Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)
1932-07-21 / 164. (2977.) szám
ftifóns SÍ, esti törtök. Súlyos igazságügyi bonyodalom támadt Magyarországon a trianoni béke ratifikálása előtt az utódállamok területén kötött egyházi esküvők miatt Tízezer házasság érvényessége íiigg egy bírói Ítélettől — A budapesti törvényszék szerint a házasság semmis, a tábla érvényesnek tartja Budapest, juilius 20. A legfelsőbb biróság elé most egy olyan per iratait terjesztették fel, amelynek éld öl tőtől körülbelül > tízezer házasság érvényessége függ. A Knrai éppen ezért- az ügy fontosságára való tekintettel nyomban a nyári szünet után fogja tárgyalni ezt a pert. Az adóbíróságok ellentétes álláspontot foglaltak el ebben a kérdésben. A budapesti törvényszék kimondotta, hogy azok a házasságok, amelyeket 1918 őszén megszállás alá került területeken a trianoni békeszerződés életbelépése előtt az egyházi hatóságok előtt kötöttek meg, érvénytelenek és nem létezőknek tekintendők. Ezzel szemben a budapesti Ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy már méltányosságból sem iehet ezeket a házasságokat semmiseknek kimondani és érvényeseknek kell tekinteni őket. Mint ismeretes, a legtöbb utódállamban a magyar jog szabályozásától eltérőleg, amely a polgári házasságot kötelezőnek nyilvánította ki, az egyházi esküvőknek is teljes joghatályuk van. így például Csehszlovákiában az a helyzet, hogy a házasságok tetszés szerint köthetők meg az egyházi vagy a világi hatóságok előtt és a házasság bármely formájában érvényes. Jugoszláviában pedig úgy áll a dolog, hogy ott a házasságkötés egyházi fórumok ej ott történik és a válást is az egyházi hatóság Vk mondják ki. Ezeket a szabályokat az utódállamokban attól a perétől kezdve alkalmazták, mikor oda az uj hatalom bevonult és az uj impérium alá került területek lakosai ennek megfelelően kötötték meg a házasságokat. Viszont a magyar bíróságok jogi felfogása az, hogy mindaddig, amig a trianoni békeszerződést Magyarország alá nem irta, az elcsatolt területen lakók magyar állampolgárok voltak, ennek következtében a házasságkötésnél a magyar törvények előírásait kellett volna szem előtt tartaniok. Az akkori időkben természetesen ezt igen sokan nem vették figyelembe, az évek folyamán ezer és ezerszámra kötötték meg csupán az egyházi hatóságok előtt a házasságot, amelyeket az uj államokban érvényeseknek ismertek el, amelyek azonban a magyarországi jog szerint súlyos formahibában szenvedtek. Szakértők szerint körülbelül tízezerre becsülik azoknak a házasságoknak a számát, amelyek érvényessége Magyarországon most kérdésessé vált Nagy fontossággal bir tehát az, hogy a Kúria hogyan fogja ezt a kedést elbírálni. A konkrét pert, amelyben ez a nehéz pro- pléma felmerült, egy budapesti vendéglős nevében tette folyamatba Szőnyi István dr. ügyvéd. A volt pozsonyi vendéglős megunja feleségét A vendéglős keresetében előadta azt, hogy 1920 júniusában kötötték meg Pozsonyban a házasságot feleségével. Az esküvőt csak a templomban tartották meg, anyakönywezetöhez azonban nem mentek. A trianoni békeszerződés csak 1921 július 26-án lépett életbe, addig ő 6em vesztette el eredeti magyar állampolgárságát. Arról, hogy a békeszerződés az optálásra egy évi határidőt enged, nem volt tudomása. Az egy évi határidő tehát úgy telt el, hogy ez alatt az idő alatt nem jelentette be azt, hogy magyar állampolgár kíván lenni. Csak később értesült arról, hogy az optálás elmulasztása folytán most már csehszlovák állampolgár lett és amikor ezt megtudta, 1922-ben kérvényt nyújtott be a magyar belügyminisztériumhoz, amelyben vissz ahonositását kérte. A miniszter a kérelmet — bár évek múlva — teljesítette fe, ennek alapján megkapta a magyar állampolgári oklevelet, majd Budapestre költözött. Álláspontja szerint a Pozsonyban annakidején kötött házasság a magyar jog szempontjából nemlétezőnek tekintendő. Kétség nem férhet hozzá, hogy az esküvő napján ő magyar állampolgár volt. A magyar állampolgár házasságánál pedig lehetetlen mellőzni a törvény előírását és az enélkül kötött házasság jogilag nem létezik. Azt kérte tehát a bíróságtól, mondja ki, hogy a házasság nem létezik, fenn nem áll és soha meg nem köttetett. A Pozsonyban maradt asszony természetesen élénken tiltakozott férje kívánsága ellen. Álláspontja szerint a kereset nem alapos, mert a trianoni békeszerződés visszahat arra az időre is, amikor jogi értelemben még csak megszállásról lehet beszélni. " A magyar jog tételes szabálya az, hogy a külföldön kötött házasságnál, annak a helynek a szabályai az irányadók, ahol a házasságot kötötték. Csehszlovákiában, amelyhez Pozsonyt csatolták, az egyházi esküvő teljes joghatállyal bir. A békeszerződés becikkelyezésével tehát házasága feltétlenül érvényessé vált és ezen nem változtat az a körülmény, hogy férje utóbb megszerezte a magyar állampolgárságot, mert a visszahonositásnak nincsen az a hatálya, hogy annak alapján az előzőleg megkötött házasságot semmisnek kell tekinteni. A tábla mondja: érvényes az esküvő A tábla hosszas tanácskozás után ellenkező álláspontra helyezkedett és a házasságkötés érvényességét megállapította. f Az ítélet indokolása kifejti, hogy Pozsony a házasságkötés időpontjában jogilag a magyar államhoz tartozott, tehát a kötelező polgári házasság elve alapjáD pusztán az egyházi esküvő nem volt a házasság létesítéséhez elegendő. A tábla azonban abból a meggondolásból indul ki, hogy ennek az álláspontnak merev keresztülvitele MILYEN IDŐ VARHATO Ai óceáni légáramlat előretörése hűvösebb, csapadékra hajló időjárást idéz elő. A hőmérséklet maximuma 25 fok. Időprognózis: Jobbára felhős, kevés csapadékkal, hűvösebb, gyönge nyugati széllel. *—• „Elégtételt követelünk Pinta kultuire- ferens alaptalan vádjaiért'4 cimü tegnapi cikkünkkel kapcsolatban utólag megállapítjuk, hogy Pinta dr. az ungvári országos hivatalnak nem kulturreferense, hanem egészségügyi referense és az egészségügyi miniszté- ium joghatósága alá tartozik. Ezt a helyreigazítást annál is inkább megtesszük, mert e körülmény tekintetbevételével Pinta dr. főtanácsosnak még inkább közvetlenül módjában állott volna érdeklődni az egészségügyi minisztériumnál, ahol úgy Hovorka dr. osztályfőtanácsostól, mint Bures dr. osztálytanácsostól a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség működéséről a lég illet ékesebb információkat kaphatta volna. Pinta főtanácsos eljárását tehát az egészségügyi minisztérium figyelmébe ajánljuk. — Halálozás. Kassai szerkesztőségünk jelenti: Nagy veszteség érte a kassai magyar orvosi kart. Rényi Jenő dr. belgyógyász tegnapelőtt gyomorvérzés következtében meghalt. Az elhunyt orvos a kerületi betegsegélyző pénztár főorvosa és a kassa—oderbergi vasút osztályorvosa volt és az idősebb kassai magyar orvos- generáció 1 egtis z telet r em é Itóbb tagjai közé tartozott. Nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. —i Halálosan megsebesült egy legény a korcsmái tömegpárbajban. Eperjesi tudósitónk jelenti: A sárosmegyei Sósgyülvész községben fliagy mulatság volt, amely kitűnő hangulatban folyt le. Már túl haladtak az éjfélen a mulato- zók és sokan örültek, hogy ez alkalommal elmaradt a falusi mulatságok szükségszerű együttjárója, a számtalan esetben halálos áldozató.* követelő verekedés. Sajnos, nem igy történt. Éjfél után hirtelen revoiverlövés dördült el. Mintha csak az adott jelre vártak volna a virágos ablakban lévő legények, előrántották revolverüket, ös&ze-vissza kezdtek lövöldözni. A lámpák egy pillanat alatt elaludtak és mintegy harminc legény lövöldözött a sötétben vaktában. Majd innen, majd onnan hangzott fel jajkiáltás, annak bizonyságául, hogy a lövések találtak. Az általános vad lövöldözésnek az alarmirozott csendőrség vetett véget. Szétkergette a duhajkodó legényeket. A különös tömegpárbaj színhelyén több sebesült maradt. Zsula András sérülése olyan 6ulyos, hogy életibenmáradásához igen kevés reményt fűznek az orvosok. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást s a felmerült gyanuokok alapján azonnal letartóztatta Petecsnyák Vince és Szabói József legényeket azon gyanú alatt, hogy ők sebezték meg halálosan Zsulát. A letartóztatott legényeket bekísérték az eperjesi ügyészség fogházába. «— Eltűnt egy pozsonyi péktanonc. Pozsonyi Bzerkesztőségünk jelenti: Sós Gáspár 17 éves felsőszelii illetőségű péktanonc, aki egy Landler uccai pékmesternél volt alkkalmazva, július 10-én eltávozott gazdájától és azóta nem jelentkezett. Miután fürdőnadrágot vitt magával, azt hiszik, hogy fürdés köziben a vízbe fűlt. Sós Gáspáron eltűnésekor fehér ing, kék csikós nadrág, szürke kabát, szürke sapka, vászonfélcipő volt. Középtermetű, karcsú, arca hosz- szukás, szeme, haja sötétbarna. — Súlyos baleset munka közben. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: A Hypotecná Banka épületének tatarozása alkalmával kedden délután munka közben rosszul lett a létrán Kruc- ka József 23 éves szobafestő és lezuhant. A mentők súlyos koponyacsonttöréssel az állami kórházba szállították. — „Mi az a csehszlovákiai forradalmi tanács ?“ A Lidové Listy ezen cím alatt a következőket jelenti: E napokban közéletünk és politikai életünk tekintélyesebb emberei ismeretlenektől röpcédulákat kaptak. A röpcédulák borítékban vannak és megszólító fel- irásuk szerint „minden csehszlováké mberhez" szólnak. Ezekben egyes cseh politikusokat élesen támadnak, kritizálják a határrendezést, a pénzügyi politikát stb. A röpcédulát a „csehszlovák forradalmi tanács" irta alá. Az ügyel az illetékes hatóságok kivizsgálják. — Kétszázötven komáromi munkanélküli kapott alkalmazást a kikötőben. Komáromból jelentik: Megírtuk, hogy a komáromi munkanélküliek zajos tüntetéssel hivták magukra a figyelmet, mikor a közmunkaügyi minisztérium kiküldöttje Komáromban tartózkodott. A tüntetés után pár napra a folyamépitő hivatal 250 munkanélkülit alkalmazott a kikötő-építési munkálatoknál. Ezzel a nagy komáromi munkanélküliség némileg enyhült. Az épitő ipar teljesen ©tagnál és semmi magánépitkezé6 sem folyik. Ennek következménye az, hogy 500 épitőszaik- munkás munka nélkül áll. xx Isohiás-nál egy pohár természetes „Ferenc József" keserűviz reggel éhgyomorra véve előmozdítja a gyomor és a belek működését s könnyű székletet biztosig — Súlyos robbanás a Szent-Lőrinc folyón. Water- townból táviratozzak: Az Amerioen gőzösön, amely a Szént-LőrInc folyón volt útban, a kanadai határ közelében borzalmas robbanás történt. A hajó robbanóanyagot szállított, amely valami gondatlanság következtében felrobbant. Tizenegy matróz meghalt, öt pedig súlyosan megsebesült. xx Park-szálloda Budapesten, VIII, Ba- rossdér 10. Keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben, kocsi felesleges. Legmodernebb komfort. Olcsó szobák, teljes ellátás már napi Pengő 9.50-től kezdve. — Amikor az őrszem a puskával játszadozik. Lévai tudósítónk jelenti: A lévai katonai lövő- téren tegnap este különös esefnény történt. Éjfél felé Kuckó István, a 7. gyalogezred 11. századának katonája állott őrségen. Az őrszobában lévők egyszerre csak két lövést hallottak, mire az őrszemhez siettek. Kuckó István azt mondta, hogy támadást intéztek ellene, sőt rá is lőttek ég a golyó lábát megsebesítette. Kuckót felváltották s a katonai hatóságok megindították a vizsgálatot, amelybe a csendőrséget is bevonták. Mivel a támadásnak Kuckó sebesülésén kívül más nyomát nem tudták találni, az Őrszemet még egyszer alaposan kivallatták, s a nagy vallatásra kiderült, hogy az őrszem a támadás meséjét kitalálta. Kuckó unalmában lőfegyverével játszadozott, a fegyver elsült s lábán meg is eebesitette, mire a büntetéstől való félelmében, hogy a gyanút elterelje, még egy lövést adott le s így találta ki a támadás meséjét. Kuckó sebesülése nem súlyos. xx A szlovenszkó! és ruszinszkói magyar nők i lapja: a „Nagyasszony". — Negyvenéves érettségi találkozó Eperjesen. Az eperjesi volt katolikus gimnázium negyven étv előtt érettségizett növendékei az elmúlt héten gyűltek egybe az ősrégi iskolaváros falai között, hogy megünnepeljék a jubileumot. A találkozón csak nyolcán jelenhettek m*eg, a többiek részben akadályozva voltak, részben már elhunytak. A jubiláns találkozó bensőséges ünnepség és meghitt hangulat keretében folyt le- A fe- rencrendi templomban Ágoston Károly volt hittanár celebrált szentmisét s tanítványai közül Dalas Tivadar dobói esperes és Bodnár István ténányi esperes minisztrált. Az ünnepi ebéd Cernáte fürdőn folyt le. A jubilánsok között voltak Dankó György Kassa, Dobay Zsigimond dr. Eperjes, Martényi Ferenc Kisszeben, Bodnár István Téhány, Dalas Tivadar Dobó. Szotjka Sándor Kassa és Deftert Elek Pozsony. — Újból tárgyalják az eperjesi szeszcsempészek ügyét. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Néhány évvel ezelőtt nagy port vert fel az a szeszcsempészés, amelyet Birkenbamm Adolf eperjesi szállító és társai követtek el a lengyel határon. Annakidején a jövedéki biróság Eperjesen Birkenbaumot és társait 5 millió korona pénzbüntetésre ítélte. Birkenbaum ügyvédje az Ítéletet megfellebbezte, aminek alapján a felső biróság ma tárgyalta újból az ügyet. A felsőbíróság az elsőfokú Ítéletet feloldotta és uj tárgyalást rendelt el. Az ügy tehát még foglalkoztatni fogja a bíróságokat. méltánytalan helyzetbe se dóm á az érdekelt házasfeleket és súlyos bonyodalmakra is vezetne. Az a helyzet következnék be ugyanis, hogy ezek a házasságok a felek uj hazájában érvényesek lennének. Magyarországon pedig nem, ami annál kevésbé lehetséges, mert a magyar igazságügy-miniszter 1921-ben rendeletet bocsátott ki, amely szerint az utódállamokhoz csatolt területeken a megszállás ideje alatt a személyi állapotot tárgyazó ügyekben, tehát a házassági perben is az ottani szabályok értelmében hozott, bírói határozatok érvényesek akkor, ha az érdekelt felek az illető utódállamban szereztek uj állampolgárságot. Mivel pedig bizonyos az, hogy ha a vendéglős még csehszlovák állampolgársága idejében a pozsonyi bíróság előtt indította volna meg azt a pert, perét elvesztette volna és ezt a határozatot a magyar bíróságnak el kellett volna fogadnia. Ezésrt a tábla a felek házasságát érvényesnek minősítette és eltekintett a fennálló törvényes rendelkezések merev alkalmazásától. Ezrek sorsa a Kúria előtt Ez ellen a döntés ellen a férj felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Érvelése csupán annyi, hogy maga a tábla is megállapította azt, hogy Pozsony a házasságkötés időpontjában Magyarország számára nem volt külföld, tehát a magyar házassági törvény szabályai alá esett, amiből nyilvánvalóan következik, hogy az eredetileg érvénytelen házasságot semmiféle utólagos esemény hatályában meg nem erősíthette. A biróság csak a törvényt nézheti és nem lehet figyelemmel arra, hogy a jogszabályok alkalmazása a felekre nézve milyen következményekkel jár. A nagy jelentőségű kérdés most már a Kúria előtt fekszik. Bizonyos, hogyha a legfelsőbb biróság a férj mellett foglal állást, egymás után fognak megindulni olyan perek, amelyekben a házassági köteléktől szabadulni igyekező férjek megunt feleségeikkel kötött házasságukat érvényteleneknek kívánják majd kimondatni. Hölgyek legnagyobb gondja: arcuk szakszerű ápolása. Ezen gondok megszűnnek, ha „JUNO" krémet használnak, melytől arcuk bársonysima és üde lesz. Megrendelhető Dr. FlittneT J. gyógyszertáráiban Ran9ká Bystrica. 1 tégely „JUNO" krém 10 K, 1 dnb „JUNO" szappan 6 K. — Felhőszakadás Szepsi környékén. Tudósítónk jelenti: Tegnap délután nagy felhőszakadás vonult el Szepsi felett, a viz elárasztotta az uccákat és a Bodva mellett épült házakba be ie hatolt, A villám két gazdálkodónak a csűrét gyújtotta fel és a csűrök a benne felhalmozott terményekkel együtt porrá égtek. A Szepsi mellett lévő Makranc és Csecs községben is több helyen gyújtogatott a villám. 7 Szöllobirtokosok és borkereskedők figyelmébe. 3090 hl.uj boroshordó eladó 20 litertől 5000 literig 1-rendii hasított j I tölgyfából kézileg készítve, azonnali I szállításra, úgyszintén e szakmába vágó j mindennemű szüretelő edények. Pinceberendezéseket elválta- j lünk, árjegyzéket kívánatra küld. Sztreha &ndre és ^ia | kádármesler SJTTunkács íRozoiegooo 54 | S I Ruháját ne tisztogassa otthon, mert házi receptekkel csak még jobban elrontja. Küldje hozzánk. Olcsón, gyorsan és szakszerűen rendbehozzuk. Mark vegytisztító és festógyór Bafiská Bystrica