Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)
1932-07-28 / 170. (2983.) szám
4 1982 jnliais 28, esűtftrtg*. Futtában Középeurópán írja: 5ZOMBATHY VIKTOR Vasárnap a Karszton Autóbolyongás a selmeci hegyek között A lévai vár alól ki robog az autónk az érett buza- -kölá«wtól illatos mezőre. A fülledt városi levegő utón jólesik magunkba szívni az üdítő friss szagokat és az örömet, amit a nyár hirdet. Bizony régen láttunk ilyen dús és kövér buzakalászokat, mint amilyenenk itt lengedeznek előttünk. Kurtahegynél feltűnik egypár félkereszt is... Itt már megkezdték az aratást. Balról felénk piroslik Garamke.Iecsóny uj temploma. Ma szentelték fel nagy örömmel. Papja, plébániája nincs a községnek, de azért, — amint hallom: nyolcszázezer korona költséggel — templomot ép ittetet magának. Eddig a lévai katolikus templomba jártak a kelecsényiek, Az a nagy önmegadóz- tatás, amellyel templomukat felépítették a keleceé- nyiek ezekben a súlyos időkben, nagy vallásosságukat bizonyltja. A iévakörnyéki nyugati szlovák falukon suhanunk át. Meglepő tiszta és csinos lakóházak, színes népviseletiben riszálják magukat az uccán a leányok. Óriási családi paraplékai fogják föl az erősen tűző napsugarakat. Igaz, hogy nagy a hőség, de mi lesz majd, ha a markot fogják szedni az aratók nyomában ? Garamujfalu. A vidék „legamerikásabb" faluja. Sok szép háza Amerikában szerzett pénzen épült Jel. Azt hallom, hegy most is tíz család tért haza a tengerentúlról, de nem üres ké-zzel. A dollárok jók lesznek a krízisben. A falunak irodalomtörténeti vonatkozása is van. Rt mevelősködött valaha e hangulatok halkszavu poétája: Reviczky Gyula, a Lipthay-csa ládná 1. Sólymos. A történetírók szerint valaha Bálvány volt a neve 6 vonatkozásban állott a pogány magyarokkal. A kis szlovák község nevét az álilamfor- ■dulat után Salmos-ra változtatták, utóbb a helységnevek revíziójánál ősrégi Bálvány nevét kapta jmeg, most a község szegélyén a kék táblán igy áll a neve: Balvany, alatta Selmos. A régi Hont határán lépünk át. Felsőpamdorfot érjtilk el. A középkorban bányaművelés folyt itt. Régi evangélikus templomának udvarán az 1752. évből származó síremlék jelzi, hogy ott nyugszik Lüdericz orosz generális felesége. Hogy kerülhetett ide ez az orosz hölgy? Ki tudná ma már megmondani ! A hegyek tövében a völgyből már feltűnik előttünk Bakabánya két. templomának tornya. Hajdan szabad királyi bányaváros, a hét bányaváros egyike. Bányaszabadalmát Róbert Károlytól nyerte 1321-ben. A gazdag német bányiapolgárok vagyonára állandóan fájt a török martalóook feje, gyakran támadást intéztek a város ellen és kifosztották, mire az országgyűlés kőfallal való megerősítését rendelte el. A falak egyrészét megtekintem, mert még megvannak, csak lakóházakat ragasztottak hozzájuk, de a község ma már túllépett a régi városfalakon. A városkaput pár év előtt bontották le, mert nem fértek be rajta a jól megrakott szénásszekerek. A városkapun levő régi címert, amelyen szent Miklós a főalak, a városháza bejárójánál építették be a falba. Léván kivid az egész vidék legerősebb iparüző helyévé lett Bakabánya, amióta felhagytak a bányászattal. Nagyon szargalmas nép. A nők konyhakertészettel foglalkoznak ég régi idők óta ők látták el a lévai piac szükségletét, de ma már nagyon erős versenytársakat kaptak a bolgár kertészekben. A férfiak túlnyomó részben tímárok, csizmadiák és pintérek, kádárok. A bakabányai nagy és híres kisipari bőriparát megölte a gyáripar. A bakaibányai tímárok részére nagy piac volt Léva, ahol még a háború előtti időkben külön napja volt a bőr vásároknak, évente hatszor, de a háború után az Í6 megszűnt. — Hát a kádárok? — kérdem. — A kádárok a prevrat előtt — hangzott a felelet — a magyarországi borvidékek részére dolgoztak, ahol kitűnő piacot találtak, sőt olyan kelendő volt a bakabányai bordó, hogy nagy előlegeket adtak a bakabányai kádároknak a munkára, anyagra. Ma ezek az iparosok csak tengődnek. Még a vasipar is érzi ezt, mert a vasalásokra sok vasat dolgoztak fel itt., ami ma szintén elmaradt. Megnézzük a község régi katolikus templomát. Simor egyházfi kisér. A nagy prímás, néhai Simor .János esztergomi érsek rokona — súgják a fülembe bakabányai ismerőseim. — Nyolcszáz évesnek mondják az érdekes gótikus templomot. Egyik oltáráért és régi gyóntatószékéért a prágai muzeum nagy pénzeket ígér. A csodálatosan megvasalt ajtók is ugylátszik. hogy a rabló törökök ellen készültek még. Pompás középkori vasmunka itt még a kulcs is. A templomot is megerősítették, a hajdani kőfal, melyet egy Thurzó építtetett, egy része még látható. A török világra emlékeztet egy koponya a templom falába beépítve. Egy török koponyája. Vájjon miért kerülhetett oda? Évszázadok óta tartó álmát nemrég egy villámcsapás zavarta meg, nyoma hosszú hasad ék alakjában a török koponya alatt 'látható. A templom karzatát, ki tudja mikor, megjavítottál: Az apostolok fára festett képei díszítették á templomot. Ezen több évszázados festmények egyrészét használták fel deszkaanyagul a javításhoz. A szét fű részelt szentképek furcsán összekevert tarkabarka mozaikja panaszosan néz le ránk, mintha csak azt kérdeznék, nem volt kár bennünket óssze- fiírészelni, azért, hogy pár szál uj deszkát megtakarítsanak általunk? A templom kriptájának hideg, nyirkos levegője megberzongat. Régi emberek koponyái fehérle- Diek ki a szétniá 11 ott, koporsók porából. Vájjon kik •lehettek, mit csináltak életükben e koponyák tulajdon:- i? Feliratok nem beszélnek róla. A Biele Hóra fölött lágy felhők szálldogálnak. Vasárnap reggel van. A zágrábi nagy vacsora és a késő éjjelig tartó „fölfedező’‘ séták után frissen szállóink be megszokott mozgó házunkba s rövid keresgélés után megleljük az utat Fiume felé. A nagyszerű várost, Zágrábot most csak néhány gyárkémény jelzi. Elfutunk a pompás egyetemi épületek s a füvészkert előtt, átszaladunk a Száva éh időn s indulunk a Kórsat felé. Az ut rossz. Errefelé jónak számit ugyan, de alig jobb, mint egy gömöri vicinális ut. Vizes és göröngyös országút, mely a apró bor- vát falvak, „gostoinák", szók ol-házak és csőszkunyhók, széles kukoricaföldek és szőlő- táblák között vezet. Ez a karlócai ürmös vidéke. Karlócán templomba mennek már az emberek s az asszonyok fehér-fekete viselet© most félme- gyén át kisérni: itt is, ott is, az utón feltűnnek a templomba igyekvő emberek. Az asszonyok viselete határozottan gyászos benyomást kelt. Fehér és fekete színkombináció minden parasztruha. Az ut egyelőre egyhe dombok között visz, majd egyre feljebb hág a Karszt felé. A hegyek lábánál gyümölcsösök, szőlőgker- tek, följebb irdatlan erdők. A vidék szegényebb lesz. Autóval nem találkozunk. Rádió- antenát jóformán alig látunk. Csak egy szó: a „gostoina“ s a jugoszláv királyi dohányjövedék trafikjainak formás címere kisér, egyre apróbb falvakon át. Elhagyjuk Karlócát. Turistaszemmel nézve, az ut gyönyörű. Egyre feljebb emelkedünk, kínos és veszedelmes kanyarokkal. A magas hegyek ködben úsznak s falvak helyett már csak ufszéli házak fogadnak. Sehol egy benzinállomás. A hegyek oldalában templomok. Falu a hegytetőn Apró falu. öt ház alig az egész. Megállunk fújtatni. Cseh-horvát keveréknyelven szóba elegyedünk egy pipás emberrel. — Mi hir maguk felé? — kérdi közvetlenül az atyafi, — hová valók? Megmondjuk neki. — Da! Da! Igen, igen! És pénz van-e ott? Mert errefelé nincs ám, szegény hordátoknak semmi. Egyik társunk kiveszi utolsó dinárját, amit Zágrábban megmentett. — Nekünk is csak ennyi van! — nyomja kezébe a horvát atyafinak a moúétát, aki nagyokat hajlong és örökre megbarátkozott a csehszlovákiai magyarokkal. Rövid mezőgazdasági purparlét folytatunk a karszti krízisről s kiderült, aminek úgyis kiderülnie kellett: a Karszton sem rózsásak a viszonyok, a krízis feljutott a karszti tetőkre is. Karszt? Nem az, aminek mi, iskolai olvasmányaink alapján a Karsztot elképzeltük. Keressük a forró köveket, a csupasz sziklákat, a terméketlen, kopár hegyeket s mindez a múlté. Földrajztanárok figyelmébe ajánlom a következő sorokat: A mai Karszt-vitág Mintha Északgömörben, vagy a liptói begyek közt járnál, olyan a távlati kép. Hosszú, zöld hegyvonulatok a horizonton végig, a tetejük éppen ködben van. A völgyekben apró, szegény falvak. Békés hegyek ezek. Ha közelebb mégy hozzájuk, akkor látod, hogy mégis csak kis területen fenyőfa cs lombotsfa a karszti zöld, egyébként páfrány borit soksok száz holdat és kukorica. Évtizedek munkája ez. Kötik a Karszt földjét. A veiencések által kopárra pusztított mészkőhegy eket az utóbbi évtizedekben újra fásitják, — ez az, amiről mifelénk ... Robogunk tovább emelkedő utakon, mindenütt erdők szegélyén. A gyek és i szerpentinen már fel/tünik előttünk a selmeci hegycsoport uralkodója, a Szitnya s tetején a turistaház fehérlük. Nemsokára már Selmecbánya elragadó panorámájában gyönyörködünk. A remek Kálvária és a Leányvár jellegzetes kontúrjai bontakoznak ki legelőször a völgyekkel sűrűn szaggatott hegyvidék üde zöld keretéből. Ilyen nemes képet, amely any- nyira magával ragadja a nézőt, Nyílra előtt láthatunk még, midőn a hajnali párából a nyitrai vár- j templom ódon szépsége emelkedik ki az érkező elé. De Selmec sokkal romantikusabb, hullámzó utcáival, remekbe épült ódon. történelmi épületeivel. Századok óta nem változott itt semmi, a régi levegő borong p híres bányaváros felett, csak régi vidámsága hagyta el, amióta elbújtak a hegyekben az arany- és ezüst-erek. A Kálvárián kívül az Újvár dominál a város felelt, az Újvár, amelynek tornyaiban hajdan a város nemigen tudtunk — s a taJajkötég efeó étapp- ja a páfránnyal, kukoricával való beültetés. Vékóny földréteg képződik, alig néhány centi méter magas. Ha szél lefújja, víz elsodorja, újra meg kéll kötni, üde, zö Idelő páfrányligetek kőkerítéssel vannak körülvéve. Hősi munka ez. Az ember harca a természettel. Ahol a páfrány megkötötte a földet, ott fenj őt ültetnek. A Kar színak innenső oldala néhány évtized múlva zöldeló, fás erdő lesz s nyoma sem marad rajta a karsztos világnak. Délelőtti zene a Karsztban Most egy meglepetés következett. Benn, mélyen a hegyekben, madár-nem-4árta. helyen, hir telei; elibénkbukkan egy kis város. Hosszú utunkban ez volt egyike a legérdekesebb meglepetéseknek. Karsztot és köveket, parasztokat és apró kunyhókat sejtettünk s ime, egy európai képű formás kis város bukkan elé a fiumei vasútvonal egyik állomása mentén. Itt benzint is kapunk. Az éheseb- bek kenyeret vásárolnak. Hófehér, puha kenyér kapható itt. A park szomszédságában ele gáns szálló, nyaralóvendégek részére. A parkban szerb katonazene. Elegáns tisztek sétálnak, csinos hölgyekkel. Ugyanolyan vasárnap délelőtt van itt, mint e pillanatban például Rozsnyón . . . A „sladolad“-os fagyialtostól fagylaltot vészük egy dináért, elegáns mozdulattal nyújtja át. Magyar beszédükre alig ügyelnek. Valami vidám szerb indulót húz a banda. Száj- tátó szerb bakák ülnek a bokrok, melleit, üres csajkákkal, ebédre várva. Csipkerózsika város, üde meglepetés. Soha el nem felejtem. Megnézem a nevét a rozoga mutatótáblán: Delnice, Modrus-Fiume megy«• Nagyon tetszettél. A fenyőerdők sünijében hatalmas katonai íábor. Piszkos-szürke ruhás katonák sátrai. Errefelé most vannak a hadgyakorlatok. (Néhány nappal később az isztriai félszigeten olasz tüzérséggel találkoztunk, azok szintén nagy manővereket' folytattak ezen a vidéken. Csakhogy az olaszok ruhája sokkal jobb anyagból készült, mondhatni, a legénység is elegáns volt, míg itt, a Karsztban ez csak a tisztekről mondható el. * A másik oldal: Adria Egvre feljebb megyünk. Elhagyott házak, középkori renesszánsz-kapuboltozatok mulatnak hajdani jólétre. Zára és Velence hatása. Gőzfürészek nagy távolságokban. Most virágzanak a karszti virágok. S egyszerre mégis előttünk áll a Karszt, a maga félelmetes, rideg valóságában. Forrón sütnek a kövek. Egyre kevesebb a zöld szin, egyre több a fehér kő. Végül csupa kő rengeteg az egész vidék. Kőhegyek, elszórt zöld foltokkal. Délnyugati oldal. Rideg, kietlen, vigasztalan táj. Nincs egy csöpp víz, egy szál virág. Megállunk a hegytetőn: fáradt, kipnsztitoU, kegyetlen ország. Karszt. Görögnek a kövei. Lenn, messze-messz©, megcsillan az Adria. Halványkék öble a Quarnerónak ide- lálezik. Különös, megdöbbentő látvány. A láthatár nyugati széle egyetlen vlztenger. Itt fönn: fehér körengetegek. Most már egyre lejebb ereszkedünk- Az ut változatlanul rossz, az útjelző táblák rozogák és elmosódóttak, a korlátok inognak. Egyre lejebb. Szinte füstöl a fék. Erősen katonái állandóan dobokat pengettek és kürtöket fújtak, hogy ezzel a zenebonával! jelezzék a selmeci aranyra éhes török niartalócokuak. hogy Selmec soha eem alszik, résen várja a rablókat... Ez a régi szokás annyira megkapta Hoffmann dr.-t, a szlovenszkói műemlékvédő hivatal vezetőjét, hogy Selmecen jártában szerette volna ezt a nap bizonyos idejében ismét bevezetni, azonban a város szegénysége miatt le kellett mondani róla. A pusztuló bányászat romba dőlt emlékei között robogunk tovább Selmec hajdani gazdagságának egyik ősi tanuje!e felé Vüinye-fürdő felé. 1564-ben vásárolta a gazdag bányaváros ezt a kedves fürdőt, csaknem négy századon keresztül birtokolta s csak pár év előtt adta ej Viknye környékén is rom romot követ. Ez a sok romba dőlt épület mind a régi bányászat szomorú emléke. A regényes gyönyörű táj felett egy dicső és gazdag múlt emléke k'Sért, ahol szinte máról-holnapra keserves probléma gyanánt lebeg az itt élő nép kenyérkérdése. Itt Ívelő kanyar odókban si klünk lefelé- Uf alattunk, ut fölöttünk. Végre egy ház. Lapos totó®, kerekcsere- jpes. Újra egy ház. Egy vékony olajfa. Két Sötét ciprus. Itt-ott néhány négyzetméteres „földbirtok11 gondosan körülkerítve kővel. Itt a földet egymástól lopják, kosárban. A Quarneró színe már melegebb kék. Házak a hegyoldalban. Kastélyromok. Egy temető a sziklákban. Viadukt. Egyre vadabb kanyarodok. Mint a körhinta, úgy siklónk lefelé. Uccácska. Olaszos. Kiterített fehérnemű. Fiu- mara patak. Mély völgyszakadék. Vasútvonal. TJccák. Ciprusok. Terzattó vára. Villamos. Autók. Kövezet. Benn vagyunk Szusákban. Leérkeztünk a hegy ékből: hat órai ut. Fülünk zug az erős lég- nyomásváltozáetól, a meleg hirtelen kibír hatatlan lesz. A Fiúm ara-csatorna hid jánál megállunk. Megrakva katonával, rendőrrel, finánccal, olasszal, jugoszlávval. Egymást érik, két méterre. Jugoszláv vizsgálat. Itt jólöltözöttek végzik legalább. Öt métert gördülünk a hidon és egy kék katona már mosolyog, egy másik cifraruhás rendőr nevet, a harmadik tarka, uniformis éppen énekel. Nevetnek, dúdolnak, mosolyognak: olaszok. Tizféle uniformis, de egyféle barátság. Bekukkantanak a kocsiba, összehasonlítanak a fényképpel, megnézik, hogy nincs-e nevünk a fasiszta fekete-listában s kinyitják az ajtót: — Bon giorno, signore! Vasárnap délután van. Ragyog a nap. Az Adria csillog. Hajók Imibőlyognafc. Mindenki mosolyog. Olaszhonban vagyunk. A vezetők lej-fej melleit haladnak a berni sahhversenyen Bern, julius 27. A nemzetközi sakkver- seny keddi, 11. fordulóján Aljeehin végjátékban legyőzte Kiviért. Bogoljubov már döntő előnyt ért el P. Johner ellen, amikor az időzavarban durva hibát követett el és vesztett. Sultan Khan legyőzte Cyglif, miig a ^taehcUn-Flohr-ijátszmában Sötét könnyen győzött. Grob veszített Bernsteinnel szemben, míg Euwe Voellmyt győzte le. Henne- berger vesztett Naegéilivel szemben, Coli'n pedig H. Johner ellen vesztette el játszmáját. Bernstein megnyerte Staehelin elleni függőjátszimáját. ) Állás a 11. forduló után: Al|j©ahi,n 9 (1), Euwe,. Fkxhr 8>L Sultan Khan 8, Bernstein, H. Johner, Naegeli 514, Bogoljubov 5 (1), Colin, Honneiberger, P. Johner 5, Grob, Voelltmy 4, Rivier 3 k, Gygli 2J4, Staehe- lin 1. UecMenstem fa »Segyverkezik" Ezentúl hat rendőre lesz Vad az, julius 27. Liechtenstein hercegségnek, amelynek 11.000 főnyi lakossága tizenegy községben oszlik meg. súlyos gondjai vannak: a közvéleményt a rendőrség „felfegyverzésének'* kérdése foglalkoztatja. A hercegség még mindig érvényben lévő 1871-i alkotmánya értelmében az állam biztonságáról három rendőr — liechtensteini nyelven „lendwaibel" — tartozik gondoskodni. Amig a bárom landwaibel teljesítette szolgálatát, Liechtenstein lakossága jó kezekben vélte az „ország" köz- biztonságát. Most azonban az egyik rendőr nyugdíjba vonult, a második hosszabb időt óta betegeskedik, az egész teher az utolsó landwaibel vállán nyugszik. A tizenöt főnyi parlament legutóbbi ülésén azzal a kérdéssel foglalkoztak, miként, lehetne változtatni a jelenlegi aggasztó helyzeten. Néhány képviselő a rendőrség létszámának 10 emberre való felemelését inditványozta, mivel a lakosság 1871 óta jelentékenyen megszaporodott, nem utolsó sorban a számos holdingtánsaság-alapitó bevándorlása következtében. A parlament takarékossági okokból az indítványt elutasította és csupán öt további rendőr kinevezését határozta el, úgyhogy most már hat landwaibel gondoskodik a rend és nyugalom biztosításáról. nincsenek szélesen hullámzó búzatábláik, hanem csak zölden csillogó romantikus bányatavak a völgyekbe szorítva, erdők, erdőle és szénafermő pici tisztások, egypár juh és tehén legelész rajtok. Az épületromok között babot szalasztónak karókra a hajdani bányászivadékok, k! keld iitt használni minden talpalatnyi helyet, hogy kikerüljön a mindennapi szűkös falait. Vihnye-fürdő parkja előtt áll meg autónk. A pavilonban cigánybanda játszik egy pár Lévai és selmeci kiránduló vendégnek. Egy pohár viknyei sört kérek. Kóstoljuk meg itt helyben a jónevü vihnyei sört,. A pincér nem tud csapolt sört adni, nem érdemes csapolni, — mondja — mert nincsen vendég. Hajdan budapesti vendégekkel volt tele Vühnye, még Rákóczi Ferencnek is tetszett ez a hely. Ma nem érdemes sört csapolni, pedig forró vasárnap délután van és a fizetőpincér nem tud húsz koronából visszaadni... KopcVüűzkj Kornél.
