Prágai Magyar Hirlap, 1932. június (11. évfolyam, 124-148 / 2937-2961. szám)
1932-06-29 / 148. (2961.) szám
1932 janin s 29, szerda. Az adácsavar és akik csavarják (lj) Szlovenszkó nép© mindlig példás adói f fiz©td volt. Adófizető-morálját még az állam- p fordulat előtti időből hozta magával. A szlo j- venszkói adófizetők közül adómorál szem pontjából még külön Ls kiemelte a pénzügy miniszter egyik nag yelődje a magyar adó g zót. Ha tehát most a pénziigymini setériun * úgy találja, hogy Szlovenszkón aránylag keve^ sebb adó folyik be, miin-t más országrészek bői, annak oka kell hogy legyen. Kü-lönö ' okának kell lennie. Ez az ok: az aránylag na gyobb elszegényedés. A szlovénszkói adózói ■ teherbíró képességének erősebb arányi | csökkenése. A pauperizálódás. Az a szegényei A dési folyamat, melyről Szent-Lyány József azt^a- mondta, hogy egyformám proletarizálja a kisebbségi társadalomi minden rétegét. Rázu^et számítása szerint az államifordulatkor a szid, a venszkói tőkeképződés mértékét mutató^ bank betétállomány a hatodát tette a morván^ túli bankbetétnek, m a a tizenkét teáét ... Szlovenszkó mezőgazdaságát már harmadil ©L esztendeje abnormális időjárás pauperizáljain„ A szlovenszkói faipar és kereskedelem vá in háború miatt már közel két éve a vesz. tegzár hátrányait viseli és kevesbedik az adój^' forrást jelentő áruforgalma. A dezindusztriá',^ lás következtében Szlovenszkón egyre k-evei ^ sebb a termelés, kevesebb a munka és a, munkával a fizetőképes adóalany. A rosss időjáráson és rossz termésem kivül a unezűüio- gazdaságot az sodorta a termelési renuabilIdőz tás legalsóbb fokára, sőt az alá, hogy á dej láció árlemorzsoló hatását a mezögazdaago^ie kezdték, ellenben az ipari termékek YTai0gj máig sem jutottak a defláció ama fo« raU-— ahová a mezőgazdaságii termékek jutottal! ^ ^ deflációs árdiszparitás a mezőgazdasági W ’ legek rovására gazdagítja az ipari néprep^^ geket s ez a vagyoni eltolódás nem marÁj.^ meg Szlovenszkó határain belül, mert hisz ^ , Szlovén szkon nincs már ipar, Szlovén szkot f morvántuli ipar látja el áruval, tehát a sz, venszkói deflációs árdiszparitás előnyét a n*' ** zőgazdasági Szlovenszkóval szemben a mi ^ ^ vántuli ipar termelő tényezői, váll atkoz új munkásai és kereskedőd vágják zsebre, liítij, még ehez hozzáadjuk az állam egységének • , vével igazán össze nem férő vasúti tariíH^ rí isizma ri táisL imiíílikiá latsára nőm vol1 'PRXGAI-AVvGkaji.HnUiAP 3 szlovák fiatalok nagygyűlése az automeaia mellett s a centralizmus ellen foglal állást Kétnapos kongresszust tartott a fiatal szlovák intelligencia Trencsénteplícen — Akongresszus túlnyomó többsége számonkérte a centralizmustól bűneit és Szlovenszkó jobb jüvéjéitek biztosítását csak az autonómiában tátja ncsénteplic, junius 28. A fiatal sa’ovák in- < ;encia, a csehszlovák középiskolák és fő- ák padjaiból kikerült uj generáció ju- 25-én és 28^án Trencsénteplicen nagygyü- tartott. Amolyan ifju-szlovákok niunka- 1 innenijének terveztéik ezt a kongresszust aményezői, a centralista irányú „Politi- cimü folyóirat szerkesztői és munknitárelsö összejövetele volt ez az uj szlovák rációnak, annak a nemzedéknek, amely nein magyar tanárok kezei alól, nem ar tankönyvek lapjai melíjöl, nem ma- föiskolákból, nem egyetemi profess Zorán vitása alól került ki, hanem már z lovak középiskolákban érettségizett, Jian, Brünnben s Pozsonyban végezte érni tanuilmányait. A „npgyar áfium“- ir nem szívta tüdejébe, nem oltódott be Vérébe, — a Trencsénteplicben összeült áció ,,magyar méreg"-íöl ment és matanárt nem látott, magyar könyvet s®erülten“ nem olvasott, sajátosan ,k hajtás, llegigéretesehb, legféltettebb, b reménységgel körülbecézett hajtása ►vakságnak. államfordulat óta eTJsö seregszemléje z a jövőt jelentő, a szlovák jövőt mun- ►rőknek: a frencsénteplici két nap egednek felvillanásaiban a szlovákság előitta meg jövendő arculatát. <i rlovák lapok és folyóiratok már hetek glaik óznak a kongresszussal. Ki-ki lá&a szerint a maga ügyének diadalát óle, mindenki remélte, de senki sem reményét győzelembizíosan kikiáltani. i,z ő politikai iránya az, amely majd rióul fog szolgálnia mnukaprogrammal lő fiataloknak. Minden lap, minden ►izonytafJamkodott s nyugtalankodott Ijött junius uto/j'só szombatja s vasár- i és többé nem miaradt kétség a lelkek- ( elég 13 esztendő, s amely fölér egy belsc vámprohibició kuriozitásával: akkor non kell keresni a szlovenszkói adófizetési diszr paritás okait: azok adva vannak a gazdasági politika diszparitásaiban! Ezért anakronizmus Szlovenszkón az adócsavar további fo kozása és az adóbehajtó repülő bizottság. Persze a kormánypártok szlovenszkói sajtó- hozsannái s parlamenti szószólói nem emel nek vétót az adósróf ellen. Egy szavuk sincs a repülőbizottságok uj találmánya ellen. Nen is lehet, hiszen az ő saját találmányuk. Nen lehet, mert hiába harsogjuk óvről-évre fülükbe, hogy az adóbevételek a deflációs válság következtében természetes utón átlag félmii bárdos csökkenést kell hogy mutassanak, te hát a költségvetést számszerűleg úgy az ef fektiiv félmilliárdos adócsökkenéssel, min pedig a pénz értékének deflációs növekedés arányában további félmllliárddal le kell szál 1 itami s ie kell még ütni a Hoover-moraW rium 200 millióját. De hiába mondottuk e; tavaly a költségvetés összeállításánál, hiáb autonnrmzmusbon tataija meg az egyse- s nagy munkaplatformot, Saslovenszkó tonomiája s a centralizmus leküzdése zhatja meg csak Szlovenszkó és a szlovák- ; politikai, gazdasági és kulturális meg- isödését. tko elnök megnyitó beszédében kifejtetiiiip [■■■■imro—mwmTM ván: Szlovenszkó népe szegényedik, ed ne tovább! Ha tiltakozásával sikerülni a repülő-bizottságokat visszaszorítani anakronizmusok lomtárába, akkor ez i pozitív tett lesz Szlovenszkó adózói szá Az az adópolitika, amit a kormány-park nek, az csak negatívum. Az élet termé követel menyei nek negációja. Ez a nega az egyetlen programjuk. Ebben az e- egységesek. Az adócsavarban. Ez a k< az adócsavar koalíciója. Szlovenszkó adófizetői, akik szavaz kai a kormánypártokat erősi tették, túl \éppen megérdemlik ezt az adósrófol te, hogy miért jön össze és miért kellett ösz- szejönnie az egész fiatal szlovák generációnak erre a gyűlésre. A legfontosabb kérdésben, az úgynevezett csehszlovák kérdésben szerinte káosz uralkodik, a kérdés nincs megoldva. Ezt a káoszt a szlovák politikai és közélet vezető emberei okozták. Azután áttért a fiatalok problémáira. Kijelentette, hogy sok fiatal szlovák, aki hivatalban van, vagy másként van függő viszonyban, fél kifejteni szlovák meggyőződését és nézetét a közélet dolgairól! és eseményeiről. Félnie kell, hogy ha kifejti meggyőződését, kárt okoz magának. Ezt a jelenséget a leghatározottabban el kell Ítélni és tiltakozni kell ez ellen a rendszer ellen. Veszedelmes dolog a fiatal nemzedékben, amely már megérett és a nemzet életében fontos tényezőt jelent, elfojtani a meggyőződést. Rossz következményei lehetnek annak, hogy nőm fogja tudni kifejteni tiszta szlovák meggyőződését, ha alakoskodnia keli s olyan embereket, akik talán magyarul sem tudnak, min den ok nélkül magyaronsággai és államellenes seggel vádoltak meg s emiatt üldözésnek vol tak kitéve. Összejöttünk, — úgymond — hogy állást foglaljunk ezen jelenségekkel szemben és gondoskodjunk arról, hogy az ilyen dolgot a jövőben ne legyenek lehetségesek. Azután Ci em ént is Vladimír dr. adta elő refe rátumát az első ponthoz: „Állásfoglalás az érvényes társadalmi rendihez." Rámutatott arra hogy nemcsak nemzeti meggyőződést kifejteni veszedelmes, hanem szociális meggyőződést is. Veszedelmes ez nem csupán az intelligens emberek, tisztviselők stb. számára, hanem főképpen a szlovák nép tömegei, a földmivesek és munkások számára. Azonban — folytatta nem szabad félnünk és egyenesen ki kell mondanunk véleményünket a rendszerről. Ez a rendszer beteg. Azután Karvas Imre dr., egyetemi magántanár emelkedett szólásra. Kijelentette, hogy a merev centralizmus mindig nehézségeket okoz és a perifériális területen gazdasági bajokat Ez az első nagy hiba. A másik és még nagyobb hiba, hogy bizonyos köreink — mondotta — támogatták és támogatják a centralista rendszert és idejében és bölcsen nem foglaltak ellene állást Nem a forradalomban, hanem az evolúcióban látja a kiutat a mai káoszból és beteg állapotból. A szolidaritás elvét hangsúlyozza, a kötött választási listák ellen van. Szabad demokratikus rendszert, szabad választásokat Szlovén-, szkon! I Ezután Zvrskovec József dr. beszélt. Kijelentette, hogy a keresztény társadalmi rend mellett van Háziorvosától kérjen tanácsot és csak az esetben keresse fel a Cslzi jéd-brőm fürdőt. Oícsó pausál árak I Fürdöigazgatóság, Ciz-kúpeie. éspedig azért, mert csak általa lehet meggyógyítani azt, ami a mai társadalomban beteg. Keresztény elveket keli beivnni az életbe. Nem foglal állást sem az individualizmus, sem a kollektivizmus ellen. Elitéli elvbarátaival együtt a marxizmusban azt, hogy nem tekint az ember és a társadalom szellemi dolgaira, hanem csak az anyagra, elitéli az individualizmus kinövéseit is. Ezután meinduit a vita, Paulini dr. az agrárdemokráciáról beszélt és a nacionalizmus szükségességéről. Beszédét azonban fölkiáltások meg-megszakitották. Azután Virsik Gyula dr., Osusky Sámuel dr. tanár, Varsik dr. és Takács dr. beszélt. Utánuk Kohout dr. csehül beszélt, a szociáldemokraták nevében, beszédét több Ízben viháros ellenzés szakította meg. Ezután indítványozták, hogy csak szlovákul beszéljenek. Az elnök ezt az indítvány szavazásra akarja bocsátani, de Kordcs dr. azt indítványozza, hogy erről a provokatív indítványról ne szavazzanak. Lucsanszky dr. beszéde után Csa- vojszky Rudolf beszélt, szintén a keresztény elveknek az érvényesítése mellett foglalt állást. Okáli Dániel dr. a kapitalizmus ellen beszélt, Kordos Pál dr. a kompromisszum mellett foglalt állást. Ponicsan János dr. megint kommunista szónok volt. Ruhmann Lajos dr. a demokrácia szükségességét hangsúlyozta, egy oly demokráciáét, amely jobb, mint a mai. Matzner dr. és Nagy dr. beszéde után Rybár János, Rajec dr., egy Vasek nevű munkás, Farkas János és Krizs mérnök beszélt. Majd Med- vecky Lajos dr. mint az öregek egyik képviselője lépett a pódiumra, hogy a centralizmus védelmére keljen. De nem hallgatták meg. Szavai belevesztek az ellentmondások elemi viharába. Csernák Vladimír tanár 'beszéde után Zatko mérnök egybefoglalta rezüméjében a vita. eredményét s kijelentette, hogy mindannyian világosan meggyőződtek arról, hogy a jelenleg érvényes társadalmi rend nem felel meg nekik. A végleges rezüméje a vitának ez: Ki kell küszöbölni az érvényes társadalmi rend hibáit a kollektív elemek segítségével, illetve ezen elemeknek az érvényes társadalmi rend struktúrájába való beillesztésével. A kollektíváim érdeke nagyobb, mint az individuum érdeke. Emellett foglalt állást a fiatalság. Ezután áttértek a második pontra. Szlovenszkó helyzete a köztársaságban Az elnöklő Karvas dr. bevezető beszédében kijelentette, hogy a nagygyűlés most érkezett el a legkényesebb problémáihoz, a csehszlovák problémához, Szlovenszkó helyzetéhez a cseh szlovák köztársaságban. Az első szónok, Vasek Antal dr. kijelentette: Az autonómiának az alkotmányba való inkorporációja mellett vagyunk. (Lelkes taps.) Mi az autonómia? Az autonómia Szlovén szkon ak a csehszlovák köztársaságba való beillesztése föderalisztikus alapon, olymódon, hogy szlovák nemzet természetes fejlődése biztosítva legyen. Vasek dr. beszédét állandó lelkes közbekiáltások és tapsok szakították meg. Kijelentette még a. következőket: Itt közöttünk senki sem beszél a ceníraliz musról. Nem találtatott ember, aki védelmébe merné venni a centralizmust, hiszen senki sem akarta referátumul vállalni védelmezétönkreteszed a fát, amely a makkot adja.“ A orrán túl nem néző sertés azonban oda se bedöntött: „Mi közöm nekem a fához? Fő, hogy makk legyen!" A kormánypártok is csak a makkot nézik. A tölgyet, az éllető tölgy élelgyökereit már nem. Szlovenszkói adózók, ne felejtsétek el, hogy szavazók is vagytok. Ha legközelebb még egyszer szavazni fogtok, űzzétek el szavazataitokkal ezt aiz orrán túl nemi látó politikai társaságot a szlovenszkói élet szent fájának gyökereitől! sét. Mindannyian kivétel nélkül ellene gyünk. va(Általános taps.) Reméljük, hogy itt spontánul kifejtett akaratunk, de nemzetünk más komponensei által máshol is kifejtve, parancs lesz azok számára, akiknek kötelességük, de megtiszteltetésük is kell, hogy legyen az autonómiának az alkotmányba való beiktatása. Vasek dr. hatalmas tapssal fogadott beszéde után Zatko dr. beszélt. Kifejtette, hogy oly szavak estek a gyűlésen, mintha a regionalizmus hívei nem emlékeztek volna meg a szlovák nemzetről, a szlovák nemzet kérdéséről. Ö ezt a kérdést magátólértetődőnek tekinti: a szlovák nemzet létezik. Erről kár többet beszélni. Szerinte a fejlődés az autonómia után kiált. A regionalizmus a legiszlativ hatalmat az egésznek hagyja meg. A föderalizmus a törvényhozói hatalom megoszlását jelenti. Szerinte el kell Ítélni nem csupán a centralizmust, hanem azokat az embereket is, akik Szlovenszkón a centralizmust csinálták. A centralizmus az állam egyes territóriumait más territóriumok kárára, nevezetesen Szlovenszkó kárára proíezsálta. Ha a szlovák centralisták Szlovenszkó érdekeit védelmezték volna, nem jutotunk volna odáig s nem lennénk annyira a centralizmus ellen —» úgymond — és talán ez a zautonómista mozgalom sem lenne lehetséges. Zatko mérnök rámutat azokra a dokumentumokra, amelyek a centralista rezsimet megfelelő fénybe állítják. Szemére veti a szlovák minisztereknek, hogy nem foglaltak állást Szlovenszkó érdekei mellett úgy, ahogy azt tehették volna. i ^illető, hogy most végre megnyílik a sze- : ennek a cinikus adópolitikának a lát- A legközelebbi választásnál nem szabad fejteniük, hogyikinek köszönhetik a sok J]jdót. Mert amit a mai koalíció pártjai a 5 ka menőleges adósrófok és hasonlók kiválása körül az adófizetők teherbírásával 4>k, az már mesébe és példa bestédbe illő ^ellátás és felelőtlenség. Egy állat mesében 3Brtés egy magános tölgyfa alatt makkot .egetett. De szokásához hlyen, föllurta a ■%t és sorra tépte ki a földből a tölgy 'hereit. „Vigyázz, — figyelmeztették őt — j t. jizlovenszkó helyzete kulturális tekintet- - előadók Cérnák tanár, Kostolny tanár, ^ iiesky iró. 0 Lilásifoglalás a szlovák közélet mai írásához, — előadók: Kordos mérnök, Miliő .káli dr., Panák. lez a négy tárgyponthoz az ifjú szlová- tnlnyomó többsége oly értelemben fog- Ulást, hogy KoveienuK ezi lavaiyeion, a Konsegvei nemcsak hogy csökkentették, sőt jó félmi árddal még emelték is. És az eredmény: valy 1200 milliós deficitet értek el a k mánypártok. És takarékosság helyett n most is csak egy módszert tudnak a def tes gazdálkodás ellen: az adócsavart, az a emelést s az uj adókat. Azt nem nézik, hí Szlovenszkó birja-e az elszegényedés mel a még nagyobb adót. Félév óta minden i sodik törvényjavaslatuk vagy adóeuie vagy uj adó. És ezt ráadásul pozitív mun nak merik nevezni. Szlovenszkó adózói .szempontjából iga' pozitív lépés csak az, amit tegnap Böhmf dolif szenátor csinált: amikor óvást e) Trapl pénzügyminiszternél ez ellen a s látókörű, batea adósróf-politika ellen, m* trencsénteplici két napon minden kétely i mögött hagyva a legszilárdabb körvo- l>an megmutatkozott, hogy hová tartozik kiván a szlovákság ifjú generációja. agygyűlés el négyszáz fiatal szlovák jelent meg ►atra Trencsénteplicen, hogy végighall- a referátumokat s a felszólalások sürü- ől kialakulhasson a többség döntő véle- b. Megjelentek az „öeregek" részéről is yan, így Tiso dr., Ivánka dr., Kovalik robár dr., Hodzsa dr., Stefánek dr., seky dr., Juriga s többen szólásra is edtek közülük. yiilés elnöke Zatkó Péter mérnök volt s lés tárgysorozatán négy pont szerepelt: Állásfoglalás az érvényes társadalmi ez, — előadók Clementis dr., Korva/s ítanár Zvrskovec dr. Izlovenszkó helyzete a csehszlovák közágban gazdasági és politikai tekintet- — előadók Vasek dr., Zatkó mérnök.