatván arra, hogy az egyesület helyzetük orvoslására mindent igyekezett megtenni. A Tanítók Házának megalakulását meggátolta a gazdasági depresszió, anably tartózkodó óvatosságra készteti a vezetőséget. Annál nagyobb örömmel emlékszik meg az országos magyar tanítói dalárda megalakulásáról! és Szlovenszkószerte aratott eddigi sikereiről. Bejelentette, hogy a nem-állami tanszemélyzet kedvezményes vasúti igazolványát a vasai íügyi miniszter engedélyezte. Megállapította, hogy az egyesület szükségesnek tartja a kántori járandóságok szétválasztását a tani tóitól, úgyszintén szükségesnek tartja a felekezeti tianitók természetbeni javadalmainak újraértékelését. A tanítóképzés problémája állandóan foglalkoztatja az egyesületet. Kovács Alajos elnök a Tanitók Házáról tett jelentése során az előző nap lefolyt taggyűlés határozatát terjeszti - be, amely szerint a Tanitók Háza alapból a jövő évre öt ösztöndijat létesít az egyesület tanitók fiai számára, még pedig három háromezres, három ezerkoronásat és két ötszáz koronásat. & magyar faniSőképső problémája Ezután Szerényt Ferdimánd dr- pozsonyi tanítóképzői igazgató a tanítóképzésről terjesztette élő elaborátuimát. Megállapítja ebben, hogy a tanítóképzésnek is haladni kell a korral. Gondja lesz rá, hogy a magyar tanítóképzőben modern pszichológiai laboratórium is legyen. Szükséges, hogy a magyar tanító ismerje a magyar nép lelkét, mindezen kívüli tetőtől-talpig magyarnak vallja magát. Az extern ista vizsgák rendszerét meg kell szüntetni s csak kivételes esetekben szabad megengedni. A tanítói diploma nem lehet szabad prédája mindenkinek. A társadalom nagy baját nem lehet azzal meggyógyítani, hogy ki siklott emberekkel töltsék be a tanítói állásokat. Kritika tárgyává teszi a ruszinszkói tanítóképzőt, amelyben nem tanítanak magyarul s magyar tanítókat is képeznek benne. A pozsonyi tanítóképző intézet helyisége nem felel meg hivatásának. Legjobb megoldás volna az előadó szerint az, hogyha a magyar tudományos és művészeti társaság épületiében helyeznék el, ehhez a törekvéshez kéri a kongresszus támogatását. Szerényt Ferdinánd dr. ezután a következő javaslatokat terjesztette a kongresszus elé: A kongresszus szükségesnek látja a tanítóképzőnek önálló intézetté való fejlesztését, ' az első osztálynak azonnali megnyitását s az externieta vizsgák megszigorítását. Szüntessék meg a Ruszimszkóban dívó magyar tanítóképzés rendszerét. Bukott externistá- kat pályázatra bocsátani nem szabad. Szükséges egy pedagógiai szaklap indítása, melynek jövedelme a tanítóképző intézet növendékeinek szociális alapját szolgálná. Vita a tanítóképzésről Dinnyés Károly kőhíd gyarmati igazgató- tanitó szól elsőnek hozzá a javaslatokhoz. Meg kell szűnnie annak a rendszernek, mely a magyar tanítóképzést csak kísérleti nyúlnak tekintette. Nem lehet közömbös, hogy a magyar nép élén milyen tanitók működnek, a tanítónak nemcsak magyar Szarunak^ hanem magyar lelkűnek is kell lennie, mert csak így végezhet eredményes munkát. A szociális problémákkal! a magyar tanítóságnak az igazságnak megfelelően kell megismerkednie és azokkal foglalkoznia. A szociális ismébetek megszerzésére a magyar néip és a magyar kultúra érdekében a 1 tani!óságnak nagy figyelmet kell szentelnie. A magyar tanítók utánpótlásában nagy hiány van, .szükség van tehát modern magyar tanítóképzőre. Panasz tárgyává teszi, hogy mig a magyar tanítóképzőben a jelentkezők nagy számát el kell utasítani, addig a szlovák képzőkben ezt a kérdést párhuzamos osztályok létesítésével oldják meg. A vita folyamán-• Nagy. Sándor . tanár (Feilsőszecse), Beíooh Imre (Barsend-réd), Boross Béla (Alsószeli), Biró Béla, Özw.ald József és Négyessy József királykáimé©' igazgató-tanító után Kriek Jenő nyűg. tanítóképzői igazgató szólalt föl, akit a nagygyűlés tagjai zajos ovációkkal köszöntötték- Kijelenti, hogy a régi prepa ram diai képzés további kifejlesztésé alapján áll az akadémiai képzéssel szemben. Véleménye szerint Szörényi javaslatából nemi maradhat ki a tanítóképzői tanárképzés sem. Ennek külön direkt képzéssel kell történnie. Adófilléreink alapján a magyar tanítóképzés kifejlesztését sürgeti, mert a magyarságnak Szlovén szkon lélekszámú szerint több tanítóképzőre van igénye és szüksége. Szlovénszkón az iskola mindig a templom mellé épült, aminek jelentősége van. Az államnak az egyházak jogait is el kell ismernie az iskolaügy terén, igy a tanítóképző felállítása terén is. Ezután a tanügyi kormány képviselője, Mar kavics tanfelügyelő reflektált az egyes felszólalásokra. Felhívja az egyházak és községek figyelmét arra, hogy a tanítói pályázatoknál mindig a képesítést vegyék . tekintetbe, amivel sok huzavonát előzhetnek meg, mert. a kellő képesítés nélküli egyének választásával kiteszik magukat annak a lehetőségnek, hogy kénytelenek lesznek megvonni tőlük az államsegélyt. A tanügyi kormány képviselője kijelenti, hogy a kongresszuson elhangzottakat a tanügyi kormány elé terjeszti és a kívánságokat pártol mi fogja. Vásárhelyi főtitkár előterjeszti az óvónők anyagi és szolgálati viszonyáról szóló elabo- rá tűmet, melynek kidolgozója, Starkbauer Margit, nem jelenhetett meg,. Az elaborá- tum a nem-áll ami óvónők súlyos helyzetét tárgyalja az államiakkal szemben. A kongresszus elhatározta, hogy ez ügyben felterjesztést intéz a kormányhoz. A kongresszus a tanitók ügyeinek érdekében kifejtett munkálkodásukért a Sziovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület örökös tiszteletibe!i tagjaivá választotta: Bánni Tóth Pált, Kriek Jenőt, Lakatos Károlyt. Pnichta Jánost, Vári Endrét és Leményi Nándort. A kongresszust Kovács Alajos elnök költői lendületű záróbeszédével rekesztette be. — Akar olcsón és jól nyaralni? Kérjen tanácsot és kalkulációt a PMH utazási osztállyá tói, Bratislava, Central Passage. (2 Ké s választó4